Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Film - Könyv
vÖRÖS KESZTYŰ VAGY VÖRÖSPECSENYE?

 

Eginald Schlattner 1933-ban született Aradon, jómódú szász polgári család gyermekeként. Fogarason nevelkedett, amiről regényeiben is olvashatunk (Fejvesztett kakas, Vörös kesztyű). Brassóban érettségizett, majd Kolozsváron teológiát kezdett tanulni, de egy szemeszter után abbahagyta, és helyette inkább a matematikát és hidrológiát választotta. 1957-ben, a magyarországi forradalom utáni megtorlások alkalmával letartóztatták, és két évet töltött a Securitate börtönében. Erről az időszakról a Vörös kesztyű című regényében ír. Schlattner a börtönben megtört, elárulta írótársait, valamint saját testvérét is. Az öt írót összesen 95 év börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték, de az 1964-es amnesztiának köszönhetően ebből mindössze hat-hat évet kellett letölteniük. Eginald Schlattner a börtönévek után befejezte tanulmányait, mérnökként dolgozott, majd 1973-ban ismét teológiát kezdett tanulni. 1979 óta lelkész a Szeben megyei Veresmarton.1

Eginald Schlattner önéletrajzi ihletésű regénye, a Vörös kesztyű2 (a német cím másik fordítási lehetősége: vöröspecsenye) magyar fordításban 2012-ben jelent meg a kolozsvári Koinónia kiadónál. A regényből film is készült - Vörös kesztyű, Mănuşi roşii (2010) - Radu Gabrea rendezésében. Írásomban a könyv és a film interpretációs lehetőségeit hasonlítom össze. Ezen belül a különbségekre és ezek szerepére koncentrálok, rávilágítva arra, hogy ezáltal milyen értelmezési lehetőséget nyújt a film és a könyv.

A mű története és problematikája

A regény az 1957-59-es év eseményeit meséli el, azon időszakot, amelyet az írót jelképező főszereplő a Securitate börtönében tölt. Az elbeszélés nem lineáris, a történetet meg-megszakítják a főszereplő visszaemlékezései.

A nagy korszak: úgy kezdődött el, hogy észre se vettem. Egy kéz belök egy helyiségbe, amelyet nem látok..3 - már a regény kezdő soraiból érzékelhető: új korszak kezdődött a romániai szászok életében, és nem csak az övékben. Az írói nézőpontból kiemelt fontossága van annak, hogyan hatott a szászok életére a második világháború utáni időszak és a kommunista diktatúra győzelme Romániában. A szászok a kommunista rezsim szemében Hitler-pártiak voltak, és mint ilyenek a haza ellenségeinek számítottak, akik bármikor hazaárulást követhetnek el, tehát figyelni kell őket. A könyv főszereplője is hasonló helyzetben van. Felix Goldschmidt hidraulikát tanul Kolozsváron, és tevékenyen részt kíván venni a társadalmi életben. Megalapítja a Josepf Marlin Irodalmi Kört, felolvasóesteket rendez, mindezzel igazodva a szocialista eszmékhez. Még maga sem tudja, hányadán áll a kommunista eszmékkel és a kommunizmussal, de be akar lépni a pártba. Egy elbeszélést is ír, mely annyira kiváltja a párt tetszését, hogy ösztöndíjat kap érte. De egy napon megtörténik az, amitől azóta retteg, amióta bejöttek az orosz csapatok Romániába: a Securitate emberei letartóztatják és börtönbe zárják. 1957 decemberétől 1959 decemberéig raboskodik. A vád: hazaárulás feljelentésének elmulasztása.

A leírásokból betekintést nyerhetünk a börtöncellára, az egyetlen és kötelező programba, a kihallgatásokba, amelyek egyre jobban megfélemlítik az ott lévőt. Egy idő után Felix Goldschmidt is rájön, hogy a kihallgatásokon nincs jó vagy rossz válasz, csak különböző válaszok vannak: egyikért pofont lehet kapni, a másikért valamilyen más fenyítést. A kihallgatások közti idejében visszaemlékszik a börtön előtti életére. Ezekből a visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg diáktársait, szerelmét, Annemarie-t, és betekintést nyerünk családja életébe. A főhős egy évig minden ismerősét, akiről vallania kellene, már-már nevetséges módon próbálja védeni, végül egy év után elárulja őket. Az 1959-es brassói „kirakatperben" ő a koronatanú, akinek be kell bizonyítania, hogy öt írótársa4 írásaiban támadja a kommunista kormányt, még ha burkoltan is. És itt érkeztünk el a regény problematikájához: hányadán állunk egy olyan emberrel, aki elárulja saját testvérét és írótársait? Eginald Schlattner azért írta meg regényét (olvashatunk erről több helyen is), hogy elmagyarázza, miért tette ezt, miért árulta el (író)társait. Az árulás kifejezést ő maga elutasítja, mondván, hogy az áruló szabad akaratból cselekszik, ő azonban több hónap fogság után tört meg és vett részt egy politikai perben, amelyben koholt vádak alapján ítélték el az írókat.5 Schlattner szerint a tárgyalás csupán színjáték volt, az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett, csak indokra volt szükség. Van azonban még egy ok, amiért vállalta a koronatanú szerepét. Mind a könyvből, mind a filmből láthatjuk, hogy van egy fordulópont, amikortól a főszereplő már nem az írók mellett, hanem azok ellen beszél. Ezt azzal indokolja, úgy gondolta, az ő dolga, hogy a szászokat „a szocializmus dicső útjára vezesse".6 A kommunizmus az egyetlen járható út, mindez szükséges ahhoz, hogy a szászok megmaradhassanak.

Habár a mű meghozta az író számára az elismerést, mégis sokan támadják Schlattnerben nem az írót, hanem magát az embert. Ahogyan Balogh F. András fogalmaz: „a bűnt megérteni lehet, de elfogadni nem".7

Társadalmi sokszínűség

A szászok 800 évét, amelyet DélErdélyben töltöttek, az etnikai sokszínűség jellemezte. Folyamatosan egymás mellett éltek románokkal, magyarokkal, zsidókkal és cigányokkal. De a második világháború után a szászok a kommunista rezsim szemében veszélyes, sőt nemkívánatos emberek lettek. Közülük sokakat munkatáborokba deportáltak, és csak több év után térhettek haza. Amilyen nehéz volt a zsidóknak a háború alatt, ugyanolyan nehéz a szászoknak: 1944 előtt nem volt tiszta öröm zsidónak lenni Romániában, ahogy ma nem nagy élvezet németnek lenni.8 Családokat lakoltattak ki és kobozták el vagyonukat, így került Felix Goldschmidt és családja az oroszlános házból a patkányvárba. Ez a váltás is jelzi, hogy idejük lejárt, nem ők uralkodnak mások felett, hanem mások uralkodnak rajtuk. Amikor pedig a patkányvárból a cigány negyedbe kell költözniük, ez az újabb váltás jelzi, hogy ugyanúgy perifériára kerültek, mint a cigányok. A film nem él ezzel az interpretációs lehetőséggel. Ott Felixet látjuk, ahogyan olvasgatás közben becsurog az eső és patkányok szaladgálnak körülötte. A következő képen egy másik házat látunk, ahol már villany sincs, de a könyv olvasása nélkül nem érzékelnénk a különbséget. A film azt sem mutatja be, hogyan lakoltatták ki őket a saját házukból. Ezek nélkül az információk nélkül nem érthetjük teljes egészében a perifériára kerülés tragédiáját. Felix szerint a szászok tragédiájának oka, hogy későre értették meg, ők nem németek. A német nyelv csupán az anyanyelvük, de a Nagy-Németországról szőtt álom csak tragédiát hozott számukra, ez csak arra volt jó nekik, hogy ezáltal mindannyian Hitler áldozatai lettek.

A műben megjelenik egy másik problémás kapcsolat, a román-magyar-(német) viszony. Ugyanis 1956 után magyarnak lenni sem volt könnyű és kellemes Romániában: „56 óta mindenről mi, magyarok tehetünk".9 Az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is állandóan lázadástól tartottak, így minden gyanús elemet próbáltak kézben tartani. Jól érzékelteti a feszültséget a kávéházi jelenet leírása, amiben egy román fiatalember egyszer csak elkiáltja magát: „Aici nu e Budapesta! Ez egy szocialista román város!"10 A filmből ez a jelenet is kimarad, de a feszültséget érzékelteti a „kutya-macska barátság" motívuma. A filmben két helyen is megjelenik ez, első esetben Felix húgának fényképét nézve, másodszor Enzio Puter szájából hangzik el. Amikor a kihallgatáson a tiszt a fényképet nézi, megjegyzi, furcsa ez a kutya-macska barátság. Enzio Puter pedig azt mondja, nincs még egy hely, ahol ennyi szabadsága lenne a kutyáknak, mint ebben az országban. A motívum érzékeltetheti a szászok és a kommunisták viszonyát is, avagy a nemkommunisták és kommunisták viszonyát. Habár látszólag egyetértésben élnek, mindenki tudja, hogy ez a béke nagyon ingatag. A film ugyanakkor kihagyja a magyar arisztokrácia bemutatását. A kevéske magyar nemesség saját lakása pincéjében lakik, de az úgynevezett parasztság még mindig hűséges hozzájuk. Az új rendszer hivatali helyeit igyekeznek kerülni, mivel nem beszélnek közös nyelvet. Ennek hiányában pedig elveszettek az új rendszerben.

Értelmezési szempontok a könyvben és a filmben

A zárt ablakok szimbolikája

A könyv részletesen és érzékletesen leírja, hogyan veszítik el szabadságukat az emberek mind a börtönben, mind a börtönön kívül. A folyamatos ellenőrzések, megfigyelések és kiköltöztetések nagyon jól érzékeltetik, hogy a szabadlábon levő emberek sem teljesen szabadok. A film ezzel az interpretációs lehetőséggel úgy él, hogy nem azt mutatja meg, ami van, hanem azt, ami nincs. Amikor Felix az egyetemre megy, ahol végül letartóztatják, a filmen egy zárt teret látunk. Az útnak csak az egyetem felőli oldala látszik és az egyetem bejárata. Egy hatalmas ajtót látunk pici, rácsos ablakokkal. Felix börtöncelláján is egy pici ablak van csupán, azt is rácsok fedik. A kihallgatótermek közepes méretű ablakain redőnyök szűrik meg a kinti fényt, és a redőnyökön kívül még egy sötétítő is eltakarja az ablakoknak legalább a felét.

Az ablaknak a kettős eltakarása jelzi, hogy a kinti szabadság még sokáig várat magára, aki ide bekerült, az nem szabadul egyhamar. Az egyetlen erős fényforrás a vallatólámpáé, mely egyenesen az elítélt szemébe süt. Mindezekhez társul a fémszemüveg, amelyet mindig viselni kell, amikor elhagyják a cellát. A börtön előtti és utáni szabadság sem a szó igazi értelmében vett szabadság. Mindezt érzékeltetik a Goldschmidt család házán levő pici ablakok. Hogy a szabadság még mennyire elérhetetlen, az a mozzanat jelzi, hogy Felix csupán a kezét teszi rá a parányi ablakra, kinyitni azonban nem lehet.

A zene jelentősége

A filmzene szintén szabadságmotívumként értelmezhető. A filmben három fontos helyen csendül fel a zene: kétszer a szabadság elvesztését és a kommunista hatalmat szimbolizálja, egy alkalommal pedig a szabadság utáni vágyat.

Az első, egy orosz dal a rektor irodájában hallható, miközben a kamera körbe forog, így láthatjuk körben az egész szobát. Látható a falon Gheorghe Gheorghiu Dej fényképe, majd egy félközeli képet látunk Felixről és megszólal egy hang. Mindebből kiderül, hogy a Securitate ügynökei jöttek érte. A film is megőrzi az ügynökök arctalanságát, anonimitását. Ez az interpretáció azért sikeres ebben a részben, mert nem is kell látni egy ügynök arcát ahhoz, hogy tudjuk, ki ő. Felix a könyvben meg is jegyzi: egy ügynököt arról lehet megismerni, hogy vörös kesztyű van rajta és Romarta-cipő.11A filmben a cipő helyett a kabát jelenik meg, de ez a lényeg szempontjából csak részletkérdés. Szintén orosz dal csendül fel a film végén: amikor Felixet akarata ellenére elviszik az elmegyógyintézetbe, a dal jelzi számára a szabadság végét. A filmen a két alak holtpontból látható, csak a hátukat látjuk, arcuk ebben az esetben sincs, csupán hangjuk. A film mindvégig megőrzi az anonimitásukat. Az arcuk úgysem fontos, hiszen belőlük is bármikor elítélt válhat.

Egy másik alkalommal a zene a szabadság utáni vágyat, az új idők közeledtét jelzi. Annemarie házában a karácsonyi ünnepségen a diákok Bill Haley Rock around the clock című számára táncolnak. Ennek azért van jelentősége ebben a jelenetben, mert Bill Haley volt az, aki 1954-ben nemcsak hogy rockot kezdett játszani, de „egyszerre küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző énekes előadókat".12 Mindezzel még jobban növeli a szakadékot a generációk között. A film ezzel érzékelteti azt, hogy a régi időknek is leáldozik előbb-utóbb, egy más kor következik, amely más eszméket hoz majd. A zene ugyanakkor a Nyugatot és a szabadságot jelenti a fiatalok számára.

Bibliai motívum

Ez a motívum a film interpretációjából részben kimarad, de a regényben egyértelműen megjelenik. A filmben csak annyit látunk, hogy Felix a kiszabadulása után magába fordul, nem akarja elhagyni a szobáját. Azt azonban nem tudjuk, milyen hosszú ideig tart ez az elzárkózás. A regényben egyértelmű a párhuzam. Felix negyven napot tölt a szobában, akárcsak Jézus a pusztában. Feltámadása után is ennyi időt töltött a földön. A 40 nap a megkísértés, a sorscsapások idejét jelenti, ugyanakkor a beteljesedett időt is jelzi. Több értelmezési lehetőség is fennáll. Egyrészt a főszereplőt talán így kívánja az író párhuzamba állítani Krisztussal. Ahogyan Jézus megmentette tettével az emberiséget, úgy mentette meg a főhős a szászokat - ez a párhuzam talán erőltetett. A másik értelmezési lehetőség szintén párhuzamba állítja a főszereplőt Krisztussal, de nem ennyire abszurd módon. Ebben az értelmezésben Felix 40 napot tölthet otthon, annyi időt, amennyit Jézus töltött a földön a feltámadása után.

Összegzés

Az elemzett szempontok után maradt még egy fontos dolog: a történet vége. A filmrendező él a lehetőséggel és egy másfajta interpretációs lehetőséget kínál, mint a könyv. A könyvet és a filmet összehasonlítva két eltérő befejezést láthatunk. A film zárójelenetében két alak elviszi Felixet az elmegyógyintézetbe. Neki nincs beleszólása, nem kérdezik, akar-e menni, de talán már nem is akar tiltakozni. Felixet elviszik, meghagyva az anyjának, hogy senkinek nem szabad elmondani, hová vitték a fiát. Ezután felcsendül a már említett zene. Ez a befejezés azt az értelmezési lehetőséget adja, hogy az ember már soha többé nem lehet szabad. A kommunista diktatúra elvette a szabadságát és az életkedvét, ráadásul sosem szabadul tőlük, bármikor feltűnhetnek és elvihetik. Hogy börtönbe vagy elmegyógyintézetbe viszik, az csak névleg más, tartalmát nézve ugyanazt jelenti. Ezzel szemben a regény befejezése más. A regény végén Eginald Schlattner feloldja a determináltságot. A főhős Brassóban találkozik Blau őrnaggyal, aki szintén részt vett a börtönbeli kihallgatásain. Az őrnagy meghívja őt süteményt enni. Amikor távozni készülnek, az őrnagy a vörös kesztyűt, amely az ügynökök védjegye, lehúzza, és az asztalon hagyja. Megjegyzi, a kesztyű olyan vörös, mint a vöröspecsenye, a gyerekek körében közkedvelt játék. Felix számára nemsokára világossá válik, hogy hiába szabadult ki a börtönből, elvárják tőle, hogy a szolgálatukban álljon. Blau őrnagyról kellene jelentenie, de ő megtagadja ezt. Köszönetképpen levelet kap: „A vöröspecsenye - nem gyerekjáték."13 Ezek után a vöröspecsenye már nem a gyerekek, hanem az elítéltek játéka lesz. Nem lehet tudni, hogy aki egyik nap még vörös kesztyűt hord, az a másik nap már nem vöröspecsenyét játszik-e a börtönben.

A mű arra hivatott, hogy megmagyarázza Eginald Schlattner tragédiáját, árulását. Magyarázatot kíván adni arra, miként jut el egy ember arra a pontra, amikor már bárkiről képes bármit bevallani. Megpróbálja bemutatni a kommunista diktatúra önkényét és visszásságait. A Radu Gabrea rendezte film thriller, a kihallgatások borzalmaira koncentrál: bárki börtönbe kerülhet a vörös kesztyűs tisztektől az egyszerű emberig. Ahogy a film elején levő inzerten olvashatjuk, nem az volt a fontos, hogy valaki bűnös-e vagy sem. A bűnösség eleve adott volt, csak bizonyítani kellett. Ehhez pedig tanú kellett, Eginald Schlattner vagy valaki más, ez már csak részletkérdés.

Eginald Schlattner: Vörös kesztyű, ford. Fodor Zsuzsa. Koinónia Kiadó, Kolozsvár 2012.

Mănuşi roşii, filmdráma, 2010, rendező: Radu Gabrea, forgatókönyvíró: Radu Gabrea, Gabriel Sârbu, főbb szereplők: Victoria Cocias, Răzvan Hîncu, Ioana lacob, Marcel Iureş, Alexandru Mihăescu.

Gál Katalin

 

Jegyzetek

1 Vö. Sánta-Jakabházi Réka: Örök börtön. Egy erdélyi szász író németországi fogadtatása. Korunk 2006/9, 104-108.

2 A Vörös kesztyű a szerző önéletrajzi ihletettségű trilógiájának a második kötete. A trilógia: Fejvesztett kakas - Der geköpfte Hahn, Vörös kesztyű - Rote Handschuhe, Zongora a ködben - Das Klavier im Nebel.

3 Eginald Schlattner: Vörös kesztyű (ford. Fodor Zsuzsa). Koinónia Kiadó, Kolozsvár 2012, 7.

4 Az öt író, akit Schlattner vallomása alapján ítéltek el, a következő (a könyvben szereplő és az igazi nevük): Hugo Hüge - Hans Berger, Herwald Schönmund - Harald Siegmund, Getz Schrag - Georg Sherg, Baron von Pottenhof - Wolf von Aichelburg, Oinz Erler -Andreas Birkner Vö. Sánta-Jakanházi Réka: i. m., 104-108.

5 Balázs Imre József: Vörös kesztyűk, fordítva élt életek, http://reflex.korunk.org/?p=11 (2013.01.31.)

6 Sánta-Jakabházi Réka: i. m., 104-108.

7 Balogh F. András: Eginald Schlattner kakasai, http://www.korunk.org/?q=node/8664. Utolsó letöltés ideje: 2013. 01.31.

8 Schlattner: i. m., 582.

9 Schlattner: i. m., 22.

10 Schlattner: i. m., 22.

11 Schlattner: i. m., 31.

12 http://www.apaczai.elte.hu/~14cwm/zene/zene.html#rock (2013.02.03.)

13 Schlattner: i. m., 610.