Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap


BOLDOG ÉS FENNTARTHATÓ EMBERI
ÉS TÁRSADALMI LÉTEZÉS TANULÁSÁÉRT

 

A római katolikus vallástanárok részére Kreativitás és hitre nevelés címmel szerveztek továbbképzőt a Bolyai Nyári Akadémia keretében. A július 9-14. között a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban tartott programsorban - az iskola múltjához kapcsolódóan - a piarista pedagógia elemeit ismertető foglalkozások is helyet kaptak. Ezeket magyarországi pedagógusok vitték közelebb a szekció résztvevőihez: Nagy Mariann angol-kémia szakos középiskolai tanár, mentálhigiénés szakember, Jusztin István, a szegedi Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium igazgatója és Czeglédi Zsolt piarista szerzetes, angol-történelem-hittan szakos középiskolai tanár, lelkipásztor. Hozzájuk intézett körkérdéseink sorát is a témaválasztás (A gyermekek és fiatalok központi szerepe - a diákok kreativitásának fejlesztése, Fiatalok kísérése - kreatív diák-tanár interakció, A család bevonása az iskolai nevelésbe - kreatív foglalkozások által, Az egyházhoz való tartozás érzése - szociális és érzelmi intelligencia fejlesztése) indoklásával kezdtük. Négyük nevében Czeglédi Zsolt fogalmazott meg válaszokat.

C. Zs.: A szegedi piaristák szoros kapcsolatot ápolnak a temesvári Gerhardinum vezetőivel, Jakab Ilona igazgatónővel és Kocsik Zoltán spirituális atyával, a piarista templom plébánosával. A múlt őszi siófoki Piarista Pedagógiai Napok után - melyen ők is részt vettek - kaptuk a megtisztelő felkérést, hogy műhelyfoglalkozást vezessünk a BNYA hittanár szekciójának résztvevői számára. Piarista küldetésnyilatkozatunk szerint törekszünk „együttműködő közösségekben fejlesztő közeget alkotva hatékony segítséget nyújtani a ránk szorulóknak és hozzánk fordulóknak abban, hogy kibontakoztassák teljes emberségüket, érett személlyé váljanak". Hisszük, hogy ez a teljes emberség, személyes érettség a jézusi örömhír által megérintett és alakított ember létformája: a „krisztusi emberség" (vö. Ef 4,24.) Mivel a hittanároknak kiemelt szerepük van abban, hogy ne csak teológiai-vallási ismereteket és kultúrát, hanem az evangelizáció szolgálatát is végezzék, örömmel mondtunk igent a műhelynapokon való részvételre.

Aktív részvételre, a jelenlévők bevonására építettünk. Némi impulzusadás, felvezetés után a kiscsoportokon belüli egyéni és minicsoportos, valamint plenáris formában szólaltattuk meg a résztvevőket. Nem a miénk a „bölcsek köve", mi csak egyszerűen megosztottunk valamit, mert hisszük, hogy egymás tapasztalataiból, reflexióiból is mindannyian gazdagodhatunk.

O. J.: Milyen gondolatokkal, érzésekkel készültetek Temesvárra?

C. Zs.: Némi izgalommal, hiszen éreztük a feladatban rejlő kihívást. Nagy területről, a romániai tömb- és szórványmagyarság közegéből érkeztek a résztvevők, eltérő típusú iskolákból, illetve változatos társadalmi, nyelvi, kulturális helyzetű diákok közül. Nem is beszélve a romániai és a magyarországi egyházi oktatás, hitoktatás különbözőségeiről. E sokféleség közepette is megtaláltuk azt a közöset, ami összeköt bennünket, s ami mindannyiunkat inspirál a nevelői hivatásunkban való növekedésre.

O. J.: Milyen pilléreken áll a piarista pedagógia?

C. Zs.: Kalazanci Szent József, a piarista iskola és rend alapítója bő 400 évvel ezelőtt mindenki számára elérhető (ingyenes) iskolát nyitott, megteremtve a modern értelemben vett közoktatás prototipikus intézményét. Néhány egyszerű pedagógiai elvet tartott szem előtt. Elsődleges ezek között a pietas et litterae összekapcsolása: a hit alapján álló műveltség, illetve a műveltség által gazdagított, megerő sített cselekvő hit elválaszthatatlanságát vallotta és valósította meg munkatársai és diákjai körében. Pedagógiai eszménye szerint az iskola hivatása nem kevesebb, mint hogy olyan nevelést nyújtson, amely által „a gyerekek és fiatalok egész életének folyása kétségkívül boldog" lehet, s ami által megerősödik, fejlődik az egész társadalom. Vagyis az iskolának személyes és társadalmi léptékben messze az oktatás-nevelés helyén és idején túlnyúló küldetése van. E nevelési eszmény célja az emberi személy bontakozása és fejlődése annak minden dimenziójában: a fizikai/gazdasági, társak/érzelmi és szellemi/értelmi dimenzióban, valamint a személyiség magját képező spirituális dimenzióban egyaránt. Hogy milyen sajátos elemei vannak ennek a pedagógiának? Ezek a következők: A gyerekek és fiatalok központi szerepe; a szegények melletti elköteleződés; színvonalas nevelői és lelkipásztori munka; az evangélium hirdetése; a társadalom megújítása; megosztott küldetés és karizma; a család bevonása; a személyes kísérés; a nevelők felkészítése, valamint az egyházhoz tartozás érzésének elmélyítése.

O. J.: Miért látjátok fontosnak ma is a piarista pedagógia mentén nevelni?

C. Zs.: Kalazanci Szent József nem valami gyökeresen különbözőt talált fel, mint a korban létező egyéb, pl. jezsuita vagy magániskolák. Egyrészt a „kegyes iskolában" kiegészítette és összefoglalta mindazt, amit a nevelés szolgálata jelent; másrészt ezt mindenki számára hozzáférhetővé is tette. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mindenki számára elérhető, evangelizáló, a teljes ember nevelésére törekvő, keresztény közösségi jellegű iskola per definitionem piaristának tekinthető - akár a piarista rend avagy Kalazanci Szent József ismerete nélkül is.

O. J.: Mit gondoltok, melyek a legnagyobb kihívások a mai pedagógusok számára? Milyen válaszok adhatók ezekre?

C. Zs.: Olyan változások korát éljük, amelyek gyökeresen alakítják át az iskoláról, egyáltalán a tudás struktúrájáról és megszerzéséről vallott nézeteinket és képviselt gyakorlatunkat. A tanár többé nem egyszerűen a tudás birtokosa, aki megosztja azt a diákjaival és egyben számon is kéri annak elsajátítását. Sokkal inkább facilitátor, aki a kooperatív tanulás és tudásalkalmazás folyamatát serkenti, támogatja. Az iskola ugyanakkor nem egyszerűen akadémikus értelemben vett „tudás-gyár", hanem a tág, egzisztenciális értelemben vett tanulás helye is - például a közösségben való létezés, az együttműködés, a szolidaritás tanulásának helye. A piaristák együttműködő, mintát adó nevelési közösségekben szeretnék a kiteljesedő, boldog és fenntartható emberi és társadalmi létezés tanulását megvalósítani, és felkínálni ezt a családok számára.

 

 

Keresés a Katholikos oldalain