←Vissza


Fekete István–napok

(Dombóvár–Gölle, 2000. április 7-8.)


Fekete István születésének 100. évfordulóját január 25-én ünnepeltük, a halálának 30. évfordulójára június 23-án emlékezünk. A kettős évforduló jegyében a szűkebb pátriában, Dombóváron (ahonnan az író családja származott) és Göllén (ahol az író született) zajlott le a Fekete István–napok c. rendezvénysorozat.

Az esemény, amelyről tudósítunk, a civil társadalom összefogásának követendő példája. Rendezői közé tartoztak gyermekszervezetek (Magyar Úttörők Szövetsége, a Dombóvári Gyermekközösségek Társulása), a Fekete István Kulturális Egyesület, Dombóvár Város Önkormányzata. A konferencián előadókkal képviseltette magát a Magyar Írószövetség gyermekirodalmi szakosztálya, az IBBY Magyarországi Egyesülete, a Magyar Olvasástársaság, a Magyartanárok Egyesülete és a Vadász Könyvklub Egyesület.

Az ünnepi alkalommal több színtéren, változatos és gazdag program valósult meg. Rendeztek konferenciát, hirdettek pályázatot, a Bodó Imre alapította múzeum mellett életfát állítottak. Ott volt a fél város. A résztvevők másnap elzarándokoltak a szülőfalu emlékházába és a göllei temetőbe, az ott eltemetett testvérek sírjához. a dombóvári Molnár György iskolában gyerekek vetélkedtek abban, hogy ki ismeri jobban Fekete István állatregényeit. A rendezvény a gyerek- és felnőttvilág közös ünnepe volt. Valahogy úgy, ahogy Fekete István életművén is békésen osztozik a gyerek és a felnőtt.

A konferencia látványosan bizonyította, hogy a Fekete István–kultusz egyik teremtője és ápolója a szűkebb pátria. A világnak az a szöglete, ahol Gölle-Dombóvár-Kaposvár található, ahol otthon volt, lakott, ahol még sokan őrzik az arcát, a hangját, a leveleit, a tárgyait. Ahol még elmondhatják, hogy öregapám az iskolatársa, Kaposváron a költő Takáts Gyula apja a tanára volt. A kultusz része a Kacsalja, a Szentpéteri-erdő, az emlékház, a fából faragott életfa.

A kultusz másik teremtője és ápolója az iskola. A konferencia, a pályázat és az iskolai vetélkedők tematikájukat tekintve a gyerekeknek, kamaszoknak író Fekete Istvánról szóltak.

A Tüskevár mint nevelési színtér c. konferencia vitaindító előadását Komáromi Gabriella tartotta.

Bevezető gondolataiban a konferencia választott címével polemizált: A Tüskevár fejlődésregény – mondta, mint Goethétől a Wilhelm Meister tanulóévei. Ennek komoly köze van ahhoz, hogy a regény karrierje az iskolához kötődik. Időnként még pedagógiai műhelynek is nevezzük, holott az irodalom sohasem csak az. Az író teremt egy szövegvilágot, elképzel valamit. Bennünket arra kér, képzeljük el mi is. Magunk mögött hagyjuk a saját világunkat. Időben, térben átlépjük létünk korlátait. S belépünk valahova, ahol élményeket élünk át, gyönyörködünk valamiben, események részesei leszünk, feszültségeink vezetődnek le, cselekvési sémákat kapunk, ismeretekkel gazdagodunk, mások leszünk, megtisztulunk. – Azt le sem tagadhatnánk, hogy egy fejlődésregény olvasója különösképpen tanul és nevelődik is. De jó, ha ezt az olvasás gyönyörűsége közben teszi. Fekete István segít ebben. A regény kamaszregény, tehát kalandos. A történet a maga módján robinzonád is. A berek olyan, mint egy sziget. A novellisztikus részletek révén köze van a könyvnek az állattörténetekhez is. Így aztán a nemes ősök között nemcsak Goethe, hanem Defoe és Kipling is ott van. Fekete István bizonyára vállalná őket.

Az író nem véletlenül tartozik az iskola kiválasztottjai közé. Szépírói karrierje ifjúsági regénnyel kezdődött. Ez a mű A koppányi aga testamentuma. Életművének legsikeresebb és legsikerültebb része mára könyvben és filmen a gyerekeké. Ezek a természet- és állattörténetek. És Fekete István kamaszregények írója is. A Tüskevár 1957-ben jelent meg, a Téli berek két esztendővel később. A Tüskevárnak még az se ártott, hogy évtizedeken át kötelező olvasmány volt, és ma is ott van az ún. házi olvasmányok listáján. Bizonyára marad is. E ténynek a Fekete István– kultusz alakulásban, az író népszerűségében, a milliós példányszámokban felmérhetetlen szerepe van.

Műveit a pedagógia egyszerre két okból is preferálja. Az egyik ok, hogy Fekete István felettébb aktuális író. Az lesz az elkövetkező évtizedekben is, hiszen meg kellene mentenünk ezt a megsebzett bolygót. Fekete István történetei olyan jelentéseket hordoznak, amelyeket egyre inkább a gyerekek lelkébe akarunk plántálni. Például azt, hogy a természet nemcsak bölcs és hasznos, de tartanunk is kell tőle. A másik ok, amiért a Tüskevár a pedagógia választottja, az, hogy ez a könyv fejlődésregény, s mint ilyen, tanító, nevelő célzatú. Az ilyen könyv egy ifjú lélek érésének története. A tanító, nevelő célzat veszélyforrás is. Az író – a műfajnak megfelelően – tendenciózus.

Az előadó jó néhány kéréskört bejárt. Elemezte a népszerűség tényét. Bemutatta az életmű mostoha sorsát az irodalomtörténetben, a kritikai visszhangtalanságot. A tartós népszerűség fényében kereste mindennek okát. Reflektált a közelmúltban lezajlott vitákra. S ezek nyomán szólt az ún. határ-lét hátrányairól.

Fekete István nem par excellence szépíró. Éppen a legjobb, legmaradandóbb műveiben Fekete István másképp mesélt, mint a belletrisztikában szokás. előadásmódja pedagógiai és ismeretterjesztő beszédmóddal keveredik. A határ-lét azzal járhat, hogy az irodalomtörténet megfeledkezik róla. A tudós nem szívesen vélekedik az író szépírói eszközeiről, az irodalmár művei tudományos értékéről nem tudna igazán szólni. Az életben is határ-lét az övé. Írók között vadász, vadászok között író. Irodalmi őseit a vadászirodalmi hagyományban és a magyar anekdotikus irodalomban egyszerre kell keresnünk.

Szó esett az életmű kultikus olvasatáról, aminek jellemzője, hogy a részletekre pillantani szentségtörés. Továbbá az író életművében tilos a fejlődés ívét keresni. Tökéletes az már a kezdet kezdetén is! Egy ilyen Fekete István–olvasat jelen van már. a vitaindító számos példával érvelt. Végül követte a fejlődés ívét: például a cikornyás mondatok megzabolázását, a gyerekkép változását. És természetesen kereste azt is, miben áll a nagy titok. Ez pedig nem más, mint hogy Fekete István azt a természettudományos valóságot ismertette meg, amely költészettel van teli.

A konferencia korreferátumát Rigó Béla tartotta. A Vukból készült 360.000 példányban megjelent képeskönyv szerzőjeként egy jelenségről beszélt. Arról, ahogy a siker nyomán működésbe lép egy mechanizmus. Az irodalmi hősből játékfigura, puzzle, kártya, képregény, film lesz. Elemezte azt is, ahogy az irodalmi anyag eközben átváltozik.

A Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni és a Tüskevár mint nevelési színtér c. pályázatok díjait dr. Trencsényi László adta át Kofler Éva miskolci egyetemi hallgatónak, Banda Zoltán göllei tanárnak és Vonyóné Pass Márta zalaegerszegi tanító-könyvtárosnak. A Fekete István–Napok alkalmával nemcsak az író alakját idéztük fel, hanem az olvasó Fekete Istvánét is. A Ballagó idő megőrizte számunkra azt a kamaszt, aki elfelejtett kiszállni a kaposvári vasútállomáson, mert belefeledkezet az Egri csillagokba. Szomorúan állapítottuk meg, hogy az ilyen gyerek csodaszámba menne manapság.


Kraussné Papp Éva – Krauss Péter