Vissza a tartalomjegyzékhez

Tamási Zsolt

II. RÁKÓCZI FERENC VALLÁSOSSÁGA

 

The piety of Ferenc Rákóczi

Ferenc Rákóczi II. insisted on his Catholic faith inherited from his family during all his life. First a Franciscan, then a Jesuit was involved in his upbringing and education. He also knew Jansenism. In his writings the can get a picture of his religious beliefs and religious practice largely influenced by Jansenism. Due to one of his wife's relatives Ferenc Rákóczi became devoted to the idea of religious tolerance. He also believed that the nation needed to be united. In order to achieve this goal he tried to bring the religious problems to an end by his own contribution and service. All these are reflected in his writings, in his journal that he kept writing all his life.

 

II. Rákóczi Ferenc fejedelem vallásossága tanulmányozásának a legkényelmesebb és a legegyszerűbb módszere a száműzött fejedelem saját írásainak, a Vallomásokban és Fohászaiban leírt mélyen vallásos lelkületet tükröző írásoknak az elemzése jelentheti. Tudjuk viszont, hogy így elsősorban csak arról a vallásosságról kapunk egyértelmű képet, amely a bujdosó II. Rákóczi Ferencben a grosbois-i magányban, a kamalduli szerzetesek között, a janzenizmus hatásaként alakult ki. A szabadságharc után az Angliába készülő Rákóczi ugyanis, miután a minisztérium nem engedte partra szállni, francia földre érkezett. Az udvari életet hamar megunva, XIV. Lajos halálát követően a grosbois-i kamalduliakhoz költözött. Itt a janzenizmussal érintkezve fejlődött mély érzésű vallási íróvá. Szent Ágoston mintájára írta meg Vallomásait. Ezt viszont mint misztikus-aszketikus művet a katolikus egyház helytelenítette, mire ő azt a hívő alázatosságával vissza is vonta.¹ Végakarata az volt, hogy halála után szívét és kéziratait a grosbois-i kamalduliakhoz küldjék.² Ez utóbbi bizonyítja szoros kötődését ehhez a lelkiséghez, ami természetesen magyarázza korábbi életéről szóló visszaemlékezéseinek szubjektív voltát is.

Mindebből kiindulva II. Rákóczi Ferenc vallásosságának változásait olyan formában igyekszünk nyomon követni, hogy megvizsgáljuk élettörténetének változásait és a szabadságharc története során hozott valláspolitikai intézkedéseinek hátterét, hogy végül a bujdosás évei alatt formálódó vallásosságát értékelhessük. Így egy időben keresünk választ nemcsak a vallásosságára, toleranciájára, hanem „katolikusságára" is, hiszen amint Vallomásaiban ő maga megfogalmazta, „azzal vádoltak igen sokan, hogy sokat tettem az igaz hit kárára, de emiatt mindeddig nem vádolt a lelkiismeret."³

II. Rákóczi Ferenc I. Rákóczi Ferencnek és Zrínyi Ilonának gyermeke, a kivégzett Zrínyi Péter unokája, az erdélyi fejedelmek leszármazottja, a kuruckirály Thököly Imre mostohafia. Katolikus hitét gyakorló vallásos családban született 1676. március 27-én. A kor szokása szerint születése nyolcadik napján meg is keresztelték.⁴ Annak ellenére, hogy édesapját korán, hathónapos korában elvesztve árvaságra jutott, istenképének atyai vonása nem sérült. Kisgyerekként nők nevelték. Édesanyja, az akkor 33 éves Zrínyi Ilona és nagyanyja, a 47 éves Báthory Zsófia - aki későbbi visszaemlékezése szerint „szent életű volt" - egymással versengve nevelték a kis árvát. 1681-ben a mintegy ötéves kisgyereket Badinyi János ferences gondjaira bíz-ták.⁵ Gyerekként ismerte Canisius Kiskatekizmusát, elsajátította a vallásos alapismereteket.⁶ A Kassán 1674-ben kiadott Ábécéskönyve mindent tartalmazott, amit a vele egykorú, iskolába induló gyereknek ismernie kellett. Az ebből megtanult katekiz-musi igazságok ugyanúgy keretet biztosítottak felnőtt keresztény életének, mint a gyermekkorában tanult imádságok. Az öregedő fejedelem írásaiban gyakran visszatérnek az ábécéskönyv és a gyerekkor imái.⁷ Miután édesanyja, Zrínyi Ilona 1688-ban feladta Munkács várát, Rákóczit Neuhausban (Jindrihuv Hradec) nevelték a jezsuiták a császár rendelkezése szerint. A Mária Kongregációba is belépett. Vallomásaiban beszámolt arról, hogy éjszaka is felkelt, hogy a Boldogságos Szent Szűz offíciumát elmondhassa. Az általa alapított rodostói katolikus templomot a hagyomány szerint a Boldogságos Szűz tiszteletére emelték, búcsúját Nagyboldogasszonykor tartották. A főoltár képe a számkivetésre való tekintettel a fájdalmas Szűzanyát ábrázolta. Arany-, ezüst- és rézpénzeit a Patrona Hungariae képe díszíti.⁸

Prágába menve fontolgatta, hogy belép a jezsuita rendbe. Hangzatos, hogy a császári terv szerint ha Rákóczi Ferenc és nővére szerzetessé lett volna, a családi vagyont a jezsuiták öröklik, ám az az igazság, hogy maguk a jezsuiták nem javasolták neki a lépést.⁹ Rákóczi Ferenc jezsuita szellemben végezte ugyan tanulmányait, viszont Bécsben hamar megismerkedett a társasági élet örömeivel és a janzenista gondolkodással. Házasságkötése után Sáros megye főispánjaként igyekezett a birtokait rendezni. Feleségével, Hessen-Rheinfelsi Charlotte hercegnővel felső-magyarországi birtokaira költözött. Ekkor olvasta felesége családja egy tagjának, Ernő hercegnek a vallások egyesítéséről szóló könyvét, ami hozzájárult benne a vallási tolerancia megalapozásához. Rákóczi a bujdosásban írt Emlékiratok bevezetőjének megfelelően abban is reménykedett, hogy át tudja téríteni a protestánsokat a katolikus hitre: „Reméltem, hogy az idők folyamán helyreállítom a lelkek egységét és így szelíd és békés utakon visszavezethetem az elkülönült vallásokat az igazi katolikus egységbe."¹⁰ A bécsi udvar ellen forduló lázadást eleinte nem támogatta, de a közhangulattól nem szabadulhatott.¹¹ Közismert elfogott levele után a bécsújhelyi fogságából a császárné és a jezsuiták dolgozták ki szabadulását.¹²

1703-ban a szabadságharc élére álló II. Rákóczi Ferencnek többször kellett a vallásilag megosztott Magyarországon és Erdélyben is valláspolitikai kérdésekben állást foglalnia, döntenie. Az egyik leggyakrabban idézett döntése az 1705-ös szé-csényi országgyűlés jezsuitákat kitiltó határozata. Cserey Mihály Erdély históriája című könyvében egyenesen Rákóczi szájába adja a jezsuiták kártékonyságát összefoglaló választ, kiemelve: „Isten csudálatos vezérlésiből pápista emberrel mondatá ki az igazságot, és a jezsuitáknak minden istentelen praktikájokat napfényre vele kiadatá."¹³ A szécsényi országgyűlés ultimátumként fogalmazta meg, hogy a magyar jezsuita kollégiumok önálló provinciává alakuljanak. Az ország vallási klímájának változása, a katolicizmus felé való tolódása és a jezsuita rend erősödése csak Pázmány Péter érseksége alatt, különösen a katolikus Eszterházy Miklós nádorrá választásával következett be. A sorra alakuló jezsuita kollégiumok között találjuk a Sárospatakon az ide visszavonult Báthory Zsófia segítségével 1662-ben alapított missziós állomást, amely 1666-ra rendházzá alakult. A Thököly-felkelés a jezsuiták nagy részét újra elűzte az országból, így önálló magyar provincia nehezen alakulhatott, bár a nehézségek ellenére is ezt a magyar jezsuiták kérelmezték az 1649-től szinte minden harmadik évben megtartott tartománygyűlésen. A részükről megfogalmazott indoklás a leggyakrabban az osztrák rendtartomány példátlanul nagy kiterjedése (magába foglalta Provincia Austriae néven a tiroli és a németországi birtokokat leszámítva valamennyi Habsburg-tartomány rendházát), valamint a több mint ezer tag mellett a németek és a magyarok közti ellentéteket is felsorolta. A kérést a provincia vezetése minden alkalommal a császár ellenkezésére hivatkozva utasította el. Tekintve, hogy 1705-ben az országgyűlés ilyen jellegű kérése is eredménytelen maradt, a jezsuitákat kiutasították az ország-ból.¹⁴ A kiűzés okai közt megemlítik, hogy a jezsuiták nem voltak hajlandóak letenni az esküt a konföderációra sem. A német rendtagok ennek megfelelően 1706. június 23-án elhagyták az országot, míg a magyar rendtagok folytathatták tevékenységü-ket.¹⁵ Tehát sarkított az a megfogalmazás, amely a jezsuiták szécsényi kitiltásáról beszél. Rákóczi az őt nevelő, sőt bécsújhelyi börtönéből a szökését segítő, általa is tisztelt rendnek csak részleges száműzetéséhez járult hozzá.¹⁶ Az országban maradó rendtagok működésüket egyes helyekre korlátozták, s ott is csak tanítással foglalkozhattak. Harminc rendházat zártak be, 268 rendtagot utasítottak ki az országból pápás-németes magatartás címen. Hat vármegye¹⁷ tiltakozott e határozat ellen. A kérdéssel kapcsolatosan az 1706-ban megjelent Responsio¹⁸ kiemelte, hogy a jezsuita rend veszedelmes mind a katolikus egyházra, mind a vallásszabadságra. A Responsio szerint ugyanakkor helytelenül hat a tudományokra, az iskolákra, ahol csak a „barbár" jezsuita latint oktatják, a skolasztika kerül előtérbe. „Skolasztikus teológia és filozófia, ez nálunk a tudomány teteje, melyek az ősi egyház csodákkal tündöklő korszakában ismeretlenek voltak"¹⁹ - fogalmaz a Responsio. A Responsiót viszont a történetírásban elterjedt nézetekkel szemben nem maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem, hanem Ráday Pál írta.²⁰ Így, még ha főbb mondanivalójában egyet is ért a fejedelem véleményével, mégsem kizárólagosan azt tükrözi.

A szécsényi országgyűlés a jezsuita kérdés mellett más, fontos egyházpolitikai döntéseket is megfogalmazott. Az 1681-es törvények a protestánsok magyarországi vallásgyakorlása szempontjából különbséget tettek az artikuláris és nem artikuláris megyék között. Vagyis a protestánsok csak megszabott (artiku-láris) helyeken tarthattak templomot és papot. Ezt a korlátozást megszüntette a szécsényi országgyűlés. Kimondták a három bevett felekezet²¹ szabad vallásgyakorlását, s életbe léptették a protestánsok vallásszabadságát biztosító régi törvényeket. Rákóczi mindent megtett azért, hogy a nemzetet egységes szellemben együtt tartsa, s ennek szolgálatában a vallási ellentétek megszüntetését is megpróbálta. Nem csak politikai célból, belső szükségletből is eltiltotta az 1705-ös szécsényi országgyűlésen, hogy a földesúri jog színe alatt valaki is a lelkiismereteken uralkodjék. A vármegyékbe vegyes bizottságokat küldött, hogy a templomokat a földesúri jogtól függetlenül a többségi felekezet kaphassa meg, miközben gondoskodtak a kisebbség istentiszteleti helyének biztosításáról is. Toleranciája ugyan nem válhatott a nemzet által is követett irányelvvé, de azt elérte, hogy a szabadságharc ideje alatt a vallási ellentétek nyílt formában nem törtek ki.²²

A szécsényi országgyűlés után a marosvásárhelyi vártemplomban tartott 1707-es országgyűlésen a protestáns rendek újra csak kérték a jezsuitáknak - immár Erdélyből történő - kitiltását is. „Nevezetes, hogy a Kalvinista urak az itt tartott [Commutian] erélyesen követelték, hogy miként az Anyaországban történt, ugy Erdélyből is a Jézuitákat távolítsák el; a marosvásárhelyi ház, amit Bóér Simon adományozott vala a missionak, a családnak adassék vissza. De Rákoczi valamint ezen javaslatokat, ugy minden más a kath. egyházat bántó határozatokat visszautasította" - olvasható a marosvásárhelyi jezsuita domusban.²³

A jezsuiták visszatérése 1702-ben hivatalossá vált. Ez ellen a protestáns rendek tiltakoztak. Rákóczi nagyvonalú, toleráns valláspolitikája visszhang nélkül maradt az erdélyi rendeknél,²⁴ akik a jezsuiták kitiltásának kérése mellett mereven elzárkóztak a katolikus püspökség visszaállításának javaslatától is. Maga Rákóczi így emlékszik erre vissza: „néhány nap alatt mindent elrendeztünk, kivéve, hogy sohasem tudtam a rendeket rábírni, egyezzenek bele a katolikus püspök bejövetelébe. Pedig minden bevett vallásnak volt püspöke, a törvények teljes egyenlőséget írnak elő köztük egy uniónak nevezett törvény alapján, amely elég súlyos büntetéseket foglal magába megszegői ellen. Érveket hoztak fel a püspök befogadása ellen, ezeket megcáfoltam... de végül teljesen el kellett állni ettől a cikkelytől." Felsorolásszerűen szükséges vázolni, hogy a katolikus Rákóczi miért tartotta sérelmesnek a katolikus püspök hiányát Erdélyben. Erdélyben Bornemissza Pál püspök kiűzetése és az 1556-os szászsebesi országgyűlés rendelkezései óta katolikus püspök nem tartózkodhatott, annak ellenére, hogy a katolikus felekezet is bevett vallásnak számított. 1598-ban ugyan Naprágyi Demeter egri kanonokkal a püspökség rövid időre helyreállt, de neki is távozni kellett Erdélyből 1601-ben. 1618-tól a magyar király választott püspököket nevezett ki, akik anélkül, hogy joghatóságukat gyakorolhatták volna, igyekeztek papokat nevelni az erdélyi egyházmegye számára, ahova ők maguk nem jöhettek be. Ezzel párhuzamosan Bethlen Gábor és utódai vikáriusokat neveztek ki, akik sem a magyar király által kinevezett püspökök helynökei, sem pedig a középkori erdélyi püspökök jogutódai nem voltak, viszont az egyházmegye vizitációját ellátták, képviselték a fejedelem irányába a katolikus egyházat. Rákóczi szabadságharca idejében Szebelébi Bertalan (1678-1707) és Antalfi János (1707-1712) voltak az erdélyi vikáriusok.²⁵ A törökök kiűzése után az erdélyi állapotokra jellemző volt, hogy amikor 1697-ben a magyar király által kinevezett Illyés András erdélyi püspök a magyar királynak alávetett püspöki széket Erdélyben el akarta foglalni, az erdélyi kormányzótanács kiparancsolta a püspököt Erdélyből.²⁶ Így csak két vizitációs körutat tehetett.²⁷ Rákóczinak sem sikerült elérni a püspökség helyreállítását, hiszen leszavazták.²⁸ A beiktatott fejedelem toleranciájának bizonyítéka, hogy az országgyűlést követően, 1707 májusában Brenner Domokos szepesi prépostnak - akit a pápához küld követségbe - adott instrukciójában olvasható javaslata az erdélyi püspökség visszaállításáról feltételes, a rendek beleegyezésétől teszi azt függővé.²⁹ Ez a tolerancia és a másság őszinte tisztelete természetesen együtt járt saját hitéhez való őszinte ragaszkodásával is. Nem meglepő, hogy beiktatásakor a vallásos szertartáson csak katolikus templomban volt hajlandó részt venni. A vásárhelyi domus historia tanúsága szerint „az instel-latiora való előkészületeknél a kálvinisták követelték, hogy az instellatio vallásos része templomukban legyen. Rákoczi kijelentette, hogy azonnal Daciából eltávozik s az anyaországba tér vissza, ha kálvinista templomba viszik. A vallási szertartás helyéül a jezsuiták kis templomát jelölte ki."³⁰

Rákóczi méltányos valláspolitikája hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus papság a kezdeti bizonytalanság után lelkesen támogassa a szabadságharc ügyét. A mellé álló papság zöme az 1708-as trencséni csatavesztés után is, bár ekkor már biztosra vehető volt a szabadságharc bukása, hűséges maradt Rákóczihoz. A papság jelentős része csak akkor állt el a felkelés ügyétől, amikor 1709-ben I. József politikai nyomással a pápát olyan rendelkezés kibocsátására kényszerítette, amely minden papnak megparancsolta, hogy egy hónapon belül térjen vissza a király hűségére.³¹

A Vatikán és II. Rákóczi Ferenc megromlott kapcsolata sokkal inkább a politikai kérdések következménye, mintsem vallási indíttatású volt. A pápa és Rákóczi közti politikai jellegű ellentét a janzenizmus miatt vallási jellegűvé is alakult, pedig Rákóczi maga többször kiemelte, hogy ragaszkodik az igaz hithez, az „ortodoxiához", viszont valójában a politikai háttér volt a meghatározóbb. XI. Kelemen pápa a szabadságharcot kezdettől lázadásnak tartotta, s 1707-től egyértelműen az osztrák császár mellé állt. A pápa 1707 decemberében brévében szólítja fel a magyar katolikus papságot, hogy álljon el Rákóczitól.³² Ez a brévé az ónodi interregnumot ítéli el. A császárral szemben harcoló Rákóczi abban reménykedett, hogy a pápa franciabarát, s ennek megfelelően őt támogatni fogja. A spanyol örökösödési háború katonai eseményei viszont a pápa és az osztrák császár megbékélését eredményezték annak ellenére, hogy a spanyol trónon a pápa eredetileg a francia Bourbonokat támogatta. 1706-ban viszont az osztrák császári seregek a pápai államon keresztül a Spanyolországhoz tartozó Nápolyba indultak, s 1707-ben sikerült is a pápai csapatok ellenállását legyőzniük. Így a pápa Habsburg Károlyt is kénytelen volt elismerni spanyol királynak. Tekintve, hogy a francia és az osztrák jelöltnek is megadta a katolikus címet, a franciák és a spanyolok egyaránt megharagudtak. Így maradt a kibékülés lehetősége az osztrákokkal, ami természetesen magával hozta a Rákóczit támogató magyar papság elleni brévé kiadását is. Károly spanyol királyként való elismerése és a pápai állam területéről történő császári csapatok visszavonulása után írta alá a pápa 1709. január 15-én a Józseffel kötött megállapodást. Ezt követően 1709. augusztus 17-én újabb brévét adott ki, amelyben kifejti: „a pontifex [...] a legsúlyosabb büntetésekkel szólítja fel és kívánja, hogy a királyság világi és szerzetesi papjai ne merjék semmilyen módon támogatni a zavargásokat, a lázadásokat és a megmozdulásokat."³³

Rákóczi valláspolitikájának toleranciáját részben magyarázza a janzenista hatás is, amellyel már Bécsben, jezsuita nevelése után találkozott. A keresztény hit tudatos megélésének kezdetét az 1715-ös év jelentette a fejedelemnél, amikor a párizsi udvari életet elhagyva a kamalduli szerzetesek kolostora mellett vásárolt házat. Életgyónást végzett, és ettől kezdve vallásos gyakorlatok közepette élte le életének utolsó húsz évét. Napirendjében délelőtt két szentmisén való részvétel, délután két kápolnalátogatás szerepelt.³⁴ Szent Ágoston mintájára elkezdte megírni Vallomásait.

Egy rövid kitérő a janzenizmussal kapcsolatosan világosabbá teheti a Rákóczinál megfigyelhető hatás fontosságát. Michel De Bay löweni teológiai tanár a 16. században Szent Ágoston kegyelemtanának értelmezése során a protestáns felfogáshoz közeledett. Azt tanította, hogy az eredeti bűn miatt az ember teljesen megromlott, képtelen a jóra és a kegyelemnek sem tud ellenállni.³⁵ Tételeit ugyan hivatalosan is elítélte a katolikus egyház, de egy másik löweni tanár, Cornelius Jansen 1640-ben Szent Ágostonról kiadott posztumusz művében újra népszerűsítette azokat. XI. Kelemen pápa a janzenista nézeteket 1705-ben elítélte. Később ugyanez a pápa 1713-ban az Unigenitus Dei Filius bullában a tant újból elvetette, de ennek ellenére a francia kultúrához közel álló, de mindenképp vallásos körökben sokáig volt divatos.³⁶ Olyan kiemelkedő személyiségek is csatlakoztak a janzenizmushoz, mint Blaise Pascal.

A janzenisták és a jezsuiták közt heves vita kezdődött.³⁷ Ugyanis a janzenisták szembeszálltak a jezsuiták erkölcsi felfogásával és lelkipásztori irányzatával, s az ősegyház szigorú fegyelméhez való visszatérést követelték. Támadták a jezsuiták által ajánlott gyakori szentáldozást, és a feloldozást igen szigorú feltételekhez kötötték.³⁸ II. Rákóczi Ferenc Vallomásainak értelmezésében Benkő Samu arra a következtetésre jut, hogy Rákóczi jezsuita nevelése arra vezette, hogy féljen, félelemből legyen vallásos, hűséges alattvaló.³⁹ Vallomásaiban valóban utal arra, hogy ekkor „Istent csak félte és nem szerette", viszont kijelentésének értelmezésében nem tekinthetünk el a lejegyzés körülményeitől. E félelemmel szemben szokás kiemelni, hogy a bujdosó Rákóczi a kamalduliak kolostori magányában a janzenizmusban a félelem nélküli vallást szerette meg. Az ekkor megfogalmazott vallomásaiban életét gyalázatosságban elteltnek mondja, de a szabadságharcot a legszigorúbb önvizsgálat idején is vállalja. Fohászai, emlékezései, vallomásai valójában már a szabadságharc bukása utáni bujdosó fejedelem érzéseit fogalmazzák meg.

A janzenista hatás és az eleve elrendelés gondolata eredményezhette, hogy Vallomásaiban nagyon erőteljesen fogalmazza meg kiválasztottságának tudatát. Sajátosnak tekinthető, hogy vallásosságában kiválasztottságának tudata hogyan mutatkozik meg más írásaiban is. Amikor Fohászait összeállította, a fejedelem olyan alkalmakra írt imákat, amelyek előfordulása legalábbis kétséges száműzetése idején.⁴⁰ „Rákóczi kifinomult imádságos lelkülete nyert bennük írói kifejezést, a megpróbált ember legbensőbb világát föltáró, lelki feszültségeit, vívódásait megörökítő irodalmi formát" - fogalmaz Hopp Lajos Rákóczi fohászai kapcsán.⁴¹ Ezek az imák sokkal inkább az emlékezés termékei a vallásosságba burkolt szemlélődő fejedelem megfogalmazásában. A csata elvesztése utáni menekülésre írt imájában mintegy összegzi ekkor megfogalmazott életmottóját, amit visszafele is alkalmaz: „felajánlom neked magamat, Uram, népem üdvösségéért". Az oltáriszentség előtt könyörögve egyik imájá-ban⁴² így fogalmaz: „Vezetőnek rendeltél engem, mintegy lámpásnak állítottál engem."⁴³ A vallásos Rákóczi szerint az állam irányítása abszolutisztikus módszerrel lehetséges, viszont a legnagyobb szerepe a vallásnak van.⁴⁴

Törökországi tartózkodása idején értesült II. Rákóczi Ferenc arról, hogy a hozzá lelkiségben oly közel álló kamalduliak egy része nem írta alá az Unigenitus pápai bullában kívánt hozzájárulását. Ezért egyik kéziratát - Magányos elmélkedés az Úr eljövetelének idején - elküldte a konstantinápolyi vikáriushoz, Gallani érsekhez, hogy megfelelő cenzorokkal vizsgáltassa meg azt. A ferences és domonkos cenzori értékelés a janzenista tételeket mutatja ki. Többek között a kegyelem fogalma, a cselekedetek szükségessége, a test sanyargatásának Rákóczi által elítélt tétele, a teremtés fogalma azok, amelyek a cenzorok negatív jelentését eredményezték. Rákóczi őszinte meglepődéssel olvasta a jelentéseket. Továbbra is Szent Ágostont és Aquinói Szent Tamást idézte a kegyelemmel kapcsolatosan, újra kiemelve a szeretet jelentőségét a félelemmel szemben.⁴⁵ A Vallomások végén elutasította a janzenista tételeket, kiemelve a katolikus anyaszentegyházzal való egységét. A janzenista tételekkel kapcsolatos magatartását a következőképpen érzékelteti: „Úgy tekintettem, mint virágokat, amelyekből a méhek a mézet, a pókok mérget szívnak, és ezért elvetvén a mérget, a mézet akartam szívni a te segítségeddel, Uram". A hívő ember alázatossága válik nyilvánvalóvá ezekből a sorokból.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem nem volt teológus, bár alapos teológiai ismeretekkel rendelkezett. Életében mindvégig ragaszkodott családjától örökölt katolikus hitéhez, utolsó húsz éve tudatosabb keresztény élet megélésében telt el. Mikes Kelemen Rodostóban 1745. április 8-án keltezett és Rákóczi Ferenc halála napján írt törökországi levele kiemeli, hogy amilyen imádsággal átszőtt volt élete, olyan volt halála is, amelyre éppen nagypénteken került sor, miután a fejedelmet már korábban ellátták szentségekkel. Földi élete utolsó napja így egybeesett a Megváltó kereszthalálának napjával, amely egyik kedves könyörgő fohászának, a katolikusok és protestánsok közös énekének is központi témája: Győzhetetlen én kőszálom, védelmezőm és kővárom, / A keresztfán drága árom, oltalmamat tőled várom.

Ezzel az énekkel méltón emlékezhetünk a vallásos Rákóczira, aki objektíven, a szeretet és önszeretet elfogultsága nélkül tudta szemlélni a magyar nemzeti lelki alkatot, és próbálta azt a humanitás és a kereszténység szempontjaihoz alakítani, fontosnak tartva katolikus vallásosságát, ugyanakkor toleránsnak mutatkozva minden felekezettel szemben.

Jegyzetek

1 Szekfű Gyula, Rövid magyar történet 1606-1939. Budapest 2002, 122.

2 Török József, Kamalduliak. In Kőszeghi Péter (főszerk.), Magyar művelődéstörténeti lexikon (továbbiakban MAMÜL) V. Budapest 2005, 68.

3 Marton József, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága. In: Studia Theologica Transsylvaniensia 6. Gyulafehérvár 2004, 50.

4 Várkonyi Ágnes, A fejedelem gyermekkora (1676-1688). Budapest 1989, 35.

5 Marton, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága, 46-47.

6 Köpeczi Béla, Rákóczi útjain. Tanulmányok. Budapest 2004, 11.

7 Marton, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága, 47.

8 Szilárdfy Zoltán, Előszó. In: II. Rákóczi Ferenc fohászai. Budapest 2001, 6-7.

9 Köpeczi 12.

10 Uo. 146.

11 Szekfű Gyula, Rövid magyar történet. 1606-1939. Budapest 2002, 110.

12 Köpeczi 16.

13 Cserey Mihály, Erdély históriája (1661-1711). Budapest 1983, 386389.

14 Sajó Tamás, Jezsuiták. In: MAMÜL IV. 459.

15 Köpeczi 145.

16 Szántó Konrád, A katolikus egyház története II. Budapest 1988, 292.

17 Pozsony, Nyitra, Trencsén, Turóc, Árva, Liptó

18 Francisci Principis Rákoczy responsum ad suplicationem sex comitatum contra relegationem fatrum Societatis Jesu ex Regnum Hungariae

19 Benkő Samu, Bevezetés. In: II. Rákóczi Ferenc, Fejezetek a vallomásokból, Bukarest 1976, 17.

20 Köpeczi 145.

21 Katolikus, evangélikus és református.

22 Szekfű 116.

23 Domus Historia Marosvásárhelyiensis (ford. Karácsony Márton), File 19.

24 Marton, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága, 51.

25 Marton József, Katolikus egyháztörténet II. Kolozsvár 2001, 110111.

26 Szántó 291.

27 Marton, Katolikus egyháztörténet II. 176-177.

28 Uo. 107.

29 Köpeczi 46.

30 Domus Historia Marosvásárhelyiensis (ford. Karácsony Márton), File 19.

31 Szántó 292.

32 Szövegközlés: Köpeczi 48-50.

33 Szövegközlés: Köpeczi 52-54.

34 Marton, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága, 53.

35 II. Rákóczi Ferenc Vallomásaiban például janzenista hatás eredményeként kifejti, hogy a katolikus hitben való megmaradását is Isten kegyelmének tulajdoníthatja, miközben mostohaapja, Thököly Imre lutheránus tanácsosai igyekeztek katolikus hitében megingatni.

36 Adriányi Gábor, Az egyháztörténet kézikönyve. München 1975, 214.

37 Puskely Mária, Kétezer év szerzetessége A-K. Budapest 1998, 554.

38 Marton, Katolikus egyháztörténet. II, 155.

39 Benkő 11.

40 Közszereplés és díszünnepségek alkalmával, az udvari emberek gyülekezetének megpillantásakor, a tábor megpillantásakor, a tábor elindulásakor, táborveréskor, a csatarend felállításakor, az ellenség megpillantásakor, a harci trombita hangjára, a győzelem birtokában, a holttestek megpillantásakor, a csata elvesztésekor a menekülésben. Vö. II. Rákóczi Ferenc fohászai.

41 Szilárdfy 5.

42 A katolikus lelkiség alapvető vonása az eukarisztia imádása. Rákóczi 32 fejezetet szentel fohászaiban a szentáldozás előtti és utáni szemlélődésben fogant imádságainak.

43 II. Rákóczi Ferenc fohászai, 44.

44 II. Rákóczi Ferenc, Politikai és erkölcsi végrendelete, apud Marton, A „katolikus" II. Rákóczi Ferenc vallásossága, 55.

45 Köpeczi 19-21.