Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Bereczki Silvia
lEGYEN A TI BESZÉDETEK: IGEN, IGEN, NEM,
NEM – AVAGY: JÉZUSI KOMMUNIKÁCIÓ

 

A szerző a Segítőnővérek Kongregációjának tagja. Fizikatanári, újságírói és teológiai egyetemi oklevelet szerzett a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetemen. Doktori disszertációját a II. vatikáni zsinat erdélyi hatástörténetéről írta, 2007-ben védte meg. Négyéves ausztriai egyetemi pasztorációs tevékenység, majd hathónapos kameruni tartózkodás után jelenleg Marosvásárhelyen él.

A hegyi beszéd radikális kijelentései között találjuk Jézusnak ezt a felhívását: „Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem" (Mt 5,37), és hozzáteszi: „ami ezeknél több, a gonosztól van". A boldogmondások paradoxona és az ószövetségi parancsok új, gyökeresebb értelmezése után áll ez a szabály az eskü tilalmával összefonva - és az ellenségszeretetről szóló rész előtt közvetlenül. Ne esküdjetek, hanem úgy beszéljétek, hogy ne legyen semmiféle megerősítésre szükségetek - így is fogalmazhatnánk a felszólítást.

Semmi magyarázkodás? Semmi „én azt gondoltam, hogy. (te azt gondoltad)"? Semmi „igen, de"? Semmi „nem, ha"? Lehet egyáltalán így kommunikálni? Csupán emberi szabályokhoz alkalmazkodva - nehezen. A megtestesült Isten azonban erre tanított, Jézus életével példát adott rá.

Mi a nyitja ennek a titoknak? Talán éppen a boldogmondások paradoxona: aki sírva is boldog, aki az igazságot éhezi és szomjazza, aki a (lelkében) szegény, szelíd, irgalmas, aki tiszta szívű, békességszerző, aki az Isten országáért üldözést is vállal, tud így kommunikálni. Mert nem ijed meg az emberek véleményétől, nem akar legyőzni senkit, és meggyőzni is csak tetteivel szándékszik. Mert szavai által nem neki, hanem a szeretetteljes igazságnak és az igazságos szeretetnek kell érvényesülnie. Mert nem kell megszereznie semmit, sem teljesítményben másokkal versengenie. Mert döntései belső szabadságból, Isten vágyának kereséséből és lelki megkülönböztetésből fakadnak. Igenje mögött ott van - az akarata mellett - a saját gyöngeségén át megnyilvánuló isteni erőbe vetett bizalom, nemje mögött pedig a lemondás bátorsága is.

A szó tehát nem az első, és nem is az utolsó ebben a kommunikációs modellben. Megelőzi a jelenlét, a (szerető) figyelem, az odaajándékozott idő. A megszólítás, néven szólítás. Majd a csendes hallgatás, az igazi meghallgatás. Ahogy Loyolai Szent Ignác fogalmaz a trienti zsinaton részt vevő társainak adott szabályokban: „Lassú lennék a beszédben, megfontolt és szeretetteljes", továbbá: „lassú lennék a beszédben [...], nyugodt, hogy a beszélők felfogását, érzéseit és akaratát érezzem és megismerjem, hogy jobban tudjak válaszolni vagy hallgatni". Gyakran úgy tűnik, Jézus „a tömegkommunikáció szakembere", hisz szavai, tettei, de főleg egyéniségének sugárzása újra meg újra tömegeket vonz. „Nagy tömeg követte" - olvassuk több helyen is az evangéliumokban. De meggyőződésem, hogy ezeknek a közös vándorlásoknak a során ő újra meg újra az egyénnel elegyedett szóba, azzal, aki arra legmélyebben vágyott, vagy leginkább rászorult. Nem létezett számára az a fontos út, amelyen meg ne állt volna, és időt ne ajándékozott volna annak, akinek arra volt szüksége: hogy Zakeust kellett-e leszólítania a fügefáról, a vérfolyásos asszony gyógyulását akarta teljesebbé tenni, a vak koldus kiáltozása indította meg a szívét, vagy bárki más betegsége, kérdése, aggodalma „állt útjába", a cél mindig ugyanaz volt: az isteni szeretet és az élet kommunikálása az egyén és a közösség felé.

A végső szót megelőzik a párbeszéd, az érdeklődő és tisztázó kérdések („Mit akarsz, hogy tegyek neked?", „Rosszat szóltam?", „Ki vádol téged?", „Hol a férjed?", „Magadtól mondod ezt vagy mások mondták ezt neked", „Hát nem tudjátok, hogy".), gyakran gesztusok (odafordulás, nézés, érintés, lábmosás, lehajlás, porba írás.) és példázatok („mondanék neked valamit: egy embernek.", „az Isten országa olyan".,), én-közlések („ma a te házadban kell megszállnom", és nem: „neked meg kell változnod"), visszajelzések („nagy a te hited", „nem jársz messze az Isten országától"), az érzések kifejezése (Jézus sír, ostort fon, elfordul stb.). Jézus sohasem információkat gyűjt, hanem az ember iránt érdeklődik, vele lép kapcsolatba.

A kimondott szónak pedig súlyt ad az életéből fakadó természetes autoritása, a hitelesség, olykor egy-egy ajkára vett igerész is: „mert írva van". Vagy ellenkezőleg: a hallgatás, olykor a távozás fejezi ki teljes súllyal az igent vagy a nemet (például Pilátus előtt, a kereszten a gúnyos kihívásokra, Názáretben vagy a csodálatos kenyérszaporítás után). A szót, az üzenetet tett követi, az igennek és nemnek az élettel való igazolása, még akkor is, ha az a teljes élet odaadását követeli is. Így lesz az igen igenné, és a nem nemmé. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" (l. Jn 15,13).

Jézus azt is egészen pontosan tudja, mikor kell közléseivel szembesítenie, olykor igencsak keményen („viperák fajzata", „távozz tőlem, sátán".), mikor felmentenie („én sem ítéllek el", „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek"), mikor vigasztalnia („ne sírj") vagy bátorítania („ne félj!", „még ma velem leszel a paradicsomban"). Szeretete mindig azt adja a vele találkozóknak, amire azoknak leginkább szükségük van ahhoz, hogy életük kiteljesedjék, rendeződjék, jó irányt vegyen. Hogy aztán ezt ők miként használják, azt szabadon dönthetik el, mert ebben a kommunikációban van ajánlat, figyelmeztetés, segítségnyújtás, de sohasem kényszer.

Ez a külső kommunikáció két másikból: egy belsőből és egy még belsőbből táplálkozik. Az önmagával, érzéseivel, üzenetével, küldetésével való állandó kapcsolatban állásból („nem azért jöttem.", „azért jöttem.", „az Emberfiának.") és az Atyával való folyamatos párbeszédből: „az én eledelem az, hogy Atyám akaratát teljesítsem", „amit mondok, nem én mondom, hanem az Atya mondja általam"; „Jézus fölment a hegyre imádkozni".

„A szeretet kétoldali kommunikáció" - írja Szent Ignác. Mindkét fél azt adja benne a másiknak, ami a legértékesebb számára. Jézus a Szentháromság szeretetét közölte ingyenesen velünk, és arra hív válaszként, hogy „továbbközöljük" azt embertársainknak, felhasználva mindazt, amit mindenikünk személyesen legértékesebb ajándékként kapott tőle.

Mindez nem természetes, és nem áll összhangban korunk szellemével, de az egyedüli teljes életet hordozó kommunikáció. Gyakorlása kimeríthetetlen küldetés, tapasztalása megköszön-hetetlen ajándék.