Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

a SZERKESZTŐSÉG: SZELLEMI, LELKISÉGI MŰHELY
Kicsi István SJ Horváth Árpád SJ-vel, A Szív főszerkesztőjével beszélget

 

Horváth Árpád SJ Szabadkán született, 1998-ban lépett be a jezsuita rendbe. Képzése során megfordult Rómában, Münchenben és Londonban is. Jelenleg a jezsuiták folyóiratának, A Szívnek a főszerkesztője. A lap megújulásáról és terveiről faggatjuk.

Kicsi István: Hogy kerültél A Szívhez? Miért épp a nyomtatott sajtót választottad?

Horváth Árpád: Írogattam, szeretek írni régóta. Volt egy blogom, amire voltak jó visszajelzések, különösen a diakónus-szentelésem körül nagyon sokan olvasták. Aztán van a magyar jezsuitáknak ez a majdnem 100 éves folyóiratuk, amivel kezdeni kellett valamit. A tartományfőnök kérte, hogy nézzük meg, látom-e értelmét, hogy továbbvigyük ezt a folyóiratot. Nem is olyan rég, az internet rohamos elterjedésekor egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy a nyomtatott sajtónak van jövője középtávon. Most már pontosabban láthatjuk, legalábbis a közeljövőt. Én azt gondolom, hogy bizonyos műfajnak, bizonyos minőségnek nyomtatva is van jövője, mert van olyan mondanivaló és műfaj, ami a monitoron egyszerűen nem jöhet olyan jól át, mint nyomtatásban. Ezért van az, hogy virágzik bizonyos műfajú nyomtatott sajtó, de ennek minőséginek kell lennie. A kulturális, a lelkiségi téma, akár még az ezoterika is olyan mű fajok, amelyeket az ember inkább nyomtatott formában olvas, például elalvás előtt, vagy vonaton, ha éppen utazik, vagy szabadnapján a teraszon, miközben művelődik, szellemileg, lelkileg is épülhet. Én azt láttam, hogy A Szív folyóiratból ki lehet hozni valami ilyesmit, így kerültem ide. A szerkesztőséget akkor, három évvel ezelőtt, egy süllyedő hajóhoz hasonlíthatnám. Nem azért, mert rossz volt A Szív száz éven át, véletlenül sem, sőt, egy nagyon ütős hetilap volt kezdetben, de megváltoztak az idők, a lap viszont nem tudott lépést tartani a változásokkal. Most a visszajelzések arról szólnak, hogy ezt a lapot már sokkal szélesebb körben is el lehetne adni. Minőségi lelkiségi írásokat, nagyon jó képanyaggal, nagyon jól tálalva, megragadva az emberek figyelmét, el lehet adni. Ebbe a műfajba bele kell tanulni, és úgy érzem, hogy itt értünk el sikereket. Harmadik éve vagyok főszerkesztő, azóta hétszáz új előfizetőnk lett, ami ahhoz képest, hogy sokan elsiratják a nyomtatott sajtót, eléggé jó eredmény.

K. I.: Milyen változás van a lap stílusában? Mit jelent az, amire azt mondod, hogy minőségi?

H. Á.: Nem volt ez mindig süllyedő hajó, az utóbbi tíz évben nevezném annak. Egy valóságos néplap volt korábban, nem is mondhatta elkötelezett magyar katolikusnak magát az, aki A Szív hetilapot nem forgatta. Kétszázezres példányszáma volt 1950-ben, betiltása előtt. Ma az egész országban nincs olyan sajtótermék, amelynek ekkora példányszáma lenne. Azután külföldön jelent meg, a szórványmagyarság lapja volt negyven éven át, arculata tehát folyton változott. Amikor a szerkesztőség visszaköltözött a kanadai Torontóból Budapestre, A Szív ismét nagyon fontos területet fedett le: az első katolikus családi lapok egyike volt Magyarországon. Újságíróink nagyon ráálltak arra, hogyan lehet a gyereket nevelni, a hitet átadni, a lelkiéletbe bevezetni, anyák, apák viszonyáról volt szó, akkor indult a Szentjánosbogár jezsuitákhoz közelálló katolikus közösség is, az ő szócsövük is volt A Szív, tehát az akkori körülmények között nagyon fontos szerepet töltött be. Ez volt a kilencvenes évek elején. Csakhogy a kilencvenes évek végére megjelent másik öt katolikus családi magazin, nagyon jó magazinok, amelyek ma is léteznek. Ők is arra a vonalra álltak rá, amelyen A Szív is próbálkozott. És nagyon jól tették, mert a keresztény szórakoztató irodalomnak, egyféle keresztény Nők Lapja műfajnak van létjogosultsága Magyarországon, az emberek meg is veszik több ezer példányban. A részünkről azonban ekkor felmerült a kérdés, hogy célszerű-e nekünk, jezsuitáknak egy ötödik, hatodik vagy hetedik ilyen családi magazint szerkeszteni, vagy valami újjal próbálkozzunk? Az új mellett döntöttünk. Úgy látom, hogy amire most törekszünk, arra jelenleg nincs példa a magyar keresztény sajtóirodalomban. Szeretnénk egy komolyabb hangvételű, de még mindig olvasóbarát megjelenésű folyóiratot - szeretek folyóiratról beszélni, nem magazinról - kiadni lelkiségi és kulturális témában, amely az akadémikus hangvételű, lábjegyzetes folyóiratok és a szórakoztató keresztény magazinok között helyezkedik el.

K. I.: Hogy látod, a jelenlegi magyar katolikus sajtóban sikerül A Szívnek ezt a szerepet betöltenie, vagy lehet számítani konkurenciára?

H. Á.: Egyelőre nem látom, hogy mások is próbálkoznának ezzel, mert vagy az akadémikus hangvételű folyóiratok vannak, minden valamirevaló tanszéknek van már egy, vagy az imént említett új keresztény szórakoztató családi magazinok. A kettő között, azt látom, nincs másik, hozzánk hasonló folyóirat. És nemcsak arról van szó, hogy műfaj szempontjából egyedülálló a mi irányunk, amely felé most elindultunk, hanem abban is sajátosak vagyunk, ahogy a mondanivalónkat tálalni szeretnénk. Tudatosan törekszünk egyfajta nyitott stílusra, nyitott nyelvezetre, mindenféle egyházias, belterjes nyelvezet mellőzésére. Nálunk nincs atyázás, és nagyon vigyázunk a számunkra, elkötelezett hívők számára evidens fogalmakkal is. Azokat a szavakat, amelyeket a templom falain kívül széles körben már nem használnak, mi is mell ő zzük, illetve gondosan megmagyarázzuk. Nagyböjti számunk központi témája például a „kiengesztelődés" volt. Egy tipikus vallásos szó, amit már nem nagyon értenek. Ezenkívül nagyvonalúságra törekszünk, ami a képeket és a szöveg tördelését illeti. Az internet világának állandóan villogó, klikkelésre hívó impulzusaival szemben mi szeretnénk egy letisztult alternatívát jelenteni, szeretnénk, ha az embernek pihenés lenne a mi szövegeinket olvasni. Forrás és felüdülés. A cél tehát, hogy közvetlen hangvételű, de mégis igényes, kellő kompetenciával megírt szövegeket adjunk olvasóink kezébe valóban szép kivitelezésben. Ezért még a képekért is inkább fizetünk. Szeretnénk elérni, hogy azoknak, akiknek kezébe, kerül A Szív, az első benyomásaik között legyen, hogy ez egy szép lap, ezt jó olvasni, jó benne elidőzni. Azt hiszem, ezt bizonyos mértékig már el is értük. A képek sokat segítenek ebben. A visz-szajelzések alapján A Szívet jó olvasni. Figyelemfelkeltő, de nem tolakodó, a képanyag is visszafogott, nincsenek egész oldalas képek. Egyelőre reklámok sincsenek A Szívben. Nem vagyunk tehát bulvárlap, csak olvasóbarát.

K. I.: A tíz évvel ezelőtti A Szívet nézve mostanra az olvasóközönség is változott?

H. Á.: Az olvasóközönség folyton változik, az viszont megnyugtató, hogy az eléggé látványos átalakulás ellenére sem voltak tömeges lemondások. Ha tízéves távlatban nézzük, de elég lenne ötéves távlatban is nézni, azt gondolom, hogy nehéz ráismerni a mostani A Szívre. Egyrészt akár négy-öt oldalas tanulmányokat is közlünk már, persze nagyon ügyesen tálalva, mint már említettem. Ehhez képest a régi folyóirat csak kisebb karcolatokat hozott. Ez már eléggé feltűnő különbség lehet. És tematikus számaink vannak. Mindenesetre őszintén törekszünk arra, hogy lehetőleg a régi olvasóinkat is megtartsuk, nekik is szóljon A Szív. Ez nem lehetetlen. Például mindig egy imával kezdünk, a hónap imájával, és ez mindenkihez szól, azokhoz is, akik korábban még egyféle jámborsági lapként ismerték meg A Szívet. Az viszont tény, hogy a szerkesztés során most inkább azokat tartjuk szem előtt, akik öntudatos, támpontokat kereső, a keresztény üzenetben hívő embereknek számítanak. Ha az utóbbi két-három évet nézem, akkor azt kell mondanom, eléggé átfogónak tűnhet az átalakulás, de ez nálunk nem egyik hónapról a másikra történt.

K. I.: A visszajelzések alapján kik olvassák a lapot? Milyen korosztály? Milyen csoportok, rétegek?

H. Á.: Kezdetben szerettem volna a minél fiatalabb, az egyetemista korosztályt megszólítani, de be kell látnom, hogy itt egy kicsit túllőttem a célon. A Szív melléklete viszont, a Szentjánosbogár kifejezetten a fiatal felnőtteknek szól. Aki egy országos terjesztésű, anyagilag is konszolidált lapot szerkeszt, számolnia kell vele, hogy nem az egyetemisták fogják eltartani a lapot. Nem hinném, hogy egyetemistáktól elvárható lenne, hogy előfizetői legyenek egy lelkiségi-kulturális havilapnak, ami 410 forintba kerül, holott egy jó hideg sör ára nagyjából ugyanennyi. Ez így durva lehet, de hát legyünk megértőek. Persze közöttük is vannak, akik forgatják, és ennek nagyon örülök, de az új előfizetőink zöme inkább a 25 és 50 év közötti korosztály tagjai közül kerül ki. Ez egy olyan életkor, amikor az ember már dolgozni kezd, rááll az életpályára, kezd kialakulni az életformája, a karrierje, a családja, már épül a ház, már van felesége vagy férje. Ezeknek az embereknek már lesz igényük, hogy néha leüljenek, keressenek egy nyugodt sarkot, egy szabad fél órát, hogy lelkileg, szellemileg is épüljenek. Az egyetemisták esetében az a normális, ha teljes gőzzel megy a tanulás, vagy ha az nem, hát udvarolnak, gyűrik a fiatalok szokásos életét. A szükséges gyors információkat pedig felszedik az interneten. Azt hiszem, meg kell értenünk őket, és inkább azon kell gondolkodnunk, hogy akik mégis olvasnák a folyóiratunkat, azoknak hogyan tudunk jelentős kedvezményt biztosítani. Mindez nem azt jelenti, hogy az egyetemista korúak számára nincs mondanivalónk. Egyáltalán nem ezt akarom mondani. Őket is szem előtt tartjuk, amikor szerkesztünk. A célközönségünk azonban elsősorban azok az értelmes fiatal felnőttek, akik már valóban elindultak az életben, és mindenek ellenére hisznek abban, hogy kétezer éves keresztény hagyományunkban azért elég sok bölcsesség felhalmozódott, ami segítségükre lehet a mindennapi életben. Ebből a hagyományból kiindulva tehát, és persze a hit élményére támaszkodva szeretnénk korunk embere számára kohéziós erőt jelenteni, amelynek segítségével összeállhat egy világkép, és így támpont lehetünk számukra. Szeretnénk rámutatni arra, hogy korunk széttöredezett, atomizálódott körülményei között is megcsillan valami abból, ami Istenre utal, ami Istentől van. Mi hisszük, és erre szeretnénk rámutatni, hogy Isten jelenléte továbbra is megnyilvánul a mindennapi életünkben, a kultúránkban, a nagyon személyes imaéletünkben, a családunkban, és ezt észre is lehet venni. Ha például a családi életet vesszük alapul, nagyon népszerű az AnyaApaGyerekek című rovatunk, ahol azzal foglalkozunk, hogyan lehet a hitet továbbadni, hogyan lehet elengedni és megtartani a gyerekeinket, hogyan lehet vigyázni rájuk, és hogy mindebben hol van Isten. Nagyon népszerűek az Imaélet rovatunk írásai is: Mit jelent az ima? Hogyan imádkozzon ma egy fiatal? Hogyan fejlődik a hitünk? Milyen az érett hitt milyen a kamasz hit, milyen a felnőtt, de még nem érett hit? Különböző imaformákra szeretnénk felhívni az olvasóink figyelmét, és erre nagyon nagy igény van. Szeretnénk egy életmód rovatot is, ez most egyelőre értékleső rovatként fut, ahol szintén arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a lélek a különböző élethelyzetekben hogyan mozdul, hogy fújdogál a Lélek különböző helyzetekben, sportolók, művészek, újságírók, írók, de a technikumban élő emberek életében is. És persze van az aLapgondolat rovatunk, ahol mindig egy-egy témát feszegetünk különböző megközelítésből.

K. I.: Említetted, hogy tematikusak a számok. Ez mennyiben kockázat? Mi van akkor, ha az a konkrét téma épp nem érdekli az olvasót? Azt a havi A Szívet nem fogja elolvasni?

H. Á.: Ez jogos felvetés. Az a helyzet, hogy mi egy negyvenoldalas lap vagyunk, és így nehéz helyet szorítani más anyagnak is, ha egy témát valóban körbe akarunk járni és különböző oldalról megvilágítani. De reményeink szerint bővülni fogunk. Egyébként most sem rezonál rá minden rovat a főtémára. Vannak olyan írások, amelyek másról szólnak. Ha nyolcvan vagy száz oldalon tudnánk megjelenni, mint más lapok, akkor nyilván egy-egy témát meg lehetne világítani 20-30 oldalon, és azzal már eléggé átfogó képet lehetne adni. Remélem, hogy sikerül a bővülés, és azt is, hogy mindig lesz olyan téma, amiért az olvasóink megveszik a lapot. Ha másért nem, legalább azért a személyes imáért, amit a lap elején közlünk, amelyet a jezsuiták valóban átimádkozva írnak meg. Vagy a szép képekért. Vagy van egy Szépírás rovatunk, ahol mindig egy szépirodalmi részlettel vagy novellával világítjuk meg az adott témát. Már ezért is érdemes megvenni A Szívet. Vannak olyan olvasóink, akik nagyra becsülik a folyóirat hátsó oldalán látható igényes naptárat. Vannak tehát már most is olyan oldalaink, amelyek garantálják a változatosságot az adott témához képest.

K. I.: Mostanában az egész Kárpátmedencében elkezdtetek terjeszkedni...

H. Á.: A Szív negyven évig főleg határon túli, tengeren túli folyóirat volt, a szórványmagyarság lapja. Amikor még nem volt internet, skype vagy mobiltelefon, tényleg ez tartotta a lelket, a hitet, a reményt a messzire szakadt emberekben. A rendszerváltás után a lap Magyarországon próbált meggyökerezni. Igen, most vannak próbálkozásaink, van egy Hét határ programunk. Szeretnénk elküldeni az újságot az összes szomszédos országba, ahol jelentős számban élnek magyarok. Jelenleg mindenhol vannak olvasóink a Kárpát-medencében. Most volt az erdélyi akciónk a tavalyi év második felében. Sikerült összeállítanunk egy több mint 500 címből álló listát, akiknek három hónapon át küldtük a folyóiratot, hogy ismerkedjenek vele, és utána felajánlottuk az előfizetés lehetőségét. Nagyon jó volt a visszajelzés, több mint száz új előfizetőre tettünk így szert, és én azt hiszem, hogy ez igen jó eredmény így első próbálkozásként. Főleg plébánosokról van szó, akiket így elsőnek megszólítottunk, de szeretnénk, hogyha az olvasóközönség nemcsak klerikusokból állna Erdélyben sem. Szeretnénk megszólítani az elkötelezett keresztényeket, nem is feltétlenül csak a katolikusokat. Remélem, a próbálkozásaink sikerrel fognak járni.

A Délvidéken is volt egy nagyon sikeres akciónk, ott is százon felül van az előfizetőink száma, az arány tehát még jobb is, mint Erdélyben, hiszen a Délvidék sokkal kisebb. Aztán Felvidéken is vannak előfizetőink. Kárpátaljával kellene még próbálkoznunk, ott néhány olvasónk van csak, sajnos. Meg aztán vannak Horvátországban és Szlovéniában is olvasóink.

K. I.: Hogy fogadják ezeken a területeken a lapot? Vannak-e hasonló lapok az említett térségekben, vagy A Szív újdonságnak számít ott is ezzel a stílusával?

H. Á.: Én úgy érzem, hogy Erdélyben is egy olyan területet fedünk le, olyan kérdésekre és olyan módon igyekszünk választ adni, amelyekkel és ahogyan mások nem próbálkoznak. Ez pedig az a nyitottság, ami jellemző ránk. Nem szeretnénk konkurenciát jelenteni a helyi magyarság lapjainak, Magyarországon sem ezt tesszük. Úgy látom például, hogy az erdélyi Keresztény Szóban a hangsúly nagyon azon van, ami helyi, a helyi egyház problémáin és reményein. Azt hiszem, hogy nagyon is érthető, ha Erdélyben van egy olyan katolikus lap, amely lehozza egy-egy plébánia történetét a Kárpátokban, igyekszik tárgyilagosan és részletekbe menő módon is utánajárni múltnak, jelennek, a jövő lehetőségeinek. A Keresztény Szó a helyi egyház pulzusát próbálja tükrözni, és ez nagyon fontos. Ebben mi nem lehetünk és nem is szándékunk konkurenciává válni. Ezzel persze egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy A Szív nem fog erdélyi témákat felvetni, de nyilván soha nem tudjuk majd ezt úgy tenni, mint egy helyi lap. Amit mi tudunk ajánlani, az a nyitottság, az ablakszerep, és nem is csak olyan értelemben, hogy mi van a román határon túl, hanem ahogy Magyarországon is a nyitottságra törekszünk. Ahogy egy-egy kérdést megvilágítunk, Erdélyben is lehet az olvasók számára érdekes.

K. I.: Hogy látod, mennyire kell az egyháznak a médiában szerepet vállalnia? Legyen szó írott sajtóról vagy más médiumról. Mennyiben lehet eszköz ez a lelkipásztorkodásban?

H. Á.: Én sokáig azt gondoltam, hogy inkább a már meglévő sajtótermékekbe vagy médiumokba kellene belépni és ott dolgozni. Magyarországon jelentős számban vannak olyan médiumok, nem is csak írott sajtó, ahol nagy jóindulattal fogadnak bennünket, és még nem is csak a kereszténység felé nyitottnak mondható orgánumok. Tehát van egyféle nyitottság.

Ugyanakkor a pár éves tapasztalatom alapján azt gondolom, más az, ha megjelenik egy-egy jó beszélgetés a hitünket érintő témában mondjuk egy kulturális hetilapban, vagy valamelyik internetes portálon, vagy televízióban, rádióban, és megint más, ha van egy szerkesztőség, van egy szellemi műhely - ennek szeretném tekinteni hosszú távon a szerkesztőségeket -, amely köré gondolkodó és hitükben őszintén kereső emberek csoportosulnak, és ők hoznak valamit, ők szerveznek egy beszélgetést, egy találkozást, egy író-olvasó találkozót. Ez minőségileg egy akkora többlet, hogy ezt nem tudja helyettesíteni az, hogy szétszórva más médiumokban itt-ott megjelenik egy hír, beszélgetés egy-egy adott, kereszténységet, hitünket érintő témában. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy kialakuljanak ilyen szellemi műhelyek. Ez már látszik egy keresztény blog esetében is, akik ott kommentelnek, azokból kialakul egy csoport, oda állandóan visszajárnak, és ha arctalanul is, de megismerik egymást. Nem szeretném azt mondani, hogy ez így közösségépítő jellegű, mert már eléggé lejárattuk a közösség szót, a fontos inkább az, hogy a szerkesztőségek szellemi, lelkiségi műhellyé válhatnak, még egy blog is, egy jó internetes portál is, nem beszélve komoly folyóiratok szerkesztőségéről, televízió-, rádióműsorok szerkesztőségeiről. Ennek van létjogosultsága és megítélésem szerint jövője is. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy az elkötelezett keresztény köröknek legyenek saját médiumaik.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése