A történelem folyamán az
egyház és az állam közötti viszony jogi
szabályozása egyrészt azt mutatja, milyen volt az
adott korban és helyen az alkotmányjogi felfogás,
másrészt rávilágít az egyes korok szabadságeszményének
értékére is. Így az egyház és
az állam létjogosultsága, a vallásszabadság
jogi lehetőségei különféle kapcsolódási
módozatokat hoztak létre.
Az egyház és az állam viszonya
szempontjából a történelem során két
alapvető kapcsolódási lehetőséget különböztetünk
meg: egységre és megkülönböztetésre
épülő rendszereket.
Ezek a modellek azonban szinte soha nem jelentkeznek
egységesen és tisztán. Alkalmazásuk során
a különböző államok jogi struktúrája
szerint más és más módon keverednek.1
Az állam és az egyház egységére épülő rendszerek
Az államegyháziság (cezaropapizmus)
szisztémájában az egyházat a politikai hatalom
uralja. Ez ad ki jogszabályokat az egyházak belső
életére is. Ilyen volt például a Bizánci
Birodalomban, ahol a császár egyházi törvényhozónak
is tekintette magát. Ennek alapja az volt, hogy az igazhívő
császárnak teológiailag is különleges szerepet
tulajdonítottak az egyházon belül. Így az egyház
belső szerveként léphetett fel. Hasonló törekvések
fordultak elő a keresztény Nyugaton is, főként
a Karoling-korban. Majd a felvilágosult abszolutizmus törekedett
az államegyháziság érvényesítésére.
Kiemelkedő példája ennek az Osztrák-Magyar
Monarchiában II. József császár és magyar
király alakja és műve. A világi hatalom vezetőjének
ekkor már inkább az ésszerűség elve,
a szabad értelem magasztalása adta a motivációt
az egyházi élet beleszólásába, s nem
teológiai alap játszott közre benne.
Egyházállamiság. Ebben a
rendszerben a vallás, az egyház irányítja és
alakítja a politikát és az államot. A nem-keresztény
világban ma sem ritka az ilyen berendezkedés (például
egyes iszlám államokban). A keresztény középkorban
is felbukkantak ilyen vonások. A Pápai Államban például
az állami hatalom a maga egyházias létértelmének
természetéből adódóan a vallási
tekintélytől függően működött.
De elemeiben a román történelemben is találunk
arra példát, hogy az ortodox egyház befolyása
alakította a politikát.
Az állam és az egyház megkülönböztetésére épülő rendszerek
A kereszténység kezdettől
fogva az evangélium igazságára hivatkozik, amikor
megkülönbözteti az állam evilági és
az egyház lelki hatalmát ("Adjátok meg a császárnak,
ami a császáré és Istennek, ami az Istené",
Mt 22,17).
A megkülönböztetésen alapuló
rendszereknek három fő típusa van:
Az egyház feletti állami fennhatóság.
Ez egy kicsit eltér az államegyháziságtól,
mert bizonyos mértékben elismeri az egyházak belső
önállóságát. Egyebekben azonban aláveti
az egyházat az állami beavatkozásoknak, korlátozásoknak
és felügyeletnek. Az ilyen rendszerre jellemző például
az állami közreműködés bizonyos egyházi
tisztségviselők kinevezésében, az egyházi
tulajdon kezelésének ellenőrzése.
Koordinációs rendszer. Ennek lényege,
hogy az állam és az egyház egyenrangú felek,
és kölcsönösen elismerik egymás önállóságát.
Illetékességét egyik sem a másiknak köszönheti.
A két felet érintő kérdéseket közösen
oldják meg megállapodások vagy konkordátum
formájában.
Az állam és az egyház teljes
elválasztása. A történelem folyamán a
szétválasztás ténye az egyes országokban
különböző szándékokat takart. Békés
elválasztásról beszélünk akkor, ha a
különválást az egyház számára
a vallásszabadság motiválta. Példa erre az
Amerikai Egyesült Államok. Amennyiben előnyös
az ilyen helyzet, annyiban hátrányai is vannak. Ahol
ugyanis az egyházzal kapcsolatos minden jogi szabályozást
kerülnek, a vallási közösségek arra kényszerülnek,
hogy általánosabb jogi formákban mozogjanak, például
éljenek a magánjog által adott lehetőségekkel.
Csakhogy ez visszahat belső életükre; például
az állami jog alapítványként vagy egyesületként
enged működni egy olyan egyházat, amelynek hitelvi alapon
más a struktúrája, mint amit az állami jog
pillanatnyilag az egyesületeknek meghatároz. Eszerint az illető
egyház konfliktusba kerül, mert másként kényszerül
működni kifelé, mint amilyen belső lényegi
valósága.
A szétválasztás azonban
származhat vallásellenes megfontolásból is.
Célja a vallásosság gátlása, befagyasztása,
vagy annak a magánélet területére való
korlátozása. Példa erre Franciaországban Clemenceau
rendelkezése, mely az 1905. december 9-i törvénnyel
teljesen elválasztotta az államot az egyháztól.
A törvényt erőszakosan vezették be, amely ellenállásba
is ütközött, majd jelentősen enyhült. (Példaként
szokták felhozni a kommunizmus időszakának szocialista
országait is, meg kell azonban jegyeznünk, hogy itt egy nem-vallásos
világnézettel egybefonódott államról
van szó).
Az egyház és a román állam kapcsolata
A román nép történelmében
az egyház és az állam viszonyának jogi szabályozása
igen sajátos képet mutat. A jog szempontjából
is két történeti szempontot kell tekintetbe venni: az
egyik a román fejedelemségek és az ortodox egyház
helyzete - különös tekintettel hosszú hódoltsági
állapotukra -, a másik az erdélyi románság
kisebbségi sorsban élő részének jogviszonya,
élén a görög-katolikus egyházzal.
Így a mindenkori helyzet jellegzetessége
egyrészt a középkori, a fejedelmi és a hűbér-rendszer
korában keresendő, amikor az egyetlen vallási közösség,
az ortodox egyház uralta a román nép kulturális
területeit, amelyért annyit tudott tenni, amennyit ő
maga is birtokolt belőle. A századok során az ortodoxia
szerepe lényegében küzdés volt a román
nép életében. Ezzel azt szeretnénk jelezni,
hogy az egyház nem központosított/szervezett formában
volt jelen sem a közéletben, sem a politikai hatalomban, hanem
egyszerűen azonosult a nép életével.
Ez a sajátosság később
átszíneződik a Rómával való részleges
unió, azaz a görög katolikus román egyház
megjelenésekor a 18. században Erdélyben (1791). Elmondható,
hogy végül is ez az egyház vállalta fel a román
nép jogaiért való küzdést, a kulturális-szociális
élet különböző területeit, valamint a
nyugati politikai hatalmakkal való kapcsolattartás is az
ő kezükben volt. A görög katolikus egyház
mindezt különösen azért tehette, mert Erdélyben,
az akkori Osztrák-Magyar Monarchia keleti részében
a Róma által támogatott anyagi alappal hierarchikus
szervezeteket hozhattak létre. Tény azonban, hogy a Monarchiában
a román népet jogilag nem ismerték el nemzetként.
A Monarchia állami egyházjogában csupán a görög
katolikus unió létrejöttével változott
valamit a helyzet, és ekkor nyert a nép nemzet-fogalmi elismerést.
Ez az elismerés a vallásszabadság elve alapján
az elismert felekezetek között bizonyos egyenlőséget
és viszonyosságot teremtett, de korántsem jelentette,
hogy mindenben egyforma lett volna a jogállásuk. Ugyanis
az egyes felekezetekre hozott jogszabályok nagy része továbbra
is érvényben maradt. (E kérdés hátterének
vizsgálatával, valamint a további fejlemények
és a fejlődés ismertetésével jogi vonatkozásban
is külön történeti tanulmányban kellene foglalkozni.)
Ezzel szemben a Kárpátokon túli fejedelemségek
helyzete a török hódoltság, illetve az ortodox
egyház anyagi bázisának hiányában nem
sokat változott.
A francia forradalom a román fejedelemségekben
is éreztette hatását. Ezért ismét más
az egyház és a világi hatalom viszonya a román
alkotmányos rendszer kialakulásakor és annak egyes
fejlődési szakaszaiban.
A szerves jogi szabályozás Havasalföldön
1831. július 1-én, Moldvában 1832. január 1-én
lépett érvénybe és tartott két hónapot2.
Itt érdekes megfigyelni a választó testület összetételét,
amely bojárokból és a jog szerinti tagokból,
azaz a metropolitából és a püspökökből
állt. Az országos gyűlés elnöke pedig a
metropolita volt. Az említett egyházi képviselők
a konstitúció fejlődésének későbbi
szakaszaiban is jog szerinti tagjai maradtak a választó nemzetgyűlésnek3.
Mihai T. Oroveanu az 1848-as júniusi Islazi
kiáltványt és programot tekinti az első román
alkotmánynak, amelyben a román nép kifejezte akaratát,
a nemzetgyűlés megszövegezte az ország egységes
alapvető szabályait, valamint az individuális szabadjogokat4.
Ez a kiáltvány lényegében az 1789-es francia
forradalom Emberi jogok nyilatkozatából merített.
Eleodor Focseneanu pedig a párizsi, 1858-ban
aláírt A román fejedelemségek végleges
megszervezésének konvencióját tekinti az első
és igazi alkotmánynak5, amely mindkét fejedelemséget
továbbra is a török hódoltságnak vetette
alá. A konvenció jogi szabályozása tartalmazta
a polgárok alapvető jogait és szabadságát,
a törvény előtti jogegyenlőséget, a tulajdonjogot
és a vallásszabadságot.
Végül több szerző az
1864. május 2-án kelt újabb párizsi konvenciót
fogadja el az első román alkotmánynak, amelyet A.
I. Cuza-statútumnak is neveznek6. A statútum az előző,
1858-as párizsi konvenciónak a módosított változata,
amely elismerte a két román fejedelemség uniójának7
belső autonómiáját a törvényhozásban
és az adminisztrációban, valamint több reformot
vezetett be (például választói, agrár-,
politikai és szociális szervezetek reformja). Ezt a statútumot
elismerte Törökország és az Európai Tengeri
Erők konstantinápolyi nagyköveteinek konferenciája
is.8
Az 1866. július 1-én érvénybe
lépett alkotmánnyal Románia királysággá
alakult (I. Károly). Az alkotmány struktúrájában
és szövegében sokat merített a Belga konstitúcióból,
amely az akkori idők egyik legliberálisabb alkotmánya
volt. Ezt az alkotmányt a "Küldöttek Gyűlése"
fogadta el, amely a szuverenitás és a nemzeti elvek mellett
az állampolgárok teljes jogi szabadságát biztosította.
Román állampolgárságot azonban csak keresztény
rítus (vallás) szerint élő nyerhetett. A jogegyenlőség
tehát a zsidókra és a törökökre nem
terjedt ki. Az alkotmánynak ezt a pontját (Art.7) 1879. október
19-én Berlinben módosították, amennyiben elismerték
a zsidó és az iszlám vallást is. A miniszterelnököt,
aki a kormányt összeállíthatta, a király
nevezte ki. Minden egyes miniszternek egy pap és a király
jelenlétében a keresztre esküt kellett tennie.9 Romániában
1866 után nem parlamentáris hatalom működött,
hanem egy kormány(zói) hatalom parlamentáris
formában.10
Az első világháború
után 1923. március 29-én új alkotmányt
fogadott el a Szenátus és a Küldöttek Gyűlése.
(Ez az alkotmány 138 artikulusból állt, amelyből
76-ot a régi alkotmányból vettek át.) A
Konstitúció leszögezi, hogy Románia nemzeti,
egységes és elidegeníthetetlen állam (Art.
1.). A törvényalkotás jogát a Szenátus
és a Küldöttek Gyűlése a királlyal
együtt gyakorolta. A Szenátust a jog szerinti és a választott
tagok alkották. A jog szerinti tagok egyik csoportja a következőkből
állt: metropoliták, az ortodox és a görög
katolikus egyházak megyéspüspökei, az iszlám
vallás képviselője, az állam által elismert
vallási közösségek vezetői, (ilyen közösségnek
minősültek azok, amelyeknek legalább 200.000 hívük
volt), a 18. évét betöltött trónörökös,
valamint az akadémiák elnökei. Az alkotmány biztosította
az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét,
a jogokat, a lelkiismereti és vallásszabadságot (Art.
8).11
A Szentszék és a Román Királyság
között 1927. május 10-én megkötött Konkordátum12
hivatott biztosítani a római katolikus egyház hierarchiájának
és híveinek azt a teljes értékű vallásszabadságot
(Art. IV), amelyet a román ortodox és a román görög
katolikus egyházaknak az 1923-as alkotmány már korábban
biztosított.
(Az eddigi történeti áttekintés
azt bizonyítja, hogy az egyház és a politikai hatalom
Romániában eléggé szoros és összefonódott
jelleget mutat. Az egyház [ortodox, görög katolikus] a
fenti utalások alapján tevékenyen részt vett
a világi hatalom életében. Egyik intézmény
kiszolgálta a másikat és fordítva. Bizonyos,
hogy az egyház és az állam kapcsolatát nehezen
lehetne besorolni a fent ismertetett állami egyházjogi modellek
valamelyikébe. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy
az ortodox egyház Romániában mindig az államvallás
szerepét töltötte be. Így több modell és
lehetőség elemei keverednek ebben a jogi viszonyban).
A Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare
Nařională) 1948. április 13-án új Konstitúciót
alkotott, mely a Román Népköztársaság
alkotmánya lett. Ez az alapokmány a szocialista-kommunista
típusú állami berendezkedés időszaka
alatt (1948-1989) többszöri módosításon
ment keresztül13. Bár az 1948-as alkotmány és
később a többi változat is írásban
mind biztosította a lelkiismereti és a teljes vallásszabadságot
(Art. 44-45), jogi hatásuk a gyakorlatban csak sajátságos
értelemben és szűkített formában érvényesült.
A vallásfelekezetekre vonatkozó jogszabályoknak merőben
más funkciójuk volt, mint az állami egyházjog
rendszereiben. A törvények, rendeletek és szabályok
főleg a vallás korlátozását, illetve
felszámolását szolgálták.
Ezt követően a fent említett
- a Szentszék és a román állam között
1927-ben ratifikált - konkordátumot 1948. július 31-én
a román állam a népi hatalom nevében egyoldalúan
hatályon kívül helyezte, amit az egyházak ellen
további törvénysértéssel tetézett,
amikor az állam rendeletet adott ki az oktatásügy reformjáról,
azaz a felekezeti iskolák és javaik államosításáról14,
valamint a római katolikus egyház szerzetesrendjeinek és
kongregációinak a feloszlatásáról és
javaik államosításáról.15 Ezt követte
1948. december 2-án a görög katolikus egyháznak
az ortodox egyházhoz való hozzárendelése, tehát
jogi megszüntetése.
Alkotmányos szabadságjogok Romániában
Az 1989. december 22-i változásokat
követően Romániában is megkezdődtek a
demokratikus jogállamiság kialakulását elősegítő
törvényes lépések. Ez a folyamat lassan haladt,
mivel a politikai változásokat előidéző
folyamatok, kísérletek Romániában nem voltak
zökkenőmentesek. A Hivatalos Közlönyben (Monitorul
Oficial) mindenek előtt a Nemzeti Megmentési Front törvényerejű
rendelete jelent meg (Nr. 2/1989)16, amely arra törekedett, hogy stabilizálja
a kialakult politikai helyzetet. A rendelet úgynevezett "minikonstitúcióként"
lépett érvénybe, amely az országot Román
Köztársaságnak nyilvánította. A Nemzeti
Megmentési Front lett az ország legfőbb vezető
szerve, parlamenti erőként lépett fel, kormányt
alakított, végrehajtó bizottságot hozott létre
stb., majd politikai párttá alakult17. A politikai pártok
és szervezetek az 1989. december 31-én hozott, 8. számú
törvény alapján szerveződhettek.
Az új román alkotmány 1991.
december 8-án lépett érvénybe (amelyet a parlament
november 21-én szavazott meg), s ugyanekkor, december 8-án
a 67. számú törvény alapján megtartották
az első népszavazást18. Az alkotmány alapján
Románia jellegzetességének főbb elemei: jogi,
demokratikus és szociális állam, amelyben biztosított
az állampolgárok joga és szabadsága, a szabad
fejlődés, a politikai pluralizmus (Art. 1. (3)), illetve
kimondatik, hogy a román állam nemzeti, szuverén és
független, egységes és oszthatatlan (Art. 1. (1))19.
Az állampolgárok alapvető
jogait, szabadságjogait és kötelezettségeit a
hatályos alkotmány II. címe rögzíti, amely
négy fejezetből áll:
1) Általános rendelkezések
(Art. 15-21);
2) Alapvető jogok és szabadságjogok
(Art. 22-49);
3) Alapvető kötelezettségek
(Art. 50-54);
4) A "Nép Ügyvédje" (vagy
népbiztos), «Avocatul Poporului» (Art. 55-57). Ez az
utolsó fejezet, vagyis a népbiztosról szóló
alkotmányos rendelkezések Romániában az 1991-es
alkotmányban jelennek meg először. A népbiztost
a szenátus négy évre nevezi ki, feladata pedig az
állampolgárok alkotmányban garantált szabadságjogainak
megvédése (Art. 55).
Az alapvető szabadságjogoknak a
román konstitúcióban történt megfogalmazása,
bár gyökereiben visszanyúl az 1789-es francia forradalomkor
közzé tett Emberi Jogok Nyilatkozatához, megszövegezésében
és struktúrájában alig tér el az Egyesült
Nemzetek Szervezete által 1948. december 10-én megfogalmazott
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatától. Az alkotmányban
kifejezetten rögzítették például az állampolgárok
törvény előtti jogegyenlőségét
(Art. 16), az élethez való jogát (Art. 22), a személyes
szabadság jogát (Art. 23), a lakhatás elidegeníthetetlenségének
jogát (Art. 27) stb. A politikai és közjogi szabadságjogok
megfogalmazásának rendszerében bennefoglaltatik a
lelkiismereti és véleményszabadság, a vallásszabadság
(Art. 29-30), a tanuláshoz való szabadságjog (Art.
32), a munkához és a fizetéshez való jog (Art.
38) stb.20 Az alkotmányban rögzített alapvető
állampolgári szabadságjogokat törvényes
védelem és garancia illeti meg (Art. 47. 55).
Jegyzetek
1 Az állami egyházjogi modellek
rövid összefoglalása és fogalmi meghatározása
tisztán és áttekinthetően megtalálható:
Erdő P. - Schanda B., Egyház és vallás a mai
magyar jogban, Budapest 1993. Ebben a részben az egyház és
az állam kapcsolatainak különféle típusait
és lehetőségeit fogalmilag röviden akarjuk vázolni.
Ezen a helyen nem célunk a kérdés részletes
történeti áttekintése, ezért csak a fent
nevezett szerzők munkájára támaszkodunk. A
téma bővebb irodalmához lásd Spinelli, L.,
Diritto ecclesiastico, Torino 21989, Weiler, R., Laun, A. (szerk.), Die
Entwicklung der Beziehung zwischen Kirche und Staat, Wien 1991, Caron,
P. G., Corso do storia dei rapporti fra stato e chiesa, Vol. 2, Milano
1985, Finocchiaro, F., Diritto ecclesiastico, Bologna 31989, Fischer, E.,
Trennung von Staat und Kirche, Frankfurt a. M. 1984, Gampl, I., Staatskirchenrecht.
Leitfaden, Wien 1989.
2 V.ö. Oroveanu, M. T., Istoria dreptului
romanesc si evolutia institutiilor constitutionale, Bucuresti 1992, 215.
3 V. ö. Tinca, O., Drept constitutional
si institutii politice, Oradea 1994, 166. 169-170. 177.
4 V. ö. Oroveanu, i. m. 217-218.
5 V. ö. Focseneanu, E., Istoria Constitutionala
a Romaniei, Bucuresti 1992. 19. pont.
6 V. ö. Oroveanu, i. m. 264, Scurtu, I.
- Bulei, I., Democratia la romani, 1866-1938, Bucuresti 1990, Muraru, I.,
Drept constitutional si institutii politice, Bucuresti 1993.
7 "Személyi unió", v.ö. Tinca,
i. m. 72.
8 V. ö. Oroveanu, i. m., 248.
9 V. ö. Tinca, i. m. 174-175.
10 V. ö. Dogan, M., Analiza statistica a
democratiei parlamentare din Romania, Bucuresti 1946, 69.
11 Bővebben v. ö. Tinca, i. m. 176-183.
12 V. ö. AAS 21 (1929) 441-456.
13 V. ö. Románia Szocialista Köztársaság
Alkotmánya, Bukarest 1980, 30, Tinca, i. m. 183-193.
14 V. ö. Decret Nr. 175/31. iulie 1948 és
Nr. 176/31 iulie 1948, in Monitorul Oficial 177 (1948) 4-7.
15 V. ö. Hotariri Nr. 21.535/29. iulie 1949,
in Monitorul Oficial 51 (1949) 332-333.
16 V. ö. in Monitorul Oficial, 1989. december
27.
17 V. ö. Draganu, T., Drept constitutional
si institutii politice, T. Mures 1993, 181.
18 V. ö. in Monitorul Oficial, nr. 250/1991.
december 14.
19 Bővebben ld. Tinca, i. m. 220-232.
20 Uo., 326-358.