stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Futaky István

Teleki Sámuel és Göttinga

A II. György Ágost hannoveri választófejedelem – s perszonálunióban angol király – uralkodása alatt alapított s róla elnevezett göttingeni vagy régiesen: göttingai egyetem és Erdély között kezdettől fogva szoros kapcsolat alakult ki. A Georg August-Universität szellemét szervezőjének, Gerlach Adolph von Münchhausen hannoveri miniszternek jelszava, a „libertas conscientiae und die Tolerantz” határozta meg, s Európa hosszú időn át legmodernebb egyeteme „kitűzött céljához illően tanárainak és diákjainak mindent megadott, amit a korszerű akadémiai élet megkívánt: biztosította az oktatás és a tudományos kutatás anyagi feltételeit, és ami a szellemi életben talán még ennél is fontosabb, megteremtette az alkotómunka légkörét, őrködött a vizsgálódás szabadsága felett”.[1]  Az egyetem anyakönyve már az alapítás évében megörökítette egy erdélyi szász akadémita, Andreas Fabricius felvételét, s e matrikula tanúsága szerint 1837-ig 192 erdélyi protestáns ifjút látott vendégül a Leine-parti város: evangélikus szász polgárfit, református magyar ösztöndíjast, kísérővel érkezett fiatal főnemest.[2] 

A Göttingába küldött arisztokrata ifjak adatai között többször bukkanunk a Teleki névre. A sort a „koronaőr” Teleki József bátyja, Teleki Pál nyitja meg, aki Halmágyi István társaságában 1752-től 1753-ig látogatta a professzorok előadásait, s „múlatott” másként is a városban. 1785–86-ban Teleki Józsefnek László és István fia tanult itt, tudós mentoruk, Cornides Dániel kíséretében. 1792 júliusában maga Teleki József is töltött néhány napot Göttingában, miután hivatalos minőségben részt vett Ferenc császár frankfurti koronázási ünnepén. Az 1796-ban elhunyt koronaőr már nem érhette meg, hogy nevelőjével, Saátor Jánossal 1797-ben József fia s annak azonos nevű unokatestvére is eljutott a nagy hírű egyetemre. A Göttingában tanuló Telekiek sora ezután sem szakadt meg. Az alma mater törzskönyveiben megtaláljuk többek között Teleki Imre (1803), Teleki József és Sámuel (1812) és végül a világhírű Afrika-kutató Teleki Sámuel (1868) nevét.

A fent említettekkel szemben a „könyvtáralapító” Teleki Sámuel soha nem járt Göttingában, a város levéltáraiban s az egyetem könyvtárában őrzött Teleki-emlékek legtöbbje mégis vele kapcsolatos. Az alábbiakban ezekről a dokumentumokról szeretnék röviden beszámolni. Közleményemnek egy nemrég megjelent kiváló monográfia is bizonyos aktualitást ad: kiegészítheti Deé Nagy Anikó A könyvtáralapító Teleki Sámuel (Kolozsvár 1997) c. könyvének Göttingára vonatkozó anyagát.

A Göttingai Királyi Tudós Társaság (Königliche Gesellschaft der Wissenschaften) folyóiratában, a ma is megjelenő Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen (a tudományos közhasználatban Göttingische gelehrte Anzeigen, rövidítve GGA) füzeteiben (1. fénymásolat) négy ízben jelent meg ismertetés Teleki Sámuel kiadványairól. A recenziók szerzője az Egyetemi Könyvtár példányaiban található kézírásos bejegyzések szerint minden esetben a neves göttingai klasszika-filológus Christian Gottlob Heyne (1729–1812) volt.[3]

 

     
                                                                           

         1. A Göttingische Anzeigen                           2. A folyóirat 1796. november 3-i számának élén
              vongelehrten Sachen címlapja                                          a Teleki-ismertetés első sorai

Az első ismertetés Janus Pannonius műveinek 1784-ben a szerkesztő(k) nevének említése nélkül megjelent kétkötetes kiadásával foglalkozik (GGA. 1784. 2082–2084). A kiadványt meleg szavakkal méltató professzor nem bocsátkozik találgatásokba a szerkesztő kiléte felől, csupán azt jegyzi meg az első kötetben olvasottak alapján, hogy az elhallgatott név gazdája a holland Wesseling professzor körében kereshető.

Heyne további három ismertetése a Teleki-könyvtár nyomtatott katalógusairól szól. A Göttingába küldött első kötetbe a nevét most már nem titkoló szerkesztő a következő ajánlást írta be:

Bibliothecae Publicae

Athenai Göttingensis

d: d.

Samuel Comes Teleki

m. pr.

A görög-római klasszikusokat felölelő, 1796-ban kibocsátott katalógusról a kétszeresen szaktudós – nemcsak filológus, hanem tapasztalt könyvtárigazgató – Heyne nagy elismeréssel szól, és nem fukarkodik a dicsérő szavakkal akkor sem, amikor Teleki Sámuel hazafias tettéről számol be: a nagylelkű gróf könyvtárát a köz szolgálatába állítja. A latinista Heyne szólal meg bírálatában akkor, amikor Teleki előszavának „szép elegáns latinsága” feletti csodálatát hangoztatja. A recenzió végén a bibliofil tudós jelentkezik: örömét fejezi ki a katalógus tetszetős külseje, szép nyomdai kivitelezése felett (GGA. 1796. 1753–1756. 2. fénymásolat).

Az 1800-ban megjelent második katalóguskötet ismertetésében Heyne két szempontot emel ki: sikeresnek tartja a katalógus vegyes tárgykörben mozgó anyagának klasszifikációját, és újból csodálattal nyilatkozik a „szépen megfogalmazott s szép latinságú” könyvtári törvényekről, amelyeket Teleki ebben a kötetben nyilvánosságra hozott. Ezek az előírások „minden nyilvános könyvtár számára példaként állhatnak” (GGA. 1801. 1549–1551).[4]

„A tisztelet és csodálat mélységes érzésével tette le a recenzens a következő könyvet”[5]: ezekkel a szavakkal vezeti be a Teleki-könyvtár katalógusának 1811-ben kiadott harmadik kötetéről szóló ismertetését az immár élete vége felé járó göttingai tudós. A meghitt-bensőséges hang végigvonul a 83 éves professzor egész írásán, amelyet minden bizonnyal a könyvtárát a haza javára fordító Teleki Sámuel legszebb külföldi méltatásának tekinthetünk. A gróf elhunyt hitvesének könyvgyűjtő érdemeit is megemlítő recenzióban (Bethlen Zsuzsanna könyveit is számba veszi ez a katalógus) érzelem fűtötte hangja ellenére sem feledkezik meg Heyne arról, hogy rámutasson a katalógus teljes mértékű tudományos használhatóságára (GGA. 1812. 595–598).[6]

Teleki Sámuel nyilvánvalóan ismerte a göttingai recenziókat, hiszen – aminek a számomra hozzáférhető kiadványokban több jele van – nagy gonddal gyűjtötte és beköttette a Gelehrte Anzeigen számait.[7]

Heyne a Teleki Sámuel iránti nagyrabecsülését más formában is kinyilvánította: ő kezdeményezte a Göttingai Királyi Tudós Társaságban a könyvtárbarát főnemes tiszteleti taggá való választását; ez 1799-ben meg is történt. Teleki tiszteleti tagságának aktái (felterjesztés a hannoveri kormányhoz, onnan az engedélyező leirat, a nyomtatott diploma másodpéldánya) az Egyetemi Levéltárban (Universitätsarchiv, jelzete: 4 Ve 4, Phil. Fac. Ehrenmitglieder Nr. 10) és a Göttingai Tudományos Akadémia irattárában (Akademie der Wissenschaften zu Göttingen, jelzete: Pers. 15 Nr. 16–17 és Pers. 30, 4 Nr. 8) találhatók. Teleki, a Bécsben tartózkodó erdélyi kancellár Heyne professzorhoz intézett, 1799. március 1-én kelt, latin nyelvű négyoldalas levélben köszönte meg a választást. Ezt a levelet az Egyetemi Könyvtár Levéltára őrzi (Handschriftenabteilung der Universitätsbibliothek, jelzete: H. Lit. 116 I 247).[8] A gróf tiszteleti tagságát a Gelehrte Anzeigen is hírül adta (GGA. 1799. 1954), majd 23 évvel később rövid nekrológgal el is búcsúzott az elhunyt tagtól (GGA. 1822. 1937–1938).

Egy utolsó Teleki Sámuel-dokumentum az eddigiektől teljesen eltérő jellegű: a főkancellár levele a rokon Bethlen családot érintő kínos ügyben. A Bécsben 1801. június 19-én írt levél egy terjedelmes iratköteg része (Universitätsarchiv, jelzete: Universitätsgericht L I 16 Bethlen), amelyből az derül ki, hogy a Gyarmathi Sámuel társaságában az egyetemen – vagy attól inkább távolabb – forgolódó, költekező életmódjáról elhíresült ifjú Bethlen Elek 1798-ban hatalmas adósság hátrahagyásával távozott Göttingából. A hitelezőknek egy professzori bizottság felügyelete alatt végrehajtott kielégítése évekig elhúzódott; egy Schutzjude Meyer[9] néven említett bankár például csak 1803-ban kapott Erdélyből ajánlatot 5000 talléros végkielégítésére. Teleki Sámuelnek a bizottsághoz írt levele az ügy 1801-es állásáról szól: egy hamburgi bankár Erdélybe utazott, s megegyezett Bethlennel.[10]

 

 



[1] Benkő Samu: Göttinga, Gauss és Erdély. = A helyzettudat változásai. Művelődéstörténeti dolgozatok. Buk. 1977. 130. – Göttinga magyarországi és erdélyi kapcsolatainak irodalmáról tájékozódni lehet pl. Kosáry Domokos Művelődés a XVIII. századi Magyarországon (harmadik, kiegészített kiadás. Bp. 1996) c. impozáns művéből.

[2] A Göttingában nevelődött magyar diákok névsora 1734–1831 – akik között „hungarus”-ként sok szász diák is volt – megtalálható Borzsák István Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei (Bp. 1955) c. könyvének Függelékében. Budai Göttingában Heyne-tanítvány volt. A tudósról lásd alább, valamint Ulrich Schinde Christian Gottlob Heyne und Göttingen als Mittler europäischer Aufklärung in Ungarn c. tanulmányát. Ural-Altaische Jahrbücher. Neue Folge X (1991). 53–70.

[3] A folyóirat a recenzensek nevét csak 1836-tól kezdve tüntette fel.

[4] „Was aber den Rec. vorzüglich vergnügte, sind die vorangeschickten, schön abgefaßten und in schönem Latein geschriebenen Bibliotheksgesetze, die für alle öffentlichen Bibliotheken gültig seyn könnten.”

[5] „Mit einem innigen Gefühl von Verehrung und Bewunderung legte der Recensent folgendes Buch aus der Hand.”

[6] 1819-ben, a katalógus negyedik kötetének megjelentekor Heyne már régen nem volt az élők sorában, és Göttingenben – úgy látszik – nem támadt olyan utódja, akinek eszébe jutott volna egy befejező recenzió elkészítése.

[7] Lásd pl. Telekinek Kelemen Mártonhoz írt 1818. november 6-i levelében a következő mondatot: „Vizsgálja-meg Kglmed: hogy az 1808-beli Göttingai Gelehrte Anzeige-k között nem hibázik-é a 26. Stück d. 13 Febr.? és engemet tudosittson.” (Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár 1997. 383.) Amint Teleki 1818. december 22-i  leveléből kiderül, a füzet valóban hiányzott a marosvásárhelyi sorozatban: „A Göttingai Gelehrte Anzeigek között hibázó darabot A. 1808 No 26. ide zárom. Jó Compactorral ragasztassa bé jó móddal Kegyelmed a maga helyire.” (Deé Nagy Anikó: Teleki Sámuel és a Teleki-Téka. Buk. 1976. 150.)

  [8] A levél teljes szövegét közreadta Soós István: Unveröffentlichte ungarische Briefe im Handschriftenarchiv der Universitätsbibliothek von Göttingen. Acta Historica Acad. Scient. Hung. XXXII (1986). 40–-402. A levél dátuma Soósnál tévesen 1799. május 1. További levélírók Soós közleményében: Halmágyi István, Johann Binder, Joseph Karl Eder. – E levél kapcsán nyílik alkalom egy félreértést tisztázni. A Siebenbürgische Quartalschrift a Göttingai Királyi Tudós Társaságot Teleki Sámuel tiszteleti tagságáról szóló hírében „Kön. Grossbritannische Societät der Wissenschaften in Göttingen”-ként említette, bizonyára a hannoveri-angliai perszonálunióra gondolva. A félreérthető fogalmazás eredménye, hogy Deé Nagy Anikó (A könyvtáralapító Teleki Sámuel 67.) a göttingain kívül egy másik – angol – kinevezést is feltételez.

  [9] Schutzjude: oltalomlevéllel ellátott, letelepedett zsidó személy.

[10] Az iratkötegben további levelek, számadások, ki nem fizetett áruszállítások listái stb. találhatók. Művelődéstörténeti kutatáshoz érdekes anyag: e dokumentumok alapján szépen meg lehetne mutatni, mi mindenre volt szüksége a 18. században egy becsvágyó, luxuskedvelő fiatal arisztokratának a nagyúri életmód folytatásához az egyetemi években.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret