Vissza a tartalomjegyzékhez

X. évfolyam 4. szám. 1999. április


Kedves Olvasó!

Hogy a hit kegyelem kérdése, azt a gyakorló keresztény sokszor hallhatja az igehirdetés vagy a hitoktatás során. De hát annyi mindent hall az ember!

A németországi Oberammergauban minden évben hatalmas készületek előzik meg a híres passiót, Jézus szenvedéstörténetének dramatikus megidézését. A helyszínen százezrek - és a műholdak útján akár milliók is - érdeklődéssel (s az utóbbiak vajmi kevés borzongással) figyelik a “produkciót", amelynek nem titkolt célja egyebek mellett a profizmus is, jóllehet az egésznek a hitből eredő önkéntesség a lényege.

Egyszer egy ilyen oberammergaui közvetítés alatt kezdtem kényelmetlenül érezni magam. A karosszékben ülve és majd’ kétezer évnyi jól bejáratott kereszténységgel a hátam mögött mi se látszott kézenfekvőbbnek, mint hogy a val, a Jézusban hívőkkel azonosuljak, azokkal, akik bátran csatlakoztak egy kora áramlataival szembeszálló, magával sodró, szabadon gondolkodó zsidóhoz, akinek a tetteiből és szavaiból kiütközik a hatalom jósága. De mindjárt eszembe jutott az is, hogy ha mondjuk az időszámítás huszonnyolcadik vagy huszonkilencedik évében Palesztinában éltem volna, ugyan milyen biztosítékom lehetne arra, hogy éppen őhozzá csatlakozom, vele rokonszenvezek, sőt - hogy eddig is elmerészkedjünk - hiszek benne. Mert akár legyinthettem is volna az egészre, miközben azt mondom a körülöttem levőknek: “ez is csak amolyan szenzációhajhász, igaz, jobban csinálja, mint az ittapiros-holapiros szemfényvesztők". Vagy állhattam volna a megrögzöttek pártján, akik a Tóra betűjébe, koruk Kódexének kánonjaiba fogódzkodnak görcsösen, s azt mondtam volna: “a sátántól jött, alá akarja ásni Isten törvényét, megátalkodott gonosz (lehet, hogy titokban kommunista, de legalábbis szabadkőmíves)."

Szóval nem hagyott - és néha ma sem hagy - nyugodni az a sejtelem, hogy ha római katona lettem volna (mondjuk századosi rangban), talán épp nekem jutott volna a lándzsa a golgotai helyszínen.

Igaz, aztán Simon - a “kőszikla" Simon! - is rájött, hogy hiú dolog és gyanús ízlésre vall a hittel hencegni. Hiszen nem belőle van; ezt is kapta. És továbbgondolva mindezt, előbb-utóbb eljutunk a felismerésre, hogy Jézus, a Krisztus minden kétséget kizáróan feltámadt. Mert ha nem támadt volna fel (amint híres reductio ad absurdumával Pál is érvel), tényleg hiábavaló volna a hit: az a hit, amely nyilván sokakban megvan, s olyantól van, aki nem lehet ember, hisz ekkora ajándék embertől nem kaphható. A bizonyosság pedig olyan törékeny! Mondta is a Tanító: “vigyázzon, aki áll: el ne essék."

Ezért most a feltámadás hitében való szerénységet és a bizonyosság kegyelmét kívánja a szerkesztő-társak nevében is minden Olvasónknak

 

Jakabffy Tamás