Szilágyi Györgyi - Flóra Gábor

Többarcú otthonok

Önazonosság és szocializáció

vallásilag és/vagy nemzetileg vegyes családokban

A család mint mikroközösség sűrítetten tükrözi és ugyanakkor szelektíven átszűri azoknak a fő közösségi létformáknak az értékstruktúráit, sajátos normarendszerét, amelyek jelentősek a családi élet keretének meghatározásában. Ilyenek mindenekelőtt a helyi közösségek, a hitközösségek, valamint a különféle informális közösségek (baráti körök, szomszédság, munkahely).
E sokrétű, összetett szocializációs folyamatban jelentős szerepet tölthetnek be az iskolába járó gyerekek, akik jóval erőteljesebb vallásos szocializációban részesülnek (a kötelező vallásoktatás révén), mint szüleik nemzedéke. A jelenlegi fő tendencia a túlnyomórészt passzív vallásos viszonyulásmódról a vallásosság aktívabb szintjeire való fokozatos áttérés, amelynek eredményeként a kommunizmus évtizedei alatt nagy mértékben elhanyagolt és jelentéktelennek tekintett vallásfelekezeti különbségek fontossá válnak. Ez a jelenség magában hordozza viszont a konfliktushelyzetek erőteljesebb jelentkezésének, kiéleződésének veszélyét is.
A kommunista diktatúra bukása ugyanakkor lényeges változást hozott a közösségi hagyományok szerepének átértékelődése, megnövekedése terén is. Lényeges szerep jut e folyamatban a nagyszülők nemzedékének, hiszen túlnyomórészt éppen ők képviselik a hagyományok megőrzésének folytonosságát a modern városi élet körülményei között.
Az előbbiekben említett befolyásoló tényezők mellett fel szeretnénk ugyanakkor hívni a figyelmet az iskolai kötelező vallásoktatás hatására. A gyerekek szakszerű és rendszeres vallási felkészítése ugyanis az aktív vallásosság elemeit is közvetítheti az egyébként felekezeti hovatartozás szempontjából többé-kevésbé passzív és semleges viszonyulású családhoz.
Az ilyen jellegű külső tényezők által kiváltott egyensúlytalansági állapotok válsághelyzeteket eredményezhetnek, amelyek megoldása, kezelése nehezebb a vegyes házasságokban, mint a vallásilag homogén családok esetében. Ennek egyik  lehetséges oka, hogy a vegyes családokban élők jóval kisebb mértékben vehetik vagy készek igénybe venni saját vallásfelekezeteik támogatását, többek között éppen hovatartozásuk kifejezésének túlnyomó részt passzív jellege miatt.
A vegyes családokban kialakuló esetleges egyensúlytalansági állapotok által kiváltott potenciális vagy tényleges konfliktushelyzetek feltárását nehezíti az a körülmény, hogy a társadalmi elvárások és a konvenciók nagy mértékben visszafogják a családokat attól, hogy nyilvánossá tegyék meglévő gondjaikat, problémáikat. A vegyes házasságokban való együttélés természetéből fakadóan igen erőteljesen vonatkozik ez a családon belüli nyelvhasználat kérdésére.
A nyelvhasználat olyan szorosan kötődik az önazonosság kifejezéséhez, érvényesítéséhez, hogy a kettőt sokszor igen nehéz szétválasztani. A nyelv ugyanis nem csupán kommunikációs eszköz, hanem a kulturális hovatartozás jelképes kifejezésére is szolgál. Éppen ezért a nyelvhasználat családon belüli működési módjának, a gyermekek nyelvtanulásának és nyelvhasználatának mértéke és minősége igen sokat mondhat a családon belüli kultúrák közötti "hatalmi erőviszonyokról" is. Ebben a vonatkozásban a nyelvi identitás szoros kapcsolatban tárgyalható a nemzeti hovatartozással. Minthogy a nemzeti önazonosság egyik alapvető tulajdonsága az, hogy egy és csakis egy nemzet sajátos ideológiájához, értékrendszeréhez való feltétlen csatlakozást igényel, a nyelvhasználat szimbolikus szerepe éppen abban áll, hogy megerősíti ezt a bizonyos sajátos nemzeti tudattal való azonosulást. Egy bizonyos nyelv dominanciája a családon belül annak jelképes kifejezésére is szolgálhat, hogy a gyerekek a két szülő egymástól eltérő nemzeti identitása közül melyikhez csatlakoznak, melyikkel azonosulnak. Olyan területről van itt szó, ahol nagyon nehéz -- ha nem egyenesen lehetetlen -- a többféle azonosulás. Éppen ebben rejlik a nyelvhasználat elhatároló, vízválasztó szerepe.
A nemzeti és nyelvi identitás közötti szoros kapcsolat mellett a nyelvhasználat bizonyos öntörvényűséggel, önállósággal is rendelkezhet, ami főként olyan esetekben nyilvánulhat meg erőteljesebben, amikor a vegyes házasságban élők kulturális hovatartozásának kinyilvánításában viszonylagos egyensúlyi helyzet áll fenn. Ilyen körülmények között a multikulturális környezet olyan hatásokat is eredményezhet, amelyeket a szülők, illetve a gyerekek előnyökként is megélhetnek. Ilyenek például: a mindkét házastárs nyelve anyanyelvként való elsajátításának lehetősége a családban, a kétféle etnikai-nyelvi közösséggel való közvetlen családi gyökerű kapcsolattartás lehetősége, az ezekből fakadó nagyobb fokú rugalmasság, tolerancia, alkalmazkodóképesség.
Mindezek ellenére az ilyen családokban felnövő gyerekekre gyakran nehezedhetnek az identitásválasztás dilemmái, nem egyszer lelki konfliktusokat és önazonosságzavarokat eredményezve.
 

Kutatásunk a vallási és etnikai együttélés kérdéskörét a családon belül, a családból mint a társadalom legkisebb alapegységéből kiindulva vizsgálja. A kutatás célja, hogy pontosabb képet nyerjünk a vallásilag és/vagy etnikailag vegyes házasságban az önazonosság megőrzésének mikéntjéről, átadásának módjáról, valamint a fő befolyásoló társadalmi tényezőkről. Ezáltal szeretnénk hozzájárulni a családok pozitív közösségalkotó szerepének és funkcióinak erősítéséhez, a családon belüli potenciális konfliktushelyzetek feltárásához és megoldásához.
Témaválasztásunkat a kisebbségi vallási és nemzeti közösségek megmaradásának, önazonosságuk megőrzésének rendkívüli fontossága is indokolja. A problémának viszont feltevéseink, eddigi tapasztalataink szerint olyan makrotársadalmi dimenziója is van, amely túlmutat az önazonosság szűk értelemben vett kérdéskörén és a társadalmi tolerancia, a sokféleség elfogadásának mértékét és mikéntjét érinti. Igen fontos feladat e tekintetben a vegyes családokban élők lehető legjobb integrálása a társadalmi életbe, elismertségi, elfogadottsági szintjük növelése mind az intézményi, mind pedig a közvetlen közösségi szférában. Mindezek figyelembevételével kutatásunk arra kereste a  választ, milyen kritériumok és érvek alapján döntöttek az etnikailag és/vagy vallásilag vegyes házasságokban a gyermekek vallási és nemzeti hovatartozásáról?
Felmérésünk kiterjedt Nagyvárad Rét negyedének minden olyan vallásilag és/vagy etnikailag vegyes családjára, ahol az egyik házastárs magyar, amelyekben a gyerekek otthon a családban laknak, így lehetőség nyílt a gyermekek vallási hovatartozásának pontos számbavételére és családi interjúk elkészítésére. A kutatás fő módszere a megkérdezéses adatgyűjtési technikán alapult:
1. felmérés standardizált kérdőív segítségével, ami szerves részét képezte a Rét magyar lakossága átfogó feltérképezését célzó kutatásnak. (A kutatást a SIRF vallásszociológiai tudományos köre valósította meg). A felmérés során 345 olyan vegyes családot találtunk, ahol mind a szülők, mind a gyermekek vallási hovatartozása azonosítható volt. E családok képezték a vegyes házasságokra vonatkozó kutatás alappopulációját (alapnépességét).
2. tematikus interjú az említett populációból kiválasztott kutatási mintába bekerülő családokkal (kb. 70 család), valamint az összehasonlítási lehetőségek bővítése érdekében hasonló számú, Erdély más helységében (Csíkszereda, Gyímesbükk, Temesvár, Arad, Orcfalva, Marosvásárhely) élő vegyes családokkal. A kérdőíves felmérés által összegyűjtött adatok a következő fő változókra vonatkoznak: nemzetiség, vallás, a templomba járás gyakorisága.
Az interjúk során a vallási és etnikai együttélés családon belüli alakulásának főbb minőségi dimenzióit igyekeztünk felmérni, melyek főként a családban beszélt nyelvre, nyelvekre, a gyerekek nemzeti és vallási hovatartozásának megélésére, meghatározásának módjára, a vegyes házasságban élők rokoni, baráti, munkatársi kapcsolataira, a gyerekek tanulási nyelvére, a vallási ünnepek eltöltésének módjára és helyére vonatkoznak.
Kutatásunk egyik fontos kérdése, hogy az önazonosság különböző dimenziói miként strukturálódnak és miként, milyen mechanizmusok alapján öröklődnek át a vallásilag és/vagy etnikailag vegyes családokban. Az önazonosság átadásának módját vizsgálva feltételeztük, hogy az identitást alkotó főbb (etnikai, nemzeti, nyelvi) dimenziók viszonylagos önállósággal bírnak, ugyanakkor viszont kölcsönösen össze is függenek egymással.  Éppen ezért kutatásunkban külön-külön vizsgáltuk meg e dimenziók alakulását, figyelve ugyanakkor a közöttük fennálló kölcsönhatásokra is.
Az alappopulációba bekerült családok vallásfelekezeti hovatartozás szerinti összetétele a következő (1. ábra):

A felmért népesség reprezentatívnak tekinthető az adott lakókörzetben élő, magyar lakosságon belüli vallási vegyes házasságokra, valamint azokra az etnikailag és vallásilag vegyes családokra, ahol az egyik házasfél magyar. A fenti adatokból kitűnik, hogy a magyar házastársat is magába foglaló vegyes családokon belül a reformátusok és római katolikusok közötti házasságok vannak túlsúlyban. Ehhez viszonyítva a más etnikumú személyt is magába foglaló vegyes családok kisebbségben vannak a tanulmányozott alappopulációban.
Református és katolikus fél házasságát 248 családnál találtuk. 128 esetben az apa katolikus, az anya református; 120 esetben pedig az apa református, az anya katolikus. Tehát majdnem azonos létszámmal található meg a mintában mind a két féle házasság. Több szempontból vizsgáltuk meg  e családokat annak érdekében, hogy megtaláljuk, mi a közös elem a vallások "átörökítésében".
Először is arra kerestünk választ, hogy dominánsabb-e egyik vallás átörökítése, mint a másiké (2. ábra):

Mint látható, a fenti adatok egy viszonylagos egyensúlyi állapotot tükröznek. Az általunk vizsgált populáció esetében nem mutatható ki egyértelműen sem a katolikus, sem pedig a református felekezet dominanciája a gyerekek identitásának átszármaztatása terén. Szintén nem észleltünk jelentős különbségeket abban a vonatkozásban, hogy az apa vagy anya vallását örökli-e a gyermek

A mélyinterjúkból kitűnik, hogy a vallásos átörökítésnél sok esetben nagy szerepet játszik a nagyszülő döntése. Erre példa többek között a mintában szereplő családok, ahol a házastársak ugyanolyan vallásúak (katolikusok), ám a gyereküket reformátusnak keresztelték. Ezekben az esetekben a református nagyszülő volt a vallás átörökítésének meghatározója. Olyan családokat is  találtunk, ahol a gyermekek teljesen más vallást kaptak, mint a szülők (négy család esetében). Elmondásuk szerint ezt azért tették, mert nem tudtak megegyezni, kinek a vallását örökölje a gyermek, így ezt a kompromisszumos megoldást választották. Részben szintén kompromisszum eredményének tekinthető az is, hogy négy családban a gyermeket/gyermekeket  nem keresztelték meg. A szülők úgy döntöttek, hogy majd eldönti felnőttként, milyen vallást választ. Ilyen helyzetekben azonban a gyermek nehezebben vagy egyáltalán nem találja meg azt az önazonosságot, amelyet a vallás tud nyújtani. Ahhoz, hogy a későbbiekben ne érezzenek gyökértelenséget, nagyon fontos lenne, hogy legalább az etnikai-nemzeti hovatartozás tudatát erősítsék bennük.
A vallásilag és etnikailag egyaránt heterogén családok vizsgálatánál nem csak a nagyváradi alappopulációra, hanem az Erdély különböző városaiban és falvaiban végzett kutatásra is támaszkodtunk, amely etnikailag és vallásilag egyaránt vegyes családokra terjedt ki. Az erdélyi mintába bekerült családok etnikai összetétele a következő (4. ábra):

Az ilyen családban élő gyermekek nemzeti hovatartozásának szüleik általi besorolását tükrözi a következő, 5. ábra:

Figyelemre méltó, hogy sok vegyes családban a szülők nem tudták vagy nem akarták egyértelműen meghatározni a gyermekek nemzeti identitását. E tény egyik magyarázata a vegyes családokban jelentkező identitásválságra, nehezen feloldható dilemmákra utalhat. Másrészt viszont a gyermekek nemzeti hovatartozásának egyértelmű el-nem-döntése jelezheti a vegyes házasságon belüli kompromisszumkeresési erőfeszítéseket, e házasságok folytonosságához, fennmaradásához szükséges kultúrák közötti egyensúly kialakítására irányuló törekvést is. A következő ábra azt mutatja, hogyan örökítik át vallási hovatartozásukat az etnikailag és vallásilag egyaránt vegyes házasságokban élő szülők (6. ábra):

Mint látható, dominál a magyar házastárs vallása, függetlenül attól, hogy az anya vallása-e magyar nyelvű, vagy az apáé. Érdekes kompromisszumos megoldási forma ez: a gyermek a magyar házasfél vallását kapja, ám románul beszélnek otthon, román iskolába íratják. Ez a családon belüli kompenzációs forma biztosítja a család stabilitását.  Az etnikailag vegyes családoknál vallási pluralizmust lehet megfigyelni gyakran olyan estekben is, amikor az egyik etnikum "hatalmi túlsúlyba" kerül a családon belül.
Ezzel magyarázható az a tény, hogy jóval többen  járnak templomba a csak vallásilag vegyes házasságban élők, mint azok, akiknek vallásilag és etnikailag is vegyes a családjuk. Ezt támasztják alá a következő kutatási eredmények (7. ábra):

A mélyinterjúk nyomán körvonalazódott, hogy a vallási aktivitás e formájának alacsony szintje sokaknál egyfajta kompromissumkeresési, egyensúlyfenntartási erőfeszítés eredményeként is értelmezhető. Megpróbálják úgy berendezni  életüket, hogy lehetőleg ne kerüljön szóba a vallás és a nemzetiség kérdése. Ez sokaknál tabutéma, amiről nem beszélnek, vagy ha igen, csakis pozitívan nyilatkoznak.
A vegyes házasságban kialakuló kulturális együttélési modellek nyomon követhetők a családban beszélt, használt nyelvek tanulmányozása révén is (8. ábra):

A többséghez tartozó házastárs nyelvét tehát nagyobb mértékben használják a családon belül, mint a kisebbséghez tartozó házastárs nyelvét. Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a nyelvhasználat, illetve egy bizonyos nyelv dominanciája a családon belül nem feltétlenül jelenti a kevésbé használt nyelvnek megfelelő kultúra és identitás alárendelt szerepét, háttérbe szorítását. Esetenként a nyelvhasználat túlnyomórészt a kommunikáció megkönnyítését szolgáló meggondolásokra épülhet. Egy olyan nyelv használata, amelyet mindkét házastárs ismer (ez pedig leggyakrabban az államnyelv) könnyebbé teheti a kommunikációt, mintha a két nyelvet felváltva használnák. Viszont más esetekben mélyebb tartalmat is hordozhat. Ilyenkor az egyik házasfél kultúrájának alárendelését jelenti és ezáltal az asszimiláció eszközévé válhat.
Ezzel szemben a családon belüli multikulturális együttélésre való törekvést tükrözik azok az esetek, amikor a családban mindkét nyelvet egyaránt használják. Sajátos módon erre utal az ún. kevert nyelvek kialakulása és használata is. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy azoknak a családoknak a jelentős részében, ahol az egyik nyelv dominál, a gyermekek többé-kevésbé megtanulják és alkalmanként használják a másik nyelvet is.
A  következő adatok, a fentiekkel szoros összefüggésben, arra vonatkoznak, hogy a gyerekeket milyen  nyelvű iskolába íratják a szülők (9. ábra):

Látható, hogy nagy mértékben (85%-ban) román nyelvű oktatásban részesülnek a gyerekek. Sok esetben gyakorlatias érdekek jutnak kifejezésre itt is. Legtöbbször  az indoklás: a  "biztosabb jövő", a "biztosabb boldogulási lehetőség" , az "önérvényesítési lehetőség".
Bár nem feltétlenül ideológiai okok miatt választják a román nyelv családon belüli - kizárólagos vagy elsődleges - használatát, illetve a gyerekek román nyelven való továbbtanulását, a román-magyar vegyesházasságok esetében úgy tűnik, hogy az ún. "pragmatikus"  meggondolások (ami a kommunikációra és önérvényesítésre vonatkozik),  túlnyomórészt a román nemzeti identitás átörökítését és a magyar nemzeti identitás háttérbe kerülését ösztönzik. Ugyanakkor mint kompenzációs forma gyakorivá válik a kisebbségi fél vallási hovatartozásának átörökítése.
E következtetések általánossági-érvényességi körének minél pontosabb körülhatárolása,  eredményeink gyakorlati alkalmazhatóságának    növelése  érdekében fontosnak tartjuk egy olyan átfogó, árnyalt tipológiai szempontokat alkalmazó vizsgálat megszervezését, amely gazdag empirikus anyag alapján világítana rá a vegyes családok, valamint szűkebb és tágabb társadalmi környezetük közötti sokrétű kapcsolatra. Szükséges feltárni annak módozatait, miként tölthetnek be e családok pozitív  társadalomépítő szerepet, biztosítva ugyanakkor a minden szempontból teljes értékű élet és személyiségfejlődés kereteit.

Elhangzott a Romániai Magyar Pax Romana Mit tudunk magunkról? című tanulmányi találkozóján, Csíksomlyón október 11-én