stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Tamásné Szabó Csilla

A deverbális igeképzők produktivitása a 16–18. században

 

Ebben a tanulmányban a 17–18. századi deverbális igeképzők produktivitását vizsgálom meg. A gyűjtött adatanyag zöme, amelyre megállapításaimban támaszkodom, s ahonnan a kiemelt példaanyag származik, az Erdélyi magyar szótörténeti tár[1] megjelent köteteinek anyagából való. Ugyanitt fellelhető a különböző adatok lelőhelyét jelölő rövidítésjegyzék feloldása is. Ezt a gyűjtést kiegészítettem Heltai Gáspár Száz fabulájával,[2] valamint Mikes Kelemen Törökországi levelek[3] című művéből származó adatokkal is.

A tanulmány két fő témakörre oszlik: produktivitás – gyakoriság – funkció általános problematikája a magyar szakirodalomban; a 16–18. századi deverbális igeképzők produktivitás­vizs­gálata.

Produktivitás – gyakoriság – funkció általános problematikája
a magyar szakirodalomban

Bármelyik nyelv szóképzésének a vizsgálatakor a képzőknek viszonylag nagy számával találkozunk. Károly Sándor szerint „még azt az érdekességet  is megfigyelhetjük, hogy a szabályosan alkalmazott képzők funkciója nagyjából azonos az egyes nyelvekben. Ilyenek lesznek a legfontosabb szófajváltó képzők: a főnévből melléknevet képzők, a melléknévből elvont főnevet, igét, az igéből elvont cselekvés nevet, cselekvőt, a cselekvés helyét, eszközét; főnévből igét, amikor is a főnévi alapszó a cselekvés eszköze, tárgya vagy eredménye. A főnévből főnevet képzők között a foglalkozást, kicsinyítést vagy nagyítást, összefoglalást jelentők, az igéből igét képzők között az igenem (szenvedő, visszaható, intranzitív, műveltető) és az akció képzői (tartós, mozzanatos). Körülbelül ezek azok a funkciók, amelyekben a képzők többé-kevésbé szabályszerűen elő szoktak fordulni. A tényleges szabályszerűség azonban nyelvenként változik.”[4] E képzőtömeg nem minden egyede alkalmas azonban új szavak képzésére.

A képző csak akkor termékeny, ha az adott szemantikai és szintaktikai feltételek mellett új szavak képezhetők vele. Nem lehet általában beszélni egy-egy képző produktivitásáról. Nem minden képző produktív ugyanis minden funkcióban.

Termékeny képzésnél a képzett szó jelentése mindig kompozicionális, azaz levezethető az alapszó és a képző jelentéséből. A termékeny képzés tehát mindig szó alapú, azaz a képző létező szóhoz járul. Kiefer[5] szerint a termékenység mindig feltételezi a szabályba foglalás lehetőségét. Ha tehát egy adott képzővel új szó már nem képezhető, akkor ez azt jelenti, hogy erre a képzőre vonatkozóan nincs olyan szabály, mely lehetővé tenné új szavak képzését (l. még: Nagy[6]). Kivétel mindig a szabály alól, hogyha stilisztikai hatást célzó képzés jön létre. Ebben az esetben sokszor olyan képzőket elevenít fel a szerző, például korhangulat keltésére, amely már nem élő, nem produktív, vagy esetleg nyelvjárási képzőt alkalmaz a népies stílus részeként. A sort folytathatnánk. A szabályon alapuló képzésen kívül vannak természetesen úgynevezett analógiás képzések is. Az analógiás képzések nem szabály alapján jönnek létre, hanem adott minta szerint. A minta mindig létező lexéma. Az analógiás képzés lehetősége azonban sohasem jelent termékenységet. (Ilyen analógiás képzés eredménye pl. a csobog ~ csobban.)

A gyakoriság az előfordulások számát jelenti. Gyakoriságról csak egy adott korpuszra vonatkoztatva beszélhetünk. Keszler[7] szerint a termékenység és a gyakoriság nem föltétlenül függ össze. Szabó[8] ellenben azt állítja, hogy az igeképzők megterheltségi fokának növekedése, illetőleg csökkenése szorosan összefügg a képzők produktivitásának változékonyságával, hiszen egy formáns termékenysége abban nyilvánul meg, hogy mind több és több szóhoz csatlakozik, vagy­is megterheltségi foka állandóan növekszik. Kiss Jenő[9] Ruzsiczky[10], Keszler[11] és Kiefer[12] véleményével egybehangzóan cáfolja a fenti állítást. Szerinte a gyakoriság és termékenység közötti összefüggés nem szükségszerű, a gyakoriság utalhat a termékenységre, de nem bizonyíthatja azt. Ruzsiczkyval[13] egybehangzóan Keszler[14] is megállapítja, hogy a produktív és improduktív képzők lehetnek egyaránt gyakoriak vagy ritkák.

Károly Sándor[15] a szinkrónia síkján kísérletezik a képzők produktivitási fokának megállapításával. Felvet azonban néhány olyan szempontot, amelyek talán a diakrónia síkján is sikerrel alkalmazhatók. „A képzőproduktivitás megállapítására igen alkalmasak a jövevény­szavak, illetőleg az idegen szavak. Ez a módszer a régi nyelvre is alkalmazható. Ha a régi nyelvben azt találom, hogy egy képző, mondjuk, valamely szláv jövevényszón jelentkezik, akkor tudom a post quemjét is a képző produktív használatának. A jövevényszavak ezek szerint nemcsak fontos hangtani, hanem szóképzéstani tanulsággal is szolgálnak. Tudvalevő ugyanis, hogy a képzők produktivitásának a változása nem egyenes vonalú, azaz nem egyszerűen olyan, hogy a produktivitás felől halad az improduktivitás felé. Nemritkán előfordul, hogy egy képző felelevenedik, divatba jön. Erre a képző éppen azáltal alkalmas, hogy töve más kapcsolatokban is előfordul. Ennek következtében a tő és a képző mintegy önállóságot kap, s amikor nincs is még divatban, lappangó energiaként mindig kész mozgásba lendíteni a szókincset. Hogy valóban sor kerül-e felelevenítésére, az számtalan, részben nyelvi, részben nyelven kívüli tényezőtől függ.”[16]

A produktivitás megállapítása, sőt bizonyítása után a produktivitás fokának megállapítására kell törekedni. Az olyan képzőt, amelynek grammatikai használata szabályszerűség dolgában még a ragokét is felülmúlja (mert jelentése szempontjából sokkal szabályszerűbben és következetesebben alkalmazható, mint bármely ragunk), Károly Sándor „kategorikusan produktív képző”-nek nevezi.[17] Ez azt jelenti, hogy egy meghatározott nyelvtani (szófaji, morfológiai) vagy ezt szűkebbre vonva, szemantikai kategórián belül a képző használata szinte kivétel nélküli. Példaként a -hat/-het képzőt állíthatjuk.

A „nem kategorikusan produktív képzők”-ön[18] belül is különbséget kell tennünk a ritkábban használatos és egy kategórián belül legalább például 75 százalékos gyakoriságú képzők között.

Károly Sándor szerint „a képzőhasználat szabályszerűsége szempontjából gondolnunk kell arra is, hogy sokszor egy-egy képző nem kategorikusan produktív, de néhány más azonos funkciójú képzővel együtt mégis kategorikusan produktívvá válik. Hogy egy-egy nyelvben mennyi a kategorikusan produktív képző, az a nyelv természetétől s ezzel kapcsolatban múltjától függ. A magyar nyelvben feltűnően nagy ezeknek a képzőknek a száma.”[19]

Károly hat csoportot különít el a képzőkön belül a produktivitás szempontjából:[20]

1. ragszerűen szabályosak (szinte kivétel nélküliek)

2. kategorikusan produktívak (95 százalékos szabályszerűség): önállóan vagy párhuzamos képzőkkel

3. szabályszerűen produktívak (75 százalékos szabályszerűség): önállóan vagy párhuzamos képzőkkel

4. produktívak

5. nem produktív gyakoriak

6. nem produktív ritkák

D. Bartha Katalin a képzők életében négy állomást határoz meg:[21]

1. Élő vagy eleven az a képző, amely többnyire világos alapszóból világosan felismerhető funkcióval képez új származékot. Az elevenség mértéke is változó. Van olyan képző, amely szinte minden megfelelő alapszóból létrehozhat új származékot (pl. az -ás/-és deverbális névszóképző). Van azonban olyan, még élő képzőnk, amelynek hatásköre mára erősen korlátozottá vált (-vány/-vény deverbális képző). Ezeket a képzőket a mai nyelvtudat minden nagyobb nehézség nélkül el tudja különíteni a szótőtől, az ezt követő kategóriák elkülönítése és felfedése azonban a nyelvtörténész feladata (vö. Ruzsiczky).[22]

2. Elavult vagy kihalt az a képző, amelynek képző volta még felismerhető ugyan, de új származékok képzésére már nem szolgál. Ilyen alig elavult képző pl. az -alom/-elem deverbális névszóképző, amely rendkívül gyakori, azonban már nem produktív képzőnk.

Az elavultságnak igen előrehaladott stádiumában van pl. az -l gyakorító képző, amely a mai köznyelvben inkább csak a megnyúlt nyílt tővégi magánhangzóval bővült alakban jelentkezik, így is elég ritkán (ugrál, dobál, vetél). Az eredetibb rövid (rendszerint zártabb) véghangzós származékai vagy elavultak (orozol, vájol), vagy elhomályosultak (őröl, tékozol).

3. Elhomályosult képző: az elavulás vagy kihalás későbbi stádiumában a képző a nyelvérzék számára felismerhetetlenné válik (pl. a -k kicsinyítő képző az ének, fészek szóban).

4. Lappangó képzőről a képző fejlődésének, életének legvégső szakaszában beszélhetünk. Lappangónak nevezzük azt a képzőt, amely valamilyen képzőbokorba beolvadva eredeti alakját elveszti, s egykori jelenlétét csak bizonyos nyomok árulják el. Pl. az elemi -ß visszaható képző az -ul/-ül képzőbokorban (merül, tájul) jutott lappangásba, melyben az u, ü elem eredeti hosszúsága (illetve ezt megelőzőleg diftongus volta), valamint az a tény, hogy a visszaható jelentésének a végződésben ma semmi szemmel látható hordozója nincs (az -ik sem járulhat hozzá soha), valószínűleg arra mutat, hogy az u, ü elemben a visszaható -ß lappang.

A képzők termékenységéről csupán egy adott korszak eleven képzői esetében beszélhetünk.

Kőrösi a képzőproduktivitás megállapítására három kategóriát sorol fel: „Megtörténik azonban, hogy egy-egy képző tájszólásilag tovább folytathatja életét, noha a közhasználat teljesen elejtette: pl. tudjuk, hogy közhasználatban élő momentán képzőnk nincs [...] De a székelységben, különösen a háromszéki nyelvjárásban nagyon gyakran -int képzővel alakulnak momentán értékű új szók: hallint, illint, dobint, nyalint, forralint, fuvint, húrint. [...] ĺgy Munkácsi is azt bizonyítja, hogy a reflexív -úl, -űl a csángóknál valósággal élőnek mutatkozik: fogúl ’kezd’, kötűl ’kötődik’, ütűl ’mosúl’.

Nem elégíthet tehát ki a képzőknek egy élő és egy elavult osztályba sorolása, egy harmadikat is fel kell vennünk: a tájszólásban élő képzők osztályát.”[23]

D. Bartha[24] szerint a képző produktivitása, vagyis az a képessége, hogy bármelyik megfelelő alapszóból képezhet származékot, teljes hatókörrel általában nem vagy csak kivételesen áll egy-egy képző rendelkezésére. A képzők produktivitásának azok a korlátai, melyek végül nem­egyszer a teljes passzivitáshoz vezettek, részben még arra a szakaszra nyúlnak vissza, melyben a képzők funkcionális sajátságai kialakultak. Az a körülmény például, hogy azonos funkcióval több képző működhetett, eleve csökkentette ezek származékképzési lehetőségeit, határt szabott produktivitásuk érvényesülési körének. Az azonos funkciójú képzők viszonylag nagy száma akkor vált igazán a produktivitás korlátjává, amikor a származékok bizonyos hányadában a képző és a tő kapcsolata megszilárdult, vagyis a képzett igék egy része a szókészlet állandósult elemeként élt tovább. Ezekben a származékokban megszűnt a szinonim képzők váltakozásának lehetősége. A képzett igék lexikai állandósulása az ősmagyar kortól kezdve egyre erősödő fejlődési tendencia.

A produktivitás a 16–18. századi igeképzőrendszerben

A kései ómagyar korban elkezdődtek olyan nyelvi folyamatok (vö. D. Bartha[25]), amelyek a későbbiekben – a középmagyarban – folytatódni, felerősödni látszanak. Az igeképzők jelentős hányada nem tekinthető produktívnak, nem rendelkezik azzal az aktivitással, amely a megfelelő alapszóból történő származékképzés tevékenységéhez szükséges. Azt a folyamatot, amely a képző produktivitásának gyengülését, végül megszűnését magyarázza, több, olykor felismerhető, olykor rejtve maradó tényező okozhatja. A produktivitás különböző mértékű csökkenésével vagy megszűnésével kölcsönhatásban a képzőkével azonos funkciójú egyéb kifejezőeszközök veszik át ezek szerepét. Azok a nyelvi eszközök, amelyek az improduktívvá váló képzők szerepét betöltik, lehetnek más, még produktív képzők, de lehetnek a képzők kategóriáján kívül eső elemek, például igekötők a mozzanatosság kifejezésére.

Bár a származékok mennyisége nem azonos a produktivitás mértékével, egy-egy képzővel nagy számban létrehozott igék rendszerint hatékony produktivitást jeleznek. Minthogy a képzés analogikus folyamat, érthető, hogy minél több származék szolgál mintául, annál valószínűbb hasonló születése.

A képző produktivitásának mértéke korszakunk igeképzésében is szorosan összefügg a jelentéstartalom milyenségével. Minél általánosabb a képzőnek a származékokban kiteljesedő alapjelentése, annál szélesebb körű produktivitással rendelkezik. Ezért százszázalékos a szinte módjelszerűen általános jelentésű -hat/-het képző produktivitása. A jelentés általános jellege a származékok lexikalizálódását is akadályozza, nem véletlen, hogy a -hat/-het képzővel alakult szár­mazékok közül egy sem vált állandósult lexikai elemmé. Ez a körülmény szintén a produktivitás megőrzését segíti elő. Más, kevésbé általános jelentéstartalmú képzőkkel létrehozott igék, melyek könnyen gyarapodhattak a lexikalizálódáshoz szükséges szemantikai többlettel, lexéma­ként élnek tovább, s minthogy a szókészlet állandósult tartozékai, a képzés folyamatának megismétlése nélkül készen állnak a nyelvhasználat rendelkezésére, képzett voltuk jelentősége a nyelvtudat számára elhalványodik, a képző produktivitása szempontjából holt anyaggá válnak.

A produktivitás típusai

D. Bartha megállapította[26], hogy az igeképzők a produktivitás különböző mértéke és jellemzői alapján más-más típusokba sorolhatók. A 16–18. századi deverbális igeképzők produktivitási fokának pontos, számszerű fölmérése nem lehetséges, de viszonyítható a működési körük nagysága.

Teljes körű produktivitás

Általános jelentéstartalmának köszönhetően teljes produktivitással rendelkezik a -hat/-het képző. A jelekéhez hasonló alapjelentése bármilyen képzővel ellátott ige továbbképzésére is alkalmassá teszi, de természetesen képző nélküli igéből is alkothat származékokat.

-hat/-het: bővelkedhetik ’bőviben lehet vminek, dúskálhat vmiben’: 1643: bwveolkwod­hessik [Dés; DLt 405]. Énekelhet 1643: enekelhetik [GörgJk 342]. 1696: enekelhettyűk [Vécs MT; TKl Kemény Simon lev. Teleki Pálhoz]. Metélhet: 1591: metelhessen [Kv; TJk V/1. 137]. A példákat a végtelenségig szaporíthatnánk.

Korlátozott produktivitás

Jelentéstartalmának általános volta következtében szintén széles körű a produktivitása a passzív -atik/-etik és -tatik/-tetik képzőnek. Mivel azonban a nyelvhasználatnak két azonos funkciójú, vagyis szinonim képző áll rendelkezésére, működésük egymás produktivitását korlátozza. Az összes lehetőségeken, az egész igeállományból alkotható passzív jelentésű igék képzésén ez a két képző osztozik.

A szenvedő igéknek a korszakunkbeli rendkívüli gyakorisága a latin hatásnak tulajdonítható. Elsősorban az írott nyelvben jellemző számottevő előfordulásuk.

-atik/-etik: adatik: 1568: adassik [Gyf; RLt O]. Biratik: 1642: biratot [Sófva BN; BesztLt Miss. 115 Petrus Gauay a beszt-i főbíróhoz]. 1765: biratik [Szászsztlászló KK; MúzBeth. 5501]. Kezdetik: 1570: kezdetet [ Kv; TJk III/2. 51].

-tatik/-tetik: faragtatik: 1738: faragtottak [Szászvessződ NK; Born. XX/12]. Káromoltatik: 1636: káromlattatik [ÖGr 7]. Közöltetik: 1657: közöltessék [KemÖn. 221]. Oltalmaztatik: 1586: otalmaztatnek [Kv; TanJk I/1. 33].

A szinonimitást mint korlátozó tényezőt figyelembe véve ugyanebbe a típusba sorolható a kauzatív-faktitív -at/-et és -tat/-tet, produktivitásuk azonban még szűkebb körű, hiszen a működésük számára kínálkozó lehetőségeken nemcsak egymással, hanem más szinonim képzőkkel
-(a)szt/-(e)szt, -ít is osztozniuk kell, bár deverbális használatban így is a legter­mé­kenyebb kauzatív-faktitív képzők.

-at/-et: cséplet: 1599: chiepletni, chiplettné [UszT 14/32]. Fedet: 1730: fŏdette [Hsz; Pf]. Keserget: 1570: kesergessenek [Kv; TJk III/2 138a]. Kocogat: 1592: koczogat [Kv; TJk V/1. 243]. Lógat: 1633: logattak [Mv; MvLt 290. 118a]. Mozgat: 1600: mozgattja [Kv; TJk VI/1. 489]. Nézet: 1657: nézették [KemÖn. 21].

-tat/-tet: alkudtat: 1645: alkuttatuk [LLt Fasc. 120]. Becsültet: 1573: Beochwltettek [KV; TJk III/3. 136]. Fájtat: 1724: fajtattya [Ap. Apor Péter lev. feleségéhez]. Ezüstöztet: 1755: ezüsteztettem [TL. Teleki Ádám költségnaplója 7b]. Imádkoztat: 1710: imádkoztatnak [Marossztkirály MT; Told. 2]. Kapáltat: 1570: kapaltasd, kapaltatwk [Kv; TJk III/2. 167]. Olvastat: 1639: olvostosatok [H; JHbK XLV/32]. Ültet: 1718: ültették (lóra) [Mikes, 13. lev.].

-szt: mereszt: 1715: mereszted [Türe K; Told. 28]. Dagaszt: 1759: dagaszt [Marosludas TA; TKl]. Ragaszt: 1566: ragasztá [H.G. 122.]. Olvaszt: 1558 k.: oluazthua [Msz; MKsz 1896. 287].

-ít: állít: 1719: álitta [Mikes, 25. lev.]. Zavarít: 1566: zavaríthattam [H.G. 96].

Ugyancsak e csoportba tartozik a -gat/-get is. Deverbális szerepben tevékenységének körét csak a számos szinonim képző használata szűkíti. Egyetlen gyakorító funkciójú képző, amely máig megőrizte produktivitását, egyre szélesedő hatókörrel.

-gat/-get: adogat: 1585: adogatta(m) [Kv; Szám. 3/XXII. 73]. Fedezget: 1755: fedezgetvén [Déva; Ks 101]. Kapogat: 1710: kapogattak [CsH 377]. Nyitogat: 1593: nitogattiak [Kv; TJk V/1. 362]. Olvasgat: 1722: olvasgatám [KJ. Rétyi Péter lev. Porumbákról (F)].

Szintén egymás produktivitását korlátozzák a -kodik/-kedik/-ködik, -kozik/-kezik/-közik és az -odik/-edik/-ödik, -ozik/-ezik/-özik képzőbokrok.

-kodik/-kedik/-ködik: bánkódik: 1585: bankodek [Kv; TJk IV/1. 518]. Bosszankodik: 1552: Bozzonkodoth [Berekeresztúr MT; KvAKt 344]. Ébrekedik: 1781: ébrekedni [Balavására KK; Ks 19/IV. 8]. Kapaszkodik: 1662: kapaszkodnék [TML II, 354. Lónyai Anna özvegy fejedelemasszony lev. Teleki Mihályhoz]. Menekedik: 1657: menekedém [KemÖn. 266].

-kozik/-kezik/-közik: beretválkozik: 1736: beretválkozni [CU]. Érkezik: 1717: érkezet [Mikes, 5. lev.].  ĺgérkezik: 1592: Igirkezek [Kv; TJk V/1. 265].

-odik/-edik/-ödik: aggódik:1660 k.: aggod(na)k vmiben [Gysz; LLt]. Átkozódik: 1591: atkozodot [Kv; TJk V/1. 61]. Bíbelődik: 1752: bíbelőgyem [Mocs K; Ks 83 Borbándi Szabó György lev.]. Morgódik: 1593: morgodot [Szentegyházasoláhfalu U; Oflev.].

-ozik/-ezik/-özik: óhajtozik: 1662: óhajtozik [SKr 394]. Sóhajtozik: 1725: suhajtozunk [Mikes, 63. lev.]. Szunnyadozik: 1566: szunnyadozék [H.G. 115.].

-ul/-ül: járul: 1564: járuljon [ETA I, 21 BS]. Nyomul: 1592/1593: Niomúla [Szásznyíres SzD; Ks]. 1771: Nyamulni [Dombó KK; JHb XX/26. 4].

Vannak olyan igeképzők, melyek tevékenysége csupán onomatopoetikus jellegű származékok létrehozására korlátozódik. Hangutánzó  igéink képzős formában születnek és élnek. Tulajdonképpen nem valódi képzések, hiszen bennük  a képző az esetek nagy többségében soha nem létezett alapszóhoz járul, képzőink azonban ugyanazt a funkciót töltik be, mint a valódi képzésekben, s egy fiktív, kikövetkeztetett tőhöz kapcsolva, a funkcionális igényeknek megfelelően váltogatja őket a nyelvhasználat, ugyanúgy, mint a valódi képzésekben. A -g-nek ehhez a területhez fűződő produktivitása korszakunkban is (sőt napjainkig) tökéletesen virulens.

-g: csupog: 1790: tsupog [Kv; TL. Bodoki József prof. lev.].Herreg: 1629: herregtek [Kv; TJk VII/3. 148]. Morog: 1567: Morgani [Kv; TJk III/1. 94].

A gyakorító -g funkcionális ellenpárja a mozzanatos -an/-en, produktivitása jellegét tekintve ugyanebbe a csoportba sorolható. A mozzanatos jelentésű hangutánzó-hangfestő igék képzésében egyre erősödő produktivitással vesz részt, éppen úgy, mint a -g a gyakorító jelentésűekében.

-an/-en: cseppen: 1750: Csepént [Borbánd AF; Ks 83]. Kikoppan: 1736: kikoppana [MetTr 338]. Megzökken: 1705: megzökkent [ WIN I, 656].

Szintén hangutánzó keletkezésű tövekből alkotja származékait a mozzanatos -dít és funkcionális ellentéte a -dul/-dül. Produktivitásuk azonban egyre szűkülő tendenciát mutat.

-dít: megzördít: 1574: Zerditik meg [Kv; TJk III/3. 329a]. Mozdít: 1676: mozdítaná [TML VII, 275. Vesselényi Pál lev. Teleki Mihályhoz].

-dul/-dül: fordul: 1573: fordolt [Kv; TJk III/3. 135]. Megzendül: 1621: meg Zendwluen [Kv; Szám. 15b/IV. 21].

Nem produktív képzők

A virulens produktivitástól a teljes improduktivitásig hosszú út vezet a képzők életében. Sőt a mozgás nem teljesen egyirányú, nem mindig egyenes a produktivitástól a teljes terméketlenségig. Néha egy-egy képző felelevenedik, divatba jön. Az improduktivitásnak is vannak különböző fokozatai (vö. D. Bartha[27]), a két szélső stádium között mutatkozó fokozatbeli eltérések azonban nehezen értékelhetők.

A teljes improduktivitás  fokát képviselő igeképzők a primer képzők közül kerülnek ki. Ilyen az -l, -s, -sz gyakorító, valamint az -amik/-emik, -l (-ll), -p mozzanatos képző.

-l: döföl: 1735: döffelte [Szentegyed SzD; Wass].

-s: futos:1566:futos[H.G. 97].

-sz: elvonsz ’elvisz, elvonszol’: el uonszod [Mv; MvLt 291. 164b].

-amik/-emik: futamik: 1572: futamyk [Kv; TJk III/3. 39], fútama(m) [UszT 14/41–2].

-l (-ll): dördül: 1651: dördült [ETA I, 154 NSz]. Forral: 1595: forolúa [Kv; Szám. 17a/6 – ifj. Heltai Gáspár sp kezével]. Nyilallik: 1664: nyilalik [TML III, 96. Teleki Mihály lev. Veér Judithoz].

-p: állapik: 1629: allapek [Kv; TJk VII/3. 38].

A képzőbokrok esetében általában kiiktatható az improduktivitást előidéző tényezők sorából az életkorral járó kifáradás, alaki és funkcionális elhalványulás, s nagyobb súllyal nem jöhet számításba a származékok elhomályosulása sem. Jelentős eltérés a primer képzőkkel kapcsolatos körülményektől az a tény, hogy a képzőbokrok nagy része keletkezése pillanatától olyan csekély számú származék képzésére szolgál, produktivitásának hatóköre – főleg szinonim képzőtársai térfoglalása következtében – oly szűkre korlátozott, hogy az fölér egy előrehaladott improduktivitással.

Több ilyen, elsősorban gyakorító képzőbokrunk van:

-cangol: marcangol: 1777: morczonglani [H; Ks 114 Vegyes ir.].

-cikál: beráncikál: 1793: bé rántzikálták [Dés; DLt az 1799. évi iratok közt].

-col, bevoncol: 1768: be vontzolták [Káján SzD; BK].

-csel/-csöl: általlépcsel: 1585: lepchielenek altal [Kv; TJk IV/1. 486b].

-dok/-dek/-dök: bujdokik: 1583: Budoktam [Kv; TJk 4/1, 166].

-acskál/-icskál: faricskál: 1599: faraczkal [UszT 14/39], 1629: fariczkalnak [Kv; TJk 10].

-lal/-lel: kérlel: 1573: kerlely [Kv; TJk III/3. 371], 1793: kérlelte [Koronka MT; Told.].

-logat: illogat: 1745: illogatott [Uzon Hsz; Kp I. 155a P. Kováts (70) ns vall.].

-rcsel: köhörcsel: 1702: kŏhŏrczel [Tarcsafva U; Pf Boer János (20) vall.].

-sékel: mérsékel: 1605: mersékelwen [Kv; TanJk I/1. 504].

-tol: hazudtol: 1758: hazutalni [Cintos AF; TKl 19/42 Gyirászin André (60) jb vall.], 1768: hazudtoltak [Dés; DLt Liber inventationis].

A kevésbé nagyfokú improduktivitással rendelkező képzők sem alkotnak egységes típust. Ebbe a kategóriába is elsősorban számos gyakorító képzőbokor sorolható:

-dácsol/-décsel: kapdácsol: 1757: kapdácsolt [Gyszm; DE 3 St. Kémenes (38) pp vall.].

-dal/-del: furdal: 1767: furdolták [Abosfva KK; Ks 4 Mich. Jakab (36) cantor eccl. cat, vall.]. Harapdál: 1699: harabdalt [Dés; Jk 291a].

-dokol/-dekel/-dököl: érdekel: 1751: érdekelni [Szászújfalu; Told. 67]. Mérdekel: 1727: mérdékeljük, mèrdekelwin [Vaja MT; DobLev. III/505 4b].

-dos/-des/-dös: csapdos: 1599: czapdosnj [Kv; TJk VI/1. 384]. Fogdos: 1562: fogdosának [ETA I, 19 BS]. Lődös: 1655: lŏdŏsvén [Mezőpagocsa MT; TSb 21].

-doz/-dez/-döz: alkudozik: 1798: alkudoztom [Mezőbodon TA; IB]. Lengedez: 1697: lengedez [Szamosfva K; Ks 90]. Lövöldöz: 1574: leoweldezny [Kv; TJk III/3. 353].

-gál/-gél: Keresgél: 1770: keresgélni [H; BK nr 1017 vk]. Mondogál: 1676: mondogálja [TML VII, 141. Naláczi István és Székely László lev. Teleki Mihályhoz].

-gódozik, -goldozik: nyargódozik, nyargoldozik: 1657: nyorgoldozván [KemÖn. 41]. 1716: nyargodozot [Karácsonfva MT; Told. 76].

-kál/-kél, -kol/-köl: bujkál: 1676: bukálvá(n) [Kv; TJk 247]. Megtüpöcsköl: 1759: tǔpötskölve [Csejd MT; VK].

-kod/-ked/-köd: csapkod: 1782: tsapkodtak [F.zsuk K; SLt XLII/5. 46]. Csipked: 1653: csípkedni [ETA I, 66 NSz].

Mozzanatos képzőink közül az improduktivitásnak enyhe fokán található  az:

-amodik: aláfutamodik: 1626: ala futamodék [Szentgyörgy Cs; BLt 3], 1638: ala futa­modek [Mv; MvLt 291. 157a].

-int: csapint: 1762: tsapintotta [Kv; Aggm.]. Megkoccint: 1724: meg kóczintotta [Mihályfva Nk; BK sub nro 984 Georg. Taar (25) ns vall.].

Intranzitív képzőink közül is néhány e csoportba sorolható, azzal a fenntartással, hogy egyesek valószínűleg a különböző nyelvjárásokban nagyobb fokú produktivitással rendelkezhettek.

-gódzik/-gődzik, -gődik: hevergődzik: 1704: hevergödzött [WIN I, 290]. Kevergődik: 1585: kevergeottek [Kv; TJk IV/1. 516].



[1]  Szabó T. Attila: Erdélyi magyar szótörténeti tár. I–X. Buk. – Bp. 1975–2000.

[2] Heltai Gáspár: Száz fabula. Melyeket Ezopusból és egyebünnen egybegyűjtett és összeszörzett a fabuláknak értelmével egyetemben Heltai Gáspár. = Székely Erzsébet (szerk.): Heltai Gáspár válogatott munkái. Buk. 1968. 91–233.

[3] Mikes Kelemen: Törökországi levelek. = Hopp Lajos (szerk.): Mikes Kelemen összes művei. I. Törökországi levelek és Misszilis levelek. Bp. 7–300.

[4] Károly Sándor: A szóképzés grammatikai jellegéről, szuffixumfajták elkülönítéséről és a képzőprodukt­ivi­tás­ról. Nyelvtudományi Közlemények LXVII(1965). 273–289.

[5] Kiefer Ferenc: Alaktan. = Kiefer Ferenc, É. Kiss Katalin és Siptár Péter (szerk.): Új magyar nyelvtan. Bp. 1998. 222.

  [6] Nagy Ferenc: A lexikális szóképzés. Általános Nyelvészeti Tanulmányok. 6. 1969. 329–357.

  [7] Keszler Borbála: A szóképzés. Magyar Nyelvőr 124(2000). 59–73.

  [8] Szabó Zoltán: A régi nyelv igeképzőinek vizsgálódási szempontjairól. Studia. 1961. 47–53.

  [9] Kiss Jenő: A nyelvtörténet leíró szempontú képzővizsgálatáról. Magyar Nyelv LVI(1970). 210–213.

[10] Ruzsiczky Éva: A szóképzés. = Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere. I. Bp. 1961. 333–420.

[11] Keszler Borbála: i. m. 62.

[12] Kiefer Ferenc: i. m. 222.

[13] Ruzsiczky Éva: i.m.

[14] Keszler Borbála: i.m.

[15] Károly Sándor: i.m.

[16] Károly Sándor: i.m. 281–282.

[17]Uo. 282.

[18]Uo. 282.

[19]Uo. 283.

[20]Uo. 284.

[21] D. Bartha Katalin: A magyar szóképzés története. Bp.1958.

[22] Ruzsiczky Éva: i. m. 339.

[23] Kőrösi Sándor: Élő meg elavult képzők. Magyar Nyelvőr X(1882). 13–17.

[24] D. Bartha Katalin: Az igeképzés. = Benkő Loránd (főszerk.), E. Abaffy Erzsébet és Rácz Endre (szerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana. A  korai ómagyar kor és előzményei. Bp. 1991. 60–103.

[25]Uő: Az igeképzés. = Benkő Loránd (főszerk.), E. Abaffy Erzsébet (szerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana. A kései ómagyar kor. Morfematika. Bp. 1992. 55–118.

[26] I.m. 83.

[27] I.m. 83.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret