Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
mÁRTON ÁRON:
EGYHÁZ – ÁLLAM

A Márton Áron Hagyatéka sorozat 13. kötete már címében is érdekességet, csemegét ígér: előlegezi, hogy itt olyan szövegekkel találkozik az olvasó, amelyek betekintést engednek abba a műhelybe, amelyben tépelődések, mérlegelés után megszülettek Márton Áron olyan írásai, amelyekben az egyház helyzetét tárja fel az állami szervek előtt, s amelyekben tiltakozik a túlkapások, az egyéni és közösségi jogok elleni visszaélések, az egyházát a kommunista hatalom által ért támadások ellen.

Ha a tartalomjegyzéket áttekintjük, azt látjuk, az 1939-1974 közötti időszakból vannak itt írások, beadványok, levelek, beszédek. A szerkesztők (Marton József és Kuszálik Péter) által jegyzett előszóból megtudjuk, hogy „Márton Áron - főpásztorként - 42 éven keresztül képviselte a gyulafehérvári egyházmegyét az állami hatóságok előtt, időnként pedig a többi erdélyi egyházmegyét is. Püspöksége nem telt felhőtlen gondatlanságban, a történelem viharai igen borús időket hoztak Erdély földjére és népére. Az első években a királyi minisztérium packázá-saival kellett megküzdenie; a második bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, hogy reményt nyújtson kisebbsében maradt híveinek. A háború zivataros évei után pedig nem a várva várt békesség jött el, hanem a szovjethatalom román változatának vallásüldöző diktatúrája." A román hatalom ritkán volt elnéző, segítő, megértő. Márton Áron szinte egész működése idején a bukaresti hatalommal volt kénytelen értekezni, nem anyanyelvén, és bizony a románt idegen nyelvként beszélő, használó püspökkel szemben ezt a tényt is fölényeskedésre igyekeztek használni. És a büszke csíki székely nem engedhette meg magának, hogy önér-zeteskedjen: ehelyett mindig az egyéni megalázás kísérleteken túlra tekintett, és túltette magát mindezeket, hogy egyháza, népe érdekében eredményt érjen el. No meg igyekezett tökéletesíteni romántudását, hogy még helyesebben fejezhesse ki magát. 1955-ös börtönből való szabadulása után ő volt az egyetlen katolikus püspök az országban, s mint ilyen, minden katolikus ügyet ő próbált képviselni. Ahogy a szerkesztők írják, „az erőviszonyokat ismerve könnyű belátni, hogy e kapcsolat alárendelő volt, s ebből fakadóan küzdelmes és kompromisszumokra kényszerítő."

A hatalommal való kapcsolatában kérni és/vagy tiltakozni lehetett, ezek az eszközök álltak a püspök rendelkezésére. Az előbb említett önérzeteskedés, meg-sértődés, netán a meghátrálás szóba se jöhetett. De Márton Áron úgy kért, hogy sose alázkodott meg, olyan méltóság, egyenes gerinc jellemezte, ami az ellenfelek tiszteletét kiváltotta. Mindenkor azt érezték, amit börtönből való szabadon bocsátása előtt mondott: ha olyan ára lenne, amit ő lelkiismeretében nem tud vállalni, abból nem kér. De a jogaiból, az egyházát, népét megillető jogokból semmi kényszer alatt nem enged.

(Márton Áron Hagyatéka 13. Sorozat-szerkeztő: dr. Marton József. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda 2016.)

Bodó Márta