←Vissza

Gyermekolvasók és gyermekkönyvek a felvilágosodáskori Magyarországon

A felvilágosodás időszakában, a 18. század utolsó harmadában, és a 19. század első negyedében kezdődött el Magyarországon a közművelődés problémakörének vizsgálata. A „nemzet pallérozásának”, az olvasóközönségnek, és ezen belül a gyermekolvasók nevelése fontos kérdéssé vált, mellyel sokat foglalkozott a korabeli magyar sajtó is.

            Bertits Ferenc pécsi pap a Mindenes Gyűjtemény című folyóiratban, 1790-ben arról írt, hogy külföldön a nemzet anyanyelvén számos értékes, kifejezetten a gyermekeknek íródott könyv lát napvilágot, éppen azért, hogy „a gyermekeket is az olvasásra tsábíthasák”. A német, francia és angol írók nem érzik méltóságukon alulinak, „ha az ártatlan kisdedeknek számokra készített filit-falat könyvetskék”-et adnak ki. A külföldi írók „Nem elégedtek meg azzal, hogy már ebben vagy abban a részben számos oktatások vóltak másoktól kiadva, mind újabb-újabb fogásokat gondóltak ki, ezerféleképpen alkalmaztatták magokat hozzájok, az ő gyermeki hajlandóságaikat ezer úton-módon faragták.” Éppen ezért a művelt európai nemzetek gyermekei közül ma már alig van egy-egy „a ki a könyvekben nem gyönyörködne”. A cikkíró igen keserűen állapítja meg, hogy ezzel szemben nálunk egészen más a helyzet. Nincsenek magyar nyelvű gyermekkönyveink, az iskolás gyermekek nem olvasnak. „Hát mi hogy igyekeztünk gyermekeinknek szíveket meg-fogni?” – teszi fel a kérdést a szerző, majd a következőképpen válaszol. „A kezünkre bízottakat alig tanítottuk meg az ABabot és BA bát ki-ejteni, hogy már erőszakosan kezdettük fejekbe verni a Deák grammatikát.” Tehát nézete szerint annak, hogy a gyermekek nem olvasnak, egyszerű oka van: a gyermek már igen korán, iskolás kora első éveiben meggyűlöli az olvasást, hiszen, ahogyan szintén a Mindenes Gyűjteményben Kováts Ferenc mérnök írja, iskoláinkban „még ma is a Deák nyelv tanúlásával gyötrettetnek a szegény tanúló gyermekek”.

            Számos felvilágosodás kori szerző véli úgy, hogy a gyermekek kezébe magyar nyelvű olvasmányokat kell adni, mégpedig színvonalas és értékes könyveket, éppen azért, hogy ne kényszerüljenek azon kevesek, akik a körülmények ellenére mégis szeretnének olvasni, azokhoz az értéktelen „népkönyvek”-hez folyamodni, melyek ugyan már „két s három Krajtzárokon kaphatók”, mégis inkább rombolják, mint építik a gyermekek lelkét. Érdemes ezek után számba venni, milyen gyermek és ifjúsági könyvek voltak hozzáférhetőek a felvilágosodás kori Magyarországon, magyar nyelven.

            Első ifjúsági műveink fordítások voltak. 1755-ben Kassán jelent meg Haller László fordításában Fenelon: Telemachos kalandjai című munkája, (Les Aventures de Télémaque 1699.) melyet a szerző, aki XIV. Lajos király unokáinak udvari nevelője volt, gyermekek számára írt. A regény az antik görög világát mutatja be, egyik legfőbb célja éppen a mitológia megismertetése a fiatal olvasókkal, de emellett számos erkölcsi tanulsággal és felvilágosult elvvel is szolgál. A mű közel két évszázadon keresztül a francia iskolások kedvelt olvasmánya volt, de számos kiadásban látott napvilágot a 18-19. században hazánkban is. A második ifjúsági könyv mely igen népszerű volt a felvilágosodás kori Magyarországon, Daniel Defoe:  Robinson Crusoe című munkája, melyet a filantropista elveket valló német pedagógus, Campe dolgozott át gyermekek számára. (Robinson der Jüngere, 1779.) Magyar nyelven is a Campe-féle fordítás vált először ismeretessé, melyet először Gelei József ültetett át magyarra. (Ifjabbik Robinzon, Pozsony, 1787.) Ezt a művet is sokat lefordították a későbbi években, például Vajda Péter is, 1836-ban.

            Sándor István 1791-ben Győrben tette közzé Jelki András kalandjai című művét, amely már nem tekinthető fordításnak, de kétségkívül a robinzonádok sorába tartozó munka. Ugyanígy Szekér Joakhim ciszterci rendi szerzetes 1808-ban megjelent Magyar Robinson című műve is ebbe a csoportba sorolható.

            Az sem érdektelen témánk szempontjából, hogy a korszak egy gyakorló pedagógusa, a máramarosszigeti  református kollégium tudós professzora, Hari Péter, milyen olvasmányokat ajánlott a tanulóifjúság számára. 1802-ben kiadott oktatási szisztémájában azt hangsúlyozza, hogy már az iskolákban meg kell kezdeni a gyermekek „olvasóvá nevelését”. Nézete szerint a 8-10 éves gyermekeket is rá lehet szoktatni az olvasására, de az olvasmányokat jól kell megválasztani. Hari jó néhány olvasmányt ajánl a fia-taloknak. A felsorolt művek a korszak legkiválóbb és legmodernebb munkái, melyek fordítások, vagy magyar szerzőktől származnak. Ajánlja Salzman: Okosdi Sebestyén című művét, mely magyarul 1797-ben jelent meg Kassán Igaz Simon fordításban. Campe: Amerika föltalálásáról írott munkáját is hasznos olvasmánynak tartja Hari a gyermekek számára. Ez a mű magyarul 1793-ban látott napvilágot Kolozsváron. (Amerikának föltalálásáról a gyermekek és ifjak kedvekért. Campe J.H. által iratott hasznos és kedves könyv, melyt némely hazájok nyelvében gyönyörködők magyarra fordítottak. I-III. db. földabroszokkal. Kolozsvártt 1793.) A magyar szerzők művei közül Péczeli József: Henriás című 1786-ban megjelent könyvét és Haszonnal mulattató mesék címmel 1788-ban napvilágot látott munkáját javasolja a tanulók olvasmányául Hari. Ajánlja Budai Ézsaiás: Régi tudós világ históriája, 1802., és Gvadányi József: A világnak közönséges históriája, 1796. című történeti munkáit is.

            A magyar arisztokrácia tagjai közül sokan ebben az időszakban már a felvilágosodás eszméinek szellemében neveltették gyermekeiket. Teleki László például 1796-ban írott és kéziratban maradt nevelési tervében külön kitért a gyermekek olvasmányainak kérdésére, mint a nevelés egyik sarkalatos pontjára. A Tanításnak és tanulásnak Módjáról című fejezetben foglalkozik az önálló ismeretszerzésre nevelés elvével. Ezt Teleki „magától való tanulásnak” nevezi. Ezen a területen elsőrendű feladat a mai szóhasználattal élve, az „olvasóvá nevelés”. Az olvasást „a gyermek ne tartsa munkának, hanem gyönyörűségnek”. – vallja. „Az olvasáshoz való hajlandóságot ha már így megvan, igen könnyű nem tsak fenntartani, hanem napról-napra tovább is vinni.” Az olvasásnak nem pusztán az értelmi, hanem az érzelmi nevelésben is szerepe lehet. Ezt a gondolatot Teleki így fogalmazza meg: „Vannak olyan románok, amelyek nem tsak az értelmet, hanem a szívet is fejlesztik.” Azt vallja, hogy a gyermekeket semmiféle olvasmánytól, még a „vallásellenes” könyvektől sem szabad eltiltani. Az olvasás engedélyezése és megvonása a jutalmazás és büntetés eszköze lehet nézete szerint. Teleki László hatalmas könyvtárában, mely az Akadémiai Könyvtár alapját képezte, megvolt csaknem az összes korábban említett ifjúsági mű, melyhez a Teleki gyermekek, (köztük akadémiánk első elnöke, Teleki József, vagy az 1848-as forradalom párizsi követe, a Kegyenc szerzője, ifjabb Teleki László is) szabadon hozzáférhetett.

            Ezzel eljutottunk témánk egy másik lényeges pontjához, a könyvekhez való hozzáférés kérdéséhez. A főurak és polgárok gyermekei még könnyen hozzájuthattak a korszakban napvilágot látott ifjúsági könyvekhez, hiszen szüleik megvásárolták azokat számukra. A szegény sorsú, de érdeklődő és olvasni szerető gyermekeknek és fiataloknak két lehetőségük volt: az iskolai könyvtárból, vagy a nagyobb városokban ekkor már működő olvasókabinetekből megszerezni ezeket a könyveket.

            Természetesen csak a nagyobb középiskolák rendelkeztek iskolai könyvtárral. A debreceni, a sárospataki, a pápai református kollégium, az eperjesi, késmárki és soproni evangélikus líceum, valamint a nagyobb piarista és bencés vagy más katolikus szerzetesrendek által fenntartott középfokú oktatási intézmények könyvtáraiban többé-kevésbé hozzáférhetőek voltak az említett munkák.

            Az 1780-as évek végétől kezdve jelentősebb városainkban olvasókabinetek alakultak, melyekből bárki, bizonyos kisebb összeg fejében, köl-csönözhetett könyveket. A fennmaradt jegyzékekből tudjuk, hogy a középfokú iskolák tanulói tanári engedéllyel, a gyermekek pedig szüleik hozzájárulásával kölcsönözhettek. Bár a könyvállományt a hatóságok szigorúan ellenőrizték, a korszak gyermekeit és ifjúságát érdeklő művek megtalálhatóak voltak ezekben a könyvtárakban. A magyar könyveket kereső gyermekolvasók rétege azonban mégis rendkívül szűk volt. A lakosság 79%-át kitevő job-bágyság gyermekeinek csak egy töredéke járt rendszeresen iskolába, a többség analfabéta volt. Városaink polgárságának, a kereskedő és iparos rétegeknek a nagyobb része ebben az időszakban német anyanyelvű. Fiatalabb gyermekeik éppen ezért ha olvastak is, csakis német nyelvű ifjúsági irodalmat. A középfokú iskolák tanulóinak szintén csak egy szűk rétege volt rendszeres olvasó. A felvilágosodás korszakának vége felé a reformkor hajnalán alakultak meg jelentősebb iskoláinkban az irodalmi diáktársaságok, melyeknek a kortárs magyar tudományos- és szépirodalom olvasása, megismerése volt a legfőbb célja. A társaságok saját könyvtárakkal is rendelkeztek.

            A diáktársaságokban művelt olvasóközönség nevelődött, de az iskolai könyvtárak és a városok olvasókabinetjei is sok irodalom iránt érdeklődő gyermeket és ifjat vonzottak. A reformkorban azután az eredeti magyar gyermek és ifjúsági könyvek kiadása is megindult, megkezdődött a hazai magyar gyermekirodalom kibontakozása, és ezzel együtt növekedett a gyermekolvasók száma.

Fehér Katalin