Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Novák Noémi
a SZENVEDÉS METAFORIKUS ÉRTELMEZÉSE JÓB KÖNYVÉBEN

 

Metaphorical interpretation of suffering in the book of Job

The paper analyzes the suffering of Job according to the four basic components of body in the book: the flesh, the skin, the bones and the sinews. Job's suffering is represented by metaphorical images. In the first part of the paper the author made a brief interpretation of the word metaphor and she tried to key with the book of Job. Before she analyzed these passages as metaphors, made an anthropological introduction to the Old Testament. Starting from this initiation the author analyzed the sentences which constitutes at least one of the basic component parts of the body. These images become metaphors because behind the literally sense we can realize the metaphorical meanings. These metaphors are instruments of the presentation of the sufferings of Job and his beset situation.

Keywords: metaphor, anthropology, flesh, bones, skin, sinews, Old Testament, Job, suffering

 

A szerző 1992-ben született Csíkszeredában. Felsőfokú tanulmányait 2011 és 2014 között a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Kar didaktikus teológia szakán, valamint a Bölcsészettudomány Kar angolspanyol szakán végezte.

A metafora

Jób könyve azon ószövetségi könyvek közé tartozik, amelyekben nagyon sok képet találunk. Használatuk elsődleges célja a láttatás, valaminek a szemléltetése és érzékeltetése. A képiségnek két fontos célját vagy feladatát emelhetjük ki. Egyrészt információt közöl és szemléltet az olvasó számára, másrészt a használt kép valamilyen jellegű hatást gyakorol az olvasóra, és ezáltal felhívja a figyelmet az adott dologra, valamint továbbra is fenntartja az aktív figyelmet.1 Tolcsvai Nagy Gábor a következőképpen határozza meg a képiséget: „A képiség [...] nem kizárólag vizualitást jelöl, hanem általában az információbevitel, információfeldolgozás, információtárolás, és információaktivizálás egyik leglényegesebb módját."2 A kép segítségével a beszélő hatásosabban fejezi ki a mondanivalóját, és ennek az összetett kifejezésmódnak több fajtáját ismerjük, mint például a metaforát3 és a belőle származó szóképeket4.

Az Encyclopaedia Britannica a következőket mondja a metaforáról: „A metafora olyan nyelvi alakzat, amely két eltérő entitás összehasonlítását feltételezi, szemben a hasonlattal, amelyben expliciten hasonlítunk össze két dolgot az »olyan, mint« kifejezések segítségével."5 Olyan nyelvi kép tehát, amely esetében két egymástól különböző dolgot azonosítunk egymással,6 külső vagy belső vonásaik alapján,7 annak érdekében, hogy művészi vagy retorikai hatást érjünk el, valamint hogy érzelmeket fejezzünk ki egy nem mindennapi nyelvezet használatával. A metafora használatának célja, a művészi és esztétikai célokon túl, hogy segítsen bizonyos kifejezéseket, fogalmakat megérteni.8

A metaforával kapcsolatban ki kell emelni a szövegkörnyezet fontosságát, mert a metaforát mindig abban a sajátos jelentésében értelmezzük, amely az adott helyzetben, szövegkörnyezetben releváns.9 A kontextus nyelvi szinten kapcsolatban kell hogy legyen az adott kifejezéssel, és ebben az utalásrendszerben valósulhat meg a kapcsolat a tárgyi és képi elem között. A két jelentésmező természetesen nemcsak hasonló, hanem eltérő sajátosságokkal is rendelkezik, amelyeket megfeleltethetőnek mondhatunk. Abból adódóan, hogy a tárgyi elem, az azonosított, valamint a képi elem, azonosító között nemcsak hasonlóságok vannak, hanem különbségek is, feszültség születik, „mert van is, meg nincs is összefüggés közöttük".10 Itt tehát egy alap- és egy metaforikus jelentésről beszélhetünk. A metaforikus jelentés lényege pedig: a két elem között „észrevesszük, hogy bizonyos észlelési feltételek közösek", ami azt jelenti, hogy a két komponens nevét egymásra is alkalmazhatjuk abban az esetben, amikor a két jelentésmező azonossá válik.11

A metafora lényege, hogy a jelentés nem merül ki a szó szerinti értelmezésben, hanem továbbmegy, s ilyenképpen egy mélyebb jelentést hoz létre, amely bizonyos hangulatot teremt és érzelmeket vált ki az olvasóból.12 Tömören fogalmazva, a metafora olyan szókép, amely elvont jelentést is hordoz magában, és így a képiség, a kép, a metafora hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó jobban megértsen egy valóságot, tényt.13 Következésképpen a metafora nyelvi természetű.14

Azért van szükség metaforákra, azért használunk más szemantikai mezőkhöz tartozó fogalmakat, mert bizonyos esetekben elégtelenek a fogalmaink ahhoz, hogy egy adott valóságot leírjunk. Fogalmainkkal nem vagyunk képesek kifejezni azt a valóságot, amiről beszélni szeretnénk, ezért alkalmazunk olyan más valóságkategóriákhoz tartozó fogalmakat, amelyek segítségünkre vannak annak érdekében, hogy megragadjuk egy-egy valóság lényegét. Ilyen eszköznek számít a metafora is, amely segít abban, hogy leírjunk egy állapotot, történést, helyzetet, tárgyat vagy személyt. Különös segítségét nyújt a metafora, ha Istenről akarunk beszélni és Istent akarjuk leírni. Szókincsünk elégtelen ahhoz, hogy Istenről beszéljünk, ezért a metafora segítséget tud nyújtani ebben.15 Egy állapot leírása is nehézségbe ütközik, ha el akarjuk mondani vagy le akarjuk írni azt az érzést, ami vele jár. Így a szenvedés leírására sem rendelkezünk olyan szókinccsel, mely hitelesen leírja annak lényegét. Jób könyvében a szerző nagyon sok metaforikus képet használ annak érdekében, hogy kifejezze a főszereplő szenvedését. A szenvedés szintén olyan valóság, amelynek kifejezésére elégtelenek szavaink, de a metaforikus képek segítenek az olvasónak, hogy megsejtse Jób állapotát.

Jób helyzetének leírására és bemutatására olyan nyelvezetet használ, amely a test különböző tagjain keresztül mutatja be a szenvedést. Ezek a képek sokszor nem reális diagnózist állítanak fel és nem feltétlenül reális betegségekről beszélnek, hanem sokkal inkább a szenvedés nagyságát és elviselhetetlenségét hangsúlyozzák.

Antropológiai bevezető

Az Ószövetség sajátos leírást használ akkor, amikor a testet értelmezi. Az Ószövetség anatómiai fejtegetése és fiziológiai elképzelése nagyban különbözik a ma elismert és számon tartott tudományos kutatásoktól. A test felépítésére más elméleteket ismertek el és másként képzelték el a testet. Ebben az időben a test felépítésével kapcsolatban nem rendelkeztek megfelelő tudással.

Az Ószövetségben néhány fontos antropológiai alapelvvel találkozunk. Az első ilyen alapelvnek számít a test egységességére vonatkozó elv, amely elsősorban a személy, a test és a szervek egységét hangsúlyozza ki. Ugyanakkor az egyes szerveket külön is tárgyalja az Ószövetség. Habár a szervek és testrészek az egység jegyében jelennek meg, a szerzők az egyes szerveket mégis egymástól függetlenül is említik.16 Egy újabb elv a szintetikus látásmód, amely az emberi testnek a „szerveit és végtagjait azok képességeivel és feladataival együtt látja". A szerző egy végtag megnevezésekor nemcsak magára a végtagra vagy szervre gondol, hanem annak a tevékenységére, illetve funkciójára is. Például az Iz 52,7-ben („Mily szép a hegyeken annak a lába, aki jó örömhírt hoz.") nem a lábak szépségét írja le a szerző, hanem a lábak mozdulatait, a járást, illetve a járó embert, aki a hírrel közeledik.17 A következő alapelv, és itt a szemita antropológiáról beszél, az a fizikai fontosság elve, mely annak jelentőségét írja le, hogy az Ószövetségben említett testrészek nemcsak fizikai, hanem lelki tulajdonságokkal is bírnak.18 Végül az utolsó alapelvnek felel meg az antropológiai alapfogalmak széles körű szemantikai értelmezése, ami azt jelenti, hogy egyes szervek nemcsak a test adott komponensét nevezik meg, hanem „az embert jellemző képességeket és sajátosságokat" is.19

Jób könyvében a szerző számos testrész megnevezésével írja le a szenvedést - ilyen például a száj, kéz, hús, bőr, csont, íny, fogak, arc, ágyék, bél, nyak, szemek, csontok stb., amelyek Jób fizikai és lelki szenvedését próbálják kifejezni. Az emberi test kiemelkedő szerepet kap a szenvedés metaforikus leírása során.20 Az Ószövetség az emberi testtel kapcsolatban leginkább három komponenst emel ki, ezek a test/hús, a csontok és a bőr. E három mellett Jób könyvében találkozunk még egy negyedik komponenssel is: a Jób 10,11 megemlíti az inakat is, mint a test alapvető tartozékait.21 A következőkben azt vizsgálom, miként használja Jób könyve ezeket az elemeket a személy, illetve a szenvedés metaforikus leírására.

„Bőrrel, hússal öltöztettél engem, csonttal, ínnal illesztettél egybe." (Jób 10,11)

A Jób 10,11 összefoglalja az emberi test egészét érintő négy alapvető komponenst. Azok a metaforikus képek, amelyek a négy testrész egyikét tartalmazzák, Jób szenvedésének kifejezőivé válnak. A hétköznapi szavak elégtelenek ahhoz, hogy kellőképpen kifejezésre juttassák Jób szenvedésének mélységét, ezért a szerző olyan képeket használ fel, amelyek tartalmazzák ezeket a testrészeket, és így próbálja kifejezni Jób fájdalmainak nagyságát.

A hús/test

A bászár kifejezés 273 alkalommal fordul elő az Ószövetségben.22 Ebből 104 alkalommal állatokra, 169 alkalommal pedig emberekre alkalmazzák az ószövetségi írók. Az érdekesség az, hogy ezt a kifejezést egy alkalommal sem használják Istennel kapcsolatban.23

Legtöbbször a Leviták könyvében fordul elő, és magyarul a hús vagy test kifejezésnek felel meg. Kétféle értelmezése lehetséges: érthetjük a test egy adott részére vagy magára az egész testre,24 az emberre.25 Ha a húsra értjük, akkor fontos kiemelni, hogy ez bizonyul az emberi test legfontosabb részének.26 Ugyanakkor ez a kifejezés vonatkozhat az élő állatok húsára (Jób 41,15), a levágott állatok húsára (Iz 44, 16) és természetesen az ember húsára is,27 az ember testi voltára, valamint egész fizikai létére.28

Jób könyvében ez a szó 18 alkalommal fordul elő, ebből 11-szer Jób szenvedésének kifejezésére. Az alábbiakban ezt a 11 verset vizsgáljuk.

„Verd meg a csontját és a húsát... (Jób 2,5)

Ez a vers a sátán perlekedését tárja elénk, amikor azt kéri Istentől, hogy fossza meg Jóbot nemcsak vagyonától, szeretteitől, de egészségétől is. Ez azt jelenti, hogy Jób mindenét elveszíti, csupán az élete marad meg. A sátán azért kéri ezt, mert ha Isten Jób egészségét is elveszi, akkor majd kiderül, hogy képes-e Jób még mindig áldani Istenét.29 Akkor, amikor az ember fizikai léte kerül veszélybe, és kínos és hosszas betegségre jut, az ember hajlamos arra, hogy átértékelje dolgait.30 Ilyenkor képes bármi áron „menteni a bőrét", és a sátán erre a reakcióra számítva kéri Istent, hogy bocsássa kezét Jóbra.31

Ebben a részben nemcsak a bászár, hanem a csont kifejezés is megtalálható, így a szerző még inkább rámutat az isteni rendelkezésre. A vers Jób bűnnélküliségét és tisztaságát is kifejezi, mivel a sátán az ellenkezőjét akarja elérni.32 A bőr és emberi szőrzet a test felületén találhatóak, ezzel szemben a csont és a hús a test mélyebb rétegét képezik. Ezt a mélyebb réteget megverni azt jelképezi, hogy a sátán nagyobb és mélyebb fájdalmat kíván Jóbnak.33

„Ércből van a testem?" (Jób 6,12) A Jób 6,12-ben a test, hús szót találjuk. A 11-14-es versek átmeneti szakaszt képeznek, itt Jób tiltakozását láthatjuk, mert szenvedései egyre inkább erősödnek. A „kövek" és az „érc" kifejezések szobrokra utalhatnak, amelyek nem éreznek. Ezzel szemben Jób érez, hatalmas fájdalmai nem szűnnek,34 mivel hús-vér ember.35 Jób számára a jelen helyzet kínokkal teli, de gyötrődései mégsem vezetik a halálba, ami talán még rosz-szabb, mert az élet nem eredményez semmi pozitívat számára.36 Kérdése arra utal, hogy erőtlennek tartja magát. Ha nincs ereje, akkor nincs jövője sem, és képtelen majd élvezni az élet jó oldalát.37 Ahhoz, hogy a jelenben képes legyen kibírni szenvedését, szüksége van emberi erejére. A kő és az érc erre az emberi keménységre és ellenállóképességre is utal. A vers Jóbnak azt a következte -tését is tükrözi, hogy csak saját erejére számíthat és támaszkodhat biztosan. A sok fájdalom után Jób megkérdőjelezi Isten segítőkészségét és a tőle kapott biztonságát.38

„Por szennyébe öltözik..." (Jób 7,5) A 7. fejezet egy monológgal kezdődik, amelynek része ez a vers. Ez a monológ egy újabb siraloméneknek felel meg, ami újra kifejezésre juttatja Jób szerencsétlenségét és szenvedését. A vers azt hangsúlyozza, hogy Jób szenvedése isteni büntetés, bűneinek az eredménye. Ugyanakkor ez szembeállítható az 1,1 és 2,3 versekkel, amelyek Jób igaz voltát hangsúlyozzák.

Ebben a részben Jób szenvedésének kifejezésére nem orvosi nyelvezetet használ a szerző, hanem sokkal inkább metaforikus leírással találkozunk. Jób szenvedését öltözködésként mutatja be az író: a „por szennyébe öltözés" metaforikusan azt jelképezi, hogy teste átkerül a halandóság, a halál, a rothadás, a romlás állapotába. Jób száraz, repedt és gennyes bőre pedig arra utal, hogy fizikai kinézete sokkal inkább hasonlít egy hulláéhoz, mint egy egészséges ember testéhez.39

A Jób 7,5 különbözik a zsoltároktól, ahol a zsoltáros abban reménykedik, hogy Isten lesz az, aki egészségét helyreállítja. Az Ószövetség Istenre vezeti vissza a szenvedést, és amikor a zsoltáros Istenhez panaszkodik, akkor elismeri, hogy Isten az, aki segíteni tud neki. Az az ember, aki nem panaszkodik szenvedése miatt, azt fejezi ki, hogy már nem hisz Istenben és abban, hogy ő meg tudná szabadítani a szenvedéstől.40 Jób is Istenre hárítja a problémát, mert azáltal, hogy nem szabadul fájdalmaitól, bűnös volta jut kifejeződésre.41

„Vajon szemed húsból való?" (Jób 10,4)

Ebben a részben folytatódik Isten tetteinek megkérdőjelezése, mivel Jób nem érti, miért sújtotta Isten őt ezzel a mérhetetlen fájdalommal.42 A vers Jób perlekedésének részét képezi, amelyben feltűnő a jogi nyelvezet.43 Ebben a retorikai kérdésben benne van Istennek az embertől való megkülönböztetése is. Isten másként látja a dolgokat, mint az ember.44 Az ember azokat a dolgokat látja, amelyek az ő látókörét képezik, és amik előtérben vannak. Ezzel szemben Isten mindent lát, ő mindentudó. Az isteni életidő a végtelenségtől a végtelenségig terjedő, ezzel szemben az emberi életidő behatárolt és mulandó.45 Az emberi és isteni tapasztalat tehát nem hasonlítható össze.46

Jób panaszában próbálja megkeresni sorscsapásának okait. A vers azt a kérdést is magában hordozza, hogy vajon kegyetlen-e Isten, amikor megengedi neki ezt a mérhetetlen fájdalmat. Jób fejében nem fér össze Isten múltban tapasztalt igazságossága és a jelenben tapasztalt szenvedése, mert tudja magáról, hogy ártatlan.47 Kétségbeesetten fordul Istenhez, mert nem érti szenvedésének okát, és azt a következtetést vonja le, hogy ha Isten az emberi élet keretei között élne és lehetőségei annyira korlátozottak lennének, mint Jóbé, akkor biztosan meg tudná érteni azt a fájdalmas helyzetet, amibe előbbi került.48

A 4. vers szorosan kapcsolódik az előzőekhez, amelyek Jób kérdését és panaszát fogalmazzák meg, valamint Isten tetteinek megkérdőjelezését. Panaszának oka: nem érti, hogy az az Isten, aki őt az anyaméhben formálta és gondoskodott róla, most megengedi neki ezt a mérhetetlen szenvedést. Szerinte az lenne helyénvaló, hogyha Isten mielőbb visszatérne a korábban megtapasztalt üdvözítő tetteihez.49

„ Miért tépem a húsomat és hordom a lelkemet kezemen? (Jób 13,14)

Ez a vers része a Jób vakmerő támadásáról a barátoknak adott válaszának.50 A Jób 13,14 képrendszere és hangvétele hasonlít a törvényszéki beszédek stílusához. Így ezt a részt nevezhetjük Jób vádbeszédének is, mivel úgy tűnik, hogy itt nemcsak Bildád, Szófár, Elifáz bizonyul ellenfélnek, hanem maga Isten is. Jóbnak be kell bizonyítania ártatlanságát. Számára nem összeegyeztethető a múltban megtapasztalt isteni szeretet, valamint az a mérhetetlen fájdalom, amivel jelen pillanatban küszködik. Ebben a fájdalmat kifejező versben magabiztosságot érezhetünk,51 hiszen Jóbnak nincs már vesztenivalója.52

A lélek kifejezés jelenthet „torkot" is, és így kezének torkához emelése jelképezheti a megfojtást is. Az ókori Keleten a torok megérintése szimbolikusan az eskütételbe való beleegyezést is jelentette.53

Ebben a mondatban kifejezésre jut az is, hogy Jób kezében tartja a saját életét, ami kockázattal jár, mert azt jelenti, hogy átveszi az irányítást élete fölött, és már nem Isten az, aki életét egyengeti.54 A Jób 13,14 két mondást idéz fel: „a húsát a saját fogai közé veszi" és „az életét a saját kezébe veszi", tömören kifejezve a tényállást.55

„Fájdítja testét... " (Jób 14,22) A 14,22 Jób egyik válaszának záró mondata, amely Elifáz válaszát is befolyásolja. Már az ezt megelőző részben is a kételkedés és reménytelenség jelenik meg. Jób fájdalmáról és szomorúságáról beszél,56 amely iránt Isten közömbös. Számára az élet már csak keserűség, de a halál egy jó átjáró lehetne a fájdalom felett.57

Ezzel a képpel a szerző Jób fájdalmát szándékszik kifejezni és azt, hogy mennyire tönkrement és megromlott. Csak a magány58 jellemzi őt fájdalmában, és semmilyen vigaszra nem számíthat. Egyedül a nyomorúság és keserűség jutott neki osztályrészül.59 Az előző két vers kicsengése az, hogy minden felhozott vádra a megoldás csupán a reménytelen belenyugvás.60

„Húsom fölemésztődött, a bőr csontjaimra tapadt..." (Jób 19,20)

A Jób 19,20-at a héberből szó szerint így fordíthatjuk: „Nem vagyok semmi, nincs semmim, a bőrömön és a csontjaimon kívül." A mondat azt fejezi ki, hogy Jób jelenléte már csak a fizikai vegetálásra korlátozódik.61 Kinézete és borzalmas fájdalmai szerinte Isten igazságtalanságáról tanúskodnak, és ez elbizonytalanítja azt a közösséget is, amelyhez tartozik, mert ők sem tudják összeegyeztetni mindazt, amit látnak, azzal, amit hisznek Isten igazságosságáról. A vers azt hangsúlyozza, hogy Jób teste lassan kezd felismerhetetlenné válni. Ennek következménye, hogy a közösség már nem úgy fogja őt kezelni, mint azelőtt, elveszíti szerepét a közösségben. Látva felismerhetetlen és beteg testét, a közösség azt a következtetést vonja le, hogy bűnös ember.62

Érdekes ellentét figyelhető meg a Zsolt 102,6 és a Jób 19,20 között. A Zsolt 102,6-ban („Annyit jajveszékel szavam, hogy a bőr már a csontomra szárad.")63 a csont ragaszkodik a bőrhöz és nem tud leválni. Ezzel szemben a Jób 19,20-ban a bőr az, ami a csontokra tapad. Bár a magyar fordítás ezt nem adja visz-sza teljesen, a héberben észrevehető a különbség.64

Ez az összezsugorodott és elszáradt test egyrészt arról tanúskodik, hogy Jób fizikailag már nem ép, ami barátai szerint bűneinek a következménye, másrészt meg arról, hogy bár teste nem ép, mégsem pusztult el egészen.65

„Miért nem tudtok betelni húsommal?" (Jób 19,22)

Újabb kép, amely Jób kitaszítottságát fejezi ki. A 22b. fordításának értelme: „nem szűntök meg gyalázni engem".66 Ebben a részben Jób barátait Istenhez hasonlítja, akik képtelenek elfogadni azt, hogy ő ártatlan. Jób számára felfoghatatlan marad, hogy barátai miért nem értik meg őt.67

Jób visszatér ahhoz a gondolathoz, hogy Isten hasonló a vadászhoz. Elifáz, Bildád, Cofár pedig, akik Jób barátai kellene hogy legyenek, sokkal inkább hasonlítanak azokhoz az állatokhoz, amelyek megeszik a vadász prédáját.68 A Jób 19,22-ben használt kép hasonlít a panaszzsoltárokban használt képekhez, amelyek a meggyalázást az állatokhoz hasonlítják, amelyek széttépik a zsoltárost.69 Jób is, a zsoltároshoz hasonlóan azért panaszkodik, mert barátai gyalázzák, és mint az állat prédáját, úgy szorongatják őt.70

„.Testemben látom meg Istenemet..." (Jób 19,26)

A Jób 19,25-27 versek nemcsak formailag, de tartalmilag is Izrael hithagyományát írják le. Szerkezetileg hasonlít Izrael siralmaihoz, azon belül pedig az igazságtalanul vádlott dalaihoz. Ebben a részben kifejezésre jut az, hogy Izrael hite kiterjeszti a halál határait, ami azt jelenti, hogy a halál után az emberek Istennel együtt élnek majd tovább.71

Itt kétféle értelmezésről beszélhetünk. Egyesek szerint itt Jób a feltámadásra utal, e hagyományos elképzelést képviseli Szent Jeromos a Vulgatában, de ez a vélemény nem elfogadott.72 Ez a rész sokkal inkább Jób reményét és hitét fejezi ki, mint egy feltámadástant.73 Kifejezésre jut Jób mérhetetlen sóvárgása Isten után,74 azzal a reménnyel, hogy a halál után az Istennel való továbbélés következik. A használt szavak Jób helyreállított testére utalnak, amelyet Isten képes megadni neki.75 Erre vágyakozik ő.76

Más értelmezés szerint a 26. vers sokkal inkább Jób abbéli reményének a kifejezője, hogy szemtől szemben látja majd az isteni ellenfelet.77 Itt egyértelműen kifejeződésre jut Jób hite, ami segít neki a mulandóság tényének elviselésében. Ez a vers utal arra is, hogy Izrael hite nem a bászárban, nem az emberben, hanem Istenben kell hogy legyen. Ugyanakkor azáltal, hogy Jób saját testében látja meg Istenét, identitásáról is szól. Ha Jób teste olyan lesz, mint régen, ha a húsa és bőre újra egészségessé válik, akkor visszanyeri identitását, és a társadalom többé nem bűnösként tekint rá.78

„Remegés fogja el a testem..." (Jób 21,6)

A Jób 21,6-ot megelőző versekben Jób türelmet kér barátaitól és azt, hogy figyeljenek rá és hallgassák végig az ő válaszát. Már ez vigasztalás lenne számára, és tanulhatnának az ő esetéből, hogyha végigelmélkednék mindazt, ami vele történik.79

Az eddigi fejezetekben többször találkoztunk a barátok beszédével és gondolkodásmódjával, akik Jób szenvedését a hagyományos szemlélettel értelmezték, bűnös voltának tulajdonítva azt. Az őt ért csapások rákényszerítették Jóbot, hogy vizsgálja felül Isten igazságosságának és a szenvedés hagyományos értelmezésének tévedhetetlenségét. Jób tapasztalata ellentmond az addig elfogadott és a barátok által határozottan képviselt tanításnak. Ártatlannak mondja magát, de mégis szenvedés éri, ez viszont nem jelenti feltétlenül azt, hogy Isten igazságtalan vele. Amikor Jób visszagondol azokra a csapásokra, remegés fogja el testét.80 „Húsa elsorvad.." (Jób 33,21) A Jób 33,21 Elihú első beszédéből származik. Ebben a versben Elihú olyan képet és olyan szavakat használ, amelyeket Jób is gyakran használ az ő beszéde-iben.81 A szövegkörnyezet a törvényszéki beszéd nyelvezetére emlékeztet. Elihú Jób perlekedéséről beszél, célja a bűnbánatra indítás.82

Elihú szerint az, hogy Jób húsa elsorvadt és csontjai meglátszanak, csapás, amelynek célja, hogy Isten szólni tudjon Jóbhoz. A szenvedések célja az lenne, hogy megtartsák Jóbot alázatában, de ő fellázad és kevélységgel válaszol.83

A bőr

Az Ószövetségben a bőr az emberi test egyik alapvető alkotóeleme. Ez a harmadik elem a hús és csontok mellett, és főként Jeremiás Siralmaiban szerepel (Jer 3,4).84 Gyakran valamilyen bőrbetegség is társul hozzá, mint például a lepra, fekélyek, bőrgyulladások, rüh, kelések. Ezek néha nem egy személyt, hanem tömegeket érintenek és olykor halálos kimenetelűek lehetnek (például: Kiv 5,3; Ez 5,17; Jer 14,12 ).85 A leírások rendszerint nem felelnek meg a mai orvostudományból ismert betegségeknek.

Jób könyvében a bőr kifejezés tizenegy alkalommal fordul elő. Ezek közül csak hat vers hozható kapcsolatba Jób szenvedésével. Több esetben a magyar fordításban nem szerepel a bőr szó, de a héberben igen. Ezek közül négyet már tárgyaltunk, így most a másik kettőt vizsgáljuk.

„Elsorvasztja bőre szépségét..." (Jób 18,13)

A Jób 18,13-ban újra találkozunk a halál leírásával, de itt nem Jób beszél saját fájdalmairól, hanem Bildád szól a szenvedő és gonosz ember sorsáról.86

A „halál elsőszülöttje" kifejezés teljesen új értelmezést ad;87 a betegség megszemélyesítése,88 amely annak súlyosságát fejezi ki a gonosz ember életében.89 A halál itt úgy jelenik meg, mint egy falánk istenség - ez az értelmezése Habakuk próféta könyvében (Hab 2,5), valamint az ugor népek kultúrájában is fellelhető. A halál eledele az ember bőre, melyet kapzsin és mohón fal fel. Ebben az esetben a bőr kifejezés az ember húsa és csontjai helyett áll. Ez az értelmezési lehetőség már a Jób 2,5-ben is szerepel, a „bőrért csal bőrt" kifejezésben.90

„Megfeketült rajtam a bőröm ..." (Jób 30,30)

A szakasz Jób elkeseredését írja le: jót várt és rossz dolgok törtek rá, remélt a világosságban, de sötétség91 veszi körül. A bőr és csontok leírása a kiszolgáltatottságot, testének szétesését és helyzetének reménytelenségét hangsúlyozzák.92 Ez a vers azt hangsúlyozza, hogy Jóbra újabb csapások törtek, amelyek megnehezítik életét: magányossá válik.93

A Jób 30,30 nemcsak a bőrről, hanem csontokról is beszél, hogy jobban kifejezze Jób fájdalmas helyzetét. A vers mindkét testrészhez egy betegséget kapcsol, a szenvedés drámai kifejezésére.

A csontok

Az emberi test vagy hús az ember kívül látható része, míg a csontok mindig a test belső szerkezeteként jelennek meg. Nemcsak a bászár kap kiemelkedő szerepet az emberi testben, hanem a csontok is, mert ezek adják meg a test tartását.94 A csontok minősülnek az emberi test legszilárdabb részének. Az Ószövetségben, ha a lélek szenved, akkor az kihat a csontokra is.95 Ezt a kifejezést az Ószövetség előszeretettel alkalmazza mind irodalmi, mind egyéb jelentésekben. Olykor a szerző a csontokat az ember intenzív érzéseivel is összefüggésbe hozza (például Jób 33,19 vagy Zsolt 42,10).96

A csontok, a hús mellett, egyértelműen utalnak a rokonsági kapcsolatokra is. Az ember szenvedése egészen a csontig hatol, ugyanakkor, ha egy személyt pozitív hatások érnek, az szintén kihat a csontokra is.97

Jób könyvében 15 alkalommal jelenik meg a csont szó, legtöbbször szenvedésének leírására alkalmazva.

„Megrendült minden tagom. " (Jób 4,14)

Ebben a versben Jób rettegése és félelme jut kifejezésre.98 Nem minden magyar fordítás hozza egyértelműen a csontok kifejezést. A Káldi-Neovulgáta (Szent Jeromos Társulat) kiadásával ellentétben az Új Katolikus Biblia (Szent István Társulat) a csontok kifejezés helyett tagokat fordít, a Károli Gáspárféle fordítás99 viszont hűen adja vissza a szót.

Mivel a csontok azok, amelyek megadják a test tartását, e vers szerint Jób egész teste megremeg. A kép kifejezi azt a hatalmas félelmet, amelyet Jób megél.

„Halál után epednek csontjaim. " (7,15)

A 7,11-gyel kezdődően Jób Istennel szembeni panasza olvasható. Ez a rész szerkezetileg hasonlít a dicsőítő himnuszokra, amelyekkel Izrael Isten nagy tetteire válaszol. Ez a szakasz is válasz Isten tetteire, és bár a formát és szerkezetet megőrizte, a szöveg tartalmilag Jób panaszát közvetíti Isten felé. Ennek a panasznak a részét képezi a 7,15 is.100

Ez a vers nemcsak reménytelenséget sugároz, hanem Jób fájdalmának valódiságát írja le, heves hangvételben.101 Jób szenvedélyesen vágyódik az azonnali vég után, amely megszüntetné fájdalmát: inkább elfogadná a halált, mint hogy szembe kelljen néznie a szenvedéssel, a reménytelen gyötrelemmel.102 Jób teste sokkal többre becsüli a halált, és az ő lelke elutasítja az életet.103

Jób számára az „álom", vagyis az alvás már nem elégséges megoldás, mert fájdalmai akkorák, hogy a csontja vágyódik a halál után. Az alvás már nem mérsékelné hatalmas fájdalmát, inkább a halál az, ami képes lenne rajta segíteni. Jób úgy beszél, mintha saját maga eldönthetné, mikor hal meg.104

„Csontjait velő itatja..." (Jób 21, 22-26) Jób, reménytelen helyzetére utalva, gúnyos és szókimondó kérdést tesz fel. Ez a rész tárgyilagos összegzés az ember életéről.105 Kifejezésre juttatja Jób nehéz sorsát, de a könyv bevezetőjét is felidézi, ahol a főszereplőt úgy ismerjük meg, mint igaz és istenfélő embert, aki nemcsak igaz és bűntől tartózkodó, de gazdag és boldog is.106

Istent lehetetlen kioktatni, mivel ő mindenható és mindentudó. Isten sokkal több, mint a barátok tanítása. A halál pillanatában minden személy egyformán áll Isten előtt. Jób igazságtalannak tartja, hogy azok az emberek, akik életük folyamán bűnös életet éltek, hasonló sorsra jutnak a halál pillanatában, mint ő, aki élete folyamán igyekezett Istent követő, igaz ember lenni.107

Jób itt kéri barátait, hogy figyeljenek rá. Már ez vigasztalást jelent számára. Ha elgondolkodnak azon, ami Jóbbal történik, abból fontos dolgokat tanulhatnak meg, mert elmondja azt, milyen a bűnös ember sorsa.108

A szakasz a sors halálban történő kiegyenlítődéséről is szól. Jób arra utal, hogy az ember életének és halálának milyensége (gazdag vagy szegény, egészséges vagy beteg) nem engedhet arra következtetni, mennyire istenfélő, igaz és bűntől tartózkodó az adott személy. Jób visszautasítja a barátok bölcselkedését azzal kapcsolatban, hogy az ember szenvedése vagy boldog élete alapján kell megítélni az adott személy igaz vagy bűnös voltát,109 ezzel pedig megkérdőjelezi a hagyományos bölcses-ségi gondolkodást.

A 21,24 nem Jób szenvedését írja le, hanem gúnyosan utal arra, hogy a bűnös ember csontjait is itathatja velő, vagyis az is lehet boldog és egészséges. Ezzel próbálja kifejezni barátai felé a szenvedés hagyományos elképzelésének megbízhatatlanságát.110

„Fájdalom járja át a csontjaimat éjjel..." (Jób 30,17)

Jóbnak nemcsak a barátai lettek ellenségévé, hanem Isten is akként lép fel, és továbbra is kérdéses az, hogy meghallgatja-e őt.111 Ebben a részben a panasz váddá változik át. Jób ezek után Istenre is úgy tekint, mint aki nem szűnik meg kínozni őt. A halál nem a szörnyű és értelmetlen végzetet jelöli, hanem sokkal inkább az Istennel való találkozásnak az idejét és helyét. A fájdalom és a félelem a halál előtti szenvedés részei, mivel ezeket Isten megengedi.112

A mondat igéje a „rágni", vagy még szorosabb értelemben „megbökni", „fúrni" szavakkal fordítható.113 Mivel pedig a csont az egész emberi test belső tartóoszlopa, ha az ember csontjait fájdalom járja át, egész teste gyötrődik.

„Kemény kézzel fordulsz ellene..." (Jób 30,21)

Itt Jób újra Istenhez fordul, de kevés reményt fűz ahhoz, hogy szavai meghallgatásra találnak. Elmondja Istenének, mennyire szorongatott helyzetben van, és sorsát neki tulajdonítja.114

Szó szerinti fordításban a jelző a „kegyetlen". Valakivel szemben kegyetlennek lenni, azt jelenti, megkínozni. A kínzó a halál jelzője, de ebben az esetben a szerző Istenre érti ezt a tulajdonságot.115 Ebben a részben Jób lezárja a vitát, és utoljára szól közvetlenül Istenéhez, de továbbra is kérdéses marad, hogy remélheti-e az ő válaszát.116

A magyar szövegben a kéz főnevet találjuk, a héberben viszont a csont szerepel, de a kezekre vonatkozik, mert érzékeltetni akarja azt, hogy Isten megengedi, sőt maga adja a mérhetetlen fájdalmakat. Ennek következtében Jób Istenről alkotott képe teljesen megváltozik, hiszen ő, akinek a személyét addig a szeretettel kapcsolta össze, most ellenségesen viszonyul hozzá, és ez problémává válik.117

„Megfonnyasztja minden csontját..." (Jób 33,19)

Az itt szóló Elihú nem állítja azt, hogy Jób szenvedésének oka, hogy bűnt követett el. Ő nem egyszerűsíti le ennyire a barátok által képviselt bölcsességtaní-tást.118 Elihú szerint a csapásoknak van egy gyógyító célzata is, mert ezek által Isten az alázatra és a kitartásra neveli. Azáltal, hogy Isten megfeddi Jóbot, szól hozzá. A csapások is alkalmat nyújtanak arra, hogy Isten szóljon Jóbhoz.119

Az inak

Jób könyvében kétszer fordul elő az inak szó, de a szerző csak egy alkalommal használja Jób szenvedésének kifejezésére.

„Ínnal illesztettél egybe..." (Jób 10,11) Az Ószövetségben általában az emberi testet három fontos komponens alkotja, a test/hús, a csontok és a bőr. E három komponens mellett a Jób 10,11 még egy negyediket is megemlít, az inakat. Ha az élő ember ábrázolásáról beszélünk, akkor ötödik elemként találjuk a lelket/életelvet is.120

A Jób 10,11 azokat az elemeket hozza, amelyek már az anyaméhben kiformálódtak. Ez a vers kapcsolatban van a Jób 10,8-cal,121 amelyben ő elismeri Istent alkotójának és teremtőjének.122 A 8. vers megmutat valamit abból, hogyan képzelték el a magzat keletkezését.123 Isten csodatettének és ajándékának számít, hogy megalkotta Jób húsát, bőrét, csontjait és inait.124 Az emberi élet megfoganása Isten teremtő aktusa, ami gondoskodásáról tanúskodik.125 Ezzel kiemeli azt, hogy Isten alkotta meg őt, és ez szeretetének megnyilvánulása, ami eszébe juttatja a vele való széttört barátság fájdalmát.126 Látva Isten csodálatos tettét, Jób oktalanságnak tartja, hogy mindazt, amit alkotott, most egy pillanat alatt szétrombolja. Isten volt az, aki őt formálta, aki megalkotta a húsát, csontját, bőrét és inait, egyszóval egész emberségét, és most halálát okozza. Ezekből a tettekből azt a következtetést vonja le, hogy Isten nem következetes önmagához, mert a rengeteg munkáját most hagyja elveszni. Oktalanságnak tartja, hogy annyit dolgozott rajta, megformálta és most hagyja széttörni.127 Már nem érti Istent, de a négy alapvető komponens felsorolásával mégis kifejezi, hogy Isten az alkotója és teste, egész léte Isten ajándéka.

Összefoglalás

Jób könyve feltárja a szenvedés mélységét, a szenvedés részletes és a szokványostól eltérő bemutatás egyedinek számít a bölcsességi irodalomban. A szerző Jób fájdalmát a metaforikus képek használatával teszi konkréttá. Ezek a képek azáltal lesznek metaforává, hogy a szó szerinti értelem mögött a szerző a képeket annak érdekében használja fel, hogy hitelesen és reálisan leírja Jób szenvedését. A hús leginkább az emberi test látható részét jelöli. Hogyha a test látható része szenved és beteg, azt nemcsak az illető személy érzi, hanem a közösség is látja, és a hagyományos bölcsességi tanítás tükrében bűnös emberként tartja számon. Ezáltal az illető személy nemcsak a fájdalma miatt szenved, hanem beteg volta a közösségtől való elkülönítés következményét is magában hordozza. Hasonló következményekkel jár az is, hogyha az ember bőre szenved valamilyen betegségben, mert a bőr is az ember testének látható része, és amiatt, hogy bőrén elváltozások láthatók, a közösség távol tartja magától, így az illető személynek szembe kell néznie az elhagyatottság állapotával is. A csontok összessége jelenti a test belső tartóoszlopát. Metaforikus értelemben véve, ha a test tartószerkezete megsérül vagy szenved, akkor az emberi test összeomlik, szétesik. Az inak kifejezést a szerző csak egy alkalommal használja arra, hogy Jób szenvedését leírja, de ez az egy alkalom azt erősíti meg, hogy Jób szenvedése egész testére kiterjed, és nemcsak egy testrésze szenved, hanem az egész teste, maga a személy. Tehát ez a sok fájdalom létének egységét veszélyezteti.

Ezek a metaforák segítségünkre vannak abban, hogy megértsük Jób szenvedésének és fájdalmának nagyságát. A felsorolt metaforikus képek segítenek megérteni Jób kiszolgáltatottságát, testének szétesését és helyzetének reménytelenségét. Fájdalmának kifejezésére egy olyan sztereotip nyelvezetet használ, melynek segítségével a test különböző tagjain keresztül mutatja be a szenvedést. Valójában nincs olyan betegség, ami például a csontok elüszkösödését vonná maga után. Ez és az ehhez hasonló képek sokkal inkább azt az állapotot akarják kifejezni, amelybe Jób került, ezért nevezzük ezeket a leírásokat metaforikus képeknek.

Ezek a leírások hatást gyakorolnak az olvasóra, annak érdekében, hogy jobban megértse mindazt, amit a szerző közölni akar. A metaforikus képek segítségével kifejezésre jut a szenvedés súlyossága és következménye. Az adott részek nemcsak egy testrész megbetegedését mutatják be, hanem az egész testnek az összeomlását. Vannak olyan leírások, amelyek nem egy diagnózist írnak le, hanem sokkal inkább kifejezői annak a fájdalomnak, amelyet Jób megtapasztal. Mindezeknek a leírásoknak és bemutatásoknak a célja a szenvedés szemléltetése és Jób panasza által Isten cselekvésre bírása, hogy jobbra fordítsa sanyarú helyzetét.

 

Jegyzetek

1 Szikszainé Nagy Irma: Magyar Stilisztika. Osiris Kiadó, Budapest 2007, 409.

2 Tolcsvai Nagy Gábor: A Magyar Nyelv stilisztikája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996, 224.

3 Szikszainé, 414-417.

4 Ilyen szóképek az: allegória, eufemizmus, hasonlat, látomás, megszemélyesítés, metoní-mia, szimbólum, szinekdoché, szinesztézia.

Britannica Hungarica Világenciklopédia, XII. kötet. Ciceró Kft., Budapest 1998, 600601.

6 Kövecses Zoltán: A metafora. Typotex Kiadó, Budapest 2005, 13-15.

7 Glatz Ferenc et al: Magyar Nagylexikon, XIII. kötet. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest 2001, 38.

8 Kövecses, 13-15.

9 Ricoeur, Paul: Az Élő metafora. Osiris Kiadó, Budapest 2006, 281.

10 Szikszainé, 427-428.

11 Szilágyi N. Sándor/ Hogyan teremtsünk világot? Kolozsvár 1996, 45.

12 Ricoeur, 280.

13 Hernández, José Ignacio Albentosa: La metafora ideacional, recurso de coherencia textual. In: José Luis Otal Campo, Castelló de la Plana (ed,): Cognitive and Discourse approaches to metaphor and metonymy: Publicacions de la Universitat Jaume I, D. L. 2005, 54-55.

14 Szilágyi, 48.

15 Dorothea Satter-Theodor Schneider: Istentan. In: Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve I. Vigilia Kiadó, Bp. 1996, 57-58.

16 Wilkinson, John: The Body in the Old Testament. EQ: 63:3, 1991, 195-196.

17 Wolff, Hans Walter: Az Ószövetség antropológiája. Harmat-PRTA, Budapest 2001, 24-25.

18 Wilkinson, 196-197.

19 Wolff, 24-25.

20 Kövecses, 32.

21 Wolff, 47.

22 Lawrence O. Richards, Zondervan: Expository Dictionary of Bible Words. Publishing House, Michigan 1991, 282-283.

23 Wilkinson, 203.

24 Alan Richardson D. D.: A theological Word Book of the Bible. New York, 1960, 83.

25 Gerhard Maier: Lexikon Zur Bibel R. Brockhaus Verlag, Zürich 1994, 478-479.

26 Herbert Haag: Bibel Lexikon. St. BennoVerlag, GmbH, Leipzig 1969, 482-483.

27 Wolff, 46-47.

28 Wolff, 49.

29 Mackenzie, R.A.F.-Murphy, Roland. E.: Jób könyve. In: Brown, Raymond E. Fitzmyer, Joseph A., Murphy, Roland E. (ed.): Jeromos Biblia Kommentár III, Budapest 2003, 723.

30 Friedrich Horst: Hiobl, Biblischer Kommentar Altes Testament. Neukirchen Verlag, 1960, 25.

31 Heinrich Groß Ijob, St. Benno-Verlag GmbH, Leipzig 1990, 17.

32 Murphy, Roland E.: Job. In:, Farmer, William R. (ed): The International Bible Commentary, An Ecumenical Commentary for the Twenty-first Century. Bangalore 1998, 820.

33 Norman C. Habel: The book of Job. SCM Press LTD, London 1985, 95.

34 Murphy, 822.

35 Mackenzie-Murphy, 726.

36 Ludger Schwienhorst-Schönberg: Ein Weg durch das Leid, Das Buch Ijob. Herder, Freiburg 2007, 44.

37 Norman C. Habel: The book of Job, SCM Press LTD, London 1985, 147-148.

38 Horst, 107.

39 Habel, 159.

40 Zamfir Korinna: A kér(dez)ő szenvedő Isten színe előtt. Az ószövetségi panasz logikája és funkciója. Vigilia 4 (2014), 7-8.

41 Erickson, Amy: „Without my flesh I will see God": Jobs Rhetoric of the Body. JBL 132, no.2 (2013), 303.

42 Horst, 155.

43 Murphy, 823.

44 Groß, 42-43.

45 Horst, 155.

46 Groß, 42-43.

47 Mackenzie-Murphy, 729.

48 Habel, 198.

49 Hieke, Thomas: Hallgatni Istenkáromlás volna. A panasz fenomenológiája és teológiája az Ószövetségben. Mérleg 4 (1999), 367-369.

50 Lubszcyk, Hans: Das Buch Ijob. Patmos-Verlag, Düsseldorf 1969, 83-84.

51 Mackenzie-Murphy, 729.

52 Lubszcyk, 83-84.

53 Habel, 230.

54 Murphy, 824.

55 Horst, 201.

56 Horst, 213.

57 Lubsczyk, 88.

58 Mackenzie-Murphy, 732.

59 Murphy, 824-825.

60 Horst, 213.

61 Mackenzie-Murphy, 734.

62 Erickson, 305-306.

63 'yrIf'b.li ymic.[; hq'b.D' ytix'n>a; lAQmi

64 Erickson, 305-306.

65 Erickson, 306.

66 Mackenzie-Murphy, 734.

67 Lubsczyk, 107.

68 Habel, 303.

69 Ilyen részek például: Zsolt 7,3; 10,9; 17,12; 22,13.14.17.21.22; 35,17; 57,5; 59,7.15.

70 Erickson, 307.

71 Lubsczyk, 108-109.

72 Mackenzie-Murphy, 735.

73 Murphy, 826.

74 Groß, 75.

75 Lubsczyk, 108-109.

76 Mackenzie-Murphy, 735.

77 Habel, 308-309.

78 Lubsczyk, 108-109.

79 Murphy, 826.

80 Mackenzie-Murphy, 736.

81 Lubsczyk, 174.

82 Habel, 469.

83 Mackenzie-Murphy, 744-745.

84 Wolff, 47.

85 Wolff, 179.

86 Lubsczyk, 102.

87 Habel, 287-288.

88 Murphy, 826.

89 Mackenzie-Murphy, 733.

90 Habel, 287.

91 Murphy, 829.

92 Lubsczyk, 157.

93 Mackenzie-Murphy, 742.

94 Wolff, 47-48.

95 Herbert Haag: Bibliai Lexikon. Apostoli Szentszék könyvkiadója, Budapest 1989, 238.

96 Lawrence, 138.

97 Barta Tibor (szerk.): Keresztény Bibliai Lexikon. Kálvin János Kiadó, Budapest 1993, 261-262.

98 Murphy, 821.

99 „Félelem Szálla Rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat." (Jób 4,14)

100 Lubsczyk, 71.

101 Murphy, 822.

102 Lubsczyk, 71.

103 Habel, 163.

104 Horst, 119.

105 Mackenzie-Murphy, 737.

106 Lubsczyk, 117.

107 Habel, 329.

108 Murphy, 826.

109 Lubsczyk, 117.

110 Lubsczyk, 117.

111 Mackenzie-Murphy, 741.

112 Lubsczyk, 155.

113 Habel, 415-416.

114 Murphy, 829.

115 Habel, 416.

116 Mackenzie-Murphy, 741.

117 Lubsczyk, 155-156.

118 Mackenzie-Murphy, 745.

119 Mackenzie-Murphy, 745.

120 Wolff, 47.

121 „Gondosan formált és alkotott engem a kezed körös-körül egészen, és ily hirtelen tönkre teszel engem?"

122 Horst, 155-156.

123 Mackenzie-Murphy, 729.

124 Horst, 155-156.

125 Groß, 43.

126 Lubsczyk, 72.

127 Zamfir Korinna: A kér(dez)ő szenvedő Isten színe előtt. Az ószövetségi panasz logikája és funkciója, 5-6.