Varga Krisztián
Kirchknopf-dosszié II.
Egy másik budapesti történet
Amikor 2005 végén rábukkantam
az Állambiztonsági Szolgálatok Történi Levéltárában (ÁBTL) található
Kirchknopf-dossziéra (V-103752), úgy tűnt, hogy kompakt, egész történet
kerekedik ki a dokumentumokból. Az ÁBTL internetes folyóiratában, a Betekintő 2007/3. számában közölt
forrásanyagban[1] azonban
sok kérdés maradt megválaszolatlanul. Az „elvarratlan” szálak egyikét a jelen
forrásközlés főszereplőjének Kirchknopf Annának,[2]
Kirchknopf Etel nővérének a története jelenti, aki – hasonlóan húgához –
jelentékeny szerepet töltött be az események alakulásában, ha ez a korábban
közölt dokumentumokból nem is derült ki egyértelműen. Ahhoz, hogy megértsük a
Kirchknopf testvérek történeteinek kapcsolódásait, röviden vissza kell térnünk
az alaptörténethez.
Kirchknopf Etel
1944 nyarától munkatársa, majd szeretője lett Polányi Béla fogorvosnak, aki a
formálódó antifasiszta ellenállással tartott kapcsolatot. Polányi doktor és
társai segítségével valószínűleg több tucat ember menekült meg a biztos
haláltól a német megszállást követő időben. Kirchknopf Etel azonban az 1944.
októberi puccs után hatalomra került nyilasoknak elárulta a fogorvost, és
szeretője, Dikán Lajos SS őrmester segítségével elhurcoltatta a német
biztonsági szervek Svábhegyen lévő épületébe. Eközben Kirchknopf Etel és Dikán
Lajos, valamint nővére Kirchknopf Anna önkényesen beköltöztek a doktor
lakásába. Polányi Béla 1944. december elején az ellenállás segítségével kiszabadult
a fogságból, de egykori szeretője még aznap „intézkedett”, hogy a fogorvos ne vehesse
birtokába újra a lakását: Dikán Lajos és emberei segítségével meggyilkoltatta
Polányit, akinek a holtestét a Dunába dobták. A féltékenységből és anyagi
haszonszerzésből elkövetett emberölést a háború után a Magyar Államrendőrség
Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) vizsgálta ki. A
rövid időre őrizetbe vett Kirchknopf Etel azonban megszökött és eltűnt a
politikai rendőrség látóköréből. 1945 szeptemberében a lány részese lett egy
újabb szerelemféltésből elkövetett emberölésnek, amit akkori „vőlegénye”
követett el a szovjet Vörös Hadsereg egyik őrnagya ellen. Ennek kapcsán
tartóztatták le ezúttal a szovjet állambiztonság beosztottjai. A szovjet
katonai törvényszék ítélete értelmében 1946 elején Kirchknopf Etelt ismeretlen
helyre a Szovjetunióba deportálták. Korábbi szeretője, Dikán Lajos ezalatt
álnéven bujkált az ország különböző területein, miközben a nyomozás ellene is folytatódott.
1947 elején sikerült a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálynak az egykori
SS őrmester nyomára bukkanni, ami után Dikánt kihallgatták és 1947. május 14-én
kivégezték. A hiányos dokumentumok alapján is részletességig rekonstruálható
történetben kifejezetten a Polányi-gyilkosság kapta a fő szerepet, és a
politikai rendőrség is ennek tárgyában folytatta le a vizsgálatot. Mivel ez a
nyomozás kizárólag Kirchknopf Etel és Dikán Lajos ellen irányult,[3]
Kirchknopf Anna személye mellékesnek tűnt az ügy szempontjából. A saját
vizsgálati dossziéjában lévő iratok azonban nemcsak saját szerepét, hanem az
egész történetet is más megvilágításba helyezik.
A most
bemutatott történet tehát a szereplőket, a helyszínt és az időt tekintve
szorosan kapcsolódik Kirchknopf Etelka történetéhez, annak kiegészítéseként,
folytatásaként vagy elágazásaként is felfogható. A Történeti Levéltárban 3.1.9.
V-104124 jelzet alatt nyilvántartott dosszié Keiner Györgyné Kirchknopf Anna népellenes
bűntettel gyanúsított személy vizsgálati anyagát tartalmazza. A nyomozást – testvére
és Dikán Lajos ügyéhez hasonlóan – a Magyar Államrendőrség Budapesti
Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya folytatta le. A rendkívül
hiányos, másolati és másodlati példányokat tartalmazó dossziéban csak a tanú-,
illetve gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyveket, valamint Dikán Lajosra
vonatkozó megkereséseket és Dikán népbírósági ítéletét olvashatjuk. Arra
vonatkozóan semmiféle adattal nem rendelkezünk, hogy a népbíróság elítélte
volna Kirchknopf Annát. Története – a dossziéja alapján – ezért megszakad 1946.
júliusi kihallgatásával.
Kirchknopf Anna
ellen először a Debrecenben (majd 1945. január végétől Budapesten) székelő,
Tömpe András vezette Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya
kezdeményezett nyomozást. (Ez a szerv hamarosan megszűnt, Tömpe később a Magyar
Államrendőrség Vidéki Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztályát
irányította.)[4] Ennek
az eljárásnak a vége Kirchknopf Anna internálása lett Debrecenben 1945. április
21. és augusztus 5. között. A vizsgálat valószínűleg nem terjedhetett ki sem a
Kirchknopf Etel és Dikán Lajos által elkövetett Polányi-gyilkosságra, sem Kirchknopf
Anna háború alatt játszott szerepére. Internálása a németekkel együttműködő
szélsőjobboldali szimpatizánsokat sújtó szokásos rendőr-bíráskodási aktus volt.[5]
Annak, hogy
végül is az idősebbik Kirchknopf lány által elkövetett háborús bűncselekmény
vizsgálatát miért a Péter Gábor vezette budapesti PRO folytatta le, több oka
lehetett. A legkézenfekvőbb ok Kirchknopf Anna sikeres szökése volt a debreceni
internálótáborból Budapestre. Tömpééknek nem volt illetékessége a fővárosban,
és az akkori viszonyok között a politikai rendészeti szervek hírszolgálata sem
működött zökkenőmentesen. Az alább közölt dokumentumokból (jelentések,
megkeresések, utasítások stb.) is kiolvasható, hogy a névleg egységes, de
valójában hatásköri, személyi és politikai ellentétekre szétszabdalt Magyar
Államrendőrség 1946-os szervezeti felépítése nem mindig szolgálta a nyomozások
eredményes lefolytatását. Ez különösen jellemző volt a két egymással rivalizáló
politikai rendészeti osztály közötti – koránt sem csak a Tömpe és Péter
személyes ellentétére visszavezethető – súrlódásoknak. A Budapesti
Főkapitányság és a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályai között
az együttműködés azért sem lehetett felhőtlen, mivel mindkét vezető magának
vindikálta a kizárólagos jogot az ügyek felderítésében.[6]
Mindez olykor nyíltan is a felszínre tört, máskor – mint ez a forrásközlés is
mutatja – burkoltan volt jelen. Illetékességi szempontok alapján azonban a budapesti
PRO lényegesen „jobb” helyzetben volt, hiszen ide koncentrálódott az 1944.
októberi nyilas puccs után, majd a hosszú ostrom alatt elkövetett háborús és
népellenes bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatok nagy része. Ezek közé tartozott
a Kirchknopf Anna ügye is.
Kirchknopf Anna
történetének háttere nagyjából hasonló a húgának Kirchknopf Etelnek vizsgálati
anyagában leírtakhoz. Lényeges pontokon azonban eltér, ezért rövid ismertetése
elengedhetetlen. A dossziéban foglaltak módosítják Kirchknopf Etel és Dikán
Lajos, valamint Polányi Béla szerepét a szövevényes háborús történetben. Nagyon
fontos kihangsúlyozni azonban, hogy az alábbi történet szinte kizárólag a
sértettek vádjaiból és Kirchknopf Anna védekezéséből, azaz egyoldalú
vallomásokból áll össze, amit az olvasáskor és az értelmezéskor mindenképpen
figyelembe kell venni. Míg a forrásanyag egyfelől Kirchknopf Anna népellenes
bűncselekményeinek vizsgálatáról szól, másfelől viszont a Gottlieb család viszontagságainak
és üldöztetésének a krónikáját is magába foglalja.
A
nagyobbik Kirchknopf lány 1941-ben házasságot kötött Keiner Györggyel, aki a
fennálló törvények értelmében zsidó származású, tehát jogfosztott, másodrendű
magyar állampolgárnak minősült.[7]
Férjét 1942-ben munkaszolgálatra rendelték az orosz frontra, ezért Kirchknopf
Anna Debrecenből Budapestre ment édesanyjához. Mikor 1944 tavaszán elkezdődött
a vidéki zsidók deportálása, sógornője, Keiner Márta segítséget kért tőle, hogy
Budapestre jöhessen. Vele tartott vőlegénye, Gottlieb József is hamis
igazolványokkal. Anna májusban asszisztensnői munkát szerzett Mártának Dr. Polányi
Béla fogorvosnál. A fiatalok 1944 júliusában megesküdtek, majd kivették azt a
zuglói lakást, ahol Kirchknopf Anna főbérlőként lakott. Márta és Anna között
szóbeli egyezség született arról, hogy kilétüket, származásukat Kirchknopf Anna
nem árulja el senkinek és segítségükre lesz a további bujkálásukban. 1944.
október 13-án egy razzia alkalmával a hatóságok elfogták Gottlieb Józsefet,
akit ezután Pestszentlőrincre vittek munkaszolgálatra. Innen próbált meg üzenni
feleségének, de a levelet, melyet Kőbányára, Kirchknopf Anna édesanyjának
címzett, az asszony (Gottlieb szerint szándékosan) nem adta át. E helyett
elvitte azt Polányinak és elárulta sógornőjét és annak férjét a fogorvosnak.
Dr. Polányi Béla ezután állítólag megzsarolta Keiner Mártát és 5000 pengőt,
vagy arany ékszereket követelt a kétségbeesett asszonytól – Gottliebék szerint
az egész mögött a Kirchknopf lányok álltak. Gottliebné átadta neki az értékeit,
minek fejében Polányitól megkapta a levelet.
Október végén
Gottlieb Józsefnek sikerült megszöknie a munkaszolgálattól, és feleségénél
rejtőzött el a zuglói Rákospatak utcában. Az ellenállás segítségével új
iratokhoz jutott az üldözött házaspár, többek közt egy kémelhárítói
igazolványra is sikerült szert tenniük. Eközben már meglehetősen hűvössé vált a
viszony Kirchknopf Anna és Gottliebék között, amit az is jelzett, hogy 1945.
november 12-én Anna édesanyja, Kirchknopf Mátyásné jött el lánya személyes
tárgyaiért a Rákospatak utcába. Gottliebék minden holmit kiadtak, kivéve egy
festményt. Mindebből sejthették, hogy a helyzetük lassan tarthatatlanná vált.
A megérzésük nem
csalt, mivel másnap 13-án délelőtt megjelent két halálfejes nemzeti színű
karszalagot viselő katona, akik közül az egyiket Márta felületesen ismerte
Polányi Béla és a Kirchknopf testvérek által. Dikán Lajos SS őrmester eleinte
barátságos hangnemben igazoltatta Gottliebéket, de mikor a hamis igazolványok
előkerültek kijelentette, hogy tudja, kik ők valójában. Ezután a házaspárt hosszas
huzavona, valamint a nyilas és német hatóságok közötti káosz eredményeképpen
előállították a svábhegyi német Biztonsági Szolgálat (SD – Sicherheitsdienst)
központjába. Itt őrizetbe vették és kihallgatták őket, majd a Margit körúton
lévő német rendőri fogdába kísérték át mindkettőjüket. 1944 decemberében
Gottlieb Józsefet Dachauba, míg feleségét Ravensbrückbe, majd a bergen-belseni
koncentrációs táborba deportálták.
A háború után
1946 májusában érkeztek haza Gottliebék. Ekkor szereztek tudomást Gottlieb József
bátyjától, Gottlieb Jenőtől – aki magánnyomozást végzett –, hogy kálváriájukat Kirchknopf
Annának köszönhetik. Gottlieb Jenő 1946. május 27-én feljelentést tett a politikai
rendőrségen a Kirchknopf testvérek ellen. A Magyar Államrendőrség Budapesti
Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya kihallgatta az ügyben a sértetteket,
Gottlieb Józsefet és Mártát. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 1946.
július 19-én megtörtént Kirchknopf Anna gyanúsított kihallgatása is. A
kihallgatások során bizonyossá vált, hogy Anna „feljelentette” Dikán Lajosnál a
bujkáló házaspárt és pontosan felfedte az SS őrmester előtt kilétüket. Dikán
Lajos a kapott információk alapján ugyanúgy járt el Gottliebékkel szemben, mint
néhány nappal azt megelőzően Polányi Béla és üzlettársa, Lazin Ferenc
elhurcoltatásakor. A jegyzőkönyvek alapján Kirchknopf Anna a Gottlieb házaspárt
azért hurcoltatta el, mivel kényelmetlenné vált bújtatni őket. A feljelentést
indokolhatta továbbá anyagi haszonszerzés és személyes ellenszenv is. A
politikai nyomozók nemcsak a Gottlieb család viszontagságai iránt érdeklődtek,
hanem húgának és annak szeretőjének, Dikán Lajosnak a Polányi gyilkosságban
játszott szerepére is kíváncsiak voltak.
A nyomozás
kitért az 1945. szeptember 23-án Piskifürdőn elkövettet gyilkosságra is. A
szovjet őrnagy meggyilkolásáról Kirchknopf Anna jóval részletesebben mesélt
gyanúsítottként, mint tanúként testvére, Kirchknopf Etelka ügyében. Beszámolójában
meglehetősen életszerű bizonyítékokat tárt a hatóság elé, amikor pontról-pontra
beszámolt Kirchknopf Etel és a szovjet őrnagy megismerkedésének körülményeiről,
viszonyáról, valamint húga „vőlegényének” bosszújáról, a féltékenységből
elkövetett emberölésről. A részletes vallomástétel oka alighanem az lehetett,
hogy Kirchknopf Etel nővére enyhítő körülményt próbált magának biztosítani az
által, hogy az emberölést az ő „kiszivárogtatása” révén sikerült felderíteni. Védekezése
azonban nagyrészt hiábavalónak bizonyult, mivel a PRO nem rendelkezett
hatáskörrel a gyilkosság nyomozásában.
Más azonban a
helyzet Polányi Béla meggyilkolása ügyében. Kirchknopf Annának – összevetve a
különböző vallomásokat, valamint a két dossziéban található dokumentumokat – részesnek
kellett lennie, vagy legalább is tudomással kellett bírnia húga felbujtó
szerepéről a gyilkosságban. Polányi Béla elhurcoltatása után a Kirchknopf
lányok birtokukba vették a fogorvos lakását, ezért Annának Polányi 1944.
decemberi visszatérése után szintén érdekében állott a fogorvos „elintézése”. Tudnia
kellet arról is, hogy Dikán Lajost halálfejes SS őrmesterként milyen bűncselekmények
elkövetése terheli. A dokumentumok alapján megállapítható, hogy Kirchknopf Anna
– ugyanúgy, mint húga – felhasználta Dikán Lajost és SS légionárius társait
arra, hogy személyes ügyeit a nyilas hatalom rendvédelmének közreműködésével
intézze el, ami esetünkben sógornője és annak férje elleni népellenes bűntett
elkövetését jelentette. Dikán Lajos „szolgálatain” keresztül a Kirchknopf
lányok nemcsak, hogy a személyes érvényesülés és az anyagi haszonszerzés iránti
ambíciójukat élhették ki, de jelentősen hozzájárultak a nyilas rendszer
embertelen intézkedéséihez is. Az anyagi motiváció és az emberi becstelenség
önmagában nem tette volna a bűncselekményeket politikai színezetűvé, mindehhez
a háború okozta pusztítás és a nyilas rémuralom adta meg a hátteret.
Keiner Györgyné
Kirchknopf Anna további sorsának alakulásáról a dossziéban nem találunk
adatokat. Az ellene lefolytatott nyomozás eredményéről, esetleges népbírósági
peréről nem tudunk. Kirchknopf Anna vizsgálati dossziéjának többi része
kizárólag Dikán Lajosra vonatkozik,[8]
ezért a történet ezen a ponton is visszakanyarodik Kirchknopf Etel 1944-es
budapesti „meséjéhez”.[9]
Dokumentumok:
1. A debreceni politikai rendőrség átirata Keiner Györgyné
ügyében, 1946. február 6.
Magyar
Államrendőrség Debreceni Főkapitánysága Politikai Osztály.
Telefon: 221.
1241/1945. P.
o. sz.
Debrecen,
194……
Tárgy: Keiner Györgyné ügye.
Rendőr-főkapitányság Politikai
Rendészeti Osztálya
Budapest
Értesüléseim szerint Keiner
Györgyné sz. Kirchknopf Antónia budapesti születésű, 22 éves, rk. vallású,
htb. foglalkozású egyént a budapesti államrendőrség politikai gyilkosság
gyanúja miatt még az elmúlt esztendőben
őrizetbe vette.
Tekintettel arra, hogy nevezett Keiner Györgyné a fenti szám alatt 1945.
április hó 20-án kelt a debreceni államrendőrség politikai osztálya által
kiadott véghatározat alapján rendőrhatósági őrizet alá lett helyezve különböző
politikai bűncselekmények elkövetése miatt. Az ügyében a nyomozást nem
folytathattuk, nevezett az internáló táborból megszökött.
Kérünk értesítést arra nézve, hogy Keiner Györgyné elleni eljárás
lefolytatásához szükség van-e a birtokunkban lévő ügydarabjához az esetleges
budapesti rendőrség által még ismeretlen bűntetteinek kiderítése céljából.
Debrecen,
1945. évi február hó 6. napján.[10]
osztályvezető, r. ny. százados
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 28. Géppel írt másodlat a Magyar
Államrendőrség Debreceni Főkapitányságának körbélyegzőjével és olvashatatlan
aláírással.]
2. A budapesti politikai rendőrség válaszátirata, 1946.
március 1.
3658/1946 pr. sz.
Tárgy:
Keiner Györgyné ügye
Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányságának Politikai
Rendészeti Osztálya
Budapest
A Debreceni Főkap. Pol. Oszt. 1241/45. sz. megkeresésére
közlöm, hogy fent nevezett ellen osztályomnál eljárás nincs és nem is volt. Kérem
utasítani a fenti kapitányságot, hogy a szolgálati utat tartsa be és T. Címen
keresztül küldje megkereséseit.
Budapest, 1946. március 1.
Gönczöl Tamás r. fhdgy.
Dr.
Tímár István r. ezredes[11]
előadó
II.
aloszt.[12]
vez.
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 29. Géppel írt másodlat a Magyar
Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának
körbélyegzőjével, Gönczöl Tamás és Tímár István aláírásával.]
3. Gottlieb József feljelentése Keiner Györgyné és
Kirchknopf Etel ellen, 1946. május 27.
Budapest, 1946. május 27-én.
A
Magyar Államrendőrség Politikai Osztályának
Budapest
Alulírott feljelentést teszek Keiner Györgyné sz. Kirchknopf Antónia Budapest, X. Nyitra u. 7.
II. em. lakos ellen, valamint Kirchknopf
Etel budapesti lakos ellen, akinek közelebbi lakhelye ismeretlen.
Nevezettek 1944. évben a Hunyadi halálfejes légió[13]
tagjai voltak, valamint Gestapo besúgók.
Nevezettek feljelentésére a fent
nevezett légió egyik törzsőrmestere, akivel nevezettek intim baráti viszonyt
tartottak fenn, 1944. november 13-án elcipeltek engem és feleségemet a
Rákospatak u. 60/d. sz. alatti lakásomról, ahol bujkáltunk s életveszélyes
bántalmazások után kiszolgáltattak bennünket a svábhegyi német Gestapo
vérebeinek, ahonnan rövid időre a Pestvidéki fogházba kerültünk s onnan
deportáltak bennünket Németországba. Csak néhány héttel ezelőtt kerültünk
vissza a deportálásból, mert egészségi állapotunk csak most jött némileg
rendbe.
Szemtanuk állítása szerint
Kirchknopf Antónia november 14-én (1944) megjelent fenti lakásunkban ugyanazzal
a halálfejes őrmesterrel egyetemben, aki előző nap elhurcolt bennünket, s a
lakásunkat teljesen kifosztotta.
Tudomásom szerint Kirchknopf
Antónia néhány nappal előbb lépett a BSZKRT[14] szolgálatába
a 28-as villamos vonalon.
Kérem a T. Államrendőrséget, hogy
nevezetteket azonnal vegye őrizetbe s ellenük a szükséges lépéseket
haladéktalanul tegye meg.
Tisztelettel:
Gottlieb
József
Zoltán
u. 8. IV. em.
[ÁBTL
3.1.9. V-104124 15. Géppel írt másolat Gottlieb József aláírásával.]
4. Gottlieb József tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1946.
július 17.
3658/46.
Budapest,
1946. július 17.
Keiner
Györgyné ügye.
[…][15]
A
tanú előadja a következőket:
Keiner Györgynét 1944 májusa óta ismerem. Ekkor jöttünk fel Pestre menyasszonyommal
Keiner Mártával Debrecenből Budapestre hamis papírokkal, hogy Pesten bujkáljunk.
Keiner Györgyné megígérte, hogy segítségünkre lesz. 1944. júniusában közösen
kivettünk egy lakást – miután menyasszonyommal megesküdtünk egyházilag – a
Rákospatak u. 60/d. sz. házban. A lakás főbérlője Keiner Györgyné volt.
1944. november 12-én este dacára az elsötétítéséknek és a nagy
távolságnak eljött a lakásunkra Keinerné anyja, Kirchknopf Mátyásné azzal, hogy
a lánya azt üzente nem jön haza egy pár napig, és ami holmija ott van a
lakásban azt adjuk ki neki. Volt a lakásban egy Kaszap István kép is, amire
mindig azt mondta Keinerné, hogy amíg az ott lesz addig nem lesz semmi bajunk.
Most külön megüzente anyjával, hogy a Kaszap képet is hozza el magával. A dolog
úgy nézett ki, hogy Keinerné egyáltalán nem akar többet visszajönni a lakásba.
A képet nem adtuk ki, a többi holmit Kirchknopfné elvitte.
Másnap november 13-án reggel – mialatt feleségem távol volt, mert egy
rokonunkat kísérte ki a villamoshoz – becsengettek a lakásba és miután nem a
megbeszélt jel szerint történt a csengetés nem nyitottunk ajtót. Erre távolodó
lépteket hallottam. Rá kb. 5 percre megjelent a feleségem két Hunyadi SS
karszalagos német egyenruhába öltözött fegyveres katonával. Bejöttek a lakásba
és bementek a szobába. Én a konyhában tartózkodtam. Hallottam feleségem
kétségbeesett hangját és erre benyitottam a szobába. Igazolásra szólítottak fel
bennünket s miután a hamis iratainkat bemutattuk közölték velünk, hogy ne
komédiázzunk, mi ezek és ezek vagyunk. Felolvasták a legpontosabb személyi
adatainkat és körülményeinket. Itt akarok rámutatni arra, hogy Keinernén kívül
senki sem tudta a mi pontos, eredeti személyi adatainkat. Itt említem meg, hogy
feleségem, mikor feljöttünk Pestre Keinerné által Dr. Polányi Béla fogorvoshoz
került asszisztensnőnek. Polányi nem tudta feleségem származását, neki is csak
Keinerné árulta el. Tudok arról is, hogy mikor engem egy-két hétre elvittek
munkatáborba – ahonnan később meg tudtam szökni – írtam egy levelet
feleségemnek Keinerné anyja címére Kőbányára. Ez a levél nem került feleségem
kezébe, hanem Keinerné vagy húga Etel révén Polányihoz került. Polányi ezzel a
levéllel megzsarolta feleségemet. Véleményem szerint a zsarolásnak értelmi
szerzője Keinerné volt és Polányit eszköznek használta fel. A kizsarolt arany
Omega órát és láncot, valamint a kézelőgombokat Keinerné kapta meg.
Elfogatásunk előtt 10-én a Gestapo elvitte Polányit. Nem felel meg a valóságnak
Keinerné azon állítása, hogy bennünket Polányi árult el és ezt a tényt az
alábbiakkal támasztom alá.
Elfogatásunkkor a két SS katonának nem volt házkutatási és elfogató
parancsa, sőt kijelentették, hogy barátságos szándékkal jöttek.
Érdeklődésünkre, hogy hova visznek bennünket, azt felelték, hogy a
Főkapitányságra igazolásra. Ennek pontosan az ellenkezője történt, mert
bennünket először elvittek a KABSZ[16]
főhadiszállásra a Trombitás vagy Ezredes utcába, ahol nem vettek át bennünket,
majd a Svábhegyi fogassal szemben lévő Hunyadi székházba[17]
vittek, ahol szintén nem fogadtak el bennünket. Végül is azután elvittek
bennünket a Svábhegyen lévő Gestapo főhadiszállásra a Majestic szállóba.
Megjegyzem, hogy mikor a fogaskerekűre felszálltunk retúrjegyet váltattak
velünk, azért mert mondták, hogy csak kihallgatásra visznek bennünket. Ott a Gestapónál
az egyik SS, Dikán Lajos azzal adott át bennünket, hogy most jó fogást csinált,
hozott két bujkáló zsidót és az egyik a kémelhárítónak tagja. Valóban volt
nekem egy hamis kémelhárító igazolványom, amit igazolásomkor meg is mutattam
Lajoskának.
Ezután kihallgattak bennünket és a kihallgatásunk kapcsán még csak azt
sem kérdezték meg, hogy ismerünk-e egy Polányi nevezetű orvost. Ennél fogva nem
kétséges, hogy elhurcoltatónk nem Polányi volt, hanem csakis Keinerné. Ezen
feltételezésem a továbbiakban is beigazolódott amennyiben a Pestvidéki
Törvényszék fogházában,[18]
ahová kerültem később ott egy cellatársam volt egy elhurcolt, aki együtt járt
Polányival az orvosi rendelőbe kötözésre. Ez a cellatársam mesélte, hogy
Polányi nagyon csúnyán el van verve és dacára a sok összeverésnek, folyton
szidta a németeket és a nyilasokat és olyan kijelentéseket tett, hogy őt
üthetik ő nem fog elárulni senkit és, hogy ő majd még leszámol ezekkel a
gazemberekkel.
Később 1944. december 6-án deportálva lettem Dachauba.
Mást előadni nem kívánok vallomásomat az igazságnak megfelelően tettem és
azt aláírásommal hitelesítem.
r. ny. alhdgy.
Gottlieb
József
tanú
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 10–11. Géppel írt másolat
Gottlieb József aláírásával.]
5. Gottlieb Józsefné
tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1946. július 17.
Magyar
Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya.
……ker.
kapitányság.
3658/1
szám.
1946.
Tanúvallomási
jegyzőkönyv
Készült
Budapest, 1946. év július hónap 17. napján Keiner Györgyné gyanúsított elleni
bűnügyben.
[…]
A
tanú a vallomásában előadja a következőket:
Keiner Györgynét 1941-ben ismertem meg mikor a bátyám feleségül vette.
1944-ig semmi közelebbi kapcsolat nem volt közöttünk, mert ő Pesten élt, én
pedig Debrecenben. 1944-ben mikor hamis iratokkal feljöttem Pestre
vőlegényemmel Gottlieb Józseffel Keinerné vállalta, hogy a segítségünkre lesz
nekünk a bujkálásban. 1944. májusban szerzett nekem egy ismerős fogorvosnál Dr. Polányi Bélánál a Szt. István krt. 9.
sz. alatt állást. Megegyeztünk abban, hogy származásunkat nem fedi fel. A
későbbi idők folyamán rájöttem, hogy egyezségünket megszegte, mert elárulta
Polányinak, hogy zsidó származású vagyok. Polányinál asszisztensnő voltam. A
zsidó összeköltöztetések előtt a zsidó házban lakó nagynénémnél a Csanádi u. 8.
sz. alatt megtartottuk vőlegényemmel az esküvőnket, az egyházit. Ezután
júliusban Keinernével együtt kiköltöztünk a Rákospatak u. 60/d. számú házba. A
házban Keinerné volt a főbérlő, mi pedig az albérlők.
1944. október 13-án elfogták férjemet egy házi razzia alkalmával és
Pestszentlőrincre vitték munkaszolgálatra, ahonnan levelet írt részemre, de
Keinerné anyjának Kőbányára címezte. A levélében kért bakancsot és
virágnyelvben megkérdezte tőlem, hogy „tiszta-e a levegő” a Rákospatak utcában,
hogy ő visszajöhet-e oda. Ezt a levelet én nem kaptam kézhez, hanem amikor a
következő napon én Polányihoz felmentem, a levél az ő birtokában volt. A levél
csak Keinerné vagy a húga útján kerülhetett Polányihoz. Polányi megmutatta
nekem a levelet és közölte velem, hogy a levelet egy rendőr hozta fel neki, aki
jó ismerőse, de akinek pénzt kell adni, ha nem akarom, hogy Keinerné anyja,
vagy Keinerné bajba kerüljenek. Ekkor elkérte tőlem az Omega aranyórámat, egy
hosszú férfi aranyláncot és két régimódi arany férfi inggombot. Meg kell
jegyeznem, hogy Polányi már régebben szemet vetett az órámra és több ízben meg
akarta azt tőlem vásárolni. Az értékek átadása után kezemhez adta ki a levelet.
Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy 1944 júniusától nem jártam fel
hozzá rendszeresen, amióta Kirchknopf Etel volt Polányi „titkárnője”. A gyanúm
már akkor az volt, hogy az egész zsarolási manőver nem Polányi agyában
született meg, mert igen zavarban volt a lebonyolítás alatt. Jómódú ember volt,
sokat keresett, azonkívül gazdag zsidók bujkáltak nála állandóan, úgy, hogy nem
volt értelme véleményem szerint, hogy engem ilyen úton megzsaroljon. Sok zsidó
ékszert is rejtegetett, amelyeket én láttam Etán, amikor a viszony már
szorosabb volt közöttük. Zsarolás után szerzett a férjem részére egy vadonatúj
pár bakancsot. Ez a körülmény csak megerősített engem abban a véleményemben,
hogy ő kvázi mentegetőzésképp adta ezt és, hogy az egész ügy nem az ő
iniciatívájára történt. Az ékszerek átadása előtt beszéltem Keinernével, akitől
tanácsot kértem, és aki azt mondta nekem, hogy „csinálj, amit akarsz”. Feltűnő volt
az is, hogy Polányi állandóan azt hangoztatta, hogy zsidó létemre hogy
vállalhatom a felelősséget azért, hogy keresztény embereket (Keinernét és
anyját) bajba sodorjam egy ilyen levél miatt. Férjem kb. október végén
megszökött és ismét a Rákospatak utcába jött.
Ekkor – miután a toloncban az összes iratait elvették tőle – szerzett
újakat, amiről még Keinerné sem tudott. Többek között a VKF-2-től[19]
egy írást, amely szerint a kémelhárításnál dolgozik. Ettől az időponttól
egészen elfogatásunkig Keinerné nem járt rendszeresen haza. Elfogatásunkat
megelőző napokban pedig egyáltalán nem adott magáról semminemű életjelt. Férjem
visszaszökése utáni időkben, én már egyáltalán nem jártam fel Polányihoz. Meg
kell említenem, hogy még 1944. év nyarán, amikor Polányi a Kékesen nyaralt, egy
alkalommal a lakásán találkoztam egy civil ruhás emberrel, akit Any [Anna] és
Eta Lajoskának neveztek. Körülbelül két alkalommal láttam ezt az embert. Annál
meglepőbb volt számomra, hogy november 12-én vasárnapi napon Any anyja megjelent
nálunk és arra kért bennünket, hogy adjuk ki neki a lánya holmiját, mivel nem
mer jelentkezni, mert „figyelik”. Ekkor mi a holmikat ki is adtuk. Az egész ügy
úgy nézett ki, hogy Any nem akar többé visszajönni a lakásba. Ezen érzésünk
megerősödött akkor, az anyja a falon függő Kaszap István szentképet is elkérte.
Pusztán kabalából ezt a képet nem adtuk oda, de Any összes többi holmiját
kiadtuk. Kirchknopfné távozása után még beszélgettünk erről férjemmel, és az
egészet roppant furcsállottuk és igen kellemetlen érzéseink voltak. Kezdtük
magunkat nem biztonságban érezni.
Valóban, másnap 1944. november 13-án kb. 10–½ 11 óra tájban megjelent
a lakásunkban Lajoska német SS egyenruhában, őrmesteri ranggal egy magyar
nemzeti színű karszalaggal és a szalagon egy halálfejjel. Ugyanilyen
egyenruhában kísérte egy fiatal gyerek őrvezetői rangban, aki kivont
pisztollyal vigyázott ránk. Nem jöttek elfogatóparanccsal, és amikor beléptek
Lajoska azt mondta, hogy „barátságos szándékkal” jönnek. Ezután leigazoltattak,
majd azután kijelentette, hogy kár a komédiáért. Elővett a zsebéből egy
papírlapot, amelyen mindkettőnk valódi nevét, születési évét és helyét
felolvasta. Alig hagyott összecsomagolni valamit, mondván, hogy „estére úgyis
itthon vagyunk”. Nem ismerem ki magam különösebben Budapesten és ezért nem
tudom pontosan elmondani, hogy merre jártunk, de kb. három helyen is megfordult
velünk Budán, ahol sehol sem fogadtak be. Végül is a Melinda úti Gestapo
főhadiszállásra[20]
vittek. Ott lecsuktak, majd a Pestvidéki fegyházba szállítottak. Ott
kihallgattak mindkettőnket. Itt természetesen már külön voltam a férjemtől. Ki
kell jelentenem, hogy a kihallgatások alatt Polányi nevét nem, különben is
neveket egyáltalán nem említtettek. A fegyházból 1944. november 23-án Ravensbrückbe,
majd Bergen-Belsenbe deportáltak.
A felszabadulás után Svédországba kerültem betegen. Férjem oda utánam
jött, majd 1946 májusában érkeztünk vissza. Ekkor tudtuk meg sógoromtól az
elhurcoltatásunk utáni dolgokat. Sógorom Gottlieb Jenő Paulay Ede u. 18. sz.
alatti lakos.
Egyebet előadni nem tudok, vallomásomat az igazságnak mindenben
megfelelően, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában tettem.
Kmft.
r. ny. alhdgy.
Gottlieb
Józsefné tanú
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 12–14. Géppel írt másolat
Gottlieb Józsefné aláírásával.]
6. Gottlieb Jenő
tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1946. július 17.
3658/1
46.
Budapest,
46. július 17.
Népellenes
bűntettel gyanúsított Keiner Györgyné ügyében.
[…]
A
tanú vallomásában előadja a következőket:
A felszabadulás után Debrecenbe kerültem és a családi körömben hallottam
Keiner Györgynének a viselt dolgairól, öcsémnek és sógornőmnek az
elhurcolásával kapcsolatban. 1945 májusában kerültem fel Pestre. Nyomozni
kezdtem az ügyben, és beszélgetést folytattam a Rákospatak utca 60/d sz. alatti
házmesterrel, aki részletesen előadta az elvitellel kapcsolatos dolgokat, és
amikor közölte velem, hogy másnap vagy harmadnap az elhurcolás után Keiner
Györgyné megjelent ugyanazzal a katonával, aki elhurcolta öcséméket a házból. Meg
voltam győződve róla, hogy Keiner Györgyné hurcoltatta elé az öcséméket.
A nyomozás során eljutottam a Horn Ede u. 18. sz. alatti házba Dr. Rákos
István ügyvédhez, aki előadta, hogy Kirchknopf
Antónia (Keinerné) és Etel (húga) Hunyadi páncélgránátos hadosztálynál ápolónői
szolgálatot teljesítettek és ott laktak két Hunyadi páncélossal együtt,
akikkel együtt dorbézoltak a felszabadulásig. Rákossal való beszélgetésem során
Rákos említette, hogy megtalálta a két nőnek a Hunyadi tagság igazolványát.
Takáccsal (a Rákospatak u. 60/d házmestere) és Rákossal való
beszélgetéseim során arra a meggyőződésre jutottam, hogy Keinerné hurcoltatta
el öcséméket a két Hunyadi SS-ista barátjukkal.
Ebben az ügyben a Politikai Rendészeti Osztályon feljelentést tettem és
ki is hallgattak. Úgyszintén kihallgatták Takács házmestert is.
Mást előadni nem kívánok, vallomásomat az igazságnak megfelelően tettem.
rny. alhdgy
Gottlieb
Jenő
tanú
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 7–8. Géppel írt másolat
Gottlieb Jenő aláírásával.]
7. Keiner Györgyné gyanúsított
kihallgatási jegyzőkönyve, 1946. július 19.
M.
állami rendőrség Politikai és Rendészeti Osztálya Budapest
3658/1946.
Jegyzőkönyv
Készült
Budapesten, 1946. év július hónap 19. napján,
délelőtt/délután….órakor…népellenes bűntettel gyanúsított Keiner Györgyné sz.
Kirchknopf Anna kihallgatása alkalmával.
[…]
Arra
a kérdésre, hogy kíván-e védelmére előadni, terhelt következőleg nyilatkozik:
1941. évben menetem férjhez Keiner Györgyhöz és így kerültem rokonságba
Keiner Mártával és annak vőlegényével Gottlieb Józseffel. 1944 májusában Márta
és Gottlieb hamis okmányokkal felszerelve Budapestre jöttek azzal a céllal,
hogy itt bujkáljanak. Ekkor megígértem nekik, hogy bujkálásukban segítségükre
leszek. Együtt laktunk lakásunkban a Rákospatak u. 60/d. sz. alatt. Mártának
állást szereztem dr. Polányi nevű régi jó ismerősömnél, aki a Szt. István körút
9. sz. alatt fogorvosi gyakorlatot folytatott. Márta asszisztensnői minőségbe
került Polányinál alkalmazásba. Megegyeztem Mártával, hogy származását nem
fedem fel Polányi előtt sem. Azt, hogy én ezt az egyezséget megszegtem volna, a
leghatározottabban tagadom. Kb. 1944 októberében közölte velem Márta, hogy
Polányi előtt felfedte zsidó származását. Én abban az időben már egyáltalán nem
jártam fel Polányihoz, és Márta is csak nagyon ritkán járt fel Polányihoz.
Ellenben húgom, Etel, mint Polányi titkárnője, együtt lakott Polányival.
Emlékezetem szerint 1944. október 13-án egy zsidóházban rendezett razzia
alkalmával elfogták Gottlieb Józsefet, Márta vőlegényét. Márta ekkor betegen
feküdt otthon a Rákospatak utcai lakásunkon. Én akkoriban állandóan hazajártam
egészen addig, amíg Gottlieb megszökött és vissza nem jött. Gottlieb távolléte
alatt írt egy levelet Mártának, amelyet anyának Kőbányára címzett. Én erről a
levélről nem tudtam. Amikor a postás kikézbesítette a levelet csak bátyám
felesége tartózkodott otthon, és ő vette át. Később hazaérkezett húgom, Etel,
és amikor meglátta a levelet, azt mondotta, hogy majd ő elviszi, de kérte
bátyám feleségét, hogy senkinek se szóljon a levél létezéséről. Húgom ekkor
elvitte a levelet Polányinak. Polányi még aznap üzent nekem az üzletbe, ahol
dolgoztam, hogy sürgős ügyben menjek fel hozzá. Amikor felmentem, azzal
fogadott, hogy Gottliebtől egy rendőr hozott fel egy levelet és ez a levél,
olyan adatokat tartalmaz, hogy azok miatt Gottlieb igen könnyen „lebukhat” és
az egyértelmű a halállal. Erre való tekintettel, továbbá azért, mivel a levél
nekem volt címezve (anyám lakására) kifizetett a rendőrnek 1.000 pengőt, és ha
Márta meg akarja kapni a levelet, akkor fizessen neki 5.000 pengőt, mert
ellenkező esetben Gottliebet kivégezhetik. Erre hazamentem Mártához és közöltem
vele a helyzetet és Polányi kívánságát. Összecsomagolta ékszereit, mivel nem
volt 5.000 pengője, és együtt felmentünk Polányihoz. Útközben megkérdezte
tőlem, hogy odaadja-e az ékszereket, mire én azt válaszoltam, hogy csináljon
azt, amit akar. Márta megmutatta az ékszereket Polányinak, miután Polányi
közölte vele ugyanazt, amit már előzőleg velem közölt. Polányi kiválasztott az
ékszerek közül egy aranyórát, egy aranyláncot és több arany kézelőgombot és
elvitte azokat az 5.000 pengő fejében. Az ékszerek átvétele után Polányi átadta
a levelet Mártának. Tagadom, hogy az egész ékszer ügy az én intencióim szerint
történt volna. Nem tudtam arról, hogy mit cselekszem, hogy az zsarolás, én csak
annyit tudtam, amennyit nekem dr. Polányi elmondott.
Egy alkalommal még a nyár folyamán felmentünk Mártával Polányihoz, akinél
ott volt […][21]
Szalai Imre, Eta és egy Gábor nevű fiatalember, akitől Márta fát akart
vásárolni. Tagadom, hogy Dikán Lajos ott lett volna. Dikán Lajost én csak a
húgomnak a fogságból való kiszabadulása után ismertem meg. Azt, hogy Márta
honnan ismerhette Lajost, nem tudom. Lehetséges, hogy volt valami összeköttetés
Dikán és Polányi között. 1944. október végén már nem jártam haza rendszeresen a
Rákospatak utcába, mert már október elején kivettem egy szobát a barátnőmnél
Kőbányán […][22].
Távozásom oka ezen kívül még az is volt, hogy […][23] Márta
még két embert akart odavenni a lakásba és így hely sem lett volna a számomra.
Későbbiekben Márta nem vett oda senkit, mert lebukásuk megakadályozta ebben.
1944. november 10-e körül letartóztatták Polányit és húgomat, Etelt. Erről a
tényről én másnap értesültem. Kb. november 20-a táján jött ki a fogságból húgom
a fent említett Dikán Lajos SS őrmester segítségével. Ekkor ismertem meg a
Dikánt, mivel húgommal együtt Polányi elhagyott lakásába költözködött be, ahová
húgom kérésére én is beköltözködtem. Itt tudtam meg azt is, hogy Polányit és
húgomat Dikán vitte el. Dikán húgom szeretője lett. […][24]
1944. november 12-én elküldtem anyámat Mártáékhoz azzal, hogy nem megyek
ki, anyámat kibombázták és ezért adják ki anyának minden náluk lévő holmimat,
többek közt a falon függő Kaszap István képet is, aminek én azt mondtam
Mártáéknak mindig, hogy amíg Kaszap ott lesz, addig semmi bántódásuk nem lehet.
Megüzentem Mártáéknak Polányi lebukását is. Mártáék ki is adták anyámnak
holmijaimat, de a Kaszap István képet nem adták oda.
1944. november 14-én egy előttem ismeretlen férfi levelet hozott a
húgomtól az Olasz fasorból, a Halálfejes Légió főhadiszállásáról, amelyben
közölte velem, hogy Mártát és vőlegényét letartóztatták. Ekkor én is otthagytam
az üzletet, ahol dolgoztam, mivel a húgom azt írta levelében, hogy engem is
keresnek és én erre kiköltöztem Kőbányára a barátnőmnél bérelt lakásomba, ahol
bejelentetlenül laktam. Tagadom, hogy Mártáék elfogatása utáni napon egy katona
kíséretében kimentem volna Mártáék lakásába az otthagyott holmikért.
Emlékezetem szerint csak a húgom kiszabadulása után – tehát [november] 20-a
után – egyedül mentem ki oda azért, hogy Mártáék otthagyott holmiját elhozzam.
Ekkor beszéltem a házban lakó Takácsékkal is, akinek odaadtam Márta 5 kiló
lisztjét. Ez alkalommal egy lakk bőröndben elvittem Márta ruháit. Pár nap múlva
ismét kimentem és akkor egy másik bőröndben Gottlieb otthagyott ruháit
szállítottam el. Mindkét bőröndöt Polányi lakására vittem. A ruhákból és egyéb
holmikból már akkor hiányoztak egyes darabok, amelyekre Takácsné azt mondotta
nekem, hogy valaki már elvitte. Takácsné mondotta nekem azt is, hogy két
Hunyadi gránátos katona vitte el Mártáékat.
1944. december hó közepén kiszabadult Polányi. A lakásban ekkor a húgom
Etel meg én laktunk. […][25] Ekkor
bátyámhoz – jelenlegi címére – mentem, ahová este követett Etel is. Emlékezetem
szerint kb. 2 nap múlva láttam újra Dikánt. Nem nagyon törődtem vele sohasem,
mivel a húgomnak udvarolt. December 31-ig tartózkodtam otthon. Ekkor az ostrom
kellős közepén, mint kibombázott kiigényeltem dr. Rákos István Horn Ede u. 18.
sz. alatti lakását, azzal az elgondolással, hogy legyen egy rendes lakásunk
akkor, ha a harcok elcsendesednek. Dikán járta ki nekünk a lakás kiutalását, és
azt bútorokkal együtt, természetesen leltár nélkül, birtokba vettük. Odavittem
Mártáék holmiját tartalmazó bőröndöket is. Itt azzal a céllal, hogy az utcán,
szabadon tudjunk mozogni, Eta Ideál típusú írógépével gyártottunk magunknak két
igazolványt a következő szöveggel: „Igazolvány – Igazolom, hogy Kirchknopf
Antónia, aki született Budapesten, 1922-ben, mint ápolónő a magyar
Halálfejeseknél teljesít szolgálatot.” Az igazolványon keltezés volt, de sem
aláírás, sem pedig bélyegző nem. Az igazolvány felhasználására nem került sor.
Kis kockás papírra volt írva, amelyet a húgom egy kockás füzetből tépett ki.
Vöröskeresztes fityulát készítettünk magunknak és abban jártunk.
A felszabadulás után azonnal kimentünk a húgommal együtt a vöröskeresztes
karszalaggal ellátva anyámékhoz Kőbányára. Egy éjjelt töltöttünk ott és másnap
visszamentünk a Horn Ede utcába. Mire odaértünk dr. Rákos már elfoglalta a
lakást és a házfelügyelő figyelmeztetett bennünket arra, hogy Rákos át akar
adni bennünket a GPU-nak.[26]
Mivel megtalálta hamis igazolványainkat. Erre mi felmentünk Szalaihoz és ott
kértünk egy éjszakára menedéket. Szalai kijelentette, hogy nem adhat szállást,
mert nagyon fél. Ekkor mi a Seemann kávéház pincéjébe mentünk és ott töltöttük
az éjszakát. Másnap kimentünk a Rákospatak utcába azzal, hogy majd ott lakunk,
de ott közölték velünk, hogy nagyon sok az orosz, mire mi visszamentünk a
bátyámhoz és ott lakom a mai napig is.
1945. február végén két és fél éves munkaszolgálat után hazajött a férjem.
Vele együtt Debrecenbe mentem, ahol engem a politikai rendőrség Gottlieb Gyula
feljelentése alapján elfogott és internált.[27] Még
ezt megelőzően Gottlieb Gyula keresett bennünket és kérte Márta és Gottlieb
Józsi ruháit. Én akkor közöltem vele, hogy Józsinak nincs ott ruhája, mert azok
Márta egy pár holmijával együtt a Horn Ede utcában maradtak. Azt a pár ruhát,
ami Mártától nálam volt, férjem nem engedte meg, hogy kiadjam. Ezután
következett az eljárás ellenem. Az internálótáborból 1945. augusztus 5-én
szabadultam rendes elbocsátólevéllel. Mivel férjemmel közben szakítottunk
egymással, ekkor azonnal Budapestre jöttem anyámhoz.
1945 szeptemberében Etával együtt béreltünk Csillaghegyen egy
weekend-házból szobákat, ahová aztán ki is költöztünk. Eleinte senki nem járt
ki oda. Később kijárt oda valami Dömötör nevű fiatalember, aki Eta szeretője
volt. Egyszer a Teleki térnél találkozott Eta egy Horváth Zoltán nevű
fiatalemberrel, akit Csillaghegyre hozott. Horváth kivette a mellettünk lévő
szobát és hevesen udvarolni kezdett Etának. Feleségül is megkérte. Kb. 3 héttel
az esküvőjük előtt együtt voltunk benn Budapesten Etával. Eta, amint sétáltunk
a Britannia Szálló előtt, rá akart gyújtani a cigarettára, de nem volt gyufája.
Látott ott állni egy orosz őrnagyot és attól kért tüzet. Ezután megismerkedett
az őrnaggyal, akit ekkor én is megismertem. Az őrnagy még aznap kijött velünk
Csillaghegyre és Etával együtt töltötte az éjszakát. Én a másik szobában
aludtam. A következő vasárnapra szeptember 23-ára randevút beszéltek meg. Erről
nekem nem volt tudomásom, de Horváth valamilyen úton-módon megtudta. Én ezen a
kritikus napon kimentem […] Szentendrére […][28].
Másnap mikor hazajöttem, Eta elmesélte nekem, hogy – mivel Eta szobájában
láttam az orosz őrnagy véres ruháit – amikor este 7 óra tájban az őrnaggyal
sétálni ment, Horváth Zoltán két barátjával követte őket, majd Horváth
közvetlen közelből fejbe lőtte az őrnagyot. Együtt levetkőztették és a meztelen
hullát Horváth barátja, Major Iván bevitte a Dunába. A ruhákat Eta szobájába
rejtették. Amikor Horváth megtudta azt, hogy Eta elmesélte nekem a
gyilkosságot, megfenyegetett, hogy akkor engem is fejbe lő, mint az őrnagyot,
ha elárulom őket. Ezután én a legelső alkalommal, mikor a bátyám hozzám kijött
október elseje táján, elmondottam neki az esetet, továbbá arra is megkértem,
hogy tegyen feljelentést. Bátyám úgy is tett, és mindnyájunkat 1945. október
4-én az NKVD[29]
letartóztatott.
A kihallgatások folyamán szóba került Polányi ügye is és ekkor tudtam
meg, hogy Polányit másodszor Eta vitette el – kiutasításunk utáni napon – Dikán
Lajossal és annak barátjával, Szvincsák Miklóssal. Polányit Szvincsák Miklós
még aznap ki is végezte. Tagadom, hogy nekem előzőleg tudomásom lett volna
Polányi másodszori elhurcolásáról vagy kivégeztetéséről. Én csak az NKVD-nél
történt kihallgatások alkalmával tudtam meg, hogy Polányit ki vitette el, ki
vitte el és ki végezte ki. Az NKVD 1945. december 6-án szabadlábra helyezett.
Egyebet elmondani nem tudok, vallomásomat az igazságnak megfelelően,
minden kényszer nélkül tettem meg.
kmft.
r. ny. alhdgy.
Keiner Györgyné
gyanúsított
[ÁBTL 3.1.9.V-104124 2–6. Géppel írt másolat
Keiner Györgyné aláírásával. A jegyzőkönyv első oldalán „Felülvizsgálva
1958-ban” bélyegző látható XI. 11-i dátummal és olvashatatlan aláírással. ]
8. A Magyar Államrendőrség
Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának átirata a Vidéki
Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályához, 1946. július 19.
3658/1/1946.
Tárgy:
Dikán Lajos előállítása
Magyar
Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága
Politikai
Rendészeti Osztálya
Budapest
Osztályom
nyomozást folytatott Keiner Györgyné ügyében, melynek során adatok merültek fel
arra vonatkozólag, hogy fent nevezett jelenleg nyergesújfalui lakos részese egy
Budapesten elkövetett oroszok elleni merényletnek. Kérem, hogy Kékesi Egon és
Tóth Sándor r. ny. alhadnagyok részére ez ügyben működési engedélyt kiadni
szíveskedjenek.
Budapest,
1946. július 19.
Előadó:
Bognár János r. fhdgy.
Dr.
Tímár István r. ezds.
alosztályvezető
[ÁBTL 3. 1. 9. V-104124 31. Gépelt másodlat
Bognár János és Tímár István helyettesének aláírásával.]
9. A Magyar Államrendőrség
Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának nyílt rendelete, 1946.
július 20.
Magyar
Államrendőrség
Vidéki
Főkapitánysága
Politikai
Rendészeti Osztály
Budapest,
VI. Bajza utca 52.
6505/1946.
V.F.P.
Budapest,
1946. július 20.
Nyílt
rendelet
Kékesi
Egon és Tóth Sándor rendőrnyomozó alhadnagyok Dikán Lajos ügyében Nyergesújfalun nyomozást folytatnak és a
megfelelő intézkedést (tanúkihallgatás, előállítás, őrizetbe vétel)
foganatosítják.
Utasítom az illetékes politikai osztályt, hogy fent nevezetteket a
nyomozati eljárások foganatosításában támogassa.
Osztályvezetői
rendeletből:
Dr.
Gajzágó, György[30]
rendőr
őrnagy
II.
alosztály [31]
vezetője
[ÁBTL 3.1.9. V-104124 30. Géppel írt másodlat
Gajzágó György aláírásával. A dokumentumon tollal írt feljegyzés: „Veres János?”.]
[1] Varga Krisztián: A Kirchknopf-dosszié. Budapesti
történet, 1944. Betekintő, 2007/3. www.betekinto.hu/Default.aspx?cikkId=65
[2] Több dokumentumban Kirchknopf Antóniaként szerepel; én a saját kihallgatási
jegyzőkönyvében szereplő Anna formát használom.
[3] A Kirchknopf-dossziéban található dokumentumok között utalás történik
Polányi Béla házvezetőnőjének Molnár Teréznek a bűnrészességére is, akit a
Népbíróság 3 év szabadságvesztésre ítélt népellenes bűntett elkövetése miatt
1947-ben. Vö. Varga: i. m.
[4] Az 1.690/1945. ME. sz. kormányrendelet alapján a magyar államrendőrséget
Budapesti és Vidéki Főkapitányságokra tagolták A duális szerkezetű, kvázi
országos hatáskörű államrendőrségi szervek irányítása alá tartoztak a különböző
megyei és városi főkapitányságok (pl. Debreceni Főkapitányság) valamint a
járási ás városi kapitányságok. Az egyes
szervezeti egységekben önálló politikai osztályok működtek.
[5] Erdei Ferenc titkos belügyminiszteri rendelete (138.000/1945) az internálás
preventív voltáról, mely bírói ítélet nélküli fogva tartásról rendelkezik.
Lásd: Palasik Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében
(1945). Társadalmi Szemle, 1997/7.
87–94.
[6] A korabeli politikai rendőrség működésével és
tevékenységével, valamint Péter Gábor és Tömpe András vezette rendőri szervek
ellentétével kapcsolatban lásd Baczoni Gábor: Pár(t)viadal. A Magyar
Államrendőrség Vidéki Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya,
1945-1946. In: Trezor
[7] A törvényhozás által 1941. augusztus 8-án elfogadott ún. harmadik
zsidótörvény (1941. évi XV. tc.) megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti
házasságkötést, és a házasságon kívül létesített nemi kapcsolatot
„fajgyalázásnak” minősítette. Kirchknopf Anna és Keiner György
házasságkötésének pontos dátumáról nem rendelkezünk információkkal, de
feltehetőleg az említett törvény hatályba lépése előtt történt.
[8] A V-104124 számú dosszié 20–41. oldalán található
dokumentumokról van szó.
[9] ÁBTL 3.1.9. V-103752.
[10] A
dátum – a jelentések tartalma alapján – nyilvánvaló elírás.
[11] Dr. Tímár István rendőr ezredes (1913–1991) a
Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának egyik megszervezője,
később Péter Gábor helyettese.
[12] A defenzív alosztály feladatai közé többek közt a
háborús bűnökkel vádolt személyek elleni (nyílt és operatív) nyomozások
tartoztak.
[13] A
Halálfejes Légiót a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) alakulataiból
hozták létre a nyilas puccs után. A diverziós felderítő tevékenységre
specializálódott egység egy része csatlakozott – az akkor formálódó – német
parancsnokság alatt működő Hunyadi SS hadosztályhoz, mivel a légiót a
nyilasokkal történt megegyezés értelmében formálisan feloszlatták 1944.
november 16-án.
[14] Budapest
Székesfőváros Közlekedési Részvénytársasága.
[15] A
kihallgatási jegyzőkönyveknél a személyes adatokat nem közlöm.
[16] Az 1942 és 1945 között működő Keleti Arcvonal
Bajtársi Szövetség (KABSZ) a nyilasokkal rivalizáló hazai szélsőjobboldali,
németbarát körök (Imrédysták és kisebb nemzetiszocialista pártok) támogatását
élvező országos szervezet volt, mely paramilitáris rohamosztagokkal is
rendelkezett.
[17] A
Svábhegyen lévő fogaskerekűvel szemben nem volt a Hunyadi SS hadosztálynak
épülte. A jegyzőkönyvben közöltek valószínűleg a Svábhegyi Nagyszállóra
vonatkoznak (Karthausi u. 2.), melyben a magyar Gestapónak is nevezett
Állambiztonsági Rendészet egyik csoportja tevékenykedett. Az őrizetbe vett
személyek kálváriáját indirekt módon megerősíti Lázin Ferenc tanúvallomási
jegyzőkönyve is, melyben a tanú hasonlóképpen nyilatkozik elhurcoltatásának és
őrizetbe vételének körülményeiről. Vö. Varga: i. m.
[18] A
Gyorskocsi utcában lévő fogházban a Német Rendőri Fogda (Deutsches
Polizeigefangnis) működött.
[19] Honvéd Vezérkari Főnökség 2. (hírszerző és kémelhárító)
osztálya.
[20] A
Melinda u. 24–26. és a Melinda u. 30–32. szám alatt lévő társasüdülőkben a
német Biztonsági Szolgálat (SD) irodái és fogdahelyiségei voltak. Ez a
szervezet – és nem a Gestapo – volt hivatott eljárni a német érdekeket
veszélyeztető állambiztonsági-államrendészeti feladatokban Magyarországon 1944.
március 19-e után.
[21] Anonimizálva.
[22] Anonimizálva.
[23] Anonimizálva.
[24] Anonimizálva.
[25] Anonimizálva.
[26] GPU
(Goszudarsztvennoje Polityicseszkoje Upravlenyije, Állami Politikai
Parancsnokság): 1922-ben létrehozott szovjet-orosz állambiztonsági szolgálatok
elnevezése, mely 1945-ben ezen a néven már nem létezett A GPU a két világháború
közötti időszak – Magyarországon és szerte a világon egyaránt elterjedt –
közkeletű elnevezése volt a Szovjetunió „titkosrendőrségének”.
[27] Kirchknopf
Annát feltehetőleg Tömpéék osztálya – vagy annak debreceni kirendeltsége –
internálta 1945. április 21-én.
[28] Anonimizálva.
[29] NKVD (Narodnij Komisszariat Vnutrennyih Gyel,
Belügyi Népbiztosság.) 1934-ben létrehozott szovjet állambiztonsági szerv.
[30] Dr.
Gajzágó György rendőr őrnagy, örmény származású orvos. 1946 szeptemberéig a
Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztály
Felügyeleti és Területi (II.) Alosztályának vezetője.
[31] A II.
vagy Felügyeleti és Területi Alosztály feladati közé az egyes alosztályok és a
vidéki szervek közötti koordináció tartozott.