Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv

a ROMÁNIAI KATOLICIZMUS ÉS
KOMMUNIZMUS ÉRTÔ ELEMZÉSE

 

George Cipăianu: Catolicism şi comunism în România 1946-1955. O perspectivă diplomatică franceză. Traducere din limba franceză Liana Lăpădatu

A történeti irodalomban való nagy jártasságot és a nemzetközi kapcsolatok szabályainak, szokásrendjének beható ismeretét feltételezi egy ilyen tematikának a kifejtése, s nyilvánvalóan olyan alapos nyelvtudást, amely észleli és azonosítja a diplomácia nyelvezetének legfinomabb árnyalatait is.

E könyv szerzője, George Cipăianu, nemcsak hogy birtokolja ezen képességeket, hanem éppen azért tartják a mai román történetírás egyik kiválóságának, mert az itt végbement történelem általa elemzett minden mozzanatát mindig egyetemes vonatkozásaiban tudta bemutatni, s ezt szokatlanul nagy nyelvtudása révén kompetensen tehette.

Ma már, több mint két évtized távlatából jól kivehető, hogy intézményeinken belül a görögkatolikus egyházhoz közel állóan jelentős tudományos teljesítményeket felmutató egyháztörténeti iskolák alakultak ki. Egy-egy nagy tapasztalatokkal rendelkező vezető történésznek sikerült az utána jövők egész sorát kutatói elveinek és módszereinek átvételére késztetnie. George Cipăianu pedig ma elismerten ilyen iskolateremtő egyéniségnek számít. És van egy, a mi viszonyaink között feltétlen kiemelendő vonatkozás, nevezetesen az, hogy Cipăianu, de társai közül is többen, a katolikus egyházi elvárásoknak és tanításoknak megfelelően, az egyháztörténetet egységes, koherensen átfogó tudományként, diszciplínaként fogja fel, nem húz elválasztó határvonalat egyháztörténet és vallástörténet közé, ahogyan azt az ortodox, a görögkeleti, illetve a protestáns tudományosság teszi. Ezen a gondolatsoron szükségesnek tartjuk ráirányítani az olvasói figyelmet arra, hogy a könyv szerzője a katolicizmus átfogó terminusként való használatának rendkívüli fontosságot tulajdonított, ezt a belső tartalmakat jelző cím is felette jól mutatja, s majd az egyes fejezetek során az, hogy a katolicizmus kérdései mindenik itt jelen lévő rítust a római katolikus, a görögkatolikus, az örmény és a rutén rítusokra vonatkoztatva fogja fel. Jellemző módon ezt a felfogását akkor is érvényre igyekszik juttatni, amikor lényegében a legtöbb kérdéshez a görögkatolikus egyház problematikáján keresztül közelít.

A feltüntetett időbeli határok - 1946 és 1955 - a kontinensünk keleti részeibe kiterjesztett kommunizmus legvésze-sebb, az itt lévő katolikus intézmények és vallási élet ellen indított legkeményebb támadások időszakát jelöli. Amikor az itt kialakított úgynevezett népi demokratikus rendszerek, a keleti pólusba vont országok szembefordulnak és elzárják magukat a nyugati világtól, és utána intézkedéseket foganatosítanak a Nyugat támpontjainak minősített, jelentős társadalmi erőt jelentő katolikus egyház befolyásának meggyengítésére. A szerző 1946-ot teszi meg korszakhatárnak, mintegy kiemelvén azt, hogy az akkor elindított átfogó és láncszerű folyamatnak az első kirívó és jelzésszerű mozzanata 1946-ban az ukrajnai görögkatolikus egyház megszüntetésével történt meg, s ezt követték a soron a romániai ellen hozott betiltó rendelkezések.

George Cipáianu bevezető tanulmányában több helyen külön hangsúlyt kap az, hogy a románok egyházi életében, de művelődési és nemzeti fejlődésének egészében is, a görögkatolikus egyház megléte és kifejtett tevékenysége sok tekintetben meghatározó volt, s ezen kívül nagy jelentőségűnek tartja, hogy egy nyugatos vonulatot hozott be és képviselt. A kommunista hatalom igyekezete pedig - szögezi le több ízben -éppen arra összpontosult, hogy minden Nyugathoz kapcsolódó szálat elvágjon. Meglátásunk szerint a szerző ezen felfogása még a könyvborító grafikájának megválasztásában is megmutatkozott. A balázsfalvi görögkatolikus katedrálison fellelhető késő barokkos vonalaknak és a gyulafehérvári római katolikus székesegyház román stílusú jegyeinek borítóra történt felvetítése mintegy mutatják az itteni katolikus élet kapcsolódását a Nyugaton végbement kulturális fejlődés egyes szakaszaihoz, a keleti egyházak inkább változatlanságot, uniformizmust mutató építményeivel szemben.

Hogy Cipáianu a francia diplomáciai iratokat vonta kutatásainak körébe, kétségtelenül nem az játszotta az elsődleges szerepet, hogy módja volt rá, hanem mert biztosan tudta, az errefelé irányuló különleges francia érdeklődés folytán ezek tartalmazzák a Nyugaton található forráscsoportok közül a legtöbb adatot és információt a korabeli romániai állapotokra.

A 19. század derekától a romániai modernizációs törekvések mindig francia mintákat követtek, a két világháború közötti periódusban pedig Franciaország itteni befolyása egyenesen meghatározó volt. A második világháború során azonban Franciaország nagyhatalmi állása megtorpant, és így utána a kelet-európai politika kialakításánál legfennebb csak asszisztálhatott, aktív szerepre már nem futotta erejéből. A francia vezetés nagyon nehezen vette tudomásul nemzetközi presztízsének elapadását, és sok jel mutat arra, hogy vonakodott is szakítani itteni hatalmi politizálásának hagyományaival. Végül is a Quai d'Orsay-n, a külügyek intézésének helyén, úgy ítélték meg, hogy bár a kialakult politikai helyzethez kikerülhetetlenül igazodni kell, a művelődés és szellemi élet terén megmaradt pozícióira támaszkodva Franciaországnak kulturális befolyását továbbra is érvényre kell juttatnia a térségben.

Ebből a beállítódásból adódóan Bukarest kiemelkedő vonatkoztatási pontnak számított. A francia diplomácia itt mindig fontos és mértékadó szereplőkkel ápolt kapcsolatot, intézetei voltak, francia szerzetesek rendházakat, kórházakat tartottak fenn a román fővárosban és azon kívül is.

A francia külügyek irányítói - olyan nagyságok, mint Georges Bidault, aki a békekötésekkor házigazdáskodott s igen jelentős szerepet vitt, Robert Schuman, akire ma az Európai Unió egyik alapító atyjaként hivatkoznak -, mivel tudták, hogy a szovjet szférában nem sok esély van zavartalan diplomáciai működésre, első vonalbeli tapasztalt diplomatákat küldenek Bukarestbe, Pierre Charpentier, Jean-Paul Boncourt és mások személyében.

Franciaország követét 1945 júliusában Mihály király, Groza miniszterelnök és a külügyminiszter Gh. Tátárescu még a jogszokások szerint elvárt s a nekik kijáró előzékenységgel fogadták, a későbbiekben azonban a kommunista méltóságok már korántsem tartják magukra kötelezőnek a normális diplomáciai kapcsolatok rendjét. Érdes modorukról, hatalmi arroganciájukról mint szokatlanul kirívó vonatkozásokról részletesen beszámolnak a diplomaták, de tartották magukat ahhoz az alapszabályhoz, hogy egy diplomatának megsértődni csak utasításra szabad, s igyekeztek érintkezéseikben elkerülni a feszültségeket.

A diplomáciai iratok anyagát kronoló-giailag tagolva gondolta áttekinthetőbbé tenni a szerző, de mivel a kommunista állam hajszolt ütemű változtatásaival annyira tematizálta az egyházi és politikai életet, rájött, hogy tényleges rálátást csak egy ezen belüli tematikai csoportosítással érhet el. Világossá tette, hogy a mintegy 178 dokumentum a román görögkatolikus egyház megjárta kálváriáról, a római katolikus egyház helyzetéről és Márton Áron püspökről, Vladimir Ghika kimagasló emberi és papi tartásáról és bekövetkezett tragikus sorsáról és nem utolsósorban a román ortodox egyház ezekhez való viszonyulásáról tartalmaznak jelentéseket, elemzéseket vagy helyszínen kelt értelmezéseket. Ezen eljárás eredményeként tisztán kivehető, hogy a francia diplomaták már küldetésük elején pontosan azonosítani tudták a román hatalom célkitűzéseit: egy, a Vatikántól elszakított önálló katolikus egyház létrehozása, a görögkatolikus egyháznak mint intézménynek teljes likvidálása és a görögkatolikusoknak az ortodox egyházba történő integrálása. Nem kis riadalommal jelzik aztán a diplomaták megbízóiknak az ezt követő gyakorlat egyes etápjait. Az 1948. április 13-i új román alkotmányban már megmutatkoztak a rezsim egyházpolitikájának irányelvei. 1948. július 17-én Románia egyoldalúan felmondta a Szentszékkel 1927-ben kötött konkordátumot és a hozzá kapcsolódó valamennyi szerződést. Nyilvánvaló volt, hogy e lépés az uniált katolikusok egyházának felszámolását volt hivatott megkönnyíteni, s ezt a kommunista sajtó úgy állította be - jelentette még aznap a franciák bukaresti rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, Pierre Charpentier -, hogy a kormányzat úgy intézkedett, hogy „végre helyreállították az egyenlőséget a katolikus egyház és a konkordátum által hátrányos helyzetbe hozott ortodox egyház között". 1948. augusztus 3-án törvény mondta ki az oktatás-nevelés állami monopóliumát, az egyházi iskolák kisajátítását, mindenféle vagyonuk állam által történő elbirtoklását. Egy napra rá 41. cikkelyével törvénydekrétum tiltotta meg, hogy külföldön működő egyházi tényező a román állam hívei felett joghatóságot gyakorolhasson. A kommunista hatalom a vallási közösségeket statutúm kidolgozására kötelezte, amelyet aztán állami szervekhez kellett engedélyeztetésre előterjeszteni. A katolikus püspökök ezt mindkét ágon megtagadták. A Rómával való unió létrejötte után 250 évvel, 1948. december 1-jén az az évi 358. számú dekrétummal megszüntették a görögkatolikus egyházat. Akkor december 1-je még nem volt az ország nemzeti ünnepének napja, de mivel tudták, a románság számára sokatmondó történelem fűződik hozzá, a döntést meghozók jól időzítettnek ítélték az eseményt. Ellenálló püspökeit és papjait börtönbe vetették, a görögkatolikus templomi szertartásokat betiltották, a papok és a hívek egy részét az ortodoxiára való áttérésre kényszerítették. A diplomaták körében általánossá vált az a vélekedés, hogy a román kommunista állam politikai partnerre lelt az ortodox egyházban. A románságon belül a spirituális és tekintélyi elsőbbségre törekvő ortodox egyház egyre több jelét mutatta annak, hogy kész teret engedni az államvezetés politikai elképzeléseinek az egyházi életben is. A fokozatosan kialakult érdekközösség a kommunista hatalom és ortodox hierarchia között - a diplomaták által használt kifejezés ez - Nicodim pátriárka 1948 februárjában bekövetkezett halála után, Justinian Marina egyházfőségétől kezdve jól összehangolt együttműködéssé fejlődött. Ezen a szálon gyakran kerül sor Nicoale Bălan nagyszebeni metropolita rendkívüli agilitásának kiemelésére, akinek nagy szerepet osztottak a görögkatolikus egyház felszámolásának levezénylésében. A félelem, a fenyegetés árnyékában, rendőri segédlettel, ő szervezte meg azokat a papi, főpapi görögkatolikus összejöveteleket, amelyeken megszerkesztették az ortodox egyházba való „visszatérést" kérő folyamodványokat. A módszer ismert - írta 1948. október 6-án a Kolozsvárra, Nagyváradra összehívott ilyen jellegű szinódusokról Pierre Charpentier -: „önkéntes" aláírásokkal ellátott nyilatkozatokat kell kicsikarni, bizonyítandó, hogy nem történt erőszak.

A román kommunista hatalom és az ortodox egyházi vezetés igyekezett meggyőzni a világot, hogy a beolvasztás nem kényszerrel történt, s arról is, hogy a görögkatolikus egyház megszüntetésével hitben is egyesült a román nemzet az ortodox egyház körül. A későbbi fejlemények azonban azt mutatták, hogy az illegalitásba szorult unitus egyház tovább működött, hierarchiája volt, papokat nevelt és szentelt, titokban ellátta híveinek gondozását.

Ezen rendkívül nagy horderejű események bekövetkeztekor a francia diplomaták szerepe külön fontosságot nyert azáltal, hogy bukaresti értesüléseik biztosak és a legtöbb esetben kimondottan egyediek voltak, s ők ennek tudatában eljuttatták ezeket szövetségeseikhez is, s mindenekelőtt Rómába, a Szentszékhez. A jól dokumentált információk a Vatikán számára nagyon hasznosaknak bizonyultak.

A román-szentszéki kapcsolatok 1944. augusztus 23-a után is fennmaradtak, s az 1936 óta Bukarestben lévő Andrea Cassulo pápai nuncius állomáshelyén maradhatott. A szovjet megszállás és Románia gyors szovjetizálása azonban ellehetetlenítették helyzetét. A diplomáciai élet menetrendje, hogy a pápai nunciusnak mindig rangsorelsőbbséget biztosítanak, az adott diplomáciai kar fejeként, doyenjeként ismerik el. A Mihály király személyéhez akkreditált nuncius a szovjet megszállás bekövetkeztével diplomáciai jogait nem gyakorolhatta, s mivel egyházi ügyekben, személy- és zsidómentései során annak idején a hivatalban lévő hatalmi vezetőknél kellett eljárni, a kommunisták által kreált perek idején vele kapcsolatosan is hivatkozások hangozhattak volna el, 1946 végén Andrea Cassulo helyére a Szentszék egy alacsonyabb rangban lévő pápai követet, internunciust nevez ki, Gerald Patrick O'Hara, a korábbi savannahi püspök személyében. Andrea Cassulo a következő év tavaszáig azonban még Bukarestben marad és próbálja védelmezni a katolikus intézményeket a román hatóságok előtt. O'Hara posztjából eredendő feladatként igyekezett rendszeresen tájékoztatni Rómát a romániai fejleményekről, de már a francia diplomaták előtt is köztudott volt, hogy a Securitate emberei ráálltak és annyira szoros megfigyelés alá vonták, hogy a diplomáciai postáját is a svájci, az argentin és más követségek révén kellett továbbítania.

A görögkatolikus egyház felszámolását követően összpontosított harc indult a latin szertartású katolikusok ellen. A latin rítusú katolikus püspökök, Gyulafehérváron Márton Áron, Ia§i-ban Anton Durcovici, a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem mondták ki elszakadásukat Rómától, és ahhoz sem mutattak készséget, hogy hozzáidomítsák működésüket az új kultusztörvényhez. Mindkettőjüket börtönbe vetették. 1949. szeptember 6-án kelt rejtjeles táviratában Philippe de Luze, ideiglenes ügyvivő tájékoztatja Robert Schumant, hogy Márton püspök, Durcovici, a temesvári Pacha és a szatmári Scheffler püspökök és Cisar bukaresti érsek mind börtönben vannak, Friedler váradi püspök pedig egy faluban él visszavonultan. A könyvbe illesztett 111. és 126. számú dokumentumok mintegy összefoglalják a római katolikus egyház akkori helyzetét, a Státusnak és a békepapi mozgalomnak külön aláhúzott sorokat szentelve. A további gyengítés szándékával 1949. augusztus 1-jén elrendelték a katolikus egyház valamennyi szerzetesrendjének feloszlatását, javaik elkobzását.

O'Hara, a Nunciatúra kormányzója titkos püspökszentelésekkel próbálta biztosítani a római katolikus hierarchiát Romániában. 1950. június 30-án Joseph Schubert bukaresti apostoli kormányzót is titokban püspökké szentelte. 1950. július 4-én kémkedés vádjával, illetve personae non gratae-nak nyilvánították Patrick O'Harát, a Nunciatúra vezetőjét, Guido del Mestri auditort és John C. Kirk nunciatúrai titkárt, s kiutasították őket az országból. Ők, jól ismervén a rendszer természetét és eljárásait, rég fel voltak készülve erre, személyes dolgaikat már 1949 márciusában külföldre juttatták. 1950. július 6-a reggelén -mint jelentésük szólt - Philippe de Luze, a francia követség ideiglenes ügyvivője és attaséi kísérték ki őket a bukaresti vonatállomásra.

A Cipáianu által összeállított dokumentumkötet még könnyed fellapozása is azonnal meggyőzi az olvasót és biztos megelégedéssel tölti is el, hogy mennyire szoros figyelemmel követték a francia diplomáciai képviselet tagjai boldogemlékű Márton Áron püspök tevékenységét, s mennyire értékelték hajthatatlan kemény jellemét. Több mint 36 jelentésben, táviratban külön is feletteseik tudomására hozzák kiállásának egyes epizódjait. A Márton Áronra vonatkozó irodalmat gyarapítók felfigyelhetnek arra, hogy az itt közölt dokumentumok olyan találkozásaira is utalnak, amelyekről eleddig keveset vagy egyáltalán nem tudtunk, például arról sem volt tudomásunk, hogy a házi őrizetben lévő püspök 1955 júliusában „diszkréten" találkozott Jean Decirey-vel, a bukaresti francia követség ideiglenes ügyvivőjével. „Igazi fejedelme egyházának, kijelentette, hogy semmilyen engedményre nem hajlandó a hatalommal szemben, éppen olyan állhatatos, mint előtte volt" - írta külügyminiszterének 1955. július 27-én.

A 425 oldalas dokumentumkötet zárólapjain, de már krétamentes papíron, a börtönt vagy éppen mártíromságot szenvedett katolikus püspökök fényképeit helyezte el gondozója vagy kiadója, amikor egyházfejedelmek voltak és amikor a terrorszervezet összeállíttatott ügyiratra készíttetett fényképet rabjáról, elnyűtt rabruhában. Megrázó, de nagyon szemléletes és sokatmondó illusztrációja ez a kötetbe foglaltaknak.

(Argonaut, Cluj-Napoca, 2015)

Csucsuja István

 

Keresés a Katholikos oldalain