Vissza

BORBÁS GYÖRGY

A CSERSZEGTOMAJI SZABAD MŰVÉSZET ALKOTÓTÁBOR

Alkotók a Vajdaságból, Horvátországból, Kárpátaljáról és Erdélyből

“…Abban a reményben élek, hogy a szolnoki művésztelepet, hol magyar nép, magyar föld és a magyar levegő élteti az alkotó művészt, úgy fogja egykor képzőművészetünk történetírója emlegetni, mint a magyar Barbizont, honnan élet és erő árad az egész magyar művészetbe.”

Wlassics Gyula1

A magyar nemzeti művészet kialakulása és megszilárdulása a 19. század fordulóján, a Millennium lázában felizzó nemzeti eszmélés éveiben, a Zalából származó Wlassics Gyula[1][2] kultusz-miniszterségének idején a Hollóssy Simon[3] és tanítványai, baráti köre által megalapított Nagybányai (1896), majd a Szolnoki (1902), később a Kecskeméti, Hódmezővásárhelyi, aztán adöllői művésztelepek létrejöttével teljesedett ki. A művészetpártoló, alkotócsoportokat támogató újabb, az 1960-as években jelentkező második hullám idején, a Bernáth Aurél[4] és Borsos Miklós[5] mesterek tehetséges ifjúnövendékeit befogadó Egervári művésztelep megszervezése (1968) Dús László nevéhez fűződik.[6] Aztán az 1990 után országszerte feltámadt legújabb, többnyire szakmai és érdekközösség szerint szerveződő telepalapítás avatott mecénásaként szinte elsőként jelentkezett a Keszthelyi hegység lábainál elterülő Balaton-közeli település, Cserszegtomaj. A napjainkban kifáradni és kiüresedni látszó telepmozgalom láttán különösen jó érzés azt tapasztalni, hogy a Cserszegtomaji Nemzetközi Alkotótábor idén júliusban immár 12. alkalommal fogadhatta részvevőit. Jogos büszkeséggel ünnepelhettek a szervezők és a kitartó szponzor, az erejéhez mérten bőkezű támogató községi önkormányzat, a hűségesen visszatérő törzsvendégekkel és az “elsőtelepesekkel” mostanra negyvenegy főre gyarapodott nívós alkotócsoport tagjai.

Badacsonytomaj… Cserszegtomaj… Lesencetomaj… bizonyára a Tomaj nemzetség kiterjedt birtokainak kései tanúi. A Cserszeg- előtag a cserfából hasított, faragott csapszeg neve, a vidéken egykor dívott nádfedelű házak tetőszékének készítésére utalhat. A zamatáról országosan ismert és kedvelt cserszegi fű-szeres jófajta nedű pedig az egykori keszthelyi szőlőskert vincellérivadékának, a tudós dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő egyetemi tanárnak, hat államilag elismert szőlőfajta nemesítőjének ősei, szülőföldje iránti szeretetét, megbecsülését hirdeti – tudtam meg Bódis Józseftől, a falu nyugalmazott jegyzőjétől.

 

A település történetéről, múltjáról Paluczki Ferenc tanár úr helytörténész kutatásai alapján és bizakodó, hétköznapi jelenéről a megnyitón évenként elhangzó köszöntőjében Gyuk János szálfatermetű polgármester adott tömör tájékoztatást. A Dobogó-major üdülőfalu, a Festetics pince, a Cserszegi Várszínház, az arborétum, benne Horváth Jenő megvalósult nagy álma a Margit-kilátó, a szomszédos Rezi várral megannyi felejthetetlen élményt kínál az idelátogató turistáknak vagy letelepült üdülőknek.

Ma már nyilvánvaló, hogy az óriásfalu – az ország legnagyobb, 18 km² alapterületű, lazán beépített 1532 lelket számláló falujának évtizedes nagyvállalkozása, a cserszegi alkotótábor beérik.

Természetesen ehhez kellett egy erősakaratú, elszánt ember, Takács Ferdinánd, a “Ferdi” – az alkotótábor kitalálója, megálmodója, fáradhatatlan szervezője, motorja, mindenese. A rezi születésű fiatalember, aki nem juthatott be a Képzőművészeti Főiskolára, sőt ajánlók híján a Zebegényi szabadiskolába sem – lám, iskolát teremtett. Hiszen az 1992-ben barátaival – Bódis József, Bartha Gábor, Buday Mihály, Cséby Géza –, segítőtársaival, természetesen a települési önkormányzattal közösen létrehozott alkotótábor és a működtető Szabad Művészet Alkotótábor Alapítvány, a Nagybányai Művésztelep mintájára szervezett szabadiskola, ahol kezdetektől a tehetséges fiatalok pályára kerülését megalapozó tanítás is folyik.

Takács Ferdi érdeklődő, kíváncsi ember. A község határában, egy 1930-ban történt kútfúrás 52 méter mélységben barlangot talált. Még 1981-ben a Kút-barlangot feltáró budapesti kutatócsoporttal lemerészkedett, és ahogy visszaemlékezik, foglya, szerelmese lett a “természet templomának,” a barlangászatnak. Azóta lelkes fiatalokkal a Csomakuti erdő-dűlőben rátaláltak a régészeti kincseket is rejtő Újévi Kétlik barlangra. A barlang aztán valóban fontos szerepet kapott Ferdi életében, festészetében; Markó Károly[7] után ő vállalkozott a hazai festészetben a titokzatos földalatti világ művészi megörökítésére.

A hagyományos tábornyitó kiállításon, a Keszthelyen élő Cservenka György albumért kiáltó hatalmas portréfotó-sorozatát, köztük – Keresztúri Dezső, Sinkovics Imre, Amerigo Tot, Somogyi József, Németh János, Csengey Dénes, Ruszt József, Máriássy József, Simándy József, Béres Ferenc, stb. – a kor nagy tanúit Cséby Géza költő, műfordító, irodalomkutató, a Keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója ajánlotta a tábor tagjainak és a szép számú közönségnek. Cséby kezdetektől a telep szellemi mentora, házi és vendégkiállításait celebráló értő, éltető kritikusa. A sokoldalú gondolkodó értelmiségi érzékenyen közvetíti a Balaton fővárosa, Keszthely gazdag szellemi, kulturális örökségének, jelenének intellektuális áramait, impulzusait.

 

A 18. század második felében a Festeticsek ottani megjelenése alapozta meg a város fejlődését. Kristóf 1759-ben kórházat, Pál 1772-ben iskolát, György[8] 1797-ben Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont alapította meg. Az 1817-ben életre hívott, évente kétszer megtartott Helikont Berzsenyi Dániel méltán tartotta a kis magyar Weimárnak. A város ékességét, a Festetics-kastélyt 1745−80 között építették meg. A településnek 1829-ben mindössze 7000 lakosába beszámított Cserszegtomaj, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy hegyközségek népessége is. Új korszak nyitányaként 1846-ban kikötött a Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy, 1862-ben felépült az első nyaraló! 1898-ban megnyílt a Balatoni Múzeum. Végül néhányan a nevezetes keszthelyiek gazdag névsorából: Básti Lajos színművész, Bertha Bulcsú író, Csík Ferenc olimpiai bajnok, Goldmark Károly[9] zeneszerző, Szendrey Júlia Petőfi Sándor hitvese, Mikus Gyula (1905−95) festő. Itt él Bereczki Kálmán (1920− ) a népművészet mestere és tehetséges Csaba fia fafaragó, aki korábban a telepen is megfordult. A Bereczki dinasztia emlékezetes kiállításon mutatkozott be 1998-ban a Hévízi Galéria avatásán.

 

A tábor résztvevői Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátországból, természetesen Magyarországról, újabban Svájcból, Ausztriából, idén Izraelből is érkeztek.

A Kárpátaljáról öten jöttek: Ungvárról (Uzsgorod) hárman, Munkácsról és Lembergből (Lvovból) egy-egy festő élvezi a tábor vendégszeretetét. Ukrajnának összesen 163.111 fő magyar nemzetiségű lakosából 155.711-en Kárpátalján élnek (1989). Számuk 1979-től sajnos 0,8 %-kal csökkent. A századelőn még a térség mai tíz városában (Ungvár, Munkács, Huszt, Beregszász, Nagyszőlős, Szolyva, Rahó, Técső, Ilosva, Csap), jelenleg csak egyedül Beregszászban nagyobb a magyar ajkúak aránya. Ungvár a nevét az átszelő Ung folyónak és várának köszönheti. A vár a Thököly és Rákóczi szabadságharc idején játszott fontos szerepet. Ma hangulatos korzója és új, korszerű Kárpátalja szállója is nevezetes. A város 1994-ben, az Ifjúsági Palotában láthatta vendégül a 3. Nemzetközi Magyar Matematikai Verseny másfélszáz erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi résztvevőjét. Akik meglátogatták Munkács várát, a szolyvai mártíremlékművet és eljutottak a Vereckei-hágóig.

A városban élő és dolgozó Egressy Péter a zalai művésztelepek egyik alapító tagja, “törzsvendég”, az idősebb, érett korosztályt képviseli. Az elmúlt években megfordult Szepetneken, Lentiben, Nagykanizsán, legutóbb Bagodon. Azonban a tizenkét év után is azt vallja, itt érzi igazán jól magát. Idén méltán rendeztek a közeli Hévízi Galériában az ő munkáiból szép anyagi sikerrel is zárult egyéni kiállítást. A rendezésben segédkező jó barát, a Garaboncon élő Lichtenwaller Zoltán érzékeny, finom, műves portrét rajzolt a szelíd lelkű és mosolyú Péterről. A vérbő festő oeuvre-jében hagyományosan főszerepet játszanak a szülőföld, Kárpátalja jellegzetes tájai, magányos csalogató, idilli portái és a hangulatos, látványos virágcsendéletek. Legújabban, talán Zoltán inspiráló hatására is érdeklődéssel fordul a Balaton kínálta festői témák felé, illetve expresszív női aktképek sorozatával látszik kiteljesedni az élet és ember szeretetéről valló palettája. Merész komplementerek, erőteljes színdinamika teszi még lendületesebbé itt készült Lovak és Akt c. kompozícióit is.

 

A lvov-i (lembergi) születésű, 34 éves ukrán Bogdan Tomashevszkynak a Kijevi Művészeti Akadémia szobrászszakán Vronszkij volt a mestere. Egyaránt kedveli a követ, a fát és a kerámiát. Utóbbit előre gyártott, égetett mázas színes növényi, virág, levél vagy az épített környezetből vett elemekből, illetve terrakottában megtartott vésett, karcolt töredékekből megkomponált, lemezre ragasztott, keretezett, falra akasztható, eleven, vibráló kerámiamozaik képek készítésére használja fel. Ősi egyszerűségű, sejtelmes, mágikus erejű figuráit durván megmunkált, máskor csiszolt, finoman cizellált, szabálytalan, amorf, “talált” kövekbe álmodja. Több művével együtt Stuttgarti magángyűjteménybe került a keresztre feszített Krisztus siratásának, festett fából ikonszerűen megfaragott, monumentális hatású, háromalakos jelenete. A telepen készített Tavasz (színes, mázas) és Kertváros (terrakotta) mozaikképeket tárta a közönség elé.

 

Munkács főterének nevezetességét, az U alaprajzú egyemeletes Rákóczi-kastélyt 1852-ben Ferenc József is meglátogatta. Homlokzatán széplejtésű felirat:

 

II. Rákóczi Ferenc[10] vezérlő Fejedelem dicső emlékét

Ki bujdosása 200. évfordulóján

Emelte Munkács város közönsége

1711−1911

Eszményképe marad a Rákóczi a hazaszeretetnek,

Szellemed él köztünk s védi e drága hazát,

Ős hajlékod előtt kegyelettel jár a magyar nép

Munkács béke ölén nagy neved áldva virul

 

Ma a Munkácsy Képzőművészeti Iskola működik a kastélyban. Itthon is legtöbben a város híres szülöttét, a Honfoglalás és a monumentális Krisztus trilógia festőjét, Munkácsy Mihályt[11] ismerjük. Az asztalos-inasnak indult alkotó életének nagy részét Párizsban (Colpachon) élte le. Ma már az itt élő tehetséges fiatal Braginsky Arthur nevét is sokfelé (Stuttgart, Kassa, japán és francia városokban) ismerik. Édesanyja magyar. Zenészként, az Eddával is koncertező rockénekesként kezdte. A lembergi grafikai tanulmányok után az Állami Ungvári Filharmóniai Társaság színházi szcenikai, szín és világítási szakértőjeként orosz, lengyel és budapesti rendezvényeken is dolgozott. Azonban tíz éve már elismert profi festő. Tizenkét, köztük a Kijevi híres Lada és Olimpia, neves moszkvai és magyarországi galéria verseng keresett festményeiért. Ahogyan nevetve mondja, “nincs elég keze a festéshez.” Azonban nem tesz engedményt. Igazi témája a meleg színekkel sajátosan modellált, hiperrealista igénnyel megfestett, kubista elemekkel, effektusokkal gazdagított tartalmas, szép, komoly mondanivalójú kép (Akt, Csillag születése). Példaképei Bruegel, Claude Lorrain, a Barbizoni iskola. Mellettük Markó Károly és Paál László műveit kedveli. A Nagykapornak melletti Nemes Rádón parasztházat vásárolt – tervezi az áttelepülést.

 

A térség színes nemzetiségi összetételére jellemző, hogy Lembergben (Lvov) van Örmény, Szerb, Orosz, Zsidó utca – lengyel katolikus katedrális, ukrán katolikus templom, örmény katedrális, dominikánus templom, karmelita kolostor, görög katolikus templom. Tucatnyi múzeuma közül leghíresebb a Nemzeti Múzeum ikongyűjteménye. A patinás városból érkezett orosz Ivanov Vladimír inkább a klasszikus orosz és a nyugati újrealista festők (Beckmann) szigorú útmutatásaira figyelve dolgozik (Műterem, Paradicsom almája), míg társa, az ungvári ukrán Csirsky Sergey inkább az improvizatív Kandijszkij nyomdokain haladva alakítja festői habitusát. Noha nem beszélnek magyarul, természetesen nincsenek nyelvi nehézségeik a jó hangulatú munkás telepen.

A déli szomszédságban a szunnyadó, aztán hirtelen fellángoló nemzeti-nemzetiségi-vallási viszály nyomán szemünk előtt hullott szét az egykori Jugoszlávia. Elgondolkodtató, hogy itthon a századforduló idején emelt Millenniumi emlékmű nagy ívű történelmi tablójának domborművei közül a Könyves Kálmán Horvátországot és Dalmáciát Magyarországhoz csatolja és III. Károly alakjával (Telcs Ede) együtt Savoyai Jenő[12] az 1697. szeptember 11-i zentai csatában jelenetei az ötvenes évek elején a sülysápi szoborraktárba kerültek. Milyen különös, hogy alkotójuk, a szintén délen, az egykori Alsólendván (Szlovénia) születetett Zala György[13] Magyarországon a mai napig nem kaphatott emléktáblát. Stefániai úti szecessziós villájában (Lechner Ödön) pedig a líbiai követség székel… A válasz legyen a történészek dolga… Mindenesetre a Budai vár teraszán Savoyai Eugén lovas szobra (Róna József) háborítatlanul gyönyörködhet a lábainál folyó Duna csodálatos, az ország talán legszebb panorámájában. Mögötte a vastag falon belül, a Nemzeti Galériában Benczúr Gyula:[14] Budavár visszavétele c. (1896) festményéről is büszkén tekint a mai látogatóra. Hogy jót is idézzünk a múltból: Kossuth és Széchenyi programjának fontos műveként emlegetik az 1847-ben kiépült Bukovár-Fiume (Rijeka) vasútvonalat…

Cserszegtomajon pedig láthatóan jó egyetértésben, barátsággal töltik az alkotás óráit és a szabadidő kurta perceit a Szerbia Montenegróból, kis Jugoszláviából (kinek hogy tetszik), a Vajdaságból: Zentáról és Horvátországból, Szlavóniából: Zágrábból érkezett piktorhölgyek és piktorok.

 

Zenta, a Tisza-parti város az 1370-es években a budai káptalan birtoka, révjoggal együtt. Majd II. Ulászlótól törvényhatósági jogot, címert (benne búzakalász, kecsege, két kulcs) és pecsétet kapott. 1866-ban óvodát létesített. 1889-ben pedig megnyílt a Szabadka-Zenta vasútvonal. 1895-ben idelátogatott Ferenc József. 1899-ben városi telefonhálózat, majd az 1960-as években új tiszai híd épült az 1941-ben felrobbantott helyén. 23 ezer fős lakosságának 85 %-a magyar (1991).

A város négyfős – Kovács Károly, Recskó Béla, és a Szerb utca 23-ból Balla Mátyás és Balla Tamás – csapatához sorolhatjuk az 1993 óta Magyarországon, Bagodon megtelepült, újabban Zalaszentgyörgyön felépített otthonában élő Buday Mihályt. Sőt, munkahelyének, a Zalaegerszegi Ady Endre Művészeti Gimnáziumnak szépreményű végzős tanulóját, fiacskáját, ifjú Buday Mihályt is, aki a tábor ifjúsági grafikai szekciójának lelkes, tevékeny tagja.

 

Buday Mihály még a Zentai Art-90 művészcsoport tagjaként kapcsolódott be a zalai művésztelepek munkájába, és kapott kedvet a kínálkozó áttelepüléshez. A tanári munka mellett sikeres, népszerű festőként rövid idő alatt teremtett új egzisztenciát és szerzett szakmai elismerést a közönség körében. A cserszegi telep szervezésében szívesen osztotta meg tapasztalatait és kiterjedt nemzetközi kapcsolatait. A tábort működtető alapítvány méltán fogadta tagjai sorába. Titokzatos, sejtelmes képein a nem létező valóság, a múlt-jelen-jövő jelenik meg melegre hangolt színkompozíciókban, szürrealisztikus megfogalmazásban, arcok, terek, klasszikus rommaradványok jelzett töredékeivel, az elmaradhatatlan gyöngymotívummal. Újabb képein feltűnik, szerepet kap a türkizkék (Megbánás, Időkapu).

 

Recskó Béla nyolc éve folyamatosan szorgalmas, egyenletes színvonalon teljesítő tagja a telepnek. 1970 táján történt festővé válásában fontos, nélkülözhetetlen, megbízható alapnak tartja a ceruzarajzkészség alapos elsajátítását. Negyedszázada csak olajképeket festett. 1996-tól próbálkozik sikerrel az akvarell nehéz, az egykori angol akvarellfestő társaság által megfogalmazott szigorú szakmai elvárások igényes, hiteles teljesítésével. Fotó-, sőt hiperrealista felfogásban, tökéletes technikai kivitelezéssel készült munkái a természeti táj (Őszi reggel az erdőben) és az ember által alkotott, épített környezet gyakran pusztuló, az elmúlásról valló sajátos hangulatú üzenetét közvetítik (Erdőszéli ház). Számos sikeres, magyarországi, önálló kiállításon mutatkozott be (Szombathely, Székesfehérvár, Szentendre, Debrecen, Art Expo, stb.).

Ugyancsak nyolc éve jár a telepre Kovács Károly. A tavalyi év kimaradt, akkor Gellénházán dolgozott. Másokkal együtt még 1995-ben Zalaszentlászlón bemutatott erőteljes, merész politikai karikatúráira figyeltem fel. Kérdésemre elmondta, hogy nehéz a lapoknál elhelyezni a rajzokat, így aztán sajnálatomra felhagyott a karikatúrával. Időközben szerencsére a politikai helyzet is kedvezően változott, változik. Hét éve a festés tölti ki az idejét. Szülőföldjét, az őt körülvevő, megszokott környezetét, “ahol élek”, az alföldi tájat, a Tisza mentét festi. “Ott vagyok honn, ott az én világom!” – vallja meg ragaszkodását, kötődését szeretett szülőföldjéhez, Petőfivel együtt. A határ-közeli városok, Szeged, Hódmezővásárhely galériáiban, rangos művelődési intézményeiben állított ki az elmúlt években.

 

Balla Mátyás finom koloritú, légies átmenetekkel építkező képeit különös energiával telíti a szórt, fújt akrilfesték parányi pórusainak lélegzése, pulzálása (Tiszavirág, Cserszegtomaji táj). A tájba állított mozdulatlan, lassan, megfontoltan mozduló alakjai a legjobb naiv festők földszagú nyerserejét hordozzák.

Zentától északra, a röszkei határátkelőtől délre, mindössze 15 kilométer távolságra érhető el Magyar Kanizsa. Röviden csak Kanizsának is szokták emlegetni. Ilyenkor sokan összetévesztik a dél-zalai Nagykanizsával. Nevét a szláv knez (vízfolyás) szóból származtatják. A 19. század hozta meg Jankovics Aurél polgármestersége idején a Tisza parti település igazi fellendülését. A Howe-rendszerű állandó jellegű tiszai fahíd (1873), a Vigadó, a szépen kiépített rakpart, a 34 holdnyi Népkert a múltat idézi. A Cnesa Oktatási-művelődési intézmény[15] gazdag kulturális kínálata, a 47 éves írótábor, a jó hírű zeneiskola, a Dzsessz napok, az Úszó Marathón, a kisváros imponálóan naprakész honlapja a biztató jelen. Itt megtekinthető az idén június 14-i Tiszavirágzás, a mozgalmas, rapid halálos nász fotója és a július 13-i Kanizsai vásár képei ugyanúgy, mint az Ormos-hegy melletti Csakó-halmokról az I. Zentai csata feltételezett színhelyének panorámája. Bárcsak lennének követői hazai városaink, helyi és országos intézményeink sivár, álmos, gyakran évekkel ezelőtti “aktualitásoknál” kifáradt digitáliskrónikái!

 

Ez a friss, jó szellem hatja át a kisvárosból érkezett Remete István beszámolóját, munkaprogramját is. Húsz éve fogott gyerekkori álma, a festészet meghódításába. Tizenöt éves aktív munkásságának koronája, bevallása szerint, az általa szponzori támogatással szervezett téli és nyári (!) művésztelepek sikere. Kimeríthetetlen, kedvelt témája a Tisza-part és a város élete (Erdei patak, Csendélet).

Az elmúlt évben nemcsak a zalai sportbarátok figyeltek a Zágrábi Dinamó és a ZTE selejtezőmérkőzés ígéretes eseményére. A horvátországi futballcsapatok hálás edzőpartnerek, tanítómesterek, számos határmenti baráti, barátságos találkozón vesznek részt. Idén azonban már a figyelem másra irányul. A romjaiból gyorsan feltámadt horvát tengerpart üdülőibe özönlő magyar turisták, üdülő családok az útba ejtett szépséges tájakban, a történelmi építészet lenyűgöző, gazdag emlékeiben gyönyörködhetnek. Megcsodálhatják a zágrábi gótikus székesegyházat, a szlavóniai barokk kastélyokat Zágrábtól Bukovárig; élvezhetik Vlado Bukovac, a “zágrábi tarka iskola” festőjének és a világhírű Ivan Mestrovič[16] szobrászművész expresszív műveit.

A négyfős horvát kolónia tagjai között a három hölgy sem beszélte a magyar nyelvet. Közülük Zeljka Hodiju leginkább dekoratív csendéleteket, ugyancsak zágrábi férfi társa, Salomit Halfi pedig balatoni naplementéket festett. A Bregana Duro Basariceka 9/2. szám alatt élő Nena Gracanin díszes horvát viseletbe öltöztetett néptáncos pár anatómiai problémáival viaskodva kérte Halfi úr önzetlen segítségét.

 

A legnyitottabbnak a 760 éves Samobor város festőnője, a mosolygós Zdenka Nochta bizonyult, aki Recskó Béla szíves, gördülékeny tolmácsolásával lelkesen, nagy kedvvel beszélt magáról és a térség eleven kulturális, művészeti életéről, eseményeiről. A szlovén határ közelében fekvő középkori városka határában állították fel az Arad város vasöntödéjében, 1900-ban gyártott gőzmozdonyt. Hagyományos rendezvény a Samobor-Zágreb veteránautós találkozó. A kisváros informatikus magisztere az MTA levelező tagja.

Zdenka tíz éve Tintor Nedeljko és Gruden Nella akadémiai mestereknél ismerkedett a festészettel. Évek óta az igen aktív, népes helybéli Hoby-Art klub elnöknője. Részt vesz a Bukovári és a Plitvicei tavaknál évente megrendezett táborokban is. 2003-ban “Horvát templomok” sorozatának érdekes darabjaival szerepelt a Bukovári ferences-rendiek vandál módon lerombolt, újrafalazott, egyelőre vakolatlan, csupasz templomában megrendezett jótékony célú kiállításon.

 

Horvátország legrégibb városa Varasd a Dráva jobb partján, a Csáktornya-Zágráb vasútvonal völgyében fekszik. II. András már 1209-ben szabad királyi várossá nyilvánította a települést. Szép gimnáziuma, díszes színháza 1874-ben épült. Az itt élő autodidakta festő Zvonko Kovacic képein a reneszánszra és a térségben gazdag örökséget hagyó barokkra rácsodálkozó, leginkább a mi Gulácsy Lajosunkra emlékeztető nosztalgikus reminiszcencia váltakozik a különleges terekbe állított álmodozó, szemlélődő, “létező” alakjainak csoportjain, elvarázsolt jelenetein.

 

Az Erdélyből meghívott, hatvanadik évében járó Aggod István (Nagyvárad) Szabó Dezsővel vallja, hogy a “váradiság életforma”, és “nincs a világnak olyan tája, ahol legalább egy váradi ne lakna”. Joggal, hiszen például a szomszédos Rezi község körzeti orvosa is váradi. Dr. Kiss Ferenc az egykori iskola- és osztálytárs a tábor idejére nyolcadik alkalommal látta vendégül az Aggod házaspárt. Az “otthon maradt” festő ilyenkor keresi a találkozást Wellmann Györggyel is, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészével,[17] a Mosonmagyaróváron, illetve az ausztriai Linzben élő, vagy Németországból érkező váradiakkal. Az egykori Nagyváradról ugyancsak kalandos úton távolba került gyönyörűséges ereklyetartó, a győri herma másolata őrzi Szent László király földi maradványai ottani eltemetésének emlékét. De a századforduló szellemi központjának számító jómódú polgárváros színháza ugyancsak büszkén viseli egykori szülötte, Szigligeti Ede[18] nevét. Itt virágzott teljes pompájában a magyar szecesszió.[19] Legszebb emlékei a Moskovits Palota, a Sztarill Ferenc által tervezett Bémer téri Pognár-ház és Emke Palota, amelynek kávézójában gyakran megfordult Ady Endre.[20] A “Pece parti Párizsban” a Városháza mellett idén megnyílt a költő Emlékmúzeuma.

Szinte magától értetődő, hogy Aggod István piktúrájában már 1967-től Krúdy Gyula és Máray Sándor írói világának finoman elvágyódó szereplőit, sejtelmes hangulatait, nosztalgikus szépségkultuszát kutatja, követi kiállított képein is (Táj kazlakkal, Emlékkép).

 

Csíkszereda életében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Karának megnyitása nehezen felbecsülhető változásokat, eleven pezsgést hozott. Ahogyan a rektor mondta az idei felvételi eredmények kifüggesztése után, nem mindenki lehet a Sapientia tanulója, utalva a nagyfokú érdeklődésre. Neumann János születésének 100. évfordulójára előadássorozat hangzott el, Székelyföld gyermekszemmel fotókiállítás, Régizene Fesztivál, XI. Bolyai Nyári Akadémia, a Kolozsvári Román Opera Balettkarának fellépése, a Csíki Játékszín előadása, a Míves Emberek Sokadalma, Ádám Gyula néprajzi fotókiállítás; a Hargita Visuál Art, a Nyitott Műhely hazai tárlata után Hozta Isten, Vaszary Úr! címmel, a kaposvári Vaszary Képtárban rendezett tárlaton Berszán M. Zsolt, Botár László, Frederick D. Bunsen, Jánosi Antal, Kelemen Örs Csongor, Léstyán Csaba, Márkos András, Sbarciu Ioan, Tódor Zsuzsa, vegyes nemzetiségű csapata mutatkozott be.

 

Szép jövő előtt állhat a város tehetséges fiatal szobrásza Bara Barnabás is, aki ugyan a múlt évi lábtörés utóműtétjén esett át a keszthelyi kórházban, gyors felépülése után itt készült munkái ősi, kultikus üzenetek titkos kódjait feszegetik, faggatják. A Termékenység (samott) évezredek távlatából a Willendorfi Vénusz méltó, autentikus mai társa méretben, gondolatban, tartalomban, formai biztonságban. Az örök Léda (terrakotta) ülőtorzó alakja nemcsak irodalmi emlékeinkben, köztünk, bennünk él. Kubusos formáikkal transzcendens erőt, áhítatot, alázatot sugallnak az Imádkozó és a Metamorfózis alakjai.

 

Az Erdély délkeleti felében, a Nagyküküllő felsőfolyása mentén fekvő Székely-udvarhelyen él és dolgozik Balázs Ibolya. A fürdőjéről is nevezetes város Új Megyeházája (1895) egyidős a millenniumi emlékoszloppal, a “Millenniumi székely emlékkel.” Első iskoláját még 1651-ben a jezsuiták építették a Szent Miklós hegyen, 1869 óta ötosztályos gimnázium. Híres intézménye a Benedek Elek tanítóképző, a “Peda.” Itt tanult Barabás Miklós[21] és a névadó Benedek Elek[22] is. A város északi kijáratának határában, Szejkefürdő temetőjében nyugszanak Orbán Balázsnak,[23] a hatkötetes “Székelyföld leírása” szerzőjének hamvai:

Székelykapuk Orbán Balázs sírjánál

Kezdet, és vég mely maga a kezdet.

Mert nincsen vég, csak újabb kezdeteknek

Kapuja, mely újabb kapukra tárul,

És fény ragyog a kapuk során túl.

(Kozma László)

Balázs Ibolya a kolozsvári művészeti középiskolában grafikát tanult, azonban a Jászberényi tanítóképző főiskolán távoktatásban szerezte rajztanári diplomáját 1994-ben. A város művészeti iskolájában 5-8. osztályosokat – egy ideig a művészeti szakközépiskolában – tanít, szakkört vezet. Műfaja a textilfestés – a batik. Munkáiban a dekoratív ornamentikájú, a mozgás, a természetből vett formák mellett (Násztánc), a színek és formák segítségével az emberi érzések, érzelmek, a magány, életöröm, szorongás, bánat, stb. kifejezésére törekszik (Csalogatás). Az életvidám tanárnő első alkalommal van itt. Nagyon jól érzi magát, sokat dolgozik. Szorgalmas. A nagy távolság ellenére vissza akar térni.

 

Egykori osztálytársa, a Bécs Újhelyen élő Horváth Melinda unszolta, beszélte rá a meghívás elfogadására. Aki a svájci Vallon Marcelle Basilides házaspárral a nyugaton élő magyarságot képviseli. Idén ő már harmadik alkalommal él a lehetőséggel. A szakácsmesterség mellett tíz éve kezdett festeni. Szabadiskolákban, jó nevű osztrák professzoroknál tanult. Ízes, pasztózus, lendületes akvarelleket fest (Csendélet, Három grácia). Az interjú idején éppen nagykanizsai szobatársaival, a közeli egregyi szép arányú románkori templomról készített vázlataikat féltve-rejtegetve, futva menekültek a napok óta tartó, szinte kibírhatatlan forróságban hirtelen támadt nyári zápor elől, és lihegve toppantak be a helyi Szabó István[24] Általános Iskolában berendezett, barátságos közös műterem-háló lakosztályba.

 

A hazai résztvevők zalaiak, Zalához kötődnek – Beke Veronika Keszthely, Simon Endre, Szilágyi András Hévíz, Lichten-waller Zoltán Garabonc, Ambrus Márta, Domina Erzsébet Nagykanizsa, Cseh Németh László Zalavég, Tirnován Kata és Tamás Pápa, Szencz Lívia Tapolca, Kászonyi György Pécs, Szalay Veronika Ozmánbük – vagy Zalából indultak: Lantos György, Laluk György, Bodnár Imre Budapest.

 

Lichtenwaller Zoltán festés mellett a fiatal festők munkáit korrigálta, látta el őket hasznos technikai, módszerbeli tanácsokkal, Laluk György pedig a grafikai (rézkarcműhely) szekció gyakorlati foglalkozásait irányította nagy pedagógiai rutinnal és empátiával. Zoltán magával hozta ma is gyarapodó, technikailag is gazdag, műves stúdiumait őrző mappáját, példát adva szakmai igényességből, alázatból. Régebb óta megkedvelte a Kis-Balaton part szépséges vízi világát (Horgászó, Nádas vízpart).

 

A szomszédos Hévízen született Laluk György. Ahogy vallja, “haza jön”. A 80-as években a Népművelési Intézet Tokaji Alkotótáborában ismerkedett a telepi élettel. A Ferencvárosi Művészeti Egyesület alapító tagja. A IX. kerületi önkormányzat által fenntartott tehetséggondozó foglalkozásokon a kerület iskoláinak 10-18 éves korosztályával foglalkozik.

 

A zalavégi Cseh Németh László tíz éve jobbára a telep idejére vesz ecsetet a kezébe. Évek óta foglalkoztatja az első világháborút megjárt nagyapja, a huszárság emléke. Kisfia megszületése óta többet aggódik, gyakrabban gondol a halálra. Fontos motívumai az emberi arc és kéz, legtöbbször kitöltik képeinek feszes terét (Hangadó, Gyász).

 

A Nagykanizsai Péterfi úti iskolában tanít rajzot Ambrus Márta. Akvarellezés mellett öt éve nyúlt a kerámiához. Azóta  a szövés és a kerámia “ötvözésével,” vegyes technikával hozza létre sajátos, plasztikus kompozícióit (Emese, Áhítat).

 

Teskándi éveiben tetszetős selyemképek kerültek ki az időközben Nagykanizsára települt Domina Erzsébet ecsetje alól. Idén élmény- és vázlatgyűjtéssel készült az akvarellezés és a kedvelt selyemfestés tartalmi és technikai megújítására.

 

A fiatalok különböző műfajokban – Szencz Lívia, Tirnován Kata a festészet, Beke Veronika, ifj. Buday Mihály a grafika, rézkarc, Tirnován Tamás a szobrászat – szakirányokban készülnek fel, juthatnak, jutottak művészeti közép- és főiskolákba, indulnak a pályára.

*

Ma már, száz év után tudhatjuk, hogy nem a Szolnoki, hanem inkább a Nagybányai Művésztelep lehetett az igazi magyar Barbizon, a plein air festészet, Ferenczy Károly[25] és társai nagyhatású piktúrájának elindítója, befogadó otthona, hosszú évtizedekre kiható hazai meghonosítója. A szolnoki mesterek – Bihari Sándor, Fényes Adolf, Aba Novák Vilmos – hódmezővásárhelyi társaikkal pedig a népélet jellegzetes epizódjainak, szereplőinek és az alföldi táj festészetbe emelésével teljesítettek tiszteletre méltó feladatot.

 

Mint ahogy a gyönyörű fekvésű Cserszegtomaj, az immár évtizedes vendégszeretetét élvező határon túli és hazai alkotók számára a találkozás, az egymásra találás élményét, a gondtalan szabad alkotás lehetőségét kínálja.

Hiszen a kishatár-menti forgalom, a művészeti csoportok cseréi, fesztiválok, sport és kulturális találkozók, kiállítások, felújított rokoni kapcsolatok már a 60-as évektől felerősítették az egymásra találás, a szabadabb kapcsolattartás vágyát. A 90-es évek változásai kellettek ahhoz, hogy a szomszédos országokban a határon túl élő magyarsággal a kapcsolatok tovább gazdagodjanak, tartalmat kapjanak. Kielégülhet a természetes igény a szakmai, emberi kapcsolatok létrejöttére.

 

Lám, megtörténhetett az István a király megkésett csíksomlyói bemutatója, a tervek szerint pedig Arad terén újraállhat az Aradi vértanúk (Zala György) 1925-ben lebontott emlékműve. Bízzunk benne, hogy a Ceglédi Kossuth Múzeum aulájában is végre újra falra, a raktárból a helyükre kerülhetnek – az aradi Kreith Béla által ajándékozott – vértanúdomborművek medalionjainak másolatai.

 

Az alkotótáborban készült és felajánlott alkotások pedig kezdetektől nemcsak a telepzáró kiállításon, hanem a hagyományos keszthelyi, zalaegerszegi bemutatókon is eljuthatnak a közönséghez, és szerezhetnek maradandó élményeket, nyerhetnek új híveket a szépség szeretetének.

 



[1] Elhangzott 1902. június 29-én. = Szolnok. Fejezetek a város múltjából. Vidor Győző. Szolnok, 1927. p. 50-54.

[2] Wlassics Gyula (Zalaegerszeg, 1852. március 17.–Budapest, 1937. március 30.) Kétéves korában a család Nagykanizsára költözött. Középiskolai tanulmányait a piaristák nagykanizsai, majd pedig budapesti gimnáziumaiban végezte. Jogi diplomát szerzett. 1890-től egyetemi tanár. 1892-től Csáktornya országgyűlési képviselője. 1895-1903 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. A politikus 1916-ban bárói címet kapott. 1927-től a főrendi ház elnöke.

[3] Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857-Técső, 1918): festő, a nagybányai művésztelep alapító mestere. Münchenben tanult. Növendékei: Réti István és Thorma János is. Fontos műve: Rákóczi-induló (1899)

[4] Bernáth Aurél (Marcali 1895–1982), festő, Kossuth- és Munkácsy-díjas, kiváló művész, főiskolai tanár, a posztnagybányai festészet szellemi vezére. “Ha már megkerestek, szívesen adok tanácsot. Öreg tanácsot, mert hiszen öregember vagyok már… Mindjárt itt van Nagybánya. A Nagybányával kezdeném, mert ugye érthetően nagydolog volt a nemzeti kultúra sorában. Koszta, Tornyai, Réti, Ferenczy a korabeli festészet és művészeti nevelés egyaránt kiemelkedő személyiségei. Magam is úgy lettem ember, hogy csatlakozhattam.” = Borbás György: Látogatás Bernáth Aurélnál (Kézirat) 1968. július 26.

[5] Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906–1990): szobrász, grafikus, éremművész, Kossuth- és Munkácsy-díjas, Kiváló Művész. 1946-60 között az Iparművészeti Főiskola tanára. ML p. 78. – B. Gy.: Borsos Miklós ki-állítása Zalaegerszegen. = Művészet. 1969. december X. évf. 12. sz. l. 42-43.

[6] B. Gy.: Első bemutatkozás. Jegyzetek az Egervári művésztelep kiállításáról. = Művészet. 1969. június X. évf. 6. sz. l. 42-44.

[7] Markó Károly (Lőcse, 1791-Villa Appeggi, Itália, 1860): festő. Mérnöki tanulmányok (Kolozsvár, Pest) után Bécsben festeni tanult, 1832-ben költözött Itáliába.

[8] Festetics György (Ság, 1755-Keszthely, 1819: nagybirtokos, a keszthelyi Georgikon és Helikon megalapítója; a nemzeti kulturális törekvések bőkezű támogatója, Csurgón gimnáziumot alapított. 1791-től vonult vissza Keszthelyre.

[9] Goldmark Károly (Keszthely, 1830-Bécs, 1915): zeneszerző. 1852-59-ig bécsi színházak zenekaraiban játszott. Fő műve: Sába királynője c. opera.

[10] Mentsük meg Rákóczi Ferenc szülőházát. 1991. április 14-én Borsiban (Szlovákia) megalakult Rákóczi Emlékbizottság felhívása. Az épület az ötvenes években iskolának, óvodának adott otthont. Legutóbb a Kelet-Szlovákiai Múzeum 1985-ig helyezte el itt raktári készleteit.

[11]Munkácsy (Liebl) Mihály (Munkács, 1844-Endenich, 1900): festő, a kritikai realizmus egyik legjelentősebb képviselője. Művei: Siralomház, Poros út.

[12] Savoyai Jenő, Eugén, herceg (Párizs, 1663-Bécs, 1736): császári hadvezér. Az 1697. szeptember 11-i zentai csatában megsemmisítő vereséget mért II. Szulejmán szultán hadseregére. 1686-ban Buda visszafoglalásánál súlyosan megsebesült. A Bécsi Belvedere mintájára Hildebrandt tervei alapján felépíttette a Ráckevei S. kastélyt.

[13]Zala (Mayer) György (Alsólendva, 1858-Budapest, 1937): szobrász. Bécsben, Münchenben tanult. 1883-ban vette fel a Zala nevet. Művei: Aradi vértanúk, Budavári Honvédemlék, Andrássy Gyula gróf lovas-szobra, Millenniumi Emlékmű, stb.

[14] Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844-Dolány, Benczúrfalva, Szécsény, 1920): festő. 1876-83-ig a Müncheni akadémia tanára. Híres művei: Hunyadi László búcsúja, Vajk megkeresztelése.

[15] Az intézményről és a városról a SZÍN 6/4 – 2001. szeptemberi számában megjelent írás: Mátyus Aliz: Magyarkanizsa – egy modell a fejlesztésre.

[16] Mestrovič Iván (Vrpolje, 1883-South Bend, 1962): horvát szobrász. Rodin-nél, Maioll-nál tanult. 1947-ben az USA-ba költözött. Híres műve: Grgur Ninski, Splít.

[17] Wellmann György rendezi a Hypolit a lakáj c. színművet a Váradi Szigligeti Színházban ez év decemberében.

[18] Szigligeti Ede Szathmáry József (Váradolaszi, 1814-Budapest, 1878): drámaíró, színész, rendező, a magyar színpadművészet kiemelkedő személyisége. Legismertebb műve: Liliomfi (1849).

[19] A város irigylésre méltó, gondosan karban tartott, szépen megformált honlapján megtekinthetők és letölthetők hangulatos terei, szépséges palotái, villái.

[20] A Nagyváradi Kőrösvidéki Múzeumban Ezüst Négyzet címmel lengyel, magyar, román, szlovák, ukrajnai művészek állítottak ki a telep idején.

[21] Barabás Miklós (Kézdimárkos, 1810-Budapest, 1898.): festő. Nagyenyedi kollégium, 1829 Bécs, 1838 visszatért Kolozsvárra. Műve: Vásárra induló oláh család.

[22] Benedek Elek (Kisbacon, 1859-Kisbacon 1929): újságíró, író, mesegyűjtő. Mesefeldolgozásokat, verseket, színdarabokat, leányregényeket, meséket írt. Magyar mese- és mondavilág I-V (1896)

[23] Orbán Balázs, báró (Lengyelfalva, 1830-Bp., 1890): író, néprajzi gyűjtő. Felsőfokú tanulmányait a Székelyudvarhelyi református kollégiumban végezte. 1949-ben, Konstantinápolyban gyűjtött 150 fős csoporttal, közvetlenül a fegyverletétel előtt érkezett M.o-ra. Tízévi emigráció. 1871-től országgyűlési képviselő. A Magyar Népköltési Gyűjtemény egyik szerkesztője.

[24] Szabó István (Cserszegtomaj, 1931-Budapest, 1976): író, újságíró. Keszthelyen járt polgári iskolába. 1950-51-ben traktoros volt. 1953-ban Jankovics Ferenc mutatta be írótársainak. Kötetei: A lázadó Bp. 1956, Varázslat kertje Bp. 1963, Iskola a magasban Bp. 1977.

[25] Ferenczy Károly (Bécs, 1862-Budapest, 1917): festő, az impresszionizmus legnagyobb hazai mestere. F. Noémi, Béni és Valér apja. Művei: Hegyi beszéd (1896-97), Márciusi est (1902), Festőnő (1923).