„Ha
engedélyt kellett volna kérnünk a szerzőtől a könyvünkben kinyomtatott
beszédeknek ilyen formában való kiadásához, bizonyára megtiltotta
volna” – fogalmaz a Márton Áron hagyatéka című könyvsorozatot
szerkesztő Marton József egyháztörténet-professzor az elmúlt év végén
megjelent harmadik kötet előszavában. Bár a fennmaradt jegyzeteket
Márton Áron nem nyomtatásra szánta, hanem segédeszköznek beszédei
elmondásához, az „engedetlen” szellemi örökös mégis könyvbe
szerkesztette azokat, hiszen „ha kéziratai továbbra is rejtve maradnak,
csak magunkat rövidítenénk meg, és nem ismerkedhetnénk meg egy mélyen
gondolkodó szellemiség fejlődésével”. A gyulafehérvári érsekség
épületében berendezett Márton Áron Múzeumban és a Batthyaneum
Dokumentációs Könyvtárban őrzött írások ismerete nélkülözhetetlen
Erdély nagy főpapja személyiségének és gondolkodásának teljesebb
megértéséhez – vallja a szerkesztő.
Az
előszó utolsó két oldalát a szövegeket messzemenő igényességgel gondozó
és azokat sajtó alá rendező Kuszálik Péter jegyzi. Az előző két
kötethez hasonlóan itt is részletesen informál a következetesen
alkalmazott szerkesztési elvekről, jegyzetelési és rövidítési
technikákról, amelyek nyomán élvezetes olvasmányként jelennek meg az
egykori jegyzetek úgy, hogy azok minden betoldása, illetve kihúzása is
ismertté válik.
A Keresztség, hit címet
viselő kötet 36 – kilenc hosszabb és huszonhét rövidebb –
írást/beszédet, beszédvázlatot tartalmaz, hármas tagolásban: a Kegyelem
– bűn – keresztség címszó alá sorolt nyolc hosszabb beszédet (A
kegyelem és a szabad akarat; A megszentelő kegyelem; A bűnbeesés
bibliai leírása; Az eredeti bűn „oka”; Az ember tragédiájához; Az
eredeti bűn titka; A lelki élet kapuja és a Meg nem kereszteltek
üdvössége alcímekkel) 1934–35-ben, kolozsvári egyetemi lelkészként és
hitszónokként, illetve az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség
igazgatójaként szerkesztette s mondta el Márton Áron. A gondos
lábjegyzetelés magyarázza – hiteles „nyomoknak” vehető későbbi
bejegyzésekre hivatkozva –, hogy közülük többet később is felhasznált.
A hit kérdései című fejezetbe illesztett 27, az előzőeknél jóval
rövidebb beszédtöredék mindegyikét már püspök korában jegyezte le, ezt
elsősorban a forrásanyagként felhasznált könyvek, folyóiratok
megjelenési dátuma igazolja. Az előző résszel szinte azonos terjedelmű
utolsó fejezet mindössze egy – A pap hite címet viselő, 1944. április
1-jén kiadott – körlevelet tartalmaz. E püspöki írás témaválasztására
és szokatlan hosszúságára a korabeli történelmi helyzet ad
magyarázatot: Márton püspök a második világégés utáni rezignációból
próbálta felrázni, erősíteni papjait, s új hivatások ébresztésére
buzdított.
„Az elmúlt két év alatt
beszédeim során sok mindent érintettem: megpróbáltam, hogy részint az
érdeklődés homlokterébe lökődött, részint elfelejtett, figyelmünkből,
ráfigyelésünk köréből kiesett kérdéseket az örök fény világításába
állítva és a modern ember nyelvére lefordítva szóba hozzam” – írja a
kötet első, 1934-es keltezésű írásának elején Márton Áron. Ez a
megjegyzés is igazolja, miért voltak olyan népszerűek (még a más
vallású, sőt az ateista fiatalok körében is) az 1932-ben Kolozsvárra
érkezett ifjúsági prézes szónoklatai: gondosan készült,
témaválasztásában különösen megfontolt volt. Utólagos bejegyzései
igazolják, hogy ezeket a beszédeket később is felhasználta, ám 1949-es
letartóztatása után valamennyit elkobozták tőle és a Batthyaneumban
helyezték el megőrzésre, így azután már nem vehette kézbe azokat.
Márton
Áron minden írása nagy felkészültségről, széles látókörről árulkodik.
Hozzáértéssel (sok esetben igen frappáns módon) hivatkozik történelmi
eseményekre, a görög mitológiára, a magyar és a nemzetközi irodalom
nagyjaira, s közben beépíti beszédeibe a természettudományok
vívmányait, éles szemmel elemzi a különböző országok politikai,
gazdasági helyzetét – mindezt egyháza tanításához hűen. Jártas korának
teológiájában, teológiai munkákat fordít, magyaráz, majd nyomban
használja, értelmezi a – sokak számára még ma is ismeretlen, így nem is
követett – zsinati elveket. Sőt, eszmefuttatásaival gyakran „elébe is
megy” a zsinati gondolatoknak. Különösen említésre méltó az 1935-ös
keltezésű, A meg nem kereszteltek üdvössége alcímet viselő beszéd első
része, amelyben a Karl Rahner által jóval később kidolgozott „anonim
keresztények”-ről szóló elmélettel rokon, igen haladó gondolatokat hoz.
(Megjegyzendő, hogy Márton Áron teológiai irányultságát nagyban
meghatározta – az általa fordított – Romano Guardini, majd annak
müncheni egyetemi utóda, Karl Rahner, sőt a jelenlegi pápa, Joseph
Ratzinger gondolkozása is.) Az említett írás második, a zsidósággal
kapcsolatos része igen meglepő. E nép törvénytiszteletét és öntudatát
elemző szerző szemlélete túlzottan merevnek mondható, amiből akár
messzemenő következtetéseket is levonhatnánk, ha nem ismernénk a
későbbi püspök 1944-es, a zsidók üldözése elleni hősies kiállását.
Márton Áron viszont nem csak a „betűk” mestere volt – azok életre
váltását élete példázza. Isteni mesteréhez hasonlóan a folytonos
„újjászületés” szükségességét hirdette és élte. „Krisztus azonban
egyszerűen mellőzi az elméletet. Nem megy bele hosszú, elvont
fejtegetésekbe. Nem ad csillogó, kápráztató rendszert, és nem hozza az
ebből levont apró előírásokat. A mindentudó és végtelen bölcsességű
Isten nem hajlandó az intellektuális kíváncsiság kielégítésére, nem
érvel és nem bizonygat, hanem a probléma magát mutatja meg a
kérdezőnek: az Isten országa felé törekvő embernek újjá kell születnie”
– írja. Kiemelkedő lelki mesterek (köztük Thomas Merton, Kis Szent
Teréz, Kempis Tamás, a „modernista” elveiért bírált Prohászka Ottokár
püspök és mások) gondolatait idézi.
Márton
Áron terjedelmes, 1944-es püspöki körlevelét a papi hivatás erősítése
érdekében fogalmazta, s nem hagyta el belőle a – várhatóan a
lelkipásztorok osztályrészéül jutó – szenvedés és üldöztetés kilátásba
helyezését sem. Mintha saját későbbi sorsát vetítette volna előre e
gondolatokban: „Barátkozzatok meg végül, kedves Oltártestvéreim, a
szenvedéssel, üldöztetéssel, a keresztekkel. Nagyon vigyázzon az a pap,
akinek papi életében hiányzik a megpróbáltatás, szenvedés. A
küzdelmeket, szenvedéseket szeretnünk kell, mert azok bizonyítják, hogy
jó úton járunk” – írja.
A Marton József
válogatásában és Kuszálik Péter igényes szöveggondozásával összeállt
harmadik Márton Áron-kötet messzemenően megvalósítja kitűzött célját:
az egybegyűjtött írások élesen rajzolják elénk a hitről és
keresztségről (is) felelősen gondolkozó erdélyi főpap kiváló
személyiségének kontúrjait. (Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2007)