a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Múltunk2019. 1.

Tartalom

Tanácsköztársaság

  • Perczel Olivér :

    Vajon a Tanácsköztársaság mire és hogyan használta Budapest utcáit, köztereit és parkjait? Milyen tömegrendezvényekre vették igénybe a területeket és milyen szerepet szántak a Városligetben található intézményeknek? Sor került-e a városligeti szórakoztatóipar államosítására? Tanulmányunkban a Tanácsköztársaság köztérfoglalásait vesszük sorba. 1919. május elsejének – korábban több helyütt vizsgált – vázlatos leírásán túl kitérünk az egyéb szabadtéri tömegrendezvényekre is. Közelebbről vizsgáljuk a Városligetnek és az azon belül található szórakoztató intézményeknek a változásait. Kijelenthető, hogy az 1919-es kommunista berendezkedés teljes mértékben kihasználta a szabadterek adta lehetőségeket. Rövid, mindössze négy és fél hónapos regnálása alatt kilenc alkalommal – fennállása minden második hétvégéjén – sor került a főváros köztereit érintő tömegrendezvényekre. A „békés célú” esetekben (gyerekfürdetések, játszóterek kialakítása) nem kifejezetten az erődemonstráció hangoztatása volt a cél, de a hatalom intézkedései ilyen esetekben is az előző rendszerrel való szakítást jelentették. A toborzó ünnepek, a sportesemények, a temetési menet viszont mind a hatalom nyílt erődemonstrációinak tekinthetők. A rendezvények birtokba vették, kisajátították és át is alakították a köztereket. Sőt, a diktatúra az államosítások segítségével a zöldfelületekre is kiterjesztette a hatalmát – így a Városliget szórakoztató intézményeire – és rajtuk hagyta sajátos jegyeit.

  • Mautner Zoltán :

    A proletárdiktatúra bukása után Budapest Székesfőváros Tanácsa felfüggesztette állásából Dr. Lendl Adolf állatkerti igazgatót. A vörös uralommal való együttműködéssel vádolt állatkerti vezető minden ellene felhozott vádat visszautasított, a lépést elhamarkodottnak és jogtalannak tartotta. A felfüggesztési ügyön keresztül alapos betekintést kapunk a Székesfővárosi Állat- és Növénykert Tanácsköztársaság alatti eseményeibe. A tanúvallomásokon és az állatkert hivatali naplóján keresztül beleláthatunk abba, hogy az intézmény tisztviselői, illetve dolgozói hogyan élték meg a proletárdiktatúra napjait. Megtudhatjuk, hogy miképpen tervezték tovább működtetni az állatkertet az új kulturális és politikai irányvonalaknak megfelelően. A lefolytatott alapos vizsgálat rámutat arra, hogy a városligeti kertben a korábban kialakult személyi ellentétek miként törtek a felszínre a vörös uralom utáni számonkéréskor.

  • Erdős András Patrik :

    A Tanácsköztársaság a korábbi jogszolgáltatási rendszer teljes eltörlésének igényével lépett fel. A büntetőbíróságokat úgynevezett forradalmi törvényszékek váltották fel, a bírói hivatást pedig ezekben a testületekben jogi előképzettség nélkül is lehetett gyakorolni. Ily módon mind a köztörvényes bűncselekmények elkövetői, mind a kommunista állam új rendeleteinek megsértői fölött alapvetően jogilag laikus emberek ítélkeztek. Tanulmányomban számos olyan kérdésre keresem a választ, amely hasznos információkkal bővítheti a Tanácsköztársaság-kutatást és a bűnözés történetének feltárását. Miképpen büntette a fővárosban e minden szempontból megváltoztatott ítélkezési rendszer a „klasszikus” köztörvényes bűncselekményeket mint a lopás, emberölés? Mi lett a sorsa a Csemegi-kódexnek, a korábbi büntető törvénykönyvnek? Mennyiben befolyásolta az ítéletek meghozatalát az elviekben a megjavíthatónak ítélt bűnösök rehabilitálására törekvő „szocialista kriminológia”, s az ezt megtestesítő Kísérleti Kriminológiai Osztály? Milyen ítéletek figyelhetők meg a hatalmi önkénnyel kapcsolatos ügyekben? Tetten érhető-e az ítéletekben a „burzsoának” titulált vádlottak keményebb büntetése? Forrásaimul alapvetően a Budapest Főváros Levéltárában található tanácsköztársaság kori perek, illetve fogolytörzskönyvek szolgáltak. A feldolgozott korabeli sajtóanyagból külön is kiemelendő a Proletárjog, amelynek hasábjain a tanácsállammal szimpatizáló jogászok tették közzé téziseiket a bűnözésről.

  • Csűrös András :

    A tanulmányban a református felekezetre fókuszálva kerülnek bemutatásra az 1919-es proletárdiktatúra egyházpolitikai intézkedései, különösen az ingatlanok és ingóságok államosítása. A diktatúra igényt tartott az egyházak anyagi javaira, mégis több helyen csak részlegesen történt meg a likvidálás, máshol pedig teljesen el is maradt. E tanulmány a Tanácsköztársaság egyházpolitikáján túl annak végrehajtását is próbálja feltárni. Az eseteket az államosítás intenzitása szerint csoportosítottuk.

Tanulmányok

  • Kósa-Grimm András Kristóf :
    Schmidt, a rendőrspicli?120-150 [337.08 kB - PDF]EPA-00995-00058-0050

    Az elmúlt évtizedekben a történeti kutatás már viszonylag sokat foglalkozott az 1930-as évek első felének kommunista egyetemi szervezkedéseivel: olykor érintőlegesen, olykor pedig részletesebben. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy mindeddig átfogó, minden részletre kiterjedő objektív vizsgálat nem született az 1932-es kommunista lebukásról. Másrészt, tanulmányom „főhősének”, Stolte Istvánnak a lebukásban betöltött szerepét máig sem tisztázta megnyugtatóan a magyar történetírás. Stolte személyével már csak azért is érdemes foglalkozni (kalandos, fordulatokban teli életútjáról nem is beszélve), mivel a Rajk-perben őt szemelték ki Rákosiék Rajk László soha nem létező horthysta rendőrségi kapcsolatának bizonyítására. Az pedig, hogy éppen Stolte lett a spiclivád koronatanúja, kettőjüknek az 1932-es szervezkedésben játszott szerepében gyökeredzik. A Rajk-perhez vezető szálakon kívül témám – tágabb kontextusba helyezve – a magyar kommunista mozgalom két világháború közötti értelmiségtörténete szempontjából is jelentőséggel bír.

  • Gaucsík István :

    A szerző egy alig kutatott problémakörnek, az első bécsi döntést követő gazdasági átalakulás egyik fejezetének, a szlovákiai szövetkezeti rendszer magyarországi betagolódásának szentel figyelmet. A tanulmány foglalkozik a két világháború közötti szakosodott csehszlovák szövetkezeti rendszerrel és azon belül a csehszlovákiai magyar kisebbség legsikeresebb vállalkozásával, az 1925-ben létrejött Hanza Szövetkezeti Áruközponttal. Ez a gazdasági szervezet 1939-től Hanza Központi Szövetkezet név alatt működött. A szerző nemcsak a dél-szlovákiai régió szövetkezeti integrációját vizsgálja, hanem a Hanza Központi Szövetkezet és a Hangya érdekérvényesítését, illetve üzletpolitikai stratégiáit is. Az állam politikai és gazdasági támogatását élvező Hangya egységesítő tervei kerültek ellentétbe egy más minőségű, a kisebbségi élet tapasztalatát hasznosító, alulról építkező szövetkezeti modellel. A Hanza Központi Szövetkezet piacbővítő lépései a Hangya monopolizáló terveivel kerültek konfliktusba. A Hanza Központi Szövetkezet a második világháború végéig megőrizte szervezeti különállását és gazdasági pozícióit a Hangyával szemben.

Forrásközlés

  • Csapody Tamás :
    Laufer György bori naplója184-200 [216.24 kB - PDF]EPA-00995-00058-0070

    A második világháború alatt, 1943–1944-ben 6000 magyar munkaszolgálatost vittek a jugoszláviai Borba. A kényszermunkások döntő többsége zsidó származása miatt került oda, de voltak közöttük Jehova Tanúi, nazarénus és reformadventista katonai szolgálatmegtagadók is. A munkaszolgálatosok magyar katonai felügyelet alatt éltek a táborokban és német felügyelet alatt dolgoztak. A bori bányákban dolgozó egyik zsidó munkaszolgálatos a budapesti Laufer György fényképész volt. Ő azon kevesek közé tartozott, aki naplót vezetett. Naplója fontos, eddig ismeretlen részleteket közöl a táboréletről, a munkavégzésről és a magyar katonák embertelen viselkedéséről. 1944-ben a munkaszolgálatosokat visszarendelték Magyarországra. Laufert a hírhedt első csoportban indították vissza Borból 1944. szeptember 17-én, abban ahová Radnóti Miklós költőt is beosztották. Laufer Györgyöt visszafelé Cservenkán életveszélyesen megsebesítették. Mindenki halottnak hitte, de végül megmenekült és haza tudta hozni bori naplóját, amely 2010-ben került elő. A bevezető tanulmányt követően a teljes naplója közlésre kerül.

Szemle

  • Csunderlik Péter :
    Szédület226-241 [210.64 kB - PDF]EPA-00995-00058-0090

E számunk szerzői:

Csapody Tamás PhD, habil. egy. docens, jogász, szociológus, Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
Csunderlik Péter PhD, történész, az ELTE BTK Gazdasáság- és Társadalomtörténeti Tanszékének oktatója, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa
Csűrös András PhD, egyháztörténész, lelkész, Gyömrői Református Egyházközség
Erdős András Patrik, egyetemi hallgató, ELTE BTK, Történelem MA
Feitl István történész, főtanácsadó, Politikatörténeti Intézet
Gaucsík István PhD, tudományos főmunkatárs, Historický ústav Slovenskej akadémie vied (Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet)
Ignácz Károly PhD, történész, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet
Kósa-Grimm András Kristóf PhD-hallgató, ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola, Művelődéstörténet Doktori Program
Mautner Zoltán történész, levéltár-pedagógus, levéltáros, Budapest Főváros Levéltára
Perczel Olivér PhD-hallgató, ELTE Társadalom és Gazdaságtörténeti Tanszék; főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára; munkatárs, Clió Intézet