Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Könyv
vARUJAN VOSGANIAN:
SUTTOGÁSOK KÖNYVE

 

„Garabet nagyapám és Setrak nagyapám nagyon jó mesélő volt. De ők maguk hiányoztak az általuk elbeszélt történetekből. Mintha nem is ezen a földön éltek volna. Mint a mesélők nélküli mesék, szavaik régi és névtelen, agyagkorsókban talált tekercsekre simultak. Egyikük sem beszélt önmagáról. A másik történeteiben bukkantak fel szereplőkként, és állandóan egyikük történetétől a másikig járva kellett rátalálni a folytatásra. Éppen ezért végtelen történet gyermekkorom örményeinek története." Amíg vannak történeteink, amíg mesélünk egymásnak, igazi értékeink nem tűnhetnek el - üzeni olvasóinak a Suttogások könyve. A regény az örménység, ezen belül az Óromániában letelepült örmény emigránsok hányattatott sorsát meséli el a 19. század végétől a 21. század legelejéig. Családi és történelmi regény, amely éppen a személyes történetek képei által válik az olvasó számára is érdekessé. Visszatérő motívuma az 1915-ös törökországi örmény népirtás emlékéhez való viszony. Nicolae Manolescu, az egyik legrangosabb román kritikus szerint a könyv a hihetetlen mennyiségű, mégis egyénire formált szereplőkkel ragadja el az olvasót. Távolról ugyan, de akár a Sorstalanságot is eszünkbe juttathatja.

„Nagyapáim, Garabet Vosganian és Setrak Melichian, az évszázadból, amelyben éltek, csak annyit értettek meg, hogy milyen nehéz azon a földön meghalni, ahol megszülettél. Gyermekkorom öreg örményei nem állhattak meg egyetlen sír előtt sem, ahol gyászolhassák a szüleiket. Magukban hordták a sírokat, bármerre is jártak, éppen úgy, mint a zsidók, akik a szentségek köré építik a templomot, ők is, ha megpihentek, levették a sírokat vállaikról és ott építettek házat."

A könyv nem csak emlékezés és nem is csak fikció. Az egyéni sorsokat érdekesen fonja össze a történelem menetével. A múlt század '60-as éveiben egy gyermek Focsani örmény temetőjében, egy kriptában idősebb örmények között suttogó beszélgetéseket hallgat, borzalmakat a 20. század első népirtásáról, amit a török hatóságok követtek el az iszlám világában élő, de kereszténynek maradni akaró örmények ellen. A történetek megrázóak, határtalan fájdalmat okoztak ártatlan embereknek, akiknek „bűnük" annyi volt, hogy mások voltak: más nemzet, más vallás. Több mint egymillió embert végeztek ki a törökök. Deportálások, táborok, konvojok az örmények életének részei. A rokonok, ismerősök elbeszéléseiből, történelmi forrásokból rekonstruálja az örményekkel szembeni atrocitások különböző formáit. Képet alkothatunk az 1895-ös, valamint az 1915-ös atrocitásokról, amelyek 1922-ig tartottak. 1895-ben egy sajátos örmény tiltakozás volt, Armen Garo 23 évesen, 25 emberrel elfoglalta a Török Nemzeti Bankot, kérte, állítsák meg az örmények kiirtását. Történelmi szavakat mondott, melyek nemcsak a századvéget jelentették, hanem az elkövetkező időket is. „Mi nem vagyunk gyilkosok (mondta), de az emberiség közönye kényszerít erre a cselekedetre." A nagyhatalmak pénzügyi veszteségeket érezve egy időre megállították az örmények elleni atrocitásokat. 1915-ben, Trabizonda városban, egy egész örmény negyedet pusztítottak el.

Tizenkét fejezetben, 570 oldalon, képszerűen mesél a szerző. Leírja a vidéki városka köves utcáit, a fakerítéssel körbevett házakat. A gyermekkor élményei közé tartoznak számára az illatok - gyümölcsök, titkos helyek és könyvek illata - s a nagyszülők elbeszélései. A szerző, Varujan Vosganian gyermekként az asztal alatt játszott, feje felett az öregek suttogva beszéltek, dalokat dúdoltak, amelyeket saját gyermekkorukban, Anatóliában hallottak. A nagymama megszólal: küldd el a gyermeket. A nagyapa erre: hagyd, mindig marad valaki, aki elmeséli a történteket.

Varujan Vosganian többek között a szamosújvári örmény búcsún is bemutatta és dedikálta a könyv román változatát 2010-ben. Könyve bemutatóján elmondta, ez a történet a múltról szól, de nem történelmi könyv, mert a történelmi könyvek főleg a győztesekről, hősökről szólnak, ez inkább a legyőzöttekről beszél.

Varujan Vosganian 1958-ban született, költő, prózaíró, a Romániai Írók Szövetségének alelnöke, a Romániai Örmények szövetségének elnöke. Három verseskötete és három prózakötete jelent meg. Második prózakötetét, a Cartea şoaptelor (Suttogások könyve) című, 2009-ben megjelent, díjat nyert regényét olasz, spanyol, örmény, héber, francia, német és svéd nyelven is kiadták. Magyarul Karácsonyi Zsolt fordításában tavaly jelent meg.

(Orpheusz Kiadó, Budapest 2014)

Bodó Márta