Egy 1993-as, a SIPRI-nek (Stockholm International
Peace Research Institute nemzetközi békekutató intézet)
készített tudományos jelentésében Stephan
Iwan Griffiths így jellemezte az erdélyi helyzetet: "Románia
az elmúlt három évben óriási fenyegetettségi
érzést gerjesztett a nagyszámú erdélyi
magyar kisebbség jelenlétével kapcsolatban, sőt
egészen odáig elment, hogy védekezni kezdett -úgymond
- a magyar diszkrimináció ellen. Holott nyilvánvaló,
hogy a térségben az utóbbi két évben
az etnikumok közötti kapcsolatok drámai módon polarizálódtak,
s a viszályt nagyrészt a román szélsőségesek
szították, akik a hivatalos szervek látható
cinkos jóváhagyásával fejtették ki tevékenységüket."1
Ugyanezen évben egy másik kutatási jelentésben
Dominique Rosenberg hasonlóképpen fogalmazott: "...ma világosan
kitűnik, hogy Erdélyben a nacionalista feszültségek
nem szűntek meg, s mind román, mind magyar oldalon fennáll
a provokáció veszélye: egyrészt a Ion Iliescu
nevével fémjelzett román hatalom valójában
sohasem ítélte el azokat a diszkriminatív intézkedéseket,
amelyek továbbra is sújtják a magyar kisebbséget,
másrészt az érintett területeken a szenvedélyek
felizzottak, különösképpen annak következtében,
hogy egyes román hatóságok -- köztük a kolozsvári
polgármester -- rendeletben betiltották a kétnyelvűséget."2
Mindazonáltal azok a jelenségek,
amelyek a román helyzet elemzőiben ilyenfajta aggodalmakat
keltettek, 1993-hoz képest egyre veszélyesebbekké
váltak: a mélypont még ezután következett.
A Román Nemzeti Egységpárt -- amely annak köszönhetően
jutott parlamenti helyekhez, hogy a romániai, sőt a magyarországi
magyar közösséget Románia első számú
ellenségének kiáltotta ki -- 1994-ben kormányzati
pozícióba került. Egy 1995-ben bevezetett törvény
korlátozta az anyanyelv használatát az oktatásban,
felerősítve azt az 1989 óta meglévő
törvényhozási szándékot, amely a nemzeti
kisebbségek jogainak csorbítására irányult."3
Végül 1996 nyarán Ion Iliescu elnök választási
kampányában legfőbb érvként alkalmazta
a magyar veszélyt. Samuel Huntingtonra, a híres amerikai
politológusra hivatkozva kijátszotta a szavazatok területi
megoszlásának kártyáját, azt sugallva,
hogy amennyiben nem ő nyeri meg a választásokat, Erdély
elszakad Romániától.
Az 1996-os választásokig a román--magyar
viszony folyamatosan romlott. Romániában a magyar veszélyből
a politikai küzdelmekben tőkét kovácsoltak. Szüntelenül
hivatkoztak a románok és a magyarok közötti kapcsolatok
történetére, mindig azt idézve föl, ami
ezekben negatív volt -- s természetesen nem voltak híjával
az ilyen példáknak. Ugyanakkor választási érdekeik
arra sarkallták a vezető pártot, hogy -- még
a választások előtt -- alapszerződést
írjon alá Magyarországgal. Semmi sem utalt azonban
arra, hogy ez a szerződés nem marad ugyanúgy írott
malaszt, mint a Szlovákia és Magyarország közötti.4
Mi történt 1996-ban?
Az 1996-os esztendőben Romániában
a helyhatósági, a parlamenti és az elnökválasztást
egyaránt az ellenzék nyerte meg. Új parlamenti többség
jött létre két koalíció (a Demokratikus
Konvenció és a Szociáldemokrata Unió) egyesülésével,
valamint a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége
részvételével, amely a szavazatok 7,5 százalékát
szerezte meg. Így, Románia történetében
először, sor került a magyar kisebbség politikai
integrálására. 1996 decemberében a Románia
és Magyarország közötti kapcsolatok gyökeresen
új fordulatot vettek.
Az új román külügyminiszter,
Adrian Severin első külföldi útja 1996 decemberében
Budapestre vezetett. Magyar kollégájával, Kovács
Lászlóval folytatott rnegbeszélésein új
stratégia körvonalait vázolták föl, amely
azután Román-magyar stratégiai partnerség néven
vált ismertté. Két romániai magyar és
egy magyarországi román konzulátus megnyitásáról
döntöttek (Erdély szívében 1997 májusában
kezdte meg újbóli működését a nagy
fontosságú kolozsvári magyar konzulátus). 1997
májusában a magyar köztársasági elnök,
Göncz Árpád romániai látogatását
a sajtó fokozott figyelemmel kísérte.
1997 januárjától kezdve
Magyarország folyamatosan támogatta Románia integrációs
és atlanti csatlakozási törekvéseit. Az év
júniusában az amerikai diplomatákat is meglepte, milyen
erőteljesen lobbizott Románia NATO-tagsága érdekében
a washingtoni magyar nagykövet, aki a későbbiekben is
hasonlóan járt el. A szeptemberi krakkói találkozón
Magyarország -- a NATO-ba belépő három ország
nevében -- elkötelezte magát a Romániával
való együttműködés mellett.
Mi a román-magyar megbékélés történelmi alapja?
Kétségtelen, hogy a román
és magyar közösség kapcsolatainak története
fölöttébb bonyolult. Nem megoldás, ha a "jó
szándékok"-ra hivatkozva rózsaszínben tüntetjük
fel ezt a történelmet, vagy ha megkerüljük a kényes
kérdéseket. Legalább két súlyos trauma
messze ható következményei terhelik e két nemzet
kollektív tudatát. Először is: a románok
alávetett státusa a hajdani magyar királyságban.
Egyes szerzők ezt sajátosan erdélyi problémaként
értékelik: "Olyan élesen vetődik fel a nemzeti
önazonosság kérdése, s a tartalmát meghatározó
vonások felfedezése olyan fontos itt (tudniillik Erdélyben),
mint sehol másutt román területen; oka ennek (történetileg)
a tartomány román lakosságának politikai szempontból
alávetett helyzete, az etnikumok közötti feszültségek
és a vita a többi versengő nemzettel."5
E probléma a közgondolkodás
számára tényleges hivatkozási alappá
vált, az egész romániai politikai életre érvényes
mögöttes tartalmakkal. "Az e félelemmel és szüntelen
kihívással szembeni kollektív védekezési
reflex (...) olyan sajátos önfelfogás kikristályosodása,
amely lázasan kompenzációs mítoszokat gyárt,
s a szellemi biztonság képzelt tereit teremti meg, egyfajta
szimbolikus szinten a fenyegetett identitás és a sértett
nemzeti büszkeség védelmezésére hivatott"6
-- mindez olyan örökség, amelyet az utóbbi években
a szélsőséges nacionalisták bőségesen
kamatoztattak.
A másik történelmi megrázkódtatás
a trianoni szerződés és az annak következtében
a mai Magyarország határain kívül rekedt jelentős
magyar kisebbség léte. A jelenlegi, demokratikus magyar alaptörvényben
kifejezésre jutott a helyzettel kapcsolatos aggodalom, az Alkotmány
ugyanis megfogalmazza a magyar államnak -- határon túli
-- magyarok iránti felelősségét. A "felelősség"
kifejezésnek pedig a nemzetközi jogban tág értelmezési
lehetőségei vannak.
A két nép megbékélésének
alapja minden bizonnyal a jelen józan megítélése
és a kölcsönös érdekek számbavétele,
valamint a jövő közös építésének
felelőssége. Ami a múlt értékelését
illeti, a nehézséget a történelmi tapasztalatok
higgadt elemzése jelenti. E két elválaszthatatlan,
a történelem folyamán változó eszmei és
földrajzi határok mentén egymáshoz kapcsolt nép
közötti kommunikáció sikeressége attól
függ, milyen mértékben lesznek képesek azonos
politikai értékeket elfogadni.
Úgy vélem, a közös politikai
értékek tekintetében nincs jelentőségteljesebb
pillanata a történelemnek, mint az 1848-as forradalom és
annak alakulása. Magyarországon a politikai diskurzus megújulása
-- a kor új európai áramlatainak hatására
-- néhány évtizeddel korábban következett
be, mint Romániában. Az 1820-as évek második
felétől a szabadelvű reformerek elterjesztették
a polgári szabadságjogok, a kapitalista gazdaság és
az alkotmányos állam eszméjét. 1832 és
1848 között a nemzetgyűlés néhány
követelésüknek helyt adott. Az 1848 elején Európán
végigvonuló forradalmi hullám sodrában a Felsőház
konzervatív arisztokratái elfogadták a Kossuth Lajos
által előterjesztett javaslatokat, amelyek a politikai egyenlőséget,
a népképviseletet, az egyenlő teherviselést,
a jobbágyfelszabadítást tűzték ki célul.
Majd az áprilisi törvények megszüntették
az úrbéri terheket és a tizedet, bevezették
a nemesek számára is kötelező közteherviselést,
eltörölték a cenzúrát, kinyilvánították
a keresztény felekezetek egyenlőségét, a választójogot
stb. Ily módon Magyarország bekapcsolódott a kor európai
eszmeáramlatába. A követelések jelentős
részének azonban nemzeti színezete volt. Magyarország
uniója Erdéllyel a lehető legszélesebb körű
autonómia vállalásán alapult. A horvát,
majd az osztrák hadsereg, végül pedig Oroszország
közbelépése (1849-ben) elfojtotta ezt a kezdeményezést.
Az orosz és osztrák seregeknek a magyar állam felett
aratott győzelmét elősegítette, hogy a magyar
forradalom vezetői megtagadták a nemzetiségektől
azon jogokat, amelyeket önmaguk számára kívántak.
A román történelemben aligha
találhatnánk radikálisabb történelmi mozgalmat,
mint az 1848-as haladó nemzedékét. Vallási
szempontból a román kisállamok ugyanahhoz az ortodox
szférához tartoztak, mint Görögország, Oroszország,
Bulgária vagy Szerbia. Sem ez utóbbi négy országban,
sem pedig a szláv nyelvű Lengyelországban nem tört
ki forradalom az 1848-as esztendőben. Mindenesetre nem mondhatjuk,
hogy Moldva vagy Havasalföld társadalmi-kulturális tekintetben
közelebb állt volna a földrész nyugati országaihoz,
mint például Görögország vagy Bulgária.
Konzervatív, sőt retrográd társadalmak voltak
ezek; kifelé zártak, sőt ellenségesek. Kétségkívül
a balkáni ortodox "geokulturális térhez" tartoztak,
s nem a Nyugat részei voltak.
Az 1848-as mozgalom látványos fejlődést
idézett elő a románság körében.
Mind a politikai természetű követelésekkel --
köztársaság, általános választójog
--, mind a polgárjogi természetűekkel -- a zsidók
emancipációja, a halálbüntetés és
a lealacsonyító büntetések eltörlése
-- a román államok megelőzték koruk leghaladóbb
európai politikai eszméit. Nem puszta tervekről volt
ugyanis szó, hanem olyan mozgalomról, amelynek sikerült
néhány éven belül hihetetlen gyorsasággal
modernizálnia Romániát. Mindez néhány
tucat politikus tevékenységének eredménye volt,
akik elenyésző kisebbséget képviseltek csupán
a román társadalom egészében, amelynek humán
tipológiája igencsak távol esett a nagy forradalmárokétól:
Nicolae Bălcescuétól, Rosettiétól, a
Brătianu fivérekétől, a Golescuktól...
E történések látványosan szemléltetik,
amint bizonyos, nagyon bonyolult belső hálózatból
kinövő folyamatok egy adott, kivételes nemzetközi
közeggel való kölcsönhatásban a románságot
egyik kulturális térből egy másikba helyezték
át. Ha századunk harmadik és negyedik évtizedének
irányváltásai után a román fejlődés
nem két egymást követő totalitarizmusba torkollott
volna, ez az áthelyeződés megfordíthatatlanná
válik.
Íme, Románia és Magyarország
történetében olyan párhuzamos események
ezek, amelyek mindkét nemzet számára a szabadság
kiterjesztésének legfőbb korszakát jelentik.
Ekkor vált meghatározóvá az Európa nyugati
felén s természetesen Amerikában uralkodó politikai-filozófiai
irányhoz való csatlakozásuk. Minthogy azonban a magyar
forradalom vezető alakjai megtagadták a nemzeti kisebbségektől,
így a románoktól is azon jogokat, amelyekért
ők maguk küzdöttek, az 1848-as forradalom, e valóban
európai törekvés, nem hozta közelebb egymáshoz
a két nemzetet; ellenkezőleg, újból eltávolította
őket egymástól. Miért nem lettek a negyvennyolcas
értékek a magyarok és románok számára
egymás kölcsönös elismerésének elemei?
A tizenkilencedik század a nemzetállamok létrehozásáért
vívott küzdelmek időszaka. A klasszikus liberalizmus
nem tudott olyan eszmét szembeállítani a nemzeti kollektivizmus
elvével, amely képes lett volna megakadályozni a modern
nemzetek kialakulásának drámai fordulatait. A huszadik
század vezérelve pedig az erősebb által megszabott
rend elve; igaz ez az államok egymás közti kapcsolataira
csakúgy, mint az egyes államok belső életére.
A szabadelvű gondolat csupán a második világháború
után kelt új életre. Az új nemzetközi
rend gondosan kidolgozott elvrendszere illegitimnek nyilvánította
az erő alkalmazását; a(z állampolgári
értelemben vett) népek önrendelkezése, az erő
alkalmazásáról való lemondás, valamint
az emberi jogok újfajta működési logikával
ruházták föl a nemzetközi közösséget.
Az ember szabadsága, méltósága és jóléte
fontosabbá vált, mint az egységes állami joghatóság
alá tartozás.
A román-magyar megbékélési modell tartalma
Fentebb leírtuk azokat a tágabb
nemzetközi összefüggéseket, amelyek ma kijelölik
a politikai értékeknek a románok és magyarok
közötti megbékélésben betöltött
szerepét. Társul ezekhez az a sokkal szűkebb kontextus
és sürgetőbb követelmény, amelyet az európai
integrációs és az euro-atlanti intézmények
kibővítése jelent -- e folyamat határozza meg
ugyanis mindazt, ami jelenleg Közép- és Kelet-Európában
történik. A huszadik század végének egészen
kivételes nemzetközi politikai keretében helyezhető
el a megbékélés "román modellje", amelynek
az utóbbi idők eseményei mintegy előképei.
E modell megvalósulásának
első lépése a magyar kisebbség képviselöinek
részvétele a kormányzati munkában. Második
lépésként a román politikai erők elfogadtak
néhány, a nemzeti kisebbségek védelmére
hivatott intézkedésekkel kapcsolatos magas szintű normát.
Ezzel párhuzamosan, a nacionalista román szerveződések
- kulturális jellegűek, mint a Vatra Românească,
illetve politikai pártok, mint a Román Nemzeti Egységpárt
- a közélet peremére szorultak. Korábban is létezett
a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos meglehetősen széles
körű jogi szabályozás, ám ezt a magyar
kisebbség, igényeihez mérten, elégtelennek
találta. 1997 május-júniusában a román
kormány új jogi normákat fogadott el a legérzékenyebb
területen: az anyanyelvhasználatról a közigazgatásban
és az oktatásban.7 Egyidejűleg aláírtak
olyan nemzetközi jogi dokumentumokat, mint a Kisebbségi és
regionális nyelvek chartája, valamint a Helyi autonómiák
chartája. Említést érdemel, hogy a ma Romániában
hatályos belső jogszabályok messze meghaladják
az említett dokumentumokban rögzített nemzetközi
normákat.
Viszonzásképpen a magyar közösség
implicit módon lemondott saját önvédelmi módozatairól:
a belső önrendelkezés és az autonómiák
rendszeréről; lévén ezek olyan normák,
amelyek nem illeszthetők be a román alkotmány kereteibe.8
E rendszer nyilvánvaló szkepszist tükrözött
a magyar közösség képviselői és a
román állami intézmények közötti
együttműködés lehetőségeit illetően.
Másrészről a belső önrendelkezés
és autonómiák mellett szóló érv
volt, hogy ily módon oldották meg a kisebbségi kérdést
Finnországban, Spanyolországban és Olaszországban.
A romániai magyar kisebbség státusa pedig kétségkívül
hasonló az említett országokban é1ő
svéd, baszk és osztrák kisebbségekéhez.
Az 1996-os választások révén
hatalomra került román politikai elit nem egyébért
fogadta el a nemzeti kisebbségek védelmének a magyarok
által megkívánt magas szintű normákkal
történő szabályozását - nem is
nagyon értette ennek szükségességét -,
mint a megváltozott nemzetközi környezet hatására.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és az
Európai Unió Románia esetleges integrációja
elengedhetetlen feltételéül szabta a területén
élő nemzeti kisebbségek problémájának
megoldását. A politikai elit heves vágya, hogy Románia
"beléphessen Európába", végül legyőzte
a modern állam politikai alapelveinek hiányos ismeretéből
fakadó ellenkezését.
Végül azt sem szabad elfelejtenünk,
hogy 1996-ban a konzervatív nacionalista erőkkel szemben
a győztes reformpolitika híveinek számbeli fölénye
nem volt jelentős. Ebben a kontextusban a magyar képviselők
szavazatai felértékelődtek. Bulgáriában
1991-1992 között a Demokratikus Erők Uniója elzárkózott
a török kisebbséggel való együttműködéstől,
s ez politikai válsághoz, végül összeomláshoz
vezetett.9 Romániában sikerült elkerülni, hogy
megismétlődjék a bolgár forgatókönyv.
A magyar politikai mozgalom pragmatikus szárnya
belátta, hogy - legalábbis ez idő szerint - az Alkotmány
érinthetetlen. A román parlamentben az alkotmánymódosításhoz
bonyolult eljárási szabályokat kell követni,
s kétharmados szavazattöbbség elérése
szükséges.10 Ez ma még - tekintettel a román
demokrácia törékeny voltára - lehetetlen, s valószínűleg
nem is volna helyes lépés. A magyar kisebbség számára
nem volt könnyű annak megértése, hogy le kell
mondania saját, nagy múltú elképzeléseiről.
Kivételes érdemeik vannak tehát azoknak a politikai
vezetőknek, akik elfogadták ezt a történelmi
kompromisszumot: megértették "az idők jeleit".
Erdély szerepe az 1996-os politikai változásokban
Minthogy a "román megbékélési
modell" alapja az a politikai változás, amely 1996-ban következett
be, érdemes a választások szempontjából
megvizsgálnunk, milyen módon vált lehetségessé
ez a fordulat.
"Székely Istvánnak az 1990- és
1992-es parlamenti, valamint az 1992-es önkormányzati választások
megyei eredményeinek kiértékelésével
foglalkozó tanulmányából kiderül, hogy
míg 1990-ben - a képviselőházi választások
esetén - az ellenzék még csak abban a négy
megyében ért el 40 százaléknál jobb
eredményt, ahol a magyar lakosság aránya a legmagasabb,
1992-ben Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megye
mellé Bihar, Arad és Temes megye is felzárkózott
(mégpedig 50 százaléknál magasabb eredménnyel).
Végül az 1996-os választásokon
az egyértelműen román többségű, úgynevezett
belső-erdélyi megyékben is megtörtént
az áttörés. Ezzel világossá vált,
hogy itt egy, a magyar tényezőn jelentőségében
messze túlmutató strukturális adottságról
van szó. [...] 1996-ra jutottunk el oda, hogy Erdély gyakorlatilag
eldöntötte az országos választási eredményeket."11
Joggal állíthatjuk tehát,
hogy az 1996-os politikai változás, amely a román
állam fejlődése szempontjából döntő
jelentőségű mozzanat, végső soron Erdélynek
köszönhető. Miért beszélhetünk "döntő
jelentőségű mozzanatról"? Tekintetbe kell vennünk,
hogy a román politikai változások a földrész
integrációs folyamatával párhuzamosan zajlanak.
Mind az Észak-atlanti Szövetség Szervezete, mind az
Európai Unió kibővítésével kapcsolatban
éppen 1996 körül körvonalazódtak, majd születtek
meg a lényegi döntések. Nem kétséges,
hogy az a maffiózó-nacionalista politikai irány, amely
1996-ig Románia vezetését jellemezte, kirekesztette
az országot az európai típusú civilizáció
fontos intézményeiből. Románia helyzete most
valamiképpen olyan, mintha lélekszakadva igyekezvén,
egy hatalmas ugrással elérte volna az utolsó vagont,
amelyen erejét megfeszítve próbál megkapaszkodni;
ám nem tudni, vajon meddig lesz képes így kitartani,
s hogy nem fogják-e véletlenül lekapcsolni ezt a vagont
valamelyik állomáson. Ha 1999-ben Románia bekerül
a NATO-bővítés második körébe,
akkor újabb két-három év elteltével
a szervezet tagja lehet. S ettől a pillanattól kezdve az
ország előtt megnyílik az út, hogy viszonylagos
biztonsággal haladjon a hatékonyabb demokrácia és
a jólét felé. Más szóval az 1996-os
politikai változás valóban egyfajta történelmi
elágazást jelenthetne Románia történetében.
Természetesen "ami Romániával történni
fog", az nem pusztán attól függ, "ami Romániával
történik", de attól is, "ami rajta kívül
történik". Abban az esetben, ha a térségben és
a világban kedvező közeg alakul ki, az 1996-os esztendőt
valóban a "legfőbb útelágazás"-nak minősíthetjük
majd, amelyet - az adatok szerint - Erdély tett lehetővé
az ország számára.
Mi késztette Erdélyt arra, hogy
másként szavazzon, mint az ország többi része?
A román értelmiségiek azt állítják:
"a birodalom üdvös befolyásának köszönhetően"
"az erdélyi románok megbízhatóbbak és
dolgosabbak, mint az 1918 előtti óromán tartományok
lakói."12 Az erdélyi identitást gyakran vetik össze
a többi román tartomány lakóinak mentalitásával:
"A felvilágosodásnak, a reformkornak, a toleranciának
és a versenyszellemnek különösen az erdélyi
románokat jellemző közép-európai értékeihez
Romániában a társadalmi és politikai kultúra
olyan formái társulnak, amelyeken a szemlélődés
és passzivitás befolyása érzik, vagyis a keleti
ortodox értékövezet másfajta, politikai szempontból
kevésbé aktív szabályozói határozzák
meg őket."13 Egy magyarországi elemző, Molnár
Gusztáv felfogása szerint: "...amikor az erdélyiek
(románok, magyarok és természetesen a maradék
németek) sajátos kulturális identitásáról
beszélek, mindenekelőtt a munka- és az ezzel szorosan
összefüggő politikai kultúrára gondolok."14
A magyar kisebbség és a román társadalom jövője
Az európai fejlődés kontextusában
a romániai magyar kisebbség a jövőben jelentős
szerepet fog játszani. Világosan kell látnunk: az
Európai Unió, kibővülésével párhuzamosan,
egyfajta erőddé alakul. A Schengeni Egyezmény egyszerre
hoz létre egy közös európai teret és egy
falat, amely e teret elválasztja a kevésbé jómódú
és instabilabb külvilágtól.15 Vajon Magyarország
belenyugszik-e abba, hogy magára hagyjon 1,7 millió magyart
a "nagy fal" túlsó oldalán? Az elmúlt években
az erdélyi magyarság képviselői felvetették
a romániai magyaroknak megadandó magyar állampolgárság
gondolatát. Ez foglalja össze mindazt az aggodalmat, amelyet
az RMDSZ által képviselt romániai magyarság
érez Magyarország "bejutás"-ával és
Románia "kívül maradás"-ával kapcsolatban.
Azonban a határ innenső oldalán élő
magyarok mégsem lehetnek egyszerre román és magyar
állampolgárok. Mi történik majd akkor, ha Románia
- nyugati szomszédjával ellentétben - még hosszú
ideig nem fogja tudni teljesíteni az európai uniós
tagság feltételeit? Romániának és Magyarországnak
el kell jutnia az együttműködésnek arra a szintjére,
amely lehetővé teszi, hogy az előbbi állandóan
és egyre erősebben kötődjék a nyugati
határán jelenlévő civilizációhoz.
Ez oldaná meg a romániai magyar közösség
sorsának kérdését. Ugyanakkor minden bizonnyal
ez a megoldás olyan politikai konstrukciót tenne szükségessé,
amely a szó legpozitívabb értelmében az egész
román és magyar társadalom sorsát meghatározná.
Franciából fordította: Pongrácz Mária
Jegyzetek
1 Griffiths, Stephan Iwan: Nationalism and Ethnic
Conflict. Threats to European Security. (Nacionalizmus és etnikai
konfliktus. Biztonsági kihívások Európában)
In: SIPRI Research Report No. 5, Oxford University Press, Oxford-New York-Toronto,1993.
23.
2 Rosenberg, Dominique: Les minorités
nationales et le défi de la sécurité en Europe. (A
nemzeti kisebbségek és az európai biztonság
kihívása) In: Travaux de Recherehe No. 21, Institut des Nations
Unies, New York,1993.17.
3 "Az 1995 júniusában elfogadott
és kihirdetett oktatási törvény több szempontból
is ellentétben van az RMDSZ programjában kifejtett elképzelésekkel:
- a törvény tantárgyként
bevezeti a román történelmet (vagyis a románok
történetét és nem Romániáét).
Ezt a tényt a kisebbségek Románia, a közös
haza jellegének tagadásaként értékelték;
- az, hogy a románok történelmét
és Románia földrajzát a tanulók román
nyelven kötelesek tanulni, olyan megszorítás, amely
mellett semmiféle meggyózö érv nem szól,
csupán a nacionalista gyanakvást fokozza;
- a műszaki, közgazdaságtani,
közigazgatási, mező-, illetve erdőgazdasági
szakképzés a magyar kisebbség számára
hozzáférhetetlenné válik;
- az anyanyelvű felsőoktatásban
való részvétel lehetősége a művészeti
képzésre, az oktatók továbbképzésére,
illetve az egészségügyi szakképzés már
működő területeire szűkült;
- az anyanyelven történő felvételi
vizsga lehetőségét azokra az esetekre korlátozták,
amikor további tanulmányait is anyanyelvén folytatja
a hallgató.
Lásd Andreescu, Gabriel-Weber, Renate:
Evolutions in the DAHR Conception on Hungarian Minority Rights. (Az RMDSZ
magyar kisebbségi jogokkal kapcsolatos elképzelésének
fejlődése) Centre for Human Rights, Bukarest,1995. 45.
4 A szlovákiai helyzet politikai elemzésével
kapcsolatban lásd: Hamberger Judit: Slovakia's geopolitical situation.
(Szlovákia geopolitikai helyzete) In: International Studies No.
2/1996. 5-19.
5 Mitu, Sorin: Geneza identitařii nařionale
la românii ardeleni. (Az erdélyi románok nemzeti identitásának
eredete) Humanitas, Bukarest, 1996. 10.
6 Uo.
7 Az 1997 május-júniusában
a román kormány által sürgősséggel
elfogadott rendelkezések megoldották a leglényegesebb
kérdést: az anyanyelv használatát a közigazgatásban
és az oktatásban. E parlamenti jóváhagyásra
váró szabályozás hatékonyságát
kiterjesztette, hogy az 1201-es Ajánlás a belső jogalkotás
részévé lett. A nemzeti kisebbségekről
szóló törvény, amelynek elfogadását
1998-ra ígérik, az utolsó részletek beillesztésével
teljessé tenné a nemzeti kisebbségek védelmének
rendszerét; ilyen lényeges kiegészítés
például az anyanyelvhasználat joga az igazságszolgáltatásban.
Lásd: Andreescu, Gabriel-Webec, Renate, i.m., Weber, Renate: Romania
si drepturile omului: standarde interne, standarde internařionale
(I) (Románia és az emberi jogok: belső szabályozás
és nemzetközi normák) (I). In: Revista Română
de Drepturile Omului No. 13, Bukarest, 1996. 27-38.
8 E rendszer mellett érveltek az RMDSZ
programjai, és ezt rögzítette az a nemzeti kisebbségekről
és autonóm közösségekről szóló
törvénytervezet, amelyet az RMDSZ 1993-ban a román parlament
elé terjesztett. (Lásd Andreescu, Gabriel-Weber, Renate:
i.m.)
9 Shafir, Michael: Guvernarea Ciorbea si democratizarea:
bilant intermediar. (A Ciorbea-kormány és a demokratizálódás.
Időszaki mérleg) In: Sfera politicii No. 55, Bukarest, 1997.
6-24.
10 Mivel az Alkotmány 148. cikkelyének
1. bekezdése értelmében az államforma és
a román állam "nemzeti, független, egységes és
oszthatatlan volta... nem képezheti feIülvizsgálat tárgyát",
első lépésként ezen 148. cikkelyt kellene hatályon
kívül helyezni.
11 Molnár Gusztáv: Az erdélyi
kérdés. In: Magyar Kisebbség 1997/3-4, 219.
12 Patapievici, Horia-Roman: Politica. Humanitas,
Bukarest 1996. 299,120.
13 Hurezeanu, Emil: Cine a cîstigat alegerile?
(Ki nyerte meg a választásokat?) In: 22 No. 49,1996.
14 Molnár Gusztáv: i.m. 219-220.
15. Weber, Renate: The Romanian-Hungarian Relations
Within the Legal Frame ofthe Schengen Agreements. (A román-magyar
kapcsolatok a Schengeni Egyezmény törvényi keretein
belül) In: Toward lhe Development ofthe Romanian-Hungariant Relations.
International Studies No. 4, (Andreescu, Gabriel-Molnár Gusztáv
szerk.) Centre for International Studies, Bukarest, 1998. (Megjelenés
alatt.)
Elhangzott az OCIPE Nemzetközi Szervezetének
1998. január 29-én Strasbourg-ban rendezett, Az európai
népek kollektív emlékezete és az Európa-építés
című konferenciáján, ill. megjelent az OCIPE
Európai Szemmel című folyóiratában. A
szerző a romániai Emberi Jogi Központ (Bukarest) elnöke.