Gál László

Logikusság és társadalom

E tanulmányban azt a kérdést próbáljuk megválaszolni, hogy a fordítást miként befolyásolja a kiinduló és az érkező nyelv kifejezéseinek logikai értelembeli azonossága vagy különbsége. A fordítás kérdése viszont óhatatlanul felveti a természetes nyelvi kifejezések kontextuális voltát. Ez a leglényegesebb zavaró tényező, amikor a fordításban szerepet játszó logikai értelemre összpontosítunk. Sőt nem is áll rendelkezésünkre az a logikai eszköztár, amelynek segítségével a természetes nyelvi kifejezések kontextusát elemezhetnénk és leírhatnánk.

Ez alól a kivételt azok a többé-kevésbé mesterségesen létrehozott helyzetek képezhetik, amelyeket  kontextusmentesítéssel érhetnénk el.[1] Ha a kontextust maximálisan ellenőrizhetővé alakíthatnánk, és megtalálnánk azokat a természetes nyelvi kifejezéseket, amelyek relevánsak az emberi tapasztalat szempontjából, akkor zavartalanul összpontosíthatnánk a fordításban közrejátszó logikai értelemre. A kiinduló és az érkező nyelv kontextusmentesítése lehetővé tenné a logikai értelembeli azonosság és különbség kutatását.

Lehetővé vált tehát, hogy két világos kritériumot fogalmazzunk meg (a relevancia és a kuntextusmentesség kritériumait), ami egy hasznos kvázikísérleti helyzetet teremt. E két kritérium találkozásánál kell hogy elhelyezkedjenek az elemezendő nyelvi kifejezések. Mivel kritériumaink egyértelműek és világosak, nem ütközik nehézségbe azonosítanunk a nekik megfelelő természetes nyelvi kifejezéseket sem. Ezek a közmondások. Emiatt a következőkben elemzésünket Vöő István[2] közmondásszótárára fogjuk alapozni. E szótár alkalmat ad nekünk arra, hogy a logikai értelembeli azonosságra és különbségre összpontosítsunk a román és a magyar nyelven megfogalmazott közmondások esetében. A szótár kiinduló nyelve a román, alapvetően neolatin nyelv, az érkező nyelv a finnugor eredetű magyar. A két nyelv tehát sok szempontból különbözik egymástól.

A közmondások társadalmi státusa

Első megközelítésben a közmondások az emberi megismeréssel állnak kapcsolatban. Az emberi tapasztalatot nyelvileg megőrző formaként szinte teljesen figyelmen kívül maradtak. A helyzet valamennyire akkor változott meg, amikor az emberiséget elkezdte érdekelni az ismeretek termelésének, megőrzésének és megszervezésének módja. Ehhez hozzáadódott még századunk nyelvközpontúsága, valamint az ismeretek társadalmi terjesztésével szembeni érdeklődés. E fejlemények eredményeképpen alakultak ki bizonyos szociológiai, majd antropológiai álláspontok a közmondásokkal kapcsolatban.

Így jött létre a mindennapi életet tanulmányozó azon tudásszociológiai orientáció, amely különös helyet szentelt a közmondásoknak. E fenomenológiai fogantatású, következésképpen értelmező tudásszociológiát köznapinak vagy mindennapinak nevezhetnénk. Neves művelői,
A. Schütz,[3] P. Berger, T. Luckmann,[4] H. Garfinkel és A. Ciourel[5] kiemelték a közmondások szerepét az ember mindennapi kommunikációjában és értelmezésében.

Nincs itt terünk és szükségünk arra, hogy részleteiben elemezzük a tudásszociológia fenomenológiai orientációját minden változatában. Bejárása egy világos következtetéshez vezet el. Az ismeretek társadalmilag megoszlanak. A fenomenológiai orientáció viszont az ismeretek társadalmi megoszlását, a teoretizálás bármely szintjén is helyezkednének el (a nyelv egyszerű elsajátításának szintjén, a mindennapi ismeretek szintjén vagy a tudományos elméletek szintjén), kizárólagosan tartalmuk, koherenciájuk és konzisztenciájuk, adekvát voltuk és szerepük (a valóság társadalmi megkonstruálásában játszott szerepük) szempontjából veszi figyelembe. Teljesen hiányzik az ismeretek logikai szervezési formájának szempontjából való közelítés. E fejezet következtetéseit éppen egy ilyen kiindulópontból fogjuk levonni.

Viszont a tudásszociológia fenomenológiai orientációjának, nevezetesen A. Schütz munkáinak néhány fogalmát sikeresen felhasználhatjuk. E tanulmány utolsó részében hasznunkra fognak válni az életvilág, az ismeretek társadalmi megoszlása és a tipikusság fogalmai. Nyilvánvaló, hogy jelentésüket módosítani fogjuk, amikor saját kifejezési szükségleteinknek feleltetjük majd meg őket.

A közmondásokat olyan nyelvi megnyilvánulásoknak tekintjük, amelyekben a természetre és a társadalomra vonatkozó emberi tapasztalat kristályosodott ki. Ezen általános állítást konkretizálhatjuk. A konkretizálásra felhasználhatjuk a szótár kulcsszavait, amelyek alapján a közmondások azonosíthatók. E kulcsszavak azok, amelyek megmutatják, hogy mi körül tematizálódik a tapasztalat, miről állít valamit a közmondás, mely helyzetekben válik érvényessé. A tematizálások magukba foglalják az igazságot, az időt, a szomszédot, a kezet, a nyulat, a gyermeket, az asszonyt, az italt, Istent, a tanulást, a fejet, a szót stb. Valójában az összes közmondás a hagyományos társadalom mindennapi életének terméke.[6] Itt az, aki ismeri és alkalmazza őket, jobban megérti a dolgokat és bölcsebb. Általuk magával hordoz egyfajta „útmutatót”, ami segíti a túlélésben, erkölcsi alapot biztosít ítéletei számára, felhívja a figyelmét bizonyos jelenségekre, tulajdonságokra és attitűdökre. És ami a legfontosabb, a közmondások megoldásokat nyújtanak, és lehet, hogy belenyugvást. Megoldásokat és nem hatékonyságot. Csak a poszttradicionális társadalomnak van szüksége erre a fogalomra ahhoz, hogy lényegét megragadja.

A hagyományos társadalom eltűnésével együtt a közmondások szerepe is lecsökken. A tematizálás más formái veszik át helyüket, és a tapasztalat átadásának eszközei gyökeresen megváltoznak. A modern és a posztmodern ember tapasztalatának alapjaiban sorozatos általánosítás és az egyén egy nagyon elvont fogalma rejtőzik. Ezek a tudomány vagy a társadalmi nagycsoportok érvényesítési kritériumainak vannak alávetve.

A hagyományos társadalom szóbeliségét mint a kommunikáció legfontosabb eszközét a könyvnyomtatás, majd a mass-media helyettesíti. Emiatt többé nem a közmondások irányítanak és nyújtják a megoldásokat, hanem a társadalmilag terjesztett tudományos eredmények biztosítják a hatékonyságot, a reklámok irányítják a fogyasztást, és Murphy törvényei mint a közmondások alternatívái szolgáltatják az értelmezés kritériumait.

A logikai értelem fogalma

A logikai értelem elemzési nehézségei abból fakadnak, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre egyetlen, a természetes nyelv elemzésére vonatkozó, teljes mértékben kielégítő szemantikai modell sem. Az ide vonatkozó próbálkozások csak részben fedik a természetes nyelv területét, továbbá nem létezik egy egységesen elfogadott szemantikai elmélet sem, amelynek tárgynyelve a természetes nyelv lenne. A nyelvi szemantikák akkor bizonyultak sikeresebbeknek, amikor az elméleti konstrukciókat vagy a formális nyelveket tekintették tárgynyelvnek. Így bizonytalanságunk abból származik, hogy nem áll rendelkezésünkre egyetlen viszonylagosan teljes szemantikai elmélet sem, amelyet sikeresen alkalmazhatnánk a természetes nyelvre.

Az ide vonatkozó nem egységes, szerteágazó és gyakran többértelmű elméleteket logikusok (G. Frege, L. von Wittgenstein, A. Tarski, R. Carnap stb.) vagy nyelvészek (F. de Saussure, R. Jakobson, T. Zsilka, S. Petőfi, E. Vasiliu stb.) dolgozták ki. Mindezek az elméletek két jelentős dologra hívták fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a jelentés (meaning) kérdését nem lehet megközelíteni anélkül, hogy ne folyamodnánk az értelem (sense) és a referencia (refrence) fogalompárjához. Másrészt arra, hogy a természetes nyelv konstruktumainak jelentése kontextusfüggő. A szemantikai elméletek szintézisére irányuló legfigyelemreméltóbb próbálkozások egyike Mario Bungetől[7] származik. Ezen szintézis alkalmazásának nehézsége abból ered, hogy a tudományos elméletek nyelvének jelentéséből ihletődik, és így nem nyújt teljes megoldást a természetes nyelv jelentésének kérdésére. Mindezek ellenére M. Bunge szintetikus elmélete megpróbálja értékesíteni századunk erre vonatkozó összes pozitív hagyományát.

Induljunk ki a jelentés következő meghatározásából:

„Df₁: Legyen Ω az összes dolgok halmaza és C Î Ω a meghatározott értelmű konstruktumok halmaza. Nevezzük S-nek és R-nek az értelem- és a referenciafüggvényt. Akkor az alábbi bijekciót

 

M: C→ P_(c) X P _(Ω), úgyhogy M _(x) < S _(c), R _(c) >,

 

ahol c Î C-t jelentési függvénynek nevezzük, és M_(c) értékét a c jelentésének nevezzük.”[8]

Ezen definíció értelmében ahhoz, hogy megállapíthassuk a mi elemi mondataink jelentését, előbb ismernünk kell értelmüket és referenciájukat. Íme a meghatározások:

„Egy adott konstruktum értelmén azt a kölcsönös megfeleltetést értjük, amely a létező konstruktumok halmaza és azon konstruktumok halmaza között áll fenn, amelyek tartalmazzák P-t:

 

S : C → P _(c)”[9],

 

ahol P a predikátumot vagy predikátumokat tartalmazó konstruktumok szimbóluma.”

Bunge megkülönbözteti a konstruktumok logikai és faktuális (logikain kívüli) értelmét. Továbbá az értelmet mindig kontextusfüggőnek tekinti. Ezeket nekünk is pontosítanunk kell. A konstruktumok teljes értelme két kontextuális résztényezőtől függ. Az egyik a „konstruktumot implikáló” előértelem, valamint a „konstruktum implikáltjai”, vagyis az utóértelem.

A referencia definíciója a következő:

„...általában egy konstruktum (akár predikátum, akár mondat) referenciáján a következő függvényt értjük:

R: C → P (Ω),

amelyben C a konstruktumok halmaza, Ω azon dolgok halmaza, amelyeket a konstruktumok jelölnek, és P(Ω) azon dolgok osztálya, amelyek a P predikátumot vagy predikátumokat kielégítik. A konstruktum referenciáját az a kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés jelenti, amely a konstruktumok halmaza, illetve referenciájuk halmaza között fennáll.”[10]

Lássuk, hogyan működik ezen szemantikai elmélet a következő közmondás esetében:

 

394. Câinii latră, caravana trece.

A kutya ugat, a karaván halad.[11]

 

A magyar nyelvű közmondás két kijelentésből áll:

 

a kutya ugat (p)

a karaván halad (q).

 

A román nyelvű közmondás szintén két kijelentésből áll. Mindkét közmondást a kijelentéskalkulus eszközeivel kifejezve a p & q logikai szerkezet írja le.

Az igazságfüggvények értelmét Bunge elmélete szerint csak egy kontextuson belül lehet megállapítani. A két mondat természetes nyelvi kontextusa viszont üres. Emiatt meg kell állapítanunk logikai kontextusát. E két mondat logikai értelmét elő- és utóértelmeinek egyesítéséből kaphatjuk meg. A kijelentéskalkulus szempontjából ez azt jelenti, hogy deduktibilitási viszonyt (következményrelációt) tételezünk itt fel, azazhogy lehetséges premisszák következményének és lehetséges következmények premisszájának tekintjük. Ennek megállapítására fel fogjuk használni a tökéletes normál formákra való hozás értéktáblázatos módszerét.[12]

A módszer alkalmazása azzal kezdődik, hogy felépítjük az igazságfüggvény értéktáblázatát. A mi kezdeti, primitív formánkban a két mondatot a konjunkció kötötte össze. Ennek értéktáblázata:

A diszjunktív tökéletes normál formát úgy kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk azokat a sorokat, amelyekre az igazságfüggvény igaz (1). Ez az értéktáblázat első vonala.

Most ha az igaz igazságértékeket a változókkal helyettesítjük be, és fő műveletnek a diszjunkciót (v), mellékműveletnek a konjunkciót (&) tekintjük, akkor a p & q sémát kapjuk. Ez egyben az eredeti séma diszjunktív tökéletes normál formája, ami megadja premisszáit is. Ez azt jelenti, hogy eredeti sémánknak nincs egyetlen tőle különböző premisszája sem. Ezáltal megkaptuk előértelmét.

A konjunktív tökéletes normál formát úgy kapjuk meg, hogy az értéktáblázatból kiválasztjuk azokat az értékeket, amelyekre a séma hamis (0). A táblázatban ezek a következők:

A táblázatban helyettesítjük az igaz értékeket a változó negáltjával és a hamis értékeket a változóval. A változókat diszjunkciókkal és ezeket konjunkciókkal kötjük össze, és megkapjuk a konjunktív tökéletes normál formát. Ez a következő: ~p v q, p v ~q, p v q, (~p v q) & (p v ~q), (~p v q) & (p v q), (p v ~q) & (p v q), valamint a konjunktív tökéletes normál forma összes terminusából képezhető minden kombináció. Ez viszont a mi szempontunkból érdektelen.

Összetett mondatunk teljes értelme (SC) az elő- és az utóértelmek egyesítéséből jön létre az alábbi séma szerint:

SC _{(p & q)} = Elő _{(p & q)} È Utó _{(p & q)}.

A mi konkrét esetünkben az előértelem (a konjunktív mondatot implikáló) séma p & q lesz. Az utóértelmet (a konjunktív mondat implikáltjai) a ~p v q, p v ~q és a p v q sémák képezik. A konjunktív mondat teljes értelme tehát:

sc _{(p & q)} = (p & q) È [(~p v q) & (p v q) & (p v q)].

Fogalmazzuk most meg természetes nyelven az elő- és utóértelmeket. Az előértelem, azaz a mondatot implikáló mondat

A kutya ugat, a karaván halad

lesz. Román nyelven az előértelem azonos.

Az utóértelem, azaz a mondat implikáltjai:

Vannak olyan kutyák, amelyek nem ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak.

Vannak olyan kutyák, amelyek ugatnak, vagy vannak olyan karavánok, amelyek nem haladnak.

Vannak olyan kutyák, amelyek ugatnak vagy vannak olyan karavánok, amelyek haladnak

lesznek. A román nyelvű utóértelem azonos.

Összetett mondatunk referenciájának azonosításához az őt alkotó predikátumok listájára van szükségünk. Emiatt meg kell határoznunk szerkezetét a predikátumok logikájának nyelvén.

A referencia megállapításához alkalmaznunk kell a következő három feltételt:

„I. R_s (P _{(al,..., an)}) = ía_l,....,a_ný, (egy elemi mondat referenciaosztálya predikátumának referenciaosztálya).

II. R_s • (S₁,....,S_n) = _1£U_k£n R_s (S_k), (egy " • " művelettel összetett mondat referenciaosztálya megegyezik az elemi mondatok referenciáinak egyesítésével).

III. R_s ((Q x_l)....(Qx_n) (Px_l)....(Px_n) = Rp(P) egy kvantifikált formula referenciaosztálya megegyezik predikátumának referenciaosztályával.”[13]

Elemi mondatainkban három predikátum van jelen: „kutya” (G), „ugat” (P), „karaván” (F) és „halad” (K). Ezen predikátumok referenciaosztályai a „kutyák” (g_l,....,g_n), az „ugatók” (p_l,....,p_n), a „karavánok” (f_l,...,f_n) és a „haladók” (k₁,...,k_n). A predikátumok logikájának nyelvére átírva kezdeti összetett mondatunkat, a következő sémát kapjuk:

[$ (g_l,....,g_n) $ (p_l,....,p_n) (( G (g_l,....,g_n) & P (p_l,....,p_n))] &

[$ (f_l,....,f_n) $ (k_l,....,k_n) (F (f_l,....,f_n) & K (k_l,....,k_n))].

A kezdeti, primitívnek tekintett logikai forma p & q volt. Innen, betartva az I–III. feltételeket, megkapjuk az összetett mondat teljes referenciáját:

R _{(p & q)} = (g_l,....,g_n) È (p_l,....,p_n) È (f₁,...,f_n) È (k_l,....,k_n)

Nem maradt most már hátra csak az, hogy a teljes értelem és a teljes jelentés alapján meghatározzuk a teljes jelentést. Ez a következő:

M _{(p & q)} = < í(p & q) È [ (~p v q) & (p v ~q) & (p v q)] ý, [(g_l,....,g_n) È

(p_l,....,p_n) È (f₁,....,f_n) È (k_l,....,k_n)]>.

Megfigyelhetjük, hogy a kijelentéskalkulus eszközeivel végzett elemzésünk a közmondások logikai értelmét logikai szerkezetek közötti kapcsolatokként mutatja be. E logikai szerkezeteket pedig úgy nyerjük, hogy a természetes nyelven megfogalmazott közmondásokat átírjuk a kijelentéskalkulus nyelvére. Így kijelenthetjük, hogy a kijelentéskalkulus nyelve eszközöket szolgáltat a tudásszociológia és a fordítás elméleti és gyakorlati kérdéseinek tárgyalására.

A logikai szimbolizálás

A természetes nyelven megfogalmazott közmondásokat a kijelentéskalkulus nyelvére a szimbolizálás műveletén keresztül írtuk át. Ennek algoritmusa a következő, annak ellenére, hogy a szimbolizálás nem egy mechanikus eljárás:

„I.  Megállapítjuk az összetett kijelentés elemi kijelentéseit összekapcsoló kötőszavakat, és ennek függvényében osztjuk viszonylagosan különálló egységekre (almondatokra).

         II.  Az almondatokat a bennük szereplő kötőszavak függvényében elemi kijelentésekre osztjuk.

         III.  Ha az összetett kijelentés többértelmű, akkor logikailag egyértelműsítjük és rögzítjük.

         IV.  A logikailag egyértelműsített összetett kijelentésben az elemi kijelentéseket a logikai változók szimbólumaival, a logikai műveleteket pedig a logikai állandók szimbólumaival helyettesítjük.

         V.  A kisegítő jelek (zárójelek) segítségével megállapítjuk a logikai műveletek erősségét."[14]

Például a következő közmondás:

654. Ígérd meg, ne add meg, nem szegényedsz meg.

Egyetlen logikai szót sem tartalmaz, hanem csak vesszőket. Ennek ellenére a közmondást mi logikailag akkor tekinthetjük egyértelműnek, ha három elemi kijelentése között a konjunktív kapcsolatot azonosítjuk. A közmondás elemi kijelentései:

1. ígérd meg - p

2. ne add meg - ~q

3. nem szegényedsz meg - ~r.

A  kijelentéskalkulus nyelvén a közmondásnak a következő logikai szerkezet felel meg:

(p & ~q) & ~r.

A 654. közmondás román nyelvű változata azonos módon szimbolizálható.

Az ezen tanulmányban használt szimbólumok a következő igazságfüggvényeket jelölik: & = konjunkció, v = diszjunkció, + kizáró diszjunkció ® = kondicionális, ¬ = fordított kondicionális, ↔ = bikondicionális, ~ = negáció, é = posztpendencia, ù = prependencia, ↓ = antidiszjunkció és /. = antikonjunkció.

A szimbolizálás eljárásának legérzékenyebb pontja onnan adódik, hogy a logikai műveletek természetes nyelvi kifejezése többértelmű. Emiatt a természetes nyelvi kifejezés mögött rejlő logikai művelet azonosítása gyakran nehézkes. Így ugyanaz a természetes nyelvi kifejezés több logikai műveletet takarhat, és fordítva, ugyanazt a logikai műveletet több természetes nyelvi kifejezés fejezheti ki. A kijelentéskalkulus pontosan ezt a többértelműséget próbálta kiiktatni az igazságfüggvények meghatározó értéktáblázatain keresztül. A szimbolizálással mi a fordított utat járjuk be, az igazságfüggvények pontos logikai értelméből kiindulva megpróbáljuk őket a természetes nyelvben azonosítani. Kontextuális helyzetekben a kontextus maga segíthet a logikai műveletek pontos azonosításában. Ennek hiányában csak a tapasztalatra, az intuíciónkra és nem utolsósorban értelmezésünkre vagyunk bízva.

Gh. Enescu[15] egyik tanulmányában azt elemezte, hogy a logikai műveleteket román nyelven miként fejezik ki. Az szerző által elemzett 58 kifejezés 99 logikai műveletet tartalmaz. Ezek részaránya a következő: & = 27%, v = 6%, + = 16%, → = 19%, ← = 2%, ↓ = 1%, ~ = 29%.

A tanulmányból kiderül, hogy a legtöbb értelmű logikai művelet a konjunkció és a kondicionális. Más szóval a természetes nyelv ezen műveletek számára biztosítja a legsokfélébb kifejezési módot. E sokféleség pedig valószínűleg árnyalásukkal jár együtt.

Az események elemzése

Mivel a közmondásszótár minden közmondásának szimbolizálása egyrészt hatalmas munkát jelentett volna, másrészt nem hisszük, hogy a létezőknél radikálisan különböző eredményekhez vezetett volna, a közmondások egy adott mintáját jelöltük ki. A mintavétel kritériuma az volt, hogy a közmondás kulcsszavával kapcsolatosan legalább öt közmondás legyen a szótárban, és ezek közül azokkal foglalkoztunk, amelyek legalább két elemi mondatból tevődtek össze. Abban az esetben, ha a közmondás kulcsszavával kapcsolatos román nyelvű közmondás egy mondatból állt, akkor a magyar megfelelőjét szimbolizáltuk, ami nyilvánvalóan legalább két mondatból állt. Hasonlóan jártunk el akkor is, amikor a román nyelvű két- vagy többmondatos közmondásnak egymondatos magyar megfelelője volt jelen.

E kritérium alkalmazása eredményeképpen a mintába 576 román nyelvű és 711 magyar nyelvű közmondást foglaltunk bele. Ez összesen 1287 közmondást jelent. A román és a magyar közmondások száma közötti különbség onnan származik, hogy Vöő István sok esetben egyetlen román nyelvű közmondásnak több magyart feleltetett meg azzal a céllal, hogy minél jobban adja vissza ennek jelentését. Amennyiben nem talált a román nyelvű közmondásnak magyar nyelvű megfelelőt, saját fordításhoz folyamodott.

Első megállapításunk arra vonatkozik, hogy a közmondásokat nagyon ritkán fogalmazzák meg három vagy több elemi mondat segítségével. Románul nem találtunk csak 19-et (3,2%), magyarul pedig 11-et (1,5%). Ez azért van így, mert amikor egy közmondást állítunk, akkor impliciten és minden kételyt kizárva az igazat állítjuk. Az így állított igazság ítéletszerű, és nincs szükség semmilyen nyelvi kontextusra. Kontextusa nyelven kívüli, és kimondásának helyzete és ideje jelenti ezt.

Lássuk most, miként oszlanak meg az elemzett 1287 közmondás logikai műveletei. Az 1. táblázatból kiderül, hogy a közmondások információs tartalmát legnagyobbrészt a konjunkciók (&) segítségével fejezik ki (58,89%). Ez a viszonyítás mindkét módjára érvényes, a negációsra és a negációs nélkülire is. A második helyen a kondicionálisok (→,←) vannak. Részarányuk 29,39% a negációs összeghez viszonyítva és 21,85% a negáció nélküli összeghez viszonyítva. Harmadik helyen a negáció (~) áll 25,64%-os részarányával. Negyedik helyen a pre- és posztpendencia (], [) van. Összesített részarányuk 7,25% a negáció nélkül és 5,39 a negációval. Következő helyen a bikondicionális (↔) van 3,90%-os részarányával a negáció nélkül és 2,90% a negációval. Végül pedig a kizáró diszjunkció (+) és az antidiszjunkció (↓) helyezkedik el 1%-os részarány alatti értékkel.

1. táblázat
A logikai műveletek gyakorisága az 1287 szimbolizált közmondásban

 

Az 1. táblázatból kiderül, hogy a logikai műveletek közül a közmondásokban gyakorlatilag 4–5 szerepel. Mivel magyarázható ez a tény? Véleményünk szerint e helyzetben, a mindennapi élet világában (hogy egy schütziánus fogalmat használjunk) e műveletek használata elégséges és árnyalásuk használatukon belül történik meg. Valószínűleg létezik a logikai műveleteknek egy tipológiája bizonyos közmondások függvényében, és a közmondások tipikusak adott értelmező-cselekvési helyzetekkel kapcsolatban.

Vizsgáljuk most meg azt is, hogy miként oszlanak meg a logikai műveletek a román és a magyar nyelvű közmondásokban (2. és 3. táblázat ).

 

 

 

 

2. táblázat
A logikai műveletek megoszlása a román nyelvű közmondásokban

 

Kezdettől fogva szembeötlik a két nyelv közmondásainak hasonlósága a logikai műveletek megoszlása szempontjából. Így a két nyelv közmondásainak logikai szerkezete közötti különbségek statisztikailag feldolgozva szinte elenyészőek. Ez azt jelenti, hogy a két nyelv közmondásainak logikai értelme egészében tekintve gyakorlatilag azonos. Más megfogalmazásban kijelenthetjük, hogy az ismeretek társadalmi megoszlásával kapcsolatos közmondások logikai szerkezetei vagy logikai értelmei egy olyan homogén közegben, mint a mindennapi élet, azonos módon oszlanak meg. E megállapítás pedig két, egymástól annyira különböző nyelvre is fennáll, mint a latin eredetű román és a finnugor eredetű magyar nyelv. De annálfogva, hogy a két nép mindennapi élete hasonló, adódik az, hogy a közmondások teoretizálási formájának logikai értelmei is hasonlóak lesznek.

3. táblázat
A logikai műveletek megoszlása a magyar nyelvű közmondásokban

 

Mit értünk itt a mindennapi élet homogén jellegén? Azt, hogy a hagyományos világ mindennapi élete Európa különböző területein hasonló anyagi és technológiai ellátottságú, mélységesen vallásos, társadalmi berendezkedési módja hierarchikus, hasonló mentalitású volt, szokásrendszere és rítusai pedig az élet ugyanazon kiemelkedő pillanataihoz kötődtek. Így a hagyományos román és magyar mindennapi élet nagyon sok hasonlóságot mutat, tehát homogén.

Egy közmondásszótár megalkotása egyáltalán nem azt jelenti, hogy a közmondásokat egyszerűen lefordítják egyik nyelvből a másikba, hanem meg kell találni azokat a kulturális ekvivalenseket, amelyek szerint a román nyelv adott közmondásának megfelel a magyar nyelv bizonyos közmondása vagy közmondásai. Más szóval amikor Vöő István megalkotta közmondásszótárát, akkor a román nyelv bizonyos tárgyalási univerzumú állítását megfeleltette a magyar nyelv hasonló állításának. Az így megalkotott közmondásszótár mögött nem rejlett semmilyen fordítási szándék. Emiatt a szótár egyfajta spontaneitással rendelkezik, és a társadalmilag adottat tükrözi. Van viszont néhány kivétel. Itt arról a 83 közmondásról van szó, amelyeknek Vöő nem találta meg a kulturális megfelelőit, és emiatt lefordította őket. Ezekben az esetekben a fordítási szándék jelenléte nyilvánvaló. Íme, hogyan oszlanak meg a logikai műveletek a lefordított közmondások esetében:

4. táblázat
A logikai műveletek gyakorisága a Vöő István által lefordított közmondásokban

 

A 4. táblázat alapján megfigyelhetjük, hogy az, amit a román és magyar nyelvű közmondások logikai értelmének hasonlóságáról mondottunk, többé nem érvényes. Pontosítsunk. Ha kiszámítjuk a román és magyar nyelvű közmondások közötti logikai értelmi különbséget, akkor ennek összege csak 3,03% (2. és 3. táblázat). Ugyanazt a számítást elvégezve a 4. táblázat alapján a különbség 9,68%-os. Ez azt jelenti, hogy Vöő István fordítói beavatkozása a logikai értelmi különbségeket megháromszorozta. Más szóval a kulturális megfelelőkön keresztül történt „fordítás” logikai értelmi szempontból hűebb, mint a szerzői fordítás.

A konjunkció és a kondicionálisok tipológiája

A mindennapi élet teoretizálásainak első szintjét A. Schütz szerint a nyelv elsajátítása jelenti. A második szinten a közmondások és a szólások helyezkednek el. A közmondások mint teoretizálások a világ, nevezetesen a mindennapi világ egy adott képét nyújtják, sőt részei ennek. Ezt a világot számos és változatos elem népesíti be. A közmondások mint nyelvi megnyilvánulások egynéhány közös alkotóelem körül egyesíthetők.

Ezután következő elemzésünkben segítségünkre lesznek azok az eredmények, amelyeket a kijelentéskalkulus metanyelvének alkalmazása termelt a közmondások tárgynyelvére való alkalmazása útján. A továbbiakban megpróbáljuk meghaladni eddigi, nevezhetnénk „atomi” közelítésünket és elemzésünket áttenni egy „molekuláris” szintre. E „molekuláris” közelítésben nemcsak a közmondásokat alkotó mondatok állandó logikai kapcsolataira fogunk összpontosítani, hanem azon mondatokra is, amelyek egy adott logikai szerkezetbe belépnek. Megpróbáljuk majd azonosítani és általánosítani azokat a tartalmi közöseket, amelyek a közmondásokat alkotják. Ezen elemzésben a konjunkciót (&) és a kondicionálisokat (→,←) fogjuk figyelembe venni, mivel ezek a leggyakoribb logikai műveletek.

Kezdettől fogva megállapíthatjuk, hogy mindenik közmondáshoz, pontosabban mindenik állításhoz, amelyet a közmondás tartalmaz, csak az igaz logikai igazságértéket lehet hozzárendelni. A közmondást bárhol és bármikor is fogalmazták meg vagy jelentik ki, sohasem a hamis állításának szándékával teszik. Ez viszont nem jelent akadályt abban, hogy a közmondások ellentmondjanak egymásnak. Más szóval, a logika terminusaiban nem tartják be az ellentmondásmentesség alaptörvényét. Tagadhatatlan, hogy a közmondások kijelentése az értelmező-cselekvési helyzetek bármelyikében az igazat és csakis az igazat vonja maga után. Emiatt mindenik közmondás, attól függetlenül, hogy állít vagy tagad valamit, mindig igaz.

Nincsenek hamis közmondások? Az általunk elemzettek között nem találtunk ilyet. A mindennapi élet körülményei között nem hiányzik a hamis igazságérték, mivel nélküle az igaz igazságérték is értelmét veszti. Emiatt megoldásunk erre a helyzetre az, hogy a hamisat állítani, nyelvileg kifejezni értelmetlen, különösen pedig a közmondások minden kételyt kizáró igaz státusával. Annak ellenére, hogy a közmondásokhoz tartozó logika is kétértékű, az ide tartozó értelmező-cselekvési helyzetekben kizárólagosan az igaz igazságérték működik.

Ezzel magyarázható, hogy a szótárból általunk elemzett közmondások közül teljesen hiányoznak azok a kifejezések, amelyek szükségessé tennék a kétértékű logika keretei közül való kilépést, még csak a modálisok formájában is. Egynéhány kivételt találunk ez alól. Íme a közmondás:

340. A mânca şi din barbă a nu mişca, nu se poate.                 Szimbólumokkal: ~M (p & ~q)

Orrot fújni, levest is hörpinteni lehetetlen.                              Szimbólumokkal: ~M (p & q).

(M a modális logikában a lehetséges szimbóluma, a ~M pedig a lehetetlené.)

 

Ebben az esetben a „lehetetlen” értelmezése első pillantásra alethikus modalisnak tűnik. Ennek a logikai igazságértékek terminusaiban egy háromértékű logika felelne meg, amely megszegné a kizárt harmadik logikai alaptörvényét. Mégis azt hisszük, hogy ez az értelmezés helytelen. A valósághoz hűebb értelmezés az lenne, hogy a kifejezés hamis. Más szóval nem arról van szó, hogy lehetetlen „orrot fújni és levest hörpinteni”, hanem arról, hogy hamis az a konjunktív mondat, amit az „orr fújásának” és a „leves hörpintésének” összekapcsolásából nyerünk. A hamis itt a közmondásokhoz általánosan rendelt igaz alternatívája, és a lehetetlen semmi esetre sem az igaz és a hamis alternatívája.

A konjunkció tipológiája

Két dolog érdekel itt bennünket: a tipikus konjunktív logikai szerkezetek, valamint a mondatok tartalmának szintézise.

A leggyakoribb logikai szerkezet két mondat egyszerű konjunktív egymás mellé helyezése. Szimbólumokkal p & q. A mindennapi élet kihasználja a negáció biztosította kifejezési lehetőségeket. Így megtaláljuk a konjunkció negált tagjainak mindenik kombinációs lehetőségét. Azaz azokat is, amikor a konjunkció egyik tagja negált (p & ~q, ~p & q), valamint mindkét tag negációját (~p & ~q). Nagyon ritka az az eset, amikor a negáció magára a konjunktív kifejezésre esik. Csak három ilyen esettel találkoztunk: 143. Nincs olyan hosszú nap, hogy estéje ne volna. 250. Nincs senki, akinek tanulnia ne kellene és senki, akitől tanulni ne lehetne. 406. Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni – mind magyar nyelven. E közmondásoknak a következő logikai szerkezetek felelnek meg:

~(p & ~q) a 143. közmondásnak,

~(~p & ~q) a 250. és 406. közmondásnak.

A 143. közmondás a kijelentéskalkulus következő törvényével kapcsolatos:

~(p & ~q) Û (p ® q).

Ha ezt a közmondást az ekvivalencia jobb oldalán lévő logikai szerkezetnek megfelelően fogalmaznánk át, akkor a természetes nyelv megszokott kifejezését nyernénk.

A másik két közmondás szimbolizálását az igaz, hamis és lehetetlen igazságértékeinek fenti értelmezését figyelembe véve végeztük el. Ha erre a logikai szerkezetre alkalmazzuk a De Morgan-törvényeket, akkor a következő logikai szerkezetet nyerjük:

~(~p & ~q) Û (p v q).

Ha ugyanazt a természetes nyelvi átfogalmazást végeznénk el a jobb oldali logikai szerkezetnek megfelelően, akkor eléggé szokatlan kifejezést nyernénk.

Ami a második szempontunkat illeti, azaz a mondatok tartalmának szintézisét, a bonyodalmat az okozta, hogy a konjunktívan kapcsolt tartalmak szinte átláthatatlanul változatosak. Emiatt nem tehettünk mást, mint hogy egy ad hoc fogalmi együtteshez folyamodjunk. Ennek alkalmazása a következő csoportok létrejöttét idézte elő:

a) Azon közmondások csoportja, amelyekben két állítást egyszerűen egymás mellé helyeznek. Például: 110. Câinii latră, caravana trece. A kutya ugat, a karaván halad, vagy 201. Din afară frumos şi înăuntru găunos. Kívül fényes, belül férges. E csoporthoz való tartozás szempontjából a tipikus közmondás a 110. A kutyák ugatásának állítását összekapcsolni a karaván áthaladásával egymáshoz képest irreleváns. Ennek természetes nyelvi jelentése a hiábavalóság, a dolgok adott menetébe való beavatkozás lehetetlensége, és mindezt egyszerű konjunktív összekapcsolással éri el. Az irrelevancia nem annyira nyilvánvaló a 201. közmondás esetében. A benne lévő állítás a „belül–kívül”, azaz a „bent–kint” pár kapcsolatán alapszik. A kapcsolat megkérdőjelezhető, mivel a belső el van rejtve.

A román és a magyar nyelvű közmondás logikai és természetes nyelvi szerkezete azonos, tehát a két közmondás is egészében szinte azonosnak tekinthető.

b) Azon közmondások csoportja, amelyek konjunktívan helyzeteket fejeznek ki. Például: 146. Au scăpat de dracu, au dat peste tată-său. A kakastól elfut, oroszlánra talál, vagy 397. Cine nu deschide ochii, deschide punga. Aki nem vigyáz, ráfizet. A közmondások elemzése folyamán gyakran találkoztunk olyanokkal, amelyeket az „aki” határozatlan névmás vezet be. Általuk egy helyzetbe kerülünk be, egy olyan konjunktúrába, ahol az állítás érvényességet nyer. Ha az „aki”-t tulajdonnévvel helyettesítjük be, akkor a közmondás egyértelműbb és világosabb formáját kapjuk: János nem vigyáz, ráfizet. Így a helyzetet konkretizáltuk, vagy az egyén fölötti igazságot az adott értelmező-cselekvési helyzetbe vittük át.

c) A közmondások következő csoportja egy adott állapot tulajdonságait hozza felszínre. Például: 395. Tunde oaia, dar nu-i lua şi pielea. Juhot nyírni, nem nyúzni kell, vagy 324. Cap mare, minte puţină. Feje mint egy hordó, esze mint egy dió. Ezekben a közmondásokban az állapot bizonyos eleme (a juh nyírása – a juh bőre, a hordónyi fej – a diónyi ész) képezi az igazság állításának alapját. A megnevezett tulajdonság az állapot releváns tulajdonsága és tagadása visszafordíthatatlan károk lehetőségére hívja fel a figyelmet.

d) Más közmondások a térre vonatkoznak. Például: 322. Minciuna umblă prin lume, iar dreptatea stă pe loc. A hazugság világot kerül, az igazság egy helyben ül, vagy 562. Vorba de rău se duce ca glonţul, iar cea de bine înnămoleşte. A rossz hír szárnyon jár, a jó hír alig kullog. E csoport egyes eseteiben távolságok megtételéről van szó, amikor is az állításon keresztül bejárjuk a teret.

e) A közmondások az időt mint egyidejűséget vagy mint egymásutániságot fejezik ki. Például: 296. Vorbeşte de lup, şi lupul la uşă. Farkast emlegettünk, a kert alatt jár, vagy 542. Să bei vinul, dar să nu te bea. Ki a bort megissza, ura legyen.

A leggyakrabban előforduló közmondások az egymásutániságokra, tehát az idő dinamikájára vonatkoznak. Érdekes megjegyeznünk, hogy melyek azon időbeli dimenziók, amelyekről a közmondások szólnak. Így azonosíthatók olyan közmondások, amelyek az idő fizikai ciklusaira vonatkoznak. Ilyenek a reggel–este, nappal–éjjel, nyár–tél, ma–holnap stb. Egy másik csoport az ember és a fizikai időciklus kapcsolatára vonatkozik: lefekvés–alvás–felkelés, élni–meghalni, dolgozni–enni, szántás–aratás, apa–fiai, fiatalság–öregség stb. És végül azon közmondások csoportja, amelyek azon időciklusokra vonatkoznak, amelyek kimondottan társadalmi cselekvési formákkal kapcsolatosak: adni–venni, eladni–vásárolni, ígérni–betartani, szerelem–házasság, egyszer–soha stb. Mindezek a ciklusok felhívják a figyelmet arra, hogy a hagyományos mindennapi élet időhorizontja zárt, ismétlődő és állandó. E világban szinte egyáltalán nem készülnek nagy lélegzetű tervek, amelyek valóra váltásához hatalmas erőforrásokra és évek hosszú sorára lenne szükség. E mindennapok erőforrásai az egyénre korlátozottak, arra, amit megvalósítani és megérteni képes. Ez a hagyományos világ. E világ nem a modern racionalitás követelményeinek van alávetve, itt nem lehetségesek a világháborúk vagy az egész világot átfogó gazdasági válságok. E világ szellemi termékeiben, a közmondásokban jelen lévő logikai értelem minden változata és kifejezési lehetősége megvan. A hangsúly eltolódása pedig lehetővé teszi a modern társadalom felé való fejlődést.

A kondicionálisok (→,←) tipológiája

A két említett kritériumunk szempontjából azért elemezzük éppen a kondicionálisokat, mert ezek a második leggyakoribb logikai műveletek (1. táblázat).

A negáció kifejezési eszközére vonatkozó eddigi megállapításaink a kondicionálisokra is érvényesek. Eszerint a kondicionálisok negált tagjainak összes kombinációs lehetőségével találkoztunk. Így az ide tartozó logikai értelem a következő szerkezeteken oszlik meg: p → ~q, ~p → q, ~p → ~q, ~p ← q, p ← ~q, ~p ← ~q. Ez nem jelenti azt, hogy a negáció nélküli tagok nincsenek jelen. Ellenkezőleg. Ha a kondicionális logikai szerkezetek között kitüntetetteket akarnánk azonosítani, akkor a következő három lenne az: p → q, p ← q, ~p → ~q.

A kondicionálisok segítségével kifejezett közmondások között a következő csoportok azonosíthatóak:

a) Az oksági viszonyt kifejező közmondások. Például: 2. Apa când se umflă şi pe munţi îi scufundă. Özönvíz ha tombol, hegyeket lerombol, vagy 82. Capul până nu se sparge, creierii nu se văd. Míg a fő be nem törik, az agy ki nem látszik.

b) A helyre vonatkozó közmondások csoportja. Például: 348. Unde mănâncă doi, mai poate mânca şi al treilea. Ahol ketten jóllaknak, ott a harmadik sem marad éhen, vagy 424. Când ai o pisică blândă, şoarecii-n casă fac stână. Ha nincs otthon a macska, táncolnak az egerek.

c) Elvárásunk szerint az időbeliség kondicionális logikai szerkezettel kellene hogy kifejezésre jusson. A dolog nem így áll. Erre a jelenségre nem találunk más magyarázatot, mint hogy a hagyományos világ közmondásokban megtestesült teoretizálásai a konjunkció logikai értelmén mint leggyakoribbon keresztül fejezi ki az időbeliség lényeges dimenzióját.

d) A kondicionális logikai szerkezettel építkező közmondások a körülmények széles skáláját fejezik ki. Például: 31. Bărbatul zice din fluier, muierea plânge de foame. Hol az ember egész nap csak furulyál, ott az asszony csak éhesen sírdogál, vagy 115. Nu-i vinovat câinele, el intră unde vede uşa deschisă. Nem jön be a kutya a pitvarba, ha beteszik az ajtót. A kondicionális előtagját bevezető „ha” szócska szerepe az, hogy még  nem expliciten is helyezzen bele abba a körülménybe, amely érvényesíti a közmondás használatát. A körülményekhez való kötődésük folytán e közmondások nem leírásokat nyújtanak, hanem inkább cselekvéseket.

A közmondások állításainak természete

E rész célja az, hogy megállapítsuk, mely fogalmak vannak kapcsolatban a közmondások kulcsszavaival, és hogy vannak-e ebből a szempontból releváns különbségek a román és a magyar nyelvű közmondások között. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, ki kell választanunk azokat a kulcsszavakat, amelyekkel a legtöbb fogalom kapcsolatba kerül. Kiválasztási kritériumunk ezúttal az lesz, hogy a kulcsszónak a szótár legalább tíz közmondást szenteljen. E kritérium alapján a következő kulcsszavaknak szentelt minta alakul ki: a pénz (19); a jó (13); a fej (12); a kutya (12); az asszony/feleség (17); a tanulás/ismeret (11); a farkas (14); a hazug/hazugság (11); az étel/evés (13); a szerencse (10); a szegénység/szegény (14); a beszéd/szó (15).

További elemzésünket a pénz kulcsszava alapján fogjuk elvégezni. Döntésünk arra alapszik, hogy e kulcsszónak szenteli a szótár a legtöbb közmondást.

A pénzzel kapcsolatos közmondásokat a következőképpen lehet csoportosítani:

– a pénz megszerzése lehetséges munka által, házasság útján, más pénzből a román nyelvűek szerint; munkával, más pénzből, házasság útján és elnyerve a magyar nyelvűek szerint;

– a pénz elvesztése lehetséges, mivel kerek és elgurul, vagy olyan, mint a madár, és elrepül, románul; mivel kerek és elgurul, mivel sas, elrepül, magyarul;

– a pénzt elkölteni könnyű, ma van, holnap nincs, románul; télen költöd el, amit nyáron szereztél, könnyen költöd el, ma van, holnap nincs, magyarul;

– a pénz megőrzése sötét napokra szükséges; magyarul pedig arany a föld gyomrában;

– a pénz emberi státust biztosít; magyarul pedig hitelt, gazdagságot és hatalmat ad;

– a pénzzel szerezhetsz barátot, ellenséget, életet, akármit, nyúltúrót; magyarul barátot, mindent, szülőt, de nem békét;

– a pénz még több pénz megszerzésének óhaját vonja maga után mindkét nyelvben;

– a pénz hiánya halott madárrá változtat; magyarul pedig nélküle bot nélküli vakhoz hasonlítasz;

– a pénz, ha nincs forgalomban, akkor nem gyarapszik; elásva a földbe semmi haszna sincs, magyarul.

E fogalomkategóriákat a közmondások román és magyar természetes nyelvi jelentésének minél jobb megfeleltetése által jelöltük ki. Összehasonlításuk újra hasonlóságukat hozza felszínre. E közmondások mind a pénz normális gazdasági körforgásának ciklusaival kapcsolatosak. A különbségek a pénznek az állításokban szereplő tulajdonságai, illetve a pénzzel kapcsolatosan használt metaforák vonatkozásában léteznek.

A pénznek a gazdasági körforgás ciklusaiban való itteni részvétele szintén a hagyományos világgal áll szoros összefüggésben. Ez a gazdaság nem egy valódi piacgazdaság, itt nincsenek nagyméretű beruházások, a bankok sem adnak előnyös kamatokat a folyószámlára betett pénzre, a tőzsdei spekuláció kizárt, és a nemzeti gazdaságok értékkülönbségei sem tesznek lehetővé exportból származó profitot. A közmondások pénzzel kapcsolatos állításai a hagyományos világ mindennapjainak helyzeteit írják le. Annak folytán, hogy e világ sokkal „egyszerűbb”, mint a modern világ, egyben a közmondások által megragadott tipikus helyzetek skálája is szűkebb. Így a közmondások tipikussága megfelel a hagyományos világ mindennapjai szűk körű tipikus helyzeteinek.

Ami a 19 közmondás logikai szerkezetét illeti, megállapíthatjuk, hogy a 11 két mondatban kifejezett román nyelvűnek megfelel 17 magyar nyelvű. A román nyelvű közmondásokban 16 logikai művelet szerepel, a magyar nyelvűekben pedig 26. A különbségekből semmilyen releváns következtetést nem vonhatunk le. Tehát megmaradunk azon előző globális megállapításoknál, amelyeket a logikai műveletek összességéről tettünk.

Következmények

1. A közmondásokban mind a logikai műveletek, mind a logikai szerkezetek bizonyos megoszlás szerint vannak jelen. A logikai értelem nem homogén társadalmi megoszlása igazolja a tudásszociológia ilyen szempontú elemzését. E megoszlást adottnak tekintjük, anélkül hogy oksági kapcsolatokat tudnánk feltárni.

2. Megállapíthattuk, hogy a román és a magyar nyelvű közmondások logikai értelmei közötti különbség a hagyományos mindennapi élet homogén megnyilvánulási helyén minimális. E megállapítás viszont a kulturálisan egymásnak megfelelő közmondásokra érvényes. A szándékos fordítói beavatkozás egyúttal a nagyon hasonló logikai értelmeket is módosítja.

3. A negációnak fontos szerepe van a közmondásokban, de sohasem az, hogy segítségével a hamisat fejezzük ki. A közmondások nincsenek kapcsolatban azzal a világgal, amelyben a hazug paradoxonához hasonló paradoxonok jönnek létre.

4. A közmondásokhoz rendelhető egyedüli igazságérték az igaz. A közmondások a hamisat csak mint lehetséges logikai igazságértéket vehetik fel, csakhogy ezt nem érdemes kifejezni.

 

Logic and Society. Translation and Logical Sence in the Dictionary of Proverbs (abstract). The intention of this study is to find out the extent to which translation is affected by identities or differences in the logical sense of linguistic expressions belonging to the source and target language. Dealing with translation inevitably poses the problem of the contextual nature of natural linguistic manifestations. This is an essential disturbing factor in our focusing on the role of logical sense in translation. All the more so as we do not posess a logical instrument which can analyse and describe all that belongs to the natural linguistic context of certain expressions. About these questions wants we an answer.