←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Molnár Gál Péter

A “Vonósnégyes”

Részlet a szerzőnek a Helikon Kiadónál megjelenő A pesti mulatók – Előszó egy színháztörténethez című könyvéből.

 

Fizetőpincéri frakkban, közép-európai lúdtalpain tolatott a Warner Brothers 8-as stúdiójában felépített Rick’s Café Americain asztalai között göndör őszesszőke haja alatt drótkeretes szemüveget és mosoly mögé rejtett riadalmat viselő főpincérként Szőke Szakáll, a hűség, a kivívott nyugalom és átmeneti biztonság megtestesüléseként. Összegyűltek egy műtermi cabaret-casinóban az Európából elmenekültek. Karl főpincér kiszolgálta az európai Leuchttag házaspárt – Ilka Grüning és Ludwig Stössel (1883–1973) alakításában –, akik gyakorolták magukat az angol nyelvben. “What Watch?” – kérdezte Leuchttag a Casablancában. Felesége válasza: “Ten watch!” Elcsodálkozik: “Such much? Szállóigévé vált az idegen nyelven kínlódó idős menekültek keserű tréfája.

Szőke Szakáll első filmszerepét Hollywoodban kénytelen volt fonetikusan bebiflázni, egyetlen angol szót sem tudott. A Casablanca forgatása idején már meglehetősen beszélt angolul.

Bécsben Karl és a Leuchttag házaspár jelenete különösen hatott volna: a Denevér részeges foglárja, Frosch egy casablancai bárban felszolgál egy brandyt a Jedermann ördögének. Leuchttag urat Ludwig Stössel játszotta, aki 1937 nyarán Salzburgban még a Jedermann ördöge volt.

Szőke Szakáll Karl főpincér szerepével beevezett az Újvilágba. Kedvelt amerikai filmkomikus lett S. Z. Sakall “Cuddles” néven.

Keresett színész lett hamarosan. Hollywood keresett Király utcai színésze.

Egyik filmből vándorolt a másikba rettenetes angol kiejtésével. Ahogyan azt a monarchiában mondogatták: egy magyar mindent elveszthet, az akcentusán kívül. Szőke Szakáll magyaros angol akcentusához hozzá kell tenni, hogy németül is magyaros tájszólással beszélt. Kizárólag magyarul nem használta a magyar hangsúlyokat. Úgy hallatszott, mintha őt valamennyi nyelvre idegenből fordították volna le. Otthonosnak látszott felgyűrt kockás amerikai farmeringében. A megszólalásig.

A régi színház feszesen körülírt szerepköre szerint Szőke Szakáll “kedélyes apá”-kat játszott. Dohogva megértő, csordultig jószívű áldozatkész atyákat, nagybácsikat, gondoskodó szomszédokat.

Filmről filmre járt élemedett amorettként, akinek szárnya helyett hosenträgere nőtt. A héber puttó tekintete alatt kivirágzott a szerelem, de ő kívül került a veszedelmen. Személyesen nem érintette. Drukkolt csupán a fiataloknak. Visszatérő színészi motívumaként a cselekmény fölpergésekor összedörzsölte izgatottan kezét, gyermekien vinnyogott, akár a karácsonyi ajándéktól boldog kisfiúk.

Köszönőembert játszik azon a gálaesten, amelyet a Warner Brothers adott töméntelen sztár közreműködésével a második világháborús katonáknak (Hollywood Canteen, 1944). Király utcai kiejtéssel egy hercegi magántitkár szerepében nemcsak túlartikulál, mint nyelvet bizonytalanul tudók teszik, hanem levehetetlen pesti jelleme a Two Guys from Milwaukee (1945) koldus-királyfi történetben. Az angollal birkózó vendéglőst alakít a Never Say Goodby (1946) című Errol Flynn-főszerepelte Frederick Hollander (=Friedrich Holländer) (1896–

1976) szerezte zenés vígjátékban. Szőke Szakáll bonyolítja a cselekményt bohózati jelenetekben. A szomszéd telefonfülkében áll a felhívott nő, majd megjelenik az ajtóban, Szőke Szakáll buzgalmában nem veszi észre: továbbra is fecseg a kagylóba. Egy másik lazzi-ban Flynn Mikulásnak öltözve filmbeli felesége ugyancsak Mikulásnak öltözködött udvarlójával összeakad a folyosón. Harmadik Mikulásként Szőke Szakáll is belekeveredik a tréfába. Megjeleníti az Egyesült Államokban a monarchiát, a pesti linkséget. Egy élemedett korára is felnőtté válni képtelen agg kamaszt mutatott. A vígszínházi színész László Miklós Illatszertár című darabjából lett In the good old Summertime (1949) című filmben Otto Oberkugen bolttulajdonost játssza. Mellette Buster Keaton kereskedősegéd az (illatszertárból zeneműbolttá lett) üzletben. Keaton betét-tréfáinál emlékezetesebb Szőke Szakáll polgári büszkesége. A polgári erényeket, a kedvességet, a szorgalmas birtokon belüliséget a pesti Terézvárosból exportálta a tengerentúlra. Átszállítmányozta Kaliforniába a pesti orfeumok emberismeretét, gyengéd kajánságát. Amerikai vaudeville-rókát játszott az egyik leghazafiasabb háború alatt elkészített amerikai film: a szórakoztatóiparos George M. Cohenről (1878–

1942) Kertész Mihály rendezte életrajzi revüben (Yankee Doodle Dandy, 1942) és a két magyar revü-nővérről (Jancsika és Rózsika Deutsch) leforgatott The Dolly Sisters (1945) filmben.

Oncle Lazlo szerepét adva tiszteleg az óhazának Kertész Mihály a Romance on the High Sea (1948) tengerhajózási szerelmes zenés vígjátékában. A Szabo’s best Hungarian paprika gyártóját alakította az It’s a Big Country – An American Anthology (1951) harmadik epizódjában, derék, hat unokáját nevelő bevándorolt magyart. Rózsikáját meglátja az országúton Icarus Xenophon (Gene Kelly). Elolvad a lánytól, az is tőle. “Jaj, mamám!” – sápítozik Rózsika is, Szőke Szakáll is, aki felindul attól, hogy idegen kerül a családba, Brahms: Magyar táncok kíséretével izgalmában magyarul hadar badarságokat. A vasárnapi iskola édeskés tanulságával felszerelt filmfejezet szirupja azt csurogja nézői szívekbe: a bevándorlott elfelejtette a neki otthont adó fészekmeleg Amerikában, hogy nemrég még ő is befogadott volt. Szőke Szakáll őszikéjében erre a mézesmázos morálra szerződtették, noha sosem felejtette el, honnan jött. Nem csak a hanghordozása és levethetetlen akcentusa idézte az óhazát. A mozdulatai. A taglejtése. A járása. A nézése volt magyar. Vagy: pesti. Amint kedves sunyin rápillantott valakire. Amint dühében ajkát csücsörítette, akár egy ősz pólyás. Töretlenül bájos, behízelgő, mindenbe beletörődő, vastürelmű, jóindulatú és kedves, kedves, kedves. Védekezésül kedves. Ijedtében bájos. Csupa tréfa, csupa huncut ugratás. Elragadó komédiás. Tudja, ha csak szempillantásra is szünetelteti kedvességét: a közönség átmegy egy másik orfeumba.

Komédiás volt nem csak filmen és színpadon, magánéletében is. Amikor Fritz Kortner a Dreyfuss (1930) című filmben sikert aratott, elragadtatott levelet kapott Paul Morgan bécsi kabarészínésztől (1886–1938): “Kedves Kortner kolléga! Amióta a Dreyfussban láttam Önt, szégyenlem, hogy a telefonkönyvben Paul Morgan név mellett színész megjegyzés áll. Paul Morgan”.

Egy nap múlva Kortner kapott egy levelet Szakálltól: “Igen tisztelt Kortner kolléga úr. Csatlakoznom kell Paul Morgan véleményéhez, amióta láttam önt Dreyfussban, én is szégyellem magam, hogy a telefonkönyvben a Paul Morgan név mellett a színész meghatározás áll. Szőke Szakáll.”

Szőke Szakáll = Gerő (Grünwald) J.(ános) Jenő (1882–1955) csupán szerzőként neveztetett Gerőnek, és csak ifjú színész korában viselt szőke szakállat. Öregen fiatalnak látszott. Fiatalon öregíteni kívánta magát. Annyi fondor öreg zsidó komikus között ne hasson rózsás ifjúnak, előbb a Kristálypalotában játszó, majd a Jókai téren székelő Kis Komédia és a Corvin Áruház helyén állt Apolló Kabaré színpadán, mindazon helyeken, ahol érettségi után kezdeti lépéseit megtette a fél-világot jelentő deszkákon. Egy színésznőcske nem bírta megjegyezni a nevét, elnevezte szőke szakálláról. A becenév ráragadt. A szakáll utóbb elmaradt.

Hivatalnoknak áll, de magukhoz édesgetik a Király utcai zsargon-zengerájok. 1908-tól Nagy Endre Modern Színpad Cabaret-jének tagja. 1910–1911-ben a Rákóczi úton játszik Steinhardt kabaréjában. 1913–1917-ben művészeti vezető a Sörkabaréban. 1919-ig játszott azután is a nagykörúti épület első emeletén. Esténként átsiet az Apolló Kabaréba is lebonyolítani tréfákat a színpadán. 1919 újév napjától a Kristálypalota művészeti igazgatója. 1920-ban fellép a Fekete Macska Kabaréban és a Télikertben. 1922–

1923: tag a Palace Kabaréban a hasonnevű Rákóczi úti szállodában. Egyidejűleg – 1922–1925 – a Népszínház utca sarki Apolló Kabaréban is játszik. 1922-ben Bécsben vendégszerepel társulatával. 1925-öt követően bécsi, berlini színpadokon szerepel: Rudolf Nelson revüiben, a Metropolban, a Lessing Színházban, a Deutsches Künstlertheater és a Theater am Kurfürstendamm és a Grosses Schauspielhaus szerződteti. 1927-ben a berlini Boulevard Színház igazgatója. 1937ben a bécsi Ronacher mulató sztárja, ahol a Vonósnégyest játszotta. A bécsi Staatsoper meghívja a Denevér Frosch-szerepére. Ezután az opera A mosoly országa főeunuchját játszatja vele; Lehár Ferenc betétdalt komponál neki ebből az alkalomból.

A legbájosabb magyar komikusok egyike temetővel szemben született, lévén édesapja sírkőkereskedő. A temető mindvégig beragyogta humorát. Onnan merítette belenyugvó türelmét, akasztófahumorát.

A lövészárokban című kétszemélyes tréfájában Schwarcz és Weisz ücsörögnek a fronton. Két hónapja beásták magukat. Azóta ki nem tették onnan a lábukat.

Weisz: Két hónapja nem volt lent rólam a ruhám, holott én szokva vagyok otthon minden hónapban fehérneműt váltani.

Schwarcz: Ha kettőnk közül egyik meghal, én majd értesíteni fogom a családját.

Szőke Szakáll az ezredéves ünnepségek Magyarországának neveltje, a békebeli békében gyűjtötte össze aranyló kedélyét és halálközeliségben otthonosan mozgó humorát. Pedig személyesen ismerte a császárt. A K.u.K. hadseregben töltvén szolgálati idejét, megismerte Ferenc Józsefet, autogramot kért tőle, a császár érdeklődött szívélyesen Szakáll civil foglalkozása után, és amikor megtudta, hogy színházi ember, tudakolta tőle, mit szeret a színházban. Szakáll azt válaszolta: a kolléganőimet.1

Boldog békeévekben nőtt fel. Kilátással a temetőre. Jellegzetes példája annak, hogy humora kesernyés huncutságához egy művésznek szükségtelen megélnie a rettenetet, elegendő az is hozzá, ha zsidó.

Kelemen Palika című (1923) sokat játszott egyfelvonásosában a fekete humort gyerekszájra hangszereli:

Grau: Mit eszel?

Rózsa: Vajas kenyeret.

Grau: Mi van rákenve?

Rózsa: Margarin.

Grau: Nem adsz?

Rózsa: Eltaláltad! Elég bajom van nekem a hernyóimmal, még téged is etesselek?

Tekinthetjük cinikus humornak a morbid viccelődést. De inkább arról van szó, hogy békésen berendezkedett valaki egy ellenséges világ rémségei közé, és megkísérli derűsen elviselni a bajokat.

Rózsa: Hol a te bátyád?

Kelemen: A tüdőkórházban.

Rózsa: Mit csinál ott?

Kelemen: Köhög.

Szőke Szakáll szerepdarabokat írt maga számára. Hatásos félreértéseket. Idegen helyzetekbe belebonyolódásokat. Jellemző, milyen figurákat húzott a siker érdekében magára a színész-szerző. A dunapentelei lelencházban – a pénzsóvár, rendetlen, lusta, nagy kujon, házasságtörő Ábrachám Bernát lelencházi igazgatót, aki gondatlan a rábízott gyermekekkel. Csupa ellenszenves vonás, és még csak magyarul sem tud rendesen: osztrák-magyar jiddist beszél. A fogorvos című jelenetben (Royal Orfeum, 1925) aszfaltbetyár nőt követ, aki bemenekül fogorvosához. A fogorvos azt hiszi egy újonnan jöttről, hogy a beajánlott asszisztens érkezett meg: rábízza a nő kezelését. Az elmenekül, egy másik páciens azonban ragaszkodik a sürgős foghúzáshoz, a botcsinálta fogász megmarad ezentúl a praxisnál.

Szükségszerűnek találják az alkalmi tévedést a véletlenekbe belegabalyodott akarat nélküliek. A világot tévedéseivel együtt elfogadják. Homokzsák című bohózatában (Bethlen téri Színpad, 1930) három elfoglalt feltaláló-mérnök fivér kiházasítaná húgát újsághirdetés útján. Ugyanakkor hirdetést adnak fel, hogy repülési kísérlethez homokzsáknak szerződtetendő vállalkozó szellemű férfi jelentkezését várják. Jelentkezik a házassági hirdetésre Pánczél Manó (a szerző maga játszotta), azt hiszik róla persze, hogy “homokzsáknak” jött. Betoppan az egyik mérnök haragosának felesége, az ideges Zanuttiné, azzal az üzenettel: “Zanutti mindent tud!” Innentől mindenki mindenkivel mindenkit összecserél. Félreértéshálózat a cselekmény, fókuszában Pánczél Manóval. Legalaposabban ő gyűri össze a realitást. Igaz: cseppet sem izgatja magát, sztoikusan beletörődik mindenki őrült beszédébe. Természetesnek fölfogni a tótágasos helyzetet, normálisnak az őrületet, magától értetődőnek a képtelenségeket – ez Szőke Szakáll blődlijeinek bölcselete.

Művei: Poldi a moziban (Royal Sörkabaré, 1913), Krausz úr a szeparéban, Dick úr felmentése (uo., 1914), A feltaláló, Szondy utca 7/b., az utazó vigécek között játszódó A vasúton, A Link fogász, Az olvasó-terem előtt, Kázmér szenvedélyei (uo., 1915), A házasságszédelgő (Nemzeti Orfeum, ua.), Tauszigék a kabaréban (Royal Sörkabaré, 1916), Az Angol Parkban, Éljen Sándor Pál!, Egy pad élete és halála (uo., 1917), Jaj, de bevonulok! – zenés bohózat 3 felvonásban; zeneszerző: Reinitz Béla (Budapesti Színház, 1917), Szenesnek áll a világ, Gyermekzsúr, Boldog új évet kívánok, Szabadalmi ügyvivő, Lógunk a villamoson, Az öngyilkosok klubja, Csillagász, Tízezrek zsúrja, Spitzer bácsi – egész estét betöltő revü (Royal Sörkabaré, 1918), A törvény nevében, Nem akarok anyóst látni, Ó, szent házasság!, Szerkesztő úr!, Vége az iskolának!, Gyorstalpaló, Pampulett éhes!, Paula, Jaj, a szakállam, Imádom Önt!, Bőrharisnya, Az újszülött, A vőlegény, Lehet, urak, lehet, Ma – Matiné, Gyerünk fáért, Nevetni fogsz (uo., 1919), Hogy kell férjet fogni? – énekes játék 6 részben (Fekete Macska, az Angol Parkban, 1920), Szabadalmi iroda (Emke kabaré, 1920), Vonósnégyes (Apolló Kabaré, 1922), Kecskefészek (uo., 1923), Megy a bolt, Kelemen Palika (Sziget Színpad, az alsó-Margitsziget Duna-parti teraszán, 1923), Mesehercegségben játszódik a VIII. Albert (Eskü téri Helikonban, 1923), a földkerekség legkisebb országában. Főudvarmester: Lénárd Béla, a Kormányelnök: Szentiványi Kálmán, Első lakáj: Fekete Pál. Jacques Büron, a Mayer és társa cég képviselője kereskedelmi utazó, vagyis: vigéc (Szőke Szakáll) megszólalásig hasonlít a Hercegre (Bánhidy József). Ruhát cserélnek. A Herceg kimegy a városba. A vigéc uralkodik a hercegségen. Egyiknek sem ízlik a másik szerepe. Tegye le! (Faun Kabaré, 1923), Eriggy az ágyba…!, Sherlock (Palace Kabaré, ua.), A vezér (Andrássy úti Színház, 1923), Kelemen Pali a pótvizsgán (Eskü téren, 1924), A Haris közben (Pesti Kabaré, ua.), Egy úr két kutyával (Szigeti Színpad, 1924), Szeansz, A homokzsák (Apolló Kabaré, 1924), Leánygimnázium, Rádió, Hajlik a fenyő (uo., 1925), Tata!, A fogorvos (Royal Orfeum, 1925), Mannheimné (Papagáj, 1925), A jósnő, a búvár és a villanyfelíró (Blaha Lujza Színház, 1925), Majd a Raposa (uo., 1926). Filmet ír az UFA részére: Hallo, Caesar! (1927). További drámai munkái: Albérlő (Komédia Orfeum, 1927), Krausz úr a szeparéban (Nagykomédia, 1928), Zálogház (uo., 1929), Homokzsák (Bethlen téri Színpad, 1933).

Önéletrajza: My Life under the Emperor Francis Joseph, Adolf Hitler and the Warner Bross, 1954. (Életem Ferenc József császár, Hitler Adolf és a Warner fivérek alatt)

Filmjei: Suszterherceg, Az újszülött apa (1916), Az önkéntes tűzoltó (1918), ezeket Rott Sándor írta, s együtt szerepel mestereivel bennük. A dollárnéni (1917) címűt Kövessy Albert írta. Német filmjei: a MaximFilmgesellschaftnál Fred Sauer megrendezi Max Jungk: Arthur Imhof című regényének megfilmesítését (1926), a főszereplő Albert Bassermann mellett Szőke Szakáll játszik benne, Felix Basch rendezte az inflációs idők színházi környezetében játszódik a Da hält die Welt den Atem an (A világ visszafojtja lélegzetét – 1927),2 az 1920-ban bemutatott Hugo Hirsch-operett – Die Scheidungsreise (Válási utazás – elhíresült slágerének nyitósora – Wer Wird denn weinen, Wenn man auseinandergeht (Ki fog sírni a váláskor) a címe (1929), Bolváry Géza rendezte Robert Stolz Zwei Herzen im 3/4 Takt című mozi-operettjét, ennek címadó keringîje – amit Stolz a Kempinski étterem étlapjának hátára komponált, hirtelenjében ugyanolyan népszerűvé lett világszerte, akár A kék Duna-keringî; Szîke Szakáll játszik a Susanne macht Ordnung (S. rendet csinál), Zweimal Hochzeit (Kétszer házasság), Herr Crepin énektanár a Tiller-görlök közreműködésével elkészült Komm’ mit mir Rendezvous (Gyere velem találkára) című filmben, Eickmayer parfîmgyárost játssza a Der Hampelmann (A játék baba) című Robert Stolz-film-operettben (mind 1930-ban), Török Béla Liának, a Nagy Kató-játszotta bárkisasszonynak apja az Ihre Majästet die Liebe (Őfelsége a szerelem) című zenés filmben, Monteuil báró a Kopfüber ins Glück (Hanyatt-homlok a szerencsébe) címűben, Kálmán Imre A farsang tündére (Die Faschingsfee) operettjének megfilmesítésében, a cseh–német–osztrák közös gyártású Ihr junge című Leo Tolsztoj-megfilmesítésben, színházi ügynök a Walzerparadiesben, Ich heirate meinen Mann, az Edgar Wallace bűnügyi regényébîl készült Der Zinkerben, Meine Cousine aus Warschau, Die Frau, von der man spricht, az Eisemann Mihály zenéjével leforgatott Die Schwebende Jungfrau (Az eldöntetlen szűz) és egyetlen filmfîszerepe, Leopold Kulman a Der unbekannte Gast (Az ismeretlen vendégben – mind 1931-ben), a Zágon István Szegény lányt nem lehet elvenni című színdarabjából készült Eine Mädchen für Heiraten, Melodie der Liebe (Szívek melódiája), Ich will nicht wissen, wer Du bist (Nem akarom tudni, ki vagy), Gräfin Mariza (Marica grófnî), az Ábrahám Pál zenéjével elkészült Glück über Nacht (valamennyi 1932ben), Stadt steht Kopf (Egy város fejre áll), ez Gustaf Gründgens-rendezte Gogol-Revizor, Szîke Szakáll a polgármestert játszotta, Es war einmal ein Musikus (Volt egyszer egy zenész, 1933).

A 29. leforgatott német filmje a Lehár-operett címszerepben Jeritza Máriával – Grossfürstin Alexandra (Alexandra nagyhercegnő – 1933) – visszatér Bécsbe.3 Kapna szerepet még Berlinben, de a fîszerepet Hitler kapta meg Hindenburgtól. Márciusban a Nemzetiszocialista Párt a választásokon 44,1 százalékot kap. Három hét múlva Dachauban megnyílik az elsî koncentrációs tábor.

Ausztriában–Magyarországon leforgatott filmjei: Eggerth Márta fogadósné, Paul Hörbiger öreg arisztokrata, Szőke Szakáll császárhű pesti gyáros a Kaiserwalzer (Császárkeringő) című operettfilmben, Eine Frau wie Du (Egy nő, mint te), Az ellopott szerda, Hacsek és Sajó a moziban, a László Aladár és Faragó Sándor Egy lány, aki mer című színdarabjából Nóti Károly írta, Székely István rendezte, Joe Pasternak produkcióban Skandal in Budapest – magyar címén Pardon, tévedtem (1933), Helyet az öregeknek, Barátságos arcot kérek! (1934),4 Bécsben, a Baskirtsteff Mária naplójából elkészített Das Tagebuch der Geliebten, Affairs of Maupassant (osztrák–olasz) filmben játszik (1935), Kurt Gerron rendezésében a Bretter die Welt bedeuten és a Fräulen Lilly (mindkettî 1937-ben).

Amerikai filmjei az Universalnál: It’s a Date, Spring Parade (1940), That Night in Rio, The Devil and Miss Jones (1941), átszerződik a Warner Bross-hoz: Ball of Fire, Yankee Doodle Dandy, Broadway, Seven Sweethearst (1942), Casablanca, Wintertime, The Human Comedy, Thank You Lucky Stars (1943), Shine on Harvest Moon (1944), Wonder Man, Christmas in Conneticut, The Dolly Sisters, San Antonio (1945), The Guys From Milwaukee, Never Say Goodby, The Time the Place and the Girl (1946), Cynthia (1947), April Showers, Romance on the High Seas (1948), My Dream Is Yours, In the Good Old Summertime, It’s a Great Feeling, Oh, You Beautiful Doll (1949), Lullabay of Broadway, Painting the Clouds With Sunshine (1951), It’s a Big Country (1952), Small Town Girl (1953), The Student Prince (1954).5

Szokás Szőke Szakállt Nagy Endre Modern Színpad Cabaret-jából eredeztetni (1908), s tagadhatatlan, hogy a magyar brettli mesterének egyetlen fölösleges szót meg nem engedő végletes kicsiszoltsága, humoros ékesszólása érződik Szőke Szakállnak mint szerzőnek, tréfáin, egyfelvonásosain, bohózatain és komikus jelenetein. Léhának és cinikusan élcelődőnek ható, tréfákat hajszoló, hatásvadász drámai munkái mérnöki kiszámítottságot mutatnak, de a biztonságosan megszerkesztett, nagy teherbírású színpadi konstrukciókhoz olvasáskor is hozzá kell venni szerzőjük színészi személyiségét. A törekvő, erőszakos, a nehézségekkel nemtörődöm drámai alakjai félszegsége és természetes bája hősiessé transzponálta köznapi félelem és gáncs nélküli csámpásait. Kivétel nélkül nem a Nagy Endre kifinomult, műveltséget árasztó, értelmiségi gátlásosságát terjesztő választékosságának neveltjei, hanem a Király utcai fokhagymaszagú orfeumok küldöttei. Ennek a világnak nemcsak tanítványa, éles szemű kritikusa is. A Kristálypalotában bemutatott egész estés Vörös ördögök című, kilenc jelenetből álló – Gerő Jenő polgári néven írt – életképe 1902. március 17-én játszódik egy orfeumban. Nem a Csárdáskirálynő fölmagasztaló orfeumában, sokkal inkább Bíró Lajos Sárga liliomjának utálkozva regisztráló realista tekintetével megfigyelten. A Vörös ördögöknek 35 szereplője van, valamint statisztériaként huszártisztek, huszárok, pincérek, utcalányok, nép, kofák, végrehajtók, rendőrök. Az első kép Bergl Elemér báró huszár ezredes kihallgatási szobája. 2: Hillinger Adolf orfeumában. 3: A huszárezred tiszti étkezdéjében. 4: A huszárlaktanyában. 5: A huszárezred tiszti étkezdéjében. 6: Molnár József gyógyszertárában. 7: A Hillinger-orfeumban. 8: Ebergényi László református lelkész fenesi paplakában. 9: Tárkányon, dr. Ebergényi Erzsébet gyógyszertárában.

Bergl báró rendet akarna tartani, mivel mulatós tisztjei mindennap felforgatják a várost. Most is az orfeumba készülnek a tiszt urak. Erőszakos, pénzéhes, lezüllött, palivadászó, minden hájjal megkent vendéglátó-iparosok vezette orfeum ez. A törni való tükröket-vázákat előre bekészítik. A kövér, öreg nőket hajnali kettő után csatába küldik. Nincs adat róla, mint fogadta az orfeum közönsége az undoknak ábrázolt orfeumot. Kedvelte-e szórakozóhelye foncsorozott romantikájának leleplezését?

Szőke Szakáll kedvessége mögött gyilkos megfigyelések rejlenek. Megbocsátó mosolya reménytelenségből táplálkozik.

Fő színpadi munkája a Vonósnégyes (1922) nemzetközi sikerdarab. Elévülhetetlen bohózat az újgazdag Schwartz selyemgyáros spórolós estéjéről, amikor vendégeket hív vacsorára: kapnának egy teát, és utána egy vonósnégyest. A smucig Schwartz sajnálja a pénzt művészekre, és alkalmazottait kényszeríti zenélésre. Az állásuk elvesztésétől rettegő kereskedősegédek ráállnak az ingyenkoncertre, abban a reményben, hogy a másik három tud hegedülni. Érkeztükkor máris pompájában kibomlik félszeg szemtelenségük:

Bella: Hogy szereti a teát?

Salgó: Nagyon.

Bella: De mivel szereti? Rummal, citrommal vagy mivel?

Salgó: Kolbásszal vagy sonkával, én nem vagyok válogatós. Bár vallásom…

A Vonósnégyes valójában A kalábriászparti kikristályosodott változata. Négy slemil hadakozása, furfangjuk mozgósítása életben maradásukért.

Tini: Éppen most telefonáltak, hogy a Salgó úr rögtön menjen haza, mert a mamája nagyon beteg.

Salgó: Hál’ Istennek! Hol a kabátom?

Géza: Pardon, engem gondolnak?

Salgó: Ne beszéljen bolondokat, amikor eljöttem, már rosszul volt az anyám. Hol a kabátom? Szegény anyám utolsó kívánsága, hogy engem hegedülni halljon.

Géza: Ugyan, az én mamám beteg.

Salgó: Ugyan, ne aufschneideroljon, nem is úgy néz ki maga, mint akinek a mamája beteg, maga fess, egészséges ember, a maga mamája egy szimuláns. Az én szegény mamámat ha látná, abba csak hálni jár a lélek, s azt is csak kétszer hetenként. Kedden és pénteken.

Géza: Mit vitatkozik, hiszen már egy órával ezelőtt említettem magának, hogy beteg az édesanyám.

Salgó: Hetek óta, hm-hm. Maga még a világon sem volt, amikor az én anyám beteg volt.

Géza: Hát ha mindent akar tudni, az én mamámat ma reggel feladták.

Salgó: Borzasztó, ma reggel feladták? Az én anyámat tegnap reggel feladták, meg tegnapelőtt feladták, meg azelőtt feladták. Szegény, már úgy néz ki, mint egy ajánlott levél.

A kifinomodott bohózat őskori leletként őrzi a Folies Caprice ábrázolásait. Szőke Szakáll összegezte Oroszi és Leitner, Glinger & Taussig bohózati iskolájának tanulságait. Előkelőbb formában folytatja, mint Feld Mátyás a városligeti paródiáiban, mivel Feld idénydarabjait a színházvezetői meggondolás hozta létre, Szőke Szakáll szerepeit pedig a nagy színészi tapasztalat mozgatta. Darabjai, tréfái, jelenetei összekötik a bohózathistória mulatóknak író szerzőit Nóti Károly és Rejtő Jenő bohózati gépezeteivel. A századvégi zsidóábrázolás a Szőke Szakáll brettlikirályságának foghagymakoszorúját elöröklő Salamon Béla révén folytatódott a kádári konszolidációban is. A szocializmust építő társadalom kabarészínpadain tovább élt a Salamon Béla-megtestesítette Pomócsiban – akinek mindent megmozgató jelmondata: “Ha én egyszer kinyitom a számat…” – a zsidó orfeum-slemil ábrázolásának patentje. Túlélte a holokausztot a lúdtalpas Hamupipőke. A berezelt hős. Az élhetetlen ügyeskedő. A beijedt szókimondó. A csak előremenekülhető körülzárt.

A kalábriászparti helyszíne a kávéház.

A Vonósnégyes a kikapaszkodott újgazdagék lakásán játszódik: az Új-Lipótvárosban vagy a Pasaréten.

A feltételezettnél kevésbé ártatlan bohózatokon lemérhető a társadalomban végbement megannyi változás. A bohózatok girbegurba tükre visszatükrözi a való világot. A zsargonfigura – Pomócsi álnéven – hivatali beosztott 1950 és 1970 között. Egyenjogú állampolgárként nem kevésbé riadt, mint bőrkikészítő előde, nem kevésbé retteg hatalmaskodó főnökétől, mint a Vonósnégyes félelmében hegedülésre elszánt kereskedősegédei. Rémületüket a létezéstől átmentették a szocializmust építő feltételek közé. Élelmes szemtelenkedéseik emberi jogaikat érvényesítő szabadságharcocskák. A politikai enyhülésre lemond a kabaré az elnyomottság rejtjeles ábrázolásairól. Szókimondásban kiéli alkalmi lehetőségeit. Felcseréli a mélyebb ábrázolást a dolog enyhítő kifecsegésére. A magyar kabaré a hetvenes évektől felhagyott a kisemberek bohózatban megjelenítéséről, a “nagy” politikusokat vette módjával célba. A kabaré bohó szellemű drámaírók helyett konferansziék kezébe ment át (Róna Tibor, Komlós János stb.), akik nem tudtak vagy nem akartak bonyolultabb szerkezeteket létrehozni. Nyomukban átváltozott a társadalmi mikropoklok felmutatása komikus monológokká (Hofi Géza, Sándor György).

A bohózatokat lecserélték magánszámokra. A világ helyett az én került a figyelem középpontjába. A társadalomtól megviselt személyiség helyett a viseltes társadalomban élés viszontagságai. Igazat lehetne adni mindazoknak, akik azt állítják: a bohózatok ideje lejárt, ha nem árasztanák el a vidám műsorokat a századelő kabarétermelésének felmelegítései. A televízió gyengéden úgy tesz, mintha Rejtő Jenő és Nádasi László kabarétréfái Kisfaludy és Szigligeti becses darabjai volnának, sorra felújítja az ártalmatlan félreértés-jeleneteket, díszkiadásban adja az örökzöldnek tekintett tréfákat. Még gyenge színészi előadásban is élvezetet jelent a nézőknek a cselekménytekerés szellemes kivitelezése, a váratlan csattanók, a felbolydult bohózati bölcselet.

A Völkische Beobachter írta: “Jó húsban lévő zsidók, mint Szőke Szakáll, gyanús vígjátékokban működtek, ezt a zsidó közönség lelkesen ünnepelte, miközben a német lakosság riadt aléltsággal kényszerült nézni a zsidó zsibvásárt.”6

Hazajön a Royal Színházba, de hamarosan jobbnak látja, ha szedi a sátorfáját. Emigrál Angliába (1938), Amszterdamban Willy Rosen Kabarett der Prominenten emigránskabaréjának tagja (1938).7 1939. május 13-án a Nieuwe Amsterdam tengerjárón elmenekül Amerikába. A hajón az utasok 90 százaléka kivándorló. Kiköt végül az USA-ban (1940). Mivel felesége a szilágysomlyói születésű filmproducer Joe Pasternak (1901–1991) testvére: Szîke könnyen talál szerzîdést a Universalhoz.

Szőke Szakáll az Egyesült Államokban felesküdött a csillagos-sávos Union Jackre. Amerikai állampolgár lett. Sosem látogatott haza. Megkérdezte egy filmújságíró, miért nem teszi, mire Szőke Szakáll, akinek nemcsak saját családját, de felesége rokonait is Csáktornyáról és Szabadkáról kiirtották, azt felelte: “Beszéljem be magamnak, hogy mindnyájan bárányhimlőben haltak meg?”

Willy Rosen – Wilhelm Julius Rosenbaum – (1894–1944) kabarészínész, zeneszerző, slágerszövegíró a húszas években a berlini Kabarett der Komiker lelkesítője, 1933 után közlési tilalom alá esett, Hollandiába menekült, Amszterdamban kabaréja szállást adott menekült színészeknek, íróknak. Hollandia lerohanása után a westerborki táborba internálták. Itt megszervezte a Bühne Lager Westerbork tábori színházat. A koncentrációs kabarékat eleinte tiltották. Utóbb előírták. Gemmeker SS-parancsnok utasítására Westerborgban egy szétdúlt zsinagóga faanyagából megépült a tábori kabaré. Max Ehrlich (1892–

1944) konferált és rendezte a revüket. Willy Rosen volt a szövegíró, a zeneszerző és a zongorista. 1944-ben Theresienstadtba, majd Auschwitzba került. Elgázosították.

Kurt Gerron = Gerson (1897–1944) a Koldusopera schiffbauerdammi bemutatójának Tigris Brownja, a Kék angyal filmben Kiepert, a varietébűvész, a húszas évek Berlinjének kabarécsillaga a Wilden Bühne, a Raketen kabarékban, a Hollaender- és a Nelson-Revue-kben, Szőke Szakáll rendezője a Bretter die Welt bedeuten (A világot jelentő deszkák) című filmnél; ugyancsak Amszterdamba menekült a nácik elől. Utolérték. Letartóztatták. Westerbockba került. Onnan Theresienstadtba. Das Karussel néven fogolykabarét kezdeményezett. Különösen látogatók érkezése előtt szorgalmazták a rabtartók a vidám esteket. A szimfonikus koncerteket, az operaelőadásokat, operettesteket, jazz-sessionokat, vígjátékokat, bohózatokat, a Ghetto-Swingers fellépéseit. Gerront 1944-ben az SSparancsnokság megbízta, forgasson propagandafilmet a zsidó gettó életéről A Führer egy várost ajándékoz a zsidóknak címmel. Az utolsó jelenet leforgatása után Auschwitzba irányították a színész-rendezőt.

Szabad-e temetőben színházat játszani? A sír szélén bohózatokat adni? Kuplét énekelni halálhörgés közben?

Philip Mechanicus, holland újságíró feljegyezte naplójába: “Nyakig ülünk a szarban, mégis trillázunk. Lélektani talány. Operettzene nyitott sírnál. Viccek közt a hajtóvadászat kürtjelét fújjuk.”8

Fritz Grünbaum (1880–1941) színész, kabarészerző, író, konferanszié, aki Karl Farkassal (1894–1971) kettős konferanszokat adott elő a bécsi Simpl színpadáról, megtestesítve a hiszékeny lükét és a nagyképű mindentudót, a naivat és a hitetlent. Farkas Amszterdamból Párizsba ment. Grünbaum Dachauba. Farkas New Yorkban az Old Europe színpadán konferált. Grünbaum sorra járta a barakkokat, ágyhoz járt konferálni. Vicceket vitt. Vigaszt.

Willy Rosen, Kurt Gerron, Fritz Grünbaum nem bárányhimlőben halt meg.

Jegyzetek

1 Robert Dachs: Sag beim Abschied. Bécs, 1997.

2 Heinrich Fraenkel: Unsterblicher Film. München, 1956.

3 Helga és Karlheinz Wentland: Geliebter Kintopp Sämtliche deutsche Spielfilme von 1922–1945. Berlin, 1995.

4 Varga Balázs (szerk.): Játékfilmek 1931–1997. Magyar Filmintézet, 1998.

5 Ephraim Katz: The Film Encyclopedia. New York, 1994.

6 Idézi Robert Dachs: i. m.

7 Jacques Klöters: Denk vandaag niet aam morgen. In: Berlijn Amsterdam 1920–1940. Amsterdam, 1982.

8 Volker Kühn: Deutschlands Erwachen – Kabarett unter Hakenkreuz, 1933–1945. Weinheim-Berlin, 1989.

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk