Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Fejes Ildikó
cSÍKI VALLÁSOSSÁG TÉRBEN ÉS IDŐBEN

 

The religiosity of the Csík region in space and time

The author offers a socio-religious description of the Csík region: this ethnically, religiously and ethnographically well-defined geographic area in Transylvania, and analyses its population's religiosity in geographical, social and historical dimensions. More than 86% of the population numbering approximately 115 000 in the 61 localities of the region are ethnic Hungarians, and 84% are Roman Catholics. Beyond its ethnic and denominational homogeneity, the Csík region is characterized by a strong religiosity deeply permeating the history, the culture, the customs of the inhabitants. Religion still visibly plays an essential role in the personal and communal lifestyle of the people living here, and the church today is still one of the most important social institutions in the region.

Keywords: Csík region, geographical and sacral spaces, tradition, modernization, religiosity.

 

A szerző sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Csíkszentléleken él. Óraadó tanár és kutató a Sapientia EMTE Csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karán, és a KALOT Egyesület irodavezetője. Csík vallásosságának történelmi és szociológiai dimenzióiról írta doktori értekezését, novemberben védte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Jelen tanulmány PhD-dolgozata egy részének szerkesztett változata.

Földrajzi tér és vallás

„Nemcsak a tér van hatással a vallásra, hanem a vallás is a térre."1 A csíki környezet és a benne élők vallásosságának kapcsolatát vizsgálva tehát kettős kérdésfeltevésünk lehet: Hogyan írható le ennek a dinamikus, állandó kölcsönhatásban lévő viszonyrendszernek a két pólusa? Vagyis: van-e a csíki térnek hatása az itt élők transzcendens életére, illetve az emberi ráhatás nyomán milyen a szakrális táj, a szakrális térhasználat Csíkban? A csíki időjárás, a táj szépsége, a nehezen megművelhető földek hatása az itt élők vallásosságára olyan témaegyüttes, amely nehezen megragadható, konkretizálható és leírható történelmi és szociológiai eszközökkel.

A „csíki áhítat", mely a térségbe érkezőt a táj láttán többnyire magával ragadja, ha nem is írható le egykönnyen, sej-tésszerűen kitapintható az ott élők lelki világában. A természet tisztelete és szeretete, az azzal való szerves együttélés, a tőle függés és létbizonytalanság az Istenközelség lelki alapkörnyezetét teremthetik meg. Az egymásra hatás emberi jelei már némileg könnyebben megjeleníthetők. A csíki táj „olvasatakor" számos vallásosságra utaló jelet találunk. A Csíki-medence - valamely kiemelkedő helyről szemlélve - elsősorban keleti irányultságú templomok sorozatát tárja szemünk elé, ezek a táj látványának legfontosabb elemei. De nemcsak a makrotájnak, hanem a kisebb léptékű tájrészeknek is legfontosabb elemei a keresztek, csengettyűk, fa haranglábak. Ezen a vidéken a tájékozódás, a térelválasztás, a centrum megjelölésének legfontosabb eszközei a vallásos szimbólumok. Ambrus Tünde kutatásai szerint Csíkban ma is a szakrális térhasználat elemei állnak az itt élők mentális térképének legfontosabb helyein. Ezek szerepe sokkal nagyobb, mint a falu mindennapi életében szintén fontos szerepet játszó más épületeké: községháza, művelődési otthon, posta, rendőrség vagy egészségügyi rendelő.2

A szakrális markerek természetesen visszahatnak - akár generációkon át is - alkotóikra, az itt lakókra. Hiszen vallásos lelkületet, vallásos cselekedetek végzését és a szent helyek tiszteletét váltják ki, a transzcendens világ emlékeztető jelei, a profán élettér számtalan kis, apró, szakrális szigetei ezek. Végül meg: Csíkban általánosnak mondható az otthonokban a szent tárgyak, képek jelenléte - a lakberendezés elmaradhatatlan kellékei, a ház, lakás megszentelése pedig gyakorlatilag elmulaszthatatlan.

Csíknak két „szent" hegye is van. A Hargita elsősorban a nemzeti identitás szimbólumaként szakralizálódott.3 A legtöbb vallásos üzenetet, szimbólumot a Csíksomlyó mögött emelkedő Kis- és Nagysomlyó hegyek, valamint a közöttük húzódó tér, a „nyereg" hordozza. Ez nem csupán Csík, hanem egész Székelyföld és talán Erdély legtöbb vallásos karakterrel és szakrális tulajdonsággal felruházott hegye. A hegyen levő kápolnák, keresztek, a Kálvária, a Hármashalom-oltár hétköznapokban is erőteljes vallási miliőt teremtenek, itt íratlan szabály szerint nem illik hangoskodni vagy labdázni. Itt, ezen a hegyen és nyeregben teljesedik ki a szakrális térhasználat legmeghatározóbb térségi eseménye is, a százezres tömegeket vonzó csíksomlyói pünkösdi búcsú.

Csíkban tehát általánosan elterjedtnek tekinthetjük az itt lakók vallási jellegű téralkotási tevékenységét. Lakott településen vagy megművelt földterületek, legelők, kaszálók vidékén a tekintet gyakorlatilag mindenhol találkozik szakrális markerrel: templom, kereszt, csengettyű vagy harangláb látványával. A csíki tájnak és térnek tehát olyan mértékben általános és állandó „berendezési tárgyai" a vallási épületek és építmények, hogy a látóhatár vagy látókör állandó tartozékaivá váltak, így az itt élők szinte folyamatosan „szem előtt tartják" az isteni dimenziójának tárgyiasult jelképeit.

Táj, földrajzi környezet és ember találkozása, együttélése ezen a vidéken a kollektív tudat és lélek sok-sok elemét formálhatja. Erről a folyamatról, ennek mértékéről a rendelkezésemre álló eszközökkel keveset állíthatok. Úgy gondolom azonban, hogy a fizikai környezetnek legalább annyi lenyomata van az itt élők mentalitására és ezen belül vallásos életére, mint amennyit az emberek hagytak az őket körülvevő csíki tájban.

Csík és a modernizációs folyamatok

Csík esetében mindenképpen beszélnünk kell a vallás és a gazdasági fejlődés kapcsolatáról. Fontosnak tartom kiemelni, hogy egy társadalom alakulását a gazdasági és technikai fejlettség és a társadalmi struktúra adottságain túl a kulturális viszonyok, és ezen belül a vallás is befolyásolják.4 A csíki gazdasági fejlődés és vallásosság kapcsolatának további vizsgálati szempontját veti fel Bözödi György. A falukutató mozgalom radikális ágához tartozó szociográfus író a két világháború közötti gazdasági, politikai és kulturális recessziót szemlélve, pesszimizmusának és könyörtelen realizmusának ad hangot. Szerinte Csíkban „a nép nem zúgolódik és nem lázadozik, fatálisan nyugszik belé sorsába. A jobb viszonyok között élő gazdatársadalmon éppen úgy meglátszik ez a lelki magatartás, mint a munkanélküli tömegen. Csíkban nem az emberek, hanem egyedül a jóisten irányítja a gazdálkodást. A nép primitív felfogása szerint, ha jó termés van, azt Isten adta, ha rossz a termés, Isten büntetése vétkeik miatt. Hogy a talajmívelés és munkaminőség is befolyásolja a termést, azt nagyon nehéz megértetni velük, szinte nem akarják elhinni. A nép sorsát annyira az urak intézik már századok óta, hogy a nép el is felejtette a lehetőségét annak, hogy ő is irányíthatja a maga gazdasági és társadalmi életét. A felülről jövő hatalom azonosult a vallásos lélekben az Isten fogalmával, a nagyonis földi és emberi okokból származó bajokat isteni eredetűnek tartja a falu s vallásos megnyugvás elveszi a kezdeményező erőt és lendületet. Az udvarhelymegyei szabadabb szellem után feltűnik, hogy Csíkban általános a kézcsók, a szegényebb népréteg (a férfiak is!) s paptól kezdve minden úrnak kezet csókol, aki csak eléje kerül."5 A csíki mentalitás konzervativizmusa és a vallásosság közötti kapcsolat, valamint ennek lehetséges determinisztikus elemei mellett azonban az egyháznak és vallásnak -ennek az oktatásban, kultúrában, szociális és gazdasági szférában betöltött szerepe miatt - a térségi társadalomfejlődésben betöltött pozitív szerepét is ki kell emelnünk.

Csík alapvetően rurális térség volt, és annak tekinthetjük napjainkban is. A medencében a városi népesség aránya csupán 44,31%, ez lényegesen kisebb, mint az országos átlag, ami a 2002-es népszámlálás adatai szerint 52,74%-os volt.6 A térség lakóinak többsége tehát falun él, ebből is következik a medence alacsony népsűrűsége: 55,89 fő/négyzetkilométer,7 ami lényegesen alacsonyabb az országos átlagnál (89,9 fő/négyzetkilométer). Közigazgatási központja Csíkszereda, amely ugyan már a 16. században mezővárosi rangot kapott, de városfejlődésében nagyon elmaradt, lakossága csak a 20. század fordulóján érte el a 3000 főt, a falvak egy részének lakossága ennél nagyobb volt.8

Az „urbánus vákuum" természetesen a polgáriasodás hiányát vagy késői kialakulását is jelentette, így ez a társadalmi réteg nem tudott olyan módon hatni a térség kulturális, társadalmi folyamataira, mint Nyugat- vagy Közép-Európa országaiban.

Hargita megye és ezen belül Csíkszereda történelmében az elmúlt évszázadok legnagyobb strukturális változásait a 20. század második fele jelentette. Csíkszeredát 1968-1984 között érte el a lendületes szocialista iparosítás és urbanizációs hullám, ennek eredményeként a város lakossága megkétszereződött.9 A város közvetlen vonzáskörzetében azonban továbbra sem található nagyváros, így Hargita megye azok közé a térségek közé került, amelynek „az alapegysége egy-egy 20-50 000 fős város, illetve városhoz kapcsoló 30-50 település".10 A nagymértékű lakosságnövekedésnek csupán kisebb részét alkotja az ország más térségeiből ideköltözött román és magyar népesség,11 nagyobbik része a város közvetlen vonzáskörzetében tartozó falvakból települt ide. Ez utóbbi ténynek köszönhetően Csíkszereda olyan várossá vált, ahol a lakosok nagy része nem csupán falusi kultúrában nevelkedett, hanem a lakhelyváltoztatás, „városivá válás" után is élénk és állandó kapcsolatot tartott fenn falusi környezetével. „A város-falu kapcsolat a szocialista iparfejlesztés korában fontossá vált, de (a nagyvárosok és a vonzáskörzetükbe került falvak kapcsolatától eltérően) alapvetően kétpólusú maradt. A kétpólusosság jelenthetett fizikai értelemben vett kétlakiságot (városi munkahely, falusi lakóhely), időszakosat (városi munkahely és lakhely, rendszeres hétvégi hazautazás és gazdálkodás) vagy burkoltat is (városi munkahely és lakhely, ezen belül a falusi életvitel modelljeinek kisléptékű működtetése)."12 A nyolcvanas évek második felében félbeszakadt a város lendületes iparosítása és „fejlődése". A mintegy két évtizedig tartó „urbanizációs hullám" nem volt elégséges ahhoz, hogy Csíkszeredából modern város alakulhasson ki. A korszakban „felemás, végig nem vitt urbanizáció és iparosítás zajlott, amely kialakította egy új életforma kereteit, de maguk a társadalmi szereplők nem tudták beélni, tartalommal feltölteni ezeket a kereteket".13 Nem meglepő tehát, hogy a modernizációt mérő klasszikus statisztikai adatok Csíkot számos tekintetben a közepesen vagy ennél kevésbé fejlett térségek között tartják számon Romániában, és ezen belül Székelyföldön. A Csíkot magába foglaló Hargita megyében 2008-ban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 31% volt (ezzel szemben ez Romániában 27,6%, a fejlett országokban pedig 8,5%), ráadásul ez az arány megközelíti a rendszerváltást követő értéket, ami 1992-ben 33,18% volt. A közbeeső időszakban még növekedést is mutatott, 2005-ben például 33,97% volt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya. (Ezzel szemben Románia-szinten sokkal látványosabban csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, ezek aránya 1992-ben 32,91% volt.)14 Országos viszonylatban szintén magasnak tekinthető a Hargita megyei munkanélküliek aránya is, ez 2012 júliusában 8,65%-os volt, az országos 7,44%-kal szemben.15 2008-ban az országos nettó átlagbérnek csupán a 76%-át keresték meg a Hargita megyei munkavállalók. Romániai viszonylatban a térségben nem alacsony a vállalkozói kedv, viszont a vállalkozások csaknem 100%-a mikro-, kis- és közepes vállalkozás. 2008-ban a 0-9 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások aránya 87,76% volt, a 250 feletti alkalmazottal rendelkező vállalatok száma pedig csupán 0,28%.16

Egy régió fejlettségét mérő statisztikai adatok mögött azonban további olyan jelenségek húzódhatnak meg, amelyek vizsgálata témánk szempontjából kiemelt jelentőségű lehet. Ezek közül a jelenségek közül leginkább azt hangsúlyozom ki, hogy minden valószínűség szerint a „hagyományos" értelemben vett, indusztrializációra, urbanizációra épülő modernizáció a közeljövőben nem fog lezajlani Csíkban. Ennek kettős okát látom, a következők szerint:

1. Az 1989-es időszakot követő két évtizedben Székelyföldön és ezen belül Csíkban kiemelkedő módon a „mai modernizációs trendekkel ellentétesen alakuló folyamatok" (is) lejátszódtak.17 Miközben a fejlett országokban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya fokozatosan csökken, Csíkban ellentétes irányú folyamatok zajlottak le. A földt ulajdon reprivatizációja nyomán a családi léptékű, felaprózott földterületű magángazdaságok jöttek létre, az önellátáson alapuló életvitel vált dominánssá és követendő mintává.18 „A földtulajdonlás és földhasználat módja, a gazdálkodás, a beruházások és pénzkezelés bebiztosító és túlbiztosító jellege, a családi munkaidő és a családi munkaerő beosztásának módja - a példák még hosszan sorolhatók - az 1989-től máig terjedő időszakban sokkal inkább az életvezetés egyfajta restaurációját mutatja, semmint a változás kísérletét vagy kényszerét."19 A hagyományos életmódhoz való visszatérést a földtulajdon visszaszerzése mellett természetesen fokozta a szocialista ipar összeomlása, a növekvő munkanélküliség és az új, nagy léptékű beruházások elmaradása is. Ugyanakkor - mintegy komplementer tényezőként - a megélhetési mód mellett az életvitel hagyományos jellegét azok a folyamatok is erősítik, amelyek kulturális és mentális téren zajlanak. Az „erőteljes identitásrehabilitációs folyamatok" mindazokat a felelevenített szokásokat, hagyományokat, az ezekre ráépülő hatalmas mennyiségű ünnepséget, fesztivált is jelentik, amelyek szintén a hagyományos értékeket és életvitelt erősítik, hiszen a közösségek életét többnyire a népi és vallási kultúra, valamint a családi élet eseményei köré szerveződő ünneplésekbe tagolják be. Természetesen a gazdasági növekedés pár éve alatt a térségben megjelent a fogyasztói és individualista szemlélet is, azonban egyrészt ezzel párhuzamosan erőteljesen fellendültek a közösségi életformát erősítő és a globalizáció hatását mérsékelő „kulturális patternek és azokhoz kapcsolódó mentális tényezők", másrészt a kirobbanó gazdasági válság gyorsan gyengítette ennek erejét.

2. A székelyföldi és ezen belül a csíki modernizációs kudarcok hosszú időn keresztül az infrastrukturális hiányok és „elmaradottságot" tükröző életvitelben csúcsosodtak ki. Nem véletlen, hogy „a folyamattal kapcsolatos közéleti diskurzusok és szakmai elemzések egy része elsősorban »negatívumokban« fogalmazza meg az 1989 utáni reprivatizációs és ahhoz kapcsolódó történéseket."20 Az elmúlt néhány évben azonban egyre erőteljesebbek kezdenek lenni azok a vélekedések, melyek szerint Székelyföldnek nem is szabad a klasszikus modernizációs fejlesztési trendeket erőltetnie. Biró A. Zoltán társadalomkutató véleménye a következő: „Nyilvánvaló, hogy feltétlenül szükséges az úthálózat, a vízellátás vagy egyéb kommunális rendszerek kiépítése.21 Mint ahogyan nem vitatható a munkahelyteremtés fontossága sem. De ma már nagyon világosan látszik, hogy gyengén fejlett térségekben az ilyen »klasszikus« fejlesztések nem vezetnek a területi egyenlőtlenségek csökkenéséhez. Minden hasznosságuk mellett sem vezetnek mérhető regionális fejlődéshez. Ahhoz, hogy egy periferikus térségben mérhető fejlődést érjünk el, jóval többet és mást kell tennünk, mint amit a klasszikus fejlesztési stratégiák kínálnak. [...] Mindenekelőtt azzal a gondolattal kell megbarátkoznunk, hogy ez a folyamat jóval több, mint sikeres forrásbevonás, jóval több, mint gazdasági fejlődés és munkahelyteremtés, jóval több, mint szükséges és/vagy látványos fejlesztési projektek menedzsmentje. Az önálló fejlődési paradigma (illetve ennek térségi realizációja, az önálló fejlődési stratégia) integrált szocioökonomiai feladat, amelyben a társadalmi komponensek nem kevésbé fontosak, mint a tényleges gazdasági összetevők. Ugyanakkor az önálló fejlődési paradigma - és ez nagyon fontos mozzanat - rendkívül szorosan kapcsolódik a regionális identitás megerősödésének folyamatához." A nagyon lassan kibontakozó fejlesztési paradigmaváltáshoz az is hozzájárul, hogy a félbeszakadt modernizációt megkerülve egyre látványosabban teret kezdenek hódítani az olyan posztmodern értékek, amelyek fontosabbnak tartják a környezetvédelmet, a biodiverzitás fenntartását, a családi léptékű gazdálkodást, mint az ipari mezőgazdaságot vagy fogyasztói kultúrát. Az érték versus érdekracionalizmus dilemmájáról Berényi István a következőképpen fogalmaz: „.A régió nemcsak »mental maps«-ben lévő virtuális világ, hanem konkrét társadalmi tér, amelyet az ott élő emberek gazdasági, társadalmi tevékenységük során kialakítottak, ezért a regionális identitás problémája inkább úgy vetődik fel, hogy ez a funkcionális tér elősegíti-e az ember harmonikus létezését, s a fejlődés, a fejlesztés érdekében mit kell megőrizni és mit átalakítani, s hogy mi határozza meg a társadalmi cselekvést: az érdek- vagy értékracionalizmus? Kétlem, hogy az emberi cselekvés e két indítéka mereven szétválasztható lenne a térhasználat során, de hogy az érdekek dominanciája esetén az általános emberi értékek sérülnek, az sokoldalúan bizonyított."22 A fejlesztési trendek paradigmaváltása már megjelent a 2012-es önkormányzati választások politikai diskurzusában is; a választást ismételten megnyerő megyei önkormányzati vezető már egy más Székelyföld-képet tart követendőnek, mint ami a klasszikus gazdasági mutatók alapján lenne sikeres. A térség gazdasági növekedése helyett az életminőséget tartja fontosnak, az élettel teli természeti környezetet, az élhető településszerkezetet, az életképes társadalomszerkezetet és közösségi szellemet.23 A jelenlegi trendek - meghiúsult modernizáció, az életmódbeli és mentalitásbeli visszatérés a hagyományos életformához, a nagyvárosok távolsága (a legközelebbi nagyváros, Brassó, 100 km-re fekszik Csíkszeredától), magának Csíkszeredának a folyamatos lakosságcsökkenése (az előzetes népszámlálási adatok szerint 2012-ben több mint 11%-kal csökkent a megyeszékhely lakossága a tíz évvel korábbi népszámláláson mértekhez képest), a posztmodern értékek térnyerése, a szakmai és politikai diskurzusokban egyre erőteljesebben jelentkező fejlesztéspolitikai paradigmaváltás, valamint az elhúzódó gazdasági válság - arra engednek tehát következtetni, hogy a közeljövőben Csík térségében nem fog hagyományos értelemben vett, iparosodásra és urbanizációra alapuló modernizáció lezajlani.

Csík vallástörténetének legfontosabb momentumai

A földrajzi és éghajlati sajátosságokon túl Csíkot a többi székelyföldi széktől kulturális jegyek is megkülönböztetik. Fontos kiemelnünk a térségnek a történelem folyamán szinte töretlen katolikus vallási homogenitását: „Csík, Gyergyó és Kászonnak lakossága csaknem kizárólagosan katholikus, még pedig buzgó katholikus. A reformatio ezen elzárt, elszigetelt vidékre nem tudott behatolni, vagy ha percznyire behatolt is, soha sem tudott honosulni" - írja Orbán Balázs a Székelyföld leírásában. Székelyföldön - elsősorban a ferences kolostorok vonzáskörzetében - több helyen is kialakultak katolikus szigetek, „szentföldek" (elsősorban Felső-Háromszéket és Felső-Nyárádmentét kell kiemelnünk), azonban létszámában, kiterjedésében ezek közül a Csík-Kászon-Gyergyó-Gyimes összefüggő katolikus tömb a legnagyobb és legjelentősebb.

A 2002-es népszámlás adatai szerint Csíkban a római katolikusok aránya 84% volt, őket követték az ortodoxok 10,5%-os népességen belüli aránnyal és a reformátusok 3,47%-kal.24 A Csíkot is magába foglaló Hargita megye viszonylatában ezek az arányok már módosulnak, ugyan a többség, 65% ez esetben is római katolikus, de jelentősebb a református (13%), az ortodox (13%) és unitárius (4%) vallásúak aránya. A szomszédos Kovászna (nagyvonalakban a történelmi Háromszék) vallási megoszlása még inkább inhomogén: itt a római katolikusokat szorosan követik a reformátusok, előbbiek 36%-át, az utóbbiak 33%-át alkotják az itt élő népességnek. Kovászna megyében jelentős arányt, 22%-ot képviselnek az ortodox hívők is, és akárcsak Hargita megyében, az unitáriusok itt is 4%-át alkotják a megye lakosságának.

Csík vallásos életére vonatkozó statisztikai pontosságú adat a régmúltból meglehetősen kevés áll rendelkezésünkre. A jelentősebb Csíkról szóló monográfiák, leírások azonban mind kiemelik a katolikus vallás egyöntetűségét és társadalomformáló erejét. „Egész Csíkban a protestánsok száma alig megy 200-ra, azok is egyes helységekben szét vannak szórva" - írta Orbán Balázs, majd említést tett a Csíkszékben élő pár ezer keleti vallásúról is, akik azonban „elszékelyesedtek".25 Erre a sorsra jutottak a térségben letelepülő örmények is, őket a katolikus székelyek soraiban tartja számon. Orbán statisztikája szerint Csík-Gyergyó-Kászon vallásfelekezeti statisztikája 1868-ban a következőképpen nézett ki:

Orbán számításai szerint - aki adatait az erdélyi egyházmegye sematizmusából és a községi összeírásokból merítette26 - Csík megyében a római katolikusok aránya 86,8% volt, ez az arány az 1880-tól kezdődő hivatalos népszámlások során sem csökkent soha 80% alá.

Orbán Balázs mellett idézhetjük Benkő József református lelkész 18. század végén írt Transilvania specialis című művét is, aki így ír Csík-, Gyergyó- és Kászonszékről: „A római katolikus vallást, amelyet a székek számának megfelelően a nagy esperesség igazgat az I. Istvánról, Magyarország apostoli királyától a legelső időkben e tartományocskákba ideplántált keresztény székelyek sértetlenül és akkora odaadással őrizték meg, hogy a nehéz közlekedést engedő határ menti havasokon át ezekbe a székekbe valamely más vallás sohasem jutott el a nyilvános gyakorlásig, s közöttük a nem-katolikusokat (ha nem számítod azt a kevés nemest, akinek ezen a vidéken vannak ugyan birtokai, de ő maga más székeken és vármegyékben marad) a fekete tojásnál ritkábban találsz.27

Mi ennek a csíki katolicizmusnak az eredete és minek köszönhető szívós, tartós megmaradása? - teszi fel a kérdést Mohay Tamás a csíksomlyói pünkösdi búcsújárásról írt könyvében. Csíkban a 13-14. században kezdtek el templomokat építeni, ezt követően az első pontos forrásanyagot az 1332-34-es pápai tizedjegyzék képviseli, amely a telegdi főesperességhez tartozó csíki esperességben 17 plébániát sorol fel. Mohay Tamás megkérdőjelezi azt a közvélekedést, amely szerint a ma ismert csíki templomok közül bármelyik is Szent István kori alapítás lenne. 21. századi régészeti kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy „a Csíki-medence a székelyek beköltözése előtt egyházi szempontból nem ismeretlen senkiföldje, hanem a Küküllei főesperesség, és így Küküllő vármegye joghatósága alá eső terület volt".28 Darvas-Kozma József ezekre a kutatásokra hivatkozva azt állítja, hogy Csíkban már a 12. században több falu: Csobotfalva, Csíkszenttamás Csíkmindszent, Csíkmenaság és Csíkszentkirály lakói egyházi-lag megszervezett vármegyei területen éltek, valószínűsíthető, hogy ezeken a településeken nem a székelyek, hanem az őket megelőző népesség tagjai laktak.29 Mohay Tamás ugyancsak nem tartja meggyőzőnek azokat az érveléseket sem (amelyek közül kiemelkedik Daczó Árpád Lukács Babba Mária elmélete), amelyek több csíki templom helyén a kereszténységet megelőző kultuszhelyeket tételeznek fel.

A középkorból nagyon kevés írásos dokumentum áll rendelkezésünkre Csík vallásos történelmének dokumentáláshoz. Darvas-Kozma József az írásos dokumentumok hiányát a 14. századi tatárbetöréssel, a 16. századi moldvai és tatárbetörésekkel, Székely Mózes és Basta uralma alatti pusztításokkal magyarázza, amelyek alatt számos templom és ezekkel együtt írásos dokumentumok égtek el.30 Mohay Tamás ugyanakkor kiemeli, hogy a megmaradt egyházművészeti alkotások, valamint a csíki származású gyimesi és moldvai csángóktól gyűjtött középkori eredetű archaikus imák közvetve intenzív középkori vallásos életre utalnak.

Az 1400-as évektől kezdve Csík vallástörténetének legfontosabb szereplői a Csíksomlyóra települő obszerváns ferencesek. Tevékenységük annyira szerteágazó volt, hatásuk olyan markáns, hogy munkásságukkal külön tanulmányban foglalkozom.

A csíkiak katolikus hitben való megmaradásának legkritikusabb éveinek azok nevezhetők, amikor Erdélyben a protestánsok túlsúlyban voltak. 1556-1716 között Erdélynek nem volt katolikus püspöke, a katolikus egyház javait szekularizálták, templomaik nagy részét elvették, a szerzetesrendeket kiutasították, súlyos papválság jelentkezett. 1583-ban Csíkban, Gyergyóban és Kászonszékben összesen 15 pap működött. Felkészültségük alacsony szintű volt, nagyobb részük pedig nős.31 Csík reformáció elleni védettségét Mohay Tamás egyrészt a ferences rend és a csíki társadalom kölcsönös viszonyával és támogatásával (a ferencesek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Csíkban nem terjedt el a reformáció, de a ferencesek csíki megmaradását a helyi környezet támogatása tette lehetővé), másrészt Csík periférikus elhelyezkedésével magyarázza. A ferences Benedek Fidél is kihangsúlyozza a ferencesek és a csíki társadalom közötti kölcsönhatás egymást erősítő jellegét. Egyrészt: „A csíki hithűség, önállítás és erélyes kiállás mentette meg (a csíki kolostor) helyzetét. A hit és vele a kolostor megmaradt".32 Másrészt „Egyöntetű megállapítás, hogy ha a ferencesek nincsenek helytállással és hősiesen nem dolgoznak, Csíknak is elveszett volna a katolikus jellege".33

A nehézségek ellenére a csíkiak döntő többsége katolikus maradt. Pázmány Péter 1624-ben a következőképpen írt a Hitterjesztési Kongregációhoz nyújtott beadványában: „Erdély legtávolabb eső részében, a Székelyföldön Csík- és Kászonszék, a mai napig szívósan ragaszkodnak a katolikus valláshoz. Úgy, hogy ezekben néhány nemes kivételével, az összes lakosság az ősi valláshoz hű maradt, melytől a többi székek mind elpártoltak. Ez a Szent-ferencrend érdeme."34 Egyértelmű tehát a ferencesek munkásságának hatása Csík katolicizmusára, mindezen túl azonban Mohay Tamás összegzésként kihangsúlyozza, hogy a csíkiak katolikus hitben való megmaradása nagyon kis mértékben dokumentált, „akár titokzatosnak is mondható".35 A reformációt követően a katolikus Habsburg-ház támogatását élvezve a térség vallási egysége nem forgott veszélyben, egészen a 20. századig, ami azonban számos téren komoly kihívások elé állította a csíkiak már-már legendásan töretlen katolikus hitét.

Az első világháborút követően az ortodox államhatalom uralma, a második világháborút követően pedig a kommunista diktatúra vallásüldöző magatartása hozott nehézségekkel teli változásokat, ugyanakkor nem elhanyagolhatóak azok a modernizációval és társadalmi változással együtt járó vallási változások sem, amelyek a 20. században számos esetben mind Nyugat-, mind pedig Kelet-Európa országaiban a vallásosság jelentős csökkenését idézték elő.

Ugyan az I. világháborút követő új román hatalom a gyulafehérvári határozatban, majd pedig az 1919-ben aláírt párizsi kisebbségi szerződésben formálisan biztosította a vallásszabadságot, a kisebbségi egyházaknak számos nehézséggel kellett szembenézniük. Ezek között fontos helyet foglaltak el az 1919-1922 között meghozott agrártörvények, amelyek alapján a római katolikus egyházmegye földjeinek 98%-át kisajátították.36 Az 1924-es oktatási törvény ugyanakkor bezáratta a magyar óvodákat és az állami elemi iskolákban a románt tette tanítási nyelvvé, ennek következtében a magyarul tanulni kívánók felekezeti iskolákat voltak kénytelenek választani, aminek következtében az „egyházak társadalmi súlya nagymértékben megnövekedett a magyarság életében".37 A korszak első nagy püspöke Mailáth Gusztáv Károly volt, aki „szívós és kitartó munkával" elérte, hogy az egyházmegye vallásos élete ne szenvedjen jelentős töréseket, sőt „mintegy a külső szorítás ellenhatásaként újra felfelé ívelt a hitélet".38 A korszaknak ugyanakkor igencsak fontos jellemzője, hogy a magyar kisebbség életében hangsúlyosan összekapcsolódott a nemzettudat és a vallásosság az identitás oltalmazásában.39

A politikai hatalom első évtizedeiben a csíkiak hite, vallásgyakorlata nem ment át radikális változásokon. Ennek köszönhetően a 20. század közepén még töretlen volt az egyöntetű, hagyományba, kultúrába gyökerező vallásos világkép és gyakorlat, amelyet Tánczos Vimos a következőképpen jellemez: „A katolikus szellemiség mindig átfogó élet- és világértelmezést jelentett, olyan kikristályosodott ideológiai rendszert, mely kiindulópontul szolgáló dogmatikai tantételek elfogadása után logikus, minden vonatkozásában kimerítő és tökéletes magyarázatot adott az élet minden ontológiai, etikai, társadalomelméleti kérdésére."40 Tánczos meglátását erősíti a szintén kortárs Székely László, aki az 1940-es években, a csíkiak vallási néprajzáról írt könyvében így jellemezte a csíkiakat: „A csíki nép zárt világnézetű: Isten léte, hatalma, az ember Istentől való függőségének és esetlegességének a kérdésében nem ismer ellentmondást. Erősen hisz a másvilági életben, a do ut des alapján egy pillanatra sem kételkedik abban, hogy a jó ne kapná meg a jutalmát, s a rossz a büntetését. A csíki nép áhítata gyermeki. Belőle újból és újból erőt merít. Belső életét azonban bizalmatlanságból közömbös beszédmodorba rejti, de vallásos érzését, felfogását gyakorlati alkata folytán áhítatformáiból könnyen megismerhetjük."41

A II. világháborút követően Romániát is, akárcsak Európa keleti blokkjához tartozó országokat, erőszakos vallás- és egy-házellenesség jellemezte, ami különösképpen a háborút követő két évtizedben volt hangsúlyos. „Ennek része volt a görög katolikus egyház betiltása, az egyházi működés állami engedélyhez kötése, a külföldön levő egyházi fensőbbség (mindenekelőtt a Vatikán) jurisdikciójának el nem fogadása, a nuncius kiutasítása és a Vatikánnal való diplomáciai kapcsolatok megszakítása, a katolikus szerzetesrendek feloszlatása vagy legalább működési lehetőségeik radikális korlátozása, a felekezeti iskolák és egyéb intézmények államosítása, püspökök, papok és aktív világi keresztények perbefogása, bebörtönzése."42

A 20. század katolicizmus- és vallásosságellenes légkörében két tényezőt kell kiemelnünk, mint a csíkiak hitükben való megmaradásának fontos elemét: Az első tényező a térség periférikus elhelyezkedése és megkésett modernizációja, a második pedig az egyház, Márton Áron püspök, a papok és szerzetesek hősies, sok esetben vértanúságot vállaló magatartása a kommunista vallásüldözés során. Erdélyben a Rómával szakító és az államhatalmat kiszolgáló békepapság létrehozása sikertelen volt, elsősorban Márton Áron püspök, majd letartóztatása után az őt követő ordináriusok (akik rendre szintén börtönbe kerültek) rendületlen kitartásának köszönhetően.43 Az erdélyi egyházmegye 393 papjából mindössze 21 pap ismerte el a Márton Áron bebörtönzése alatti törvénytelen, államhatalmat kiszolgáló egyházi vezetést (Márton Áron kiszabadulása után 3 kivételével ők is alávetették magukat a kiszabott penitenciának és feloldozást kértek). Velük szemben 130 pap vállalta a börtönt.44 Mindezeknek köszönhetően „a »békepapság« létrehozására tett kísérlet itt rövid és jelentéktelen intermezzo maradt",45 a politikai diktatúra nem tudta elérni a hit és vallásgyakorlat jelentős hanyatlását.

A csíkiak kitartó, józan hitét szemléletesen példázza az a levél, amit a csíkkarcfalvi hívek írtak plébánosuknak, akiről kiderült, hogy a csíki papság közül egyedül jelent meg a Csíkszeredában 1952 októberében meghirdetett békepapi gyűlésen. A levelet - eredeti fogalmazással és helyesírással - Léstyán Ferenc volt általános vikárius tette közzé az erdélyi vallásüldözésről szóló könyvében.46 A levél szövegét teljes egészében idézem, mert meglátásom szerint számos olyan fontos jellemvonását tükrözi a csíki híveknek, amelyek a vallásos lelkület és magatartás megmaradását segítették elő a térségben:

„Kedves plebános urunk

Ugy látjuk kérésünk falra hánt borsó. Szépen kértük hogyha más papok nem járnak gyülésekbe maga sem menjen.

A mult honnap végén hányan voltak Szeredában. Most hajjuk hogy egész Csíkból egyedül a mi papunk vót. Miért büntet minket a jó Isten ijjen papval, idegenbe is kezdik hordani, jó emléket hagy Karcfalvának. Pedig azt gondoltuk, hogy pap is megérthet.

Mult vasárnap mustár magról hogy beszélt. Szépen mondta hogy erős az egyház. Csak a mi papunk nem volt erős az egyházban.

Probáljon errős lenni. Még eccek szépen kérjük. Ne botránkoztasson, ne fertőzze a falunkat. Tugyon ellen mondani, ha akar inkább hagyjon itt minket. Kérjük hogy válasszon.

Dicsértessék a jézus Krisztus

Kelt Karcfalva 1952. november 23 Töben a hivek!"

A levél nem csupán a csíkiak ellenállását fejezi ki az államhatalommal szemben, hanem a csíki egyházközségek fontos tulajdonságát is kiemeli: az egyszerű, tanulatlan hívek is sajátjuknak érzik az egyházközségüket, jogot formálnak annak igazgatására; az ilyen egyházközségben a plébános csupán ideiglenes „vendég". Magatartását a hívek ellenőrzik, és részt vesznek az egyházközségüket, papjukat illető döntések meghozatalában. Ha ez nem sikerül, akkor bojkottálják a papot, ahogyan ez a Csíkszeredába helyezett Fodor Gergely plébánossal is történt. Szintén Léstyán Ferenc közli a helyzetet személetesen bemutató következő levelet is: „1935-ben, tekintettel, hogy férjem vasutas, át lettünk helyezve Káránszebesbe. Akkor Csíkban egy áhítatosan imádkozni tudó népet hagytam. Itt 1955-ben, amikor visszatértem, üres templomban miséző papot találtam. Amikor a szentmise ideje közeledett, hívtam a szüleimet, akiknek azelőtt nem kellett hívás, hogy menjünk a szentmisére, és azt a feleletet kaptam: »nem megyünk fiam, és te se menj, itt demokrata pap van« [...]. Nem hallgattam a szüleimre és elmentem a templomba a szentmisére, ami nélkül nincsen számomra vasárnap. Öt, hat ember volt ott. [...]. Minden ismerősömet, rokonomat megkérdeztem, mi a helyzet és mi az ő egyéni véleménye. Ugyanazt a választ kaptam mindenkitől, mint a szüleimtől." Fodor Gergely így jellemzi helyzetét: „A hívek a már többször ismertetett hamis propaganda miatt még mindig kerülik a templomot. Amióta itt vagyok egyetlen bani egyházi hozzájárulás nem gyűlt be [...]. A hívek nem fizettek azzal az indoklással, hogy csak akkor fizetnek, ha a kiszabadult Márton Áron Püspök Úr valamelyes leiratával engem elismer itteni plébánosnak és az eddigi működésemet legalizálja."47

1955 után Romániában „átmeneti enyhülés" következett be. A hatvanas évek közepére a bebörtönzött püspök és a papok nagy része szabadlábra került.48 A Ceau§escu-féle diktatórikus rezsim legtöbb megszorítást hozó évtizedében, a nyolcvanas években azonban a hívek helyzete számos tekintetben rosszabbodott vallási téren is. „Míg az ötvenes években az egyházat a lelkipásztorok meghurcoltatása révén akarták feloszlatni, a nyolcvanas években nem a papokra jár a rúd, hanem a hívek szétszóródásának veszélye fenyegeti az egyházat" -olvasható Léstyán Ferenc egyik, a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban található levelében.49 A kispapok számát korlátozták, a nagyvárosokban nem volt kellő számú templom (templomot építeni pedig nagyon ritka kivételtől eltekintve lehetetlen volt), a vallásos könyvek és a Biblia szinte teljesen hiányzott, korlátozták az anyanyelven való tanulást, a diplomásokat szülőföldjüktől messzire helyezték az egyetem elvégzése után, ezáltal kiszakították őket családi, rokonsági kötelékeikből, a vallásukat gyakorlókat hátrányosan megkülönböztették a tudományos, művészi és közéleti pályán.50 Mindezt tetézte a rendszer állandó félelmet, bizalmatlanságot keltő titkosszolgálati hálózata, ami a vallásgyakorlat lecsökkenésén, eltitkolásán túl az emberi kapcsolatok és közösségek rombolását hozta magával. Tilos volt vallási közösségeket, egyesületeket, lelkiségi mozgalmakat alapítani és ezekben részt venni, a hívek számára a közösségi vallásgyakorlat lehetősége gyakorlatilag a szentmisére korlátozódott (tanügyben dolgozók és családtagjaik számára például még ez is mindvégig tiltott tevékenység maradt). Ugyanakkor „a világiak számára gyakorlatilag tiltott volt az egyházi intézményekkel, egyházi személyekkel való kapcsolattartás" is.51 Biró A. Zoltán interjúkra alapozva kiemeli, hogy a megfélemlítés ellenére a nyolcvanas években már megjelent egy világi értelmiségiekből álló szűk csoport, amely „a kommunista rezsimmel való rejtett szembeállását az egyházhoz való tartozás egyre nyíltabb fölvállalása révén élte meg", amelynek tagjai részt vettek búcsúkon, támogatták a plébániát és nyíltan gyakorolták vallásukat. A korszak másik fontos ellenállási kísérlete néhány fiatal pap köré csoportosuló ifjúsági pasztoráció volt, melynek működési területe túllépte a hittanterem és templom kereteit, és olyan tevékenységekkel bővítették a fiatalokkal való foglalkozást, mint például „rejtett rendezvények" (találkozók, táborok) vagy színművek betanulása és előadása.52

A kommunista diktatúra bukása a romániai vallásos társadalmat viszonylag „épen" találta. A térség társadalmi berendezkedésének, az üldöztetés évei alatt az egyház hősies helytállásának és a „vallási hagyomány mély begyökerezettsé-gének" köszönhetően a korszak az „egyházak életében kevesebb kárt okozott, mint a szomszédos országok életében".53

Az 1989-es rendszerváltás számos tekintetben teljesen új helyzet elé állította az egyházat. A vallásgyakorlat, a vallásosság nyilvános megjelenítése szabaddá vált, lehetőség nyílt vallásos közösségek, mozgalmak, szociális, karitatív, oktatási, nevelési, kulturális intézmények, egyházi média működtetésére. Hosszas és sok nehézségekkel járó folyamat részeként ismét egyházi tulajdonba kerültek államosított épületek, föld- és erdőterületek (a folyamat még nem zárult le teljesen). Szerzetesrendek újraindulására, újaknak a letelepedésére nyílt lehetőség. Összességében a pasztoráció, az egyház társadalmi részvétele számára robbanásszerűen megnőtt a lehetőségek száma.

Ugyanakkor ellenkező hatással bír(hat) a korszak egy másik jellemzője. A rendszerváltás nem csupán a hitbeli meggyőződés és vallás gyakorlásának szabadságát hozta, hanem a médiumok számának és tartalmának megsokszorozódásával a nem föltétlenül hagyományos és keresztény világnézettel, értékrenddel való találkozás számos lehetőségét is.

 

Jegyzetek

1 Jankó Ferenc: A hely szelleme, a településimage és településmarketing. Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4.

2 Ambrus Tünde: Székely falutízesek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda 2012, 125.

3 A rendszerváltást követően a Székelyudvarhelyt Csíkszeredával összekötő műút mellett, egy keresztkompozíció felállításával a „nemzeti" hegynek vallásos karaktert is próbáltak adni. Az emlékműállítás „nem szándékolt" jelentése a „felekezeti határ erőteljes jelzése", a katolikus vidék kezdetének jelzése. Oláh Sándor társadalomkutató szerint azonban ez a „szimbolikus térteremtési igyekezet" sikertelen volt, a „létrehozott szimbolikus helynek nincs meghatározható, néhány alkalmi kiscsoportnál nagyobb közösséget megmozgató jelentése". Oláh Sándor: Változatok rituális térteremtésre. In: Bodó Julianna (szerk.): Miénk itt a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda 2000, 112-121.

4 Tomka Miklós: Vallásszociológia. Vallástudományi Kiskönyvtár, Budapest 1995. (http://www.fil.hu/uniworld/vj/szoc/jomka_1.hjm)

5 Bözödi György: Székely bánja. Mefhos Könyvkiadó, Budapest 1939. https://www.mek.oszk.hu/08000/08075/08075.pdf, 232)

6 Forrás: saját számítás a 2002-es népszámlálási adatok alapján.

7 György (Orbán) Ottilia: A terület- és településfejlesztés legfontosabb feladatai a Csíki-medencében. Doktori (Phd) értekezés. Debreceni Egyetem, Természettudományi Doktori Tanács, Földtudományok Doktori Iskola 2010.

8 Laki László-Bíró A. Zoltán: A globalizáció peremén. MTA Politikai Tudományok Intézete. Budapest 2001, 172. A térséghez Csíkszeredán kívül még két városi rangú település tartozik, Tusnádfürdő és Balánbánya. A városi rang azonban egyik esetében sem jelent magas fokú urbanizációt, mindkettő speciális funkciójú kisváros, Tusnádfürdő esetében ez a turisztikai jellegre, Balánbánya esetében a bányászatra vonatkozik. Ld. György: i. m. 50.

9 Két népszámlálás adatai szerint Csíkszeredának 1966-ban 15 329, 1977-ben 30 936 lakosa volt. Ld. Varga E. Árpád: Erdély Etnikai és felekezeti statisztikája. Teleki László Alapítvány, Pro Print Könyvkiadó, Budapest-Csíkszereda 1998.

10 Laki-Bíró: i. m. 163.

11 1966-ban Csíkszeredának 1080, 1977-ben 4894 román nemzetiségű lakosa volt. Ld. Varga: i. m.

12 Laki-Bíró i. m. 163-164.

13 Uo. 181.

14 Saját számítások a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján, www.insse.ro, time-line alkalmazás.

15 Forrás: A Nemzeti Munkaerő-elhelyező Ügynökség honlapja, http://www.anofm.ro/rata-somajului-in-luna-iulie-2010.

16 Saját számítás a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján, www. insse.ro, time-line alkalmazás.

17 Biró: A. Zoltán-Zsigmond Csilla: Székelyföld - számokban. Alutus Kiadó, Csíkszereda 2005.

18 Egy 2004-ben végzett székelyföldi kutatás eredményei szerint a székelyföldi válaszadók 58,9%-a birtokol termőföldet, erdőt vagy rétet, a birtokolt szántóterületek nagysága átlagosan 1,631 ha, amelyek átlagosan 3,15 különálló részből állnak. Bíró-Zsigmond: i. m. 79-81.

19 Biró A. Zoltán: Székelyföldi helyzetkép - önálló regionális fejlődés. Térség 2008/1.

20 Ld. Biró-Zsigmond: i. m.

21 Az infrastrukturális változások mindenütt megfigyelhetőek. Sepsiszéki Nagy Balázs a 20. század végén körbejárta Székelyföld településeit, ezek helyzetéről részletes jellemzést adott. Ld. Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a huszadik század végén. Csík-, Kászon- és Gyergyószék. Nap Kiadó 2000. 10-15 évvel később olvasva ezeket a feljegyzéseket, egyértelmű változásokat állapíthatunk meg az út-, ivóvíz-, szennyvíz-, elektromos és kommunikációs hálózat kiépülése terén, de jelentően javultak a középületek, iskolák állapotai is.

22 Berényi István: Közép-Európa kulturális régióinak kérdése. In: Ábrahám Barna-Gereben Ferenc-Stekovics Rita (szerk.): Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba 2003, 25.

23 Vö. Borboly Csaba: Olvasói levél. Minőségi élet - a Székelyföld védjegye. http://reply.transindex.ro/?cikk=309.

24 Saját számítás a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján, www. insse.ro.

25 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. 1868, http://mek.niif.hu/04800/04804/html/index.html.

26 Mohay Tamás: A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány Nyitott könyv - L'Harmattan, Budapest 2009, 30.

27 Benkőt idézi Mohay: i. m. 30.

28 Botár István: Csík a X-XIV. században. In: Hermann Gusztáv Mihály (szerk.): P. Buzogány Árpád: Csíki olvasókönyv. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont-Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda 2009, 42.

29 Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete. Csíkszereda 2011, 76-77.

30 Uo. 76.

31 Marton József-Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai. Gloria könyvkiadó, Kolozsvár 1999, 49-51.

32 Benedek Fidél: Csíksomlyó. Szent Bonaventura - új sorozat 22, Kolozsvár 2000, 276.

33 Uo. 283.

34 Uo. 302.

35 Mohay: i. m. 32-36.

36 Marton-Jakabffy: i. m. 99.

37 Uo. 100.

38 Uo. 101.

39 Gereben Ferenc: Vallási és nemzeti identitás Közép-Európában. In: Ábrahám Barna-Gereben Ferenc-Stekovics Rita (szerk.): Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba 2003.

40 Tánczos Vilmos: Közel a földhöz, „az éghez, a csillagokhoz". In: Hajdú Farkas-Zoltán: Csíki Kaláka. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda 1993, 12.

41 Székely László: Csíki áhítat. A csíki székelyek vallási néprajza. Szent István Társulat, Budapest 1995, 7.

42 Tomka Miklós: Legvallásosabb ország? Vallásosság Szatmárban, Erdélyben, Romániában. Pázmány Társadalomtudomány 1., Budapest-Piliscsaba 2005, 28.

43 Léstyán Ferenc: Erdélyi Szibéria. Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2003, 5.

44 Uo. 281.

45 Tomka Miklós: Legvallásosabb ország? 29.

46 Léstyán: i. m. 168.

47 Uo. 180.

48 Tomka Miklós: Legvallásosabb ország? 29-30.

49 Idézi Bereczki Silvia: A II. vatikáni zsinat hatásai az erdélyi római katolikus egyház életére. Phd-dolgozat. Babeç-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kar, Kolozsvár 2008, 81.

50 Uo. 82.

51 Biró A. Zoltán (kutatásvezető): Világiak - Nők - Fiatalok. Aufruch projekt, Románia. Kézirat. 1998.

52 Uo.

53 Tomka Miklós: Legvallásosabb ország? 30-31.