Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Zulehner M. Paul

ISTEN A KOMMUNIZMUS UTÁN

 

God after Communism

The hope that the churches in the former Eastern block would fill up again after the fall of Communism was dashed. The aggressive Communist policy towards religion and towards the churches left deep marks, even if in different ways in the individual countries. In this contribution three different national types are differentiated: religious countries, those with a tendency towards atheism, and those that are polarized. Persecution experiences, subtle acts of discrimination, as well as expectations directed towards the churches on the part of the people of Eastern (Central) Europe form, among other things, the main foci of the empirical „Aufbruch-Studien" of 1997 and 2007 which are presented and analysed here in some of their aspects. In this process it is clear that much can be learned from Eastern Europe, not least of all that the church is capable to be a highly imaginative stronghold of liberty and critical intelligence.

 

Nem sokkal a változás után tartottunk Miloslaw Vlk budweisi (Czeské Budéjovice) püspökkel együtt a bécsi Pasztorálteológiai Intézetben egy szimpóziumot. Ő föld alatti papságának élményeit osztotta meg a hallgatósággal. A kommunizmus korában ablakpucoló-ként dolgozott, és egy kimondhatatlanul kicsi társasházi lakrészben lakott, ezt később prágai bíborosként is fenntartotta, alkalomadtán vendégeit is elvitte oda. Vlk püspök az egyház csehországi új helyzetének vázolásával zárta gondolatait, nem kendőzve csalódottságát. Reménykedtünk az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan: reméltük, hogy a fordulat után az emberek ismét megtöltik a templomokat. Mihelyt a kommunizmus elnyomása véget ér, az emberek ismét jönnek, gondoltuk. Az emberek azonban távol maradtak. Visszatekintve a mi kutatómunkákra, évek múltán én is azt mondhatom: „nem volt az tej és méz". A kommunizmus tovatűnése nem jelentette az emberek egyház felé fordulását. Az egyház helyzete hasonlított az ígéret földjére, de sehol nem volt a tej és a méz. Érthető tehát a bíboros további kairológiai meditációja: a népnek még kell negyven év, azaz egy egész generáció, hogy a „sivatagban" vándoroljon, amíg a mélyen gyökerező „homo szovjetikusz" ki nem hal. Ez sem lesz a kimondott szabadság, hiszen a kommunizmus húsosfazakai tovább kísértenek. A „homo szovjetikusz"-ra jellemző vonás a kommunizmusnosztalgia. Ez áradt a térség országaiban az első tíz évben.

Mi jóval a prágai kardinális és a CCEE elnökének kezdeményezése után útjára indítottuk saját kutatóprogramunkat. Bécsben létrehoztuk a Pasztorális Fórum nevű egyesületet a kelet-közép-európai egyházak támogatására. Tiszteletbeli védnöknek Franz König bíborost neveztük ki, ő aktív korában bécsi érsekként fontos hídépítő munkát végzett a szocialista országok egyházai között. Szerettük volna az elmúlt korszakban a vallásos képzésben kialakult hátrányokat ledolgozni, ilyen címmel hirdettünk ösztöndíjprogramot: „A csontok nem kövek". Máig közel kilencven bécsi ember végzett itt vagy szerzett tudományos fokozatot, ők a pasztorálteológia „súlypontjai": vannak köztük nők és férfiak, laikusok és klerikusok (lásd a www.pastorales-forum.net oldalt). Ezzel szerettük volna az egyes egyházi régiók infrastruktúráját fejleszteni. Ennek érdekében indítottuk el az Aufbruch nevű kutatóprogramot is, hogy megállapítsuk, a kelet-közép-európai államok kultúráinak vallásos dimenziójában milyen árnyékokat hagyott maga után a kommunizmus agresszív vallás-és egyházpolitikája. Ehhez kvalitatív felmérésekre volt szükség arról, az egyház milyen szerepet töltött be a kommunizmusban, azaz az egyházi mindennapok milyenek voltak az elnyomás idején. Ezen projektek segítségével egyúttal mintegy „mellékhatásként" szerettük volna az egyházak infrastruktúráját javítani. A köztes időben sikerült ezt a célt is elérni, és az első Aufbruch-felmérést, ami 1997-ben volt,1 sikerült 2007-ben Aufbruch II. néven négy ortodox többségű országgal kibővítve megismételni.2 A kutatás központi felismeréseit és azok pasztorálteológiai következtetéseit közlöm három főbb tárgykör köré csoportosítva a következőkben.

1. A felmérésből azonosíthatóak a vallásosság és egyháziasság kapcsán a pozitív tapasztalatok, és kimutatható ezek árnyoldala is, a nem hivatalos ateizmus.

2. Ezt követi egy áttekintés, a kelet-(közép-)európai pasztorál-teológusnők által felvezetett pasztorálteológiai helyzetértékelő, azaz egy beszámoló arról, hogy szakértőként mit tanácsolnak egyházuknak.

3. Végül Európa ezen régiójának jövőképével zárul írásom.

A vallási-egyházi helyzet

Az egyes posztkommunista országok vallásszociológiai helyzete nagyon eltér egymástól. Jelen írásban nyilvánosságra hozzuk a tanulmány legfontosabb eredményét: Kelet-Európában nincs az általános értelemben vett (egységes arculatú) egyház, bár ezen országok mindenike ugyanazon rendszer elnyomása alatt élt. Mégis különböző az elnyomó kommunizmus valláspolitikája (más például a lengyel és más a csehszlovák). És ennek így is kellett lennie, hiszen az egyes országoknak más és más volt a vallási arculata. Lengyelországban például a katolicizmus a lengyel mivolt alapvető részét képezte: aki lengyel, az katolikus. Egészen más volt a helyzet a cseheknél vagy kelet-németeknél. A csehek esetében erős volt a Habsburg ellenreformáció eszmei hatása. A kelet-németeknél nagyon felvilágosult protestantizmus volt az elterjedt, ehhez könnyedén csatolódott a nemzeti szocializmus. Ezek alapján egyértelműbbé válik, hogyan lehetséges, hogy a kommunizmus végével egyes államokban sok hívő egyháztag volt, másutt meg többségben voltak a sehová nem tartozó ateisták (1. ábra).

1. ábra: Egyházhoz tartozás 2007. Forrás: Aufbruch 2007

 

Vallási, polarizált, ateizálódó kultúrák

Az emberek vallási önvédelmét, illetve árnyoldalát illetően is különbségekre bukkantunk felmérésünk nyomán: az istentagadástól az ateizmusig minden előfordult. Ezen adatok alapján az országok három típusát különböztettük meg: vallásos, ateizálódó és a kettő között polarizált. A típusmeghatározáshoz három kérdéskört vezettünk be, ezek mindenikénél válaszlehetőségként szerepelt a „nincs Isten" kategória. Sokan ezen lehetőségeket háromszor is megjelölték (őket nevezzük teljesen ateistáknak), voltak, akik csak kétszer (ateisták), s akadtak, akik csak egyszer (ők az ateizálódók), néhányan egyszer sem, ők az istenhívők (2. ábra).

2. ábra: Az ateizmus mértéke 2007. Forrás: Aufbruch 2007

 

Az istenhívők (a „vallási kultúrák"-ba tartozók) jelentős része lengyelországi, erdélyi, horvátországi, ukrajnai és litvániai; ehhez jön még az ortodox kultúrát képviselő Fehéroroszország, Bulgária, Moldávia és Szerbia lakossága. Polarizált kultúrájúnak tekinthető Szlovénia és Magyarország. Elképzelhető, hogy az elkövetkező években ebből kifolyólag kultúrpolitikai feszültség fog kialakulni ezekben az országokban. Szlovéniában például annak ellenére, hogy a népesség jelentős hányada katolikus, mind a mai napig nincs vallásoktatás az iskolákban.3

Üldöztetési tapasztalatok

Tanulmányunk elsőként próbálta felmérni a mindenütt jelen lévő, közösségileg, általánosan tapasztalt vagy személyesen elszenvedett egyház- és vallásellenes üldözéseket. A kérdések spektruma nagyon differenciált volt, a legszemélyesebb érintettségtől az üldöztetés teljes tagadásának lehetőségéig terjedt. A kérdezősködésnél azonban nem vettük figyelembe, hogy a kommunizmus kultúr- és valláspolitikája az évek során országonként másképp alakult. Főleg az 1975-ös helsinki találkozó után a kommunista államok az üldözéspolitikájukat egyre diszkrétebben folytatták (3. ábra).

3. ábra: Üldöztetési tapasztalatok. Forrás: Aufbruch 1997

 

A felmérésben részt vevők között jelentős volt azok száma, akik közvetlenül vagy közvetve (ismerőseik vagy közösségük tagjainak tapasztalatai által) találkoztak a problémával. Az érintettek aránya országról országra változott, a megkérdezettek negyede és fele között. A „nem létezett vallásüldözés" nézet azokra jellemző, akik a kommunizmus tevékenykedésével egyetértettek. A rendszer célja szerintük csupán annyi volt, hogy a társadalom alakításából kivonják a keresztényeket. Főképp ezért voltak a kommunisták a gyermekek és fiatalok nevelésében következetesek és ezért próbálták az egyház hatását háttérbe szorítani. Fontos szerepet töltöttek be az új rituálék (névadás, nagykorúsítás): az egyházi ünnepek helyettesítésére szolgáltak. Így a templomi szertartások elveszítették jelentőségüket. Vannak ugyanakkor az ateisták, az ateizálódók és a teljes ateisták körében olyanok, akik a születés és halál egyházi rítusait mégis igénylik.

Az istenfüggőség ára

A véres háború kezdetekor a kommunista hatalomgyakorlókat nem véletlenszerűen választották ki. Mivel a kommunista totalitarizmus felfogása az volt, hogy a keresztények csakis Isten előtt hajtanak térdet, a rendszerben hatalomra vágyók igyekeztek e látszatot kerülni. A totalitarizmus esküdt ellenségének tekintette a rítust és rettegett attól és ennek következtében azoktól az emberektől is, akik a hatalom részeseivé váltak, de az isteni titokhoz kötődtek. Több ismert hívő volt az istenhite miatt büntetve: nem csupán a testi vértanúság, hanem az élethosszig tartó negatív megkülönböztetés miatt is, ugyanis képzési lehetőségeik korlátozottak voltak, s ezáltal a hivatalos munkahelyek sem voltak elérhetőek számukra. A tanulmány érintőlegesen említi, hogy az ilyen megtorlást elszenvedők többsége főleg Közel-Kelet-Európa szegényebb néprétegeiből származott. Ők az ószövetségi anawim-ek: mindazok, akik Istenbe vetett hitük miatt szegények (4. ábra).

4. ábra: A vallásosság mértéke magasabb az alacsonyabb jövedelműek körében.
(Az ábrán a társadalom anyagi szempontból 5 rétegre oszlik. Ford. megj.)

 

Ahol az egyház választ adhat

Kutatásunk során 1997-ben megkérdeztük az embereket, milyen társadalmi szerepet tulajdonítanak az egyháznak. Válaszaikból világos hanyatlást mutathatunk ki. A válaszadók úgy gondolják, az egyháznak erősen kell fellépnie a szociális problémák megoldásában (a válaszadók 54 százaléka szerint a szociális különbségek, 47 százaléka szerint a munkanélküliség megoldásában), akárcsak a élet védelmének terén (a válaszadók 47 százaléka szerint az abortuszok megakadályozása lenne a feladata). Kevesebben jelölték meg az egyház médiaszférában való jelenlétének fontosságát (32 százalék), és még kevesebben a kormányzati-politikai szerepét (29 százalék). Az elmúlt tíz évben az egyházzal szembeni elvárások helyzete a különböző országokban egymástól eltérően alakult (5. ábra).


5. ábra: Az egyházzal szembeni elvárások százalékban kifejezett arányváltozásai tíz
országban az 1997-es és a 2007-es felmérések alapján. Forrás: Aufbruch 1997/2007

 

A kelet-(közép)-európai egyházakban az emberek általában nem egy politizáló, hanem egy politikai egyházat keresnek. Csak amikor szociális veszélyek ütik fel fejüket, akkor törekszenek társadalmi egységre az egyházzal.

Az egyház belső szerkezetéről

A fordulat után a kutatás tapasztalataitól lelkesítve három szimpóziumot is tartottak kelet-(közép-)európai pasztorálteológusok. Ezekből a tanácskozásokból nőtt ki Máthé-Tóth András és Pavel Mikulascák szerkesztőmunkájának segítségével nagyon gyorsan egy kelet-közép-európai pasztorálteológiai irat, ez kapta Vlk kardinálistól a „nem volt az tej és méz" elnevezést.4 Ezt az 1992-es prágai Európai Püspökkari Konferencián (CCEE) mint értékes irányadó iratot mutatták be. A központi kérdés az volt, hogy a leáldozott kommunizmus után milyen pasztorális megmozdulásokkal segítheti az egyház az Európai Unió egységesítő útjain haladó fiatal reformdemokráciákat.

Nagy jelentősége volt az új metodológiai alaphatározatnak. Az egyházon belül általában három magatartás van, ezeket figyelembe véve haladhat tovább. Egyesek ott akartak továbbdolgozni, ahol a kommunizmus ténykedése abbamaradt. Mások éppen ellenkezőleg vélekedtek, szerintük a kommunizmus által nem nyomorgatott, szabad „Nyugat" mintájára kell az egyház életét alakítani. A két pozíció közül egyik sem felelt meg a pasz-torálteológusok metodológiájának. Sokszor kellene kiindulópontként tekinteni a negyvenéves fogság tapasztalatával kiegészült pasztorálteológiai áttörést. Milyen leckét akart az Úr az ő egyházának adni, amikor „elcsábította" (vö. Jer 29,7)? Mit jelent a követés, azaz a mártírság egyedülálló üdvtörténeti tapasztalatát követve együttműködést tanulni? Egy a „második világnak szóló teológiát" kell kidolgozni, ahogy azt Máthé-Tóth András javasolja.5 Továbbá: amikor az egyház kommunista elnyomás alatt élt és cselekedett, saját belső lényegét nem közölhette - mit kell a zárkózottságból elfelejteni?

Felejtés és tanulás

A kommunizmus gettósította az egyházat. Szisztematikusan aláásta a keresztény egyházak társadalmi jelenlétének minden formáját: előbb a gyermekek és fiatalok vallásos nevelését, aztán a kórházakban és óvodákban való szociális jelenlétét szabotálta. Ezt követően az egyházat gyógyításra szoruló emberi függőségként tartották számon (más opiátfüggőségekkel azonos kategóriaként), illetve abban az esetben, ha nem lenne gyógyítható, igyekeztek mindenfajta társadalmi jelenlétét és hatását megszüntetni.

Az egyház a közel negyven év alatt hozzászokott az oltár és a papok körüli nem nyilvános életformához. Más formákat nem vettek jó néven. Az egyház ekkor belsőleg is visszafogta magát: ennek egyik következménye az eukarisztikus papegyház.

Most azonban a fordulat után muszáj ezt a preferenciát a felmelegedő föld alatti (azaz egyre inkább felszínre törő) egyházban legyőzni csakúgy, mint az elrendelt gettósítást. Másként nem tud másoknak is a világ világossága és a föld sója (Mt 5,13sk) lenni, a só ugyanis kovászként el kell keveredjen a világban. Hogyan lehetséges tehát a kommunizmus által minden intézményétől és eszközétől megfosztott egyház társadalmi újrapozícionálása?

Ez egyrészt az elkeveredés „intézményeinek" visszaállításával, másrészt pedig a gondolkodásmód megváltoztatásával lehetséges. Egy a reformdemokráciák által művelt teológia látszik felvázolni ezt. Vagy így, vagy úgy, mindenekelőtt azt muszáj felfedezni, hogyan lehet egyeztetni az újonnan elnyert szabadságot az igazságossággal. Erre már 1992-ben utalt Vlk bíboros Prágában: az embereknek végül „a kenyér fontosabb lesz a szabadságnál". A kommunizmusnosztalgia kapcsán készített felmérések igazolták e kijelentését: ez a jelenség általában akkor jelentkezik, amikor valaki nem talál munkát, hogy családját eltarthassa.

Tettek azonban olyan „intézkedéseket", amelyek biztosítják az egyház kultúrában és társadalomban való jelenlétét. Ott volt egyrészt a képzett laikusok helyzete. Ők eljuthattak a gazdaságban, a szakszervezetekben, az iskolákban, az egyetemeken, a tudományokban és a médiában olyan pozíciókba, ahonnan alakíthattak valamit. Ez nem csupán valamely kiszemelt evangéliumi felszólításnak való engedelmesség volt, hanem magas világi kompetenciákat is megkövetelt. Abban az átalakulásban, amely az alkalmazottak politikai hálózatának megszüntetéséből és a tagok egyesületekbe, szervezetekbe való tömörüléséből állt, az újonnan létrehozott katolikus akció tudott segíteni. Nem volt egyszerű tisztázni azonban a jelenlét kérdésének gazdasági oldalát: szükség van-e, illetve van-e anyagi fedezet egyes sajtóorgánumok létrehozására, a profán médiában dolgozók képzésére, iskolák alapítására, saját tanárképzésre.

Az egyház posztkommunista reformdemokráciákban való újrapozícionálási törekvéseit a legtöbb országban (Romániát és Lengyelországot kivéve) gátolta a társadalom kedvezőtlen véleményformálása. E negatív vélemény kialakulását megkönnyítette az is, hogy a kommunizmus (az ezt megelőző kor hierarchikus egyházképét felhasználva) a benne levő egyházak üzenetét és hívását elfogadhatatlannak nevezte. Most az egyház, akárcsak mások, követeli vissza a kommunizmus által elsajátított javait. A szocializmus melegéből a fiatal posztkommunista reformdemokráciák hidegébe vezető út felébresztette a társadalmi közvéleményben a durva haragot, s ez az egyház újraépítését beárnyékolja (6. ábra). Ugyanakkor minden országban nagy elvárásokat fogalmaztak meg az egyházak iránt. Újra öregotthonokat kellett létesíteniük, közre kellett működniük óvodák és iskolák működtetésében. Egyedi pasztorálteológiai kutatási téma lehet az egyházak szerepe az egyes posztkommunista államok Európai Unió felé vezető útján, de ezt csupán megemlítem itt, a kifejtésébe nem bocsátkozhatom.


6. ábra: Szegény, avagy gazdag egyház? Forrás: Aufbruch 2007

 

Az egyház társadalmi pozícionálása teljes gőzzel halad, de valószínűleg még évekig eltart. Ezalatt a kelet-(közép-) európai államok egyházai tanulhatnak a Nyugaton elkövetett hibákból. Későn ismerték el, hogy a konstantini éra a végéhez közeledik, sem a vallás, sem az egyházi struktúra nem lehet kulturálisan meghatározott, hanem személyes válsztás kérdése kell legyen. Túl későn vette észre a nyugati egyház, hogy a szekularizáció eszközévé éppen az egyház tragikus önszekularizációja (Wolfgang Huber) vált. Az egyensúly a hagyományhoz való hűség és a tolerancia között nem mindig jön létre. Néhány, az egyház modernizálására vonatkozóan felvetett kérdés radikalizmushoz vezetett. Az egyház későn látta be, hogy a modernség nem csupán a lappangó szekularizáció helye és eszköze (az egyháziak, klerikusok csak napjainkban sajnálkoznak, hogy erre nem jöttek rá hamarabb, miközben a vallásszociológia már akkor beszélt erről), hanem spirituális töltete is van, amely épp a szekularizációból fejlődik/-het ki. A vallás ilyen jellegű megváltozására, amint a nyugati egyházakban bebizonyosodott, rosszul készültek fel.

A fiatal reformdemokráciák egyházainak ezekből a hibákból kellene tanulni. De kevésbé használják fel ezeket a tapasztalatokat, amikor a régi külső ellenséget, a kommunizmust kényelmesen egy újabbra, a liberalizmusra cserélik. Ezt összegezve megállapíthatjuk, a szabadság lehet ezen országok jövője: az a szabadság, amelyben az embernek szabadon és állandóan ki kell küzdenie a szolidaritást (Jean B. Lacordaire, 1802-1865). Amíg ez tart, a nyugati egyházaktól és azoknak a diakónia területén mutatkozó erősségeiből lehetne tanulni.

A kelet-(közép-)európai egyházak tanulhatnának abból is, ahogy a nyugati egyházak a saját belső felépítettségüket alakították át. A kommunizmus alatt az egyház belső fejlődése stagnált. A cél az volt, hogy az egyházat muzeális tárgy-gyá alakítsák és megszüntessék. Ezért a II. vatikáni zsinat recepciója az egyházban nem volt egyszerű. Ilyen helyzetben a társadalom „ellenségének" figyelembevételével kellett volna a reformból csak részleteket közölni és óvatosan támadni. Például a besúgó laikusok beszivárgásának megakadályozásáért az egyház a laikus-képviselet kialakítását ellenezte. Tragikus volt, hogy az úgynevezett „békepapok" közül sokakat sikeresen kértek fel ugyanezekre a feladatokra, amint az az időközben megnyitott állami titkosügynökségi munkatársak aktáiból látható - saját püspökeik voltak a listáikon.

Ma már a zsinat életre váltását semmi sem akadályozza kívülről. A pap-egyházból szent papi egyházat kell formálni, képzett és lelkes laikusokkal, akik mindannyian egyházi elhivatottságot éreznek és emellett elegendő tehetségük is van ehhez. A laikusképzés lépéseként muszáj a klérusnak is átképeznie magát. Minél inkább hivatásuk tudatára ébrednek a világi krisztushívők, minél elhiva-tottabbak, annál magasabb az elvárásuk az egyházközségi és magasabb szintű vezetőséggel szemben.

A laikusképzés intézményeir ő l szólva nem tekinthetünk el attól, hogy az elhivatottak között több a nő, mint a férfi. A nők arányos szerepvállalása az egyházban a kelet-(közép-)európai egyházakban még érzékenyebb kérdés, mint az e téren előrehaladottabb nyugati egyházakban.

Az utóbbi évek fontos témája lett a keresztény egyházak és egyházi közösségek közötti párbeszéd éppúgy, mint a nagy vallásos ökumené. Hogyan hozható összefüggésbe ez a protestáns egyházakkal, illetve az ortodoxiával? Milyen szerepet játszik ebben a görög katolikus egyház? Híd-szerepet tölt-e be a katolicizmus és az ortodoxia között, vagy zavaró elemként van jelen? Különösen kiélezett a kérdés Ukrajnában, ahol három ortodox patriarchátus és a (római) katolikus egyház mellett egy igen erős görög katolikus egyház is jelen van.

A kelet-(közép-)európai egyházaknak sok tanulnivalója van a vallásha-gyományozás terén: a túléléséért, hogy az eljövendő generáció megérthesse a lényegét. Nyugatot utánozva gyakran elhagytuk az iskolai vallásoktatást. A kommunista időben ezzel ellentétben volt bevezetés a hitbe, az egyház mindig a közösség ügye is volt, még akkor is, ha nemritkán csak föld alatt létezett. Bázisközösségek (amilyen Magyarországon P. Bulányi Györgyé) is vállalták ezt a feladatot.

Most a legtöbb országban (Szlovénia kivételével) az iskolákba visszakerült az egyház. Viszont lehetőségként van jelen csupán, még akkor is, ha a tanárok jól képzettek. Ráadásul ahogyan ezen intézkedés után kiderült, azzal, hogy a katekézis átkerül az iskolákba, nem marad ugyanaz, mint ami volt - ahogy az ezzel kapcsolatos nyugati tapasztalatok mutatják. Néhányaknak KeletNémetországban az RKW (Religiöse Kinderwerkwoche, vallásos alkotóhetek gyermekeknek) inkább szomorúságot okozott, mert érzik, jóllehet a gyermekek az iskolán keresztül vallásos dolgokat, „tudományt" tanulnak, az egyház életébe nem kapcsolódnak be.

Számos egyháznak torokszorító kérdés az anyagi támogatás. Kelet-Németország egyszerűen bevezette más német szövetségi tartományok mintájára az egyházadót - nem épp nyereséggel. Más egyházaknak megvan a saját hagyományos alapjuk. A lengyel papok legalább egyszer meglátogatják a családokat, és nem csupán pénzt vesznek át, hanem betekintést is nyernek a rájuk bízott emberek mindennapi életébe. Eközben az egyházadót mint egyházfenntartó eszközt tekintő egyházakból kifogy a pénz. Új finanszírozási modelleket kell kialakítani. Az a forma, ahogy az egyház cselekvését eddig támogatták, rögzítette az egyház szociális oldalát is. A magas egyházadók az egyház működtetésének jól kiépített formáját alakítottak ki, hatalmas honoráriumokkal és magasan képzett személyzettel. De egyszer az ilyen egyháztípusból is kifogy a pénz, és mi lesz akkor? Elegendő lesz-e akkor a puszta mértékcsökkentés, a régi aktivitás beszüntetése, vagy érdemes lenne netán mindenekelőtt az egyház egy alternatív társadalmi formájáról gondolkodni, és aztán azt megnézni, ez hogyan lehetne finanszírozható? Ha így halad tovább egyházunk, a szó szoros értelmében a fizetni képes régióktól függő egyházzá válik, előre kiszámítható egyházadója pedig a világegyház egy igen kis részének van (Németország, Ausztria és Svájc).

Az egyház fundraising által való támogatása egy bizonyos ideig természetes, csakhogy ez megerősíti a pénztől, adótól való függőségét, és súlyos igazságtalanságokhoz vezethet akár az egyes papi hivatalok betöltői között is, úgy, ahogy az a viszonylag szegény káplánok és a gazdag (lengyel) papság között tapasztalható.

„Kelettől" tanulni

Igaz, a kelet-(közép-)európai egyházak a nyugatiak hibáiból tanulhatnak: a mi nyugatiságunk előnye pedig, hogy mi is tanulhatunk a keletiektől. II. János Pál pápa ezt bölcsen „az adottságok kicserélésének" nevezte. A következő momentumok lehetnek fontosak a nyugatiaknak:

  •  Az egyház a kommunizmus ideje alatt a kritikus intelligencia számára a szabadság és szolidaritás helyét jelentette.
  •  A egyházszervezet lerombolása nem szüntette meg az egyházat, noha annak társadalmi tehetetlenségéhez és szegénységéhez vezetett.
  •  Az egyháznak szüksége volt a „beleszólás" eszközeire, amelyek lerombolása megakadályozta az egyház társadalomban való jelenlétét.
  •  Az egyház önmagában/önmagától (Biblia, oltár) megerősödött a külső elnyomás alatt.
  •  Az elnyomás alatt megerősödött az egyház határozottsága és a hit hálózatai (Glaubens Netzwerke).
  •  Tanulmányaink igazolják, hogy az üldözés időszakában nem az Istenről való tárgyi tudás, hanem a vele való élet volt a döntő. Mi azonban nem nagyon fektetünk hangsúlyt a felvilágosításra/ tanításra (leginkább erkölcsi tanításokra szorítkozunk, kevésbé figyelünk az ember méltóságára, amely Istentől kapott és egyenlő mértékben adatott meg szegénynek és nem szegénynek egyaránt).

Ekkléziológiai elképzelés

A világegyház nem utolsósorban tanulhatna abból az ekkléziológiai elképzelésből, amely a föld alatti egyház túlélési alapjaként fejlődött ki. Ilyen például a papnők és a diakonisszák szentelése Csehszlovákiában.6 A titokban szentelt Davidek püspök két másik püspöktársával együtt alapította a Koinotes egyházat, amely a föld alatti egyház bázisközösségeinek egy fajtája volt. Itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy nőket pappá szenteljenek. Ez egyrészt azért volt szükséges, hogy az agresszív egyházellenes kommunizmusba is vihessék a fényt -egyébként a nők szentelése a kommunista funkcionáriusok számára teljesen felfoghatatlan volt. Ugyanakkor fontos pasztorális megokolása is volt ennek: a fegyházakban a pasztorális munkát könnyebben tudták elvégezni a nők, mint a férfiak.

Davidek a Koinotes másik két püspökét „zsinatra" hívta. Itt tárgyalni akarták a nők ordinációjának kérdését, ám a püspökök elzárkóztak ettől. Bár a másik két püspök visszalépett, Davidek pappá szentelt nőket, egyet közülük, Javorova asszonyt általános helynökévé nevezte ki. Javorovának korántsem volt könnyű dolga a férfi papokkal. Emiatt Davidek az engedetlenkedők felfüggesztését helyezte kilátásba.

Rögtön a kommunizmus megszűnte után Róma nem különösebb tiszteletteljes és bölcs hozzáállással zárta le ezt a rövid epizódot, s ugyanígy járt el a titokban szentelt házasemberek esetében is. Mind a mai napig nincs teológi-ailag eldöntve, hogy e tény mit is jelent ekkléziológiai és hivatalos teológiai nézőpontból. Egy azonban világos, Ratzinger bíboros még München érsekeként az elváltak és újraházasodottak esetét teo-lógiailag értelmezve kijelentette: „Ez teológiai szempontból egyáltalán nem az a semmi, aminek tekintik".

Jövő

Az 1997-ből és 2007-ből származó tanulmányaink eligazítóak néhány fontos kérdésben a kommunizmus bukása utáni vallási/egyházi fejlődésre vonatkozóan. Ebből a nézőpontból vizsgálva megállapíthatjuk: a mutatók országonként eltérőek. A különböző régiókra azonban a reménykedés általánosan jellemző. Az emberek bizalmukat sokkal inkább az „intézményes" egyházba vetik, semmint a világi intézményekbe. Ez másként van Nyugat-Európában, ahol csupán átlagos az egyházba vetett bizalom (7. ábra).

7. ábra: Egyházba vagy világi intézményekbe vetett bizalom. Forrás: Aufbruch 1997 / EVS 1991

 


8. ábra: A fiatalabbaknak több a bizalma az egyházban, mint az idősebbeknek.
Forrás: Aufbruch

Az egyházi intézményekben néhány országban nem az idősebbek, hanem elsősorban a fiatalok bíznak - kivéve Magyarországot és Csehországot (8. ábra). Biztató, hogy Kelet-Európában a harminc éven aluliak közül többen lettek keresztények, mint ahányan elhagyták az egyházat. Ez az arány Nyugat-Európában éppen fordítottan alakul (9. ábra).

 

A harminc év alattiak véleményváltozása

9. ábra: A fiatalok valláshoz való viszonyulása. Forrás: Aufbruch 1997

 

Végezetül kijelenthetjük, az emberek vallásosságának fejlődése nagyon kevés kivétellel többségében pozitív eredményeket mutat. Extrém kivételt sajnos az új tagállamok képeznek. Itt úgy tűnik, egy szociokulturálisan kódolt ateizmus van jelen, amely újragenerálja magát. Míg Bajorországban kötelező az újszülöttek megkeresztelése, addig Kelet-Németországban az a kötelező, hogy ne kereszteljék meg, ne kapjon vallásos nevelést és ne is halljon az egyházról a gyermek. Egy eisenachi plébános mesélte, hogy a kommunista időben egy osztályt bevitt a templomba. A főoltár előtt megkérdezte, ki van a kereszten. A fiatalok azt mondták, Spartacus. Ők ezt tanulták. A kereszténységről semmilyen elképzelésük nem volt.

Egyes országokban valószínűleg a közeljövőben lehet számítani további vallásos fejlődésre: idesorolható Horvátország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és különösen Ukrajna. Lengyelországban a kimutatások visszaesést jeleznek. Ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a többi kiugró érték közt elvész a Lengyelországé. Másrészt igen pozitív előrejelzések vannak Horvátországra vonatkozóan.

„Nem olyan, mint a tej és méz", ahogy az egykori püspök, ma bíboros Miloslaw Vlk a rendszer bukását követően megjegyezte az egyház helyzetére vonatkozóan. „Nem olyan, mint a tej és méz" - így nevezték el a pasztorálteológusok a közösen kidolgozott pasztorálteológiát. „Nem olyan, mint a tej és méz" - ez előadásom címe. A kiábrándulás érzékelhető. Nyugathoz képest a kelet-(közép-) európai egyházak sok kérdésben tanácstalanabbak. A tanácstalanság egyik jele a hatalmas polarizáltság, amely jelenleg Nyugat-Európából érkezik. Spiritualizá-ló fundamentalisták hozzák magukkal a polarizáltságot a modern kereszténységgel hevesen csatázva. Európának jót tenne, ha a nyitott közép-európai maggal szövetkezne Kelet- és Nyugat-Európa is, s így az egyesülő Európa egyetlen

egyházaként léphetne fel. Nem kevésbé fontos személyiség, mint II. János Pál tekintette ezt szívügyének. Ő érvényesítette haladó szellemiségét KeletEurópában. Nyugat-Európában éppen ellenkezőleg: sokan vannak a maradiak. Ez esetleg azzal indokolható, hogy még mindig függenek egy, fizikailag már nem érzékelhető korábbi középponttól. A kommunizmus bukása után a látható politikai korlátok megszűntek (amelyek nem csupán országokat választottak el, hanem egyházrégiókat is), de láthatatlan fantomfalként azért még jelen vannak.

Dénes Gabriella fordítása

Jegyzetek

1 Zulehner, Paul M.-Tomka Miklós, Religion in den Reformländern Ost(Mittel)Europas. Ostfildern 1999; Zulehner Paul M.-Tomka Miklós, Religion im gesellschaftlichen Kontext Ost(Mittel)Europas. Ostfildern 2000; Máthé-Tóth András -Mikluscák Pavel, Kirche im Aufbruch, Zur pastoralen Entwicklung in Ost(Mittel)Europa - eine qualitative Studie. Ostfildern 2001.

2 Zulehner Paul M.-Tomka Miklós, Religionen und Kirchen in Ost(Mittel)Europa. Entwicklungen seit der Wende. Ostfildern 2008. Ehhez készült egy táblázatkötet is: Zulehner Paul M.-Tomka Miklós, Religionen und Kirchen in Ost(Mittel)Europa. Entwicklungen seit der Wende, Aufbruch 2007 Tabellenband. Budapest 2008.

3 Ez részben azért hiúsult meg, mert Rodé érsek az egyházpolitikával éppúgy konfrontálódott, mint a kommunista utódpárt által kidolgozott kultúrpolitikával.

4 Máthé-Tóth András-Mikulascák, Pavel, Nichtwie Milch und Honig. Unterwegs zu einer Pastoraltheologie Ost(Mittel)Europas. Ostfildern 2003; Máthé-Tóth András, Theologie in Ost(Mittel)Europa. Ansätze und Tradizi-onen, Ostfildern, 2002.

5 Máthé-Tóth András-Mikulascák, Pavel, Nicht wie Milch und Honig. Unterwegs zu einer Pastoraltheologie Ost(Mittel)Europas. Ostfildern 2003; Máthé-Tóth András, Theologie in Ost(Mittel)Europa. Ansätze und Tradizi-onen. Ostfildern 2002.

6 Sepp, Peter, Geheime Weihen. Frauen in der verborgenen tschechoslowakischen Kirche Koinotes. Schwabenverlag 2004.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése