Vissza a tartalomjegyzékhez

X. évfolyam 2. szám. 1999. február


 

Hiteles-e az a kép, amelyet az evangéliumok szerzoi alakítanak ki bennünk Jézus farizeusokhoz intézett, farizeusokról szóló szavai alapján? Vajon nem arról van-e szó, hogy bizonyos krisztusi erkölcsi elvek tételezéséhez “ellenpontra” volt szükség, negatív hivatkozásra? Nem ferdítik-e el végletesen a róluk alkotott képünket a bibliai elbeszélések? Vajon helyesen járunk-e el, amikor – egészen keresztényietlenül – ellenséget “csinálunk” belolük, csak mert kizárólagos történeti hitelességet tulajdonítunk az evangéliumi elbeszéléseknek?

Errol ír G. David Schwartz, aki az Ohio állambeli Miami Egyetem végzettje. Korábban egyetemi adjunktusként dolgozott a Chatfield College-ben és a Xavier egyetemen. Az alábbi szöveg megírásakor már az Ohio állambeli Cincinnatiban él, szabadúszó íróként elsosorban a vallásközi párbeszéd témájával foglalkozik.

 

G. David Schwartz

 

A farizeusok és az egyház

 

Az Apostolok Cselekedetei 5,33-42 tanúsága szerint a keresztényekre vonatkozó elso “hivatalos” zsidó állásfoglalás a Gamálielé volt, akit a rabbinikus judaizmus idosebb Rabban Gamáliel néven ismer (Kr. u. 30-50). O volt az elso, aki a Rabban címet kapta, amely ragaszkodást és tiszteletet kifejezo megnevezés – amolyan “tanítónk”, “mesterünk”. Az ApCsel 22,3-ban Pál is Gamáliel tanítványának nevezi magát. Jézusnak ez a kortársa, Gamáliel a híres Hillél rabbi unokája volt.

 

Hillél családja

 

E kor egyik jelentos szerepet játszó rabbi-dinasztiájának elso nagyja volt Hillél, földmuves, aki nemzedékének egyik legnagyobb tudósa lett. Körülbelül Jézus születésének idején lett a Szanhedrin feje. Hillél liberális tanítása okán vált ismertté, többek között az “aranyszabály” negatív formájának megfogalmazása kapcsán. A Máté-evangélium így fogalmaz: “Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták” (Mt 7,12). Hillélnél ugyanez így hangzik: “Ne tedd azt másnak, amit nem szeretnél, hogy o neked tegyen.” Hillél békeszeretete és az emberi lények iránti általános érdeklodése és figyelme meghatározó vonása lett az egész dinasztia tanításának.

Hillél leszármazottai közül talán a legismertebb Júdás, “a herceg” (Kr. u. 174-220). Ez a bölcs vén, akit egyszeruen csak “Rabbiként” ismertek és emlegettek, nem más, mint a Misna összeállítója. A Misna a szóbeli farizeus hagyomány írásos rögzítése, amely késobb a rabbinikus hagyomány központi dokumentuma lett. Hillél családja alaposan kivette részét a zsidó világkép és szokások alakításából, dinasztiája segített megorizni a judaizmust a kereszténység elso századai során.

A Hillél családja iránti vitathatatlan tisztelet nem akadályozta a rabbinikus hagyományt abban, hogy Hillél leszármazottainak hibáit, emberi gyengeségeit számba vegye. Ebben a vonatkozásban a zsidó hagyomány az ószövetségi iratok példáját követi – s ekként a héber szentírásét is, amennyiben sohasem leplezi még olyan nagyok hibáit sem, mint Mózes, Dávid vagy a próféták. Példaként éppen az ifjabb Gamálielt (Kr. u. 80-110) idézhetjük, akit a rabbik kiközösítettek, mert makacs természete és mások iránti érzéketlensége következtében komolyan megsértette rabbi-társait.

A Talmud – a zsidó törvények 6. századi gyujteménye – beszámol arról, hogy Kr. u. 67-70-ben, amikor a rómaiak Jeruzsálemet ostromolták, Johanan ben Zakkai rabbi megjósolta, hogy Vespasianus római tábornok – aki az ostromot vezette – császár lesz. Jutalomképpen a rómaiak megengedték a rabbinak, hogy rabbi-iskolát nyisson Jabnéban. Ez az iskola Hillél elveit követte, és a judaizmust etnikai alapokra helyezve sikerült fenntartania azt az évszázadokon át tartó otthontalanság és politikai tehetetlenség ellenére is. Ez pedig biztosította a judaizmus túlélését annak dacára, hogy a rómaiak legyozték a zsidókat.

 

Az idosebb Gamáliel szerepe

 

A Hillél rabbi-dinasztia e tagjának szerepe a korai kereszténység idején meghatározó. Gamáliel konfrontációja egy olyan zsidó messianisztikus mozgalommal, amelynek nem volt köze Hillél dinasztiájához, kivált a zsidó-keresztény párbeszéd szempontjából fontos. A Talmud szerint ugyanis Hillél családjának magának is megvolt a dávidi gyökere – ezért maga is jogot formált a messiási ígéretekre.

Az ApCsel 5-ben leírt eset idején Gamáliel a Beth Din (‘az ítélet háza’), a farizeus bíróság elöljárója s így a Szanhedrin tagja is volt, amely – a rómaiak által is engedélyezett testületként – a zsidó “társadalom” egyes vonatkozásai, illetve Palesztina törvényei fölötti bizonyos fokú hatalommal rendelkezett. Gamáliel olyan befolyással bírt, hogy halálakor a Talmud szerint “a Tóra dicsosége véget ért, a tisztaság és az önzetlenség elmúlt”. Ezek a szavak persze hiperbolát, súlyos kijelentésekre jellemzo költoi túlzást tartalmaznak, mégis rámutatnak arra, mennyire fontos vezetoje volt Gamáliel a jeruzsálemi zsidó közösségnek.

 

Gamáliel és az elso keresztények

 

Gamáliel viszonyulása a keresztényekhez különleges és talán példa-értéku. Miután a Szanhedrin tagjait emlékeztette olyan hitelüket vesztett messiási vezetokre, mint Teudás és a galileai Júdás, Gamáliel ezeket mondta: “Hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek oket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektol származik, magától felbomlik. De ha Istentol van, nem tudjátok szétoszlatni oket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe.” (ApCsel 5,38-39) A Szanhedrin tagjai pedig megfogadták tanácsát. Miután megkorbácsoltatták az apostolokat és figyelmeztették oket, hogy ne tanítsanak Jézus nevében, szabadon engedték oket (ld. ApCsel 5,40).

Valószínutlennek látszik, hogy Gamáliel azt tanácsolta volna társainak: hagyják figyelmen kívül a keresztény hithirdetoket. Ez már csak Péter és János téríto tevékenysége miatt sem volt lehetséges. Gamáliel éppen az ellenkezojét tanácsolta. Azt ajánlotta a zsidó közösségnek, hogy tartsa szemmel ezt a mozgalmat, és késobb döntse el, emberi találmány-e vagy Isten maga vigyáz Jézus követoinek boldogulására. Ha ez utóbbira derülne fény, Gamáliel véleménye szerint a Szanhedrinnek nem kellene Isten akaratával dacolnia.

 

 

A farizeusi tolerancia

 

A farizeusok vezetojeként Gamálielnek “hangolnia” kellett a farizeus pártot. Természetesen nem minden farizeus volt vele egy véleményen. Egy ido után mégis ez az álláspont vált hivatkozási alappá a farizeusok számára. A türelemre, toleranciára vonatkozó “ajánlata” azt mutatja, hogy a farizeusok mégiscsak elismerték a Jézus körül keletkezett mozgalom eredetiségét. Gamáliel viselkedése bizalmat jelez és annak bennfoglalt elismerését, hogy Isten különbözo módokon nyilvánulhat meg a történelem során.

A farizeusoknak ez a viszonyulása Jézus követoi irányában élesen ellentétben áll azzal, amit az evangéliumokban vázolt kép kapcsán feltételezni szokás. Jelesen arról van szó, hogy az evangéliumokban a farizeusok ellentétben látszanak állni Jézussal. Gamáliel kapcsán azonban egyfajta hiteles “lábjegyzetet” kapunk, és ezt ráadásul egy keresztény szerzo által írt könyvben olvashatjuk! Ez egyben azt is jelezheti, hogy a Jézussal és tanítványaival szembeni farizeus ellenállás képe – az evangéliumokban – kissé sarkított.

Gamáliel tanácsa annak a bibliai tanácsnak a tükrözodése, amely a próféták küldetésének megkülönböztetésére vonatkozik. “Lehet, hogy azt mondod magadban: Mirol ismerjük fel azokat a szavakat, amelyeket nem az Úr mondott. (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti oket, nem válnak valósággá s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta oket elbizakodottságában, nem kell tolük tartanod.” (Mtörv 18,21-22) Hasonló ez a Talmud által Joshua ben Lévi rabbinak tulajdonított viszonyuláshoz. Ez a rabbi a nap bizonyos órájára tuzte ki magának egy eretnek megátkozását, de elaludt a kiválasztott idopont elott. Amikor felébredt, megvallotta a “tanulságot”, a belátást: helytelenül cselekedett. A Szentírás ezt így fogalmazza: “Az Úr jóságos mindenkihez, telve irgalommal minden iránt, amit alkotott” (Zsolt 145,9), vagy más helyen: “...hogy megtudják fiaid, akiket szeretsz, hogy nem a sokféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem a te szavad tartja meg azokat, akik benned bíznak.” (Bölcs 16,26)

A “várj és meglátod”-féle viselkedés, be nem avatkozás jellemzo Hillél iskolájának szemléletére, amelynek vezérelve a béke és a tolerancia politikája. Gamáliel tanácsa a keresztények közösségére vonatkozóan lényegében azonos Johanan ha-Sandlar rabbiéval (Kr. u. 135): “Minden olyan közösség, amely a mennyek nevében jött létre, állandónak bizonyul, és minden gyülekezet, amely nem annak nevében jött létre, nem állandósul.”

 

A szadduceusi ellenállás

 

Ezek a kommentárok világosan tükrözik az általános farizeusi elveket, amelyek a toleranciára és az igazság különbözo útjainak felismerésére vallanak. A korai keresztény közösségek valódi ellenzoi nem Hillél toleráns követoi, hanem a türelmetlen szadduceusok voltak, akik a Szanhedrin többségét tették ki.

Péter és János perének leírásában az ApCsel szerzoje a farizeusoknak a keresztények iránt megnyilvánuló pozitív állásfoglalását mutatta meg. Késobb Pál is a farizeusokhoz fordul saját pere során ugyanannak a testületnek, a Szanhedrinnek a színe elott (ApCsel 23,6).

Gamáliel tanácsa a Jézus követoire vonatkozó türelmet illetoen csak akkor értheto, ha a zsidó közösség vezetoi még nem tettek drasztikus intézkedéseket a keresztény közösség ellen. Ha az üldözés elkezdodött, Gamáliel tanácsa teljesen hiabavaló és érthetetlen. Arra a következtetésre juthatunk, hogy ha a történet valóban hitelesen abban a kontextusban játszódott le, amelybe Lukács helyezte, akkor a farizeusok nem szükségszeruen ideológiai alapon ítélték el sem Jézust, sem követoit. Gamáliel toleranciája volt a farizeusok igazi, hiteles hangja. Az apostolok cselekedeteinek ebben a történetében, amely Péter és János Szanhedrin elotti perének leírása, itt ragadhatjuk meg történelmi hitelességgel a farizeusok valódi viszonyulását Jézushoz.

 

A lukácsi irónia

 

Lukács szemszögébol Gamáliel tanácsa az irónia csúcsa. Elbeszélésében a kor egyik vezeto szerepu farizeusa egy olyan mozgalom tolerálása érdekében szól, amely Lukács meggyozodése szerint aláásta a farizeusok mozgalmát. Lukács a történetet az eset megtörténte után írta meg, amikorra véleménye szerint az egyház annyit fejlodött, hogy világossá vált az az isteni terv és irányítás, amelyre Gamáliel tanácsában feltételes utalás történik. Gamáliel ilyen körülmények közti idézésének ironikus voltát tovább fokozza, ha arra a helyzetre vonatkozó utalásként fogjuk fel, amit az idézett Gamáliel rabbi unokája, ifjabb Gamáliel viselkedése okozott. Amikor Lukács a harmadik evangéliumot és az ApCsel-t összeállította, Gamáliel unokája és nevének viseloje a zsidó-keresztények elszánt ellenfelének mutatkozott. A zsinagógai istentisztelet imaszövegéhez egy, az eretnekeket átkozó részletet adott hozzá. Ennek az átoknak valószínu tárgya maga a keresztény mozgalom volt. Lukács válasza erre az ellenségeskedésre az volt, hogy az elbeszélésbe beiktatta az idosebb Gamálielnek a születoben levo kereszténységre vonatkozó válaszát, amely közvetlenül a Jézus kereszthalálát követo hetekben született. Lukács azt is beleszövi jelzésszeruen ezzel történetébe, hogy az ifjabb Gamáliel nem hu folytatója a nagyapjával példázható legnemesebb és legjobb farizeus türelmi politikának.

 

Bodó Márta fordítása

(The Bible Today, 1993 szeptember)