Márkus Etelka

Konfliktusok és a pszichodráma

A teremben csend lett. Aztán valaki indulatosan megszólalt. Elege lett, mondja, hogy folyton a ráfigyelésről beszéljenek, csak úgy általánosan. A résztvevők hallgatják, a csoportvezető néhány kérdést tesz fel neki. A felszólaló csakhamar saját élményéről mesél: - Mert az én férjem minden nap elvisz autóval munkába, de a lányunk hiába kéri, ő olyankor mindig elfoglalt. Aztán sír, hozzám fordul és tanácstalan vagyok. Azt sem tudom, mit mon djak ilyenkor a férjemnek. A csoportvezető megkéri, "rendezze meg" ezt a jelenetet, válasszon helyszínt, szereplőket. Tanítsa be őket az apa, a lánya, a számítógép és végül saját szerepére. Kezdődik a játék. A betanított szereplőket "kívülről" szemléli a protagonista. Hamarosan sokkal világosabbá válik számára, mit érzett akkor, mit érzett a lánya és férje - és közelebb kerül a megoldáshoz.

Úgy gondolom, nem sértettem meg a csoporttitkot e történet elmesélésével. Egy olyan pszichodráma-ülés részletét írtam le, amely nyitott volt a nagyközönség számára. Erre a szeptember-végi első hazai Nemzetközi Pszichodráma Konferencián került sor, amelyet Kolozsváron rendeztek. Itt találkoztam a Psychodrama Institut für Europa berlini székhelyű intézet elnökasszonyával, Ildikó Mävers pszichodramatikus-terapeutával és a Budapesten élő Frenkl Sylviával, aki szintén pszichodráma-terapeuta. Hogyan lehet a konfliktusokat a pszichodráma módszerével kezelni? Ez volt a fent említett konferencia témája. Mindenek előtt erről kérdeztem a két európai hírű szakembert.

Frenkl Sylvia: A konfliktusok végigkísérik életünket, és aki azt mondja, hogy konfliktusmentes életet él, arról azt gondolom tulajdonképpen, hogy nem is él. Ha a minket érő kihívásokat el tudjuk fogadni, szembe tudunk nézni velük, akkor óhatatlanul, időről időre konfliktusokkal találkozunk. Ezek között vannak nagyon fájóak, olyanok, amelyek megterhelnek bennünket. A pszichodráma nem is annyira a konfliktusok megoldásában, mint inkább megértésében segít. A megértés által leszünk többek, valamivel gazdagabbak, személyiségünk, kapcsolataink harmonikusabbá válnak. A pszichodráma ehhez sokféle módszert használ.
Ildikó Mävers: Ez annyit jelent, hogy mi nem beszédben oldjuk meg a témát, nem beszélve cseréljük ki gondolatainkat, hanem a tagokat bemelegítjük arra, hogy emlékezzenek konfliktusos szituációkra és amit a csoport kiválaszt, azt az esetet - amely egyébként a csoportban elhangzott témákat a leginkább reprezentálja -, azt mi "színre visszük". Ez annyit jelent, hogy lejátsszuk ezt a témát, választott szereplőkkel, akiket úgynevezett programozással vezetünk be szerepükbe. A főszereplő, akit mi protagonistának nevezünk, nemcsak a saját szerepét játssza el, hanem megmutatja azt is, hogy az ő konfliktus-partnere hogyan viselkedett akkor, abban a szituációban. Tehát egy szerepcserében eljátssza azt, milyen volt az a veszekedés, az a visszautasítás vagy az az elnyomás. Tehát különböző történeti síkokból is szemlélhetjük a témát. Erre kifinomult eszközeink vannak. Ezekkel segítjük az embereket, hogy élethűen elevenítsék fel emlékeiket. Mindennek következménye, hogy a protagonista a témát nemcsak saját szemszögéből vizsgálja meg, hanem mások szemszögéből is láthatja a szituációt. Itt van a mélyinterjúnak, a tükrözésnek, a szerepcserének, a belső hangok felerősítésének mint vezetési eszköz bevetésének helye, ideje. Mindenképpen hosszú képzés szükséges ahhoz, hogy az ember ezekkel a módszerekkel bánni tudjon, viszont rendkívül hatásosak. A csoport reflexiós fázisa közel viszi a megoldáshoz a protagonistát, azt, akinek a problémáját feldolgozták. Ezt a módszert tulajdonképpen serkülőkortól kezdve felnőttkorig lehet alkalmazni, gyerekkel dramatikusan másképp dolgoznak. Kisgyerekeknél az úgymond "játékdrámát" alkalmazzuk, mesejátékokat viszünk színre például, és a jó terapeuta itt is meg tudja látni, hol van a konfliktus.
Frenkl: A konfliktusok elkerülésére való hajlam különösen azokat az embereket jellemzi, akik amúgy is konfliktusos közegben élnek. A gyerekek között például az a gyerek meri a konfliktusokat felvállalni, aki biztos az anyja és az apja elfogadásában. Nyíltabb szívvel mer konfliktusos helyzetekbe belemenni, mert tapasztalata van arról, hogy biztonságban van, hogy elfogadják és ha vesztes lesz, akkor is szeretik - nagyon egyszerűen megfogalmazva.
Társadalmi méretekben ez úgy néz ki, hogy egy polgári demokratikus társadalomban könnyebb a konfliktusokkal bánni, mint ott, ahol "kívülről mindig lőnek". Ha nagyon feszült a társadalmi-politikai helyzet, akkor igyekszünk az egyéni konfliktusokat magunk alá vagy a hátunk mögé seperni, mert nem érezzük magunkat biztonságban társadalmi méretekben sem. Végül is az az ideális, ha a külső helyzetben szabadság van, a családban pedig biztonságérzet.

A pszichodráma egyik alapeleme, eszköze a játék. Mi a tapasztalata önnek, szeretnek-e a felnőttek játszani?
Mävers: A felnőtteknek újból meg kell tanulniuk játszani. Hiszen mint gyerek mindenki tudott játszani. Spontán, kreatív lehetőségeink voltak gyerekkorunkban, aztán kinevelték belőlünk a játékkedvet. Az iskolában például arra kényszerítettek, hogy hátratett kézzel, precízen üljünk. A spontaneitást tehát - s ezen alapul tulajdonképpen a dráma kreatív eszköze - a felnőtteknek újból meg kell tanulniuk. Néhányan lázadnak ez ellen, de amikor újból rájönnek, milyen jó is játszani, fergeteges, nagy játékokba lehet őket belevinni. Néha a család is profitál abból, ha a felnőttek, a papa vagy a mama megtanulnak játszani, mert másképp állnak hozzá a gyerekek játékához. A pszichodráma-képzés tehát nemcsak szakképzés, hanem személyiségképzés is egyúttal, amelyben az ember maga is megváltozik, spontánabb lesz, kreatívabb, merészebb. Egy egyszerű példa: ha elmegyek bevásárolni és a kiszolgálónő kellemetlen vagy visszautasító, akkor nemcsak a saját szempontomból nézem a helyzetet, hanem el tudom képzelni, mi lehet az illető baja, egy képzeletbeli szerepcsere által megadom neki a lehetőséget, hogy másképp bánjon velem, próbálok olyan hangot megpendíteni, amely a másikat rácsodálkoztatja a szituációra.

Milyen szerepe van a játéknak, a szerepcserének a családi konfliktusok, pontosabban a szülő-gyerek közötti konfliktusok megoldásában?
Frenkl: Az élethelyzetek belevihetők a játékba. Egy kicsit fordított irányból közelíteném meg a dolgokat. Nézzük meg, mi folyik egy gyerekpszichoterápiás rendelőben, ahol játékkal gyógyítják a gyerekeket. Tehát a játék az az eszköz a pszichológus kezében, amelynek segítségével a gyerek - lejátszva az otthoni vagy az iskolai traumatikus helyzeteket, megint csak szerepcserével, úgy, hogy ő, a neurotikus gyerek lehet az apa vagy az anya vagy az óvónő, szóval belekerülve ezekbe a szerepekbe - valamennyire reagálhat, és ezáltal bátrabb lesz saját szerepében. Megmutatja nekünk a játék által, amit szavakban nem tud elmesélni, hiszen a gyereknél ezért van óriási szerepe a játéknak, a bábozásnak, a gyurmázásnak, sokféle egyéb játéktechnikáknak: hogy a gyerek közölni tudja velünk azt, mi is történt vele és ezt ő hogyan élte át. Sok esetben nem a nagybetűs Igazságot mondja el, hiszen nem az Igazságtól sérül meg a gyermek, hanem attól, hogy ő a gyermeki fantáziájával átéli a szülők veszekedését. Esetleg egy banális veszekedést olyan életveszélyként, személyiségének olyan veszélyeztetéseként él át, hogy megsemmisül tőle, éjszakai felriadásai lesznek, bepisil, romlik a tanulmányi eredménye. Ha sikerül ezt játékban megértetnünk a szülők bevonásával - és itt felelek a kérdésére -, megtanítani a szülőket arra, miként lehet a gyerekekkel úgy játszani, hogy egy-egy ilyen félelmetes történést a gyermek otthon lerajzoljon, beszélgetni tudjanak róla, hogy a szerepcserében segítsék őt, akkor a gyereken és magukon is segítenek. Maga J. L. Moreno, a pszichodráma atyja először szülő-gyermek rendelést tartott fenn, ahol ezt a módszert használta. Így a szülő is belátóbb lesz a gyermekkel,  és mindez - a játéknak köszönhető.

A pszichodráma tehát spontaneitást, kreativitást, merészséget, a kommunikációs készségünk javítását, a konfliktusok könnyebb megoldását ígéri. Milyen lenne egy olyan társadalom, ahol nagyon sokan részesültek pszichodráma-képzésben vagy rendszeresen alkalmazzák ezt a módszert?
Mävers: Moreno, a pszichodráma megalapítója azt vallotta, hogy egy igazán jó terápiás módszer nemcsak egy-két ember vagy kisebb csoport helyzetének javulását segíti elő, hanem egy egész társadalomra kell elkalmazható legyen. Valamikor az osztrák kormánynak, majd - amikor New York-ban élt - az ottani belügyminisztériumnak nagyon érdekes programokat ajánlott, amelyek a konfliktusok megoldását segítették elő. Itt az ő szociometriai munkájáról van szó, amely az emberek közötti kapcsolatok "méréséhez" juttat közelebb. A pszichodráma tehát nemcsak dráma, hanem olyanfajta emberközi kapcsolat mérési lehetősége is, amellyel Moreno ezeket a társadalmi változásokat szerette volna útjukra indítani.