Hipotézis: Abból a feltevésből
indultam ki, hogy azok, akik vallásukat gyakorolják, bizonyos
érdeklődést mutatnak a keresztény egység
iránt, vagy legalábbis valamilyen elképzelésük
van róla. Ezért kérdéseimmel olyan személyekhez
fordultam, akik hisznek, vallásukat ismerik, gyakorolják
és egyházukkal kapcsolatot tartanak fenn. (90-ből
12 személy nem gyakorolta intenzívebben vallását.)
Elsődleges célom volt képet
alkotni arról, a megkérdezettek mennyire tartják fontosnak,
illetve megvalósíthatónak az egységet, és
mennyire érzik sajátjuknak ezt az ügyet.
Másodlagos céljaim közé
tartozott:
- kideríteni, hogy teológiai
kérdésekben általában, jelen esetben pedig
az egységgel kapcsolatos problémákban, mennyire egyezik
a hívek elgondolása egyházuk hivatalos tanításával.
- ellenőrizni elképzelésemet
arról, hogy a vallási, felekezeti identitástudat összefügg
a keresztény egység iránti helyes érdeklődéssel.
ellenőrizni azon elgondolásomat,
hogy Kolozsváron a katolikusok identitástudata kevésbé
erős, és a protestánsokhoz viszonyítva kisebb
mértékben azonosulnak egyházuk tanításával.
A megkérdezettek: 90 személyhez
fordultam azzal a kéréssel, hogy válaszoljon a kérdéseimre.
59 személy töltötte ki a kérdőívet.
A kérdőívet kitöltő
csoport felosztása:
- nemzetiség szerint: valamennyi
magyar.
- nemek szerint: 19 férfi
és 40 nő.
- életkor szerint: 19 éves
- 6, 20-29 év közötti - 45, 30-39 év közötti
- 5, 40-49 év közötti - 1, 50 év fölötti
- 2.
- vallás szerint: római
katolikus - 36, református - 22, evangélikus - 1
- foglalkozás szerint: főiskolás
(a Református Diakonisszaképző Intézet hallgatója)
- 19, ebből 15 református, 1 evangélikus, 3 római
katolikus), egyetemi hallgató - 22 (a Katolikus Egyetemi Lelkészségről
17, a KEL-en kívül 2 katolikus és 3 református),
értelmiségi 15 (ebből 1 katolikus pap, 1 református
lelkész, 2 orvos, 1 újságíró, 6 tanár,
1 mérnök, 1 református kántor), más foglalkozású
3, nyugdíjas 1.
Megjegyzés a módszerhez: a. Kérdőívhez
folyamodtam, mert általa több személyt érhettem
el, és több, számomra fontos kérdést tehettem
fel. Az előre megfogalmazott feleletek bizonyos szempontból
megkönnyítették a válaszadást, alapot
adtak az összehasonlításhoz és lehetővé
tették a kiértékelést.
b. Az előre megfogalmazott kérdések
hátránya, hogy a személyes meglátásoknak
kisebb teret engednek. Ezt úgy próbáltam ellensúlyozni,
hogy több kérdésnél -- a felsorolt pontokon túl
más lehetőségek megjelölését is
kértem, az utolsó kérdés pedig kifejezetten
a személyes hozzáállást mérlegelte.
c. Bár a kérdőív
a szociológiai felmérés egyik eszköze, itt nem
felmérésről van szó, már a megkérdezettek
kis száma miatt sem. Az eredményeket nem fejeztem ki százalékban,
ezek nem rendelkeznek vallásszociológiai relevanciával.
Kérdőív
1. Lehetséges-e a keresztény egyház
egysége? Igen/Nem
2. Fontos a keresztények egysége?
Igen/Nem
3. Ki tehet valamit az egységért?
A. az egyházak vezetői
B. a hívek
4. Krisztus egyházának egysége
szempontjából
A. fontos az egyetértés az
alapvető teológiai kérdésekben
B. fontos az egységes struktúra
kialakítása
C. elég, ha békésen
együtt élünk és dolgozunk
D. egyéb
5. Az egység legnagyobb akadálya
A. a teológiai különbségek
B. az egyházszervezet
C. az egyházjog
D. egyéb
6. Az eukarisztia / úrvacsora
A. szentség / sacramentum
B. megemlékezés, emléklakoma
C. találkozás Krisztussal
D. az utolsó vacsorának és
Krisztus áldozatának megjelenítése
E. részesedés Krisztus áldozatában
F. egyéb
7. Az eukarisztiában Jézus jelen
van:
A. személyesen, a kenyér
és bor színe alatt
B. csak erejével, kegyelmével
8. Saját egyházam tanítását
és gyakorlatát értékesnek tekintem, jó
nekem egyházamhoz tartozni? Igen/Nem
9. Mit tehetek a keresztények egységéért?
A válaszok elemzése:
A megkérdezettek nagy része
(59-ből 37) a keresztény egységet valamilyen formában
lehetségesnek tartja, 8 kételkedik benne, 12 egyáltalán
nem tartja lehetségesnek. A derűlátók/kételkedők/pesszimisták
aránya nem mutat jelentős eltérést az életkor,
vallás vagy foglalkozás függvényében.
Az egységet szinte mindenki fontosnak
tartja, még azok is, akik nem vagy alig látják megvalósíthatónak
(59-ből csak ketten nem tekintik fontosnak az egységet).
Valamennyi csoportban a legtöbben
(az 59-ből összesen 42-en) úgy látják,
hogy egyházi vezetők és hívek együtt tehetnek
valamit az egységért. 5 szerint (4 kat., 1 ref.) csak az
egyház felelős vezetői, 10 szerint csak a hívek,
2 szerint csak Isten tehet valamit.
A megkérdezettek szinte fele (26) a teológiai
egyetértést tarja az egység lényeges feltételének.
(Az arány a legmagasabb a Ref. D. I. hallgatói között.)
12-en a békés egymás mellett élést és
együttműködést elégségesnek tekintik
(5 ref., 7 kat.). A katolikus egyetemisták és végzettek
közül sokan felismerik, hogy több tényező
fontos az egység szempontjából: teológiai egyetértés
és egységes struktúra (5), hitbeli egység és
kölcsönös szeretet egységes struktúra nélkül
is (5), mindhárom tényező (2). Csak ketten tekintik
elegendőnek az egységes egyházszervezetet.
Csupán öten fűznek kiegészítést
a kérdéshez. Szerintük fontos a nyitottság, a
másság elfogadása, egymás kölcsönös
tisztelete, a közös ima, béke a Szentlélekben.
A 4. kérdésre adott válaszok
kiegészítik az első kérdésre adottakat.
A keresztény egység szempontjából legtöbben
a hitbeli egyetértést és a kölcsönös
tiszteletet, szeretetet, együttműködést tekintik
lényegesnek. Ha a Faith and Order 1937-as edinburghi konferenciáján
előterjesztett hármas egység-modellre gondolunk (együttműködést
célzó laza szervezeti kapcsolattartás [confederation],
egymás hitének és egyházi szolgálatának
kölcsönös elfogadása [intercommunio] és szerves
egység [organic unity]), a legtöbben -- bár a fogalmat
nem ismerik -- az intercommunio felé hajlanak. A szerves egységre
kevesen mernek gondolni.
5. 23-an (a protestánsok közül
valamivel többen, mint a katolikusok közül) legnagyobb problémának
a teológiai különbségeket tartják, 12-en
az egyházszervezetet, 5-en az egyházjogot, 10-en a teológiai
és egyházfegyelmi kérdéseket együtt.
Kiegészítésként szerepelnek
a következő negatív tényezők: közömbösség,
merevség, félelem, önzés, az emberinek a természetfölötti
elé helyezése, az az elképzelés, hogy valamelyik
egyház fontosabb a másiknál, pontatlan fogalmazásból
adódó ellentétek, felfogáskülönbség.
Valamivel több katolikus fűzött kiegészítést
a kérdéshez.
6. Az eukarisztiával kapcsolatos kérdésre
adott válaszokat a kérdezettek vallása szerint csoportosítottam.
Bár a meghatározások tükrözték
mind a katolikus tanítást (szentség, representatio,
memoria, participatio, találkozás), mind a protestáns
úrvacsoratant (sacramentum, memoria, találkozás),
csak kevesen azonosultak egyházuk tanításával,
a katolikusok még kevésbé, mint a protestánsok.
Meglepő volt, hogy a 36 katolikus közül 12-en csak a szentség
meghatározást jelölték meg.
7. 38-an vallják Jézus személyes
jelenlétét a szentségi színek alatt (29 katolikus,
közülük ketten külön kiemelik a kegyelmi jelenlétet
is, és 9 református). 20-an (14 ref., 6 kat.) csak a kegyelmi
jelenlétet vallják.
8. A megkérdezettek legnagyobb része
értéknek tekinti egyháza tanítását
és gyakorlatát, 2 ezt tagadja, 6 bizonytalan.
Felekezetekre bontva a 36 katolikusból
29 örvend annak, hogy katolikus, 1 nem, 6 pedig nem biztos benne.
A 23 protestáns közül csak egy válaszolt nemmel.
9. Dacára annak, hogy az 59-ből
42-en tartják azt, hogy a híveken is múlik az egység,
24 úgy érzi, hogy semmit vagy szinte semmit nem tehet a keresztény
egységért, vagy nincs semmilyen elképzelése
róla. (Ezek közül 13 katolikus és 11 protestáns.)
Az elképzeléseket három
csoportba lehetne sorolni: lelki ökumenizmus, pozitív viszonyulás
másvallásúakhoz és aktív kapcsolatteremtés.
Lelki ökumenizmus: benső megújulás;
Krisztus tanítása szerinti élet, Krisztusban maradás;
Szentlélekre figyelés; ima, a hit megélése,
hiteles keresztény élet, tanúságtétel.
Pozitív viszonyulás másvallásúakhoz:
az előítéletek feloldása, tolerancia, a másság
elfogadása, a másvallásúak és hitük
elfogadása önmagunk, hitünk, a Biblia igazságainak
feladása nélkül; nyitottság, a testvér
felismerése a másvallásúakban, értékeik
felismerése és elismerése, kölcsönös
tisztelet;
Aktív magatartás: megismerni másvallásúakat,
hitüket, szokásaikat; megismertetni saját egyházunk
tanítását; keresni azt, ami közös; keresni
a kapcsolatot; beszélgetni nyugodtan, szeretettel, előítéletek
nélkül, nyitottsággal, azzal az örömmel, hogy
valamennyien keresztények vagyunk és közös értékeink
és céljaink vannak; segíteni másvallásúakon;
együtt imádkozni; közös szolgálatot vállalni;
olyan csoportot, közösséget alakítani, ahol alkalom
nyílik a közös imára, találkozásra,
miközben mindenki saját hitét is gyakorolja; ökumenikus
tevékenységek szervezése vagy bennük való
részvétel.
Kiértékelés: A keresztények
egysége nem áll a megkérdezettek érdeklődésének
középpontjában. Megvalósulását
azonban fontosnak tartják, még akkor is, ha bekövetkezését
sokan nem tudják elképzelni. A legtöbben úgy
látják, hogy az egység a híveken is múlik,
de meglehetősen kevesen rendelkeznek valamilyen konkrét elgondolással,
személyes hozzájárulásukat illetően.
A megkérdezettek nagy része nem
tartja fontosnak a szerves egységet. Mégis a legtöbben
nem tekintenek kielégítőnek egy hatékonyságot
célzó laza együttműködést, hanem fontosnak
tarják az egyetértést hittani kérdésekben
is.
A legnagyobb nehézségnek éppen
a teológiai különbséget tartják. Ráadásul
az eukarisztiával kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból
úgy tűnik, még mindig szakadék van a katolikus
és protestáns tanítás között. E két
megállapítás azt látszik igazolni, hogy a teológiai
párbeszéd eredményei nem érték el sem
a híveket, sem a lelkészeket.
Mind a 8. kérdésre adott válaszok,
mind a 6. kérdéshez fűzött megjegyzéseim
alapján úgy látom, hogy a katolikusok közt valamivel
többen vannak olyanok, akik nem érzik egészen sajátjuknak
egyházuk tanítását és gyakorlatát.
A másvallásúakhoz való
viszonyulás határozottan pozitív, mindkét részről.
Mindenki fontosnak tartja a másság elfogadását
és a közeledést.
A személyes hozzáállást
vizsgáló 9. kérdés kapcsán kiderült,
hogy legalább az elvek szintjén megvan a hajlandóság
a másvallásúak megismerésére, az irántuk
való szeretetre és a velük való együttműködésre.
Van-e ökumenizmus Erdélyben? Ki-ki eldöntheti. De talán sokkal érdekesebb a kérdés, ha nem kívülállóként tesszük azt fel, hanem olyanként, aki személyesen érdekelt az ügyben, hiszen közös tanúságtételünk alapvetően hozzátartozik kereszténységünkhöz.
Az alább következő két
írás egyaránt a caritas/diakónia kérdéskörével
foglalkozik, mégpedig konkrétumokat is felkínálva
az Olvasónak arról, mit tudott tenni és mit tart számon
további feladataként két nagy helyi egyházi
közösség, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye
és az erdélyi református egyházkerület
intézményes segélyszervezete. A Családvédelem
határon innen és túl című, október
9-11 között Nagyenyeden rendezett értekezleten hangzott
el az alábbi két beszámoló. Lelkesítésként
és Olvasóink minél árnyaltabb tájékoztatására
következő lapszámunkban további beszámolókat
is közreadunk, abban a meggyőződésben, hogy mindannyian
egyetértünk az embertársról való gondoskodás
alapvető keresztény érték voltában,
illetve abban, hogy e gondoskodás nem halogatható és
nem ruházható át. Mindenki felelősséggel
tartozik érte és tennie kell, "akár alkalmas, akár
alkalmatlan" a világ szemében.