stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Két irodalom mezsgyéjén

Köllő Károly: Confluenţe literare. Studii de literatură comparată româno-maghiară.
Kriterion 1993. 318 lap.

Aki a román–magyar irodalmi kapcsolatok rendkívül szerteágazó témakörében kutatásra adja a fejét, föltétlenül kezébe kerül Köllő (Engel) Károly egyik vagy másik tanulmánya. Az ő most végre románul is megjelent román-magyar komparatisztikai kötetébe válogatott, de e kötet anyagánál sokszorta nagyobb számú, irodalmi és szakfolyóiratokban, gyűjteményes kötetekben megjelent tanulmányai nélkül ugyanis jószerével egy lépést sem tehet, hacsak meg nem elégszik azzal, hogy az irodalompublicisztikai felszínen maradva, az alkalmi „musz-anyagok” egy időben oly nagy számát szaporítsa.

Az immár 71. életévébe lépett, de forrásbúvárló szenvedélyéből jottányit sem engedő kutató ugyanis olyan tudóstípust testesít meg, aki fáradhatatlanul ás le a mélybe, hogy onnan első kézből vett adataival nyissa rá szemünket a legkülönbözőbb „nagy” témák egy-egy fontos részletére.

Pontosan tíz évvel ezelőtt jelent meg magyarul (ugyancsak a Kriterionnál) az a kötete, amelynek címét most fent kölcsönvettük. A kiadó már akkor tervébe iktatta Köllő Károly tanulmányainak román nyelvű megjelentetését is, de mire a fordítás elkészült, a hatalomnak már a tárgyszerű román–magyar kapcsolattörténeti kutatás is kényelmetlen volt. Az 1989-es fordulat után pedig újra évek teltek el, amíg most az előkészített kötet, a Soros Alapítvány anyagi támogatásával, végre megjelent.

A Köllő Károly képviselte tudóstípus értékét — mindenféle modern és ultramodern irodalomvizsgálati iskolák és irányzatok divatja közepette — talán semmi sem fejezi ki jobban, mint az, hogy az az Adrian Marino írt hozzá előszót, akit a modern román irodalomelemzés, sőt kritikaelmélet kiemelkedő alakjaként ismer nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi irodalmárvilág is. Épp ő az, aki megállapítja: „Feltétlenül igaz az, hogy az »összehasonlító irodalom« jelentése ma tágabb, kevésbé dokumentált, és hogy ma már nem kizárólagos terepe a »kapcsolatoknak«, a »forrásoknak«, a »hatásoknak«. De a komparatisztikának mindig is szüksége van a szilárd dokumentáris alapra, és Köllő Károly itt választotta meg munkaterületét. Ő fáradságot nem ismerő, munkás, bibliográfusi, levéltárkutatói szenvedélytől űzött ember, akinek fontosak a részletek, a precizitás, aki a végletekig menően kitartó és hűséges az általa kutatott témákhoz.”

A kutatói aprómunka, az elsődleges forrásokig leásó szenvedély tehát, íme, a „nagy” irodalomértelmezés oldaláról kapja meg a megérdemelt elismerést. A kettő csak a hozzánemértők szemében mond ellent egymásnak. Az előbbit csak azok kezelik le fölényes mosollyal, akik az utóbbinak is csak felületes művelői.

De van Adrian Marino bevezetőjének egy másik — számunkra épp ma és itt — nem kevésbé fontos gondolata: az, amikor Köllő Károly kötetét román olvasóinak ajánlva, azoknak a magyar és román szellemi embereknek a példájára emlékeztet, akik a román–magyar kapcsolatok kutatásának értelme, szükségessége mellett tettek hitet. Ő Veress Endre és Gh. Bogdan-Duică nevét említi a két háború közötti évtizedekből, s Jakó Zsigmond románul szintén a Kriterion által megjelentetett kötetét (Philobiblon transilvan, 1979), s az ő munkásságuk mellett többek között a Köllő Károlyéval is érvel amellett, hogy ideje lenne végre betölteni egy nagy űrt: megírni a román–magyar művelődési és irodalmi kapcsolatok még mindig hiányzó történetét.

A mostani kötetben megjelent tanulmányok ezt a hiányzó kapcsolattörténeti művet alapozzák meg. S most már nemcsak a magyar, hanem a román irodalomtörténet-írás felé is.

Hiszen a román irodalomtörténet-írás sem nélkülözheti Köllő Károly olyan tanulmányait, mint amilyen e kötetben Mihail Halici németalföldi és angliai munkásságának felderítése, Timotei Cipariu egy ismeretlen kéziratának és e mű felvilágosodás kori eszmei összefüggéseinek elemzése, a Gheorghe Şincai önéletrajzi elégiájának váradi fogadtatásáról, Petru Maior Román egyháztörténete kéziratának sorsáról vagy Emil Isac fiatalkori munkásságának magyar összefüggéseiről írott tanulmánya. Köllő Károly, aki már több mint három és fél évtizeddel ezelőtt felhívta magára a figyelmet a XVI. századtól fogva magyar kéziratos énekeskönyvekben felbukkanó román világi énekekről és azok irodalomtörténeti, nyelvtörténeti jelentőségéről értekezve, e mostani kötetbe foglalt tanulmányaiban a román irodalomkutatás számára is szolgált megkerülhetetlen adalékokkal.

A mostani kötet tanulmányainak egy másik része kimondottan kapcsolattörténeti tárgyú: Csokonai Béka-egér harcának népi román fordítása, Jósika Miklós regényeinek román vonatkozásai, Az ember tragédiája hatása Coşbucra, Ion Luca Caragiale magyar kortárs-értékelései, az első bukaresti magyar újság: az 1860 nyarán indult Bukuresti Magyar Közlöny bemutatása, Solymossy Elek pályaképe vagy egy közös Tamási- és Sadoveanu-hős, a csíkszeredai ortodox lelkész, Izidor atya alakjának lenyomozása kapcsán egy sokatmondó irodalmi párhuzam felrajzolása — mindez megannyi támpont (és Köllő Károly lapokban szétszórt írásaiban még mennyi ilyen van!) ahhoz a román–magyar művelődési és irodalmi kapcsolattörténeti szintézishez, amelyről Adrian Marino szólt.

Végül — ha rövidített változatban is — örömmel látjuk viszont ebben a kötetben azt a nagy ívelésű irodalmi kapcsolattörténeti tanulmányt, amely Réthy Andor és Váczy Leona Magyar irodalom románul című könyvészete élén jelent meg 1983-ban. Ez a tanulmány éppúgy a filológiai aprómunka mellett szintézisteremtésre is vállalkozó Köllő Károlyt mutatja be, mint az az 1972-es fejezete, amelyet a romániai komparatisztika történetét áttekintő nagy akadémiai kötetben (Istoria şi teoria comparatismului în România) írt a múlt század második felének erdélyi magyar összehasonlító irodalomtörténeti iskolájáról.

A „dokumentarizmus” Adrian Marino szerint első, de nélkülözhetetlen lépése után tehát maga Köllő Károly teszi meg a másodikat is.

Dávid Gyula

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret