←Vissza

Értékek és hiányok a 20. századi magyar gyermek- és ifjúsági irodalomban

A 20. századi magyar gyermek- és ifjúsági irodalom mennyiségileg és minőségileg is hatalmas anyag. Ez alkalommal – elsősorban terjedelmi okok miatt – a gyermeklírát tekintjük át, különös tekintettel a fejlődés, s benne a változások jól leírható irodalmi folyamataira.

            Századunk gyermekirodalmának általános áttekintése kapcsán nem feledkezhetünk meg arról az örökségről, amelyet a 19. század hagyott ránk. Ez azért is kötelességünk, mert a 19. század teremtette meg az igazi magyar gyermekirodalmat, itt találhatjuk meg azokat az irodalmi alapokat, amelyekre a 20. század gyermekirodalma építkezik.

            A magyar gyermeklíra, s egyben a magyar gyermekirodalom kezdetét az irodalomtörténet – szimbolikusan – az 1840-es évhez kapcsolja, amely Bezerédi Amália (1804-1837) Flóri Könyve című munkájának kiadási éve. Jelképes a dátum, hiszen ezt megelőzően is találunk gyermekverseket a 19. században, sőt korábban is. Ezek jórészt vallási, pedagógiai-didaktikai szándékúak és fordításirodalmunkhoz is kapcsolódnak.

            A Flóri könyve, amelyet szerzője kislányának és a birtokán élő jobbágyok gyermekeinek írt, elsősorban abban más és több, hogy „irodalmibb” elődjeinél, szándékoltan gyermekeknek készült. „Első igazi” gyermekkönyvünk, ahogyan Benedek Elek nevezte. A mű, amolyan mindenes könyv, tankönyv és egyben tágabb fogalmi körben értelmezett irodalom: ábécé, versek, mesék, imádságok, ismeretterjesztés a természetről, a világról. A Flóri Könyve a 19. század gyermekirodalmának sikerkönyve, 1927-ig tizenhat kiadásban jelent meg. (Utoljára 1986-ban a Tolna Megyei Könyvtár és az OPKM adta ki 4000 példányban.)

            A 19. század költői közül klasszikusaink gyermekverseire hívjuk fel a figyelmet. Sajnos önálló, célzottan a gyermekek számára írt kötet(ek)ről nem szólhatunk, de természetesen ez nem csökkenti értéküket és irodalmi jelentőségüket. Műfaj tekintetében klasszikusaink kötődnek a kor divatos költészeti formáihoz: zsánerkép, helyzetdal, természetleírás, epikus vers humorral, derűvel, játékkal. Tematikai újdonság is megjelenik Petőfi verseiben és kap végérvényesen polgárjogot a magyar költészetben: ez pedig a családvers. A korábbi évszázadok lírájában kevésbé volt jellemző és nem volt szokás verset írni a szülőkről, testvérekről. A családi „intimitás” sem fért össze az irodalom általános ízlésvilágával. Petőfi az, aki mintegy beemeli a családot mint témát a költészetbe. Őszinte érzésekkel, megkapó melegséggel, szeretettel és határtalan tisztelettel örökíti meg verseiben szeretteit. Példáját számosan (Arany János, Ady Endre, József Attila, Szabó Lőrinc és mások) követik egészen napjainkig. A század végén Pósa Lajos már köteteket ír édesanyjáról.1 Petőfi Sándornak köszönhetjük első gyermekversünket is, amelyet Arany János fiához, Lacihoz írt, Arany Lacinak címmel.

            A verses epika alapjait rakja le Arany János a Rózsa és Ibolya című meséjében, amelyet többen (Zelk Zoltán, Kormos István és mások is) követnek majd a 20. századi verses epikában. Arany János nemcsak a mese műfaji sajátosságainak szintézisét adja kisepikai alkotásában, hanem egyben az elbeszélő költészet poétikai (verselés, rímtechnika) vonatkozásainak is maradandó és példaértékű összegzése.

Bár témánk szempontjából nem tartozik szorosan vizsgálódásainkhoz a századforduló magyar gyermekirodalmának kiemelkedő egyénisége, Benedek Elek, de mégis utalunk rá, mert életműve szinte példa nélkül áll a magyar gyermekirodalom mintegy másfélszáz éves történetében. Sokszínű és rendkívül gazdag irodalmi, irodalomszervezői, publicisztikai, népmesegyűjtő munkája, az ismeretterjesztő irodalom alapjait megteremtő sorozatai, a gyermekirodalmat közéleti (képviselői) tevékenységével is támogató magatartása korszakos jelentőségűvé avatja munkásságát.

            A századforduló Magyarországán egy új költői nemzedék jelenik meg, amely a Nyugat című folyóirat (1908-1941) köré csoportosulva, a magyar költészet megújítását tűzte ki célul. A folytatás jórészt nem a 19. századi költészeti hagyományok követését jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, határozott és radikális szakítást tartalomban és formában egyaránt. Miután a gyermeklírát nem tekintjük a magyar irodalom szervetlen külön elemének, hanem a magyar nemzeti irodalom elidegeníthetetlen részének, ezért a 20. század elején kibontakozó és megerősödő új költői szemléletet és magatartást a gyermekköltészetre vonatkozóan is igaznak kell elfogadnunk.

            Kabdebó Lóránt a 20. század jeles kutatója a korszak változásairól a következőket írja: „… 1926 után valami történt a magyar lírában. A líra egészében: mindegyik költő pályáján. Ugyanakkor két szembeszökően markáns és egymástól határozottan elkülönülő jellegű versszemlélet válik hangsúlyossá, az elkövetkező poétikai értékrend meghatározójává: az Illyés-féle nép-nemzeti kötöttségű, pedagógiai célzatú ábrázoló, lineárisan elbeszélő jellegű és az egyes ember létezési viszonyulásait elemző, a személyiség szabadságharcát vállaló, létbölcseleti ihletettségű, dialogikus szerkesztésű Szabó Lőrinc és nyomában József Attila pályáján.” 2

            Az újító törekvések több területen és különféle intenzitással hatottak a magyar gyermeklírára (vö.: Ady Endre, Babits Mihály, Tóth Árpád, Kassák Lajos, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, József Attila, Juhász Gyula gyermekverseit). A régi, zártabb versformák, a hagyományos témaválasztás mellett, de leginkább helyett feltűnően vonzódtak a költők a szokatlanhoz, a meghökkentőhöz, a szabad képalkotáshoz, a formai játékhoz, a nyelv zenei és alaki lehetőségeinek bőséges kihasználásához.

            A magyar gyermekköltészet modernsége, formai újszerűsége számos költőnél (Zelk Zoltán, Weörös Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kiss Anna, Pilinszky János, Tamkó Sirató Károly, Keszeli Ferenc gyermekverseiben) ötvöződnek a magyar népi hagyományok vállalásával, követésével és terjesztésével (Móra Ferenc, Csanádi Imre, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Kormos István és mások). Tehát több tekintetben maradnak a korábbi témák és stílussajátosságok is, ugyanakkor ezekhez – a változó költészeti szemlélet alapján – újak is társulnak.3

            Költőink – miként a további fejezetek is megerősítik – hitelesen használják fel a népi gyermekvers tartalmi és formai elemeit, s ezzel  megőrzik a népi szemlélet nemes tisztaságát, őszinteségét, értékrendjét, humorát és játékos kedvét. A magyar gyermeklíra népiessége jelzi – egyebek mellett – mai magyar gyermekköltészetünk egyik jelentős, hagyományőrző értékét is.

Nem  tartozik szorosan témánkhoz, mégis meg kell jegyeznünk Móra Ferenc gyermekirodalmi munkásságával kapcsolatban egy kevésbé ismert tényt, amely Móra pedagógiai munkásságát jelzi, ugyanakkor gyermekirodalmi vonatkozása is van. Ez pedig az író tankönyvszerzői tevekénysége. A különlegesség abban van, hogy kevés költőnk és írónk mondhatja el magáról, hogy tankönyveivel gazdagította a magyar pedagógiai irodalmat. Móra részt vett annak a tankönyvcsaládnak a kidolgozásában, amely a magyar népiskolák 1-6. osztálya számára készült. A  tankönyvek nemcsak a gyermeklíra szöveganyaga szempontjából értékesek és használhatók ma is, hanem egyéb tantárgypedagógiai vonatkozások miatt is (pl. a dőlt betűs írástanítási eljárás és mások).4

            Az ötvenes évek kultúrpolitikája, személyi kultusza a gyermeklírára is hatott. Voltak olyanok, akik számára a gyermekversírás egyedüli5 megszólalási lehetőség volt, a gyermekirodalom politikasemleges világa menedéket jelentett. Sokan – indokoltan és méltán – „áttörésnek” nevezik Weörös Sándor Bóbita című kötetét, amely 1955-ben jelent meg. Valóban az! Tartalomban és formában egyaránt. A Bóbita kötet ötvenhárom verset tartalmaz. Nehezen találunk benne két azonos témájút, s mindezekben a világ tárulkozik ki a gyermek számára a maga szépségeivel, egyszerűségével és egyetemességével. Ahány téma, szinte annyi forma, versépítkezés. Kenyeres Zoltán idézett tanulmányában játékversnek nevezi ezt a rövid és tárgyban, hangban, képekben rendkívül változatos és színes verstípust: „… A játékvers olyan kompozíció, ahol a vers ritmusa játékosan szembefeszül a képekkel, előtérbe verekszi magát, felbontja a jelentésrétegeket, nem engedi, hogy érvényesüljenek. Nem a képi egység, hanem mindenekelőtt a ritmusegység határozza meg ezeket a verseket. A vers ritmusának azonban nincsen önálló jelentése, az erősen kihallható, ellenállhatatlan ritmus mindig a játékosság képzetét kelti, meghatározatlan tartalom nélkül. A tartalom a szavakból és a képekből jön, de az erős, felfokozott ritmus úgy működik, hogy a játékosság mindig megőrzi uralmát a tárgyon, bármiről is szólnak ezek a versek.”6

            A hatvanas, de még inkább a hetvenes-nyolcvanak évek irodalmában megfigyelhető már egyfajta „fellélegzés”, egyre többen írhatnak gyermekverset vagy csak gyermekverset, megélhetési-megszólalási lehetőségként. Kötetek egész sora jelenik meg7. Mindezt jelentős társadalmi érdeklődés és tegyük hozzá, olvasói elismerés is követi.

            A magyar gyermekirodalom szerves része a határon túli: szlovákiai, kárpátukrajnai, romániai, vajdasági gyermekirodalom is, amelyekről a továbbiakban még szó lesz. Ezek az irodalmak részben kapcsolódnak a magyar gyermekirodalom hagyományaihoz, ugyanakkor sajátos létformájukból adódóan értékeikkel, alkotásaikkal, törekvéseikkel önálló színt is jelentenek a magyar gyermeklírában.

            A gyermeklíra- és epika számos alkotója8 a határainkon túl olyan értéket teremt, amely nélkül az egyetemes magyar gyermekirodalom szegényebb és színtelenebb lenne. Romániában Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Palocsay Zsigmond, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Szepesi Attila, Kárpát-Ukrajnában Szalai Borbála, Berniczky Éva, Balla László, Füzesi Magda, Kecskés Béla, Weinrauch Katalin, Osvát Erzsébet, a Vajdaságban Tolnai Ottó, Jung Károly, Gion Nándor, Szlovákiában Gál Sándor, Simkó Tibor, Keszeli Ferenc, Tóth Elemér, Dénes György, Kulcsár Ferenc és mások munkássága jelzi az élő és munkálkodó irodalmat, hogy csupán néhány alkotót emeljünk ki a gazdag és sokszínű anyagból.

            A gyermek- és ifjúsági irodalmat az irodalomtudomány mindmáig meglehetősen periférikus tartománynak tekinti, s mindezzel együtt jár bizonyos fokú elhanyagolása is. Az utóbbi évtizedben megjelent bibliográfiák egyértelműen jelzik e sajátos irodalom kutatásának hiányait és sürgető feladatait. Éppen ezért fontos az, ha a témával kapcsolatosan megjelenik egy-egy új mű, vele összefüggő kritika, legyen az méltó vagy elmarasztaló, de legalább ennyire értékes, ha összegző-informatív, az általános tájékozódást hitelesen segítő kötetet vehet kezébe az érdeklődő olvasó.

            A közelmúltban újabb kötettel gazdagodott a gyermek- és ifjúsági irodalom elméleti kérdéseivel és kritikáival foglalkozó bibliográfia.9 Az előzmény az, hogy 1991-ben jelentek meg a Művelődésügyi Minisztérium támogatásával, a Debreceni Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola kiadásában – Szécsi Ferencné és Aszalós Imréné munkájaként – az 1975-1980 és 1980-1985 közötti időszakot feldolgozó kötetek, amelyek mintegy tíz évet tekintettek át a magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalom életéből.

            E két munka folytatásaként fogadhatjuk az újabb kötetet. A bibliográfia anyaggyűjtését Harcsa Edit végezte el, a szerkesztés Suppné Tarnay Györgyi munkája. A megjelenést a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciója és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Kovács Máté Köre támogatta. A folytatást örömmel kell üdvözölnünk, hiszen újabb tíz év (1986-1995) termése került a bibliográfia lapjaira, feltárva a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom általános értékeit, ugyanakkor hiányosságait is. A kötet egyszerre a téma leltára és diagnózisa. ( A kötetet a Könyv és Nevelés előző számában mutattam be.)

            A bibliográfia három fő fejezete – hétszázharminc tételben – több mint száz oldalas anyagot részletez. Az első fejezete a jelzett tíz év gyermek- és ifjúsági irodalmának bibliográfiáit és kézikönyveit tekinti át, leírja az önálló s rejtett bibliográfiákat, az elméleti tárgyúakat, továbbá regisztrálja a történeti összefoglalókat is.

            A második – terjedelemben is hosszabb – fejezet a gyermek- és ifjúsági írókról, művekről szóló kritikákat tartalmazza, összegyűjti és szépirodalmi műfajokról, az illusztrátorokról és illusztrációkról, a különféle sorozatokról, folyóiratokról megjelent kritikákat. E fejezet tartalmazza a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmi művek és a külföldi, magyar nyelven megjelenő gyermek- és ifjúsági irodalmi művek kritikai fogadtatását.

            A harmadik, egyben zárófejezetben a könyvkiadással, a konferenciákkal és a könyvkiállításokkal összefüggő írások olvashatók. A kötetet használati útmutató, rövidítésjegyzék, s különböző mutatók teszik teljesebbé, amelyek összességükben, de külön-külön is jól segítik az olvasót a gyors és pontos tájékozódásban. Tanulságos annak részletező követése, hogy a könyvkiadás mely régi és új műveket jelentetett meg, hol és milyen témákban szerveztek konferenciákat, könyvkiállításokat, kik és miről, milyen gyakorisággal írtak a gyermek- és ifjúsági irodalom tárgykörében.

Külön tanulmány kereteit igényli annak bemutatása és elemzése, amely az eltelt tíz esztendő új gyermek- és ifjúsági irodalmi termését vizsgálja és értékeli az egyes műnemek, műfajok területén. Lassan már aktuális lehet a század mérlegének megvonása is: mennyiben más és főként gazdagabb a 20. század irodalma a megelőző évszázadénál, hogy élnek tovább az irodalmi hagyományok, miben lett adós az olvasóknak századunk irodalma, s megannyi részkérdés adódhat még az elemzések során.

            A bibliográfia bemutatott értékeit nem csökkenti, sőt növeli az a körülmény, hogy a kötetből világosan feltérképezhetők a hiányok, – egyebek mellett – a kutatás számára is elvégzendő rövid- és hosszú távú feladatok. Bár az előzőekben arról szóltunk, hogy elméleti területen regisztrálható már értékelhető pozitív elmozdulás, mégis a gyermek- és ifjúsági irodalom  kutatása számos feladat elvégzésével adós. Mindenekelőtt változatlanul hiányzik a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom fejlődéstörténetét bemutató munka, amely többszempontú megközelítéssel alapja lehetne a téma szakirodalmának és további kutatásának. Természetesen mindehhez a 19. és 20. század irodalmának rendkívül alapos és hiteles bibliográfiai feltárása szükséges.

Nem  hiányozhat e kutató munkából a határainkon kívüli irodalom bemutatása sem. A határainkon túli (romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai) magyar nyelvű gyermekirodalom elidegeníthetetlen része a magyar gyermekirodalomnak. Sajnos, az egyes területek gyermekirodalmáról – a kisebb közlemények mellett, miként ezt a bemutatott bibliográfia is egyértelműen jelzi – nincs átfogó, a gyermeklíra és a gyermekepika részleteit, az egyes életművek elemzését és értékelését bemutató szakmai feldolgozás. A jövőben a tudományos igényű feldolgozás nem kerülheti ki a határainkon kívüli, sőt a kontinensen túli irodalmak kutatását sem, hiszen e szemlélet alapján kaphatunk teljes és hiteles képet gyermekirodalmi értékeinkről, az európai irodalmakkal való gondolati, esztétikai és területi kapcsolatainkról.

            Értékeink és hiányaink – amelyeknek felvillantott leltára vázlatos és bővebb kifejtést igényel – jelzik, hogy századunk gyermekköltészete az újító tartalmi és formai törekvések, a költészeti paradigmaváltás, valamint az irodalmi hagyomány, a népiesség megőrzése mellett nemcsak szemléletében újult meg, hanem mennyiségileg is változott. Az eltelt közel száz év anyaga összehasonlíthatatlanul gazdagabb és sokszínűbb10 a megelőző évszázadok gyermekirodalmánál. Míg a 19. század öröksége csupán kevés, de maradandó költeményben mérhető, addig a 20. század termése színvonalas kötetek egész sorával hagyományozódik a következő évszázadra.

Komáromy Sándor

JEGYZETEK

1 Lásd bővebben: Édesanyám I. kötet (Pósa Lajos – Bp. 1897. Második kiadását újból sajtó alá rendezte 1929-ben, özvegy Pósa Lajosné. Édesanyám II. kötet) Pósa Lajos – é.n. Első kiadását sajtó alá rendezte özvegy Pósa Lajosné. A két kötet összesen 212 verset tartalmaz.

2 „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”: A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében /Kabdebó Lóránt. – 2. kiad. –, Bp., 1996. – 7. p. – (Irodalomtörténeti Füzetek; 128. szám). – 7. p. Vö.: Irodalmi kánonok / Szegedi-Maszák Mihály, Debrecen, Csokonai K. 1998.; U.itt: különösen: A művészetek egyetemessége és viszonylagossága című fejezetet, 5-13. p.

3 Lásd bővebben: Költők és művek a 20. századi magyar gyermeklírából (Komáromy Sándor, Bp., Eötvös J. K. 1998. – Példázatok. Csanádi Imre költői világa) Alföldy Jenő, Bp., Mágus K. é.n. 89–105. p.

4 Lásd bővebben: – Betűország első virágos kertje: Ábécés könyv a népiskolák I. osztálya számára. – Betűország második virágos kertje: Olvasókönyv az elemi iskolák második osztálya számára. – Betűország harmadik virágos kertje: Olvasókönyv a népiskolák III. osztálya számára. – Betűország negyedik virágos kertje: Olvasókönyv az elemi iskolák negyedik osztálya számára. – Betűország ötödik és hatodik virágos kertje: Olvasókönyv az elemi iskolák ötödik és hatodik osztálya számára. Megjegyezzük, hogy az olvasókönyvek az 1925. évi elemi iskolai tantervek alapján készültek.

5 Weörös Sándor (Tamás Attila, Bp., Akad. K. 1978. 146. p. Lásd még: Irodalmunk szabadság-harca 1956) Pomogáts Béla, Bp., Gondolat K. 1989.

6 A Nyugat harmadik nemzedéke: Weörös Sándor  / Kenyeres Zoltán. In: A magyar irodalom története 1945-1975: II/1., A költészet. – Bp., Akad. K., 1986. 343. p.

7 Lásd bővebben: Ki kicsoda a mai  magyar gyermekirodalomban?: Életrajzi kislexikon kortárs írókról és költőkről / szerk. Fogarassy Miklós. – Budapest: OSZK KMK, 1988.

8 A gazdag és figyelemre méltó gyermekirodalom néhány kortárs képviselője és köteteik: ro-mániai: – Kutyatej /Palocsay Zsigmond. – 1969; Borzoskata /Palocsay Zsigmond. – 1983; Mikor csikban járt a török /Ferenczes István. – 1986; Harmatjáték / Lászlóffy Aladár. – 1980; Pimpimpóré /Szilágyi Domokos. – 1976; Hóka fóka fióka/ Balla Zsófia. – 1985.

– szlovákiai: – Csikótánc /Gál Sándor; Tikiriki-takarak/ Simkó Tibor; Hókuszpókusz /Keszeli Ferenc. – 1987; Dióhintó/ Kulcsár Ferenc. – 1981.

– vajdasági: – Rokokokokó /Tolnai Ottó. – 1987; Bájoló/ Jung Károly. – 1974.

– kárpát-ukrajnai: Hinta-palinta /Szalai Borbála, 1973; Csipkebokor, csipkeágy/ Szalai Borbála. – 1986; Tapsi-titok /Balla László. – 1973. Bogárbál/ Kecskés Béla, 1994. – Mosolykérő /Füzesi Magda, 1995. – Tündérlesen/ Weinrauch Katalin, 1997.

9 Harcsa Edit: A gyermek- és ifjúsági irodalom elméleti kérdései és kritikái 1986-1995 között / Komáromy Sándor, In: Magyartanítás, 1999. 2. szám, 17-19. p.

10 Lásd: Gyermekirodalom Magyarországon – Tények és számok. / Komáromi Gabriella. In: A magyar gyermekkultúra almanachja, Hamburg, Katholische Akademie, 1990. – p. 163-167. Uö: A magyar gyermekirodalom 150 esztendeje, In: A magyar gyermekkultúra almanachja, Ham-burg, Katholische Akademie, 1990. – p. 186-191. – Költészet gyermekeknek / Mándy Ildikó. In: A magyar gyermekkultúra almanachja, Hamburg, Katholische Akademie, 1990. – p. 171-177. – Irányzatok és művek az újabb magyar irodalomban / Csűrös-Merhán Miklós. In: A ma-gyar gyermekkultúra almanachja, Hamburg, Katholische Akademie, 19990. – p. 177-180. – Vázlat a magyar gyermek- és ifjúsági filmművészet történetéről / Vértessy Péter. In: A magyar gyermek-kultúra almanachja, Hamburg, Katholische Akademie, 1990. – p. 220-223. Elfelejtett irodalom: Fejezetek a 20. századi ifjúsági próza történetéből / Komáromi Gabriella. – 1900, Uő. In: Ötven nagyon fontos gyerekkönyv / szerk. Borbély Sándor. – Bp.: Lord Kvk.: Maecenas, 1996. Gyer-mekirodalomra vezérlő kalauz / Tarbay Ede. – Bp.: Szent István Társulat, 1996.