Az egyház paradoxona. A “paradoxon” kifejezés a mindennapi szóhasználatban “több olyan ítélet viszonyát jelenti, amelyek nem egyidejuleg, illetve nem ugyanabban a vonatkozásban állnak egymással ellentmondásban, tehát csak látszólagosan zárják ki egymás igaz voltát.”9
Ilyen értelemben fogalmazva a mindennapi ember az egyházban felfedezhet látszólag egymásnak ellentmondó jegyeket. A világ manapság egyre inkább az egységesülés felé tart. Mélyebb ismeretet és tapasztalatot igyekszik begyujteni a környezetérol. Ezzel szemben a mai egyházat mintha bomlás, szétesés jellemezné. A világ különbözo régióninak keresztény közösségei között mind életmódban, mind hitfelfogásban jelentos különbségek mutatkoznak. Megtörténik, hogy ugyanabban az idoben, ugyanazon a helyen csoportok vagy egyedek egyformán az egyházra hivatkoznak, egyaránt egyházhuségüket hangsúlyozzák, s ugyanakkor szinte mindenben ellentmondanak egymásnak.
Az egyház paradoxona nem pusztán elme- vagy szójáték. Ez az egyház sokszor a paradox világhoz hasonul. Elfogadja a világot minden bonyolultságával és következetlenségével együtt, sot keresi a párbeszédet az ellentmodások közepette élo, azokat elsajátító emberekkel. Tekintve az egyház küldetését, amely szerint ki kell ragadnia az embereket földi gondjaikból és emlékeztetnie kell oket örök hivatásukra, a látszólagos ellentmondásokon át “behatolhatunk az egyház titkába.”10
Az egyház Istentol van és emberekbol áll
Az egyház csak a Krisztussal való misztikus egységében és kapcsolatában közelítheto meg. Ezért kell mindenek elott a “titkok titkához”, a Szentháromsághoz és annak középpontjához, Krisztushoz fordulnunk.”11 Az egyház a Szentháromságtól ered. Newman írja: “Végül is az ember felfedezi, hogy a katolikus egyház valóban és ténylegesen a láthatatlan világ betörése ebbe a világba, vagy különben csupán illúzió mindaz, amit eredetünkrol és végso rendeltetésünkrol gondolunk.”12 Az egyház a Szentháromság kiterjedése az idoben. Egyrészt elokészít bennünket az egyesülés életére, másrészt máris részesít bennünket az örök életben. Henri de Lubac szerint “az egyház a Szentháromságtól jön és tele van Szentháromsággal.”13
Az egyház létrejöttében és muködésében mindhárom isteni személy sajátos tevékenysége érvényesül. Az egyház tanítása szerint az Atya Krisztus útján hívta össze azokat, akiket eleve arra rendelt, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Az istenfiúság megvalósulásában, valamint az összehívott közösség éltetésében és irányításában foként a Szentlélekre hárul szerep. A régi görög atyák fogalmaztak így: “az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére megkereszteltek közösségét nemcsak létrehozta és létben tartja a Szentháromság, hanem olyannak akarja, hogy képe, ikonja legyen a Szentháromságnak.”14 Ditrich Bonhoeffer így egészíti ki a gondolatot: “Az egyház Krisztus jelenléte a földön. Christus praesens”15. Így mondhatjuk azt, hogy az egyház Krisztus tekintélyével szólal meg. Az egyház szoros Krisztus-kapcsolata eredményezi a természetfelettiségét és küldetését, vagyis azt, hogy szent és megszentelo.
Ebben az állításban mély igazság rejlik, de ha csak ezt állítanánk, egyoldalú tévedésbe esnénk, egyfajta ekkleziológiai monofizitizmusba keverednénk. Ettol az egyoldalúságtól az szabadít meg, ha elfogadjuk azt a látható tényt is, hogy az egyház emberekbol áll. Az egyház nép is. Sokszor hutlen és lázadó nép, tagjaiban lehet bunös. A II. vatikáni zsinat határozatai szerint (a páli reflexió alapján) egy testet alkot Krisztussal, de alá van vetve Alapítójának. Érvényesen lehet alkalmazni itt is a Hold szimbólumát. Az egyház lelki mivolta révén világít, testi mivolta révén homályos. Az üldözések kívülrol gyengítik, a kísértések, amelyeknek néha enged, belülrol fokozzák le erejét. Jóllehet az emberek szemében a nap fényét kellene visszatükröznie, gyakran megesik, hogy a nap és az emberek közé ékelodve eltakarja a fényt; e napfogyatkozás révén a föld sötétben marad. Az egyház kölcsönzött ragyogását sötét ruha alá rejti. Így magában hordja az ellentmondást. Éles szemre van szükség, hogy felfedezzük arca szépségét. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyházhoz az emberi arc is hozzátartozik.
Egyházunk egyszerre kegyelmi közösség és jogi szervezet
Tételünket fogalmazhatnánk így is: egyházunk egyszerre tekintély és a lélek egyháza. Ez az egyház a misztérium fogalmából ered. Az ellentétpár egyik oldalát sem szabad feláldoznunk a másikért. A misztérium hathatós jel; nem választható el attól, amit jelöl, viszont a jelölt valóság csakis a jelenen keresztül érheto el. Ezzel kizártunk olyan ekkleziológiákat, amelyek az egyiket vagy a másikat hangsúlyozzák ki. Valljuk azt, hogy az egyház titokzatosan túlmutat saját láthatósága határain, és hogy – mintegy lényegénél fogva – mindig önmagán túlra utal. Az egyház mennyei javakban bovelkedo kegyelmi közösség, de életszentségre törekvo hívok közössége is. Látható gyülekezet. Van jogi struktúrája. Hierarchikus szervekkel ellátott “társaság”, amely külsoleg a történelem során természetes okokból kialakult szociológiai képzodményekhez hasonlít és bizonyos fokig ezek sorsából, elonyeibol és hátrányaikból is kiveszi részét.16 Benne a szeretet a legbensobb, ami messze túlmutat azon, amit általában “kereszténységnek” nevezünk. Itt meg kell jegyeznünk azt, hogy a kereszténység nem más, mint a szeretet eme dinamizmusa. Krisztus egyházában Krisztus Lelke muködik. Karl Rahner ezt így fejezi ki: “Az önmagukat túlszárnyalni nem képes ideológiáktól eltéroen a kereszténység bizonyos értelemben több, mint önmaga, mert a kereszténység nem más, mint az a dinamizmus, amely révén az ember átadja magát a misztériumnak, amely lénye mélyét képezi és amely mindig megragadhatatlan számára. És a keresztény biztos abban, hogy ez a dinamizmus abba a misztériumba torkoll, amely Jézus Krisztusban valósul meg valójában, a szeretetben, amely közel hozza Istent és átszövi egész egzisztenciáját.”17
Az egyház mint történeti és eszkatologikus közösség
Ez az ellentétpár azt fejezi ki, hogy az egyház idoben él és örök. Szekularizált világunkban nagy jelentoséggel bír az a tény, hogy ezt a feszültséget helyesen értelmezzük. Az egyháznak e kettos jellegét egyszerre kell értelmeznünk, mert különben megvan a veszély arra is, hogy könnyen feloldjuk a szekularizált világban, vagy úgy jelenítsük meg, mint korszerutlen közösséget.
Meggyozodésünk, hogy az egyháznak – mai valóságában és jelen formájában – minden tagja révén a világot kell szolgálnia, azért, hogy üdvözítse ezt a világot, vagyis hogy végso céljához elvezesse. Az egyház eszkatologikus. Igazi arculatát csak az idok végén fogja elnyerni. A II. vatikáni zsinat tanít minket ebben a kérdésben: “Amíg a földön, az Úrtól távol, vándorként él az egyház (2Kor 5,6), addig számkivetettnek érzi magát, ezért a fennvalókra törekszik és oda irányítja gondolatait, ahol Krisztus Isten jobbján ül és ahol az egyház élete el van rejtve Krisztussal Istenben, amíg Volegényével együtt meg nem jelenik dicsoségesen.” (v.ö. Kol 3,l-4).”18 Az egyház ugyanakkor e világi társadalom tagjaiból áll, “együtt menetel az egész emberiséggel, a földi sorsban osztozik a világgal, orvosolja és magasabb renduvé teszi a személy méltóságát, erosíti a társadalom kötelékeit és mélyebb értelemet és jelentoséget ad az emberek mindennapi tevékenységének.”19
Jean Mouroux így elmélkedik: “Az egyház idejét átfogja a világ ideje és ez a keresztény dráma állandó dimenzióját alkotja; de ugyanakkor az egyház ideje a legvégso meghatározó, érte van a kozmosz ideje is és amaz megmarad akkor is, amikor elmúlik ennek a világnak az alakja.”20
Egyházunkról egyszerre kell állítanunk a következoket: egyrészt küzdo egyház. Itt a földön harcban áll, állandó küzdelmet folytat a világosság fegyvereivel a mindig újjászületo rosszal szemben, másrészt már itt a földön a béke kikötoje, annak az Istennek a lakhelye, aki Szent Bernát szavaival “nyugodt és mindeneket megnyugtat.”21
Az egyház misztériumi jellegénél fogva kimeríthetetlen. Isteni és emberi elemekbol álló egyetlen összetett valóságot alkot. Az analógia alapján a megtestesült Ige misztériumához szoktuk hasonlítani. A Jézussal való szoros kapcsolatánál fogva nem vonulhat vissza, hanem ki kell lépnie a világba. Gondoskodnia kell a hitben gyengébbekrol is.
“Ha a hegyi beszédet úgy tekintjük, mint az egyház Magna Chartáját, akkor egy olyan tanítványi közösség önazonosságának jegyeit pillantjuk meg benne, amely alkalmasint kicsi, de a maga módján meg fogja változtatni a világot. Olyan egyház, amely abból az ígéretbol nyer erot, hogy Isten nem hagyja betöltetlenül a tökéletes béke és a végérvényes igazságosság vágyát.”22