Varga Krisztián
„Családbarát”
államvédelem
Dokumentumok Veszprémi Imre és társa
vizsgálati dossziéjából
Ma
már szinte elképzelhetetlen, de nem egészen 60 évvel ezelőtt volt olyan
jogszabály, mely nem egy bűncselekményt elkövetett személy, hanem kifejezetten
a hozzátartozója megbüntetéséről intézkedett. A törvényerejű rendelet kimondta,
hogy a szökést és hazaárulást elkövető illető hozzátartozóját akkor is meg kell
büntetni, ha az nem tudott sem a bűncselekmény elkövetéséről, sem annak
előkészületéről. Az egyértelműen elrettentésnek szánt rendelkezés lehetővé
tette, hogy a totalitárius állam durván beavatkozzon a társadalom
mindennapjaiba, sőt az el nem követett cselekményért családok tucatjait
hurcoltassa meg. A törvény megalkotásának mélyen gyökerező politikai okai
között a második világháború utáni magyar történelem eseményeit kell keresnünk.
Magyarország
1948-tól a mind jobban kiéleződő hidegháborús konfliktus közepében találta
magát. Az USA által dominált Nyugat és a Szovjetunió megszállta Kelet közötti
politikai és ideológiai szembenállás magában hordozta egy nyílt katonai
konfliktus lehetőségét. 1948-ban azonban magában a „szocializmust építő népek
táborában” is komoly feszültségek keletkeztek, amikor Jugoszlávia – megőrizve
függetlenségét és szuverenitását – nem vetette alá magát Sztálin akaratának.
Déli szomszédunkkal az addig barátinak mondható viszony a Kommunista és
Munkáspártok Tájékoztató Irodájának (Kominform) 1948.
júniusi bukaresti ülése után szakadt meg, mikor a sztálini vezetésű Szovjetunió
Kommunista Pártjának kezdeményezésére kizárták a Tito
vezette Jugoszláv Kommunista Pártot, és ezzel Jugoszláviát is a „testvérpártok”
illetve a „népi demokráciák” közösségéből. A két „népvezér” kölcsönös
kiátkozása valóságos eretneküldözést váltott ki szinte mindegyik kelet-közép
európai kommunista párt vezetésében. Magyarországon a belügyi, majd külügyi
tárca birtokosát, Rajk Lászlót, mint „titoista kémet” az „imperialisták láncos kutyájának
ügynökét” egy nyilvános koncepciós perben halálra ítélték, majd 1949 végén
kivégezték.
A sztálinizmus magyarországi adaptációjának egyik
mérföldkövét jelentő Rajk-perben a jugoszláv külön utas
politika is – szimbolikusan – a vádlottak padjára került. A politikai
propaganda, illetve a koncepciós perekben megnyilvánuló „szocialista hazafias
szellem” teljes politikai, katonai és ideológiai szembenállást eredményezett
Magyarország és Jugoszlávia között. Hermetikusan lezárták a két ország közötti határt
és szigorú szankciókat léptettek életbe a tiltott határátlépőkkel és
disszidensekkel szemben. A jugoszláv politikai vezetés éppúgy potenciális
ellenségnek tekintetett minden magyar nemzetiségű személyt, mint ahogy a magyar
fél is etnikai-nemzetiségi alapon diszkriminálta az ország délszláv lakosságát.
Emellett a Rákosi-rendszer totalitárius politikája minden Jugoszláviából
érkezett menekültet „gyanús” személynek, illetve a jugoszláv állambiztonság
(UDB: Államvédelmi Igazgatóság) beszivárgó ügynökének tartott. A Magyarországon
élő jugoszláv állampolgárokat (szerbeket, horvátokat, szlovéneket stb., de
köztük sok magyar nemzetiségűt is) internálták politikai szempontból kifogás
alá eső származásuk miatt.
Az 1950-es évek elején tetőző „kémhisztéria”
konkrét adminisztratív intézkedésekben is megnyilvánult. A Magyar Dolgozók
Pártja Központi Vezetősége (MDP KV) Titkárságának 1950. április 12-i ülésén
döntés született a déli határvidék magyar oldalán 15 km-es mélységben, mintegy
9000 km² területen felállítandó határsáv létrehozásáról.[1]
Ezt követően – a Szeged melletti Zákányszéken történt gyilkosságot[2] ürügyként
felhasználva – a legmagasabb szinten határoztak arról, hogy a rendszer által
„megbízhatatlannak” titulált társadalmi csoportokat (volt csendőrök,
katonatisztek, kulákok, a volt polgári középosztály tagjai, délszláv
nemzetiségű személyek stb.) a felállított határsávból kitelepítsék. Ezeket az
embereket az ország belsejébe (pl. Hortobágy, Dombrád)
internálták és helyükre fegyveres alakulatokat és „rendszerhű” személyeket
vezényeltek. A határsávra vonatkozó, 1950. július 1-jén életbe lépett
rendszabályok csak részben tudták megakadályozni a sorozatos disszidálásokat,
melyet a lakosság üldöztetése és elkeseredettsége egyaránt táplált.[3]
A déli határsávban különböző kényszerintézkedéseket
foganatosító Államvédelmi Hatóság (ÁVH) – kvázi
minisztériumként – magába integrálta az 1950-ig a Honvédelmi Minisztériumhoz
tartozó Honvéd Határőrséget.[4] A Határőrség átszervezésére, államvédelmi integrációjának
szükségességére nem utolsó sorban a Jugoszláviával megromlott viszony miatt
került sor. Az országvédelmi és
határrendészeti feladatokat egyaránt ellátó egyenruhás karhatalmi alakulat
állománya jórészt sorozott kiskatonákból állt. (A paroli színéről kapta az ún. zöld ávó elnevezést.) Az ÁVH római számokkal jelölt
főosztályi struktúrájában a Határőrség nem számított önálló fegyvernemnek,
hanem a IV. (karhatalmi) Főosztály keretein belül helyezkedett el, melyhez a
teljes határrendészeti irányításon kívül a különleges feladatokat és az
állambiztonság fegyveres védelmét ellátó Belső Karhatalom (kék ávó) is
tartozott. A fegyveres testületek (Néphadsereg, Határőrség, Belső Karhatalom,
Államrendőrség) állambiztonsági ellenőrzését, személyi állományának védelmét az
ÁVH II. (katonai elhárító) Főosztálya végezte, mely hálózati-operatív és nyílt
nyomozati tevékenységet egyaránt folytatott.[5]
Az erőteljes létszámfejlesztés következtében a Határőrség
személyi állománya 1952 elejére elérte a több mint 20.000
főt.[6]
Ez a mennyiségi tényező azonban a határvédelem területén nem párosult kellő
hatékonysággal, mivel mind a sorozott állomány, mind a tiszti kar fegyelmi
helyzete igen labilisnak volt mondható. Ennek oka egyrészt az erőltetett
fejlesztésekben és az állandó áthelyezésekben keresendő. Az ÁVH kötelékébe
tartozó Határőrség kényszerintézkedéseinek végrehajtása sorozatos súrlódásokhoz
vezettet a lakosság különböző rétegeivel, ami negatívan hatott a fegyveres
testület tekintélyére és a helyi pártszervekkel való együttműködést is
megnehezítette. A túlkapások és a főleg délszláv nemzetiségűeket sújtó
atrocitások mellett megfigyelhető volt a lakosság és a kiskatonák közti
rokonszenv kialakulása is, amit az illetékes pártszervek – „kulákhatásként”
értékelve – szintén nem néztek jó szemmel.[7]
A déli határsávban szolgálatot teljesítő
határőröknek nap mint nap szembe kellett nézniük a
hidegháborús konfliktus szülte félelemérzettel, amihez nagyban hozzájárult,
hogy az államvédelmi-katonai elhárító szervek fokozott mértékben ellenőrzésük
alá vonták a Határőrségben szolgálatot teljesítő kiskatonákat. Az 1950-es évek
politikai paranoiája miatt sokaknak még mindig elviselhetőbbnek tűnt a határ
túloldalának „reményt keltő ismeretlensége”, mint az országban uralkodó
fullasztó politikai légkör. A gyakori szökések arra késztették a döntéshozókat,
hogy határozott és kemény eszközökkel szankcionálják a gyakorivá váló
dezertálásokat.
A párt- és állami vezetés legszűkebb köre a
szökések és hazaárulások megakadályozását a Szovjetunió jogrendszeréből átvett
jogszabály, az 1950. évi 26. törvényerejű rendelet megalkotásától és annak
következetes végrehajtásától várta. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa
(NET) 1950. június 30-án tartott ülésén elfogadott rendelet jellemző példája volt
a Rákosi-korszak embertelen jogalkotásának. A rendeletet már a megalkotása
pillanatában titkosították, így hivatalosan soha nem hirdették ki. (A Magyar Közlönyben 1950. július 30-án közzétett NET 26. számú
rendelete ehelyett, nyilvánosan a Magyar Nemzeti Bankról szólt.) Az „ország
területének elhagyására vonatkozó büntetőrendelkezések kiegészítéséről” szóló
törvényerejű rendelet kimondta, hogy „a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó
az a személy (a Néphadsereg, az Államvédelmi Hatóság, az Államrendőrség tagja,
letartóztató intézeti alkalmazott), aki külföldre szökik, vagy a szökést
megkísérli, életfogytig tartó börtönnel büntetendő.”[8]
A rendelet minősített esetekben (csoportosan vagy felfegyverkezve) a szökést
halállal büntette. A jogszabály kimondta továbbá, hogy a „bűntett
tettesének vele egy háztartásban élő, vagy általa eltartott felnőtt korú
hozzátartozóját (1950. II. tv. 29. §.)[9]
öt évig terjedő börtönnel, ha pedig a hozzátartozó a bűntett
elkövetéséről megelőzően tudott és arról a hatóságnak haladéktalanul jelentést
nem tett, tíz évig terjedhető börtönnel kell büntetni.” A rendkívül súlyos
büntetőjogi szankció mellett a rendelet teljes és részleges vagyonelkobzást
rendelt el az egyes esetektől függően. Az Elnöki Tanács rendelete a gyors és
hatékony ítéletalkotás érdekében – a törvény személyi hatálya alá tartozó
polgári személyekkel szemben is[10]
– a budapesti katonai törvényszék hatáskörébe utalta a büntetőbíráskodás
lefolytatását.[11]
A parancsnokok hatáskörébe tartozott a rendelet
bizalmas úton történő „kihirdetése”, ami a jogszabályban meghatározottak
alapján kizárólag az „érintettek körére” vonatkozott. A törvényerejű rendelet
„eligazításokon” keresztül kapott „nyilvánosságot” a fegyveres testületekben
szolgálatot teljesítő beosztottak körében, akik az utasítás szerint
„továbbadták” a rendelet tartalmi részét hozzátartozóiknak. Az érintetteket a
lehető legszigorúbb titoktartásra kötelezték a rendelet ismertetése alkalmával,
ami bűnvádi felelősség terhe mellett, a hozzátartozókra is érvényes volt.[12]
E törvényerejű rendelet alapján lefolytatott
vizsgálatok kimenetele szempontjából az a tényező, hogy a hozzátartozó tudott,
vagy sem az elkövetett bűncselekményről, illetve annak előkészületéről, csak a
büntetés súlyosságát befolyásolta. A nyomozó szervnek elég volt megállapítani a
szökést elkövető személy szüleinek, hozzátartozóinak személyazonosságát,
valamint a közös háztartásban való együttélést és máris bizonyítást nyert a gyanúsítottak
„bűnössége”. A rendelet megalkotói eleve ellenséges
kategóriába sorolták azokat az állampolgárokat, akik a hazaárulást elkövetett
személyek hozzátartozóinak minősültek. A büntetéstől csak abban az esetben
tekintett el a jogalkotó, ha a hozzátartozó feljelentése révén megakadályozta a
hazaárulást.[13]
Arról azonban sem a törvény, sem annak értelmezése nem rendelkezett, miként
akadályozhatta volna meg a hozzátartozó a bűncselekményt, ha annak
előkészületről sem szerzett tudomást. A törvényrendelet éppen ezért, indirekt
módon kényszerített minden magyar állampolgárt arra,
hogy tekintse potenciális ellenségnek minden hozzátartozóját, legyen az, fiú,
szülő vagy testvér.
Ennek a „túsztörvénynek” is felfogható
intézkedésnek egyetlen célja a lakosság megfélemlítése, a totalitárius állami
berendezkedés kiterjesztése volt a társadalom minden szegmensére. A NET
jogalkotó tevékenysége jelentékeny mértékben hozzájárult ahhoz az 50-es években
általánosnak mondható igazságszolgáltatási gyakorlathoz, mely az
osztálybíráskodás ideológiai szempontjai alapján gyakorta egész közösségek, családok megbüntetését tűzte ki célul.[14]
A rendelet hatálya természetesen kiterjedt az ÁVH
Határőrség személyi állományára is. A pártállami vezetés üzenete a társadalom
számára egyértelmű volt, „amikor a hazaárulást elkövető katona hozzátartozóit
alanyi bűnösség hiányában is büntetni” rendelte.[15]
Az alábbi eset hűen tükrözi a törvényerejű rendelet gyakorlati érvényesítését.
1952.
október 16-án ifj. Veszprémi Imre államvédelmi határőr, a déli határsávban
fekvő bácsszentgyörgyi határőrs beosztottja
szolgálati helyét elhagyva Jugoszláviába szökött. Az esetet azonnal jelentették
az illetékes V. Határőrkerület elhárító tisztjének. A
ügy az Államvédelmi Hatóság Katonai Elhárító és Jogi Osztály (II/4. Osztály)
hatáskörébe került, amely rövidesen őrizetbe vette a disszidens határőr
szüleit. A magyar-jugoszláv konfliktus körülményeinek ismeretében
feltételezhető, hogy az ÁVH kiemelt szerepet szánt a nyomozás lefolytatásának,
ezért a katonai elhárítás tájékoztatta az ügyről Péter Gábort és a Határőrség
felügyeletét ellátó Piros Lászlót is. A vizsgálat során kiderült, hogy ifj.
Veszprémi Imre valószínűleg félelmében szökött át a határ túloldalára, mivel
1952. szeptember és október folyamán megszaporodtak az illegális határátlépések
és emiatt közvetlen parancsnokát, Jernovics Rezső
államvédelmi hadnagyot a katonai elhárítás fellelőségre akarta vonni. Ifj.
Veszprémi Imre kilátástalannak ítélte helyzetét, ezért úgy döntött, hogy nem
várja meg azt, hogy parancsnoka után őt is elszámoltassák. A kiskatona
kétségbeesésében más utat nem látva, illegálisan átlépte a magyar-jugoszláv
határt és ezzel a fennálló jogszabályok értelmében hazaárulást követett el.
Tettének következményét valószínűleg nem mérlegelte és nem gondolt arra, hogy
„hazaárulásáért” szüleit fogják felelősségre vonni.
A katonai elhárítás vizsgálati szerve kihallgatta a
szökött határőr szüleit, akik egybehangzóan állították, hogy nem tudtak fiúk
„hazaárulási” szándékáról. Idősebb Veszprémi Imre és felesége azt is elmondta,
hogy fiúk nem szeretett katonáskodni, emiatt orvosi bizonyítványt kért postán
beteg édesapjától, hogy – idősebb Veszprémi Imre egészségügyi állapotára
hivatkozva – mielőbb eltávozásra mehessen. A szülők elmondták továbbá, hogy
fiuk kérésére elégették azokat a leveleket, melyek terhelő adatokat
tartalmaztak a határőr kiskatonára nézve. Ezt az Államvédelmi Hatóság a
„hazaárulás erkölcsi előkészítésének” bizonyítékaként súlyosbító körülményként
vette figyelembe. A kihallgatási tervben leírtak alapján az államvédelem
egyértelműen arra törekedett, hogy idősebb Veszprémi Imrét és feleségét a
szocializmus ellenségének, de legalábbis olyan embereknek állítsa be, akik
fiukat nem a „szocialista hazafiság” szellemében nevelték. A terhelő
„bizonyítéknak” minősített levelek elégetése is jelentős mértékben rontott a
szülők büntetőjogi megítélésén, ezért a kihallgatás egész folyamata arra
irányult, hogy ifj. Veszprémi Imrének mind a családi, mind baráti környezetét
olyan társadalomra veszélyes cselekedetek melegágyának tekintsék, akik a
határőr kiskatona személyiségét „rossz irányba” befolyásolták.
Az ÁVH teljes körű környezettanulmányt készített
ifj. Veszprémi Imre családi és baráti kapcsolatairól és hozzátartozóinak
életviteléről. E szerint bizonyítottá vált, hogy a határőr kiskatona bevonulása
előtt szüleivel élt közös háztartásban, ezért „jogos és törvényes” a szülők –
pusztán hozzátartozó okán történő – felelősségre vonása. A gyanúsított szülők
hiába hangoztatták a vizsgálat alatt, hogy nem volt tudomásuk
fiuk szökési szándékáról, az ÁVH a törvény betűje szerint járt el és
1952 végén átadta az ügy iratait a Budapesti Katonai Ügyészség Államvédelmi
Kirendeltségének.[16]
A vádiratban foglaltak szerint a „terheltek által elkövetett bűncselekmény
társadalmi veszélyessége abban áll, hogy fiukat nem nevelték olyan becsületes
állampolgárrá, aki hazáját az adott esetben meg is védi fegyverrel, hanem
hazaáruló lett, lecsatlakozott a szocializmust építő népek ellenségeinek
táborába.”[17]
A vádirat elkészítése után, a vádlottak előzetes
letartóztatását a vizsgálat folyamán végig fenntartva, mindez elégnek bizonyult
arra, hogy a Budapesti Hadbíróság idősebb Veszprémi Imrét főbüntetésként –
enyhítő körülményként betegségét figyelembe véve – 3 év szabadságvesztésre,
mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra, feleségét 5 év szabadságvesztésre
és ugyancsak teljes vagyonelkobzásra ítélte. A fellebbezés után a Katonai
Felsőbíróság helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Ifj. Veszprémi Imre testvéröccse,
Veszprémi József szóbeli közlése alapján tudható, hogy mi történt a határőr
kiskatonával szökése, és szüleivel az ítélethirdetés után. Idősebb Veszprémi
Imre büntetése letöltését közmunkásként az Adyligeten lévő belügyi objektumban
kezdte meg, majd súlyos szívbetegsége miatt a Róbert Károly körúti rabkórházba
került kezelésre. Innen később a Bács-Kiskun megyei állampusztai büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. 1957
januárjában betegség következtében hunyt el. Sírja a büntetőtelephez közel
fekvő Harta község temetőjében található. Feleségét
röviddel férje halála után, 1957-ben hazaengedték. Ifjabb Veszprémi Imre
Jugoszlávián keresztül Kanadába disszidált és először 1957-ben adott életjelet
magáról édesanyjának. A levélben leírta, hogy jól van, és nem szándékozik
visszatérni Magyarországra. A teherautósofőrként elhelyezkedett Veszprémi 1960-ban egy autóbalesetben vesztette életét. A hírről a
kanadai magyar sajtó is beszámolt, különös tekintettel arra, hogy a
szerencsétlenségben Veszprémi Imrén kívül három másik magyar emigráns is életét
veszette. A család a mai napig meg van arról győződve, hogy a baleset nem volt
véletlen, és ahhoz valamilyen módon a magyar állambiztonságnak is köze volt.
Erre vonatkozó bizonyítékok azonban nem kerültek elő.
Dokumentumok
1. Feljegyzés Veszprémi Imre kihallgatásáról, 1952.
október 22.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imre kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október 22-én,
kihallg.
idő: 10–14 h-ig
Mondja
el önéletrajzát!
1896-ben Gyöngyösön születtem. Apám földműves volt.
1 és fél hold szőlője volt. Három elemit végeztem Gyöngyösön. Majd napszámos
munkát végeztem. 1915-től 1920-ig katona voltam tiz[edes]i
rendfokozatom volt. 28 hónapot orosz fogságban töltöttem. 1920-ban megnősültem,
feleségem 1925-ben meghalt. 1929-ben újra megnősültem, feleségem Nagy Erzsébet,
kinek apja kubikus volt. 1922-től 1924-ig a gyöngyösi lignitbányában dolgoztam,
1936-ig különböző gazdáknál szőlőmunkás voltam. 1936-ban vettem egy lovat és azóta fuvarozással foglalkozom. A felszabadulás után a
földreform során három hold földet kaptam.
Mióta
katona fiuk?
Fiam, ifj. Veszprémi Imre 1950. október óta katona.
Az újonc kiképzés után a határőrséghez került, előbb Sopronba, majd Bácsszentgyörgyre a jugoszláv határszélre.
Hogyan tartották fiukkal a
kapcsolatot?
Fiam legutóbb 1952. május 1-én volt
otthon nálunk 7 napig. Ezt megelőzően kb. 1951. nyarán volt csak otthon.
Egyébként levélben szoktunk fiammal érintkezni. Legutóbb október 12-én kaptunk
levelet, melyet őrizetbe vételünk alkalmával el is hoztak a lakásunkról. Ebben
a levélben arról ír a fiam, hogy jól megy a sora, igen jól főznek náluk és azt ehet amit akar. Továbbá, hogy szeretne
hazajönni szabadságra és szerezzek egy orvosi bizonyítványt betegségemről, azt
küldjem el neki, akkor talán haza fogják engedni, mert most másképp nem tud
hazamenni.
Egyik barátja, akivel még Gyöngyösön
voltak jó barátok Martin László, Garán teljesít
szolgálatot a Pf. 0105. sz. alakulatnál, vele sűrűn
szokott beszélgetni. Kb. október 16-án beszélt feleségem nevezett édesanyjával,
aki közölte, hogy fia kb. vasárnap haza fog jönni eltávozásra és kérdezte, hogy
a mi fiunk hazajön-e.
Mit
írt a fia az említett levélben?
Emlékezetem szerint egy hónapja írt egy levelet
fiam, amire azt írta, hogy égessük el, mert még baja lehet belőle. Feleségem el
is égette.
Mi
volt ebben a levélben?
Ebben azt írta fiam, hogy nehéz a helyzetük, mert
valakik ki akartak szökni az országból és ezért most egész nap lóháton kell ülniük és csak igen keveset pihenhetnek. Továbbá, hogy
őrsüket, mely kb. 80 főből áll, megerősítették, úgyhogy most Pestről a thts.[18]-i
iskola is lejött és most vannak vagy 120-an.
Miért
írja a fia, hogy égessék el a levelet?
Gondolom azért, mert nem volt szabad nekik megírni,
hogy mi történik a határon, szolgálati helyükön.
Mit
írt még a fiuk abban a levélben, amit elégettek, mit közölt hazaárulási
szándékáról?
Más levelet nem égettünk el. A kérdéses levélben az
elmondottakon kívül másról nem írt. Őrizetbe vételünkkor a lakásunkon közölte
velünk az egyik ÁVH beosztott, hogy fiunk megszökött, így értesültünk róla.
Hogyan
értesültek, hogy fiuk meg akar szökni?
Fiunk szökési szándékáról egyáltalán semmit sem
tudtunk. Nekünk levélben mindig a leszerelési terveiről beszélt. Pl. Bácsszentgyörgyön egy polgári személytől kapott egy kis
malacot, állítólag azért, mert moslékot adott az illetőnek és azt tervezte,
hogy ha tavasszal leszerel, meg fog nősülni, addig ott fogja nevelni a malacot.
Válaszoljon a kérdésre,
mikor és hogyan értesültek fiuk hazaárulási szándékáról?
Egyáltalán soha, semmiféle formában nem közölt
szökési szándékával kapcsolatban semmit sem a fiunk velünk. Mi erre nem
gondoltunk.
Ezt nem fogadom el, miért
nem őszinte?
Őszintének tartom magam, nincsen szándékomban
hazudni. Azonban fiam hazaárulási szándékáról nem tudtam.
Hazudik.
Gondolkozzon azon, hogy vajon a hazugsága meg fogja-e könnyíteni helyzetét.
Legközelebbi kihallgatáson erről beszéljen.
kihallg.
vez.
gyanúsított
2 pld.
2 old.
KV.
[ÁBTL 3.1.9. V-101942 29–30.
Géppel írt tisztázat Virág György hadnagy és Veszprémi Imre aláírásával.]
2. Feljegyzés Veszprémi Imre kihallgatásáról, 1952.
október 22.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imre kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október 22-én,
kihallg.
idő: 19–23 h-ig
Kik
voltak a fia barátai, kikkel állt levelezésben?
Fiam menyasszony-jelöltjének kb. hetenként írt
levelet. Toldi Magdolna, Gyöngyös, Határ u. 5. sz. alatt lakik.
Martin László Gyöngyösön, annak
idején együtt jártak iskolába. Együtt vonultak be katonának. Nevezett szintén a
határőrségen teljesít szolgálatot, mint híradós. Szolgálati helye Gara, Pf: 0205. sz. Fiam mesélte,
hogy sűrűn szoktak találkozni, mert közel vannak egymáshoz
és szabad idejükben felkeresik egymást a határon.
Baráti kapcsolatban állt Tatár
József áv. hőr.-el,[19]
akivel Bácsszentgyörgyön szolgált. Nevezett
1952 tavaszán szökést kísérelt meg, azonban elfogták, azóta büntetését tölti.
Miért
folyt ön ellen 1920-ban bírói eljárás?
Azért mert kocsmai verekedés során részt vettem egy
hdgy. tettleges bántalmazásában. Ezért két hónapra
elítéltek, a vizsgálati fogsággal összesen hat hónapot voltam elzárva.
Miért
hazudott a délelőtti kihallgatásán, amikor azt mondta, hogy mint kommunista
személy ellen volt maga ellen eljárás?[20]
Akkor hirtelen nem jutott eszembe, hogy miért volt
ellenem eljárás. Nem volt szándékomban hazudni.
Ez
nem igaz, mert egy ember nem felejti el, hogy miért volt elítélve és ön azért mondotta, hogy kommunista tevékenységért ítélték el
1920-ban, hogy kedvező színben tüntesse fel magát. Ez is jellemző az ön
magatartására.
A
feljegyzést ideiglenesen lezárva.
kihallag. vez.
gyanúsított
4
pld.
LV.
[ÁBTL 3.1.9. V-101942 31.
Gépelt tisztázat Virág György hadnagy és Veszprémi Imre aláírásával.]
3. Feljegyzés Veszprémi Imréné
kihallgatásáról, 1952. október 23.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imréné kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október 23-án,
kihallg.
idő: 7.30–10.30 h-ig
Mikor
kapott fiától utoljára levelet és mi volt benne?
Levelet legutoljára 1952. október 10-én kaptam a
fiamtól. Pontosan nem emlékszem arra, hogy mit írt benne. Egyes részekre
azonban emlékszem. Kért egy orvosi bizonyítványt, hogy haza tudjon jönni
szabadságra, mely valótlanul azt tanúsította volna, hogy férjem súlyos beteg.
Valamint írta, hogy „Tatár Jóska egy évet kapott büntetésként.” Valamint azt is
írta, hogy a kabátját, ami van neki, adjuk el és vegyünk helyette másikat, mert
az kicsi. Másra nem emlékszem.
A
leveleket, amelyeket a postás hoz, hová szokta tenni?
Ha nem voltunk otthon, akkor mindig az ablakon
dobta be. Az ablakon ugyanis van egy elég széles repedés, melyen a levél befér és itt szokta bedobni.
A
levelet ki és mikor szokta elolvasni?
Általában a leveleket én szoktam kézhez kapni, vagy
amikor távollét után hazamentem, én néztem meg, hogy jött-e levél.
Mondja
el külön-külön az egyes levelek tartalmát, amelyeket elégetett!
A legutolsó levelet, amelyet 1952. szeptember hó
végén kaptunk meg, egy csomagban küldte. Ennek a levélnek
a tartalmára vissza tudok emlékezni nagyrészt. Ebben a levélben volt az, hogy
„kedves szüleim, itt küldök anyukámnak egy kis almát, amit majd megeszik
jóízűen. Kint jártunk járőrben és láttunk ott építeni az árkokat. Így épül az
ötéves terv.” Többre nem emlékszem. Ezt a levelet kézhez vétel után kb. három
napra égettem el. A férjem adta ide, hogy „égesd el, hogy ne lássa ezt a papírt
senki”. A másik két levélre nem tudok visszaemlékezni, hogy azt mikor égettem
el és, hogy annak mi volt a tartalma.
Figyelmeztetem,
hogy ne hazudjon, hanem mondja el, hogy mi volt a többi levélben!
Nem akarok hazudni, de nem tudok rá
visszaemlékezni, hogy mi volt benne.
Válaszát
nem fogadom el, mert hazudik. Az első levél tartalmára vonatkozólag is mást
mondott férje, mint ön. Felolvasom önnek.
Tudom, hogy kaptunk egy ilyen levelet és ezt is
elégettük. Tartalmára most már visszaemlékszem. Ez a második levél, amit
elégettem.
Ezek
után beszéljen a harmadik levélről is!
Hiába is gondolkodom, nem tudok rá visszaemlékezni.
A
feljegyzés ideiglenesen lezárva.
kihallg.
vez.
gyanúsított
4 pld.
2 old.
LV.
[ÁBTL 3.1.9. V-101942 46–47.
Gépelt tisztázat Nagy Béla alhadnagy és Veszprémi Imréné
aláírásával.]
4. Feljegyzés Veszprémi Imréné kihallgatásáról, 1952. október 24.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imréné kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október hó 24-én,
kihallg.
idő: 10.15–13-15-ig.
Mondja
el, hogy mi volt a harmadik levél tartalma, melyet elégettek!
Nem emlékszem vissza rá, bármennyire is
gondolkodok, hogy mi volt a harmadik levél tartalma.
Mi
volt az oka, hogy a leveleket elégette, hacsak az volt
benne, amit eddig elmondott?
Azért égettem el, hogy ne lássa meg senki, mert
egész biztos olyan dolgok lehettek benne, ami a többi levelekben nem volt
megírva. Másrészt arra a levélre, melyet a fiam a csomagban küldött, ráírta,
hogy tüntessük el, hogy ne lássa meg senki. Én akkor arra gondoltam, hogy el kell
égetni. Az elégetett levelek tartalmát nem ismerem, mert azt csak férjem
olvasta el.
Mondja
el, hogy a fia milyen viszonyban volt Tatár József nevű barátjával!
Amíg nem voltak katonák, hanem
otthon voltak, nem barátkoztak egymással csupán, mint falubeliek, ismerősök
voltak. Később katonának együtt mentek el, hogy ott milyen barátság volt
köztük, azt nem tudom. Arra emlékszem, hogy egyszer a fiam említette, hogy
együtt mentek ki járőrbe. Valamint levélben is többször írt róla.
Ismertesse, hogy ki az a Tatár József!
Gyöngyösön, a Batthyány téren
lakott. 23 éves. Szülei napszámba járnak. Jelenleg katona. 6 testvére van.
Mondja
el, hogy Tatár József miért van elitélve 1 évre!
Tudomásom szerint azért, mert Kiskunhalasról, ahová
azért ment, hogy a fogát megcsináltassa, hazaszökött.
Kétszer láttam, amíg itthon volt, aztán eltűnt.
Honnan
tudja, hogy így történt?
Kb. 1952 márciusában szökött meg és ő maga mesélte
nekem és a férjemnek, hogy a fogát nem csináltatta meg,
hanem hazajött.
Tisztában
voltak önök azzal, hogy szökés, amit Tatár József elkövetett?
Amikor tatár József elmondta, hogy hogyan jött
haza, akkor tudtuk, hogy szökést követett el, mert ő maga is mondta, hogy
„megléptem”.
Ha
tudták, hogy ezzel a szökést segítik elő, miért fedték, illetve miért nem
teljesítették állampolgári kötelességüket és miért nem
jelentették az illetékes szerveknek?
Arra nem is gondoltunk, hogy ezt jelenteni kellett
volna, másrészt féltünk a falu szájától is, mert ha megtudták volna, hogy mink jelentettünk, másnap már mindenki erről beszélt volna.
Tudatom
önnel, hogy a fenti cselekedetükkel, bűncselekményt követtek el, mert minden
magyar állampolgári kötelezettsége a katonaszökevényt azonnal jelenteni az
illetékes szerveknél! Miért hallgatta el eddig Tatár József nevét, amikor
kérdeztem, hogy kik a fia barátai?
Azt ezért nem említettem, mert nem voltak barátok
csak ismerősök. Nem voltak barátok, mert nem jártak együtt szórakozni.
Volt-e
fiánál katona ideje alatt civil ruha?
Nem volt nála, mert amikor beöltöztek katonaruhába,
akkor a civil ruháját hazaküldte.
A
feljegyzés ideiglenesen lezárva.
kihallg.
vez.
gyanúsított
4 pld.
2
old.
Rné.
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 55–56. Gépelt tisztázat Nagy Béla alhadnagy és Veszprémi Imréné aláírásával.]
5. Feljegyzés Veszprémi Imréné
kihallgatásáról, 1952. október 24.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imre kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október 24-én,
kihallg.
idő: 20–22.30-ig
Mikor
említette fia, hogy jó lenne külföldre menni dolgozni?
Pontosan nem emlékszem, hogy mikor, de kb. 1947-ben említette fiam, hogy jó lenne valahová külföldre
menni dolgozni, hátha ott többet keresnénk. Konkrétan nem mondta meg, hogy
hová, hanem azt mondta, hogy oda, ahová a többiek mennek. Ugyanekkor akart
elmenni Lévai János is, valamint Molnár István, illetve együtt akartak menni a
fiammal.
Ki
tudott még arról, hogy fia külföldre akar menni?
A férjem is tudott róla, mert őelőtte is mondta a
fiam.
Ezután
mikor tett célzást a fia, hogy jó lenne elmenni külföldre?
Ezután már soha nem tett célzást arra, hogy jó lenne
elmenni külföldre.
Levélben
sem tett erre célzást?
Nem tett levélben sem.
Másoktól
mikor halott arról, hogy fiának szándékában áll külföldre menni 1947 után?
Nem hallottam mástól sem.
Mondja
el, hogy mit tartalmazott a harmadik levél, amit elégetett?
Nem tudom elmondani, mert nem emlékszem rá.
Mikor
égette el az első, a második és a harmadik levelet?
Erre nem tudok választ adni, mert csak egy levelet adott
ide a férjem, hogy égessem el, a másik kettőt nem adta ide. Ebben a kérdésben
hazudtam.
Miért
hazudta akkor idáig, hogy három levelet égetett el?
Azért hazudtam, mert az előadó úr annyira kérdezte,
hogy hány levelet égettem el és már nem tudtam, hogy mit mondjak.
Két
esetben figyelmeztettem, amikor hazugságát lelepleztem, hogy legyen őszinte.
Másrészt azzal a kérdéssel, hogy hány levelet égetett el, nem sokat faggattam,
mert rövid idő alatt azt mondta, hogy hármat égetett el.
Nem tudtam már mit mondani, de férjem csak egy
levelet adott ide nekem elégetés végett.
Melyik
volt az az egy levél?
Az a levél volt, amelyik 1952. szeptember végén a
csomagban jött.
Erre a kérdésre még
visszatérünk.
A feljegyzés ideiglenesen
lezárva.
kihallg.
vez.
gyanúsított
4 pld.
2 old.
LV.
[ÁBTL 3.1.9. V-101942 57–58. Gépelt tisztázat Nagy Béla alhadnagy
és Veszprémi Imréné aláírásával.]
6. Feljegyzés Veszprémi Imre
kihallgatásáról, 1952. október 28.
„Szigorúan titkos”
Tárgy: Veszprémi Imre kihallgatásáról
Feljegyzés
Budapest, 1952. október hó 28-án
Milyen
kapcsolatban volt fiával, annak bevonulása előtt?
Fiam bevonulása előtt állandóan otthon lakott
nálunk. Általában a saját földünkön dolgozott, de esetenként elment más
gazdákhoz is napszámba, ilyen alkalmakkor is teljes egészében hazaadta a
fizetését. Borra való pénzt mindig az édesanyja adott számára.
Bevonulása
után hogyan tartotta fiával a kapcsolatot?
Mindössze három alkalommal volt szabadságon és
ekkor otthon nálunk töltötte el. Egyik alkalommal 1951 májusában úgy jött haza,
hogy kértem a gyöngyösi kórházban egy igazolványt, hogy beteg vagyok és így
elengedték őt 6 nap szabadságra.
Milyen
időközönként leveleztek?
Kb. 2–3 hetenként írt levelet a fiam és mi ugyanígy
válaszoltunk is rá. Emlékezetem szerint 5–6 alkalommal csomagot is küldtünk
számára. Egy alkalommal két doboz „Savoi” nevű
(jugoszláv) cigarettát küldött nekem.
Mit
mondott fia hol vette a cigarettát?
Nem mondott erre vonatkozólag semmit, csak küldte a
csomagban.
Milyen
volt fiának a viszonya a népi demokráciához?
Fiamnak a viszonya a népi demokráciához rossz volt.
Amit alátámaszt az, amit levélben írt nekünk. Állandóan hangoztatta, hogy le
akar szerelni, vagy pl. egyik levelében arról ír, hogy szovjet mintájú
egyenruhát fognak kapni és erről becsmérlően nyilatkozott.
Kik
voltak fiának baráti kapcsolatai?
Gambár István 1930. Gyöngyös, lakik: Gyöngyös, Bástya
utca 10. Molnár István 1929. Gyöngyös, lakik: Gyöngyös, Határ u. 7. sz.
kihallg.
vez.
gyanúsított
4
pld.
1 old.
Rné.
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 72. Gépelt tisztázat Virág György hadnagy és Veszprémi Imre
aláírásával.]
7. Az Államvédelmi Hatóság II. Főosztályának
jelentése ifj. Veszprémi Imre szökéséről, 1952. november 1.
„Szigorúan titkos”
Nyt.
szám: 12-24.937/1952.
Tárgy: Veszprémi Imre volt
államvédelmi határőr hazaárulásáról
Jelentés
Péter Gábor államvédelmi altábornagy Elvtárs
részére
Budapest, 1952. évi november hó 1-én.
Javasoljuk
az alábbi jelentést Piros László[21] államvédelmi
vezérőrnagy elvtársnak megküldeni:
Veszprémi Imre 23 éves, szegényparaszt származású,
pártonkívüli volt államvédelmi határőr, az V. határőr kerület bácsszentgyörgyi őrsének volt beosztottja 1952. október
16-án hazaárulást követett el Jugoszláviába.
A kivizsgálás során megállapítottuk, hogy szoros
kapcsolatot tart fenn Szabó Antal bácsszentgyörgyi
jugoszláv kapcsolatokkal rendelkező személlyel.
Rendszeresen együtt járt szolgálatba Jernovics Rezső
államvédelmi hadnagy őrsparancsnokával, akivel együtt ment ki az 1952.
szeptember 12-i határsértést kivizsgálására is.
A határsértőt ekkor Jernovics
hadnagy hibájából nem tudták elfogni. Hálózati jelentésünk szerint Jernovics hadnagy azt a kijelentést tette többek előtt,
hogy „Ha akartam volna, elfoghattam volna a határsértőt, de nem fogtam el, mert
ez nekem nem érdekem.” Ugyancsak hálózati jelentésünk szerint Kutasi Mihály államvédelmi határőr, az őrs beosztottja
elmondta, hogy Jernovics államvédelmi hadnagy és
Veszprémi államvédelmi határőr a határsértés után találkoztak a határsértővel,
azonban azt tovább engedték.
A határsértés kivizsgálása során, október 10-én Tonka Pál államvédelmi hadnagy elhárító tiszt kihallgatta
Veszprémi határőrt. Október 15-én újabb határsértés történt, amelynél a kerület
parancsnoka megállapította, hogy Jernovics
államvédelmi hadnagy újra súlyos mulasztásokat követett el és ezért előzetes
letartóztatásba helyezte.
Veszprémi határőr a történtekből arra
következtetett, hogy Jernovics államvédelmi
hadnaggyal ő is felelősségre lesz vonva és, mint a vizsgálat során
megállapítottuk, október 15-én egy kijelentésében célzást tett arra, hogy
Jugoszláviába fog szökni. Búcsúlevelében azt írta, hogy azért szökik át
Jugoszláviába, mert „nem akar senkinek rosszat.”
A vizsgálat során kihallgattuk Bukorácz
Ferenc tanácselnököt, Illi József kocsmárost, Kassai József kisbírót és Németh
János tejcsarnok kezelőt, valamint Lakatos Károly
tizedest, akik hálózati jelentésünk szerint jelen voltak, amikor Jernovics államvédelmi hadnagy a határsértővel kapcsolatos
kijelentéseit tette, azonban mindannyian tagadták, hogy az említett kijelentést
hallották volna.
Kihallgattuk továbbá Kutasi
Mihály határőrt, aki azonban nem ismerte be, hogy tudomása van arról, hogy Jernovics államvédelmi hadnagy és Veszprémi államvédelmi
határőr elengedték a határsértőt.
Megállapításuk szerint Veszprémi azért követett el
hazaárulást, mert félt attól, hogy az őrs parancsnokával együtt ő is
felelősségre lesz vonva a büntetlen határsértések miatt.
Hálózati munkát folytattuk annak megállapítására,
hogy mennyiben volt felelős Jernovics államvédelmi
hadnagy és Veszprémi államvédelmi határőr a szeptember 12-i és október 15-i
büntetlen határsértésekért.
A fentiek alapján javasoljuk Jernovics
Rezső államvédelmi hadnagy előállítását. Kihallgatásától függően tesszünk
további javaslatot.
Veszprémi volt államvédelmi határőr szüleit
őrizetbe vettük és átadtuk a II/4. Osztálynak.[22]
HL/KJ-né
3
példány
2
oldal
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 16–17. Gépelt másodlat Kutika Károly ezredes
aláírásával.[23]]
8. Vádirat Veszprémi Imre és felesége
ügyében, 1952. november 20.
Budapesti
katonai Ügyészség
Államvédelmi
Kirendeltsége
KÜ.
VI.0570/1952.
Szigorúan
titkos
Foglyos
Tárgy: I. r. Veszpérmi Imre p. e.[24] és t[ár]sa bűnügye.
Vádirat
Az
1952. évi október hó 19. napjától előzetes letartóztatásban lévő, I. r.
Veszprémi Imre p. e., lakik: Gyöngyösön, 1896. június
10-én született, nős Nagy Erzsébettel, apja Imre, a[nyja]:
Bakos Mária, fm., 3 elemit végzett, gyöngyösi lakos,
II.
r. Veszprémi Imréné p. e.,
aki Jászárokszálláson, 1903. június 6-án született,
férjezett, apja: Nagy József, a[nyja]: Csombók
Franciska, htb., 1 elemit végzett, gyöngyösi lakos terheltek ellen,
vádat
emelek
külföldre
szökéssel kapcsolatos b[űnte]tt
miatt, mert terheltek fia – Veszprémi Imre áv. hőr –, akivel annak katonai szolgálatra való bevonulása
előtt egy háztartásban éltek, katonai szolgálati ideje alatt
pedig szoros kapcsolatot tartottak fenn személyesen és levélben is, szolgálat
teljesítés közben Jugoszláviába hazaárulást követtet el úgy, hogy terheltek
erről előzőleg tudomással nem bírtak. (1950: 26 tvr. 3. §.)
Terheltek által elkövetett bűncselekmény társadalmi
veszélyessége abban áll, hogy fiukat nem nevelték olyan becsületes
állampolgárrá, aki hazáját az adott esetben meg is védi fegyverrel, hanem
hazaáruló lett, lecsatlakozott a szocializmust építő népek ellenségeinek
táborába.
A tárgyalás megtartására a budapesti hadbíróság
illetékes. Terheltek ellen a Bp.[25]
97. §. alapján és mert áv. okokból szabadlábon
nem hagyható, az előzetes letartóztatást fenntartani indítványozom. A
tárgyalásra elővezetni kérem terheltet a Budapesti Katonai Ügyészség börtöne
útján.
Budapest,
1952. XI. 20.
Béres
Miklós áv. őrgy.
Bpesti.
kat. ügy. áv. kir. vez
Eredetivel egyezik:
Budapest, 1952. XI. 20.
Zentai
Ottóné áv. I. o. t[iszt]
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 88. Gépelt másodlat Zentai Ottóné aláírásával, a lap tetején a Budapesti Katonai
Ügyészség Államvédelmi Kirendeltségének hosszú, a lap alján
pedig hatszögletű bélyegzőjével.]
9. A Veszprémi Imre és felesége
ügyében hozott elsőfokú ítélet, 1953. február 3.
Budapesti Hadbíróság
„Szigorúan
titkos”
Hb.
III. 0362/1952. szám.
Nyt.
szám. 501. pld. szám 6.
A Népköztársaság nevében!
A
Budapesti Hadbíróság Budapesten, 1953. február 3-án megtartott zárt tárgyaláson
meghozta az alábbi
ítéletet:
Az
1952. október 19. napjától előzetes letartóztatásban lévő I. r. Veszprémi Imre
p. e. Gyöngyösön, 1896. június 10-én született, apja Imre, anyja Bakos Mária,
magyar állampolgár, nős Nagy Erzsébettel, öt gyermeke van, földműves
foglalkozású, 1.500 öl szántó és 1554 öl szőlő
vagyona van, 3 elemit végzett, Gyöngyös Zalán u. 41. szám alatti lakos,
büntetlen előéletű,
II. r. Veszprémi Imréné, szül.
Nagy Erzsébet, Jászárokszálláson, 1903. június 6-án
született, apja: József, anyja: Csajbók Franciska, magyar állampolgár, házas,
háztartásbeli, vagyontalan, 1 elemit végzett, Gyöngyös Zalán u. 41. szám alatti
lakos, büntetlen előéletű, vádlottakat, mint hazaárulónak hozzátartozóit
bűnösnek mondja ki, és ezért őket, éspedig:
I. r. Veszprémi Imre p. e. vádlottat:
3 (három) évi börtönre mint
főbüntetésre és 5 (öt) évre a közügyektől való eltiltásra és teljes
vagyonelkobzásra mint mellékbüntetésre,
II. r. Veszprémi Imréné p. e. vádlottat:
5 (öt) évi börtönre mint
főbüntetésre, 5(öt) évre a közügyektől való eltiltásra és teljes
vagyonelkobzásra mint mellékbüntetése ítéli.
Az előzetes fogva tartásban eltöltött idővel a hadbíróság
mindkét vádlottra vonatkozóan 3 (három) hónapot és 15 (tizenöt) napot
kitöltöttnek vesz.
Indokolás
A
hadbíróság a tárgyalás adatai alapján az alábbi tényállást állapította meg:
I. r. vádlott apjának 1 és fél hold szőlője volt. Vádlott
három elemi elvégzése után napszámos munkával foglalkozott, részt vett az I.
világháborúban, 1929-ben másodszor nősült meg. 1922-től 1924-ig a
lignitbányában dolgozott Gyöngyösön, majd 1936-ig különböző gazdáknál szőlőmunkás
volt, 1946-tól pedig fuvarozással foglalkozott.
Felszabadulás után kapott 3 hold földet, amelyen letartóztatásáig egyénileg
gazdálkodott. 1947-ig a Nemzeti Parasztpártnak volt tagja, jelenleg
pártonkívüli.
II. r. vádlott szülei kubikusok voltak, az egy elemi
elvégzése után napszámba járt. Férjhezmenetele után férjével együtt, illetve
családjával együtt dolgozott. Felszabadulás után 3 hold juttatott földön
férjével együtt egyénileg gazdálkodtak. Pártnak tömegszervezetnek nem tagja.
Vádlottaknak fia Veszprémi Imre áv.
h. hőr. 1952. október 15-én hazaárulást követett el
Jugoszláviába. A hazaáruló bevonulásáig vádlottakkal egy háztartásban élt,
bevonulása után is rendszeresen kapcsolatot tartott fenn a vádlottakkal levél
útján, és a szabadság idejét is mindig vádlottaknál töltötte. Három alkalommal
volt otthon szabadságon. Egy alkalommal úgy kapott szabadságot, [hogy] a
vádlottak I. r. vádlott betegségéről készült orvosi bizonyítvány megküldése
mellett kérték hazaáruló fiukat, hogy kérjen szabadságot. Legutoljára 1952.
október 12-én kaptak fiuktól levelet, amelyben többek között azt kérte, hogy a
vádlottak szerezzenek orvosi bizonyítványt, azt küldjék el neki, hogy így
hazajöhessen szabadságra. Fiuk levélben egy alkalommal azt írta a vádlottaknak
gúnyosan, hogy sok bunker és katonai állások építésével látja, hogy hogyan
építik az 5 éves tervet. Ugyanakkor azt is írta, hogy ezt a levelet a vádlottak
semmisítsék meg. Vádlottak fiuk hazaárulási szándékáról előzőleg nem tudtak.
Fentiek szerint a hadbíróság vádlottak bűnösségét az 1950.
évi 26. tvr. 3. §. 1. bek[ezdésé]be ütköző bűntettben megállapította.
A törvényalkotó határolás bűncselekményének nagyfokú
veszélyességével szemben kívánja védelemben részesíteni a társadalmat, akkor
amikor, a hazaárulást elkövető katona hozzátartozóit alanyi bűnösség hiányában
is büntetni rendeli.
Vádlottak, valamint fiuk között lefolyt levelezésekből is
kitűnik, hogy a hazaáruló népi demokráciánkkal szembeni ellenséges viszonyát
kifejezésre juttatta szülei előtt, s ezzel szülők is egyetértettek. Fiuknak azt
az utasítását, hogy a levelet égesse el, semmisítsék meg, teljesítették.
Azáltal, hogy orvosi igazolványt küldtek, a hazaáruló fiuk részére segítséget
nyújtottak ahhoz, hogy a szolgálat ellátása alól magát kivonhassa.
Ezért a hadbíróság vádlottak személyükben [sic!] is
nagyobb fokú társadalomveszélyességet látott.
A büntetés kiszabásánál a hadbíróság terhükre értékelte a
vádlottaknak, hogy az orvosi bizonyítvány küldésével segítséget nyújtottak
fiuknak ahhoz, hogy kivonja magát a szolgálat teljesítése alól. I. r. vádlottra
vonatkozólag, a hadbíróság nyomatékos enyhítő körülményként vette javára,
szívasztma betegségét, amely miatt a vele szemben alkalmazott büntetés
lényegesen súlyosabb következményekkel jár, mint egy egészséges embernél. II.
r. vádlottnál a hadbíróság enyhítő körülményt nem talált.
Az összes körülmények mérlegelése után a hadbíróság a
rendelkező rész szerinti büntetést találta alkalmasnak a vádlottakkal szemben.
Vádlottak bűnösségének megállapítása és a büntetés kiszabása
az 1950: 26. tvr. 3. §. 1. bek.,
a vagyonelkobzás az 1950:26. tvr. 4. §. 2. bek., a közügyektől eltiltás a Btá.
39. §-a, végül az előzetes letartóztatásban eltöltött
idő beszámítása a Btá. 54. §-án
alapszik.[26]
Budapest,
1953. február 3-án.
Sipos Miklós hb.[27] fhdgy. s. k.
jegy. tanács elnöke
Ritter Károlyné
p. a.[28] s. k.
jegyzőkönyvvezető
Eredetivel
egyezik.
Budapest,
1953. február 20-án.
(Szendi Ferenc hdgy.)
T. ir. vez.
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 89–91. Gépelt másolat Máté Károly titkos irodavezető-helyettes
aláírásával és a Budapesti Hadbíróság hatszögletű bélyegzőjének pecsétjével. A
dokumentum bal felső sarkában ceruzával a „Kat. Bünt. Int. 11-50617/52.” szöveg olvasható.]
10. A másodfokú ítélet Veszprémi Imre
és felesége ügyében, 1953. április 16.
Hív.
sz.: 0079/1953.
„B”
csoport
Szigorúan
titkos!
5.
sz. példány
A
Népköztársaság nevében!
A
Katonai Felsőbíróság külföldre szökés bűntettével vádolt, előzetes
letartóztatásban lévő Veszprémi Imre p. e. és társa
bűnügyében a Budapesti Hadbíróság Hb. III.
0362/52.-13. számú ítélete ellen bejelentett fellebbezések folytán meghozta a
következő
ítéletet
A
Katonai Felsőbíróság a fellebbezéséket elutasítja.
Az előzetes letartóztatás idejét a börtönbüntetésbe
beszámítja, (mindkét vádlottnál 5 [öt] hó és 28 [huszonnyolc] nap.)
Indokolás
A
hadbíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat, mint
hazaáruló hozzátartozói, és ezen bűncselekményért I.
r. vádlottat 3 évi börtönre, II. r. vádlottat pedig 5 évi börtönre és
mellékbüntetésekre ítélte.
Vádlottak fia Veszprémi Imre áv.
hőr. 1952 októberében alakulatától Jugoszláviába
szökött. A hazaáruló bevonulásáig szülei háztartásában élt.
A hadbíróság ítélete ellen a vádlottak és a védő
enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
A hadbíróság a tényállást helyesen állapította meg,
melynek alapján törvényszerű volt vádlottak bűnösségének a kimondása is.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság a vádlotti
cselekmények jogi minősítésénél sem.
A büntetés kiszabásánál helyesen vette tekintetbe
az elsőfokú bíróság azt a magasabb érdeket, amelyet a jelen törvényhely
alkalmazása, a külföldre szökött katonák visszatartása szempontjából jelent.
A hazaáruló anyja, II, r. vádlott a fiától kapott
levelekből tudomást szerezhetett arról, hogy fia ellenséges beállítottságú, nem
szívesen teljesít katonai szolgálatot. Ennek ellenére sem ő, sem a beteg I. r.
vádlott nem próbálták megváltoztatni fiuk gondolkodását, hanem vele
magatartásukból következtethetően egyetértettek. Erre való tekintettel a
Katonai Felsőbíróság semmi indokot nem talált a büntetés enyhítésére és a
fellebbezéseket, mint alaptalanokat elutasította.
Budapest,
1953. április 16.
Szimler
János hb. őrgy. s. k.
tanácselnök
Sömjén
György hb. szds. s. k.
előadó
Az
eredetivel egyezik:
Bpest,
1953. 4. 28.
(Róna
Gyula szds.)
irodavezető
Készült:
9 pld-ban
1.
sz. pld. + fog. 0079/53. sz. iratgyűjtőben
2-7.
sz. pld. Hadbíróságnak
8.
sz. pld. Kat. Főü-nek
Készítette:
Sömjén György hb. szds.
Gépelte:
Fábiánné
Nyt.
sz.: 158.
1953.
4. 28.
Sokszorosítási
napló sorszáma: 630.
[ÁBTL 3.1.9.
V-101942 92–93. Gépelt másolat Róna Gyula aláírásával, a Katonai Felsőbíróság
hatszögletű bélyegzőjével és hosszúbélyegzőjével.]
[1] Orgoványi István: A déli határsáv 1948 és 1956 között. In: Bács-Kiskun megye múltjából. Évkönyv 17. Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Levéltár, 2001. 257.
[2] 1950. január 3-án, kocsmai verekedés során Kiss Imre zákányszéki volt párttitkárt meggyilkolták. A köztörvényes bűncselekményből a párt állambiztonsági ügyekben illetékes vezetése – Rákosi Mátyás közvetlen utasításának megfelelően – olyan politikai bűnesetet kreált, ami módot adott arra, hogy az elkövetéssel a szomszédos Jugoszláviából átszivárgott ellenséges ügynököket és helybéli kulákokat gyanúsítsanak. A bűncselekmény elkövetőit – akik sem jugoszláv ügynökök, sem kulákok nem voltak – halálra ítélték, hozzátartozóikat pedig internálták. Uo. 253–257.
[3] Uo. 262–268.
[4] Farkas Mihály honvédelmi miniszter 17. sz. napiparancsa a Határőrség átadásáról az Államvédelmi Hatóság alárendeltségébe. In. A béketábor hadserege. A Magyar Demokratikus Hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból 1945-1957. Szerk: Ehrenberger Róbert Budapest, Petit Real Könyvkiadó, 2001. 126. A Határőrség államvédelmi integrációjáról az MDP KV Állambiztonsági Bizottság 1949. szeptember 29-i ülésén született határozat. Orgoványi: i. m. 275. Annak ellenére, hogy a Határőrség kikerült a Honvédelmi Minisztérium közvetlen irányítása alól, Farkas Mihálynak – az államvédelmet irányító állami és pártszervekben betöltött funkciója révén – továbbra is jelentős befolyása volt a határvédelem területén.
[5] Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945–1990. In: Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve 1999. Szerk. Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 1999. 76–78.
[6] 1950. január 1-én a Határőrség személyi állománya 13.500 fő volt. 1951-ben további 7349 fővel nőtt az újoncok száma. Orgoványi: i. m. 275–276.
[7] Uo. 276–277.
[8] A
Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1950. évi 26. sz. törvényerejű rendelete az
ország területének elhagyására vonatkozó büntetőrendelkezések kiegészítéséről,
1950. július 12. In: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1. Szerk. Horváth
Ibolya, Solt Pál, Szabó Győző, Zanathy János, Zinner Tibor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
1992. 296–297. A rendelet tervezetének 1950. június 20-án kelt minisztertanácsi
előterjesztését közli: Iratok az
igazságszolgáltatás történetéhez 4. Szerk. Horváth Ibolya, Solt Pál, Szabó
Győző, Zanathy János, Zinner
Tibor. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995. 526–527. A törvényerejű
rendeletet egy 1954-ben kelt közös legfőbb ügyészi és igazságügy-miniszteri
minisztertanácsi előterjesztés hatályon kívül helyezte. Uo. 564–565.
[9] Az
1950. május 18-án kihirdetett 1950. évi II. törvény a büntetőtörvénykönyv
általános részéről (Btá) 29. §-a a hozzátartozón az egyenes ágbeli rokont és annak
házastársát, az örökbefogadó és a nevelőszülőt, az örökbefogadott és a
neveltgyermeket, a testvért, a házastársat és a jegyest, a házastárs egyenes
ágbeli rokonát és testvérét, valamint a testvér házastársát érti. Magyar Közlöny, 1950. május 18. 7. szám.
[10] A jogszabály személyi hatálya a fent leírtakon kívül azon polgári személyekre is kiterjedt, akik repülőgépet vagy bármilyen más légi járművet engedély nélkül szándékosan külföldre vezettek, illetve a jármű személyzetének minősültek és akárcsak megkísérelték a bűncselekmény elkövetését. A törvény emellett a felsorolt személyek hozzátartozóira automatikusan vonatkozott. Iratok 1. i. m. 296–297.
[11] Uo.
[12] Dr. Tímár István IM főosztályvezető átirata Pesty Jánoshoz, az IM Büntetés-végrehajtási Osztály vezetőjéhez a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1950. évi. 26. sz. törvényerejű rendelete kihirdetése tárgyában. Budapest, 1950. július 20. In: Iratok 4. i. m. 534–535.
[13] Iratok 1. i. m. 296–297.
[14] Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945–1989. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1993. 159.
[15] 9. dokumentum. A törvényerejű rendelet alkalmazására a Néphadseregben lásd Farkas Mihály 1951. február 26-án kelt parancsát. A honvédelmi miniszter 03. sz. parancsa két hivatásos repülő hajózó tiszthelyettes Nyugatra szökéséről és annak következményeiről. In: A béketábor hadserege… i. m. 146. A rendelet alapján 1950 és 1953 között majdnem hatszáz személyt ítéltek el. Lásd Iratok 1. i. m. 297. (3. jegyzet).
[16] A katonai ügyészségek és az ÁVH katonai elhárítása közötti viszony, főleg hatásköri viták miatt nem volt felhőtlen. A további súrlódások elkerülése végett, valamint „a politikai, erkölcsi állapot állandó javulásáért” Farkas Mihály 1953 februárjában parancsot bocsátott ki, mely a két szerv közötti együttműködést szabályozta. A magasabb egységeknél felállított katonai ügyészségek főleg a köztörvényesnek minősített katonai bűncselekmények (pl. lopás, sikkasztás, szökés, öncsonkítás stb.) kivizsgálásával foglalkoztak. A parancs egyértelmű prioritást engedett az ÁVH-nak a fegyveres testületek tagjai által elkövetett, vagy azokban érintett politikai bűncselekmények (kémkedés, szervezkedés, szabotázs stb.) nyomozásában. Az ÁVH-nak a katonai ügyészség felé a köztörvényes bűncselekmények nyomozásában tájékoztatási kötelezettsége volt. Lásd: A honvédelmi miniszter 008. sz. parancsa az ÁVH katonai elhárítás és a katonai ügyészségek közötti együttműködésről. In: A béketábor hadserege… i. m. 179–180.
[17] 8. dokumentum.
[18] Tiszthelyettesi.
[19] Államvédelmi határőr.
[20] Veszprémi Imre 1952. október 22-i első kihallgatása alkalmával – adatfelvételként – azt nyilatkozta, hogy 1920-ban kommunistagyanús tevékenysége miatt börtönbüntetést kapott. ÁBTL 3.1.9. V-101942. 81.
[21] Piros László (1919-2006) államvédelmi vezérőrnagy, 1954–1956 között belügyminiszter. 1952-ben az ÁVH IV. Főosztályát jelentő Belső Karhatalom és a Határőrség Főparancsnokságának vezetője.
[22] Katonai Elhárítás Jogi Osztálya. Az osztály lényegében a katonai vizsgálat funkcióját látta el. Feladatai közé tartozott az egyes ügyekben őrizetbe vett személyekkel szembeni nyomozati eljárások lefolytatása egészen a bírósági szakaszig, valamint a vidéki katonai kémelhárítói szervek ellenőrzése. A vidéki szervek fontosabb ügyeiben a 2. Alosztály végezte a vizsgálatokat.
[23] Kutika Károly államvédelmi ezredes 1952-ben az ÁVH II. Főosztályának (katonai elhárítás) vezetője.
[24] Polgári egyén.
[25] 1951. évi III. törvény a Büntető-perrendtartásról.
[26] A Büntetőtörvénykönyv általános része (1950. évi II. törvény) 39. szakasza az egy évnél hosszabb tartalmú börtönbüntetést elszenvedő személy közügyektől való eltiltásáról, az 54. szakasz pedig a letöltendő szabadságvesztés időtartamába számított előzetes fogva tartás idejének beszámításáról rendelkezik.
[27] Hadbíró.
[28] Polgári alkalmazott.