Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

úJ SZEMLÉLET SZERINTI HITTANKÖNYVEK

 

Az idei tanévkezdésre három új hittankönyv került az iskolai vallásoktatásban részt vevő gyermekek asztalára. A tavaly megjelent V. osztályos után ebben az évben az I. és II., valamint a VI. osztályos hittankönyvek újultak meg. Az elsős és másodikos tankönyv a 2013-as tanterv, míg a hatodikos (az ötödikeshez hasonlóan) a 2017-es, az egyházi év struktúrájához igazított tanterv alapján íródott. Mindegyik tankönyvhöz digitális verzió is készült, ezekhez a négy egyházmegye több mint száz önkéntese nyújtott segítséget.

Alábbi összeállításunkban a három tankönyv hat szerzőjét szólaltatjuk meg egy körinterjú keretében. Szép Mónika, Székely (Csíki) Beáta és György Noémi az elsős és másodikos hittankönyvek, Ozsváth Judit, Nemes István és Benedek Ramóna pedig a hatodikos tankönyv születéséről beszél olvasóinknak a következő kérdések nyomán:

Milyen szempontokat tartottál szem előtt a tankönyvírás, illetve a digitális könyvek szerkesztése során? Milyen kihívásokkal szembesültél a munka közben? Melyek voltak a legerősebb - pozitív és negatív - impresszióid a munka során? Milyen erényei vannak az általad írt/szerkesztett tankönyveknek? Melyek a gyenge pontjaik (ha vannak ilyenek)? Hogyan tudja jól használni a tanár a tankönyvet?

Alapelv: a gyermek értse, élvezze, élje

Szép Mónika, a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum római katolikus hittanára, az elsős és másodikos hittankönyv szerzője:

Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján rádöbbentem, hogy az átadandó ismeretek mellett nagyon fontos a gyermek lelkének megérintése, az élményszerzés. A túlzsúfolt, információközpontú iskolai rendszert ismerve fontosnak tartom, hogy a vallásóra egy olyan „találkozás" legyen, ahol a gyermek játékosan, könnyedén jut isten-, ön- és társismerethez, ezáltal megélve és tudatosítva Isten szeretetét. Ezért olyan tankönyvet álmodtunk meg, amely segít felismerni Jézus jelenvalóságát életünk minden helyzetében. Az alapelképzelés, azaz hogy az „értse, érezze, élje" - minden órán érvényesüljön. Célunk a kompetenciaközpontúság, interdiszciplinaritás, pozitív isten-, ember- és egyházkép kialakítása, a biblikus és a liturgikus szempontok megvalósulása. Nagy hangsúlyt fektettünk a könyvek illusztrálására, éppen ezért a gyermekbarát rajzok által is igyekeztünk olyan valóságos emberi élethelyzeteket, érzéseket közvetíteni, amelyekkel a gyermek azonosulni tud, hisz naponta találkozhat hasonlókkal. Erre szolgálnak a leckénként visszatérő motívumaink, Flóra és Peti, az ő szemüvegükön keresztül láttatjuk az eseményeket. Minden témához megfelelő gyermekvers, történet, ének kapcsolódik, mely segít elmélyíteni a nevelői célt, ugyanezt szolgálják az egyéni és csoportos feladatok. A négy egyházmegye közreműködésének köszönhetően a minőségi kép- és hanganyag és a kisfilmek tovább gazdagítják a témákat.

A tankönyvírás terén való tapasztalatlanságunk következtében sok előre nem látható, megoldásra váró feladattal szembesültünk. A legnagyobb gondot a szűk időkeret okozta, valamint azoknak a szakembereknek a megtalálása, akik biztosítani tudták a tankönyv megírásához szükséges segítséget (illusztrátor, fényképész, hangmérnök stb.). A Gondviselésnek köszönhetően kialakult egy olyan munkaközösség, amellyel öröm volt együtt dolgozni.

A munka során szinte csodaként éltem meg azoknak a személyeknek az önzetlen segítségét és azokat az eseményeket, amelyek hozzájárultak a könyv megszületéséhez. Hálás vagyok ezért! Az idő rövidsége, mint már említettem, nehézséget okozott, mert nagyon intenzív munkafolyamatot követelt, s ennek következtében háttérbe szorultak más, fontos, személyes feladataim.

Úgy gondolom, hogy egy olyan tankönyv született, amely szülő, diák, tanár számára Isten végtelen szeretetének üzenetét hordozza. Lehetőséget mutat a szeretet útján való járásra.

Azok számára, akik többnyire hagyományos módszerek alapján tanítanak, nehézséget jelenthet, hogy inkább az alternatív pedagógia módszereihez tartozó gyakorlatokat kínálunk. Kevés benne az olyan feladat, mely csak az ismeretekre kérdez rá. Nagyrészt a mindennapi életben alkalmazható feladatok jelennek meg a tankönyvben, melyek sokkal inkább segíthetnek a Jézus-követésben, lehetőséget biztosítva a szentírási tanítás megélésére. Teret adnak az alkotásra, a kreativitás fejlesztésére, az egyéni sajátosságok kibontakozására. Az értékelési forma is eltér a klasszikustól.

E tankönyv használata elsősorban a tanár részéről kíván egyfajta nyitást, szemléletváltást. A tantervi előírásokat szem előtt tartva igyekeztünk úgy felépíteni a különböző témákat, hogy - saját gyerekcsoportjához alkalmazkodva - mindenki találja meg a neki megfelelő feldolgozási lehetőséget. Arra törekedtünk, hogy a könyv ne csak az iskolai vallásóra keretein belül, hanem családi, plébániai közösségekben is használható legyen.

Olyan könyveket szerettünk volna, amelyeket a gyerek örömmel vesz kézbe

Székely (Csíki) Beáta okleveles hittanár, a kolozsvári Szent Mihály-főplébá-nia pasztorális asszisztense, az elsős és másodikos hittankönyv szerzője:

Számomra mindig a gyerek az első, ha tanításról van szó, és ez a tankönyv írása során sem volt másképp. Igyekeztünk egy szerető istenképet közvetíteni, aki mindenki iránt szeretettel van, és az igazi szeretet útjára tanít bennünket Jézus által. Ez övezi az egész könyvet. Arra is figyeltünk, hogy színes módszertani felhasználást tegyen lehetővé, a feladatokba például drámapedagógiai elemeket, játékokat is beépítettünk, ezzel is hangsúlyozva a kompetenciaalapú oktatás fontosságát. Az új tankönyvek kiegyensúlyozottan törekszenek arra, hogy az élethez szükséges általános műveltség mellett lehetővé tegyék, hogy a gyerekek a gyakorlati vallási és erkölcsi élethez szükséges alapkompetenciákat is elsajátítsák.

Nagyon szerettük volna, hogy az, amit alkotunk, külsőleg szép, igényes, belsőleg pedig lélekkel teli legyen. Olyan könyveket szerettünk volna, amelyeket a gyerek örömmel vesz kézbe, és amelyek fejlesztik az esztétikai érzékét is. Mindamellett más kompetenciákat is megcélozva olyan kortárs költők és zeneszerzők munkái kerültek mindkettőbe, mint Szabó T. Anna, Gryllus Vilmos, Demény Péter, Cseh Katalin, Miklya Zsolt és még sokan mások. Ezen felül, mint tudjuk, olyan korosztályról van szó, akik nehezebben olvasnak, ezért a képek koncepciója, megszerkesztése még fontosabb szerepet kapott. Az illusztrációknak önmagukban is tanítaniuk kell. A másik szempont, hogy olyan feladatok szerepeljenek a könyvben, amelyek leginkább a gyerek lelkét érintik meg, és azon keresztül adják át a „tudást".

A legnehezebb feladat a könyv struktúrájának a kialakítása volt, amit egy régebbi tantervhez kellett igazítanunk. Ez önmagában rendben volt, de nehezen egyeztettük a saját koncepcióinkkal. Végeredményben úgy látom, hogy mégis jól egymáshoz simult a tanterv és a tankönyv. Most visszanézve nem látom erőltetettnek.

A másik nagy kihívást a közreműködők keresése jelentette. Sajnos anyagi alapunk nem volt fényképészt, videóst, grafikai szerkesztőt vagy éppen a hanganyag felvételével foglalkozó szakembereket megfizetni, ezért ismerősöket kellett bevonnunk, akik készségesen és teljesen ingyen segítettek. Mindamellett a négy egyházmegye hitoktatói és munkatársai is segítettek színessé tenni a könyveket, hogy minden régióból származó gyerek magáénak érezhesse azokat.

A negatív impressziókban, vagy éppen azokon felül bújtak meg a legpozitívabb élmények, benyomások. Nagyon kevés időt kaptunk a két könyv megírására, és mindhármunknak ez volt az első ilyen jellegű munkája. Sokszor álltunk a feladás szélén, mert egyáltalán nem volt gördülékeny a munkafolyamat, és már fáradtak is voltunk, de minden egyes elcsüggedt periódusban jött egy-egy hír, ötlet, segítőkész ember, ami megerősített abban, hogy ezeket a könyveket elsősorban a gondviselő Isten szerkeszti, nekünk pedig eszköznek kell lenni a kezében. Néha most is nehezen tudatosítom, hogy a kirakó apró darabjaiból mégiscsak született valami.

Leginkább a gyerekek fogják elbírálni a könyveket, és ők látják majd azok minden erényét és gyengeségét. A könyveket esztétikailag, irodalmilag szépnek látom, és lélek van bennük. Ez pedig talán nem is nekünk köszönhető.

Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, és mindent megtenni, hogy a könyvek igazán jók legyenek. Nyilván semmi nem tökéletes, amit ember alkot. Természetesen a mi munkánknak is vannak hiányosságai. Ezt fokozza az is, hogy mindenkinek más-más elvárásai vannak egy tankönyvvel szemben. Így például van, aki hiányolta a konkrét tudást felmérő feladatokat, vagy épp túl soknak tartotta a leckék mennyiségét.

Az illusztrációk viszont kétségkívül gyönyörűek mindkét tankönyvben, Vizsuj Rebeka készítette valamennyit. Nagyon szép munkát végzett, amiért különösen hálásak vagyunk neki.

Próbáltuk a könyvet a tanár számára is könnyen használhatóvá tenni, annyi azonban bizonyos, hogy néhány dologban eltér a régebbi tankönyvek szerkezetétől. Mindamellett úgy gondolom, hogy aki nyitott a kompetenciaalapú oktatásra, könnyedén használhatja a könyvet, de nem csak ők. A gyermek, a szülő, az iskolában nem tanító pap is leginkább szívvel és lélekkel tudja jól használni.

Gyermekbarát, kedves hittankönyvek összeállítása volt a cél

György Noémi, a kolozsvári Szent Mihály-főplébánia hitoktatója, az elsős és másodikos hittankönyvek szerzője:

Egy közös célunk volt: valami szépet alkotni. A kicsiknél a szép fogalma összemosódik a jóval. Tehát ami szép, annak jónak is kell lennie, és fordítva. A gondolatmenetemet folytatva, az Isten jó, tehát egy hittankönyvnek szépnek kell lennie, hiszen a jó Isten szeretetét közvetíti. Fontos, hogy ha egy könyvet a kezünkbe veszünk, azt szívesen nézegessük. Bennünket, felnőtteket is meg tud fogni egy-egy szép illusztráció, sőt magával is tud ragadni, és képesek vagyunk hosszasan elmélázni rajta. Erre gondoltunk mi is. Fontos volt szem előtt tartani, hogy a papíralapú tankönyvbe szép rajzok kerüljenek. Értéküket külön emeli, hogy kézzel készített illusztrációk. Megjegyezném, hogy sok fejtörést okozott a rajzok koncepciójának kitalálása. Fontosnak találtuk, hogy a leckéket aktualizáljuk a mindennapokra, tegyük életszagúvá őket. Úgy is mondhatnám, hogy a digitális tankönyv a papíralapúnak a jobb keze, hisz sok ember szeretetteljes munkáját szedi egy csokorba. A kisfilmek, a hanganyagok, a képek, a digitális feladatok - valamennyi segíti a pedagógus munkáját. Természetesen erre nem úgy gondoltunk, hogy korlátozza azt, hanem hogy ajtót nyit számára. Szem előtt tartottuk, hogy a hanganyagok gyereknyelven szólaljanak meg, és a gyermekek világához közel álló képeket válogattunk. Gyermekbarát, kedves könyvek összeállítása volt a cél.

A legelső kihívás ebben a kérdésben rejlett: „De mit is jelent tankönyvet szerkeszteni?" Szerencsém volt, mert az az érzés kísért, hogy a kolléganőim tudják, legalábbis sejtik, hogy mi is a mi feladatunk. Ráadásul nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre. Rövid idő alatt sokat akartunk és sokat is kellett foglalkoznunk a témákkal. Két rövid hónapot kaptunk két tankönyv szerkesztéséhez. Számomra kihívást jelentett az elején a csapatban való munka is. Két kedves kolléganőm a fantázia határát nem ismerve repkedett a végtelen lehetőségek között, jómagam pedig, a realitásban élő ember (ami miatt meg is kaptam a pragmatikus jelzőt... ) csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik tulajdonképpen. Az elején mindent egyszerre akartunk megoldani, amíg rá nem éreztünk a sorrend fontosságára. Persze az együtt töltött idő során megismertük egymást, láttuk, hogy ki milyen téren tud hatékonyan dolgozni. Ugyanakkor mindezt a munkahely mellett kellett kivitelezni. Így mindenki akkor dolgozott a könyvvel kapcsolatos feladatokon, amikor tudott. Egy-egy hirtelen megoldandó akadály miatt röpködtek sms-ek tanórák közben, hajnalban, éjszaka. Kihívás volt az elején a kisfilmek felvetetése, nem láttuk, ki készíti a felvételeket és milyen minőségben. Anyagi keret nélkül kopogtattunk, és voltak olyan helyzetek, hogy elkerekedett szemmel néztünk egymásra, akkora összegekért vállaltak volna filmkészítést. Az én dolgom volt többek között e-mailen lekommunikálni a még élő költőkkel, írókkal, hogy adják beleegyezésüket műveik megjelentetéséhez a tankönyvekben. Ez egyszerre stresszforrás, bizakodás és megtiszteltetés is volt számomra.

Pozitív élmény volt számomra megtapasztalni azt, hogy sok jó ember vesz körül bennünket, és első szóra az ügyünk mellé áll. Rengeteg segítséget kaptunk kollégáktól, íróktól, költőktől, szülőktől, gyerekektől, egyetemistáktól, a kolozsvári Szent Mihály-plébániától, hiszen a hittanterem volt az alapbázisunk az írás folyamán. Külön említést érdemel egyik nagyon kedves kolléganőm, Cseh Székely Katalin, aki vállalta, hogy verseket ír a témáinkhoz. Hálával tölt el, hogy a könyv írása során sokat tanulhattam szerzőtársaimtól. Negatívumként a bizonytalanságot említem, ezt az utolsó percig tapasztaltunk, hiszen a könyvek - főként a digitális változatok - kiadása körül nem kevés probléma volt. Nagyon dühítő lenne, ha nem jelenhetnének meg a digitális könyvek, hiszen rengeteg ember munkája veszne kárba.

Úgy gondolom, mindkét tankönyv gyerekbarát a maga rajzaival, feladatötleteivel és történettálalási módozataival. A digitális verzióval kiegészülve különösen vonzó lehet a mai, telefon- és számítógépbarát gyerekek számára. Fontosnak tartom, hogy napjainkban a vallás szó a gyerekek számára ne valami elcsépelt, csupán az amúgy is öreg és mással már nem foglalkozó nagyi által gyakorolt dologra utaljon, hanem egy vonzó, szerethető, hozzá is közel álló valóságot jelentsen. Azért kell színesen tálalni a hitélet és a vallásos élet értékeit, hogy a jövő nemzedéke is érezze azok ízét. Remélem, hogy az általunk szerkesztett tankönyvek is közvetítenek valamit abból a szeretetből, amivel készültek, és amit közvetíteni szerettünk volna általuk.

Egyelőre még frissek a könyvek, és örülünk annak, hogy megszülettek. Nem gondolom tökéletesnek egyik tankönyvet sem, de azt hiszem, a gyenge pontok a használatkor derülnek ki.

Csak annyit tudok javasolni: vegyék kezükbe a kollégák a könyveket és ízlelgessék őket. Szeretettel íródtak, próbálják ezt megérezni, és így tanulni, tanítani belőle. A feladatokban és minden részben sok feldolgoztatási lehetőség rejlik. Fontos, hogy a hit vagy a vallás kérdéseihez ne elméleti leckék „anyagaként", hanem egy szeretetre épülő életforma alapjaiként közelítsenek a pedagógusok, a papok, a szülők - és hatásukra a gyerekek is. Ehhez ad segítőkezet a könyv. Amint az illusztrációkon megjelenő Jézus vezeti a gyerekeket, a felnőtt is úgy hagyja magát vezetni a tankönyv által. A könyvvel kapcsolatosan a nyitottságot tartom a legfontosabbnak. Mint minden könyv esetében, a leglényegesebb: vegyük a kezünkbe, lapozzunk bele, és hagyjuk, hogy hasson ránk. Jól csak akkor fogjuk használni, ha szeretettel és nyitottsággal nyúlunk felé.

A tankönyvvel az igazi lelki szabadságra szeretnénk vezetni

Ozsváth Judit, a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének munkatársa, a leendő római katolikus hittanárok szakmódszertanosa, a hatodikos hittankönyv egyik szerzője:

A tankönyvírást az V-VIII. osztályos tanterven való munkálkodás előzte meg, 2016-ban. Az Oktatási Minisztérium által meghirdetett megújítási lehetőség alkalmat adott arra is, hogy mélyebben átgondoljuk az iskolai vallásoktatás célját és módszertanát. A kompetenciaalapú megközelítés segítséget jelentett az egyház gyermek- és ifjúságnevelési szemléletének érvényesítésében, amit mindenképpen követni szerettünk volna. Az ismeretek helyett a gyermeket igyekeztünk a középpontba helyezni, és élményszerűen találkoztatni a szerető Istennel. Az iskola - család - templom összekapcsolása érdekében az egyházi év struktúrájához való igazodás mutatkozott a legmegfelelőbbnek, persze a biblikus és liturgikus szempontok szem előtt tartásával. Ez az eddig követett szaktárgyi lebontás átalakítását is kérte, ezentúl nem külön tárgyakban jelennek meg a liturgikai, erkölcstani, egyháztörténelmi és dogmatikai tartalmak, hanem minden évfolyam lehető legtöbb leckéjében együtt vannak jelen, és a négyéves tanulási folyamat során spirálisan bomlanak ki. A tanterv alapjait a négy egyházmegye hitoktatásért felelős szakembereivel közösen fektettük le, majd a részleteken már kevesebben dolgoztunk tovább. Elégtétel volt számunkra, hogy megszületett az új tanterv és az aktív hitoktatók is jónak találták azt. Ezután nem sokkal kellett hozzálátni az ötödikes tankönyv írásához, és futólépésben elvégezni a munkát, mert a határidő igen szoros volt. Akkor azt hittük, kitapostunk egy utat az ügynek, s a jövőben minden egyszerűbb lesz. Hát nem lett. De a kérdéshez visszakanyarodva: a hatodikos tankönyvvel is a tantervi szempontokat követtük, és kiemelt szempont volt az is, hogy szemlélet és szerkezet tekintetében az ötödikes folytatása legyen. Nem említettem eddig, hogy a tanterv és tankönyv megújítása előtt közösen szögeztük le, hogy elsődlegesen a lelkiség alakítására helyezzük a hangsúlyt az iskolai hittanoktatás terén is, így a tankönyvben megjelenő ismeretek is tulajdonképpen a lelkiségformálást segítik. Egyszerűbben szólva: elsődlegesen a gyermekek szívét és nem a fejét célozzuk meg. Ezt az irányt olvassuk ki Ferenc pápa katekéziseiből is, és magunk is azt látjuk, hogy az egyház jelenlegi helyzetében az ilyen jellegű megújulás elsődleges fontosságú. Gyermekeink hatalmas ismeretanyaggal találkoznak az iskolában, az internet is rengeteg információt tár eléjük, ha még a hittanórák is ismeretközpontú-ak, akkor holtbiztos, hogy a legtöbb gyermekben nem jó érzések születnek a hittel, az egyházzal, a keresztény értékekkel kapcsolatosan. Ez pedig egyházunk jövőjét veszélyezteti. El kell érni tehát valahogyan a gyermek szívét a heti egy hittanórán, és ott is kell tartani azt, a jó Isten „melegében". Az ötödikes és a hatodikos tankönyv esetében is minden szöveggel, digitális anyaggal ez volt a célunk.

A leckék főszövege finom hangvételben vezet közelebb egy bibliai történet belső valóságaihoz vagy egy történelmi szereplő lelkiségéhez. Azt szeretnénk, ha a gyermekek (de mindenekelőtt a tanárok) és mindenki, akinek a kezébe kerülnek ezek a könyvek, megérezné, hogy annak - az egyházi év időszakaihoz, ünnepeihez igazított - történetei, a gyönyörű lelkiséget élt emberek példái a végtelen és feltétel nélkül szerető Istenre mutatnak rá. Hitünknek is ez a központi magja. A szövegek ilyenfajta megfogalmazása jó kapaszkodó lehet a tanár számára, hogy a lelkiség fejlődését segítő didaktikai módszert válasz-szon a feldolgozáshoz. Ha a lelkiség domborodik ki a szövegből, akkor a lelkiség alakítását célzó módszerben fog gondolkodni, legalábbis nagyon reméljük, és nem hosszú magyarázatokkal és terjedelmes táblavázlatokkal dolgozza fel a témát. Egy szép óra után pedig a szöveget visszaolvasva a gyermek egy újabb „simogatásban" részesül, és a feldolgozás során átélt élmények is újabb nyomatékot kapnak lelkében.

Mindezzel nem azt mondom, hogy az ismereteket teljesen félretettük. Erről szó sincs. Több rovat is segíti azt, hogy a gyermek a témához kapcsolódó vallási, de akár történelmi vagy néprajzi ismeretekhez jusson. Az interdiszciplinaritás a mi esetünkben különösen is fontos, hiszen a gyermeknek a valóság egészéhez tartozóként kell találkoznia a hittel és a vallással. Jó lenne, ha tanáraink ügyesen rá tudnák vezetni őket arra, hogy utóbbiak nem „járulékok", hanem stabil alapként vannak jelen az életünkben. Így tudjuk meggyökereztetni az igazi ünneplést, így láttatunk rá az élet igazi értelmére és szépségére stb. Fontos, hogy a gyermek értéknek lássa a teremtett világot és becsülje az értékteremtő embert. Az ilyen jellegű nevelés is ott van a könyvben, hol a szövegben, hol a képanyagban. Az ihletett ember által alkotott gyönyörű versek, a szép gondolatok vagy a gyönyörű művészi alkotások más területeket kapcsolnak a hit és vallás kérdéseihez, s ez is segíti a gyermek egybenlátását.

Fontos volt mind a négy egyházmegye vallási életét és vallási és természeti kincseit is megmutatni. Ennek a régiónak sajátos értékei vannak, ezek felmutatása már egy lépés a továbbőrzés felé, de az ügyes tanárok sok szépet hozzá tudnak fűzni ezekhez - a digitális verzióban több esetben ki is nagyítható - képekhez. Ilyen meggondolásból a képanyagot - és minden digitális anyagot is - a négy egyházmegyéből gyűjtöttük össze.

A II. vatikáni zsinat utáni katekétikai irodalom különösképpen hangsúlyozza a biblikus és liturgikus szempontok szem előtt tartását. Utóbbi már az egyházi évhez igazodással messziről nyomatékot kap, de ugyanezt segítik a minden leckénél megtalálható liturgikus énekek is. Egy leckén belül több helyen is találkozik a gyermek a Szentírással. Minden leckét egy - lehetőleg - ószövetségi gondolat vezet be, természetesen a témához kapcsolódó üzenettel. Aztán van két kisebb rovat, egyik - a Neked szól - egy újszövetségi gondolatot hoz, szó szerint, a másik pedig - az Út a Szentíráshoz - ezt a gondolatot magyarázza. Ezzel az evangéliumra alapozott, igazi lelki szabadságra vezető életre szeretnénk nevelni. Persze a szentírási részek vagy az azokra való utalások (pontos lel őhelyek megjelölésével) a főszövegben és a feladatokban is többször előfordulnak minden egyes leckében. Másik kiemelt szempontunk az volt, hogy a könyvvel az iskolában és otthon is „párbeszédet" tudjon folytatni a gyermek. Ez leginkább a négyféle gyakorlat- és feladatsorral volt megvalósítható. A négyféle rovatban egyéni és csoportos munkát kérő, a vallásos életben való elmélyülést, de ugyanakkor az iskolai értékelést is segítő feladatok és a tanultak mindennapi életben való alkalmazását ösztönző gyakorlatok találhatók.

Szerkezetileg tehát a hatodikos tankönyv ugyanolyan, mint az ötödikes, tartalma pedig az ötödikesre épül. Nem ismétli, hanem bővíti az ottani tartalmakat, illetve újakkal egészíti ki azokat.

Egy tankönyv megírása önmagában is nagy kihívás, de ha ehhez nagyon kevés idő áll rendelkezésre, az sokban nehezíti a helyzetet. Tavaly, az ötödikes tankönyv írásakor gondoltuk, már kitapostuk az utat a következők számára, az idén mégsem volt egyszerűbb a dolgunk. Míg a tavaly pontos formai leírást kaptunk, addig az idén nem jött ilyen, és végig csak találgattuk, hogy milyen keretbe kell beleférni, milyen szabályoknak kell megfelelni.

Az ötödikes tankönyvnél kialakítottunk egy rovatbeosztást a leckékhez, az előző válaszomban említett szempontok szem előtt tartásával. Ezt mi jónak láttunk. Sok pozitív visszajelzés is jött ezzel kapcsolatosan a tanároktól és több szülőtől is, de egy idő után megjelentek más vélemények is, mégpedig egyes, pályán lévő hitoktató kollégák részéről: „Ekkora anyagot nem lehet leadni egy órán." „Ilyen leckékből nem lehet olimpiatételeket összeállítani." stb. Nem tagadom, ezek fájtak, fájnak. Mindazzal együtt, hogy úgy gondolom, aki ilyet mond, nagy valószínűséggel nincs tisztában a tankönyv funkciójával, sőt a szemléletváltás lényegét sem érti. Szó sincs arról, hogy mindegyik könyvbeli lecke minden egyes betűjét „le kell adni" a hittanórán! Más tankönyvek esetében sincs ez így. Jó lenne, ha a témát élményszerűen dolgozná fel a pedagógus olyan módszerekkel, amelyek mélyen megérintik a gyermeket, és a tankönyv legfeljebb a csoportmunkánál kerülne elő az óra során. Ha mély élményben részesült a gyermek az órán, akkor minden bizonnyal érdeklődve, szeretettel fogja olvasgatni a könyvet a következő hittanóráig. Az pedig, amit ott talál, ugyanolyan simogató lesz számára, mint az az élmény, amiben részesült. Ezért lesz kedve a házi és a portfóliós szorgalmi feladatokhoz, és az életre váltással kapcsolatos, gyakorlatiasabb feladatoknak is örülni fog.

Eddig sem a tankönyv tette jó tanárrá a tanárt, ezektől a könyvektől se várja senki ezt, de - és ez volt a kihívás számunkra - azt mindenképpen, hogy jó segítséget kapjon tőlük a munkájához. Miként az ötödikes tankönyvnél, a hatodikosnál is nagyon figyeltünk erre. Amennyiben a tanár „elvarázsolja" a gyermeket az órán, a könyv talán valamelyest „folytatja" ezt a varázslatot. A bevezető szöveg simogató, megszólító, a képek beszédesek, a neves emberek gondolatai, a közölt versek lélekhez szólóak, az újszövetségi gondolatok pedig a jó megtételére buzdítanak. Mindeközben - és a kifejezetten ezért beépített rovat segítségével is - a biblikus és liturgikus ismereteik is bővülnek. Azoknak, akik hiányolják az ismereteket, javaslom, szúrópróbaszerűen válasszanak egy leckét és számolják össze, mennyi az új ismeret benne. Csodálkozni fognak! Az igaz, hogy ezek az ismeretek inkább a lelkiség alakításához és nem csupán az ész pallérozásához járulnak hozzá. De hát ez elsődleges cél volt már a tanterv - közös - összeállításánál is. Éppen ebben áll a szemléletváltás lényege.

Az olimpiatételek összeállítására mi nem gondoltunk, nem gondolhattunk a tankönyvszerkesztésnél. Sőt az olimpiára sem. Ez a jelenlegi, gyökerében rossz oktatási rendszer nélkülözhetetlennek látszó velejárója, ami számunkra nem sokat jelent. Mi nem egymással összemérni, hanem egymás mellé szeretnénk ültetni a gyerekeket. Azt szeretnénk, ha éreznék a jót egymásban, ha szeretettel fordulnának egymás és a többi ember felé is. Ha szeretnének, s újra csak szeretnének... Persze azért az olimpiákhoz is lehet háttéranyagot találni, hiszen a százhúsz oldalon csak akad ilyesmi is.

Miként az ötödikeshez, a hatodikos könyvhöz (és persze az elsőshöz és másodikoshoz is) készült digitális verzió is. Ennek megszületését sokan segítették, ezért nagyon fájdalmas volt egy ponton azzal szembesülni, hogy - általunk nem igazán értett felszólításra - ezekről a digitális könyvekről le kell mondanunk. Merthogy volt ilyen is... És erről nem szívesen beszélek, mert ez máig fáj. Szerencsére - ahogyan magunk között emlegetjük - „résen voltunk" és elhárult a veszély, és most a digitális könyvek is megjelenés előtt állnak. A gyermekeket megérintő, megszólító kisfilmeket szerettünk volna ezekhez készíttetni, erre négy egyházmegye irányába küldtünk felhívást. Örömmel mondhatom, hogy az elképzelés valóra vált, lelkesen dolgoztak (teljesen önkéntesen!) a megszólítottak, és szép eredmények születtek. Azt is megsúgom, hogy a hatodikos könyvben kuriózumértékűnek számít a jelenlegi temesvári megyés püspök, Pál József-Csaba kisfilmje, amit még resicai plébánosként készített. De a hanganyagok is nagyon szépek és igényesek. Anyagi támogatás és saját stúdió nélkül mindez szintén nagy kihívást jelentett, de hála a lelkesen és önzetlenül segíteni akaróknak, szépen megoldották a feladatot. Jó dolog azt tudni, hogy ilyen sokan érezték sajátjuknak a tankönyvek ügyét, és püspökök, papok, hitoktatók és mások is első szóra mellé, mellénk álltak.

Nagyon jó érzés olyan emberekkel együtt dolgozni, akikkel „félszavakból" is értjük egymást. Nemes Istvánnal írtuk a könyvet, és mondhatom, hogy teljes összhang volt közöttünk a munka során. A koncepciót együtt dolgoztuk ki, és igyekeztünk ahhoz tartani magunkat. Mindketten átolvastuk egymás leckéit, és merészen el is bíráltuk azokat. Ebből soha nem volt harag köztünk. De Ramóna is látott és értékelt mindent, sőt volt egy negyedik szempár is, amelyik mindent elolvasott: a Böcskei László püspök úré. Ő is látott minden leckét, olvasta a bírálatainkat is. És én biztos vagyok benne, hogy sokat imádkozott az ügy sikeréért. Jó érzés volt tudni, hogy mellettünk állva követi a dolgokat. És tényleg követte, a vele való beszélgetések során erről meg is győződtünk. Pontosan tudta, hogy melyik leckénél tartunk. Ha valami olyat észlelt, ami helyreigazítást kért, szólt, különben csendben figyelte az eseményeket. Ilyen módon ő közelről megismerte a kiadóval és a minisztériummal kapcsolatos ügyeinket is (merthogy akadtak bőven), és mellettünk állásáról biztosított, sőt, ha szükségesnek látta, közben is járt az orvoslás érdekében. Sajnos voltak nagyon kellemetlen ügyek is, melyeknek nyomán számos levelet írtunk az oktatási miniszternek, a kiadó igazgatójának és jogászának. Aztán saját pénzeinket adtuk össze, hogy Nemes István elutazzon Bukarestbe és személyesen beszéljen a kiadó igazgatónőjével. Mivel a kiadó a kiadási kérdésekkel kapcsolatosan hallgatási nyilatkozatot íratott alá velünk, pokoljárásaink jó részét nem mondhatjuk el. Így ide csak annyit, hogy pillanatnyi lélekjelenléten múlott az, hogy - más felekezetektől eltérően - mi nem mondtunk le a tankönyvek digitális verziójának kiadásáról. Nem tisztességes úton akarta elérni ezt a kiadó (mikor nekünk már - több mint száz közreműködővel - minden filmünk és hanganyagunk, digitális feladatunk megvolt...). Kemény pokoljárás volt, ami egyértelmű, hogy negatív impressziókat indukált bennünk. De mindezek (reméljük) lassan megoldódtak, és ehhez minden bizonnyal a jó Istentől is jött segítség.

Jó érzés volt viszont azt tudni, tapasztalni, hogy az elsős és másodikos hittankönyvet író kollégák is szépen haladnak. Egy fiatalokból álló, új csapatról van szó, akiknek ez az első közös munkájuk. Nemcsak minőségi, szép munkákat tettek le az asztalra, de közben igazi közösséggé is kovácsolódtak. Velünk ellentétben ők egy városban, sőt egy térben is dolgozhattak. Fél szemmel talán figyelték a tavaly írt ötödikes könyvet is, és ügyesen „visszavezették" az első osztályokra annak szemléletét, lelkiségét. De jól ismerve a látásukat, a munkájukat, egészen biztos vagyok benne, hogy önmaguktól is messzemenően gyermekbarát, a szerető jó Istent közel hozó könyveket terveztek. Nekik egyetlen szóval sem kellett magyarázni a szemléletváltás lényegét, értették és mesterfokon követték a tankönyveik írása, szerkesztése során. Mindnyájan a BBTE Római Katolikus Teológia Karán tanultak, s mint ahogyan minden tanár örül, aki látja a tanítványai sikerét, így vagyok ezzel én is. Biztosítéknak is érzem ezt arra, hogy a hittanoktatásban megvalósítható egy, elsődlegesen a gyermek szívét, lelkét célba vevő „reform". Ezek a lányok hátat fordítanak a frontális módszereknek, hitoktatói munkájuk során is csak azt keresték/keresik, ami a gyermeket személyesen megszólítja és elér az ő szívéhez-lelkéhez. Nagyon örvendetes az, hogy a kolozsvári Szent Mihály-plébánia papjaitól erősítést és támogatást kapnak ehhez a munkához.

Másik nagyon erős pozitív impresszió volt számomra az, ahogyan megmozdult a négy egyházmegye a képek összegyűjtése és a digitális anyagok elkészítése érdekében. Igaz, hogy ennek megszervezése sok időt vett fel, de nagyon megérte. Papok, püspök, szerzetesek, családosok, fiatalok, gyerekek dolgoztak azért, hogy mozgóképekben és minőségi hanganyagokban tudjuk megmutatni értékeinket. Ezért a hozzáállásért nagyon-nagyon hálás vagyok.

Mindenek előtt „erénynek" tartom a hangvételét. Nem előír, nem kötelez, hanem finoman igyekszik vezetni. Bízik a gyermekben, szeretetet sugároz felé. Így talán pozitívan alakítja az ő emberképét is. A jó Istent belső valóságunk részeként mutatja be - az ő állandó szerető jelenlétét hangsúlyozza, ezért nem „külső" viszonyulást szorgalmaz hozzá és az ő szeretettörvényeihez, hanem az ember által állított belső akadályok eltüntetésének fontosságára mutat rá. A Szentlélek bennünk él - teremtsünk teret ahhoz, hogy éljen, szeressen általunk! -, ez a gondolat szinte minden leckében ott van.

Az egyházat igyekeztünk a Szentlélekben élő emberek szerető közösségeként bemutatni, s így pozitív képet rajzolni róla. Sugalljuk, hogy jó a Jézus által akart egyházhoz tartozni és szolgálatot vállalni abban.

Biztosan vannak gyenge pontjai is a könyvnek, de ezt a használók tudják majd megmondani. Mi igyekeztünk a jó dolgokra figyelni.

Sokáig nem tudtuk, hogy ki készíti a digitális könyvet, ezért nem változtattunk az ötödikes tankönyvnél használt, meglehetősen rideg betűtípuson. A Corvin kiadó munkatársainak olyan szerkesztőprogramja van, amely csak az említett betűcsaládhoz tud digitális megoldásokat rendelni. Ezt szem előtt kellett tartanunk. Szebb betűtípussal minden bizonnyal sokkal szebb lett volna a könyv külalakja. A képi minőség a papírtól és a nyomtatástól függ.

Lehet, hogy a feladatokat itt-ott jobban össze lehetett volna kötni a lecke fő- vagy egyéb szövegeivel. Lehet. Egy kreatív tanár viszont biztosan megtalálja a módját annak, hogy a könyv szövegeit is átolvassa a gyermek.

A gyerekeknek hetente egyszer van hittanórájuk, ez alatt az egy óra alatt nem is lehet, de nem is kell „leadni" mindent, amit egy-egy tankönyvbéli leckénél talál a tanár. Inkább arra találjon jó módszereket, hogy felkeltse az érdeklődést iránta, és a gyerekek számára egész héten olvasókönyv legyen a hittankönyv. Tudunk olyanokról, ahol a szülők is olvasgatják azt a gyerekekkel, kisebb és nagyobb testvérekkel együtt, és közösen nézegetik a digitális tartalmakat is.

Minden tanár otthon készül fel az órájára. Ehhez talán átolvassa a könyvbéli leckét is. Mindenek előtt annak lelki töltete kellene megérintse őt, és azt kellene ízlelgesse. Annak igazi domborításához kell nagyon jó módszereket válasszon. Lehetőleg olyanokat, amelyek segítségével a gyermek egészen közel kerül ahhoz a lelki tartalomhoz. Ott, az órán kellene megérez-nie, hogy jó dolog adni, mást meghallgatni, máson segíteni stb. Mert erre tanít az evangélium, mert ezt élték a szentek, akikről olvashatunk a könyvben. És akkor következhet a lecke - például kooperatív módszerekkel való - ismereteinek is a feldolgozása. Dolgozzanak a szövegekkel, bibliai gondolatokkal, majd folytassák otthon házi feladat vagy portfóliós feladat formájában. És éljék tovább azt, amiről megérezték, hogy jó és meleg.

A tanárnak jó pár módszert kell ismernie ehhez, de biztos vagyok benne, hogy tesz is azért, hogy megismerjen, hiszen érzi ő, hogy a gyerekek mire vevők igazán. A gyerekek és a fiatalok arra vevők, ami érzékenyítő és szép és személyesen hozzájuk szól.

Aztán a módszereket össze kell „házasítania" a tankönyvvel. A feladatoknál segítséget is kap ehhez, de mi ennél sokkal többre gondoltunk.

Meglehet, hogy mindez nem megy könnyen mindenkinek, de nem kell ettől megijedni. Lehet, sőt kell is segítséget kérni azoktól, akik könnyebben megbarátkoztak a tankönyvvel. Együtt talán még új utakat is kereshetnek, amelyek mindnyájukat gazdagítanak. Kifejezetten jónak látnám módszertani körökön vagy szakmai megbeszéléseken is előhozni a tankönyvhasználat kérdését. Fontosnak tartom, hogy nyitottan, szeretettel álljunk hozzá, nem előítéletekkel és előre kész válaszokkal. Azok másról szólnak. Hagyjuk, hogy mi megérintődjünk, s akkor a gyerekeket is meg fogjuk tudni érinteni... Azt nem tudom elfogadni, hogy erre nem ad lehetőséget a tankönyv, hiszen egyetemistáimmal használom, s mindezt tapasztalom. Sokszor rácsodálkozom, hogy milyen kreatívak, ügyesek a mikrotanítások alkalmával. Ilyenkor a mikroórát tartó „tanár" csoporttársai bújnak gyermekszerepbe, akik saját magukon mérik le a hatást. Minden mikrotanítást értékelés követ, s itt egészen bátran röpködnek a bírálatok egymás felé. A megérintettséget alapkövetelménynek tartják. Nem azért, mert én kérem ezt, hanem azért, mert nekik tapasztalatuk van (vagy éppen hogy nincs) erről. Mert tudják, érzik, hogy ott valami egészen finom történik a lelkükben. Nem egyszer előfordult, hogy a könnyek is kicsordultak egy-egy érzékeny pillanatban. És ezért nagyon hálásak voltak. Megtörtént, hogy egy, a feldolgozáshoz használt fűszernövény egy gyermekkori emléket hívott elő, vagy egy szín egy egészen mély érzést, amit ők megosztottak, megkönnyeztek, és így máris jobban benne voltak - például - abban a bibliai valóságban, amelyiknek feldolgozásához használta társuk ezeket a dolgokat.

Harmadév végén, a tanári oklevelet adó pedagógiai modult egy ún. záróportfólió „megvédésével" zárjuk le, ennek tartalmát kötelező és szabadon választott feladatok alapján állítják össze. Általában mindenki szívesen ír esszét Tanárképem változása címmel, és én erre rá is szoktam kérdezni a védésen. Nagyon érdekes dolgokat hallok, illetve olvasok. A legtöbb egyetemista említi, hogy a legnagyobb kihívás az volt számára, hogy a fejéből a szívébe kellett „leköltöznie", amikor tanított. Merthogy ő érezte, ennek van igazán értelme. Mindez azért is nehéz számukra, mert nem ilyen mintákkal érkeztek az egyetemre, s három év alatt tizenkét korábbi évet kellene „elfelejteniük" (ilyen szempontból). De igyekeznek, és tényleg nagyon jó órákat tartanak - az ötödikes tankönyvből is. Ugyanezt erősíti meg mentortanárunk, Szép Mónika, az elsős és másodikos hittankönyvek egyik szerzője is, aki valóságos helyzetekben, gyerekek előtt látja tanítani őket. Ha ezek a huszonegy-huszonkét éves fiatalok, akiknek még semmilyen tapasztalatuk nincs a pályán, indulásból jól használják az új tankönyveket, akkor a tapasztaltabb kollégáknak ez még jobban kell menjen.

A gyermek figyelmét a tanár kell felhívja a tankönyv „kincseire", és ügyes módszerekkel meggyőzze őt arról, hogy otthon is olvasgassa, nézegesse és hallgatgassa annak digitális anyagait. Ha a tanár feladatot kért, nézze és dicsérje is meg a szép munkákat. A portfóliókészítés iránt is a tanár ébresszen kedvet. És ezt a szülő is erősítheti. Ez a gyerek kreativitását, szépérzékének fejlesztését, de mindenekelőtt a lelkiség és a vallásos életben való elmélyülést kell eredményezze. A gyerekek szeretnek alkotni és örülnek a munkájuk eredményének. Ha megerősítést kapnak az önálló munkához, biztosan egyre nagyobb kedvvel teszik.

A könyvek segítséget nyújthatnak a plébániai hitoktatáshoz is. A papoknak is azt ajánlanám, hogy előbb a leckék „lelkét" tapogassák ki, aztán törekedjenek kreatív módon közelíteni a tartalmi feldolgozáshoz. Használják az interneten keresztül elérhető digitális anyagokat szemléltetésre, továbbgondolásra, beszélgetésindításra. Módszertani kérdésekben bátran konzultáljanak a hitoktatóikkal, mert meglehet, hogy együtt ügyes ötleteik lesznek az iskolai és a plébániai hitoktatás összekapcsolására.

Fontosnak tartom nyomatékosítani, hogy gyermek, szülő, tanár és pap számára írtuk a tankönyveinket, és hiszünk benne, hogy azok valamennyiüket képesek megszólítani és megérinteni.

Életre nevel, megtanít Istennek igent mondani

Nemes István hittanár, a nagyváradi Posticum Keresztény Kuturális Központ programigazgatója, a hatodikos hittankönyv egyik szerzője:

Elsősorban a papíralapú tankönyv írásában vettem részt. A tankönyvírás komplex folyamat, amelyben a formai, tartalmi és pedagógiai szempontoknak egymást szolgálva, egymást kiegészítve kell egymáshoz simulniuk. Az elsődleges szempont azonban mindig a pedagógiai látószög behatárolása. Ez vezérli az anyag megválogatását, a tankönyv felépítését és a beépített anyag jellegét. Az alapvető pedagógiai szempont már az V-VIII. osztályos tanterv összeállításánál az volt, hogy az élő vallásosság kompetenciáit, jártasságait és készségeit támogassa. A megnevezett célhoz vezető leginkább megfelelő útnak e tekintetben a liturgikus naptárhoz való alkalmazkodás tűnt. A keresztény közösség életének középpontja a liturgia, amely nem más, mint a hit misztériumainak időben kibontakozó ünneplése. Ez a szemlélet természetesen megbontja azt a korábbi hagyományt, hogy a teológiai szakanyagot a teológiai tudományok szerkezete szerint megismertessük a gyerekkel. Előnye azonban az, hogy a hitről szóló ismeretek szervesen beépülnek abba a rendbe, amely szerint az egyház azokat ünnepli. Az ünneplés azonban nemcsak az igehirdetésből áll, hanem szimbolikus cselekvések, a közösségi áhítat és istenimádás logikusan felépített, sorozatos eseményein keresztül válik jelenvalóvá a hívő számára a keresztény hit, mégpedig üdvtörténeti szempontból. Ebbe a komplex eseménysorozatba, amely egyszerre követi a természeti évkör, de az egyéni élet tipikus és sorsdöntő eseményeit is, mélyen beépül Isten Igéje, a Biblia, és az azt sokféle tevékenységen és megnyilvánuláson keresztül értelmező egyházi közösség reflexiója, azaz a szent hagyomány. Alapvetően tehát az általam írt leckék, fejezetek, feladatok megírásakor az a szempont vezérelt, hogy a gyerek ne csak „tanuljon" a klasz-szikus értelemben, azaz memorizáljon egy tudástartalmat, amit majd visszaad, hanem a tankönyv révén találkozzon az ünnep és benne saját keresztény léte értelmével, az egyház által gyakorolt cselekvések és szolgálatok életet megszentelő, megtisztító, üdvösséget közvetítő jellegével. Röviden talán ennyit arról a nevelési szempontról, amely vezérelt. A didaktikai eljárások tekintetében a gyerekek kreativitását, öntevékeny tanulását és csoportos együttműködését segítő módozatok felé igyekeztem nyitottá tenni a leckéket, amelyeket írtam. Tartalmi szempontból nézve a könyv biblikus, müsztagogikus, liturgikus és lelkiségi jellege vezérelt. Egy másik primer fontosságú szempont a hagiográfiai jelleg volt. Az egyházi naptár a szenteket példaképekként állítja elénk, akik határhelyzetekben, saját életük felől döntve, Isten akaratát engedik magukon keresztül érvényesülni, lemondva olykor saját ambícióikról, amelyek épp így szentelődnek meg és születnek újjá egy másik, kegyelem vezérelte, transzcendens síkon. Életet és életfordulókat bemutatni és rajtuk keresztül bemutatni mai törtető, önmegvalósító környezetünkben azt, hogy mit jelent átadni magunkat egy minket végtelenül meghaladó valóságnak, s általa meghaladni legmerészebb álmainkat - ezen „feeling" átadása a gyerekeknek elsődleges. Egyébként bedarálja őket a rendszer.

Kihívásnak a felsoroltak is elégségesek lettek volna... Ám emellé jött az is, hogy Romániában élünk. Igen, tudom, hogy ez rosszul hangzik, de hadd hangozzék. A határidő eleve négy hónappal volt rövidebb, mint az előző évben. Miután nyaktörő mutatvánnyal, már egymást is szinte tönkretéve eleget tettünk a határidőnek, természetesen kiderült, hogy van további határidő is... És erről talán ennyi is elég lenne, ha nem vált volna az egész tankönyvírási folyamat egy szakadatlan küzdelemmé a tankönyvek kiadására vonatkozó, sietve és átgondolatlanul eszközölt változtatások okozta káosz miatt vesszőfutássá. Senki nem tudott semmit, az sem, akihez irányítottak, sok szabály és utasítás akkor jelent meg vagy változott, amikor már az anyagok készen voltak, arrogáns állami hivatalnokok oktattak ki olyasmiről, ami iránt nem is érdeklődtek, nemhogy tudásuk lett volna róla, éjjel-nappal dolgoztál, kommunikáltál, néha utaztál stb. Ez a taposómalom egyes társaim számára még e beszélgetés rögzítése idején is folytatódik. Minden van benne: manipuláció, képmutatás, megalázás, pilátusi kézmosás, hozzá nem értés és a többi. Ráadásul konkrétan nem is lehet beszélni róla, mert titoktartásra köteleztek, ha azt akarjuk, hogy a gyerekek elé kerüljön a tankönyv. Természetesen kaptunk segítséget is, amit köszönünk, azonban a feltétlen egyházi támogatást kivéve - az említetteket, illetve saját munkarészemet illetően -nem igazán találkoztam sehol sem azzal az ingyenességgel, ami a közösség önzetlen szolgálatát jellemzi. Elkeserítő ez egy olyan országban, amelyből azért nem mentem el, mert ennek a közösségnek akartam megszolgálni azt, hogy emberré tett szeretetével. Az egyházi támogatásért szóljon köszönetem a nagyváradi püspökségnek és Böcskei László püspök úrnak. Hála Istennek többnyire túl vagyunk az efféle „kihívásokon".

A legpozitívabb benyomás az volt, amikor az elsős és másodikos tankönyveket kézhez kaptam. Friss, gyerekbarát, életteli könyvek. Fantasztikus pedagógusok írták és szerkesztették őket, és én örülök, hogy sors- és fegyvertársakra találtam bennük. Gratulálok. A negatívakat felsoroltam az előző pontban.

Az általam írt tankönyv erényeit hadd ítélje meg más. Tény az, hogy új dolgokkal próbálkoztunk, és ilyenkor az erényeket botlások, azokat meg erények követhetik. Ilyenkor a tapintatos kommunikáció sokat segít. A leforrázás megingatja a hitet. Még akkor is, ha régi vagy a szakmában, s már a névjegyedet letetted egy s másban. De ezért is hálás vagyok. Alázatra és keresésre tanít. Mindig keresni a jobbat, mert mindenből tanulni kell. Nem csak lehet tanulni, hanem tanulni kell.

Úgy látom, hogy az erények és hibák megállapításához idő kell, de elsősorban komoly akarat, hogy időt adok magamnak pedagógusként, megbirkózom az előttem álló feladattal, és újrarendezem pedagógiai tevékenységemet, mert egy új fejezet nyílt abban. Ha ezen szándék megvan bennem, és egy négyéves ciklus alatt minden feladatot megpróbáltam megoldani, ami elé az új tankönyv állított, akkor megmutatkoznak az erények és hibák is, és ennek fényében egy következő ciklusban tovább lehet lépni valami jobb felé.

Le szeretném szögezni, amit a korábbiakban már sejteni engedtem: nem tartom a könyv gyenge pontjának, hogy nem szisztematikus teológiát tanít, hanem életre nevel. Arra, hogy ha felnőtt keresztényként belépsz Gyümölcsoltó Boldogasszonykor a templomba, tudod, hogy az az Úr Jézus fogantatásának ünnepe, és ismered ezen üdvtörténeti pillanat jelentőségét, ahogyan Mária szemérmes merészségét is megtanultad csodálni, amellyel vállalta az ismeretlent. Ez életre nevel, megtanít Istennek igent mondani, meghaladni félénkségedet, korlátaidat, önbizalomhiányodat, mert tudod, hogy aki rád bízta a feladatot és megnyitotta a kaput, az segít véghezvinni is azt. A hit erről szól: rábízni magad Istenre, aki előbb vagy utóbb belenyúl mindenki életébe és döntés elé állítja. Tény az, hogy a feladat, amely elé a hitoktatókat tudatosan állítottuk, állítottam ezzel a koncepcióval, új. Kesztyűt dobtunk/dobtam eléjük, egy olyan kesztyűt, amely jómagamat hitoktatóként folyamatosan izgalomban és mozgásban tartott. A kesztyűt fel lehet venni, vagy meg lehet hátrálni előle. Az utóbbi megoldás természetesen morgolódást okoz, mert az ember frusztrált attól, hogy nem merte vállalni a párbaj okozta sebeket és veszélyt. Én személyesen munkacsoportokat szeretnék látni, ahol a tankönyvvel egyedül maradt hitoktatók kommunikációval és a közös tapasztalatok megosztásával segítenek magukon. Nekilátnak új módszereket, munkaterveket, óraterveket, gyakorlatot kidolgozni, amelyek segítenek az új könyv alkalmazásában. Ez új anyagokat, segédkönyveket, teremtő folyamatot hozhat magával, és ez a szép a tanári pályában. Nyilván ez olyan helyzet, mint amilyennel 2001-ben szembesültem, amikor elkezdtem tanítani: délelőtt iskola, délután könyvtár, tervezés, sikerekre kudarcok az osztályteremben és fordítva. Egyedül voltam, és jólesett néha kolléganőmmel megbeszélni a Báthory-líceumban, hogy ő miként csinálja, még ha felfogásunk különbözött is. De másképp nem megy. Ha engedünk az impulzusoknak, amelyeket az új tankönyvek adnak, elkezdjük csoportos munkára, együttműködésre, szociális érzékre, a templomi és plébániai életre való odafigyelésre nevelni gyerekeinket, és kísérjük is őket ebben, személyes szakmai életünkben és a gyerekek vallási és lelki előrehaladásában is nagy segítség lehet a tankönyvek okozta kihívás. Ha nem, akkor ellenérzések és bírálatok születhetnek, de úgy, hogy meg sem próbáltunk azon az úton járni, amelyet az új könyvek lehetőségként megnyitnak. Kicsit emlékeztet ez a helyzet arra a bibliai epizódra, amelyben a zsidók úgy vágynak vissza az egyiptomi húsos fazekak mellé a pusztában, hogy még nem is látták az ígéret földjét. Ajánlásként két dolgot tudok mondani kollégáimnak: az ingujjat föl kell gyűrni, és olyan szeretettel kell tenni ezt, amilyen szeretettel felgyűrtem én is, amikor nekiláttam a tankönyvírás és -kiadás sokszor embertelenségig fajuló nehézségeivel való megbirkózásnak.

Számomra „a gyermek" nem létezik, ahogyan „az ember" sem. Pályám során sokféle gyermeket tanítottam. Voltak köztük írástudatlanok, funkcionális analfabéták, jó közepesek, és ez volt a többség, és természetesen néhány olyan gyerek is, akik engem tanítottak, nem én őket. Szerencsés tanár az, aki csak jó képességű gyermeket taníthat, az iskolarendszer pedig nyilvánvalóan nem elitlíceumok hálózata. A jó tankönyv pedig minden értő olvasásig eljutott gyereket meg kell célozzon, de a felnőttek irányítása mellett. Jó az, ha egy falusi iskolában a legtöbb osztályban van egy-két gyerek, aki olvasni akar, és olvas is. Városon ez az arány jobb, de ott sincs ideális helyzet. Ám, amint mondtam, a tankönyvnek a legjobb gyerek nívóját is meg kell céloznia, és ez nyilvánvalóan fölfele tolja a mércét. Én nagyon örvendenék, ha a szülők együtt olvasnák a gyerekekkel a könyvet. Ha a pedagógus elolvasna egy-egy leckét velük órán és közösen feldolgoznák, megértenék. Más szóval: ha történne egy tudatos, a könyv stílusához és mondanivalójához igazodó szoktató tevékenység. Örülnék annak is, ha más leckék esetében a primer megértést egy-egy csoportmunka követné, ahol a gyerekek rögzítik és értelmezik a lecke szövegében olvasottakat. Fontos volna az otthoni feladatok következetes végzése is. Így a pedagógus legalább a rendezett családi háttérrel rendelkező, iskolát támogató családokat ahhoz szoktatná, hogy a gyerekekkel közösen foglalkozzanak a hit kérdéseivel, megbeszéljék azokat otthon. Az iskolában nem tanító papoknak legalább ismerniük kellene a könyveket, hogy plébániai hittanórán kiegészítő jellegű tevékenységeket folytassanak. Hogy miként használhatnák a könyvet az utóbbiak, nem tudom megmondani, de mindenképpen inspiráló lehet számukra: felhívja a figyelmet arra, hogy a liturgikus ünnep áll az egyházi élet középpontjában, és ösztönöz arra, hogy plébániai hittanórákon játékos tevékenységekkel elmélyítsék az iskolában tanultakat. Talán olyan együttműködés is elképzelhető plébános és hitoktató között, hogy a plébános a könyv feladatai, csoportmunkái közül egyet s mást plébániai hittanórán alkalmaz, támaszkodva a gyerekek által az iskolában tanultakra. Így talán közelebb kerülhet egymáshoz a plébániai és iskolai hitoktatás is.

A digitális könyv is a szeretetről szól

Benedek Ramóna, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hittanára, a hatodikos tankönyv digitális változatának szerkesztője:

A digitális tankönyvnél szempont volt az, hogy mind a négy egyházmegye értékeit mutassuk be a kisfilmek által, amelyek ráhangolják a diákokat az adott témára, és segítenek az elmélyítésben, az életre váltásban. Az énekek és a versek hangfelvételei is az egyházmegyék közös munkáját dicsérik. Kihívás volt már az is, hogy határidőre kellett elkészíteni a digitális anyagot, majd ellenőrizni, véglegesíteni, hogy minden megfelelően legyen előkészítve az egy-beszerkesztéshez. A munka során az ötödikes tankönyvhöz kapott leíráshoz igazodtunk, ez érthető és követhető volt, de új leírás hiányában nem lehettünk benne biztosak, hogy ezt el is fogadja az idei, új kiadó. Sötétben tapogatózás volt ez, miközben sok-sok önkéntest mozgósítottunk az ügy érdekében. Pozitívumként éltem meg, hogy közös összefogás eredményeként időben elkészült minden, és a kollégák, a szakemberek önzetlenül segítettek mindenben. Az idő rövidsége miatti sietség viszont negatívan hatott rám, s emiatt többször is meg kellett ismételni egy-egy vers hangfelvételét. A kisfilmek nagyon életszerűek, a szerető Isten melletti elköteleződésnek, a felebaráti szeretetnek különböző formáit mutatják be és teszik vonzóvá a diákok számára. Az énekek hangfelvételei segítik az énektanulást, s ez a gyengébb hangú hitoktatóknak mindenképpen jó segítség. A szülők is hallgathatják, tanulhatják otthon a gyerekekkel a liturgikus énekeket. Az is nagyon jó, hogy saját egyházmegyéink kórusai, gyermekei, kántorai szólalnak meg, nem máshonnan átvett felvételekről van szó. A leckék végén található versek és idézetek hanganyagai, amelyek zenei aláfestéssel készültek, egy adott téma elmélyítését és a lelki ráhangolódást szolgálják. Ezek is szépek, lelket simogatóak. Bízom benne, hogy egy ügyes tanár nagyszerű órával, jó ötletekkel el tudja érni azt, hogy a gyermekek otthon is kikeressék az elektronikus platformon a tankönyv megfelelő leckéjét, és ismerkedjenek annak digitális tartalmaival. Aki megismeri, meggyőződik róla, hogy a digitális könyv is a szeretetről szól. Gyenge pontnak számíthat talán egy-két hangfelvétel gyenge minősége vagy hosszúsága. A tanár akkor tudja jól használni a digitális tankönyvet, ha adottak hozzá a megfelelő feltételek (internet, kivetítő, hangfal, laptop). Sok esetben elég egy laptop is, ha van internet, hogy a kisfilmeket és a hanganyagokat használni tudják a tanóra keretén belül. Kisebb csoport körbeülheti a laptopot, és a látottak-hallottak alapján indulhat is a beszélgetés vagy a tanár által tervezett egyéb mozzanat. Nem látok különösebb kihívást a digitális tankönyv használata terén. Azt viszont tudom, hogy ez a verzió a család vallásos életét és a plébániai hitoktatást is nagyban segítheti.

 

Keresés a Katholikos oldalain