Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Vencser László
a HÚSZÉVES CARITAS ALAPJAI

 

„Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokak közösen álmodnak, az már egy új valóság kezdete." Helder Camara néhai brazil érseknek, a „szegények püspökének" idézett szavai juthattak eszünkbe a Gyulafehérvári Főegyházmegye Caritas-szervezetének húszéves jubileumán.

Az 1989. decemberi események után, karácsonykor és az azt követő napokban, hetekben Európa különböző országaiból segélyszállítmányok tömege érkezett Gyulafehérvárra és az egyházmegye plébániáira. A püspökség és a Papnevelő Intézet fogadó, le- és átrakodó állomássá alakult. Amikor a segélyszállítmányok kísérői rendre a helyi Caritas-szervezetet keresték, még nem gondoltuk, hogy a segélyek átvétele és azok szétosztása a jövendő egyházmegyei szeretetszolgálat megalakítása felé vezető út első lépéseit jelentik.

Az a tény ugyanis, hogy már 1990. január 2-án keltezett iratával dr. Jakab Antal püspök megbízott azzal, hogy Égei Lőrinc, a Teológia főkönyvelője segítségével az intézethez érkezett adományok átvételét és továbbítását kezeljük, olyan tényező, amelyet a Caritas indulásának történetében nem lehet figyelmen kívül hagyni. A szünet nélkül folyó munkában az akkori kispapok - köztük Bányász József, aki a kezdetektől mindmáig a Caritas-szervezet meghatározó egyénisége - éjjel-nappal rendelkezésre álltak és segítettek. A Teológia könyvelősé-gére és titkárságára - a már említett Égei Lőrinc mellett Ferenc Margit titkárnő közreműködésével - a mai Caritas első központi irodájaként tekinthetünk.

Öröm volt számomra húsz évvel ezelőtt ott lenni a Caritas-szervezet megalapítása felé vezető úton az első lépések megtételénél. Mi akkor közösen álmodtunk. Együtt álmodtunk néhai Jakab Antal püspökkel, ő pedig együtt álmodott velünk. Ezt tenni számunkra nem volt újdonság, mert az álomszövés terén már az azt megelőző évtizedben nagy gyakorlatot szereztünk a Teológia épületeinek felújítása, az intézet gazdasági életének megszervezése kapcsán. A húsz évvel ezelőtti közös álomból is valóság lett.

Boldog emlékezetű Isten szolgája Márton Áron méltó utóda, Jakab Antal megyéspüspök 1990. február 10-én keltezett 467/1990. számú körlevelében Ca-ritas Alba lulia: a gyulafehérvári egyházmegye szeretetszolgálata szervezete címmel elrendelte a Caritas-szervezet megalapítását, és működéséhez központi, illetve területi koordináló szervezetek felállítását írta elő. Néhány hónappal később, 1990 májusában a szervezet törvényszéki bejegyzése is megtörtént. Attól kezdve, hogy a munkát megkezdhette, a Gyulafehérvári Caritas intézményi szintre emelte az egyház egyik legfontosabb küldetését: a diakóniát, a szeretetszolgálatot.

Hittel, reménnyel, nagy lelkesedéssel, a közösség, a köz- és nem egyéni érdektől vezetve, összefogással leraktuk a Caritas-szervezet alapjait, amelyek -húsz év távlatából visszatekintve - szilárdnak bizonyultak. Igyekeztünk akkor is meghallani Isten üzenetét és azt tettekre váltani. Olyan alapokat akartunk lerakni, amelyek az evangélium szellemében kiállják a viharok és az idők próbáját. Jézus tanításának szellemében sziklára, és nem homokra építettük ezt a házat.

A húszéves jubileum alkalmából hálát adok Istennek, hogy ebben az alapozásban, építkezésben egy láncszem lehettem, és így szolgálhattam egyházamat, a közösséget és nemzetemet. Hálát adok az isteni Gondviselésnek, hogy már a kezdet kezdetén ebbe a munkába bevonta a linzi egyházmegye Caritas-szervezetét.

A legnagyobb segélyakció is a linzi egyházmegye Caritas-szervezetéhez fűződik: 1990 februárjában tizenhat teherautóval érkeztek meg Gyulafehérvárra. A szállítmányt hetvenkét személy és tizenhat személygépkocsi, mikrobusz és terepjáró, valamint egy üzemanyagszállító teherautó kísérte. Néhány hónappal később, 1990. június 11-én pedig átvehettem a linzi Caritas újabb jelentős adományát, egy Volkswagen kisbuszt, a gyulafehérvári Caritas első kisbuszát. Az átadás-átvételről szóló irat másolatát éppen a jubileumi ünnepséget megelőző napokban kaptam meg Alois Neubauer hörschingi barátunktól, aki számos alkalommal járt Erdélyben és hozta az általa összegyűjtött adományokat - köztük az említett kisbuszt is -, de aki egészségi állapota miatt az ünnepségen nem tudott velünk lenni.

A linzi Caritas-szervezettel később partneri kapcsolatot létesítettünk. Ennek eredményeként alakult ki a gyulafehérvári Caritas-szervezet struktúrája, amely mind országos, mind európai szinten példaértékű. És ennek az együttműködésnek köszönhető például a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon léte is, amelyről szintén együtt álmodtunk, s amely álomból ugyancsak valóság lett.

Rendkívül nagy örömömre a csíkszeredai jubileumi ünnepen a linzi Caritas-szervezet képviselői között köszönthettük a csapat akkori egyik nagy, kiemelkedő alakját, Mag. Fritz Mayerhofert, ugyanakkor a linzi egyházmegyés püspök, dr. Ludwig Schwarz képviseletében jelen volt Josef Mayr pápai prelátus, egykori Caritas-igazgató is, aki tolmácsolta a püspök üzenetét, továbbá Gabriele Eremie a linzi Caritas külügyi osztályáról, és Hieronyma Wagnermaier nővér szintén elkísérte a küldöttséget.

Hálát adok Istennek a Caritasnál dolgozó akkori munkatársaimért, akikkel mint egy nagy, összetartozó család dolgoztunk együtt. De hálát adok Istennek azért is, hogy a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház megálmodásában és annak valóra váltásában is szerepet vállalhattam, amely az egyre inkább csak az anyagiakat értékelő világunkban a szellemi, lelki, emberi, keresztény értékek fellegvára a főegyházmegye életében.

Köszönöm mindenkinek, akivel együtt a Caritas-szervezet megalakulását követő másfél évben, majd a Jakab Antal Tanulmányi Ház első évtizedében mások ügyét, mások javát szolgálhattam, és köszönöm azoknak, akik a szeretetszolgálat szervezetét mindmáig fenntartották, működtették, és fenntartják, működtetik ma is, mindenekelőtt Szász János volt és dr. Márton András jelenlegi igazgatóknak.

Kívánom a húszéves Caritasnak, hogy legyen a jövőben az elesett, védtelen, kiszolgáltatott, megalázott, rászoruló emberek segítője és védelmezője. Kívánom, hogy a Caritas munkatársai fedezzék fel ezekben az emberekben Krisztust, aki ma is így szól hozzánk: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). Kívánom, hogy ez a karitatív munka tegye az emberek életét elviselhetőbbé, vigyen fényt felhőkkel borított, gyakran napfény nélküli világunkba. Kívánom, hogy sikerüljön tenni azt, amiről a rákos beteg Gabriel García Márquez beszélt. A Száz év magány Nobel-díjas írója, amikor azt foglalta össze, hogy ha őt Isten még egy kis élettel megajándékozná, azt maximálisan kihasználná, többek között ezt mondta: „Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk."

Álmodjon a húszéves Caritas, álmodjanak a Caritas munkatársai, és vigyenek egyre több fényt világunkba, az emberek életébe! Ennek a szép szolgálatnak a teljesítői váltsák valóra a papköltő Mécs László szavait: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése