Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
bODÓ MÁRTA: NŐSZIROM –
BESZÉLGETÉSEK KERESZTÉNY NŐKKEL

 

Életszerű, eleven, sokoldalú, színes, eredeti, személyes, elkötelezett, rugalmas, empatikus, tettre kész, spirituális, gondolkodásra hívó, keresztény, egyetemesen egyházias - íme csupán néhány jelző, amely talán felelős azért, hogy a Nőszirom kötet interjúalanyai, illetve a velük készített beszélgetések felkeltették a figyelmemet. Jelzők, amelyek a könyvnek és a benne megszólaló, egyébként egymástól nagyon különböző „szereplőinek" közös tulajdonságai.

Eredetileg a Mária Rádió számára készített műsorsorozatban hangzott el a kötetben szereplő tíz beszélgetés nagy része, egy a Korunk folyóirat egy tematikus számában jelent meg, néhányból közölt részletet az Erdélyi Napló, három interjú pedig kifejezetten a kötet számára készült.

Személyes hangvételű, mondhatnánk: baráti beszélgetések ezek Bodó Márta lapszerkesztő és tíz nőtárs(a) között. Különböző életállapotú (családos, egyedülálló és szerzetes), felekezetű (katolikus, református és unitárius), foglalkozású (tanár, lelkész, képzőművész, költő-műfordító, kutató, lelkigondozó, szerkesztő) és nemzetiségi gyökerekkel (magyar, román, sváb) rendelkező keresztény értelmiségi nők, akik őszintén vallanak életútjukról, örömeikről és kihívásaikról, személyes hitvallásukról, Istenhez, embertársaikhoz és önmagukhoz való viszonyulásukról. (Kár, hogy a szavakkal megrajzolt portréhoz nem társulnak a konkrét arcok is.)

Kevesen is nagyon sokfélék ők. És mégis: sok közös vonást fedezhetünk fel, amelyeket lehet, hogy csak egyikükmásikuk fogalmaz meg kifejezetten, de életükkel mindannyian igazolják. Íme csupán néhány ezek közül, egy-egy idézettel alátámasztva.

Holisztikus szemléletmód: A teljes ember szem előtt tartása rendkívül fontos: az ember ugyanis spirituális maggal bír, kreatív, van érzelmi és szellemi élete, vannak kapcsolódásai. Én ezt a rendben így tanultam... valóban fontos nekünk az, hogy ne választódjék külön az emberi és a női életnek ez a sok aspektusa. (Tornay Krisztina Petra iskolanővér, szakkollégium-vezető, Debrecen, 25. oldal)

Az Isten- és emberkép folytonos „keresése", újra felfedezése: Már akkor (tizenéves koromban) letisztult bennem, hogy nőnek lenni csoda, varázslat, titok, és jó megőrizni ezt a titkot. (. ) végig kellett gondolnom mindent, ki kellett szűrnöm egy csomó tévhitet, ami bennem élt, helyre kellett tennem, amit rosszul értettem a kereszténységből, Istenből. (Kertész Mária, családpasztorációs munkatárs, pszichológus, Kézdivásárhely, 160., 169.)

A nőiesség Isten ajándékának tekintése és ilyenszerű megélése: (...) én nem feminista, hanem - legalábbis remélem -holtomig femina vagyok, sem egyházi, sem világi közeg nem tud tartósan megbántani és elbúsítani, hiszen nemem méltóságát nem valamiféle mozgalomtól és akarnoskodástól, hanem a Teremtőtől kaptam. (...) Nem követelem (ezt) a teret, csak betöltöm, írott és mondott szavakkal, temperamentummal, szenvedéllyel. (Petrőczi Éva irodalomtörténész, költő, műfordító Budapest, 15-16.)

A hit és élet reflektálása: Számomra fontos, mások számára is fontos lehetne, hogy amit hiszek, az meg legyen alapozva. Az értelmem ne legyen konfliktusban a hitemmel, a vallásosság és a gondolkodás között ne legyen konfliktus. (Zamfir Korinna, teológiai tanár, Kolozsvár, 112. o.)

Két lábbal a földön, ugyanakkor ihletetten élés: Teljesen hétköznapiak a hétköznapjaim! Jövök-megyek, teszek-veszek, végzem a szokásos házimunkát, feladatokat, főzök, takarítok, édesanyámhoz járok, számlákat fizetek, és ezzel párhuzamosan, amikor az utcán megyek, támad egy ötletem. Az ötletek hol jönnek, hol nem, előre nem tudom, mikor, milyen körülmények között jön meg az ihlet. Ez valahogy természetes, így kell elfogadni: a művész is csak egy ember a sok közül. (Sabau-Trifu Cristina, egyházművész, Szatmárnémeti, 47.)

Nyitottság, rugalmasság: Ha elindulunk valami új felé, és merünk nyitni valami újra, akkor minden ilyen nyitás a szívünk, a lelkünk, az elménk tágulását is eredményezi. (...) Ez a nyitottság megtanított csodálkozni és rácsodálkozni, misztériumként tekinteni a környezetemre, a velem szemben ülő emberre. (Bereczki Silvia, segítőnővér, lelki kísérő, lapszerkesztő, Marosvásárhely, 140-141.)

Együtt érző jelenlét és tanúságtétel: Ha a páciensre tekintek, akkor elsősorban azt kell nyújtanom, amire szüksége van. Ha félelmek között őrlődik, ha bátortalan, ha reménytelen, akkor ennek értelmében kell beszélgetni vele. Az elsődleges az, és ezen van a hangsúly, hogy meghallgassuk őt, hogy legyen esélye kimondani, ami benne van. A másodlagos célunk pedig az, hogy irányjelző táblák legyünk, akik Krisztusra, Istenre mutatnak, mert bármilyen helyzetben van az ember, bármilyen félelmek, betegség, nyomorúság van az ember életében, úgy gondolom, könnyebb ezeket hordozni, ha élő hite van az illetőnek. (Buzogány Emese, református kórházlelkész, 185.)

Realitásérzékkel társuló értékkeresés és tettrekészség: Próbálom a tudományt az élethez közelíteni, engedem, hogy az élet (is) írja a tudományt. (...) Néha az a benyomásom, ha feleannyit tennénk komolyan és merészen azért, hogy egyházunk felvirágozzék, mint ameny-nyit nyavalygunk, fellendülne a teológiai oktatás iránti érdeklődés, és az egyházi gyakorlat is felpezsdülne. (Csiszár Klára, pasztorálteológus, SzatmárnémetiFrankfurt, 84.)

A talentumok megosztására való törekvés: A magam szerepét pontosan abban látom, hogy azt a tudást, amely nekem megadatott, azokat az ajándékokat, amelyeket a teremtésben kaptam, próbálom megosztani, továbbadni, próbálom elmondani a gondolataimat - nem akarok senkire rátelepedni, nem szeretnék vezérszerepet vállalni, de amit látok, azt szívesen elmondom. (Gábor Csilla szociális testvér, egyetemi tanár, 70.)

Az összhang és a gyümölcsöző együttműködés keresése az élet legkülönfélébb területeink és azok között: család, közösség, hivatás: (... ) a harmónia híve vagyok. Ez nagyon fontos. És minden terület, amibe szívesen lépek be, a harmóniáról szól, ami azt is jelenti, hogy szerepeink között összhangnak kell lennie, és ezzel visszaérkeztünk a kiinduláshoz: a női szerephez.(...) Nagyon hálás vagyok, hogy társammal együtt tudok növekedni. (...) Ha jól élem meg a nőiességemet, segítek a férfiaknak is megtalálni az ő férfiszerepüket. (Ferenczi Enikő, unitárius kórházlelkész és teológiai tanár, mentálhigiénés szakember, Kolozsvár, 201., 225.)

Értelmiségiek és nők beszélgetnek: gondolkodva, érzékenyen, kritikusan, de egy pillanatig sem az elméleti fejtegetések mögé rejtőzködve, ideológiák vagy vélt-valós, régi-új sérelmekből fegyvert kovácsolva, esetleg mások szemében szálkát keresve. A válaszokat olvasva, megjöhet az olvasónak a kedve arra (és lehet, hogy ez burkolt szándéka is egyikmásik kijelentésnek?), hogy új szemszögből tekintsen a nehézségekre is, lehetőséget, nővekedési pontenciált rejtegető kihívást keresve benne, ugyanakkor pedig észrevegye az élet egyáltalán nem magától értetődő ajándékait.

Mindenik beszélgetés önmagában élmény, de így, egyben látva őket bizonyítékok arra, hogy jó embernek, nőnek, kereszténynek, értelmiséginek, családban és/vagy közösségben elkötelezettnek, másokat segítőnek lenni - ma is, itt is! És, amint azt a borítón látható Györkös Mányi Albert-festmény sugallja: jó együtt járni az élet táncát, illetve egy-egy pillanatnyi reflexióra hátralépni a „felülről" jövő fény vezetésében.

(Dokumentum Egyesület - Lector Kiadó, Marosvásárhely 2016)

Temesi Krisztina