Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Ferencz Emese
vALLÁSOS MEGKÜZDÉS AZ ÉLET ALKONYÁN (2)

Religiöse Coping in der Dämmerung des Lebens (2)

Im diesem Kapitel können wir über Religiosität und Bewältigung lesen. Erstmal definieren wir die Religiosität und Bewältigung, und so können wir erfahren, dass die Kirchen als Anwesenheitsquote der religiösen Verpflichtung definiert werden können. Religiöse Bewältigungsmethoden sind als negativen und positiven Art und Weise des Umgangs, sowie als kooperative, sich selbst verwaltende und auf Bewältigungsstrategien basierende Methode betrachtet. Hier spelt die ältere Religiosität und psychischen Gesundheitsversorgung eine wichtige Rolle. Schlüsselworte: Coping, Altern, Religion, Kirche, Problem, Leben, Gesundheit.

 

A szerző az idén végzett a kolozsvári BBTE RK Teológia, illetve a Magyar Szociológia és Szociális munkásképző Kar tanácsadás mesterképzés szakán. Jelenleg a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészségen dolgozik mint pasztorálasszisztens. Írása a Debreceni Nemzetközi Konferencián a legjobb előadó címet nyerte el, míg a XIX. Reál és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia szociális munka szekciójában III. helyezést ért el.

Vallásosság és megküzdés

A vallásosságot társadalomtudományi kutatásokban leginkább a templomba járás gyakoriságával vagy a vallásos elkötelezettség mértékével szokták meghatározni, ám ennél sokkal komplexebb jelenségről van szó. Gordon Allport (Allport, Ross, 1967) amerikai pszichológus például megkülönböztet extrinzik és intrinzik vallásosságot. Az extrinzik vallásosságra jellemző a külső tekintélyeknek, tekintélyszemélynek való engedelmesség, és a hangsúly a vallási előírások és normák betartásán van. Az intrinzik vallásosság ezzel szemben a bensőséges vallásgyakorlatot, a személy által mélyen átélt és megvalósított életfelfogást jelenti. Érdemes megvizsgálni, hogy a két vallásossági típusba sorolt személyek között van-e különbség a boldogság és jóllét megtapasztalt szintjében. Felmérések igazolták, hogy van, hiszen az extrinzik irányba hajló vallásosság több depresz-szióval jár együtt, míg az intrinzik jellegű vallásosságra magasabb pszichológiai jóllét jellemző (Martos, 2006). A megküzdés a nehézségekkel való szembenézést jelenti és az azokban felmerülő akadályok megoldásának folyamatát. A megküzdési helyzetekben fontos elhárítani a helyzetet előidéző problémát vagy a probléma kiváltotta érzelmet kellően feldolgozni. Lazarus és Folkman (1984) megkülönböztet probléma- és érzelemközpontú megküzdési stratégiákat. A problémaközpontú megküzdés során az egyén azon dolgozik, hogy megoldja a felmerülő problémát, míg az érzelemközpontú megküzdésben az érzelmi feszültség csökkenése a cél. Ezeket a stratégiákat az egyének minden helyzetben alkalmazzák, de felmerülnek olyan helyzetek, amelyekhez gyakrabban kapcsolódnak egyes stratégiák. A problémaközpontú stratégia alkalmazása általában gyakrabban jelentkezik kontrollálhatónak ítélt helyzetekben, míg az érzelemközpontú veszteségek vagy nagy traumák idején jelentkezik (Martos, 2006). Az érzelemközpontú megküzdés célja megakadályozni a felszínre törő negatív érzelmek kirobbanását. Az életben előfordulnak olyan események, helyzetek, amikor az egyén nem tud változtatni rajtuk, így megküzdésük a negatív érzelmek csökkenésére kell irányuljon. Az érzelemközpontú megküzdés általában akkor jelentkezik, amikor a helyzet eseményeit az egyén befolyásolhatatlannak érzi (Appel, 2012).

A vallásosság jelentős szerepet játszhat a megküzdésben, hiszen a vallásosság több úton, módon kapcsolódik össze a megküzdéssel. A vallásosság különböző dimenziói bevonódnak a szekulárisnak is nevezhető megküzdésbe, hiszen a vallásos emberek különböző megküzdési módokat és stílusokat használnak (Martos, 2006). Ezen összefüggések tárgyalására az elkövetkezőkben kerül sor.

Vallásosság, lelki egészség, boldogság

A vallásosság és lelki egészség kapcsolatát nem is olyan rég kezdték el mélyebben tanulmányozni. Kiemelték mind a pozitív, mind a negatív oldalát. A pozitív oldal mellett több érv szólt, hiszen összefüggéseket láttak a vallásosság, az életminőséggel való elégedettség és a vallásos elkötelezettség között. Számos vizsgálatban a következő változókkal dolgoztak: öngyilkosság, deviancia, fizikai egészség, jóllét, alkoholfogyasztás, depresszió. Negatív összefüggéseket a függőség, dogmatiz-mus, önmegvalósítás között találtak. Egyes empirikus kutatások azt bizonyítják, hogy a vallásosság pszichológiai problémákhoz, patológiás tünetekhez vezet, azonban ha jobban megfigyeljük, a gyakorlat is azt mutatja, hogy a vallásosság pozitív hatással van a mentális egészségre (Jakabházy, 2010). Ventis a lelki egészség hét dimenziójában vizsgálta a vallásosság hatását, ezek a következők: pszichopatológia hiánya, megfelelő társas viselkedés, aggódástól és bűntudattól való szabadság, személyes kompetencia és kontroll érzése, önelfogadás és önaktualizáció, nyitott gondolkodás és flexibilitás (Martos-Kézdy, 2007).

A vallásosság és szubjektív jóllét kapcsolatára is rávilágítanak egyes kutatások. A legtöbb kutatás eredménye szerint a vallás nyújtotta társas támasz és koherens világkép pozitívan befolyásolja az elégedettséget, hiszen a vallási, egyházi közösségek alkalmasak arra, hogy meglévő szociális támogatottságot biztosítsanak olyan személyeknek, akik elvesztették a társas támogatás különböző formáit. Ez elsősorban az idős, egyedülálló, hátrányos helyzetű egyéneket érinti, így nem véletlen, hogy közöttük nagyobb arányban találhatunk vallásgyakorlókat (Jakabházy, 2010). A templomba járás gyakorisága és a boldogság között is szoros összefüggések mutatkoznak, hiszen kutatások szerint a gyakori templomba járási arány, vagyis a vallási gyakorlat növeli a szubjektív jóllétet. A vallás másik hatása a pozitív életszemlélet, mely a koherens világkép kialakításában keresendő. Egyes kutatók szerint a vallás segít a reális, elérhető célok kijelölésében, ami optimistábbá és boldogabbá teszi az embereket (Barna, 2007). Mindennapi életünkben jelentős szerepet játszanak a kitűzött céljaink, hiszen mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy évek múltán mit szeretne csinálni, mit akar elérni. Céljainkban és a hozzájuk kapcsolódó cselekedetekben rajzolódik ki az egész életünk: az élethez való hozzáállásunk, a tapasztalatok, hogy mit tartunk magunkról, a környezetünkről, a világról. Boldogságunk attól is függ, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé, valamint hogy ezeket a célokat sikerült-e elérnünk vagy sem. A megfelelő nehézségű, konkrét, jól körvonalazódott és valódi belső igényeinknek megfelelő célok kitűzése és megvalósítása teheti boldogabbá az embert (Martos, 2006).

Az élet értelmének keresése és élménye a jólléthez, a boldogság eléréséhez vezethet. Az élet értelmességének élménye az ember viszonyát tükrözi életének céljához, aktuális és végső értelméhez, ember-voltához és a halálhoz. A vallásosság és értelem között jelentős kapcsolatot mutatnak ki a kutatásokban. Steger és Frazier azt figyelték meg, hogy az értelem mértéke pozitívan összefügg a vallásossággal, az optimizmussal és az önértékeléssel. A vallásosság ugyanakkor az élet értelmességének átélésére is lehetőséget ad (Martos-Kézdy, 2007). Az értelem keresése és megtalálása transzcendens jellegű. Transzcendens abban az értelemben, hogy az ember átél egy bizonyos istentapasztalatot, ugyanakkor a személyes és szerető Istennel való közösséget is megéli.

Az emberi boldogságtapasztalatnak tehát három fajtája különíthető el: élvezet, önkifejezés, értelem. A vallásosság úgy járulhat hozzá az ember boldogságához, ha segíti őt az embertársaival való szeretetteljes kapcsolatra, az örömteli tevékenységek végzésére, a döntésekben való belső szabadság jutására, élete eseményeiben értelmet találni, illetve olyan célok találására, melyek megfelelnek igényeinek és a mindennapokban megvalósíthatóak.

Az önkifejezés egy másik kulcsfogalom, mely összhangban áll a vallásosság, jóllét és boldogság témakörével. Emberként személyek vagyunk, amiből számos örömünk és bánatunk fakad. Az öröm középpontja a cselekvő énünk: személyes azonosságunk átélése az itt és most-ban, személyes azonosságunk úgy, ahogy az a jelenben megvalósul. Van bennünk egyfajta tevékenységre késztetés, személyes énhez köthető eredményesség, ami önálló motivációs értékkel bír. Ennek a belső törekvésnek a megvalósítása elégedettséggel, boldogsággal jár együtt. Az önkifejezés örömének másik fontos összetevője a társas környezet, amelyben létrejött. Ez még akkor is jelen van, ha csak a magányosan véghezvitt teljesítményekre, naplójegyzékekre gondolunk, hiszen ott is létrejön valamilyen belső fórum, mint a lelkiismeret vagy akár Isten (Martos, 2006). Tehát amikor a boldogságot a személy valódi, belső természetében éli meg, az segít neki az erényes élet útján járni. Ezt nevezzük eudaminonikus jóllétnek. Az önaktualizáció szintén összefügg a jólléttel és a vallásossággal, hiszen a személy lehetőségeinek kibontakoztatása támogató környezetet és belső elkötelezettséget kíván, így vallásosságának minősége is befolyással lesz arra, hogy ez a személy életében mennyire valósul meg. Ryan és munkatársai kimutatták, hogy azok a személyek, akik vallási nézeteiket beépítették személyiségükbe, magasabb fokú önaktualizációról és önértékelésről számoltak be (Martos-Kézdy, 2007).

Az időskort mindenki másképp éli meg, mindannyian másképp néznek szembe problémáikkal és veszteségeikkel. Az ezzel a korral járó fiziológiai és pszichoszociális változások nagy hatással vannak életműködésükre, az időskor megélésére, ami nagyban befolyásolja jóllétüket. A jóllét, életminőség és lelki egészség öregkori feltétele az időskori boldogság lehetősége, amihez nagymértékben hozzájárul a vallásosság megélése. Ezen egység végén kiemelném, hogy jelen kutatásomban a vallásosságot a vallásos megküzdésre szűkítettem le, tehát a vallásos megküzdés aspektusát vizsgáltam.

Vallásos megküzdési stílusok

Pargament (1988) volt a vallásos megküzdési stílusok első megfogalmazója. Ő kezdetben három vallásos megküzdési stílust azonosított, melyek pontosabban leírnak egyes megküzdési viselkedéseket. Később ezekhez hozzátett két másik formát is. Ezek a stílusok a következők: önirányító, együttműködő, belenyugvó. A következőkben e vallásos megküzdési stílusok részletes bemutatására kerül sor.

Az önirányító megküzdési stílusban az ember bízik a saját istenadta megküzdési erőforrásaiban. A kontroll forrását az ember önmagában keresi, és hisz abban is, hogy Isten erőforrásokat ad az embernek ahhoz, hogy megküzdjön a nehézségekkel. Ez a stílus eléggé önközpontú, hiszen az ember úgy érzi, hogy életéért saját maga felelős és az életét csakis saját maga élheti. Az a személy, aki ennek a megküzdési stílusnak a birtokában van, gazdag társas kapcsolatokkal és kompetenciákkal rendelkezik (Fix, 2010).

Az együttműködő megküzdési stílusban a kontroll forrása az ember és az Isten közötti kapcsolat. Az egyén Istennel együttműködik a problémás élethelyzetekben, hiszen úgy tekint rá, mint egy segítő forrásra. Az együttműködés segíti őt abban, hogy értelmet találjon a szenvedésben és motiválja őt a problémamegoldásban. Az egyén természetesen imádkozik és nagyon jó kapcsolatot ápol Istennel, de ezen kívül minden erejével azért küzd, hogy minél többet megtudjon a megoldási lehetőségekről, körülmények változtatásáról. Ebben a stílusban az egyén új célokat kezd formálni, előre tekint, küzd és bízik Istenben. Képes úrrá lenni a kialakult helyzeten, mivel tudja, hogy van célja és értelme szenvedésének, miként azt is, hogy nincs egyedül ebben a folyamatban. Ezt tartják a leghatékonyabb vallásos megküzdési stílusnak, éppen azért, mert a kontroll érzése és a személyes kontroll egyaránt erős (Martos, 2006).

A belenyugvó megküzdési stílus szerint az egyén az egész életét rábízza Istenre és úgy gondolja, hogy csakis ő oldhatja meg a mindennapok során felmerülő problémákat. A kontroll teljes egészében Isten kezében van, hiszen az ember kivonódik a problémamegoldás folyamatából, mivel úgy gondolja, hogy Isten egyedül is megoldást tud találni rá, anélkül, hogy ő valamit is tenne. A belenyugvó egyének alacsony önértékeléssel rendelkeznek, nagyon nehezen tudnak problémákat megoldani, valamint bizonytalan helyzetekkel is nehezen tudnak valamit kezdeni. A belenyugvás egy passzív jelenség, hiszen Isten akaratának küzdelem nélküli elfogadását jelenti (Appel, 2012), ám olyan élethelyzetekben, amelyek kívül esnek a személy kontrollján (ilyen az öregedés folyamata is), adaptív válasz lehet a helyzetet Istenre bízni és a gondviselésben bizakodni.

A megküzdési stílusokat az ember a vallásos érzetének megfelelően használja, hiszen az egyén, aki igazán harmonikus, gyakorolja hitét és vallásosnak érzi magát, az együttműködő és önirányító vallásos megküzdési stílust átadóvá tudja alakítani. Természetesen ez abban az esetben érvényes, ha az ember nem egy mágikus vallásossággal rendelkezik, hanem Istennel együtt próbál választ kapni kérdéseire, megoldatlan problémáira. Témám szempontjából azért is fontos azonosítani ezeket a megküzdési stílusokat, mert az időseknél is megfigyelhető ezeknek a stílusoknak a keveredése vagy épp egyik másik stílusnak a magáévá tétele. A megküzdési stílusokon kívül fontos megemlíteni a megküzdési módokat is, hiszen nem mindegy, hogy valaki pozitív vagy negatív megküzdési módokat használ problémái megoldásában. A következőkben ezek ismertetésére kerül sor.

Vallásos megküzdési módok: pozitív és negatív vallásos megküzdés

A pozitív és negatív megküzdés számos hatását kimutatták, így érdemes jobban elmerülni benne. Kutatásom szempontjából is fontos, hiszen látni fogjuk az eredményekben, hogy az az idős ember, aki pozitív megküzdési módot használ problémái megoldására, az objektív tünetei ellenére magasabb lesz a szubjektív jólléte.

A pozitív vallásos megküzdés alapja az Isten iránti bizalom és hit. Az ember hiszi, hogy Isten új irányt képes mutatni az életében, hogy törődik az emberiséggel és segít kivezetni a nehéz élethelyzetekből. Ez végső soron azt tükrözi, hogy az ember az életét rábízhatja Istenre, mert nála biztonságban van. Pargament és társai igazolják, hogy a pozitív vallásos megküzdés hozzájárul a fizikai jóléthez, a poszttraumás stressz tüneteinek enyhítéséhez, valamint a fájdalmas tapasztalatok pozitív irányba való értékeléséhez (Appel, 2012). Az ember a pozitív vallásos megküzdési mód hasznosítása során képes a probléma, stressz forrását úgy átértelmezni, hogy az hasznosnak tűnjön. Az ember Istennel együttműködik, így a kontroll gyakorlásának keresése vele együtt történik, amit a végén aktívan átenged Istennek. Pozitív megküzdés során az ember érzi Isten szeretetét és törődését, így nála keresi a vigasztalást és megerősítést. Az egyén a nehézségekkel úgy küzd meg, hogy elmerül vallási cselekedeteiben éppen azért, hogy a stresszt kiváltó tényezőkkel, forrásával ne egyedül kelljen foglalkozzon. Az ember, ha pozitív megküzdést használ, vágyik a vallásos megtisztulásra és spirituális közelség keresésére. A pozitív vallásos megküzdés során az ember vigasztalást és megerősítést kér azáltal, hogy felekezete tagjaitól szeretetet és törődést kér. Ezen kívül a valláshoz fordul annak érdekében, hogy az segítsen a régi be nem vált életelvek helyett újat találni. Akkor is a valláshoz fordul, ha életét meg akarja változtatni vagy épp meg akar szabadulni a haragtól, megbántottságtól és félelemtől (Horváth-Szabó, 2012).

A negatív vallásos megküzdés alapja az Istentől való elhagyatottság érzése. Az ember Isten közbelépésére vár, mivel úgy gondolja, hogy a betegség, a baj Isten büntetése a bűnökért. Az ember folyamatosan felteszi a kérdést, hogy vajon Isten miért nem szereti és miért kell őt büntetnie. Az ember ebben a megküzdési módban harcol önmagával, másokkal és Istennel. A negatív megküzdési mód sok esetben összefügg a rossz egészségi állapottal. Pargament és társai igazolják, hogy a negatív vallásos megküzdési mód összefüggésben áll a fizikai hanyatlással és a romló mentális egészséggel (Appel, 2012). A negatív vallásos megküzdési módot használó ember szerint a stressz forrása Isten büntetése a bűnei miatt. A stressz forrását az ember teljesen átértelmezi, és azt gondolja, hogy minden a gonosz műve. Megkérdőjelezi Isten hatalmát, mivel úgy gondolja, hogy képtelen befolyásolni a helyzetet. Az ember passzívan várakozik arra, hogy Isten befolyásolja az eseményeket. Keresi a kontrollt, azonban mindezt Isten segítsége nélkül teszi. Kifejezi spirituális és interperszonális elégedetlenségét is, ami az Istenhez, papsághoz és egyháztagokhoz fűződő kapcsolatában mutatkozik meg. E megküzdési módot használó egyénre jellemző, hogy világosan kijelöli az elfogadható és elfogadhatatlan vallási cselekedeteket, az elfo-gadhatatlant pedig elutasítja és elkerüli (Martos-Kézdy, 2007).

A pozitív megküzdési mód adaptívabb, mint a negatív. Az az ember, aki pozitív vallásos megküzdési stílust használ problémái megoldására, jobban érzi magát a mindennapokban, mint az, aki a negatív megküzdési módot hasznosítja. Mindez az idősek körében is megfigyelhető, ami leginkább az élethez való viszonyukban, valamint a múltra való visszatekintésben, számadásban mutatkozik meg.

Időskori vallásosság

Az időskor sajátos a vallásosság szempontjából, hiszen ebben a korban növekszik a vallási öntudat, hit. Ahogy majd a későbbiekben látni fogjuk, az idősek életében nagyon fontos helyet foglal el a hit, a vallásosság megélése, ami megmutatkozik a templomba járás gyakoriságában, a mindennapi imádkozásban, valamint egyes megküzdési stílusok, módok használatában. Az időskori vallásosság növekedésében elsősorban annak tulajdonítható nagy szerep, hogy ez a halál előtti utolsó életszakasz, vagyis az az idő, amikor az idős ember szembesül az elmúlással és felteszi a kérdést, hogy mi lesz vele földi élete után. Másodsorban annak is nagy szerepe lehet, hogy ebben az életkorban megsokszorozódnak a veszteségek, a súlyos betegségek okozta fájdalom következményei, melyek felerősítik a szenvedés, élet és halál értelmére vonatkozó kérdéseket.

Fowler hitszakaszait ismerve az időskori vallásosságot az utolsó két szakaszba sorolhatjuk, mely az összekapcsolódó-elmélyülő és univerzális hitet foglalja magába. Az összekapcsoló hit szakasza a bölcs emberé. Az az ember, aki ebben a szakaszban van, nyitott a világ, más emberek felé, elismeri hibáit, képes tanulni belőlük és képes tanulni másoktól is. Az univerzális hit szakasza a legérettebb fázis. Kevesen jutnak el ide, azonban akinek sikerül, az életét mások szolgálatára ajánlja. Életüket és a világ sorsát Istenre bízzák. Amikor a vallásosság legérettebb szakaszában az idős ember közvetlen, személyes kapcsolatot alakít ki a végső valósággal, akkor kezdi igazán érezni, hogy Isten ott van minden döntésében és segítségére van a kritikus élethelyzetek megoldásában. Az idős ember, amikor elérkezik az érett hithez, változásokat kezd tapasztalni a világhoz és Istenhez való viszonyában. Növekszik a mások iránti nyitottsága és az Istenre való ráhagyatkozás (Horváth-Kézdy-Petik, 88).

A vallásosság erőssége és kifejezésmódjai az életút során változnak, a nyugdíjas évek életmódváltása során a vallásosság gyorsuló erősödése tapasztalható. Kutatások bizonyítják, hogy az ember, amikor belép az időskorba, beindul egy megtérési hullám, azonban ez a késői életkorban hanyatlani kezd. Ezt a hanyatlást sokan a romló egészségi állapottal hozzák összefüggésbe. E megtérési hullám az időskorba való belépéssel nagyon fontos helyet foglal el az időskori vallásosságban, hiszen ebben a korban a vallásnak nagy szerepe van a veszteségek feldolgozásában. Ezenkívül a gyászfeldolgozásban is nagy szerep tulajdonítható a vallásosságnak még akkor is, ha Isten szeretete megkérdőjeleződik éppen amiatt, hogy nem lépett közbe és szenvedést mért életére (Nouwen, 46). A vallásosság jelentős szerepet játszik az idős ember halálhoz való viszonyában és annak elfogadásában. Ez abban a felfogásban mutatkozik meg, hogy a halállal nem ér véget az élet, hanem valami új kezdődik boldogságban és szeretetben. Ha ez a felfogás uralkodik el gondolkodásmódján, halálfélelme csökkenni fog vagy egyáltalán nem is fog jelentkezni. Ez viszont csakis akkor csökken, ha az idős ember erős hittel rendelkezik. A vallásossága, hite éppen abban segíti, hogy ne féljen attól, hogy meg fog halni. A haláltól való félelem hátterében sok esetben az a hit húzódik meg, hogy az életében elkövetett hibákért halála után Isten megbünteti.

A vallásosság hatékony megküzdési stratégiákkal is ellátja az idős embert, amit nagyon fontos külön is hangsúlyozni. Az idős emberek megküzdési erőforrásai az imádkozásban, a nehéz helyzetekben való kiállásban, valamint Isten támogatásának kérésében és reményében mutatkozik meg. Az idős embereknek van egy nagyon fontos megküzdési módjuk, ami a megbocsátás. Az élet vége felé az idős ember érezni kezdi a megbocsátás fontosságát, azaz hogy ő is meg tudjon bocsátani és neki is meg tudjanak bocsátani. Ez a múlt terheitől való megszabadulás fontos eszköze. A vallásosság ebben a kontextusban is fontos helyet foglal el, hiszen elősegíti a megbocsátás folyamatát. Ha az idős embernek sikerül megbékélnie azokkal a személyekkel, akik megbántották őt, akkor ezáltal az Istennel való kapcsolata is erősödik (Horváth-Kézdy-Petik, 91). Mindezeken túl a vallás megmutatkozik az értelem keresésében, átadásában is. Az idősek számára erőforrás, hiszen segítségével értelmet találnak múltjukban, jelenlegi élethelyzeteikben és a betegségek, szenvedések közepette. Mivel az idősek számára a vallás, a hit a megtartó erő, így ennek segítségével próbálnak értelmet találni életükben. Sokan közülük az életükre visz-szatekintve úgy érzik, hogy nem tettek meg mindent, amit szerettek volna, felidéződnek benne hibái, kudarcai, szenvedései, ami akár életük értelmének elvesztéséhez is hozzájárulhat. Éppen ezért fontos, hogy az értelmes telítettség tudata hozzájáruljon mindennapjaikhoz, reménykedjenek, bízzanak a halál utáni életben és Isten szeretetében, aki gondoskodik róluk (Nouwen, 81).

Idős emberekkel beszélgetve, hallgatva problémáikat, nagyon sokszor halljuk, hogy vágynak jó életet élni és eljutni az örök élet boldogságához. A spirituális jóllét, az Istennel való kapcsolat mérvadó az idős ember életében. Az Istenhez való kerülést sok esetben nehezíti a bűntudat, a büntető istenkép vagy az, hogy nem tudnak eleget róla. Ez abban az esetben is előtérbe kerül, amikor az idős ember a múlt eseményeit vallásos szempontból tekinti át, amikor is lehetőség adatik arra, hogy felfedezze Isten támogatását, erősítse reményét és háláját.

A vallásosság tehát mérföldkőnek számít az idősek életében, hiszen erőforrásnak tekinthető. Az életükben való visszatekintésben nagy hangsúly tevődik a vallásosságukra, hiszen sokan úgy érzik, hogy számadással tartoznak annak, akitől az életet kapták, vagyis Istennek. Ezen kívül nagy szerepe van vallásosságuknak az értelem keresésében és megtalálásában és a betegségek, szenvedések könnyebb elviselésében is. A vallás tehát az idősek számára megtartó erő, ami nagy hatást gyakorol gondolkodásukra, életfelfogásukra, valamint a jelentkező krízisek kreatív megoldására.

 

Forrásanyag

Berszán Lídia: Szociális munka idős személyekkel. Kolozsvár, 2007. Beers, Mark H: MSD orvosi kézikönyv a családban. H. n, 2004. Comer, Ronald J.: A lélek betegségei. Budapest, 2005.

Debrecenyi Károly István - Tóth Mihály: Életesemények a pásztori lélektan és a filozófia tükrében. Budapest, 2005. Frenkl Sylvia, Rajnik Mária: Életesemények. Budapest, 2007. Horváth-Szabó Katalin: Vallásosság és emberi magatartás. Budapest, 2007. Horváth-Szabó Katalin: Vallásosság és személyiség. Budapest, 2007. Horváth-Szabó Katalin - Kézdy Anikó - S. Petik Krisztina: Család és fejlődés. Buda-pest,2007.

Katanics Alice: A harmadik felvonás. Budapest, 2001.

Kast, Verena: A gyász. Budapest, 2002. Kübler-Ross, Elisabeth: A halál és a hozzá vezető út. Budapest, 1988. Nouwen, Henri J. M.: Időskor. Budapest, 2008.

Oswald, Wolf D. - Fleischmann, Ulrich M.: Gerontopsychologie. Stuttgart, 1983. Riemann, Fritz: Az öregedés művészete. Budapest, 1987.

Allport, G. W. - Ross, J. M.: Personal religious orientation and prejudice. Journal of Personality and Social Psychology, 5, 1967, 57.

Barna Zsófia: Vallásosság és szubjektív életminőség. In: Utasi Ágnes: Az életminőség feltételei. Budapest, 2007, 116-117.

Ferenczi Enikő: Az idősek lelkigondozását befolyásoló gerontopszicho-lógiai problémák. Keresztény Magvető 115. évf. 1. sz., 2009, 89-90.

Jakabházy Béla Botond: Vallásosság, bűntudat és lelki egészség kapcsolata. Keresztény Magvető, 116. évf. 4. sz. (2010.) 396.

Kalish, R. A.: Some variables in death attitudes. Journal of Social Psychology, h. n., 1963, 138.

Martos Tamás: Vallásosság és boldogság. In: Tőzsér Endre (szerk): Pszichológusok és teológusok 8: Az istenhit mint erőforrás. Budapest, 2006, ,114-142.

Murinkó Livia: Életkor és szubjektív életminőség. In: Utasi Ágnes: Az életminőség feltételei. Budapest, 2007, 47.

Appel, Claudia: Von Gott verlasen?, Dissertation, Kreuznach, 2012, http://ubt.opus.hbz-nrw.de/volltexte/2013/802/pdf/Dissertation_Appel.pdf (2016. február. 29).

Fix, Caroline: Chronische Erkrankungen und religiöse Copingstrategien, Innaugural Dissertation, Marburg, 2010, http://archiv.ub.uni-marburg.de/diss/z2010/0375/pdf/dcf.pdf (2016. február. 29).

Global Health and Aging, http://www.who.int/ageing/publications/global_health.pdf, (2015. november. 21).

Majercsik Eszter: Idősek a mában, Ph.D-értekezés, Budapest, 2004, http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/majercsik.d.pdf (2015. november. 20).

 

 

Keresés a Katholikos oldalain