xERAVITS GÉZA (SZERK.): A LITURGIA ÖKUMENIKUS MEGKÖZELÍTÉSBEN
Az
ökumenikus törekvések egyik legkényesebb területe a liturgia, hiszen
minden felekezet, sőt a felekezeten belül minden részegyház és rítus
leginkább a liturgiájában fejezi ki érzékelhető, mindenki számára
rögtön nyilvánvaló módon identitását és minden mástól való
különbözőségét. A különbözőség ellenére azonban ott vannak a közös
bibliai gyökerek, de közös elemként ott van a profántól (a
hétköznapitól) elválasztott tér és idő, és ezek a pontok lehetővé
teszik a párbeszédet. Füzes Ádám keresztény liturgiáról beszél
tanulmánya bevezetésében, és közös jeruzsálemi templomi örökségre, az
első másfél ezer év közös szertartásaira hivatkozik. Hafenscher Károly
az evangélikus liturgia kapcsán beszél, más nézőpontból, egy lehetséges
egyetemes keresztény liturgiáról. A közös pontok keresése tehát ezen a
területen is lehetségesnek látszik.
A Horizontok sorozat
5. kötete nyolc, különböző felekezethez (ortodox, római és görög
katolikus, református, evangélikus) tartozó kutató tanulmányát közli.
Témájukat saját egyházuk/rítusuk liturgiájából merítik.
Görgey Etelka Biblia és liturgia címmel
az említett bibliai gyökerekre világít rá, és arra hívja fel a
figyelmet, hogy magának a Bibliának a keletkezése is összefüggésben van
a liturgikus eseményekkel, hiszen az ókori zsidó liturgia
cselekvésközpontú volt, nem olvasókhoz, hanem hallgatókhoz szólt, és
felolvasandó szövegeket közvetített. A kettősség tehát fennáll: a
Biblia maga leírja a liturgiát: szövegéből kikövetkeztethető,
elvonatkoztatható sok minden a zsidó liturgiára vonatkozóan - a szerző
vázolja a főbb szakirodalmi feltételezéseket és a liturgia változásának
mozgásirányait. Ugyanakkor a szövegek részei is a liturgiának, erről
leginkább a zsoltárok kiszólásai, illetve qumráni iratok tanúskodnak. A
szerző megfigyel egyféle fokozatosságot is a szentírási szövegek
liturgiába illeszkedésének folyamatában. Baán Izsák OSB Addáj és Mári eucharisztikus imája című
tanulmányában egy kevéssé ismert indiai szír rítus eukarisztikus imáját
és kutatásának (elfogadásának) történetét mutatja be, az ima szövegét
is közölve és kommentálva. Ennek a szövegnek különlegessége, hogy bár
egyike a legősibb szövegeknek, hiányoznak belőle az alapítás szavai,
ennek következtében érvényessége is problematikus volt, csak 2001.
január 17-én ismerte el a Keresztény Egységtitkárság és a Hittani
Kongregáció. Baán István „...Fölvittél a mennyekbe, és jövendő országodat ajándékoztad nekünk..." Bevezetés a bizánci liturgiába címmel
ismerteti a keleti egyház liturgiáját. A leírás nem újat akar mondani,
hanem kifejteni az ortodox liturgia jellegzetességeit a kívülálló
számára. Plasztikus magyarázatok, jól strukturált leírások teszik
érthetővé mibenlétét, lefolyását, jelképrendszerét és sajátos
lelkiségét. Füzes Ádám Keresztény liturgia: felajánlás és áldozat címmel
a liturgia általánosan keresztényi vonásainak bemutatása után a
katolikus eukarisztia liturgiának lényeges elemét, az áldozati jelleget
elemzi. Az áldozat mibenlétének, az áldozatbemutatás, az áldozati
leölés és felajánlás fogalmának tisztázása után az első századok
keresztény szóhasználatát is vázolja, majd a mise Krisztus áldozatát
leíró dogmatikai gondolkodás alakulását a trienti zsinat meghatározó
tételeitől az Ecclesia de Eucharistia enciklika (2003) megerősítő szövegéig. A protestánsok által vitatott újra felajánlást is
értelmezi, rámutatva a pap és a hívek felajánlásának és áldozatnak
mibenlétére, sajátosságaira. Az aktuális eukarisztikus imák szövegében
az áldozat, illetve a felajánlás hangsúlyossága ugyan eltérő, mégis
minden szentmise megjeleníti Krisztus keresztáldozatát. Hafenscher Károly Evangélikus liturgia?! Liturgia és lutheranizmus című
tanulmányából meglepődve értesülhet az olvasó arról, hogy valójában nem
is létezik kifejezetten evangélikus liturgia. Elsősorban keresztény
liturgiáról beszél, amelynek hangsúlypontjai, irányvonalai hordozhatnak
evangélikus karaktert. Ennek oka a nagyon széles ölelésű egyházfogalom,
amely nagy teret enged emberi szokások, hagyományok és szertartások
területén. A szerző ezzel fontos összetevőre világít rá: egyházkép és
liturgia összefüggésére, ami azért minden felekezet esetében működik
valamilyen formában. A szerző kifejezett célja nem valamiféle újdonság,
hanem a közös keresztény kincs, illetve a történeti fejődés okozta
eltérések felmutatása. Nem annyira szertartásleírás tehát, hanem az
Istennel való találkozást elősegíteni hivatott evangélikus
istentisztelet mibenlétének, történeti hátterének és elméleti
jellemzőinek (antimeritorikus, antiszakramentális, antireformisztikus,
antispirit ualisztikus, anti-szubjektivista) bemutatása. Fekete Csaba A hazai kálvinizmus és liturgiája címmel
ezzel szemben éppen abból indul ki, azt tartja elgondolkodtatónak, hogy
külföldre látogatván mindenütt eltérő szertartási szokásokkal
találkozik, illetve a lelkész gyakran sodródik váratlan liturgikus
helyzetbe, amikor semmilyen kézikönyv nem áll rendelkezésére. A
probléma gyökerét a történeti távlatok hiányában látja. Kedvezőtlen
történelmi körülmények miatt alakult ki a közömbösség a szertartási
kérdések irányában. Az Öreg Graduálra, az óprotestáns liturgia
elfeledett értékeire (pl. az imaórák énekes tételeire) hívja fel a
figyelmet, és kutatja annak a mai gyakorlatba való
visszaültethetőségét, összehangolva természetesen a kálvini teológia
jellegzetes hittételeivel és pasztorális gyakorlatával. Nacsinák Gergely András az ortodox liturgia egyik sajátosságát kiemelve valójában a sorozat első kötetében közölt tanulmányát (Ikonográfia ökumenikus megközelítésben, 2005) folytatva ír A liturgia mint ikon címmel
arról, hogy akárcsak az ikon, a liturgia is jelenvalóvá teszi az
Istent, mert nem pusztán műtárgyra vonatkozik a kifejezés, hanem egy
bizonyos természetű megjelenítési módra is alkalmazzák. Az ortodox
liturgiában a nagybemenetkor énekelt Kerub-ének tartalmazza azt
a kulcsszót, ami az égi és a földi liturgia közötti kapcsolatról, annak
jellegéről szóló eszmefuttatást elindítja. Az emberi mozdulatokon,
szavakon is átsejlik a mennyei történés, akárcsak az ábrázoláson. Végül
Káposztássy Béla Az úton lévő Isten népe. Néhány, a zarán-doklással kapcsolatos megfontolás címmel
a zarándoklat gyakorlatával kapcsolatos aggályokról, ugyanakkor az
ennek ellenére felélénkülő zarándokszokásokról elsősorban lelkipásztori
szempontból szól. A fellendülés okát abban látja, hogy a hit
intellektuális megközelítése mellett annak szimbolikus és közösségi,
vagy éppen a hétköznapitól eltérő, szokatlan megélésére is igény van.
Rávilágít éppen ezért a zarándoklat jelenségének általánosan emberi
gyökereire (ősvallások, zsidóság, Jézus zarándoklatai), majd a
keresztény zarándoklatot az idő és a tér megszenteléseként értelmezi.
A
kötetbe foglalt tanulmányok színes képet festenek a keresztény
liturgiáról - és még így is annak csupán kis töredékéről. A színesség a
megközelítés módjára is jellemző: a tudományos teológiai jelleg, a
spirituális igény, az útkereső meditáció műfaja egyaránt érinti ezeket
az írásokat. A kezdeményezés mindenképpen nagyra értékelendő, hiszen a
különböző felekezetek kutatói (vagy az irántuk érdeklődő olvasó)
ráláthat a közös gyökerekre, a másik vallás, a másik rítus
jellegzetességeire, szépségére vagy éppen problematikus pontjaira. A
szerzők igényes és hiteles képet festenek saját liturgiájuk bizonyos
aspektusairól. A kiadvány sajnálatos hiányossága, hogy az olvasó csak a
világhálóról tájékozódhat a szakemberek kilétéről (holott éppen a
szerkesztő sokrétű ökumenikus tapasztalata sok mindent megmagyaráz), a
tanulmányok keletkezésének körülményeiről (közülük néhány sejthetően
előadások írott változata). A koncepció szépsége és fontossága is
megérne egy bővebb előszót: az olvasó keveset tudhat meg a
kezdeményezés hátteréről, a liturgia ökumenikus kutatásának
módszertanáról. Mindennek ellenére tanulságos, hasznos olvasmány,
magyar nyelvterületen hiánypótló, az elméleti kutatásban és a
gyakorlati teológia terén egyaránt új kutatási irányokat indíthat el.
Ugyanakkor messzemenően igazolja - éppen a sokat említett közös
gyökerek és történelmi interferenciák miatt - a József Attila-i sokat
idézett mondást: Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat.
Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa-Budapest, L'Harmattan 2007