a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Múltunk2016. 4.

Tartalom

Nyitottság és zártság dilemmái az 1970-es években

  • Földes György :
    Már nem '68, még nem '89: ideológiák a hetvenes években 4–23 [265.06 kB - PDF]EPA-00995-00049-0010

    A tanulmány eszmetörténeti, amelyhez rövid társadalomtörténeti hátteret is felvázol. Maga a téma monografikus feldolgozást igényel, ezért az írás műhelyjellegű, esszészerű, amely két kérdésre keresi a választ. Az első: a hetvenes évek eszméit mennyiben tekinthetjük az 1968-ra adott reakcióknak? A második: mi az oka annak, hogy az akkor lezajlott ideológiai átrendeződés tartós lett, hogy a neokonzervatív-neoliberális hegemónia 2008-ig tartott és még ma is erős pozíciókkal rendelkezik? A tanulmány röviden jellemzi a nagy ideológiai áramlatokat és a posztmodernizmust is.

  • Takács Róbert :
    A magyar kultúra nyitottsága az 1970-es években24–56 [331.36 kB - PDF]EPA-00995-00049-0020

    A tanulmány azt vizsgálja, mennyire volt, illetve lehetett nyitott a magyar kultúra az 1970-es évtizedben Magyarországon. Ezen belül is elsősorban a Kelet–Nyugat kulturális átvételek és transzferek kérdését elemzi, amit egyrészt a hidegháborús és nemzetközi folyamatok, másrészt a hazai kultúrpolitika törekvéseinek áttekintésével végez el. Ezt követően a kultúrpolitikai elveket – kvalitatív és kvantitatív alapon is – összeveti a tényleges gyakorlattal, valamint több, jellegzetes eset kapcsán megvizsgálja a kulturális transzferek dinamikáját az időszakban. Az 1970-es években – bár sajátos vonását és mozgását adják a szovjet blokk 1968 utáni szorosabbra zárási törekvései, a helsinki enyhülési folyamat, a magyarországi gazdasági reform kulturális területen gyakorolt hatása, majd a reformok leállítása, újraindítása – továbbra is érvényes volt az 1953 után a blokk egészében tapasztalható nyitási politika, valamint az annak szellemét követő kultúrpolitika. Így ebben az évtizedben a nyugati kultúra igen jelentős – a szocialista kultúrpolitikai céloknak részben ellentmondó – szeletét, természetesen a minden területen létező cenzúra által korlátozva, a magyar közönség is megismerhette.

  • Erős Ferenc :
    Három pályakép a magyar szociálpszichológia történetéből 57–71 [220.91 kB - PDF]EPA-00995-00049-0030

    A tanulmányban három olyan pszichológus – Mérei Ferenc, Pataki Ferenc, Garai László – életpályáját mutatom be, akiknek jelentős szerepük volt a szociálpszichológia magyarországi meghonosításában az 1970-es és az 1980-as években. Mindhárman a marxizmushoz és a baloldali mozgalmakhoz kapcsolódtak, de szerepük, funkcióik, hozzájárulásuk a tudományág fejlődéséhez igen eltérő volt. Mérei a közösségek „rejtett hálózatának” feltárására törekedett, Pataki a szociálpszichológia ideológiai legitimációját és intézményes szerkezetének kialakítását segítette elő, Garai pedig szilárd elméleti bázist kívánt nyújtani a „marxista szociálpszichológia” számára. Akkori progresszív törekvéseik ma aligha követhetők, de számos érdekes tanulsággal szolgálnak.

  • Frank Tibor :

    A tanulmány a magyar történetírás 1970-es évekbeli fejlődésével foglalkozik, különös tekintettel a hazai történetírók javuló nemzetközi szereplésére, külföldi publikációs lehetőségeire, a nyugati történeti kutatás eredményeinek magyarországi megismerhetőségére, a dogmatikus marxizmus monopolhelyzetének gyengülésére. Kiemeli a direkt módon politizálni kényszerülő történetírás helyébe lépő növekvő szakszerűséget, a nemzetközi történészkapcsolatok erősödését, a nyugat-európai és amerikai történetírók akkoriban javulni kezdő hazai kutatási és publikálási lehetőségeit.

  • Slachta Krisztina :
    Két világ határán: a magyar idegenforgalom az 1970-es években 85–112 [328.03 kB - PDF]EPA-00995-00049-0050

    A statisztikai adatok több százezres, sőt, milliós turistaforgalmat mutatnak az 1970-es években, ami több százezer ember nyári találkozását takarja. Az idegenforgalmi szektor virágzott, az állami szállodák, szálláshelyek, éttermek, cukrászdák, akár állami, akár magánüzemeltetésben működtek, biztos bevételi forrást jelentettek, gyakorlatilag nem volt üzleti kockázat. Helyi, regionális szinten ugyan okozhatott feszültséget a szezonálisan felpörgő idegenforgalom a közellátás, az infrastruktúra, az árak ingadozása miatt, de országos szinten egyre nyíltabban üdvözölték a folyamatosan növekvő devizabevételeket. A korszak elején elkülönültek a nyugati és a magyar, illetve a többi szocialista ország nyaralóinak szánt szolgáltatások, ám idővel ezek a határok átalakultak, már „csak” az anyagi lehetőségek – illetve korlátok – jelentettek különbséget. A szolgáltatások terén megjelenő egyfajta kétszintű rendszer nem csak az NDK-ból érkezők esetében alakította ki a „másodosztályú” vendég kategóriáját. Az idegenforgalom folyamatos növekedésében egyetlen ellenérdekelt fél volt: az állambiztonság, ahol a nyugati turisták már csak jelenlétükkel is az „ellenséges diverzió” megtestesítőinek minősültek, nem is beszélve a kémelhárítás látókörébe került egykori emigránsokról, kitelepítettekről, cégek képviselőiként, vagy tudományos céllal Magyarországra utazókról. A növekvő idegenforgalom, a kelet-nyugati találkozások sűrűsödése az állambiztonsági együttműködéseknek is lendületet adtak, a keletnémet állambiztonság iratai alapján a balatoni nyarakról is plasztikus képet kaphatunk.

  • Harlov Melinda :
    Műemlékvédelem, kapocs a világgal113–135 [942.20 kB - PDF]EPA-00995-00049-0060

    A magyarországi műemlékvédelem kezdete a 19. század végére datálható, alakulása és szerveződése szinte folyamatosnak tekinthető, melyből mintegy aranykorként emelkedik ki az 1970-es évtized. Ekkor nemcsak hazai eredmények, mint a népi építészettel és a lakóépületek átalakulásával foglalkozó hazai kutatások és munkálatok, de számos nemzetközi esemény is, mint az 1972-es ICOMOS éves találkozó Budapesten, tette máig emlékezetessé e szakma képviselőinek munkásságát. A külföldi együttműködések és közös kutatások bár nem zökkenőmentesen, de intenzíven mehettek végbe a vizsgált időszakban. A tanulmány a műemlékvédelmi szakterület 1970-es éveinek történetét kívánja áttekinteni, arra a fő kérdésre keresve a választ, hogy milyen mértékben tudott bekapcsolódni a hazai szakma a nemzetközi szervezetekbe, irányzatokba; és milyen hatások tudták elérni a hazánkban dolgozó szakembereket. Ezáltal a szakmával érintkező politikai és össztársadalmi hatásokat és befolyásokat is célja áttekinteni.

Politika és történelem

  • Cieger András :

    A tanulmány a politikusi tevékenység professzionalizációs folyamatait vizsgálja a képviselői honoráriumok, valamint a plenáris üléseken való részvétel kapcsán kibontakozó országgyűlési vitákon keresztül. Az elvi fenntartások ellenére a képviselőház a gyakorlatban mégiscsak meghonosította az állandó összegű és szabályos időközönként folyósított díjazást. A közvélemény érzékenysége miatt azonban nem nyílt vitában, hanem a pártok háttérmegállapodásai révén alakult ki a honorárium konkrét összege. Folyamatosan volt egy csoportja a képviselőknek, amely komoly anyagi gondokkal küzdött, a honatyák egy ennél szélesebb köre számára pedig fő megélhetési forrásnak számított a képviselői keresmény. A parlamenti vitákban a politikusi hivatásról, a képviselői munka jellegéről eltérő, időnként ütköző elképzelések hangzottak el, amely jól jelzi a politikusi professzionalizáció befejezetlen jellegét. Ugyanakkor a vélekedések azért is különbözhettek egymástól, mert maga a politika működése átalakulóban volt a 19. század folyamán. (1) A politikusi munka a magyar parlamentben is üzemszerűbbé vált. (2) A pártalapú politizálás kiépülésével a parlamenti viták elsődleges célja már nem az volt, hogy a képviselők meggyőzzék egymást saját igazukról, hanem hogy bemutassák pártjuk álláspontját a képviselőház és a sajtó nyilvánossága előtt. A súlytalan ellenzék pedig botránypolitizálásba kezdett. (3) Végül a parlamenti munka szakszerűsödése következtében megváltozott a viták jellege is: a nagy nemzeti sorskérdések megoldása helyett száraz szakmai problémák szabályozásával foglalkozott az országgyűlés, csekély érdeklődés mellett.

  • Misetics Bálint :
    Thoreau és Gandhi az engedetlenségről és az ellenállásról 178–215 [399.43 kB - PDF]EPA-00995-00049-0090

    Az esszé célja, hogy feltárja a polgári engedetlenség és az erőszakmentes ellenállás klasszikus hagyományának két kiemelkedően nagy hatású képviselője, Henry David Thoreau és Mohandász Karamcsand Gandhi nézeteit, és ezen keresztül szempontokat adjon az állampolgárok lelkiismereti kötelességének és politikai lehetőségeinek az újragondolására. Thoreau nem az életét a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelemre feltevő reformer pozíciójából érvelt a polgári engedetlenség mellett, hanem a köz ügyeivel való foglalatosságra erkölcsi kényszerűségből rászorított állampolgáréból. Gondolkodásának középpontjában a helyes élet (és életvezetés) morális és gyakorlati kérdései álltak: nem kívánt felelősséget vállalni a társadalmi igazságtalanságokért, azt viszont feltétlen kötelességének tekintette, hogy ő maga ne járuljon hozzá azokhoz. A lelkiismereti kötelességek feltétlen jellegén keresztül jutott el a törvényekkel szembeni engedetlenség követelményéhez. A polgári engedetlenség és együtt-nem-működés Thoreau által is hirdetett eszméit a legnagyobb hatással minden bizonnyal Gandhi fejtette ki, aki azokat az indiai függetlenségi mozgalom alapvető szervezőelvévé is tette. Gandhi a dél-afrikai indiaiakat sújtó jogfosztó intézkedések elleni erőszakmentes ellenállás és több helyi indiai érdekvédelmi küzdelem során dolgozta ki a filozófiáját, amelyben az indiai vallási hagyományokra, a jézusi tanításokra, valamint Tolsztoj erőszakmentességről és passzív ellenállásról szóló írásaira épített. Filozófiájának három legfontosabb fogalma az igazsághoz való ragaszkodás (szatjágraha), az erőszakmentesség (ahimszá) és az áldozatvállalás (tapaszja). Az esszé röviden összefoglalja Thoreau és Gandhi eszmei és politikai hatását is, valamint a nézeteik és a polgári engedetlenség igazolásáról szóló kortárs liberális politikai filozófia (szigorúbb) megközelítése közötti különbségeket.

  • Csizmadia Ervin :

    A szerző dolgozatában a politikatudomány és történettudomány közötti együttműködés javításának lehetőségeit elemzi. Egyfelől megállapítja, hogy bár Magyarországon az elmúlt években történtek kísérletek mindkét diszciplína képviselői részéről a nyitásra, még ma is távol vagyunk attól, hogy a két tudományterület képviselői kihasználnák az együttműködésben rejlő lehetőségeket. A szerző nemzetközi példákat hoz arra, hogyan vizsgálják amerikai történészek és politikatudósok az amerikai politikai fejlődést, s bemutatja az APD iskoláját. Ennek az iskolának a tapasztalatait alapul véve a tanulmány javaslatot tesz a magyar politikai fejlődés átfogóbb vizsgálatára, de természetesen az írás még nem tud komplex értelmezési kerettel előállni. Csupán egy területen, a pártpolitikában javasol a szerző hatékonyabb együttműködést, ez pedig a mai Fideszhez hasonló történelmi pártképletek tanulmányozása. A magyar politikatudománynak jóval érdeklődőbbnek kell lenni e pártpolitikai előzmények vizsgálatában.

Tanulmányok

  • Tabajdi Gábor :
    Magyar kereszténydemokraták dialógusa 1956 után248–266 [243.75 kB - PDF]EPA-00995-00049-0120

    Az egyházak mellett a keresztény szervezetek, illetve az egykori pártok képviselői is fontos szerepet játszottak a hidegháborús Nyugat és Kelet közti kapcsolatok, transzferek alakulásában. A magyar kereszténydemokrata hagyomány vizsgálata fokozatosan tárta fel miként teljesedett ki a hatvanas években (a nemzetközi és hazai viszonyokban is értelmezhető) dialógus folyamata. Az ezzel kapcsolatos politikai játszmák értelmezhetők a kádárizmus esszenciájaként, de egy (zsarolásokkal és manipulációkkal) kikényszerített párbeszédként is. A dialógus vizsgálható mint egy sajátos nyelvi kód vagy kommunikációs forma, amely a posztsztálinizmus diskurzusainak alapját képezte. Más megközelítésben a jelenség a személyes autonómiáért vívott küzdelem része volt. Az ekkor keletkezett hivatalos megnyilatkozások, nyilvános szövegek mellett a hatalmi intézmények újabban feltárt iratai a folyamat összetettségére, az egyéni döntések szerepére figyelmeztetnek. Az állambiztonsági szervek, a párt, illetve az állami intézmények (az egyházügyi hivatalnokok) dokumentumai különböző lenyomatait rögzítették e folyamatnak.

Fórum (Internetes melléklet)

E számunk szerzői:

Bolgár Dániel történész, PhD, ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék Böcskei Balázs politológus, tudományos segédmunkatárs, MTA TK Politikatudomány Intézet; oktató, ELTE TÁTK Cieger András történész, PhD, tudományos főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet Csizmadia Ervin politológus, az MTA TK Politikatudományi Intézetének főmunkatársa, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója Erős Ferenc pszichológus, DSc, professor emeritus, PTE BTK Pszichológiai Intézet Földes György történész, DSc, címzetes egyetemi tanár, Politikatörténeti Intézet Frank Tibor történész, DSc, az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének egyetemi tanára, az MTA levelező tagja Harlov Melinda kulturális örökségvédelem kutató, PhD-hallgató, ELTE BTK, Történelemtudományi Doktori Iskola, Atelier Tanszék Harsányi Iván történész, hispanista, CSc, professzor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, BTK Történeti Intézet Misetics Bálint szociálpolitikus, PhD-hallgató, ELTE TáTK Patakfalvi-Czirják Ágnes szociológus-antropológus, PhD-hallgató, MTA TK Kisebbségkutató Intézet, tudományos segédmunkatárs Slachta Krisztina történész, PhD, tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Tabajdi Gábor történész, PhD, az OSZK-1956-os Intézet munkatársa Takács Róbert történész, PhD, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet Zahorán Csaba történész, PhD, MTA BTK Történettudományi Intézet, tudományos munkatárs
Anderle Ádám történész, DSc, egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem
Bencsik Péter történész, PhD, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem
Duclert, Vincent történész, École des Haute Études en Sciences Sociales, Párizs
J. Nagy László töréténész, DSc, egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem
Müller Fruzsina doktorandusz, Lipcsei Egyetem kultúrtörténet szakirány
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, dr. habil., tudományos főmunkatárs, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
Tverdota György irodalomtörténész, DSc, egyetemi tanár, ELTE
Vitári Zsolt történész, PhD, PTE Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék
Vonyó József c. egyetemi tanár, PTE BTK Modernkori Történeti Tanszék
Vukman Péter történész, PhD