HOLMI
A Holmi internetes változata | 2005. szeptember
Nyitólap Állomány Tartalomjegyzék

Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

George Szirtes

A LEGYEK


Nézd el e bő beszédet. Ahogy írok,
az ablakon kövéren verdeső
légy búcsúztatja a telet.
Tavasz jön: ragyog a megnyomorított
gyep. A levegőben meleg eső –
mint légy szárnyában az erek.

Most már lent zúg, a fűtőtest mögött.
Nem jó idő ez még. Felkecmereg,
dühödten dong, s neki
az üvegnek, a motor felpörög,
gáz, és gyerünk. Percre sem állna meg.
Pici gépek a lábai,

járnak, míg le nem járnak. Kieresztem.
Zsugorodó pont pöttyös levegőben,
elenyészik egy perc alatt.
Két légyméretű madár csap le messze.
Szinte hallom, ha figyelek erősen,
a zörgő szárnyakat.

A távolban pár légypöttynyi személy...
Nekem e távcsőjátékból elég is,
hisz isten nem voltam sose,
sem sportember, bár vadászszenvedély
van bennem is. Tudom, a házi légy is
személyes javát keresi,

saját kupacát, orrát bárhogy facsarja;
hisz esztétikai döntés e lét,
mármint annak, aki esélyt kap,
ahogy most mi, szerencsések. A falra
kéne figyelni, az tud sok mesét.
A giliszta megbocsát az ekének –

s a légy ekéje a Buda felől
gyülekező jó pár fekete felleg,
a fagy, a kései.
Meglágyulhat, de el nem az idő,
ahogy a piacon minket sem érdekelnek
az árusok költségei.

Pár utcányira fényes, örök arcok
rekedt rikkancsszerepbe kényszerülnek:
„Kiskutyát, szőttest vegyenek!” –
kiárusítják életük leharcolt
lomjait, melyek egyre kisszerűbbek,
míg el nem enyésznek, mint a legyek.




SZOBORJÁTÉK

Simának tűnik a tó, az energia
pontokban gyűlik, aztán szétrebeg.
Vedrekben úszik az avar.
Foncsor reped. Hasad a fólia.
Harang- és hóvirágpöttyös a gyep.
Röpgyűlést tart millió madár.

Öléshez öltözködött körutak
és városi parkok. Pöffeszkednek a házak.
Szobrok bújnak elő rejtekhelyükről,
próbálják átpréselni vállukat
a téglafalon, végül már régi gyalázat
és ósdi bűn színtere minden erkély:

ott parádéznak. Felragyog a fényben
sok domború mell, íves karizom,
helyet kérnek a nap alatt
a nyomorékok is. Lemállik róluk a szégyen,
feltárják stigmáik. Oromzaton
üres arcok rikkantanak.

Ünnepi hangulat. Emlékezés meg
idő társalog. A lépcső romokban,
de ő halad, fel. Táborokból,
vagonokból jött haza meglepetésnek.
Arca minden ablakszilánkban ott van,
lépte, mint tompa dob szól.

Tudja: nem az étel a gyógyerő –
forró utcagőzt kell, hogy inhaláljon,
sóhajokat, félszavakat.
Mehet. A szobában jó levegő,
de jobb túljutni rajta, a halálon,
a vas-, kő- s díszvakolat

fél-édenébe. Fejek, karok nyomulnak
kifelé a falmélyedéseken,
százak várják az utca fölött
jelképeit az örökkévalónak.
Gondold el: ágyukban, függélyesen
hogy küszködnek a fal örök

rémálmával. Mintha inná magába
a teljes utca a fényt. Visszhangzik a tópart
az eksztatikus madársereg
zsivajától. Egy magányos, szinte kába
szobor valóságos virágokat tart.
Elhervadnak, míg szendereg.

Imreh András fordításai

(A két vers a költő The Budapest File [A Budapest-dosszié] című kötetében jelent meg [Bloodaxe, 2000].)




© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!