Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Farkas Gábor
eLUTASÍTÁS ÉS BEBOCSÁTÁS
A modernista válság és következményei

 

A szerző 2002-ben végzett a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. Versei és tanulmányai 2001 óta jelennek meg. Jelenleg a szegedi Gál Ferenc Főiskola doktorandusza. Fontosabb megjelent könyvei: Táncol a téllel a nyár (gyermekversek). Budapest 2012, Vallását kereső hit (irodalomtudományi és teológiai tanulmányok). Budapest 2012, Törzsét tartó ág (versek). Budapest 2011.

Charles Darwin 1859-ben megjelent A fajok eredete című munkája lavinát indított el nemcsak a teremtésnek a Biblia Ószövetségében megfogalmazott teóriájával szemben, hanem az akkori Európa társadalmának az egyházi tanítás alapjainak elfogadásában is. Akkor, amikor az újkori civilizáció a második ipari forradalom eseményeinek sodrában egy átalakuló kontinens (gondolok itt elsősorban a nemzetállamok - Románia, Olaszország, Németország - létrejöttére) lakosaiként élték meg az evolúció elméletének elsöprő sikerét, olyan kérdésekkel kellett szembesülnie mindenkinek - így a katolikus klérusnak és a teológiai tanszékek professzorainak is -, amelyek alapjaiban rengették meg az addigi, korántsem egységes, uralkodó európai világnézetet. Az újkori európai társadalom egy modern, az addigi filozófiai rendszerek szinte mindegyikét kikezdő világ születésének tanúi voltak. De ez a modern világ olyan igazságtalanságokat viselt bélyegként magán, melyek a 20. század első felében gazdasági krízisekhez (szociális problémák, világgazdasági válság), háborúkhoz és diktátorok hatalomra jutásához vezettek.

A 19. század tudományos eszmei áramlatainak többsége a 18. században gyökerező liberalizmushoz (a liberalizmus mint tézisrendszer valamely ágához), illetve a 19. század első felében a romantika korában felerősödő nemzettudat generálta konzervativizmushoz köthető. „A liberalizmus (szabadelvűség) mint az egyén szabadságának igényét középpontba állító politikai filozófia szorosan kapcsolódott a felvilágosodás eszmerendszeréhez. Kialakulása összefüggésben állt egyes 17. századi angol gondolkodók (Th. Hobbes, J. Locke) azon törekvésével, hogy kidolgozzák az abszolutizmus és a polgárháború, végső soron pedig a társadalmi konfliktusok elkerülésének elméleti hátterét."1 A konzervativizmus pedig a francia forradalom reakciójaként jött létre, mintegy a liberalizmus individualista szemléletének korrekciójaként. Ilyen felfogásban Marx és Engels, valamint Kant és Bergson munkássága a liberális eszmék részigazságaihoz, míg Nietsche és Schopenhauer filozófiája a konzervativizmushoz vezethető vissza (későbbi gondolkodók a 20. század első felében aztán szintetizálták ezeket az elméleteket, itt elég, ha Oswald Spengler vagy Max Weber munkáit idézzük).2 Egyben közös mindegyik felsorolt teoretikus: az egy-házellenességben. Az 1870-es évek I. vatikáni zsinat utáni katolikus egyházának szembe kellett néznie és kurrens válaszokat kellett adnia nem csupán a Darwin által kikezdett és az akkori „szabad" értelmiség által erősen megkérdőjelezett bibliai Genezis felmerült kérdéseire, hanem a Marx, Bergson és Engels által az addig elfogadott egyházi tanítástól eltérően tárgyalt társadalmi szociális problémákra, valamint a kanti szabad akarat kérdésére. Németország protestáns egyháza erre a liberális, a Bibliát fogalmi síkon értelmező teológiával válaszolt. A katolikus hermeneutika ebben elmaradt a protestáns egyházaktól, amely részint éppen a modernista válságnak tudható be.

Német nyelvterületen nem volt jelentős a modernizmus térnyerése a korabeli katolikus teológusok körében, Olaszországban pedig szociális kérdésként jelentkezett. Egyértelmű dogmatikus, a hermeneutikát is érintő színezetet Franciaországban és a francia teológusokkal kapcsolatot ápoló angol gondolkodók körében kapott. 1902-ben jelent meg A. Loisy francia szerzetes „kis piros könyve", Az Evangélium és az egyház, amelyben a teológus a modern társadalom kihívásainak tükrében értelmezi korának egyházát, illetve az Evangélium tanítását. Loisy műve szinte megjelenését követően éles viták kereszttüzébe került. A Vatikán részéről az első bírálatot a Szent Officium mondta ki (Lamentabili, 1907), ezt követően pedig X. Pius Pascendi kezdetű enciklikája következett ugyanebben az évben. Az enciklika egészében utasította el a modernizmust mint eretnekséget, nem véve figyelembe annak különböző irányzatait. X. Pius a modernizmust „kétféle alapvető filozófiai tévedésre vezeti vissza: az agnoszticizmusra, amely vallási síkon tagadja az ésszerű bizonyítékok érvényét és az immanentizmusra, amely a vallási igazságot az élet szükségleteiből származtatja".3 Az 1910-ben bevezetett antimodernista eskü pedig 1967-ig érvényben maradt: „Én, XY határozottan magamévá teszem és elfogadom mindazt összességében és egyenként is, amit az egyház nem tévedő tanítóhivatala meghatározott, kijelentett és kinyilvánított, tanításának elsősorban azon fejezeteit, amelyek a mostani kor tévedéseivel egyenesen szembeszállnak."4

Loisy említett könyvében öt fejezetre bontva tárgyalja Isten országának, Jézusnak, az egyháznak, a dogmáknak és a katolikus liturgiának a szerepét és értelmezési lehetőségeit a modern korban. Nem mondhatni, hogy Loisy minden, a „kis piros könyvben" kifejtett tételét rehabilitálni lehetne (például a II. vatikáni zsinat tükrében), de tény, hogy az 1907-es Lamentabiliben X. Pius is túlzottan egysíkúan járt el, amikor a modernizmust a 65 tétel közel kétharmadában Loisy nézeteiként bélyegezte meg, és kiközösítette a szerzetest az egyházi szervezetből. A Szent Officium többek között a következőket vitatta Az Evangélium és az egyház című könyv tételeiből: „a történeti-kritikai módszer alkalmazása az evangéliumok értelmezésében, a dogmafejlődés, a krisztológia néhány tétele, mint például Jézus istenemberi öntudata és a »kenózis« értelmezése, a csodák, az új apo-logetika módszere, az egyház természete (egyházi intézmény stb.)."5 Alfred Loisy egyébként egy német történész, Adolf von Harnack felvetéseire szánta válaszként könyvét. A német professzor ugyanis a katolikus egyházat mint pusztán jogra és hatalomra épülő szervezetet bírálta, kifogásolva, hogy Róma eltávolodott a krisztusi eszménytől. Erre válaszként a francia teológus szerzetes könyvében a katolikus kereszténység lényegét kívánta megvilágítani. Mint előbb láttuk, művével más reakciót ért el.

A modernizmussal kapcsolatban gyakran emlegetik magyar részről Prohászka Ottokárt. Tény, hogy a Pascendi enciklika után több teológust és a klérus sok tagját gyanúsították modernizmussal (a székesfehérvári püspök három írását is indexre tették), de ahogy Gergely Jenő találóan megfogalmazza, Prohászka „képviselte a modern gondolkodást, de nem a modernizmust".6 A társadalmi problémákat érzékenyen látó Prohászka Ottokár a katolikus egyházat valóban megújulásra érettnek vélte a modern civilizáció tükrében, de ezzel a meglátásával nem került szembe sem az egyházi tanítással, sem az evangéliumok szavaival. Éleslátását bizonyítja, amit a korabeli társadalmat jellemezve ír le Gondolatok című füzetében: „A vallási téren a modern gondolat, a »fölvilágosultság« a hitet elhervasztotta; a közszellem a tudomány nevében emancipálni akarta magát a hittől."7 Ez a püspök-teológust arra sarkallta, hogy újra „elhelyezze" a tudomány lélektelen társadalmában az istenit. Soliloquia című művében írja 1919-ben: „Mi a lényeg az Egyházban? Az, ami a kereszténységben az égből jött, s mint isteni erő lépett a világba, szellem és lélek és élet volt, s történelmi csak akkor kezdett lenni, amikor emberi viszonyok közé lépve azokban elhelyezkedett."8 Prohászka Ottokár, mint korának haladó teológusai, szintézisre törekedett: az egyházi tanítás az, ami az erősen szekularizált társadalmat visszavezetheti a helyes útra, hiszen erkölcs nélkül nincs társadalom, Isten nélkül pedig nincs erkölcs. De az egyháznak is szüksége van folyamatos megújulásra azért, hogy releváns válaszokat tudjon adni a modern kor adta szociális, technikai és filozófiai jelenségekre.

Összességében elmondható, hogy X. Pius „általánosan elmarasztaló ítéletével nem hagyott lehetőséget arra, hogy a különböző gondolatok és irányzatok közül alapos vizsgálat után kiszűrhetőek legyenek a katolikus hitvallással összeegyeztethető eszmék".9 Ezen felül az egyház több teoretikusa, sok teológus-tanár keveredett gyanúba alaptalanul a modernizmus vádjával az enciklika megjelenése után. Közülük többeket (például Emmanuel Le Roy-t) a II. vatikáni zsinaton „rehabilitáltak" ugyan, de tény, hogy a modern katolikus teológia és hermeneutika fejlődését, valamint a katolikus egyház szociális szerepvállalásának kibontakozását a modern társadalomban évtizedekre visszavetette a modernista válság.

 

Felhasznált irodalom

Gárdonyi Máté: Bevezetés a katolikus egyház történetébe. Budapest 2009.

Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 19191945. Budapest 1997.

Nagy J. Endre: Simone Weil: Egy misztikus aszkéta. Vigilia 77. 88-96. Oswald Spengler: A nyugat alkonya I. Budapest 2011. Pápai Lajos: A Napba öltözött ember - Prohászka Ottokár. Budapest 2006.

Szabó Ferenc: Napfogyatkozás. Róma 1991.

Véghseö Tamás: Korrajz a harmadik könnyezés idejéről. 2005.

 

Jegyzetek

1 Gárdonyi Máté: Bevezetés a katolikus egyház történetébe. Budapest 2009, 269.

2 Weber szerint (...) a kapitalizmus egyszerű és letisztult: a racionális gazdaság pusztán pénzben kifejezhető, a piacon résztvevők reális érdekellentétére épülő folyamatait jelenti, melyben nincs helye sem az üdvtörténeti, sem a személyiség alapú, vagy más szóval sorsorientált szemléletnek. A liberális (tehát a szabad pénzforgalomra épülő) gazdaság szükségszerűen személytelen. Lásd erről: Nagy J. Endre: Simone Weil: Egy misztikus aszkéta. Vigilia 77. 88. „A civilizált ember számára (...) a mélyben mindig az ésszerű cél rejlik. Világa e nélkül értelmetlen volna. (...) ezzel a hasznosság kultusza került az élre. (...) Az élet ténye-inek organikus logikája helyébe - fiziológiai köntösben - mechanikus logika lépett. (...) A »folyamat« szó helyébe lépett a sorsnak, lehullt a létrejövés titkát rejtő fátyol. Miután megszűnt a világtörténés tragikus struktúrája, csak matematikai struktúrája maradt meg." (Oswald Spengler: A nyugat alkonya I. Bp. 2011. 222.)

3 Szabó Ferenc: Napfogyatkozás. Róma 1991. 185.

4 Idézi: Gárdonyi Máté: i. m. 315.

5 Szabó Ferenc: i. m. 47.

6 Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 19191945. Budapest 1997. 238.

7 Idézi: Szabó Ferenc: i. m. 210.

8 Idézi: Pápai Lajos: A Napba öltözött ember - Prohászka Ottokár. Budapest 2006. 6.

9 Véghseö Tamás, Korrajz a harmadik könnyezés idejéről. Előadás, elhangzott: Nemzetközi konferencia a máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriumán, Máriapócs, 2005. november 21-22.