Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Kilián István
rÉGI MAGYAR MÁRIA-SIRALMAK

 

A szerző irodalomtörténész, a magyarországi iskoladráma-kutatási iskola megteremtője, máig mentora és lelke. Számtalan alapmű kiadása fűződik a nevéhez, valamint 17-18. századi iskoladrámák kritikai kiadása és értékelése. Ő mutatta be elsőként a kantai minorita iskoladráma termést, de a piarista, a csíksomlyói ferences iskoladráma-termés kutatásában, kiadásában, értelmezésében is jelentős a szerepe. Jelen írás a nyitrai magyar tannyelvű egyetem magyar szakos tanárai és hallgatói előtt elhangzott előadás szerkesztett változata, az eredeti megjelent a Nyelv-irodalom-társadalom című nyitrai kiadványban (szerk: Bárczi Zsófia, Vancóné Kremmer Ildikó, Nyitra 2007, 163-181.)

Mindenekelőtt két alapvető fogalommal kell tisztában lennünk ahhoz, hogy a Mária-siralmak funkcióját, történetét meg-érthessük.1 Legelőször tisztáznunk kell a sequentia fogalmát. Jelentése könnyen meghatározható, de nehezen érthető: szó szerint „következők" vagy érthetőbben: az utána következő részek, azaz a szentmise szertartásában a szentleckét követő részek. Közismert, hogy a II. vatikáni zsinat előtti liturgiában a szentleckét a jobb oldalon, a szent evangéliumot az oltár bal oldalán olvasták fel. Azzal is tisztában van mindenki, hogy annak a könyvnek, amelyben a szent olvasmányok voltak, azaz a leckék és az evangéliumok az egyházi liturgiában mindig a legnagyobb tiszteletet adták. A katolikus egyház tanítása szerint a könyvek könyve az Istent és Jézus Krisztust is szimbolizálja. S minthogy a könyvet a jobb oldalról a bal oldalra kellett átvinni, ezt a cselekményt a lehető legnagyobb tiszteletadással végezték el. Az ortodox liturgiában mind a mai napig megmaradt ennek a tiszteletadásnak a lehető leglátványosabb és legmél-tóságteljesebb módja: a szentmisét celebráló ortodox papság ünnepi körmenetben viszi át a misekönyvet az oltár bal oldaláról a jobb oldalára. Ilyenkor megszólalnak a csengők, olykor még a harangok is, a papság tömjénfüst áldozatával is megadja a könyvnek a teljes tiszteletet. Asszisztenciás szentmisében a nyugati liturgiában is megmaradt az evangéliumos könyv tömjénfüstölése. A római liturgiában ekkor az ünnepnek megfelelő verset énekeltek a papok vagy a hívek maguk is. A szentmisének ezt a részét, amit sequentiának nevezünk, a graduale és a versus allelujaticus töltötte ki.2 A graduále recitált zsoltárrészlet vagy allelujás versus. A pap ezt csendesen olvasta fel, a chorus vagy az előénekesek pedig ugyanezt az oltár lépcsőjén állva hangosan énekelték. Ezután következett az ünnep gondolatát tükröző himnusz, a sequentia.3 Babits Mihály szerint a középkori egyháznak legalább négyezer sequentiája volt,4 mára ebből a római misekönyvben már csak néhány maradt meg: A húsvét hetében elmondott Victimae Paschali, a pünkösd napján és nyolcadában énekelt Veni Sancte Spiritus, az úrnapi Lauda, Sion, Salvatorem, a gyászmisében megmaradt Dies irae, dies illa, valamint a fájdalmas anya ünnepén elmondott Stabat mater dolorosa kezdetű himnusz. Minket természetesen a Stabat Mater sequentia érdekel.

A másik kérdés, amivel feltétlenül tisztában kell lennünk, az az európai dráma kialakulása, a műfaj történetének első néhány lépése. Nálunk is, mint valamennyi nyugati országban vagy mint a klasszikus antikvitásban, a dráma az egyházi liturgiára vezethető vissza. A pap és a hívek párbeszédes formában dicsérik Istent. A rózsafüzért mind a mai napig a hívek és a pap dialógusban mondják, de párbeszédes több litánia, amelyben a megszólítást a pap mondja, például: Mária, a béke királynője, s a hívek válaszolják: Könyörögj érettünk. Az egyházi év folyamán az egyház Jézus életére, szenvedésére és kereszthalálára, valamint feltámadására emlékezik.

A középkorban, sőt a nyomtatás feltalálása után még esetleg egy-két évszázaddal később is a hívek csak nagyon kevéssé ismerhették a Bibliát. Egy-egy könyv előállítása nagyon hosszú időbe tellett, s feltehetőleg nem is lehetett könnyen és olcsón hozzájutni. Szinte bizonyos, hogy a lelkészi tevékenységet folytató papság sem jutott minden esetben hozzá. Ezért érthető, hogy bizonyos bibliai szövegeket a növendékeknek memorizálniuk kellett, a szorgalmasabbak a fontosabb, a perikópában is használatos, főleg a vasárnapokon olvasandó részeket le is másolták, s a liturgiát ezekből a privát másolatokból végezték.

A papi prédikáció természetesen hosszabb volt, mint manapság, olykor negyven, ötven percig is eltartott. Megint csak természetes, hogy a hosszan előadott bibliai történetek vagy erkölcsi tételek ilyen hosszú ideig a híveket elfáraszthatták. Bizonyos bibliai történetek bemutatására a liturgia eszközeit használták fel, így alakult ki Európa-szerte a liturgikus dráma. Magyarországon a 11. századi Hartwick győri püspök agendájából került elő a Tractus stellae, azaz a Csillagjáték, amit vízkereszt napján liturgikus keretek között adtak elő.5 Ugyanebben a liturgikus kézikönyvben található az Officium sepulchri, azaz a húsvéti feltámadási szertartás.6 A pap Jézus feltámadását egyes szám első személyben jelenti be mind a mai napig, így: Resurrexi, azaz: Feltámadtam. S ahogyan ma egy rátermett pedagógus a szemléltetésnek minden eszközét vagy módját igyekszik megtalálni, úgy a papok is a középkorban a szemléltetésnek különböző módjait eszelték ki. Az egyik módszer szerint bizonyos történeti eseményeket nagyobb méretű papírlapokra lerajzoltak, mint a 20. század elején a vásári ponyvaárusok egy-egy ponyva cselekményét, s ezeket a szószékről felmutatták. Az esemény elmondása közben természetesen minden pap igyekezett magát a kérdéses szereplő világába beleélni, ezért alkalmanként neki is szerepet kellett játszania. A képmutató szavunk jelentése innen származik. A másik lehetőség az volt, hogy bibliai eseményeket vagy a szentek legendáiban előforduló eseményeket a falra festették, s így prédikáció közben a papnak csak a falra festett képre, azaz a freskóra kellett rámutatnia. A rajzhoz a prédikáló papnak vagy másnak rajzkészségre volt szüksége, a templomi freskó esetében meg sok pénzre és festőre. A szemléltetésnek a legegyszerűbb és a legkivitelezhetőbb módja a dramatikus módszer volt, azaz bizonyos prédikációrészeket párbeszédben írt meg, a párbeszédes bibliai eseményeket pedig eredeti formában adatta elő úgy, hogy az erkölcsi tanulságot mindig a pap maga vonta le. Így a prédikáció maradandó élményt nyújthatott a híveknek, a művelteknek és a kevésbé tanultaknak egyaránt.

Akik valaha is láttunk misztériumjátékot, bizonyára éreztük annak újjáformáló, szándékunkat megváltoztató hatását. Ez a különleges emberi érzés azonban csak azokban jelentenek belső erőt, akik hisznek a misztérium által feltárt titokban. Magyarországon manapság egyre sűrűbben lehet látni templomban vagy színházban Jézus Krisztus kínszenvedését bemutató színjátékot. Több előadás közül, s ez a végtelenül furcsa, rám, a nézőre inkább az a játék hatott határozott erővel, amelyet templomban gyermekek adtak elő. Miért? Mert a gyermekekben még sértetlenül, kétely nélkül él a hit, s az ő játékuk meggyőzőbb, mint a hivatásos színészeké, akik vagy kételkednek, vagy nem hisznek. Csak a hitnek van és lehet meggyőző ereje.

Pályafutásom során nagyon sok régi magyar drámakézirattal volt alkalmam szembesülni, közöttük természetesen olyannal is, amelynek a tárgya Jézus Krisztus kínszenvedése és kereszthalála volt. Kétségtelenül ezek a drámák komolyan hatottak rám. De nemcsak ezek, hanem azok is, amelyek tárgyukat a Bibliából vették, s ezt a témát nagyszerű stílusban, kiváló dramaturgiai eszközök igénybevételével tudták bemutatni. Természetesen tudtam és tudok jóízűen nevetni a hajdani iskolai színpadokon előadott komédiákon vagy bohózatokon is.

Kardos Tibor az 1960-ban megjelent Régi Magyar Drámai Emlékek című kötetben az első drámai emlékek között drámaként közli az Ómagyar Mária-siralmat.7Ezen annak idején minden szakértő megrökönyödött, hiszen a drámai műfajban írt mű legjellegzetesebb ismertetőjegye a szereplőkre kiosztott párbeszéd. Az Ómagyar Mária-siralomban csak egyetlen személy mondja el végtelen fájdalmát, s eközben hol a közönség felé fordulva beszél, hol fiához, Jézushoz közeledve szólal meg, hol a Halálhoz intéz kérdést és fogalmaz meg fia életben hagyásáért kérést:

Végy, halál, engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!

Kardos Tibor a legrégibb és a legszebb Mária-siralmat monodrámának tartja,8 s a harmincas évek magyar színházának egy neves rendezője, Hont Ferenc nemcsak Mária színpadi mozgásáról, a megszólítottak jelenlétéről beszél, hanem Mária kéztartásáról, gesztusairól is határozott véleményt formál.9 A zsidókhoz Mária második legfontosabb kérését intézi:

Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne légyen kegyelem magomnak,
Avagy halál kinjával, Anyát ézes fiával Egyembelü öljétek!

Mária tehát két kérést fogalmaz meg: hadd haljon meg ő fia helyett, s minthogy ez nem lehetséges, ő maga is meghalhasson fiával együtt. A felsorolt Mária-siralmakban ezek a kérések többször is elhangzanak, s Krisztus szava erre mindig a nem. A későbbi Mária-siralmakat már csak reneszánsz kori kódexeinkben kereshetjük. Ezek dramatikus prédikációkban maradtak ránk, s valamennyi tökéletes asszonyi érzésvilágot fejez ki. Mária óvná, mentené fiát, hogy az igazságtalan halált ne hajtsák végre rajta.

Bevallom, nem hiszek az Ómagyar Mária-siralom monod-rámai jellegében. Kétségtelenül a balladák homálya, szaggatottsága, a tragédiák legmélyebb emberi érzéseinek ötvözete teszi tartóssá és megrendítővé ezt a nagyon régi éneket. Az is kétségtelen, hogy monodramatikus formában is elő lehet adni. Erre azonban a siralom keletkezése idejében senki nem gondolt, egyszerűen azért nem, mert ez a dalszöveg vagy a liturgiában hangzott el dallammal együtt (bár akkor a szertartásban a latin nyelv uralkodott), vagy, ami még valószínűbb, egy latinul nem tudó női szerzetesközösségben pontosan akkor énekelték az előénekesek, amikor a pap ennek a latin szövegét csendben recitálta a szentlecke után. Akkor a női kórus gyönyörű gregorián dallamon énekelte el magyarul a jól ismert Ómagyar Mária-siralmat.

A legrégibb és legszebb Mária-siralom értékét az adja, hogy a legmélységesebb emberi fájdalmakat tudta és tudja évszázadokon át közvetíteni. Ebben a sajátos műfajú költeményben nem az égi anya panaszkodik isteni gyermeke igaztalan halála miatt, hanem egy földi asszony sírja el mindannyiunk szeme láttára, füle hallatára minden fiát elvesztő földi asszony égig érő keserveit.

A devóciós drámák siralmai

A pap és a hívek a Jézus kínszenvedésével és halálával kapcsolatos eseményeket olykor a lehető legszűkszavúbb, a bibliai szöveghez teljesen hű dialógusban adják elő. A karácsonyi jászolállítás szokása egyszerű néma szertartás volt, legfeljebb a hívek karácsonyi énekei tehették hangossá a szertartás után. S ebben a néma liturgiában, amely előtt vagy után karácsonyi dallamok töltötték be a templomot, mindenki arra a legszentebb pillanatra gondolt, amikor az emberiség megváltója szegény gyermekként világra jött, s nem volt hely számára máshol, csak az istállóban. Fekvőhelyül szülei, Mária és József a szalmával kibélelt jászolt találták számára.

A szent asszonyok szent sír látogatását a liturgia a lehető legkevesebb szóval fejezte ki. Ezt a néhány szót ismétlik a feltámadás emlékeztetőjéül a sírhoz illatszerekkel igyekvő asszonyok. Ez a szűkszavúság fejezi ki a valóságot: Nincs itt -mondja a sírhelyet őrző angyal, aki a sír bejáratánál fogadja az asszonyokat -, feltámadt.

Ezek mellett a némajátékok vagy nagyon szűkszavú, dialo-gizált ceremóniák mellett már a középkorban kialakult az úgynevezett devóciós dráma vagy másként dramatikus prédikáció. A műfaj elnevezésről a lényeget már elmondtam. A papi prédikáció egyetlen célja az áhítatkeltés volt, Jézus születésének, életének, kínszenvedésének, halálának és feltámadásának, a bibliai események, történetek tökéletes, teljes értékű átélése. Ennek fokozása kedvéért a pap szavát jelenetekkel, élőképekkel, énekbetétekkel színesítette. Az idők folyamán a jelenetek egyre inkább előtérbe kerültek, s a pap lassan-lassan az előadott események narrátorává vált, már csak néhány szóval mondta el az összekötő szöveget, legvégül pedig a pap szerepe el is maradt, s megszületett a mai fogalmaink szerinti misztériumdráma. A dráma nagyon nehéz, de nagyon tanulságos történeti útján így következnek egymás után a drámai alműfajok: liturgikus dráma, dramatikus prédikáció, misztériumdráma.10

Laskai Osvát latinul írt dramatikus prédikációjában Mária és Jézus emberi voltát hangsúlyozza. Mintha Mária nem is a világ Megváltóját siratná, hanem a maga méhéből életre kelt felnőtt gyermeke igaztalan halála fölött keseregne: Kedves Jézusom, én Jézusom, ki vert meg így téged, miért cselekedték meg ezt teveled? Hol van a te szentséges szakállad, hol vannak hajadnak fürtjei? Íme, Fiam, kevés hajfürtöd is vérrel vagyon teli és kedves orcád teli köpésekkel. Hagyjad nekem, Jézusom, hogy letöröljem arcodról a köpést, engedd meg nékem, kedvesem, hogy kihúzzam fejedből a szúró töviseket!11

Ebben a mélységes emberi fájdalomban, az ezt érzékeltető szövegben csak elvétve fedezhető fel a teológiában képzett szerző tanító szándéka. Nem hitbéli ismereteket akar tehát Laskai közvetíteni, hanem az igaz emberi fájdalom iránt akarja az emberekben az együttérzést felkelteni. A kereszten függő, már halott fiúhoz a földi édesanya szól zokogva: Ó Fiam, ó én Fiam! Mi történik itt, hogy én ma nem tudok segíteni ekkora szükségben? Ó, kedves Fiam, milyen szűk halotti ágyat választottál! Ó dicsőség királya, hol van a fejedalja, hol a lepel, miért nem akartál meghalni az Anya karjában, mint mások gyermekei? Ó, kedves Fiú, miért nem tekintesz a kesergő Anyára vérző szemeiddel? Miért nem szólsz a te Anyádhoz? Vajon nem én szültelek-e téged? Vajon nem te szoktál édességgel szólni Anyáddal gyermekséged idején és annak utána is? Szólj most Anyádhoz, akit ugyanazon a kereszten ugyanazok a szegek gyötörnek, mint téged, Fiam!12

Majd Jézust halála után leveszik a keresztről, Mária ölébe veszi halott fia merev testét. Van-e ennél nagyobb fájdalom? S az édesanya ajkán újból zokog a szó: Ó, Jézusomnak szentséges kezei, mit tettetek ti a zsidókkal? Vajon nem az ő betegeiket gyógyították-e, megérintve őket? Ennek okáért kellett így megsebezni titeket? Ó, én Jézusomnak szentséges lábai, akik a tenger hátán jártatok! Miért sebeztettetek meg ennyire? Ó, dicsőség Királya, miért fekszel hanyatt előttem, a te Anyád előtt, tövissel koronázva, igen meggyötörve és lemeztelenítve? Ó, kedves Fiam, te születésedtől kezdve szegénységben éltél, és íme most odáig jutottál, hogy nincs hely, ahol fejed lehajtanád! Ó, te lelkek szeretője! Ó, szent szegénység szeretője, bizony, mezítelenül látlak téged, aki tarka ruhákkal öltözteted a világot!13

Az első magyar Mária-siralom egy-egy gondolata tér vissza Laskai latin nyelvű, 15. század végi passiójában. Nincs ebben egyetlen kegyes szólam, szakrális hang sem, csak a legtermészetesebb, emberi, anyai érzés sír fel a ferences barát soraiban.

A ferences család nőtagjai számára készült 1506-ban az úgynevezett Winkler-kódex. Volf György a pécsi kanonokról, Winkler Mihályról nevezte el a kódexet, amely evangéliumi szövegeket, különféle imákat és elmélkedéseket tartalmaz. Devóciós passióját, valamint az imént idézett magyarra fordított Mária-siralom szövegét legfeljebb néhány év, esetleg évtized választja el egymástól. Összeállítói valószínűleg ismerték Laskai munkáját, vagy ugyanabból a forrásból merítettek, hisz a két szövegben ismétlődnek a gondolatok. A Winkler-kódex szenvedéstörténete azonban már magyar nyelven született.

A fájdalmak anyja ebben a darabban is fia testi szépségének elvesztését siratja, s ez is mélységesen mély emberi vonás: Az édesanya a méhéből született gyermeket minden korban a legszebbnek látja, s ennek tartja Mária is Jézust: Óh, én szerető fiam, én tégedet ez velágra adalak minden emberfiainak felette szépségesben. Mast kedég latom szent orcadat, ki vala szép piros szinnel meg ekesülven, halalos sargaval meg hervadotnak lennie, és ki vala mindennél szebb, immár látom mindeneknél éktelembnek lennie. És ez szentseges szád, ki ennekem adott sok apalgatasokat és bekel-kedesöket, vigasztalast és tanosagot, immar latom, hogy engömet vigasztalnia és neköm szolnia meg fogyatkozot. Es ime a szentseges kezek. latom, hogy a vas szegekkel altal verven tartatnak. Es ime az szentseges sziv,. immár egyebet nem tud, hanem csak halalnak keserűségét. Es imé a szentseges labak, kiknek a tenger rajta jarvan hatat vete, immar latom, hogy ezeket is az kemén vas szegek birjak. Valyon mikeppen szenvedhet anyai szív ennyi sebeket ö fian latnia, hogy ö szive meg nem hasad?14

De nemcsak Laskai gondolatai ismétlődnek ebben a siralomban, hanem az Ómagyar Mária-siralom ismeretlen szerzőjéé is:

Világ világa
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol
Vas szegekkel veretel.

Az édesanyában, fia szenvedését s halálát látva, ismét csak felébred a gondolat, bárcsak édes fiával együtt halhatna meg: Azért immar, ergalmazo fiam, mongyad akar csak azt, hogy haljak még te veled. Mert nekem nalad nekül elnem halal, és te veled meghalnom elet. Ó, szerető fiam, mit halgac, mire nekem nem szolasz? Nemde jol tudodé, hogy én teged én szüvemnek alatta hordoztalak és nagy szegenségbe neveltelek, szorgalmatossaggal őriztelek, nagy edesden szolgaltalak és szűvem szerént szerettelek? Imma kedég a keserűség én erőmet el vötte és labamon imar állanom nem hagy.15

Az előbbi szövegnél alig néhány évvel későbbi a Weszprémi-kódex Mária-siralma. Ez is a ferences apácák számára készült magyar nyelven a 16. század legelején. A devóciós drámán kívül Szent Bonaventúra egy műve is megtalálható benne. Első ismertetője, Horvát István adott a kódexnek nevet a reformkorban, Weszprémi Istvánról nevezve el. A kódex nagypénteki, dramatikus prédikációjából megtudjuk, hogy még az utolsó vacsora előtt, talán Betániában Jézus maga közli Máriával, édesanyjával, hogy neki nemsokára meg kell halnia. A keges Anya ekkor be menven az ő . Fianak czellaczkaiban. - prédikálja a pap -, s ott Jézus elbúcsúzik Máriától, aki azonnal sírva fakad, és esengve rebegi el kéréseit egy csokorban: Ezek a Szűz Anyának kérési: Hallván ezt a tiszteletes Anya kezde ezeket ő tőle kérnie. Elsöt, hogy más képpen valtanaia meg eh világot, ne az ö halalaval, miert Istentől ez egyebkeppen is meg lehet. Másodikát ezt kére, hogy ha meg akarna halni, ne lenne ilien rettenetösen. Harmadikat, hogy ha illien szörnyü halalt akarna szenvedni, tehat ö es halna meg ugyan vele, avagy lenne érzekenység nekül akarón.16

A fájdalmas édesanya három kérése együttesen a magyar irodalomban talán itt fogalmazódik meg első alkalommal: azaz ne halálával váltsa meg szent fia az emberiséget, s ha ez nem lehetséges, hadd haljon meg ő, Mária, helyette, ha ez sem lenne lehetséges, hadd haljon meg ő, Mária is édes fiával együtt. E kérések közül kettőt már az Ómagyar Mária-siralom keletkezési ideje óta ismerünk. Megfogalmazódik azonban itt egy negyedik kérés is: ha ez a harmadik kérés sem lehetséges, akkor legalább Jézus halála kínzatás és fájdalom nélkül történjék, s talán ebben a kérésben rejtőzik még egy gondolat: Jézus halála ne okozzon elviselhetetlen fájdalmat a Szűz Anyának sem. Mennyire természetesek ezek az anyai kérések, s ameny-nyire természetesek, annyira lehetetlen a megvalósításuk! Ha semmi más, ez a négy kérés is mutatja, hogy Mária fájdalma mélységesen mély emberi fájdalom, s ezt elviselni neki is éppen olyan nehéz, mint bármelyik másik édesanyának. Mária keserűségében ott zokog a ki nem mondott, ki nem mondható szó, amelyre eddig csak az Ómagyar Mária-siralom latin mintájában találtam példát: crucior dolore, azaz keresztre feszíttettem a fájdalomtól. A teológus vagy egyáltalán Mária fájdalmát tökéletesen átérző ember az agg Simeon egykori jövendölését csak így tudja magyarázni. S csak ezután szakad ki Mária lelkéből a leghatározottabb fájdalom: Ó, ennekem, keserűseges Anyanak! Jesus, szerelmes fiam! Hova legyek? Te vallal ennekem minden dicsösegöm es vigasagom, mindön remensegöm. es örömem. Immaran el esik az en csillagom es fejemnek koronaja. Jaj neköm, en edes Fiam! Nincsen immar kire szömeimet vetnöm. O, ki dragalatos Fiutol fosztatom meg! En edes lstenöm! Immar minden eletömet sirasokba es keserüsegögben kel el költenem! Eh mai napon mindön örömem keserüségre fordula! O, en lstenöm, ki agygya ennekem a könyhullattasnak kut fejet, hogy ejel es nappal sirassam az en lölkemnek keserüseget?17

Az Érsekújvári kódex dramatikus prédikációja valójában kiválik a sorból. Azok a passiók, amelyeket eddig ismertettünk, Assisi Szent Ferenc magyarországi női követői számára készültek. A 16. század első harmadának végén (1529-31) keletkezett Érsekújvári kódex szent szövegeit a Nyulak-szigeti domonkos apácák számára másolta Sövényházi Márta. Csodálatos azonban, hogy ez a mintegy kétszáz lapos kódex később az érsekújvári ferencesek birtokába ke rült, s 1833-ban ott fedezte fel Czeh János.

Az ebben a kódexben található passió már szinte teljesen Mária szenvedésévé fordítja Jézus passióját. A darabot Kardos Tibor jelenetekre tagolta, s e jelenetbeosztás is igazolja, hogy Mária mellékszereplőből főszereplővé lépett elő. Nyilvánvaló, hogy ez a változtatás a magyarországi Mária-kultusz terjedésének is nagyszerű bizonyítéka, de annak is, hogy a prédikáció szerzetesnők számára készült.

A nagypénteki dramatikus prédikáció a bethániai jelenettel kezdődik, s itt mondja el a fiú édesanyjának keserűsége okát: hamarosan meg kell halnia, ezért zokog vigasztalhatatlanul Mária: Fiam, en edes fiam, tekincsed az en keserüsegemet es az en nagy epesegemet, es ne hagyad hejában keresemet [...] avagy csak ebben tegyed meg keresemet, hogy, edes fiam, hallyak meg annak elötte, minek elötte az kent szenvedni akarod.

Ezután Jézus és Mária elbúcsúznak egymástól. Az édesanya nem követi fiát, s elfogatását is János apostol jelenti neki, s a legkedvesebb tanítvánnyal együtt mennek a keresztácso-lóhoz. Innen Kajafás házához jutnak, s végül az anya az utcán látja keresztet hordozó fiát, s most már a tömeggel együtt ő is követi Jézust az kopazto hegyre, ahol Mária a legártatlanabb ember és Istenfia keresztre feszítésének szemtanúja. S a pap így mutatja be Jézus halálát: . mykoron azertt ezth latta volna a Zyz Marya nagy sírassal wgy mond wala es nagy ohaytassal: Oh, en edesseges fiam, Jesus, hova hagyal, edes fiam, Jesus engemet? Fiam, fiam en lelkemnek vigasaga! Fiam, nincs immar fejemet hova hajtanom! . O, gonosz sido, mit kenzasz megis az en szegeny, meg holt Fiamon?18

Majd következik a legfájdalmasabb pillanat, a megsiratott fiú holttestét leveszik a keresztről, s a zokogó anya ölébe helyezik, aki csak sír és sír és sír: Oh, ennekem, keserves Annyanak, ki ilyjo Fiutul el válék! Hova hagyod arva Anyadat? [...]imar tüled el kel valnom, nincs mit tennem [...] en edes fiam, megyek imar. Es hova legyek? Mert te valal az en vigassagom. Es csak te valal eletem, fiam [.] te valal az en lelkemnek edessege, es az en szívemnek gyekere. Fiam, [...] ne hagy el engemet! Had halyak meg te veled, Fiam, hogy ne valjam el tüled [.]! Jaj, ennekem en edes, fiam, mert immar tüled el kell valnom!19

Az Érsekújvári kódex Mária-panaszaiban újból visszatérnek az Ómagyar Mária-siralom egyes motívumai. A zsidók elleni természetes vád ebben is megjelenik, akárcsak legrégibb és legszebb műfaji előzményében:

Zsidó, mit téssz
Törvényelen?
Mert Fiam
Bűntelen hal?
Fogva, huzogatva,
Öklelve, kötve
Ölöd.

A misztériumdrámák Mária-siralmai

A devóciós dráma vagy dramatikus prédikáció még nem tökéletes színmű. Igaz, hogy ezekben is több szereplő lépett már fel, a szereplők között azonban jelen van a pap is, aki nem jelmezben, hanem liturgikus öltözékben jelent meg a hívek, azaz a közönség előtt. A tökéletes színműhöz szükség van közönségre, szereplőkre, színpadra, térre, jelmezre, díszletre, kellékekre, leírt vagy szabadon mondható szövegre és sok minden másra. A dramatikus prédikációban pedig pap jelenik meg, esetleg jelmezben néhány szereplő, s elképzelhető, hogy a történet is csak foghíjas lehetett, hiszen a cselekmény menete vagy foghíjassága attól függött, hogy a pap a prédikációjában mit tart fontosnak. Nyilvánvaló, hogy a nem kifejezetten női közönségnek mondott szentbeszédben nem emeli ki ennyire határozottan és egyéni módon Mária szerepét, hanem biztos kézzel Jézus szenvedésének történéseire mutat. Az Árpád-korban épített kicsiny körtemplom vagy bármelyik kápolna méretei miatt az odasereglő valamennyi hívő befogadására már nem volt képes, ezért a templomból a templomon kívülre került a mű. Így a pap szerepe már nem volt annyira fontos, mint a templomban. A játszóhely miatt meg is kezdődik a tragikus szenvedéstörténet lassú elvilágiasodása. A történet már eddig is jócskán elszakadt a Biblia szövegétől, most azonban újabb és újabb világi jelenetek kerülnek a szenvedéstörténet bemutatásába. Ehhez elegendő az, ha csak a moralitásjátékban ismeretes alakok, például a hét főbűn szimbolikus figurái, vagy a csíksomlyói misztériumjátékok közül néhányban már ördög figurákkal találkozunk, akik viszont reális, valóságos figurák.

Csíksomlyó ferences zárdája a misztériumjátszás igen gazdag hagyományát teremtette meg a 18. században. Az itt működő ferences iskola diákjai 1723 óta minden esztendőben színre vittek egy-egy iskoladrámát, legtöbbször nagyhéten vagy nagypénteken Jézus szenvedéstörténetét.20 Ez a hallatlanul nagy mennyiségű történeti passiómisztérium a 19-20. század fordulóján még a kutatók rendelkezésére állt. A hatalmas, több mint hatszázötven teljes íves kéziratos könyv a második világháború idején elveszett, a kegytemplom takarításakor azonban 1980-ban váratlanul előkerült, s ma már a szakemberek kutathatják.21

Néhány szenvedéstörténeti dráma cselekményelemeinek ószövetségi előképei is megjelentek a színpadon, máskor csak maga az újszövetségi eseménysor késztette bűnbánatra a híveket. Az 1729-es előképekkel tarkított szenvedéstörténet előadása során a fájdalmak anyja így búcsúzott el nagyon szeretett fiától:

Én szerelmes Fiam, immár hova legyek,
Szorogantásimmal mely felé siessek?
Tudom ez világon, hogy helyt nem lelek,
Nem tudom azután, szegény mit reméljek?

Ki adja azt nékem, hogy meghaljak veled?
Élnem e világon mi haszna kívüled?
Ah, ha még lehetne, hogy a te kereszted
Lenne közös velem, s minden szenvedésed?

Meg bocsáss, én Fiam, hogyha életedbe
Úgy mint igaz anyád, nem jártam tisztemben,
Jó gondot tereád gyermekségedben
Hogyha nem viseltem, bocsáss meg mindenben!

Egyebet nem kérek én dajkaságomért,
Hanem hogy a te nagy irgalmasságodért
Könyörgök előtted a te országodért,
Onnan ki ne rekeszd anyád szegény ügyét.

Anyai áldásom, fiam, adom reád
Az mennyei Atyád, kérem, vigyázzon rád,
Mennyei angyalok vigyázzanak reád,
Anyádnak áldása ezzel szálljon reád!22

Potyó Bonaventúra 1739. március 27-én, nagypénteken előadott stációs misztériumjátékában is megjelent a síró, zokogó Mária, aki Jézus holttestének sírba helyezésekor rebegte el végtelen nagy fájdalmát:

Jaj, már hova legyek, fájdalomnak anyja,
Vajon merre menjek, siralom leánya?
Én árva fejemnek ki leszen gyámola,
Keserves lelkemnek megvigasztalója?

Jaj, hogy kell megválnom szerelmes fiamtól,
Hogy kell eltávoznom ezen koporsótól?
Hogy feledközhetem az én Krisztusomról,
Mennyekből adatott drága Jézusomról?

Mikor eszemben jut keserves halála,
Hét hegyes tőr szívem annyiszor megjárja,
Szívemnek, lelkemnek indul nagy fájdalma,
Belső részeimnek öregbedik kínja.

Ki adja énnékem, hogy itten meghaljak,
Szent fiammal együtt koporsóban szálljak,

Hideg tetemével mindenkor maradjak,
Én szerelmesemtől soha meg ne váljak?

Jaj, fogjatok, kérlek, többet nem szólhatok,
Szívemet, lelkemet elfogták bánatok!
Mindjárt elájulok, jaj, hamar fogjatok,
S a földre esem, ha meg nem tartotok!

Óh, szerelmes Jézus, szívemnek öröme,
Keserves lelkemnek kívánt csendessége,
Árva életemnek te valál reménye.
Anyádnak ki lészen már gondviselője?

A rendező nem is késik nagyon gyorsan utasításában megjegyezni ezután a siralomszöveg után: Itt Mária Magdolna és Jakab Máriája tartják a már-már összecsukló Boldogságos Szüzet, s megtartják mindaddig, amíg az Angyal és a Bűnös így beszélnek, mint alább következik.

Nyilván a csíksomlyói ferencesek hatására a mintegy 50 kilométerrel távolabb fekvő Kézdivásárhelyen a minorita iskolában is előadtak passiós misztériumjátékot. Eddigi adataink szerint csak egyszer, s ez Bene Demeter nevéhez fűződik. Rendkívül tanulságos Benének a címlapra írt megjegyzése: praedicavi frater Demetrius Bene. A Miskolcon előkerült darabhoz nincs szereposztás, de elképzelhető, hogy Krisztus szerepét maga a praedicator Bene Demeter játszotta el. A darab előadására csak Bene kézdivásárhelyi tartózkodása éveiben kerülhetett sor.23 A ránk maradt Bene Demeter actiója a 18. századból való. Ő kézdivásárhely-kantai minorita paptanár volt, aki 1715-ben született a Kézdivásárhelyhez közel eső Osdolán. 1747 táján került a kantai minorita iskolába tanítani. Nagypénteki dramatizált passiójának kéziratát a Borsod megyei Állami Levéltár őrzi. Passiójátékát nyilván itt írta. Életútjának következő állomásai Nagyenyed, Nyírbátor, majd Szilágysomlyó voltak. Kantában, Kézdivásárhely tőszomszédságában halt meg 1762-ben.

Bene misztériumjátékában Mária háromszor esedezik fiához. Először azt kéri, hogy az emberiséget ne saját halálával, hanem másként váltsa meg, másodsorban azért könyörög, hogy ha már mindenképpen meg kell halnia, olyan halálnemet válasszon, amelyet elszenvedve fia vére ne áztassa e földet. Harmadik kérése pedig az, hogy ha csak halála árán válthatja meg a világot, legalább vele együtt halhasson meg. Mária itt nem szemtanúja fia ártatlan szenvedésének, a bethániai jelenet után már csak a kereszt tövében állva találkozik megfeszített fiával, siralmát az akkor bizonyára közismert Jaj, nagy kedven tartott ének dallamára énekelte:

Oh én Fiam Jesus, méhem szent magzattya,
Jaj, hogy menél a halálra
Szomoruságomra!

Oh, drága szülöttem, jaj, kinek vétettél,
Hogy keresztre feszittetél,
Szörnyü kint szenvedél?

Oh, ki az egeket tündöklő szép nappal
Ékesitéd fel, az holdal,
Fényes csillagokkal!

Ki a kerek földet szép liliomokkal
Ruházod, zöldellő fákkal,
Kedves virágokkal,

Jaj, hogy látlak téged most illy nagy véresen,
Csúful függesz Kereszteden,
Nevetnek igyeden!

Jaj, jaj immár nékem, keserves anyának,
Terhe nyom szomoruságnak,
Szibéli bánatnak!

Hova fordullyak már? Nincs vigasztalásom.
Gyászban borult ékes napom,
Mint tenger bánatom.

Vignak immár senki éngemet ne híjon,
Hanem szomorunak mondgyon
És én velem sirjon!

Oh mindenek, a kik világ után jártok,
Fájdalmimat visgállyátok,
Hasonlót nem láttok!

Ezerszer mert inkább kivánok meg halni,
Szent fiammal temettetni,
Mint világban élni.24

Mária siralmát a bűneiből megtért Mária Magdolna keservei követik úgy, mint a Winkler-kódex dramatikus prédikációjában. Itt is Mária Magdolna veszi sorba a halott Jézus ártatlan testét, kegyelemmel néző édes szemeit, drága, szent füleit, kedves, édes száját. Bene a terjedelmesnek ítélt Mária-siralmat kettéosztotta, s az egyik szövegrészt Mária Magdolna szájába adta. Ezután az ifjú János evangélista teológiailag képzett férfi módjára búcsúzik szeretett Mesterétől.

Az 1759-ben előadott csíksomlyói misztérium szerzőjét nem ismerjük, tudjuk azonban, hogy a diákok tanára ekkor Frenk Elek volt, ő tanította ugyanis ebben az esztendőben a darabot színre vivő grammatistákat.25 A három felvonásos passióban nagyon kis szerep jut Máriának, aki az utolsó vacsora után találkozik fiával, épp akkor, amikor Jézus megjósolja Péternek, hogy háromszor fogja megtagadni. Ekkor lép a színre Mária, s most már Jézus neki is bevallja, hogy hamarosan meg kell halnia. Ebben a darabban is, miként Bene Demeter drámájában, Mária háromszor kérleli fiát. Először azért könyörög, ne halálával váltsa meg az emberiséget, másodszor azért eseng, hogy valamiféle könnyebb halálnemet válasszon, harmadik kérése az édesanya legemberibb kívánsága:

Fiam, emlékezél sok epeségemről,
Anyai keserves cselekedetimről,
Hiszen én szültelek tégedet méhemből,
És én neveltelek drága szűz tejemből.

Tudod, édes fiam, miként tartottalak,
Harminchárom esztendeig szolgáltalak,
Anyai voltommal úgy oltalmaztalak,
Hogy semmiben meg nem szomorítottalak.

Még is csak könyörgök neked én Istenem,
Halgasd ez harmadik kérésem,
Fiam lévén, eben kell engedned nekem,
Test szerint nincsen más szülőd én kivüllem.

Csak sejteni lehet, mi volt Mária harmadik kérése. Az ismeretlen kompilátor, talán maga a rendező, itt árulja el, hogy darabját valaki mástól kölcsönözte, ugyanis minden bizonynyal kihagyott egy teljes versszakot, amely a tulajdonképpeni kérést tartalmazta. Sejthető azonban, hogy a harmadik kérés ugyanaz, amit már a korábbi játékokban ott találtunk: Mária fiával együtt szeretne meghalni. Jézus pedig megköszöni anyjának neveltetését, miatta viselt sok-sok fájdalmát. Mária ekkor a hozzá legközelebb álló Júdásra bízza fia további sorsát. Az áruló apostol gúnyos, sejtelmes szavai vagy a színen megjelenő ördög nevetése jelzi azt, amiről az utóbbi szereplő is szól, a gyermekien naiv Mária fiát a legrosszabbra bízta: Kecskét választanak káposztás kertésznek. S miután az édesanya fia sorsát elintézettnek hitte, akkor kezd sírni:

Jaj, már hova legyek fájdalomnak annya?
Valjon merre menynyek siralom leánya?
Én árva fejemnek ki lészen gyámola,
Keserves lelkemnek vigasztalója?

Jaj, nem fordulhatok én immár örömre,
Mert a fájdalomnak élles, hegyes tőre
Egészen énnekem a szívemre mene.

Oh, én édes fiam, immár hova légyek?
Vigasztalást, nincsen sohult, kitől végyek.
Szomoruságomban mely felé siessek?
Nem tudom, mert nincsen már, a kit remélyek!

E csíksomlyói Mária-siralom egy részletét egy másik kéziratban is megtaláltuk. A Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi annak a passiónak egyik változatát, amelyet már Fülöp Árpád is közölt.26 A kéziratos variáns azonban hosszabban engedi siránkozni Máriát, s úgy tűnik, alkalmilag jobban versel szerzője. A kiadott szövegben Mária nem jelenik meg a keresztfa tövében, míg a kéziratban még ott, a Koponyák hegyén is elzokogja fájdalmát:

Jaj, nagy kedven tartott, szerelmes szülöttem,
Ki nélkül már ez világon holtig árva lőttem!
Oh, én szerencsétlen s keseredet Anya! Válik é

Szent Fiam testét, ki ölömbe adgya?

Rendely segicséget, oh, édes Istenem,
Hogy szűlőttemnek szent testét innen kivihessem!
Vaj ha volna, a ki Pilátushoz menne,
Szent testnek le vételére engedelmet kérne!

Ekkor Mária a rendezői utasítás szerint leül a kereszt tövébe, s annak fáját csókolgatja. Majd újból hozzákezd a síráshoz:

Ültem árnyékában, kit kívántam, annak,
Gyümölcse nem édes, hanem keserű torkomnak.
Sírjatok én velem, jó Asszony barátim,
Ez világban kik tugyátok az én árvaságim!

Az asszonytársak közül Mária Magdolna kezd el Jézus anyjával együtt zokogni, akárcsak Bene Demeter miszt érium-játékában.

A minorita Juhász Máté misztériumjátékát 1761-ben szülővárosa, Jászapáti költségén jelentette meg. Irodalmi értékeire Heinrich Gusztáv és Nagy Iván hívta fel a figyelmet még 1893-ban.27 A misztériumdráma teljes szövegkiadása Kilián István munkája.28 Juhász Máté 1706-ban született Jászapátiban. Valószínűleg Egerben lépett a minorita rendbe, s a kor szokása szerint még növendékként több rendházban élt, hogy tanulmányi kötelességeit teljesítse. 1734-től két tanéven át tanított Nyírbátorban, innen házfőnöknek Nagybányára vitték, onnan pedig Miskolcra került tanítani. Mint házi káplán halt meg Nagypeleskén. Irodalmi, tudományos tevékenységét egyetlen könyve jelzi, ebben azonban nagybányai házfőnöksége idején több különböző műfajú műveit jelentette meg: különféle ünnepekre szóló köszöntő verseit, halotti versét gróf Károlyi Sándor halálára, valamint egy házi orvosságokról szóló, „tanulmányát". Nagypénteki misztériuma párhuzamos jelenetek sora. Egy-egy bibliai történet, az úgynevezett prefiguráció, ószövetségi előkép áll a szenvedéstörténet jelenetei előtt. S minthogy a kor egyházi műveltségű embere ekkor jelképekben, szimbólumokban, élőképekben, a költészet legsajátosabb eszköztárában élte meg egyéni és közösségi hitélményét, ezért valamennyi közül ez a misztériumdráma tükrözi legtökéletesebben a barokk misztikumot, az egyre terjedő, virágzó rekatolicizmus lángoló hitvilágát.

Juhász Máté misztériumdrámája esztétikai tekintetben is igen sokat nyújt, s ezért úgy gondolom, hogy az ebben található Mária-siralom is a legértékesebb. A Jászapátiban született minorita pap drámájában a már korábban említett Jézus, Mária, valamint Péter és Júdás négyes tragédiája mellé járul János és Mária Magdolna személyes tragédiája is. A Jézus halála miatt tragédiát hordozók köre a 18. századra teljesen kiterebélyesedett, mintha a szerző, illetőleg a szerzők ezzel is jelezni akarták volna, hogy a misztériumjáték nézőinek is, minden jelenlevőnek át kell élnie a fájdalmas kínszenvedést, mert Jézus kínszenvedése és halála mindannyiunk személyes tragédiája. Mária, Péter, János, Mária Magdolna és Júdás siralmai ebben a misztériumban már énekelt betétek. S minthogy a siralmak és a siratók száma megszaporodott, Máriának a siralmára már sokkal kevesebb hely jut a drámában. Ő ugyanis nem kíséri végig fiát a fájdalmak útján, csak egy pillanatra jelenik meg, ez az idő azonban elegendő arra, hogy szinte himnikus szárnyalású költemény hagyja el Juhász Máté tolla nyomán az édesanya ajkát:

Oh, fiam, méhemben kit gyengén hordoztam,
Melegtül s hidegtül híven oltalmaztam,
A fuvó szélrül házamba bé hoztam,
Szörnyű vérben s fagyban már a tested láttam.

Szíved szenvedése a tenger méllysége,
E nép dühössége kövek keménysége,
Most a napnak fénye az éjj setétsége,
S keserves kinnyaid anyád epessége.

Tövisses koronád sérti agy velődet,
A kereszt válladon terheli testedet,
A korbáts és ostor s vessző tetemedet,
Üti a fejedet s vér follya színedet.

Oh jaj, a kik láttok, engem meg szánnyatok!
Angyalok mennyekben, minnyáján sírjatok

Nap, Hold és Tsillagok velem zokogjatok,
Oh, fiam, veled hogy most meg nem halhatok!

Ezután már csak Jézus holttestének levétele után találkozunk Máriával, aki halott gyermeke testét ölébe veszi. Ekkor szakad ki belőle a legszomorúbb fájdalom:

Jaj, jaj; gyermekemnek, drága, piros vére,
Az egész világnak ki lől drága bére,
Melly rut s melly gyalázat ma Tégedet ére,
Kiért a lelkemhez nagy fájdalom fére!

Jaj, édes szülöttem, mindeddig féltélek,
Mint a két szememet téged őrizélek,
Kicsiny valál, mikor szaladva vivélek,
De ugyan hollóknak torkába ejtélek!

Oh, szerelmes fiam, ártatlan bárányom,
Lelkem szerint való legdrágább aranyom.
Illy nagy gyötrölmidben ez halál majd elnyom,
Már mitévő legyek, elmém vetem s hányom.

Bár ápolgathatnám a te szép testedet,
Megmosogathatnám megkínzott fejedet,
Felszebadithatnám legszegzet kezedet,
Es megtörülhetném általvert mellyedet!

Oh, jaj, melly keserves egy árva Anyának
Ki illy nagy gyötrelmét láttya egy fiának,
Magát inkább adná keserves halálnak,
Hogy sem ezt engedné szűlött Magzattyának.

Jaj, rebeg a nyelvem, immár nem szólhatok,
Szívemnek fájdalma miatt nem álhatok,

Jaj, lelkeim, kérlek, csak hamar fogjatok,
Akik ez esetet látni fordultatok!

A siralom végén Mária felszólítja a jelen lévő közönséget, hogy vele együtt énekeljenek el egy keserves éneket.

Következtetések

Végigtekintettünk néhány régi magyar Mária-siralmat. A rendkívül gazdag csíksomlyói obszerváns ferences hagyomány mellett a misztériumjátszás gyakorlattá válhatott a 18. században a konventuális minoriták iskoláiban is. Erre nemcsak Bene Demeter nemrég előkerült vagy Juhász Máténak már a 18. században kinyomtatott drámája kiváló példa, hanem a nyírbátori Krucsay-oltár is. A Mária-siralmak, ezek a papok által írt, a nép által könnyezve hallgatott vagy énekelt dalszövegek mindannyiunkban az egykori, nagyon szép, magyar líra emlékeit idézték fel. Egy lépéssel tovább kell mennünk, fel kell tennünk a kérdést: milyen a kapcsolata ezeknek a Mária-siralmaknak a legrégibbel és a legszebbel, az Ómagyar Mária-siralommal? Bár kétségtelen, hogy a 14. század eleje és a 16. század közepe között mintegy két és fél évszázad a különbség, mégis nem lehet nem látnunk, hogy a szóhasználatban, stílusfordulatokban, Mária kérdéseiben és kéréseiben felfedezhetjük a hagyomány tartós voltát.29 Ezért úgy véljük, hogy ma már nem lehet az Ómagyar Mária-siralomról úgy írni, hogy a hagyományt, amely a 16. század közepétől folyamatosan kimutatható, nem vesszük figyelembe. Az Ómagyar Mária-siralom nem monodráma, mint ahogy azt Hont Ferenc és Kardos Tibor állították, hanem szekvencia, azaz a katolikus liturgiában a szentlecke és az evangélium között egykor az előénekesek által énekelt dal szövege. Abban igaza van Hont Ferencnek és Kardos Tibornak is, hogy ezt a szekvenciát elő lehet teátrálisan is adni, mint ahogyan a 18. században a drámai műfajban írt kései Mária-siralmak előadása bizonyíthatóan gyakorlattá vált. A szekvenciát csendes misében a pap olvasta fel latinul, ünnepélyes szentmisében ugyanezt már az előénekesek énekelhették latinul vagy magyarul, majd később valamennyi hívő természetesen népénekként anyanyelvünkön.

A legrégibb és a legszebb Ómagyar Mária-siralom több évszázadra példát adott stílusának, szóhasználatának, szófordulatainak ismétlésére, továbbhagyományozására. Ez a stílushagyomány annak köszönhető, hogy a szekvencia szövege előbb csak latinul, később előénekesek vagy a hívek nyelvén magyarul őrizte, mint minden liturgikus szövegnek, imának a fordulatait, szóhasználatát, stílusát, költői képeit, tartalmi sajátosságait. Ahogyan évszázadok alatt a Miatyánk imádság szövege a különböző keresztény felekezetek nyelvén és használatában szinte teljesen azonos formában és tartalomban megőrződött, úgy őrzik a 16. századi dramatikus prédikációk, a 18. századi passiójátékok Mária-siralmai az egykori szekvenciának, az Ómagyar Mária-siralomnak a textusát.

Jegyzetek

1 Kilián István: Magyar Mária-siralmak. Új Írás 1981. április 3-17.

2 [Horváth Antal]: Sequentia. Szócikk. In: Katolikus Lexikon. Szerk. Bangha Béla S.J. IV. Budapest 1933. 148.; Sequenz. Szócikk In: Lexicon für Theologie undKirche. IX. Szerk.: Konrad Hofman, Michael, Buchberger. Freiburg 1937. 482-486.

3 Bangha Béla: Katolikus Lexikon II. Budapest 1931. 216.

4 Babits Mihály: Amor sanctus. Helikon, Budapest 1988. Bevezető tanulmány. 27.

Régi Magyar Drámai Emlékek I-II. Szerk. Kardos Tibor. Sajtó alá rendezte, valamint a bevezetést írta Kardos Tibor és Dömötör Tekla. A szövegek gondozásában közreműködött Szilvás Gyula. (RMDE I.) 1960, 257-261.

6 RMDE I. 1960, 242-256.

Planctus Betatae Mariae Virginis [Ómagyar Mária siralom.] In: RMDE I. 1960, 275-285.

8 Kardos Tibor: Középkori drámáink kezdetei. In: RMDE I. 1960, 77-82; 275-285.

9 Hont Ferenc: Az eltűnt magyar színjáték. Officina, Budapest 1940, 133-137.

10 Kardos 1960. RMDE I. 83-85.

11 RMDE I . 1960. 365.

12 RMDE I . 1960. 367.

13 RMDE I . 1960. 371.

14 RMDE I . 1960. 393- 394.

15 RMDE I . 1960. 394.

16 RMDE I . 1960. 403.

17 RMDE I . 1960. 404- 405.

18 RMDE I . 1960. 420.

19 RMDE I . 1960. 421.

20 Pintér Márta Zsuzsanna: Ferences iskolai színjátszás a XVIII. században. Irodalomtörténeti füzetek 132. Argumentum Kiadó, Budapest 1993.

21 Muckenhaupt Erzsébet: A csíksomlyói ferences könyvtár kincsei. Balassi Kiadó, Budapest-Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 1999, 19-26.

22 „Nap hold és csillagok velem zokogjatok!" Csíksomlyói passiójátékok a 18. századból. Szerk: Demeter Júlia. Az utószót írta: Pintér Márta Zsuzsanna, a drámák latin nyelvű címeit és szerzői utasításait fordította: Kilián István. Argumentum Kiadó, Budapest 2003, 115.

23 Bene Demeter: Nagypénteki actio. Kanta, 1747-1751 között. In: RMDE XVIII. század. Minorita iskoladrámák. Sajtó alá rendezte: Kilián István, Akadémiai Kiadó, Budapest 1989, 125-168.

24 Bene Demeter: Nagypénteki actio. Kanta, 1747-1751 között. In: RMDE XVIII. század Minorita iskoladrámák. Sajtó alá rendezte Kilián István. Budapest 1989, 125.

25 Demeter Júlia: Kötetünk drámáiról. Csíksomlyói passiójátékok a 18. századból. A szöveget gondozta Tömösvári Emese. Argumentum Kiadó, Budapest é. n., 656.

26 Fülöp Árpád: Csíksomlyói nagypénteki misztériumok. Budapest 1897.

27 Heinrich Gusztáv: Juhász Máté misztériuma. EphK 1893, 784-852.; Nagy Iván: Juhász Máté. ItK 1893, 161-166.

28 Juhász Máté: Krisztusnak érettünk való kínszenvedéséről. Nagybánya 1761. Sajtó alá rendezte Kilián István. In: RMDE XVIII. század. Minorita iskoladrámák. Budapest 1989, 185-268.

29 Farkas Erika: A Krisztust sirató Mária a katolikus irodalmi hagyományban és az Ómagyar Mária-siralom. In: A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Tudományos Diákköri Közleményei. 20012002. évi dolgozatok. Miskolc 2003, 54-91.