Neményi Ágnes–Veress Enikő

Gazdálkodás és vállalkozás az erdélyi falvakban

 

A romániai falvak 1989 után súlyos válsághelyzetbe kerültek, ugyanis a leginkább mezőgazdaságra alapuló rurálgazdaságok nem tudtak beilleszkedni az új gazdasági helyzetbe. A kilencvenes évek elején a téeszek és állami gazdasági vállalatok gyakorlatilag megszűntek, helyüket pedig nem vették át a piacgazdasági mechanizmusokra épülő gazdálkodási formák (a mezőgazdasági magántulajdon jelenléte 1991 után nem hozta meg a várt eredményeket). Amint az tanulmányunkból is kitetszik, a domináns gazdálkodási forma az önellátáson alapszik. Ám a mezőgazdasági vállalkozás igen kis mértékben van jelen falvainkon, habár egyedül ez jelentheti a megoldást vergődő, kiutat kereső falusi településeinken. A (mindenekelőtt mezőgazdasági) vállalkozószellem kismértékű, mivel az elmúlt tíz év kormányai nem biztosítottak valós segítséget ez irányban, a támogatások mind ez idáig (például a mezőgazdasági kuponrendszer) szimbolikusak maradtak.

Jelen tanulmányunkat egy 1998–2000 közötti felmérésre alapozzuk, amelyet Erdély három falusi településén végeztünk, az empirikus kutatás egy komplex kérdőív, illetve egy félig strukturált interjú segítségével történt egy reprezentatív mintán. Tehát a helyzetfelmérés az új kormány által beígért jelentős mezőgazdasági támogatási program életbeléptetése előtti helyzetet szemlélteti.

A megélhetés különböző forrásai falun

Ha az országban észlelhető átalakulási folyamatot vizsgáljuk, szembetűnő a falu és mezőgazdaság helyzete, ugyanis a földtörvény alkalmazása nyomán a földek mintegy kilencven százaléka magántulajdonba került. Ez a tulajdonviszonyok radikális megváltozását eredményezte, anélkül azonban, hogy az emberek gyökeresen tudtak volna változtatni a föld megmunkálása vagy az állattartás terén.

Az új társadalmi gazdálkodási modell lényege a vállalkozói magatartás elterjedése, mely kötődik a profithoz és a kockázatvállaláshoz, a piacra való termeléshez. Ez az új magatartási forma bizonyos fokig egyéni tulajdonságok függvénye, olyan egyéni adottságoké, melyek az adott gazdasági feltételek között bátorságot, pénzt, akaratot és rátermettséget kívánnak. Tehát az egyén szintjén új gazdasági magatartás szükséges, mert az önellátó, önfenntartó, hagyományos termelést fel kell hogy váltsa a vállalkozói tevékenység.

A kívánt változások viszont nem csupán egyéni feltételek függvényei, hanem a makrogazdaságiaké is, mint a szakosodott piac, a föld piaca, a mezőgazdasági szolgáltatások megléte, előnyös hitelrendszer működése, munkaerőpiac működése stb.

Kérdésünk az, hogy Romániában léteznek-e az egyéni és társadalmi feltételek a vállalkozói tevékenység számára, és hogy a jövőben tud-e fejlődni ez a fajta tevékenység. Mert Románia modernizációs törekvéseinek jó része az ilyen strukturális átalakulások lehetőségeinek a függvénye.

A vállalkozói magatartás egyéni feltételeit elemezve azt látjuk, hogy ezek leginkább a falusi családhoz és a helyi közösséghez fűződnek. Ezen a szinten a mezőgazdasági vállalkozói magatartás a család kulturális hátterének függvénye. Főként azokról a családokról van szó, amelyek 1948 előtt rendelkeztek földdel vagy egyéb tulajdonnal. E családok közös emlékezetében még él a vállalkozói stratégia. Ezek viszont a lakosság igen kis hányadát jelentik, hiszen sokan azok közül, akiknek emlékezetében még élt a mezőgazdasági vállalkozói szellem, meghaltak vagy kivándoroltak.

A vállalkozói magatartás másik forrása főként a kommunista időszak társadalmi-gazdasági pozícióihoz kapcsolódik. Tehát arról a társadalmi rétegről van szó, amely a mezőgazdasági vagy egyéb ágazatban menedzseri pozíciót töltött be, és kapcsolatrendszerét az új helyzetben is gyümölcsöztetni tudta.

A falusi háztartások fontos jellegzetessége a változatos jövedelemforrások párhuzamossága. A jövedelemforrások egy része pénzbeni, egyéb források természetbeniek.

A falusi népesség jelentős része időskorú, ezek számára a megélhetés legfontosabb formája a mezőgazdasági nyugdíj, mely viszont köztudottan igen csekély. A falusi idős lakosság másik része állami nyugdíjas, ezek a nyugdíjak a mezőgazdasági nyugdíjaknál nagyobbak, és a falusi lakosság pénzbeni jövedelmének jelentős részét képezik.

A nyugdíjas háztartások többsége élelmiszert termel saját fogyasztásra. E termelési forma azonban hagyományos módszerekkel folyik (igásállatokkal, lóval, szarvasmarhával stb.), és ezek a termelők csak a termésfelesleget értékesítik a piacon. A falusi háztartások mintegy 55 százaléka ehhez a háztartástípushoz tartozik. A legszegényebb családok a mezőgazdasági nyugdíjasok köréből verbuválódnak.

A falusi aktív lakosság mintegy 30 százaléka valamilyen ipari munkahellyel is rendelkezett, ameddig az ipar nem mondott csütörtököt. A munkaerőnek ez a része a falun lakó, de városra ingázók jelentős részét képezte. Most ez a népesség munkanélkülivé válik, mivel az állami ipar mély válságban van, vagy átszervezik, vagy megszüntetik. Tehát a falusi aktív népesség jelentős része elveszíti munkahelyét, utcára kerül, munkanélkülivé válik, vagy visszatér a mezőgazdaságba mint fő foglalkozásba, bár ezt a tevékenységet eddig is végezte, de csak szabad idejében.

Vizsgáljuk meg tehát azokat az országos szintű strukturális változásokat, amelyek az utóbbi két év alatt végbementek, de amelyekről statisztikai elemzések nemigen készültek.

1. táblázat. A falvak foglalkozási struktúrájának változása 1997–1999 között (%)

 

Igen érdekesek a két év alatt történt változások:

– az alkalmazottak részaránya falun 4,8 százalékkal csökkent (országosan az összes alkalmazott aránya 21 százalékról 16,2 százalékra apadt, városon ez az arány 50,5 százalékról 45,8 százalékra);

– enyhe, 0,1 százalékos növekedést mutat a vállalkozói réteg aránya, ez országos viszonylatban roppant kevés, viszont ha összehasonlítjuk a városi adatokkal, ott a növekedés valamivel magasabb, 0,2 % (0,7 százalékról 0,9 százalékra nőtt);

– enyhén növekvő a nem mezőgazdasági önfenntartók aránya is (2,4 százalékról 2,5 százalékra);

– enyhén csökkent a földművesek aránya – 0,9 százalékkal, de ez az adat megtévesztő, mert ugyanakkor a nyugdíjasok részaránya  majdnem 5 százalékos növekedést eredményezett, viszont ők is mezőgazdaságból élnek, amitől nem lehet eltekinteni;

– szintén strukturális változásra utal a munkanélküliek számának növekedése, még akkor is, ha  ez falun csak 1 százaléknyi (városon viszont ez a növekedés sokkal jelentősebb, 4,8 százalékról 7,2 százalékra nőtt az arány).

Az empirikus felmérés adatainak részleges bemutatása

Az alábbiakban az általunk végzett empirikus felmérés alapján  a minta demográfiai, illetve gazdálkodási struktúráját szeretnénk röviden bemutatni. A kutatás, melyet Erdély három falusi településén végeztünk, a gazdálkodási stratégiák mellett a helyi lakosság magánvállalkozással szembeni mentalitásának változásait volt hivatott felmérni.

Erdély Románia egyik olyan régiójaként van számon tartva, amely földrajzi fekvés, nemzetiség, felekezet, valamint gazdasági struktúra szempontjából a leginkább sokszínű képet mutatja. Az erdélyi falvak realitásainak felmérése és a regionális fejlődési stratégiák kidolgozása a szakértőket is nehéz feladat elé állítja, mivel e sokszínűség folytán igen körültekintően kell eljárni. A különböző kisrégiók sajátosságainak alapos felmérése és leírása nélkül nem adhatunk hiteles képet az erdélyi régió gazdasági, társadalmi és demográfiai helyzetéről. E meggondolásból kiindulva az 1998–2000 között elvégzett empirikus kutatásunk alapjául három – földrajzi, gazdasági és nemzetiségi összetétel szempontjából egymástól különböző – falusi település szolgált.1 Kutatásunkat egy komplex kérdőív segítségével végeztük, mely kiterjedt a falu mentalitás- és értékrendváltozásaira, de a jelen tanulmányban csak a gazdálkodáshoz kapcsolódó eredményeket mutatjuk be. A mintában szereplő települések kiválasztásában tehát több tényező játszott közre. 

A mintánkban részt vevő települések bemutatása

Az 1. falu minden szempontból a leginkább sokszínű képet mutatja: a szomszédos Kolozs megye egyik fontos ipari központjának vonzáskörzetében, ugyanakkor az Erdélyt átszelő egyik főút mentén fekszik. A falu nemzetiségi, illetve gazdasági  szerkezete alapján vegyes falu. A mezőgazdaságban dolgozók aránya alacsony (mintánkban 10,8%). A település magánvállalkozói között a mezőgazdasági magánvállalkozók is képviselve vannak, ami a mintánkban szereplő másik két faluban nem jelenik meg (e két utóbbi faluban az erdőipari magánvállalkozás a domináns, elsősorban a minta harmadik falujában). Etnikai hovatartozás szempontjából a leginkább sokszínű képet mutatja, hiszen lakosságát hat különböző nemzetiség alkotja (lásd a 2. táblázatot).  

 A 2. falu a három település közül a leginkább elszigetelt, hegyi falu, mely nemzetiségi összetétele alapján homogén képet mutat (a lakosság 98,5%-a román nemzetiségű), foglalkozási szerkezete alapján a nem mezőgazdasági szektorban dolgozók szinte ugyanolyan arányban képviseltetik magukat a mintánkban (13,7%), mint a mezőgazdaságban foglalkoztatott magángazdák (16,7%).

A 3. falu olyan hegyi település, amely egy ipari város vonzáskörében fekszik. Az aktív lakosság (leginkább a férfiak) a szomszédos ipari központba ingázik, mivel helyi szinten nem létezik olyan gazdasági egység, amely le tudna kötni ilyen nagyszámú népességet. A mezőgazdaságban (leginkább az erdőgazdálkodásban) az aktív lakosság 34,1%-a dolgozik. Ez az arány annak is tulajdonítható, hogy a mezőgazdasági magántulajdon a  szövetkezetesítés után is megmaradt (nem létezett sem mezőgazdasági termelőszövetkezet, sem állami farm). A falut 100 százalékban magyar nemzetiségűek lakják.

A minta demográfiai változóinak a bemutatása

A felmérésben részt vevő három településből összesen 344 megkérdezett egyén alkotta a mintánkat. Települések szerint: 110 kérdőalanyunk képviselte az 1. falut, 102 a 2. falut és 132 kérdőalanyunk volt a 3. faluból.

Amint azt fentebb is említettük, nemzetiségi szempontból olyan falvakat választottunk, amelyek reprezentatívak az erdélyi etnikai sokszínűség szempontjából.

2. táblázat. A minta falvankénti nemzetiségi összetétele

 

A mintában részt vevő személyek korcsoportok szerinti megoszlása tükrözi az erdélyi (és romániai) falu demográfiai helyzetét, mivel a falu egyik általános érvényű jellemzője az elöregedési tendencia. Így mintánkban is az idősebb korcsoportok vannak inkább jelen, az ötven év feletti alanyok aránya a 3. faluban  a legkisebb (43,9%), a legnagyobb a 2. faluban, ahol ez az arány 58,8%. A magyarázatát ennek a helyzetnek a két település egymástól eltérő gazdasági-földrajzi háttere adja, így a 3. falu esetében a szövetkezetesítés nem valósult meg a szocializmusban, tehát a mezőgazdaság „szocialista átalakítása” nem űzte el a helyi lakosságot (a közbirtokosságban levő erdők feletti tulajdonjog megszűnte azonban súlyos csapást jelentett, mivel az erdőkitermelés a falu egyik hagyományos megélhetési lehetősége volt). Ipari központ vonzáskörzetében lévén adott volt az ingázási lehetőség, így az aktív lakosság jelentős része (leginkább a férfiak) a közeli ipari központban talált magának állandó munkahelyet. A 2. falu esetében a település elzártsága, illetve a szövetkezetesítés eredményeként a hagyományos gazdasági struktúrák megsemmisülése a hatvanas évektől  jelentős elvándorlást eredményezett.

 

 

 

3. táblázat. A minta korcsoportonkénti összetétele falvanként

 

 A mintánkban szereplő személyekről iskolai végzettségük alapján elmondhatjuk, hogy a legmagasabb iskolai végzettségi szint  a szakiskola, amely, ha figyelembe vesszük a falun ma is létező felfogást, miszerint a „mesterséget senki ki nem veszi a kezedből”, nem meglepő. A legtöbb szakiskolát végzett egyén a 2. faluban van, ahol elsősorban a  mezőgazdasági  szektor kilátástalansága miatt (a falu mezőgazdasági területei megművelésre alkalmatlanok) többen végeznek olyan iskolát, mely majd alternatív lehetőséget nyújthat a (nem mezőgazdaságból való) megélhetésre. A képzettségi szint szempontjából a mintában részt vevő alanyok nagy része (75,9%) alacsonyabb fokú iskolai képzettséggel rendelkezik. Az 1. falu esetében ez az arány az átlagnál alacsonyabb (71%), ami bizonyítja a település kevésbé hagyományos jellegét, ahol a képzettség befektetésnek számít. A leginkább elmaradott falunk (a 2. falu) esetében a középfokúnál alacsonyabb képzettségűek aránya  a legnagyobb (84,3%), de ugyanakkor ezen a településen a legnagyobb azoknak az aránya, akiknek posztliceális, illetve felsőfokú iskolai végzettségük van (13,8%).

4. táblázat. A minta falvankénti iskolai képzettség szerinti megosztása

 

 Ami a három falu foglalkozási struktúráját illeti, a mintában részt vevő egyének esetében is igazolódik a romániai falvak nagyfokú elöregedési tendenciája, így a mintában szereplő népesség 34,3%-a nyugdíjas (betegségi vagy öregségi nyugdíjat kap). A három falu esetében itt is jelentkeznek különbségek, éspedig  a leginkább elzárt településen a lakosság szinte fele nyugdíjas (45,1%), a legmagasabb arányú aktív lakossága 3. falunknak van, amely egyrészt a mezőgazdasági magántulajdon létének tulajdonítható (itt a szövetkezetesítés meghiúsult). Ez a magyarázata annak, hogy ebben a faluban van a legjobban képviselve a magángazdálkodó réteg (34,1%), mely szinte kétszerese a három faluból képviselt mintaátlagnak.

1. ábra. A magángazdák részaránya a foglalkozási struktúrában (%)

5.  táblázat. A minta falvankénti foglalkozási struktúra szerinti összetétele

A vállalkozások humán erőforrásai falun

A vállalkozás a romániai polgár számára gyökeresen új típusú tevékenység. Talán csak a körösfői varrottasok készítőinek és a korondi fazekasoknak van olyan gyakorlati előnye, amit nehéz behozni. Ez azonban inkább a kézművességet érinti és közvetve a népművészethez kapcsolódik.

Időrendi sorrendben vizsgálva a kérdést, az első vállalkozások a kiskereskedelemben jöttek létre, és ez a tevékenység sokkal erőteljesebb volt a városi környezetben, mint vidéken. A kis üzletek végül megjelentek és működnek falvakon is. A kilencvenes évek elején az emberek idegenkedtek a magánvállalkozásoktól, úgy gondolták, az államnak meg kell oldania minden munkahelyi problémát polgárai számára. A vállalkozókat becstelen embereknek tekintették, akik nem tisztességes úton jutottak tőkéhez, kapcsolatokhoz, és működtetik vállalkozásukat. 2000-ben a családfők foglalkozási státusa szerint és településtípusonként a következő volt a helyzet:

6. táblázat. A családfők foglalkozási státusa szerinti és településtípusonkénti
 százalékos összetétel

Foglalkozási státus	Városon	Falun	Átlagban
Alkalmazott	45,8	16,3	30,4
Vállalkozó	0,7	0,3	0,5
Önfenntartó	3,0	2,5	2,7
Földműves	0,8	15,0	8,3
Munkanélküli	7,2	4,8	6,0
Nyugdíjas	40,9	60,2	51,1

 7. táblázat. A vállalkozók kor szerinti megoszlása országos szinten (%)

Tehát a vállalkozók zöme középkorú, 40–49 év közötti. A statisztikák szerint a legmagasabb jövedelmek szintén a vállalkozó családokban vannak.

 

8. táblázat. A vállalkozók foglalkozási ágazatonkénti megoszlása országos szinten (%)

 

Érdekes az a mentalitásbeli változás, amely a lakosságot jellemzi. Míg 1996-ban a megkérdezettek zöme elítélte a vállalkozókat, mára egyre inkább pozitív megítélés kíséri őket. Lássuk tehát, miként vélekednek mintánk falvaiban a vállalkozókról.

9. táblázat. A minta vállalkozókkal szembeni értékítéletének megoszlása falvanként

Mezőgazdasági vállalkozók faluhelyen

Mint az mintánkból is kiderül, a magánvállalkozók csak igen kis hányadát képezik a foglalkozási struktúrának (a mintában részt vevő gazdaságok 11,04%-a vállalkozó, ez az arány az 1. faluban a legmagasabb (12,7%), ami magyarázható a falu kedvezőbb infrastruktúrájával, valamint a lakosság pozitívabb hozzáállásával a magánszektor kialakulásához. A következőkben a vállalkozás ágazati beosztásáról kérdeztük a minta gazdaságaiban szereplő magánvállalkozókat. Mint azt a vállalkozók a kérdőíves felmérés során bevallották, vállalkozásaiknak nagy része  kereskedelmi-szolgáltatási jellegű (54%), ipari jellegű vállalkozás 30%-ban jelenik meg a minta gazdaságaiban szereplő vállalkozóknál, a mezőgazdasági szektorba igen kevesen fektetnek be (a vállalkozások csupán 4%-a mezőgazdasági jellegű). Interjúink során a mintánkban szereplő 1. falu mezőgazdasági vállalkozóinak (az interjúkat 1998-ban és 2000-ben készítettük ugyanazokkal a vállalkozókkal) negatív véleményük volt a mezőgazdasági vállalatok jövőjéről, nagyrészt az államot hibáztatva a mezőgazdaságnak mint gazdasági ágazatnak a mellőzése, valamint az ebben az ágazatban tevékenykedő magánvállalkozóknak a semmibevevése miatt.

A földtulajdon és gazdálkodás helyzete

A mintánkban szereplő falvakban 1948 előtt  földdel rendelkezett  az 1. falu esetében mintánk 82,7 százaléka, a 2. falu esetében 87,3%-a, a 3. falu esetében 95,5%-a. Viszont a kistulajdon volt túlsúlyban. Ez a mostani viszonyok elemzésénél nagyon fontos, mert a falusi népesség legfeljebb pár hektár művelésére volt alkalmas, és ez is inkább az önfenntartó gazdálkodást képviselte.

A saját föld 67,8 százalékát (1. falu), 80,4 százalékát (2. falu), 67,4 százalékát (3. falu) a tulajdonosok maguk művelik, 4–5 százalékuk bérbe adja rokonoknak vagy idegeneknek, de igen kicsiny azoknak az aránya, akik parlagon hagyják a tulajdonukban levő földet.

Arra a kérdésre, hogyan értékesítették az elmúlt év termését, igen érdekes válaszokat kaptunk. Az 1. faluban 51,8% csak saját célra termelt, és a termelők mintegy 15 százaléka értékesítette a termés legalább felét. A 2. faluban a termelők mintegy 70,6 százaléka csak saját célra termelt, a 3. településen viszont saját célra csupán 38,6% termelt, tehát ez a település (melyet monokultúrás burgonyatermesztés jellemez) leginkább szakosodott a termés értékesítésére, mert a termelők 24,2 százaléka az egész termést eladta, 12,1 százaléka a termés felét és csak a termelők mintegy 7 százaléka nem értékesítette egyáltalán termését. A helyi piac jelentette a termelők mintegy 40 százalékának a legjelentősebb értékesítési helyet.

Ami a gazdálkodással való elégedettség fokát illeti vessünk egy pillantást a 10. táblázatra.

10. táblázat. A minta gazdálkodással szembeni elégedettségi fokának falvankénti megoszlása

 

az adott válaszok reális helyzetértékelést tartalmaznak, hiszen a gazdák jelentős része, bár elégedetlen a gazdálkodással, azt is felméri, hogy nincs más alternatíva, de az elégedetlenek jelentős része ennek ellenére tovább folytatja ezt a tevékenységet.

Következtetés

Az általunk leírt gazdálkodás olyan társadalmi feltételek  között folyt, amikor a társadalmi beavatkozás, az agrártámogatás még jelentéktelen volt.

A 2001. év folyamán jelentős agrártámogatás tanúi lehetünk. A termelők hektáronként egymillió lejes támogatásban részesülnek, a tenyészállatot tenyésztők is jelentős támogatást kapnak, hasonlóképpen az öntözési társaságok.

Ezek a  támogatási feltételek bizonyosan új fejezetet nyitnak az agrártermelésben, a végeredmény remélhetőleg már a mezőgazdasági év végén megmutatkozik.