Vissza

A 10. ORSZÁGOS DIÁK ÉS IFJÚSÁGI FILM ÉS VIDEÓ SZEMLÉRŐL

A szemle időpontja: 2003. augusztus 27-31.

A szemle helyszíne: Budavári Művelődési Ház, 1011 Budapest Bem rakpart 6.

 

2003. augusztusában tizedik alkalommal került megrendezésre az Országos Diák és Ifjúsági Film és Videó Szemle, rövidebb nevén a Diákfilmszemle. Az ötnapos rendezvényt nagy érdeklődéssel kísérték figyelemmel az alkotók és a nagy számú nézőközönség. Tudósítottak róla az újságok, televíziók és rádiók.

MÉDIA: A rendezvény megjelent a Magyar Távirati Iroda napi közleményeiben. Helyszíni riportban adott hírt a Diák-filmszemléről és szerepeltette a hírt hírműsoraiban a Magyar Televízió, továbbá a Duna Televízió, az RTL Klub, a TV2 és a Viva Tv. A szemle igazgatója, munkatársai és az ifjú alkotók élő adásban és szerkesztett műsorban nyilatkoztak különböző rádióadókban: Kossuth, Info, Klub, Civil, Sláger, Rádió C. Több regionális rádió és televízió is beszámolt rendezvényünkről: TV 11, Budapest Rádió, Rádió 17, Magyar Katolikus Rádió. Tudósítást, cikket, hírt közölt – több alkalommal is – az eseményről; valamint a díjkiosztót követően közölte a díjazottak névsorát: a Népszabadság, a Metro, a Magyar Nemzet, a Népszava, a Budapesti Nap, a Pesti Est, a Magyar Narancs és a Filmvilág; valamint számos Internetes site: magyar.film.hu, index.hu, sulinet.hu, diak.lap.hu, www.dokk.hu, www.sziget.hu stb.

 

RÉSZTVEVŐK: A Diákfilmszemlén 44 alkotóműhely és számos egyéni alkotó vett részt. Három kategóriában lehetett nevezni: általános iskolás, középiskolás és fiatal filmes. A zsűri értékeléskor természetesen figyelembe vette a korosztályok között meglévő különbségeket és minden kategóriában talált elismerésre méltó alkotást. Résztvevő alkotóműhelyek: ld. melléklet. Egyéni alkotók neveztek Budapestről, Monorról, Sopronból, Nagyszénásról, Páhiból, Budaörsről, Gyermelyből, Gádorosról, Szárligetről, Veszprémből, Érdről, Székesfehérvárról, a szlovákiai Komárnoból és a szerbiai Subotica-ból. A Duna Tv és a Mediawave alkotóműhelyeinek tagjaként romániai, ukrajnai és szlovákiai magyar fiatalok is részt vettek a szemlén.

 

PROGRAM: A négy versenynap alatt 189 film került bemutatásra, melyek – a szemle hagyományai szerint – előzsűri nélkül kerültek vetítésre. A vetítési idő összesen 1 680 perc volt.

A Diákfilmszemle egyik legfontosabb jellemzője az, hogy alapvetően nem versengés, hanem inkább bemutatkozási lehetőség a fiatalok számára. Ezért nincs első, második, harmadik helyezett; minden arra érdemes alkotó személyre szóló elismerésben részesül. A zsűri 46 pénzdíjat/ tárgyjutalmat és 4 dicsérő oklevelet osztott ki. A zsűri tagjai Lágler Péter kulturantropo-lógus, Medgyesi Gabriella szerkesztő, Váradi Gábor operatőr, és két korábban díjazott diákfilmes, Balázs István Balázs és Oláh Lehel voltak. A díjakat a Magyar Művelődési Intézet, a Duna Televízió, a Magyar Televízió, a Klub Rádió, a Népszabadság, a Pesti Est, a Kodak, az Oktatási Minisztérium, a Filmvilág, a Magyar Narancs, a Mediawave, a Magyar Független Film és Videó Szövetség és Matkócsik András ajánlotta fel.

A szemle támogatói: Országos Rádió és Televízió Testület, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Gyermek és Ifjúsági Alapprogram, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága.

A szemle programjában, a filmvetítések mellett, egyéb kulturális rendezvények is szerepeltek. Két fotókiállítás nyílt meg, melyek a rendezvény ideje alatt voltak láthatók. A Polifilm Mozgóképgyártó Szakiskola hallgatóinak és a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakos tanulóinak fotókiállítását tekinthette meg a közönség. A díjkiosztó napjának estéjén, a díjazott filmekből válogatva, vetítést rendeztünk az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A szemle utolsó két napján rendeztük meg a “POLIFILM” I. Nemzetközi Ifjúsági Filmbemutatót és Konferenciát. A bemutatón és konferencián a következő külföldi ifjúsági filmfesztiválok filmjei és alkotói vettek részt: UNDER 20 – International Video, Film Festival For European Studends / Goricia (Olaszország); OFF CINEMA – Festival Filmowy / Poznan (Lengyelország); UP To 21 / Varsó (Lengyelország); MEDIENFESTIVAL – Für Kinder und Jugendliche / Berlin (Németország); IFF Molodist / Kijev (Ukrajna).

Minden versenynapot konzultáció követett, melyen a zsűri és az alkotók elbeszélgettek a bemutatott alkotásokról. A bírálóbizottság igyekezett olyan értékelést adni az ifjú alkotók számára, mely segíti őket a további munkában. A tanácskozások nyilvánosak voltak, s nagyszámú nézőközönség is érdeklődött irántuk.

A szemle rendezősége gondoskodott az alkotók és a vendégdelegációk ellátásáról. A vidéki és külföldi vendégek térítésmentesen vehettek igénybe szállást és étkezést.

A Diákfilmszemle az elmúlt évek során rangos és fontos esemény lett, s idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte. A vetítőterem mindig zsúfolásig megtelt, s a konzultációkon, valamint a kísérő rendezvényeken is telt ház volt.

A Diákfilmszemlét a Magyar Művelődési Intézet, a Ház a Réten Kulturális Egyesület és a Budavári Művelődési Ház közösen rendezte.

A zsűri 50 díjat osztott ki.

A fődíjak:

A legjobb dokumentumfilm (fiatal filmes kategória):

Andits Petra és Béres Dániel (Budapest): Menjünk

A legeredetibb videóklipp (fiatal filmes kategória):

Csuja László (Gödöllő), Tudósok: Apu kocsit hajt

A legjobb játékfilmek (fiatal filmes kategória):

Király Márk és Orsós Róbert (Fekete Doboz): Tékozló fiak

Saufert Ákos és Dobóczy Balázs (Inforg Stúdió): A nagy kaland

Kiemelt alkotói díj (fiatal filmes kategória):

Tóth Gergely (Budapest) Az “Aggodalomra semmi ok” és “A hal általában nem beszél” című filmekért

A legjobb középiskolás alkotóműhelyek:

Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola – Zichy Média Műhely (Kaposvár)

Horváth Mihály Gimnázium (Szentes)

Effect Film (Agárd)

A középiskolás kategória legjobb filmje:

Zomborácz Virág (Szent László Gimnázium – Budapest): Az ősz tizenkét pillanata

Az általános iskolás kategória legjobb filmje:

Farkas Noémi, Haás Ramóna, Hegedűs Orsolya, Lukács

Nikolett, Simon Péter (Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola, Székesfehérvár): A kék meg a sárga (animáció)

A legjobb vágás díja (általános iskolás kategória):

Rozsnyai Olivér (Makói Videó és Művészeti Műhely)

Merza Gábor