stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Szász kutatások a nagyszebeni Társadalomtudományi Kutatóintézetben

A szász tudományos élet hosszú időn keresztül az 1840-ben megalakult Verein für Siebenbürgische Landeskunde keretein belül folyt, közlési lehetőséget is az egyesület kiadványai jelentettek. A két világháború között másfél évtizedig (1922–1936) működött Szebenben Nicolae Iorga Délkelet-Európai Tanulmányok Intézetének egy részlege és ezen belül egy szász kutatócsoport (Georg Eduard Müller, Adolf Schullerus, Friedrich Müller, Arnold Pankratz). Tagjai külső munkatársként részt vettek egy nagyszabású helynévgyűjtési mozgalomban, de a célkitűzések között szerepelt az Erdély különböző nemzetiségei közti kölcsönhatások vizsgálata is történelmi, néprajzi és nyelvészeti téren. A nemzetiszocializmus eszméinek térhódításával a német népcsoporton belül egy új tudománypolitikai felfogás kerekedett felül. Az évszázados múltra visszatekintő Verein-t megszüntették, és 1941-ben megszervezték Szebenben a Romániai Német Népcsoport Kutatóintézetét (Forschungsinstitut der Deutschen Volksgruppe in Rumänien) dr. Misch Orend vezetésével, a következő részlegekkel: 1. germanisztika, 2. néprajz, 3. régészet (őstörténet), 4. történelem, 5. antropológia, 6. természettudományok, 7. jogtudomány, 8. tudományos publikációk részlege, valamint Temesváron egy részleg a bánsági kutatások számára. Ennek az intézetnek rendelték alá a Brukenthal Múzeumot, a brassói Barcasági Múzeumot, a temesvári Bánsági Múzeumot, a szebeni Természettudományi Múzeumot és a szebeni Nemzeti Levéltárat. Az intézet folyóiratot is adott ki, a Deutsche Forschung in Südosten-t, amelynek Gustav Gündisch volt a főszerkesztője, és 1942–1944 között évente négy füzete jelent meg. A háborút követő nehéz évek azonban egy évtizedre véget vetettek minden tudományos jellegű törekvésnek, és az intézet kötődése a nácizmushoz diszkreditálta egy időre a munkatársakat is.

1956 telén Bernhard Capesius, Carl Göllner, Cornel Irimie és Nicolae Lupu — felismerve a romániai tudományosság ehhez fűződő érdekeit, elsősorban ami a külföldre irányuló propagandát illeti — egy emlékiratot nyújtottak be az RMP Brassó tartományi bizottságához a szászok kulturális szerepéről Erdélyben, a romániai német kisebbség tudományos törekvéseinek támogatása érdekében (Denkschrift zur Förderung von wissenschaftlichen Bestrebungen der deutschen nationalen Minderheit), amelyben kérték, hogy a Román Akadémia létesítsen fiókintézetet Szebenben és indítson egy német nyelvű tudományos folyóiratot. 1957-ben az Akadémia által rendezett ülésszakon a szász kutatók először beszélhettek németül; ez már egyértelműen az enyhülés jele volt. 1956 októberében aztán megalakult a nagyszebeni Társadalomtudományi Kutatóintézet a Román Népköztársaság Akadémiája Kolozsvári Fiókjának kihelyezett részlegeként. Gyakorlatilag azonban csak a következő évben kezdte meg működését, egyelőre szerény körülmények között, a Brukenthal Múzeum épületében. 1970-ben Társadalomtudományi Központ néven önállósult Kolozsvártól, és az akkor létrehozott Társadalomtudományi és Politikai Akadémia alá tartozott. Egy újabb ideológiai változás következtében 1975-től a Tanügyminisztérium fennhatósága alá került, és az 1974-ben alapított egyetemi kar keretén belül működött tovább. Ez részben az intézet átszervezésével járt: újabb részlegeket hoztak létre, a történelem és nyelvészet-irodalom-etnológia mellett a szociológiai-jogi részleget, részben pedig az együttműködés szorosabbá vált az oktatással, hiszen az intézet munkatársainak nagy része az egyetemen is tanított, és tanít jelenleg is. 1990-től a Társadalomtudományi Kutatóintézet függetlenítette magát az egyetemtől, és most már közvetlenül a Román Akadémiának alárendelten működik.

Kezdetben a tizenkét kutatóból tíz volt német nemzetiségű (ma a tizenhétből hét), és ha nem is hivatalosan, de az intézet egyik fő irányvonalát a szász témájú kutatások jelentették. Kezdettől fogva az intézet feladatai között szerepelt néhány nagy, reprezentatív munka folytatása vagy elvégzése, mint a szász tájszótár, az oklevéltár, a szászok történetének megírása stb. Alakuláskor még Gustav Gündisch is munkatársa volt az intézetnek, de ő végig persona non grata maradt, így végül a szász okmánytár szerkesztését intézményes támogatás hiányában magánemberként folytatta tovább. Az intézet munkatársai — elsősorban Carl Göllner —  részt vettek Románia történetének marxista megírásában is, amelyből négy kötet jelent meg, valamint a román filozófia- és pszichológiatörténeti kézikönyvek szerkesztésében, kiegészítve ezeket német vonatkozású részekkel. Göllner, aki egy ideig az intézet igazgatója is volt, számos könyvet és tanulmányt jelentetett meg. Ezek egy része megrendelésre készült, és mára már teljesen elavult, más részének azonban kétségtelenül jelentős tudománynépszerűsítő szerepe volt, és van közöttük olyan, pontatlanságai ellenére is jelentős alkotás, mint a „Turcica” három kötete (Turcica. Die europäischen Türkendrucke des 16. Jahrhunderts), amelyért 1980-ban a Román Akadémia Nicolae Iorga-díját is megkapta.

Az 1970-es évek elején a legfelsőbb pártvezetéstől a magyarokhoz hasonlóan a szász kutatók is feladatul kapták egy tanulmánykötet elkészítését, amely a román nép és az együttélő nemzetiségek testvéri kapcsolatát volt hivatott bemutatni. A Studien zur Geschichte der mitwohnenden Nationalitäten und ihre Verbrüderung mit dem rumänischen Volk két megjelent kötete politikai szándékai ellenére többségében értékes tanulmányokat tartalmaz. Némelyik tanulmányból könyv is született, így pl. 1979-ben jelent meg Thomas Nägler Ansiedlung der Siebenbürger Sachsen és Paul Niedermaier Siebenbürgische Städte. Forschung zur städtebaulichen und architektonischen Entwicklung von Handwerksorten zwischen dem 12. und 16. Jahrhundert című műve. A '70-es évek végén jelent meg a romániai németek történetének első része is (Geschichte der Deutschen auf dem Gebiete Rumäniens. Bukarest 1979). Munkatársai között ott találjuk az idősebb generáció képviselőit is, mint Gustav Gündisch, Ludwig Binder, Maja Philippi. Annak idején az első pályadíjat a Verein is a szászok történetének megírására tűzte ki; ezt 1851-ben Georg Daniel Teutsch nyerte meg. Munkáját fia, Friedrich Teutsch folytatta, és a négy kötet hosszú ideig meghatározó volt a szász identitástudat számára. Az új vállalkozás egyik célja épp az lett volna, hogy a szászok történelmének modern feldolgozását adja az olvasók kezébe. Az első kötet, mely 1848-ig tárgyalja a szászok és svábok történetét, még Romániában jelent meg, de a másodikat (Die Siebenbürger Sachsen in den Jahren 1848–1918) az egyre erősödő és további torzításokkal fenyegető ideológiai nyomás következtében már Németországban adták ki 1988-ban.

A reprezentatív munkák sorába tartozott az erdélyi szász irodalomtörténet megírása is. 1975-ben vetették fel az ötletet fiatal egyetemi tanárok, szerkesztők; ezt két kerekasztal-megbeszélés követte a Karpatenrundschau szerkesztőségében 1975-ben és 1978-ban. Végül a tervet a szebeni intézet vállalta fel, és bár a szerzők nagy része máshol dolgozott, a koordinálást és a szerkesztést itt végezték. Az 1979-ben megjelent első kötet az 1848–1918 közti időszakot tárgyalja és csak az erdélyi szászokkal foglalkozik (Die Literatur der Siebenbürger Sachsen in den Jahren 1848–1918, szerk. Carl Göllner, Joachim Wittstock). A második kötet, mely a cenzúra miatt csak 1992-ben jelent meg, 1918–1944 között már egész Romániára kiterjed (Die rumäniendeutsche Literatur in den Jahren 1918–1944, szerk. Joachim Wittstock, Stefan Sienerth). Tulajdonképpen egyik kötet sem a szó igazi értelmében vett irodalomtörténet, hanem egyes írók és művek rövid bemutatása különböző szerzők tollából. Ez a megoldás nemcsak különböző stílusokat, hanem a színvonal egyenetlenségét is jelenti. Az első kötetre jellemzőek az ismétlések, hiszen ugyanarról a szerzőről néha több fejezetben (költészet, próza, dráma) is olvashatunk. A második kötet pozitívuma többek között, hogy míg az első kötetben az általános rész eléggé elnagyolt, a másodikban már 126 lapon kísérlik meg az összegzést. A folytatás jelenleg nagy nehézségekbe ütközik, hiszen a 19 szerzőből 10 Németországban él, és egyesek már nem foglalkoznak irodalommal.

Kevésbé jelentősek a néprajzi és szociológiai kutatások, elsősorban a szakemberhiány következtében. Az 50-es években a Brukenthal Múzeum munkatársaival közösen a néprajzosok gyűjtőutakat szerveztek a Barcaságba, a Zsil völgyébe, Szászsebes és Szászváros vidékére; az anyag a múzeum gyűjteményét gazdagította. A 70-es években Anca Gotia foglalkozott a szász néprajzosok munkásságával: tanulmányt szentelt többek között Friedrich Wilhelm Schuster, valamint Gottlieb Brandsch néprajzi munkásságának. Foglalkoztatta a bánsági és erdélyi német írástudók érdeklődése is a román folklór iránt, köztük Arthur és Albert Schott, Ludwig Vinzenz Fischer, Martin Samuel Möckesch, Josef Marlin, Johann Karl Schuller, Friedrich Wilhelm Schuster, Franz Obert, Wilhelm Schmidt, Josef Carl Hintz.

A szociológusok közül egy ideig Nadia Badrus foglalkozott szász témájú kutatásokkal. Egyik tervmunkájának témája az interetnikus kapcsolatok az erdélyi szász sajtó tükrében 1931–1944 között, elsősorban a Kirchliche Blätter, az Ostdeutsche Beobachter, a Klingsor, a Siebenbürgische Vierteljahrschrift alapján. Vizsgálta többek között a nemzetiszocializmus eszméinek behatolását és elterjedését a szász kulturális életben és az evangélikus egyházban. Szintén ő írt egy dolgozatot a társadalomtudomány  1840 és 1918 közötti szász és sváb művelőiről (Stephan Ludwig Roth, Daniel Roth, Oskar Meltzl).

A szász tájszótár készítése kezdettől fogva az intézet egyik alapvető feladata volt. Leibniz vetette föl az ötletet, hogy a német nyelvjárások, köztük a szász nyelvsziget segítségével történelmi kérdéseket is meg lehet oldani. Az érdeklődés és a gyűjtés így korán elkezdődött; hogy csak néhány nevet említsünk: a 17. századból Johann Tröster, a 18.-ból Martin Felmer, Johann Seivert vagy Johann Binder. A 19. század első felében ezek a próbálkozások mind gyakoribbakká váltak, és lassan kialakult az a nézet, hogy ez mintegy becsületbeli kötelessége a szász tudományos életnek.

A szótár tulajdonképpeni története Johann Karl Schullerrel (1794–1865) kezdődött, aki 1849-ben megjelentette a Siebenbürgisch-sächsische Etymologien und Analogien című munkát. 1861-től az 1840-ben alakult Verein für Siebenbürgische Landeskunde vette védőszárnyai alá a készülő szótárat. A munka folytatásával Joseph Haltrich (1822–1886) néprajzost bízták meg, majd Johann Wolffot (1844–1893), aki a szótárnak az első filológiailag képzett munkatársa volt, és sikerült viszonylag nagyszámú közreműködőt megnyernie, akiknek fő feladata a kéziratos és nyomtatott helyismereti anyag kicédulázása lett volna. Wolff korai halála után az egyesület vette át az anyagot, és 1896-ban létrehoztak egy szótárbizottságot Adolf Schullerus (1864–1928) vezetésével, aki 35 évig végezte a rábízott feladatot. Kérdőívek, önkéntes munkatársak és helyszíni felvételek segítségével tovább bővítették a cédulakatalógust. Wolff felfogásából kiindulva felhasználták az oklevelek nyelvét is. Az általa kidolgozott részeket a néprajzi és művelődéstörténeti anyag túlsúlya jellemzi, a nyelvészeti rész, különösen a hangtani változások elsikkadnak, részben a nagyon leegyszerűsített átírás következtében. Schullerust ezekért a fogyatékosságokért sok kritika érte.

Az első füzetet 1908-ban adták ki Strassburgban. 1908–1926 között jelent meg az első kötet, 1911–1926 között a második, és 1929–31 között az ötödik kötet első része. 1934-ben az egyesület Fritz Holzträger (1888–1970) besztercei gimnáziumi tanárt bízta meg a munka folytatásával, aki a Szász Egyetem művelődési alapjának segítségével főállásban végezhette tudományos munkáját. Ő összegyűjtötte az egykori munkatársaknál szétszóródott anyagot, önkéntes segítőtársakat szervezett be, és kérdőíveket küldött szét, így kb. 400 000-re nőtt a cédulák száma. 1940-ben a Verein létrehozott Szebenben egy kutatóhelyet. Holzträger itt folytatta a G betű kidolgozását. 1945–55 között nehéz anyagi helyzetben, magánemberként is folytatta a munkát, míg 1955-ben az Akadémia akkor megalakult szebeni fiókintézete alkalmazta tudományos munkatársként.

1955-ben a berlini Német Tudományos Akadémia és a Román Népköztársaság Akadémiája között egyezményt írtak alá a szótár kiadásáról; ennek értelmében a kidolgozás és a nyomtatás a román fél, a tudományos revízió a berlini német Akadémia feladata. Néhány év múlva a német fél a lipcsei Szász Tudományos Akadémiára ruházta át a szerződést. A munka kezdetben különböző nehézségek miatt (eleinte az anyag a Holtzträger magánlakásán volt, módszertani nézetkülönbségek voltak a németországi féllel, nyomdai gondok stb.) nagyon elhúzódott, de 1971 és 1975 között három kötet jelent meg (G: 1971, H–J: 1972, K: 1975). Bár az L betű már 1977-ben nyomdakészen állt, a német kiadó pénzügyi nehézségekre hivatkozva visszalépett. Helyette csak 1982-ben jelentkezett a kölni Böhlau, de részben a 80-as évek kedvezőtlen politikai légköre, részben pedig különböző adminisztratív és pénzügyi nehézségek miatt az L betű csak 1993-ban jelent meg. Az évek során a régi és új munkatársak: Bernhard Capesius, Gisela Richter, Roswitha Braun, Anneliese Thudt, Sigrid Haldenwang (jelenleg a munkaközösség vezetője), Ute Maurer, Stefan Sienerth, Isolde Huber, Malvine Dengel kb. egymillió cédulát gyűjtöttek össze, felölelve az erdélyi szász nyelvjárások majdnem mindegyikét. Különösen értékes az 1957–75 között végzett terepmunka; ekkor a cédulák mellett sok eredeti hangfelvételt is készítettek. Gisela Richter és Anneliese Thudt bejárták ekkor majdnem az összes szász falut, és alkalmazták a Georg Wenker által a német nyelvészeti atlasz számára kidolgozott példamondatokat. Folyt a helység- és dűlőnevek összegyűjtése, kérdőívek kitöltése, valamint mesék, legendák, elbeszélések rögzítése. A gyűjtésen, cédulázáson és a szócikkek szerkesztésén kívül a munkatársak tudományos munkát is végeztek. Bernhard Capesius egy összefoglalást szentelt a szász tájszólásoknak, és a ländler tájszólást megkísérelte matematikai módszerekkel feldolgozni. Annelise Thudt nyugdíjasként is tovább dolgozik a nyelvföldrajz területén, megkísérelve felrajzolni a nyelvjárási-fonetikai határokat. Németországban ugyan megjelent két, kérdőívek és indirekt módszerek alapján összeállított nyelvjárási atlasz, de ezek fonetikai szempontból nem a legsikerültebbek, már Capesius is kritizálta őket. Annelise Thudt részt vesz egy Németországban készülő szőlészeti és borászati atlasz készítésében is. A többi munkatárs nagyrészt a nyelvi kölcsönhatások kérdésével foglalkozik.

Jelenleg az M–Q közötti rész kéziratban van, és folyik az R átdolgozása és kiegészítése. A következő kötet, amelyik az M betűt öleli fel, már nyomdakész és remélhetőleg jövőre meg is jelenik. A szótár egyedülálló, kitűnő forrás a néprajzosok, nyelvészek és mindazok számára, akik a nyelvi kölcsönhatások vizsgálatával foglalkoznak. 1957-től új módszert használnak: a néprajzi és egyéb ismertetők helyett rövid meghatározást és magyarázatot találunk, a példamondatok időrendi sorrendben követik egymást. A szótár célja továbbra is a lehetőség szerinti teljes szókincs felölelése. Ehhez a hagyomány szerint az erdélyi német írottnyelv-vizsgálat is hozzátartozik 1850-ig, ezenkívül a mindennapi nyelv, a szólások, közmondások, magyar és román kölcsönszavak, helynevek, személynevek. Az 1850 előtti írott nyelvből vett példák segítségével rá szeretnének világítani a szász dialektusok írott nyelvre gyakorolt hatására és az irodalmi nyelv kialakulására erdélyi szempontból. Az általában irodalmi német nyelvű címszavak után a változatok, különböző jelentések, példák állnak kronológiai sorrendben, utána az összetételek, származékszavak, etimológia következik. Az átírás most sem tökéletes, de a laikusok számára különben teljesen érthetetlen lenne. A szótár a német nyelvészet szempontjából is érdekes, mert a szász nyelvjárások sok ősi vonást megőriztek a szókincsben, a hangtanban és alaktanban, ezért felhasználják a Grimm-testvérek által megkezdett német szótár munkálatainál is. A '70-es-, '80-as években a diákok kb. 30 szakdolgozatot készítettek nyelvészeti témából, ez a szótár anyagát is gyarapította. Ma a szótár munkaközössége (jelenleg hárman dolgoznak a szótár szerkesztőségében) különböző nehézségekkel küzd: az anyag nem teljesen rendezett, a cédulázás még folyik, és — bár a szász dialektológia szempontjából az utolsó utáni órában vagyunk — a munkaerőhiány miatt le kellett mondani a terepmunkáról is.

A szebeni intézet megalapításával egy időben, 1957 júniusában jóváhagyták egy német nyelvű tudományos folyóirat indításának a tervét is. Ez 1963-ig az intézet folyóirataként szerepelt, 1964-től a Román Akadémia adja ki egy szebeni bizottság szerkesztésében. Az intézet folyóirata tulajdonképpen a nagy hagyományú szász tudományos folyóiratok nyomába kívánt lépni, mint amilyen az Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, a Korrespondenzblatt vagy később a Siebenbürgische Vierteljahrsschrift voltak. Címe: Forschungen zur Volks- und Landeskunde is kissé ódon ízű, egyben azt a törekvést is kifejezi, hogy minél átfogóbb legyen a tematikája, minden honismereti témájú cikk helyet kaphasson benne. Az első szám csak némi nehézségek árán jelenhetett meg. Bár az első füzet már 1956-ban a nyomdába került, a kész példányokat betiltották, így az újraszerkesztett folyóirat végül csak 1959-ben jelent meg. A beköszöntő szám szerint a lap fő célkitűzése, hogy a romániai német tudományos kutatás műhelyévé váljék, ugyanakkor minden román és más nemzetiségű kutatónak is teret kívánt nyújtani a címben jelzett témában, és nem utolsósorban a román tudományosság szócsöve kívánt lenni a külföld felé. A hazai németség története mellett fontosnak tartották a különböző nemzetiségek közti kölcsönhatások kutatását is. Később külföldi kutatóktól is közöltek, elsősorban a Németországba kivándorolt szászok által alapított Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde tagjaitól. A Forschungen-ben megjelenő tanulmányok sokszor alapjául szolgáltak a Neuer Weg-ben, a Die Woche-ben és a Karpatenrundschau-ban megjelenő ismeretterjesztő cikkeknek. Kezdetben pár évig rendszertelenül jelent meg, később, 1964-től állandósult az évi két füzet. 1959-től 1982-ig Carl Göllner volt a főszerkesztő, utána Gerhard Konnerth, majd az 1989-es fordulat után az intézet igazgatója, Thomas Nägler a főszerkesztő és Joachim Wittstock a szerkesztőségi titkár.

Jelenleg az intézet részben még őrzi német jellegét. Ez elsősorban a szász tájszótár és a Forschungen szerkesztőségének köszönhető, de a munkatársak jelentős része is foglalkozik szász témájú kutatásokkal. A német nemzetiségű tudományos munkatársak közül hárman a szótár, ketten a Forschungen szerkesztőségében dolgoznak, kettő a történelmi, egy pedig a várostörténeti részlegen. A Forschungen szerkesztésén kívül Joachim Wittstock, aki a szépirodalom mellett évtizedek óta irodalomtörténettel is foglalkozik (édesapja, Erwin Wittstock munkássága, az erdélyi szász irodalom a 18–19. században, a regény kezdetei, összehasonlító irodalomtörténet), jelenleg egy gyűjteményt készít eddig kiadatlan levelekből Siebenbürgische Briefsammlung címmel; ez a század történetét mutatná be levelek tükrében. A történelmi részlegen Thomas Nägler szakterülete a korai középkor, de foglalkozott népvándorlás kori régészettel is, ásott néhány középkori várnál és korai szász településnél, egyik szerzője a szász mezőgazdaság történetével foglalkozó gyűjteményes munkának; jelenleg is folytatja a szászok betelepülésével kapcsolatos kutatásait. Karl Zeno Pinter, aki a 11–14. századi erdélyi fegyverek történetével és fejlődésével foglalkozik, néhány éve Szászvárosban folytat ásatásokat, ahol egy 11. századból származó magyar temetőt, valamint a vár területén belül egy eddig ismeretlen rotondát ásott ki. Érdekes a szászok korai története szempontjából az a valószínűleg 12. századi sír is, ahol a halott feje alatt ugyanolyan kőlap feküdt, mint amilyent Radu Popa talált Földváron. Vasile Ciobanu a romániai németek politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetét tanulmányozza a két világháború közti időszakban. Vizsgálja a két világháború közti nemzetiségi kérdést is, hogy a különböző pártok programjában hogyan jelenik meg a kisebbségi kérdés stb. Paul Niedermaier több mint két évtizede az erdélyi városok középkori történetével foglalkozik: településtörténettel, városépítészettel, az utcahálózat, területkihasználás kérdéseivel, az eredeti alaprajzok rekonstruálásával, a különböző várostípusok közti különbségekkel, a kézműves- és a bányásztelepülésekkel. Megjelenés előtt áll egy átfogó munkája a középkori erdélyi városfejlődésről. Miután néhány éve már tagja volt a nemzetközi várostörténeti bizottságnak, 1991-ben megszervezte a romániai várostörténeti bizottságot, majd 1993-tól egy kis várostörténeti kutatócsoportot hozott létre a szebeni intézet keretén belül, és elindított két nagyobb vállalkozást: Románia várostörténeti atlaszának és bibliográfiájának összeállítását. A csoport havonta szétküldi a bizottság tagjainak hírlevelét, és szintén az intézet gondoskodik a várostörténeti bizottság újonnan indult folyóirata, a Historia Urbana megjelenéséről is.

Mára gyakorlatilag az intézet maradt az egyetlen hely Szebenben, ahol intézményes keretek között folynak szász témájú kutatások. Az egyetem germanisztikai tanszékén a kivándorlás miatt alig beszélhetünk ilyenszerű munkáról. A történelmi tanszéken van egy fiatal tanársegéd, Szegedi Edit, aki a szász történetírás történetével, szász egyháztörténeti kérdésekkel foglalkozik. A Brukenthal Múzeumnak jobbára csak a múltja szász, a levéltárnak pedig Gustav Gündisch volt az utolsó szász vezetője. Ma már Nagyszebenben német nemzetiségű levéltáros sincs, bár néhányan foglalkoznak a szász levéltári anyag feldolgozásával.

Az 1989-es fordulat óta az intézet közvetlenül a Román Akadémia fennhatósága alá tartozik, és munkássága sokrétűbbé vált. A már említett folyóiratok, a Forschungen és a Historia Urbana mellett az intézet munkatársai szerkesztik a Studii şi comunicări című néprajzi-etnológiai tárgyú sorozatot, és megjelenés előtt áll az intézet évkönyvének első száma is. A megváltozott politikai légkörben a németországi kapcsolatok is megélénkültek.

1990 májusában a romániai Német Demokrata Fórum, a gundelsheimi székhelyű Arbeitskreis és a szebeni intézet közösen rendezett konferenciát erdélyi honismereti témákról. Thomas Nägler három nyelven köszöntötte a vendégeket, hogy emlékeztessen a Verein közös erdélyi művelődési eszményére. 1977 augusztusában már tartották itt az 1962-ben alakult Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde 15. ülésszakát „Erdély szerepe a török elleni védelemben” témával, olyan neves résztvevőkkel, mint Harald Zimmermann, Ernst Wagner, Hainz Stoob, Otto Mittelstraß. A '90-es ülésszakon vetette fel Paul Niedermaier a szász művelődési javak felmérésének ötletét. Előadásában rámutatott, hogy a szászok kivándorlása miatt anyagi és szellemi hagyatékuk megőrzése bizonytalan, ezért sürgősen számba kellene venni és elkészíteni a megfelelő dokumentációt. Okfejtését kezdvezően fogadták, és a Németországba kivándorolt szászok szervezetei a német belügyminisztérium anyagi segítségével felkarolták az ötletet. A kivándorolt szászok gundelsheimi tudományos központjában egy hatalmas adatbázist építenek ki, amelyben szerepel minden egykor szászok által lakott település: történelmi, gazdasági, statisztikai adatok, térképek, fényképek stb. A helyszíni felméréseket (nemcsak minden műemlékről, hanem minden házról, parasztportáról is fénykép és leírás készül) a bukaresti műemlékvédelmi hivatal és a kolozsvári régészeti és művészettörténeti intézet munkatársai végzik. A munkából a szebeni intézet sajnálatos módon — különböző nehézségek, elsősorban a megfelelő képzettségű szakemberek hiánya miatt — kimaradt, de néhány kutató részt vesz a helységek adatlapjainak összeállításában. Az Arbeitskreis és más szervezetek anyagi segítséget is nyújtottak, és részben ennek köszönhetően az intézet, miután 1990-ben új székházba költözött, ma az ország egyik legjobban felszerelt intézetei közé tartozik. A néhány ezer kötetes kézikönyvtár is jelentősen gyarapodott az elsősorban történelmi és nyelvészeti vonatkozású németországi könyvadományok és folyóiratok által. Nem ennyire biztató azonban a jövő, hiszen a szászok kivándorlása nyomán a szakemberek utánpótlására gyakorlatilag nem lehet számítani, és ez különösen a szótár esetében jelent problémát, de a Forschungen is egyre inkább egy németre fordított román tudományos folyóirattá válik. A szász népcsoport (ön)felszámolása következtében a mintegy 800 éves múltjuk további feltárása valószínűleg a román és magyar kutatókra vár.

Pál Judit


 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret