A szovjet típusú diktatúra oktatáspolitikája Magyarországon

Dr. habil. Hor­váth At­ti­la, in­té­zet­ve­ze­tő egye­te­mi do­cens, PPKE Jog- és Ál­lam-tu­do­má­nyi Kar, Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti Egye­tem (horvath.​attila@​jak.​ppke.​hu).

Össze­fog­la­lás

A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­rá­ban a ha­ta­lom­gya­kor­lás a po­li­ti­kai rend­szer min­den szfé­rá­já­ban nyers, ken­dő­zet­len és kont­rol­lál­ha­tat­lan dik­ta­tó­ri­kus kor­mány­zás­ban je­lent meg. A több­nyi­re mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus­nak ne­ve­zett ideo­ló­gi­át mint egy­faj­ta „ál­lam­val­lást” kény­sze­rí­tet­ték rá a la­kos­ság­ra. Az óvo­dá­tól az egye­te­mig, a fel­nőtt­ok­ta­tás­tól a mé­di­á­ig min­den­hol a hi­va­ta­los ta­no­kat suly­kol­ták az em­be­rek fe­jé­be, mint olyan ta­no­kat, ame­lyek min­den kér­dés­re vá­laszt adnak. A kom­mu­nis­ta párt az is­ko­lát is az en­ge­del­mes ál­lam­pol­gá­rok ne­ve­lé­sé­nek esz­kö­zé­vé kí­ván­ta tenni. Az 1950-es tan­terv cél­ként tűzte ki, hogy az is­ko­la „ta­nu­ló if­jú­sá­gun­kat Nép­köz­tár­sa­sá­gunk­nak ön­tu­da­tos, fe­gyel­me­zett ál­lam­pol­gá­rá­vá, a dol­go­zó nép hű­sé­ges fiává, a szo­ci­a­liz­mus épí­tő­jé­vé ne­vel­je”.

Edu­ca­ti­o­nal Po­li­cy of the So­vi­et Dic­ta­torship in Hun­gary

Sum­ma­ry

In a dic­ta­torship of the kind built by the So­vi­ets, power was ex­erci­sed in every sec­tor in the form of rough, un­var­nis­hed and un­cont­rol­lab­le gover­nance. The ideo­logy ter­med, in most pla­ces, Mar­xism-Le­nin­ism was im­po­s­ed on people as a kind of a “state re­li­gi­on”. From kin­der­gar­tens to uni­ver­sit­i­es, from adult edu­ca­ti­on to the media, the of­fi­ci­al doctri­nes were ham­me­red into the heads and cla­i­med to give ans­wers to just about any quest­ion. The com­mu­nist party wis­hed to use scho­ols for creat­ing obe­di­ent ci­ti­zens. The 1950 cur­ri­cu­lum set the ob­jec­tive to “teach pu­pils to be­co­me cons­ci­o­us, dis­cip­li­ned ci­ti­zens of the People’s Re­pub­lic, who are loyal to the wor­king class and build So­ci­al­ism.”


A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra fo­gal­ma

A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra ön­ál­ló és jo­gi­lag vég­le­ges köz­jo­gi be­ren­dez­ke­dés, nem pedig egy ki­vé­te­les ál­la­pot, ame­lyet az al­kot­mány ren­del­ke­zé­sei ér­tel­mé­ben meg­ha­tá­ro­zott fel­té­te­lek mel­lett csak há­bo­rú vagy va­la­mi­lyen rend­kí­vü­li hely­zet ese­tén ve­zet­nek be, s amint ez a rend­kí­vü­li hely­zet meg­szű­nik, vissza­ál­lít­ják az al­kot­má­nyos ren­det.1 A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra tehát új, ön­ál­ló köz­jo­gi ka­te­gó­ria, amely­ben – a Szovjet­ uni­ó­ban 70 éves, Ma­gyar­or­szá­gon 40 éves reg­ná­lá­sa alatt – semmi olyan im­ma­nens moz­gás­ten­den­cia nem volt ta­pasz­tal­ha­tó, ami a fenn­ál­ló rend­szer gyö­ke­res meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra utalt volna.2 A to­tá­lis dik­ta­tú­ra egyéb­ként is meg­re­for­mál­ha­tat­lan, zárt rend­szer. Ezt jól bi­zo­nyí­tot­ták az erre irá­nyu­ló, el­ve­télt kí­sér­le­tek.3 A re­for­mok kö­vet­ke­ze­tes el­uta­sí­tá­sa nem po­li­ti­kai té­ve­dés volt, hanem éppen a rend­szer lo­gi­ká­já­ból kö­vet­ke­zett.4

Egy szűk ha­tal­mi elit a mo­dern, 20. szá­za­di igaz­ga­tá­si tech­ni­ka al­kal­ma­zá­sa révén tudta ki­ala­kí­ta­ni a to­tá­lis dik­ta­tú­rát. A tár­sa­dal­mi ura­lom olyan for­má­ja jött létre, amely sem­mi­lyen kor­lá­to­zást nem tűrt el, az élet min­den te­rü­le­tét el­len­őr­zé­se és irá­nyí­tá­sa alá akar­ta vonni.5 A ha­ta­lom­gya­kor­lás a po­li­ti­kai rend­szer min­den szfé­rá­já­ban nyers, ken­dő­zet­len és kont­rol­lál­ha­tat­lan dik­ta­tó­ri­kus kor­mány­zás­ban je­lent meg. Ez a ki­zá­ró­la­gos­ság szük­ség­kép­pen a tár­sa­da­lom au­to­nóm po­li­ti­kai moz­gás­te­ré­nek tel­jes ki­ik­ta­tá­sá­hoz ve­ze­tett, ame­lyet az ura­lom­gya­kor­lás tech­ni­ká­já­nak le­egy­sze­rű­sí­té­sé­vel értek el. A ha­ta­lom­meg­osz­tás elvét ta­gad­va, a tör­vény­ho­zó, a vég­re­haj­tó és a bírói ha­tal­mat egy kéz­ben össz­pon­to­sít­va, egy hi­e­rar­chi­kus, rend­kí­vül cent­ra­li­zált ál­lam­szer­ve­ze­tet épí­tet­tek ki, ame­lyet az ál­lam­párt irá­nyí­tott és el­len­őr­zött. Így az egyes ál­lam- és párt­funk­ci­ók össze­fo­nód­tak.

A köz­pon­ti ha­ta­lom az élet min­den, még a ko­ráb­ban a po­li­ti­ká­tól távol eső ré­szét is irá­nyí­ta­ni kí­ván­ta.6 A po­li­ti­ka, a gaz­da­ság, a tár­sa­da­lom, a kul­tú­ra vo­nat­ko­zá­sá­ban min­den kér­dést egy szűk elit dön­tött el, amely­nek élén kor­lát­lan ha­ta­lom­mal bíró dik­tá­tor, a „fő­tit­kár” állt.7 A Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja XVII. kong­resszu­sán (1934. ja­nu­ár 16. – feb­ru­ár 10.) a fő­tit­kárt már nem is vá­lasz­tot­ták.8

A bol­se­vik tí­pu­sú párt a ha­ta­lom­kon­cent­rá­ció és a to­tá­lis dik­ta­tú­ra biz­to­sí­té­ka­ként mű­kö­dő szer­ve­zet lett. A párt – mint ál­la­mi­lag té­te­le­zett jog­sza­bá­lyok fe­lett álló tes­tü­let – az egész ál­lam­szer­ve­ze­tet, il­let­ve a tár­sa­da­lom min­den szfé­rá­ját el­len­őr­zé­se és irá­nyí­tá­sa alatt tar­tot­ta. A tár­sa­da­lom, az állam, de még a párt fe­let­ti to­tá­lis el­len­őr­zést is a ter­ro­risz­ti­kus esz­kö­zö­ket is al­kal­ma­zó tit­kos­rend­őr­ség gya­ko­rol­ta, amely a tény­le­ges el­len­sé­gen túl a po­ten­ci­á­lis és ön­ké­nye­sen ki­vá­lasz­tott el­len­fe­le­ket is lik­vi­dál­ta. A po­li­ti­kát kri­mi­na­li­zál­ták, és bár­kit, bár­mi­lyen ürüggyel (még a leg­fel­sőbb ve­ze­tők közül is) fe­le­lős­ség­re le­he­tett vonni, akár ha­lál­ra is le­he­tett ítél­ni.9

Az ural­ko­dó elit irá­nyí­tot­ta szin­te min­den rész­let­re ki­ter­je­dő­en a gaz­da­sá­got, a ter­me­lést és az el­osz­tást. A tör­té­ne­lem során nem akadt még egy ural­mi rend­szer, amely az anya­gi jut­ta­tá­sok és a szank­ci­ók ilyen szé­les körű rend­sze­rét al­kal­maz­ta volna. Az ural­ko­dó elit ren­del­ke­zett a hír és az in­for­má­ció mo­no­pó­li­u­má­val, ke­zé­ben tar­tot­ta a tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ót és a pro­pa­gan­dát.

A több­nyi­re mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus­nak ne­ve­zett ideo­ló­gi­át mint egy­faj­ta „ál­lam-val­lást” kény­sze­rí­tet­ték a la­kos­ság­ra.10 Azt ál­lí­tot­ták, hogy a kom­mu­nis­ta párt a „pro­le­ta­ri­á­tus él­csa­pa­ta”, és a kom­mu­nis­ta (szo­ci­a­lis­ta) rend­szer Marx és Lenin el­kép­ze­lé­sei sze­rint építi fel a „tö­ké­le­tes tár­sa­dal­mat”, ahol min­den­ki „szük­ség­le­tei” sze­rint jut hozzá a földi ja­vak­hoz. Va­ló­já­ban so­ha­sem a pro­le­ta­ri­á­tus, hanem a párt­elit gya­ko­rol­ta a ha­tal­mat. Még ha el is hin­nénk, hogy a párt ve­ze­tői a pro­le­ta­ri­á­tus ér­de­ké­ben kor­má­nyoz­tak, az is csak olyan mi­to­ló­gi­ai for­má­ban tör­tén­he­tett volna, mint ahogy „XIV. Lajos köz­ve­tí­té­sé­vel Isten ural­ko­dott” Fran­cia­or­szág­ban.

A to­tá­lis dik­ta­tú­ra nem­csak ter­ro­ri­zál­ta a tár­sa­dal­mat, hanem meg­pró­bál­ta a saját ér­de­ke­i­nek meg­fe­le­lő­en át­ala­kí­ta­ni. A la­kos­sá­got mi­li­ta­ri­zál­ták11 és ato­mi­zál­ták, igye­kez­tek meg­sem­mi­sí­te­ni a tár­sa­da­lom szer­ves, alul­ról föl­fe­lé való szer­ve­ző­dé­sét, ön­ál­ló létét, a civil tár­sa­dal­mat, meg­gyen­gí­te­ni a csa­lá­dot, a tra­dí­ci­ó­kat, a régi szo­ká­so­kat, a szü­lő­föld­höz való kö­tő­dést, a nem­ze­ti ér­zést. Meg­kí­sé­rel­ték fel­szá­mol­ni az egy­há­za­kat, a val­lá­sos­sá­got; be­til­tot­ták a pár­to­kat, egye­sü­le­te­ket, a civil moz­gal­ma­kat és szer­ve­ze­te­ket.

Mind­eb­ből kö­vet­ke­zett, hogy a szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra 70 év alatt nem volt képes em­ber­hez méltó tár­sa­dal­mi kö­rül­mé­nye­ket te­rem­te­ni. Az egyént gúzs­ba kö­töt­ték, ott­ho­ná­ban, a mun­ka­he­lyén, az is­ko­lá­ban, sőt a ma­gán­éle­té­ben is kor­lá­tok vet­ték körül; a ha­tó­sá­gok, il­let­ve „ön­kén­tes” se­gí­tő­ik fo­lya­ma­to­san szem­mel tar­tot­ták, el­len­őriz­ték. Arra nézve, hogy ez a rend­szer mi­lyen ha­tást gya­ko­rolt az egyé­ni kez­de­mé­nye­ző­ké­pes­ség­re, elég csak az Egye­sült Ál­la­mok el­nö­ke szak­ér­tő­jé­nek, Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski­nek12 a vé­le­mé­nyé­re hi­vat­koz­ni, aki sze­rint a ha­tal­mas Szov­jet­unió 74 éves fenn­ál­lá­sa alatt nem pro­du­kált egyet­len ta­lál­mányt sem (ki­vé­ve talán a ha­di­tech­ni­ka terén tör­tént né­hány újí­tást), amely a vi­lág­pi­a­con ver­seny­ké­pes lett volna.

A mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus mint kö­te­le­ző ideo­ló­gia

A szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ban tel­je­sen mást je­len­tett az ideo­ló­gia, mint a de­mok­rá­ci­ák­ban. Az ún. mar­xiz­mus–le­ni­niz­must hi­va­ta­los el­mé­let­ként, a köz­pon­ti aka­rat által köz­ve­tí­tett, vi­lág­né­ze­ti jel­le­gű esz­me­rend­szert a ha­ta­lom köz­vet­len iga­zo­lá­sá­ra hasz­nál­ták fel. Egy­út­tal min­den más el­mé­le­tet hi­bás­nak, a tár­sa­da­lom­ra ká­ros­nak és az ál­lam­ra nézve el­len­sé­ges­nek mi­nő­sí­tet­tek. A to­tá­lis dik­ta­tú­ra ve­ze­tői ugyan­is fel­is­mer­ték, hogy az erő­szak ön­ma­gá­ban nem ele­gen­dő ahhoz, hogy a tár­sa­dal­mat tar­tó­san in­teg­rál­ja. A mar­xiz­mus–le­ni­niz­must egy­faj­ta „val­lás­pót­lék­ként”13 hasz­nál­ták fel, amely annyi­ra hi­ány­zott a fran­cia for­ra­da­lom ide­jén a ja­ko­bi­nu­sok­nak, most ezzel az ideo­ló­gi­á­val a tö­me­gek aktív tá­mo­ga­tá­sát re­mél­ték.14 Fo­ga­lom­rend­sze­rük­ben a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus az „Isten”, Moszk­va az „egy­ház­szék­hely”, a for­ra­da­lom „Jézus má­so­dik el­jö­ve­te­le”, a ka­pi­ta­lis­ták bün­te­té­se a „Pokol”, Troc­kij az „ördög”, és a kom­mu­nis­ta tár­sa­da­lom az „el­jö­ven­dő ki­rály­ság”.15

A mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus va­ló­ban von­zó­nak tűn­he­tett olya­nok sze­mé­ben, akik egyéb­ként ki­lá­tás­ta­lan­nak lát­ták egyé­ni sor­su­kat. Leg­in­kább a sze­gé­nyek­nek a gaz­da­gok iránt ér­zett el­len­ér­zé­sét igye­ke­zett ki­hasz­nál­ni.16 Fő té­te­lei min­den kü­lö­nö­sebb fá­rad­ság nél­kül el­sa­já­tít­ha­tók, mind­amel­lett Marx fő művei (pél­dá­ul A tőke) gyak­ran igen ho­má­lyo­sak, bo­nyo­lul­tak, és rend­sze­rint ren­ge­teg két­ér­tel­mű meg­fo­gal­ma­zást tar­tal­maz­nak. A hosszú és komp­li­kált művek elem­zé­sé­re külön ideo­ló­gu­si osz­tályt ala­kí­tot­tak ki, amely­nek a né­ze­te­it senki nem cá­fol­hat­ta meg. A bí­rá­lók ugyan­is nehéz hely­zet­ben vol­tak a több­fé­le­kép­pen ér­tel­mez­he­tő mon­da­tok elem­zé­sé­nél. A köz­em­ber pedig az egy­sze­rű esz­mék mellé állt, és nem törte a fejét a bo­nyo­lult rész­le­te­ken. A mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus esz­me­rend­sze­ré­nek pro­pa­gá­lá­sát nagy­ban elő­se­gí­tet­te, hogy a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok tár­sa­dal­mai zárt rend­szer­ben éltek, ahol a hi­va­ta­los ideo­ló­gi­án kívül más ha­tá­sok nem­igen ér­het­ték. Mind­emel­lett ki­dol­go­zott nyel­vi kli­sék al­kal­ma­zá­sá­val se­gí­tet­ték a va­ló­sá­got le­egy­sze­rű­sí­te­ni, és el­len­ség­ként be­ál­lí­ta­ni min­den­fé­le „bur­zsoá esz­mét”.

Az ideo­ló­gi­ai ne­ve­lés az óvo­dá­ban el­kez­dő­dött, a kö­zép­is­ko­lák­ban már a vi­lág­né­ze­tünk alap­jai el­ne­ve­zé­sű, a fel­ső­ok­ta­tás­ban pedig a dia­lek­ti­kus ma­te­ri­a­liz­mus­nak ne­ve­zett tan­tár­gyat ok­tat­ták, sok he­lyen szi­gor­la­ti vizs­gá­val zárva. A mun­ka­he­lyi párt­alap­szer­ve­ze­tek pedig a dol­go­zók kö­ré­ben to­vább foly­tat­ták az ún. vi­lág­né­ze­ti ne­ve­lő­mun­kát. Mind­eze­ket a tan­anya­go­kat, pro­pa­gan­da­ki­ad­vá­nyo­kat, bro­sú­rá­kat, ká­té­kat ideo­ló­gu­sok lé­gi­ói gyár­tot­ták a napi po­li­ti­kai el­vá­rá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. Az ideo­ló­gi­á­nak pedig ki kel­lett ter­jed­nie az élet min­den te­rü­le­té­re (a mű­vé­sze­tek, az iro­da­lom, a zene, a nyel­vé­szet), hi­szen e nél­kül olyan ve­szé­lye­sen sza­bad te­rü­le­tek ma­rad­hat­tak volna, ahol el­té­rő ér­tel­me­zé­sek is meg­szü­let­het­nek.

A mar­xiz­mus–le­ni­niz­must mint hi­va­ta­los vi­lág­né­ze­tet az Al­kot­mány­ba is be­le­fog­lal­ták. Az 1972. évi mó­do­sí­tott Al­kot­mány (1972. évi I. tv. az 1949. évi XX. tör­vény mó­do­sí­tá­sá­ról és a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság Al­kot­má­nyá­nak egy­sé­ges szö­ve­gé­ről) 3. §-a sze­rint: „A mun­kás­osz­tály mar­xis­ta–le­ni­nis­ta párt­ja a tár­sa­da­lom ve­ze­tő ereje.” Az ered­mé­nyek­kel nem le­het­tek túl­sá­go­san elé­ge­det­tek a párt­ve­ze­tők, hi­szen a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt XI. Kong­resszu­sán (1975. már­ci­us 17–22.) új­fent meg­fo­gal­ma­zó­dott: még ak­tí­vab­ban kell mun­kál­kod­ni azon, hogy a la­kos­ság el­fo­gad­ja a szo­ci­a­lis­ta ideo­ló­gi­át, harc­ba kell száll­ni a mar­xis­ta–le­ni­nis­ta esz­me­i­ség­gel szem­ben álló né­ze­tek le­küz­dé­sé­ért, il­let­ve ál­ta­lá­nos­sá kell tenni a „szo­ci­a­lis­ta er­köl­csöt”.17

A mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus dog­ma­ti­ká­já­nak ki­zá­ró­la­gos ér­tel­me­zé­si elő­jo­ga min­dig a fő­tit­kárt il­let­te meg. Így lett mar­xiz­mus Sztá­lin „kor­szak­al­ko­tó” nyelv­tu­do­má­nyi mun­ká­ja18 és köz­gaz­da­sá­gi „mun­kás­sá­ga”,19 majd Nyi­ki­ta Szer­ge­je­vics Hru­scsov prog­ram­ja a szűz­föl­dek fel­tö­ré­sé­ről,20 Brezs­nyev dokt­rí­ná­ja a „fej­lett szo­ci­a­liz­mus” el­mé­le­té­ről.21 Mind­eköz­ben Hru­scsov ki­át­koz­ta Sztá­lint, Brezs­nyev el­ve­tet­te Hru­scso­vot, And­rop­ov el­ha­tá­rol­ta magát Brezs­nyev­től, végül Gor­ba­csov min­den előd­jé­től. Min­den egyes for­du­lat után a tan­köny­ve­ket és a vo­nat­ko­zó szak­iro­dal­mat le kel­lett cse­rél­ni, vagy át kel­lett írni. A bu­kott fő­tit­ká­rok­ra pedig többé nem hi­vat­koz­tak. E je­len­ség egyik leg­jel­lem­zőbb pél­dá­ja a szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra egyik leg­fe­gyel­me­zet­tebb hí­vé­nek, Dol­má­nyos Ist­ván­nak az esete, aki­nek A Szov­jet­unió tör­té­ne­te című köny­vét azért til­tot­ták be, mert a mű meg­írá­sa után Hru­scso­vot le­vál­tot­ták. Mi­u­tán Dol­má­nyos le­ad­ta a kéz­ira­tot, már nem tudta kö­vet­ni a napi po­li­ti­kai ese­mé­nye­ket.22 A szov­jet fő­tit­ká­rok el­mé­le­te­i­ket hű­bér­jog­ként to­vább­ad­ták „nem­ze­ti ki­sze­re­lés­re” hely­tar­tó­ik­nak. Ennek révén le­he­tett mar­xiz­mus Ro­má­ni­á­ban a fa­lu­rom­bo­lás, Ku­bá­ban pedig Ca­stro sa­já­tos dik­ta­tú­rá­ja.

Ma­gyar­or­szá­gon Rá­ko­si Má­tyás – a sztá­li­ni min­tát kö­vet­ve – az ex­ten­zív ideo­ló­gi­ai pro­pa­gan­dát al­kal­maz­ta. Ez ke­vés­bé a meg­győ­zést, mint in­kább a tár­sa­da­lom rep­resszív moz­gó­sí­tá­sát kí­sé­rel­te meg. A na­pon­ta sorra ke­rü­lő pro­pa­gan­disz­ti­kus ren­dez­vé­nyek, a Sza­bad Nép-fél­órák stb. a po­ten­ci­á­lis el­len­fe­lek meg­tö­ré­sét, el­len­ál­lá­sá­nak le­sze­re­lé­sét szol­gál­ták a mun­ka­he­lye­ken, az is­ko­lák­ban, a mo­zik­ban, a szín­há­zak­ban, a tö­meg­gyű­lé­se­ken. Rá­ko­si vagy Sztá­lin ne­vé­nek el­hang­zá­sa­kor lel­ke­sen vas­taps­nak kel­lett ki­tör­ni. Ezzel még a passzív el­len­ál­lást is rög­tön le­tör­ték, hi­szen csak na­gyon ke­ve­sen mer­ték vál­lal­ni, hogy ülve ma­rad­nak, és nem tap­sol­nak.23

A Ká­dár-rend­szer a ké­sőb­bi­ek­ben már az ideo­ló­gi­ai meg­győ­zés ma­ni­pu­la­tív és ke­vés­bé konf­ron­tá­ló­dó for­má­ját vá­lasz­tot­ta, de nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy már maguk a ve­ze­tők sem hisz­nek a hi­va­ta­los irány­vo­nal­ban, a ha­ta­lom­gya­kor­lás során pusz­ta tech­ni­kai esz­köz­ként ke­zel­ték a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus el­mé­le­tét. Aczél György24 így vé­le­ke­dett Ká­dár­ról: „…jel­lem­ző vo­ná­sa: az ideo­ló­gia mély le­be­csü­lé­se. Mi­köz­ben az ideo­ló­gia je­len­tő­sé­gé­ről ve­ze­tett ülé­se­ket, maga is han­goz­tat­ta fon­tos­sá­gát, leg­be­lül nul­lá­nak, kár­té­kony do­log­nak te­kin­tet­te… Az ideo­ló­gia toll­dísz­ként ma­radt meg, amit külső és belső okok miatt vi­sel­ni kel­lett, de száz és száz meg­jegy­zé­se ta­nús­ko­dott arról, hogy mennyi­re le­néz­te azt.” A mar­xis­ta ok­ta­tó­kat is meg­ve­tet­te, „és úgy te­kin­tet­te őket, mint aki­ket el kell tar­ta­ni anél­kül, hogy bármi prak­ti­kus hasz­nuk lenne”.25

Karl Marx és Fried­rich En­gels el­mé­le­te azért is fe­lelt meg ezek­nek az el­vá­rá­sok­nak, mert a mar­xiz­mus ún. klasszi­ku­sai min­den to­váb­bi vita ki­zá­rá­sá­val, min­den hely­zet­ben és min­dig vég­le­ges vé­le­ményt kí­ván­tak for­mál­ni mind­ar­ról, amire csak az em­be­ri tudás és le­le­mény az em­be­ri ci­vi­li­zá­ció kez­de­te­i­től rá­buk­kan­ha­tott.26

Az „in­gye­nes” ok­ta­tás kér­dé­se

Az 1949. évi XX. tv., a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság Al­kot­má­nyá­nak 48. §-a dek­la­rál­ja a „dol­go­zók” mű­ve­lő­dés­hez való jogát. A (2) be­kez­dés­ben ezt az aláb­bi módon fejti ki: „A Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság ezt a jogot a nép­mű­ve­lés fej­lesz­té­sé­vel és ál­ta­lá­nos­sá té­te­lé­vel, az in­gye­nes és kö­te­le­ző ál­ta­lá­nos is­ko­lá­val,27 kö­zép- és fel­ső­fo­kú ok­ta­tás­sal, a fel­nőtt dol­go­zók to­vább­kép­zé­sé­vel és az ok­ta­tás­ban ré­sze­sü­lők anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­val va­ló­sít­ja meg.”

A gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jogok, ame­lyek­hez a mű­ve­lő­dés­hez való jogot, il­let­ve az in­gye­nes ok­ta­tást is so­rol­ták, az em­be­ri jogok leg­ke­vés­bé ér­tel­mez­he­tő ka­te­gó­ri­ái. El­is­me­ré­sük leg­több­ször csak egy óhajt fe­je­zett ki, hisz tel­je­sí­té­sük­höz ob­jek­tív költ­ség­ve­té­si fel­té­te­lek, il­let­ve kor­mány­za­ti szán­dé­kok kel­let­tek.28 Az ál­lam­pol­gár, akit a szo­ci­á­lis jogok meg­il­let­né­nek, egyéb­ként sem kö­ve­tel­het­te a bí­ró­ság előtt ala­nyi jog­ként, mert mér­té­két az állam tel­je­sen sza­ba­don ál­la­pít­hat­ja meg. E jogok meg­va­ló­sí­tá­sa tehát min­den ál­lam­ra nézve sok­kal na­gyobb ki­hí­vást je­len­tett volna, mint a pol­gá­ri és po­li­ti­kai jo­go­ké. Az állam fel­ada­ta a szo­ci­á­lis jogok ér­vé­nye­sü­lé­se ér­de­ké­ben ezen jo­go­sult­sá­gok­ra vo­nat­ko­zó anya­gi és el­já­rá­si rend­szer ki­dol­go­zá­sa, a leg­sé­rü­lé­ke­nyebb tár­sa­dal­mi cso­por­tok szük­ség­le­te­i­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa, fel­tá­rá­sa, a tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek­kel való együtt­mű­kö­dés meg­te­rem­té­se, a korai jel­zé­sek rend­sze­ré­nek ki­épí­té­se, végül pedig e jogok ér­vé­nye­sí­té­sé­nek el­len­őr­zé­se lett volna. Erre azon­ban a szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra eleve tel­jes mér­ték­ben al­kal­mat­lan­nak bi­zo­nyult.

A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra ál­ta­lá­nos sze­gény­sé­get te­rem­tett, emel­lett az ál­la­mi költ­ség­ve­tés nem ren­del­ke­zett olyan mérvű anya­gi le­he­tő­sé­gek­kel, hogy az Al­kot­mány­ban dek­la­rált gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jo­go­kat va­ló­ban biz­to­sí­ta­ni tud­ják.29 A civil tár­sa­da­lom­nak pedig még a leg­mi­ni­má­li­sabb köz­re­mű­kö­dé­sét is ti­lal­maz­ta, így pl. az egy­há­zak, egye­sü­le­tek, ala­pít­vá­nyok, ma­gán­sze­mé­lyek nem tá­mo­gat­hat­ták még a leg­sze­gé­nyeb­bek, hát­rá­nyos hely­ze­tű­ek to­vább­ta­nu­lá­sát sem.30

Mégis, a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok ki­tün­te­tett he­lyet biz­to­sí­tot­tak e jo­gok­nak, mellyel a ka­pi­ta­lis­ta vi­lág­rend­del szem­ben a szo­ci­a­lis­ta rend­szer fel­sőbb­ren­dű­sé­gét igye­kez­tek iga­zol­ni,31 hi­szen pro­pa­gan­disz­ti­kus cél­ból ir­ra­ci­o­ná­lis ver­senyt vív­tak a gaz­da­gabb nyu­ga­ti or­szá­gok­kal. Tet­ték ezt annak el­le­né­re, hogy a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok­nak nem­csak az ab­szo­lút, de még a ki­adá­so­kon be­lü­li re­la­tív rész­ará­nya is ki­sebb volt, mint Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban. Ugyan­ez vo­nat­ko­zott az ok­ta­tás­ra is.

Az ún. for­du­lat éve (1948) után a pe­da­gó­gu­sok bérét az 1938-as bérek 20%-ára csök­ken­tet­ték.32 Az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa után óri­á­si pe­da­gó­gus­hi­ány lé­pett fel. A szer­ze­tes ta­ná­ro­kat sok he­lyen csak ké­pe­sí­tés nél­kü­li ta­ní­tók­kal tud­ták pó­tol­ni. Ez a gya­kor­lat az ala­csony fi­ze­té­sek miatt év­ti­ze­de­kig meg­ma­radt.33

Az ok­ta­tás­ügy­re – egy­ben a vi­dé­ki la­kos­ság­ra is – mért újabb csa­pás az is­ko­lák ún. kör­ze­te­sí­té­sé­vel tör­tént. Míg Wlas­sics Gyula34 és Kle­bels­berg Kunó35 mi­nisz­ter­sé­ge ide­jén 1100 nép­is­ko­lát ala­pí­tot­tak, 1920 és 1930 kö­zött 3500 új tan­ter­met lé­te­sí­tet­tek, és közel két­ezer pe­da­gó­gus­la­kást adtak át,36 addig az 1945/46-os tan­év­ben mű­kö­dő 7440 elemi is­ko­lá­ból 1988–89-re csak 3526 ma­radt. Ebből a leg­töb­bet 1968 és 1979 kö­zött zár­tak be, össze­sen 1731-et. Mind­ezt de­mog­rá­fi­ai okok­kal nem le­he­tett volna in­do­kol­ni, hi­szen ami­kor az ún. „Rat­kó-gye­re­kek”37 is­ko­lás­kor­ba értek, lét­szá­muk el­ér­te a há­bo­rú utáni ma­xi­mu­mot. Az 1965/66-os tan­év­ben 1 413 512 kis­di­ák ta­nult Ma­gyar­or­szá­gon, ennek el­le­né­re 1404 is­ko­lát szá­mol­tak fel.38

Annak el­le­né­re, hogy olyan in­téz­mé­nye­ket is fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­nek mi­nő­sí­tet­tek, ame­lyek Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban ha­gyo­má­nyo­san kö­zép­fo­kú kép­zés­nek szá­mí­tot­tak, az 1980-as évek­ben Ma­gyar­or­szág (Ro­má­ni­á­val és Al­bá­ni­á­val együtt) ren­del­ke­zett a leg­ala­cso­nyabb hall­ga­tói aránnyal Eu­ró­pá­ban.39

Az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa

Az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sát a Kom­mu­nis­ta Párt ve­ze­tői zak­la­tá­sok­kal, kon­cep­ci­ós pe­rek­kel és ha­tal­mas mé­re­tű pro­pa­gan­da-had­já­rat­tal ké­szí­tet­ték elő. Az Ál­lam­vé­del­mi Osz­tály 1946–1947-ben so­ro­za­tos ház­ku­ta­tá­so­kat és raz­zi­á­kat tar­tott az egy­há­zi is­ko­lák­ban, ezek­ben az ese­tek­ben a nyo­mo­zók által el­rej­tett fegy­vert és til­tott anya­go­kat „ta­lál­tak” az „össze­es­kü­vők­nél”. A le­tar­tóz­ta­tott di­á­kok­ból ter­he­lő val­lo­mást ver­tek ki.40 A sajtó ag­resszív han­gon vá­das­ko­dott, és eré­lyes rend­sza­bá­lyo­kat kö­ve­telt a „re­ak­ció fész­kei” ellen.41

1. táb­lá­zat: Az ok­ta­tás­ügy­re for­dí­tott ál­la­mi ki­adá­sok Eu­ró­pá­ban, a GNP és az összes ál­la­mi ki­adás %-ában, 1985 (* 1984-es adat, ** 1983-as adat)

 1. táblázat: Az oktatásügyre fordított állami kiadások Európában, a GNP és az összes állami kiadás %-ában, 1985 (<sup>*</sup> 1984-es adat, <sup>**</sup> 1983-as adat)

Az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­nak ér­de­ké­ben több­tu­cat­nyi kon­cep­ci­ós pert kez­de­mé­nyez­tek,42 ame­lyek közül a leg­na­gyobb sza­bá­sú az ún. Pócs­pet­ri-ügy volt.

A pro­pa­gan­da-had­já­rat egyik do­ku­men­tu­ma a Ma­gyar Kom­mu­nis­ta Párt Po­li­ti­kai Bi­zott­sá­gá­nak ha­tá­ro­za­ta: „Szom­ba­ton pe­da­gó­gus­de­le­gá­ció ke­res­se fel a mi­nisz­ter­el­nö­köt. A de­le­gá­ció ve­ze­tő­je Béki elv­társ (a Pe­da­gó­gi­ai Szak­szer­ve­zet fő­tit­ká­ra), de a szó­nok le­he­tő­leg egy fe­le­ke­ze­ti ta­ní­tó le­gyen, aki el­pa­na­szol­ja a fe­le­ke­ze­ti is­ko­lák ne­ga­tív ol­da­la­it, kö­ve­tel­je a ta­ní­tók ál­la­mi stá­tus­ba vé­te­lét, az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sát. Dinnyés43 vá­la­szá­ban kö­zöl­je, hogy a pe­da­gó­gu­sok 20% fi­ze­tés­eme­lést kap­nak, és em­lít­se meg, hogy a köz­al­kal­ma­zot­tak­ról sosem fe­led­ke­zik meg a kor­mány. A kül­dött­ség fo­ga­dá­sá­nál le­gyen jelen és szó­lal­jon fel Rá­ko­si Má­tyás elv­társ is.44 Fény­ké­pész­ről, új­ság­írók­ról gon­dos­kod­ni kell. Dinnyés vá­la­szát Hor­váth45 elv­társ ké­szít­se el.”46

Majd az Or­szág­gyű­lés kapta az újabb uta­sí­tást (1948. jú­ni­us 4-én): „…az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról szóló tör­vényt jú­ni­us 15-én kell be­nyúj­ta­ni azzal, hogy te­kint­se­nek el a 3 napos bi­zott­sá­gi tár­gya­lá­sá­tól. A bi­zott­ság 15-én dél­után 4 óra­kor üljön össze, és még aznap fe­jez­ze be a tár­gya­lást. A Par­la­ment­ben 16-án kez­dőd­jék meg a tár­gya­lás. Jú­ni­us 17-én pe­da­gó­gus­gyű­lé­se­ket kell tar­ta­ni, ahon­nan im­po­záns kül­dött­ség ke­res­se fel a Par­la­ment­ben a pár­tok és a kor­mány ve­ze­tő­it.” Még azt is meg­ha­tá­roz­ták, hogy mi­lyen össze­té­te­lű le­gyen a kül­dött­ség, kik szó­lal­ja­nak fel, és mit mond­ja­nak. „A tör­vényt szom­bat délig le kell tár­gyal­ni. Az óvo­dák is le­gye­nek ál­la­mo­sít­va.”

Így szü­le­tett meg az 1948. évi XX­XI­II. tv. az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról. A tör­vény a nem ál­la­mi is­ko­lák (me­lyek szin­te ki­vé­tel nél­kül egy­há­zi is­ko­lák) és a velük össze­füg­gő ta­nu­ló­ott­ho­nok, to­váb­bá óvo­dák, a hoz­zá­juk tar­to­zó fel­sze­re­lé­sek, be­ren­de­zé­sek és a fenn­tar­tá­su­kat szol­gá­ló cél­va­gyon ál­la­mo­sí­tá­sát ren­del­te el. 6505 is­ko­lát vet­tek el, ebből 5407 ál­ta­lá­nos és nép­is­ko­la, 98 ta­ní­tó(nő)képző és lí­ce­um, 113 pedig gim­ná­zi­um volt (2. táb­lá­zat). Az ál­la­mi stá­tus­ba ke­rült pe­da­gó­gu­sok száma meg­kö­ze­lí­tet­te a 18 ezer főt, és – Sár­közy Pál pan­non­hal­mi fő­apát­he­lyet­tes szá­mí­tá­sai sze­rint – 2689 szer­ze­tes tanár, ta­ní­tó­nő és óvónő ma­radt munka és fi­ze­tés nél­kül.47 Az is­ko­lák mel­lett ál­la­mo­sí­tot­ták a kór­há­za­kat, az ár­va­há­za­kat, a szo­ci­á­lis és ne­ve­lő­ott­ho­no­kat, de még a te­me­tő­ket is.

Mind­ezen in­téz­ke­dé­sek az egy­há­zak köz­éle­ti sze­re­pét szin­te tel­jes mér­ték­ben fel­szá­mol­ták. Az egy­há­zi ok­ta­tás meg­szün­te­té­sé­vel máig ható csa­pást mér­tek az egy­há­zak­ra, de a nem­ze­ti kul­tú­rá­ra is. Egy­út­tal le­he­tet­len­né tet­ték az evan­ge­li­zá­ci­ót, és neg­li­gál­ták a szü­lők ter­mé­sze­tes jogát gyer­me­ke­ik val­lás­er­köl­csi ne­vel­te­té­sé­re, ami­kor több mil­lió gyer­me­ket kény­sze­rí­tet­tek ate­is­ta is­ko­lák­ba. Az ál­la­mo­sí­tott is­ko­lák­ban ez­után csak ate­is­ta (mar­xis­ta–le­ni­nis­ta, kom­mu­nis­ta) és in­ter­na­ci­o­na­lis­ta vi­lág­né­zet sze­rint le­he­tett ok­tat­ni.48

A ta­ná­rok ki­vá­lasz­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó­lag, Aczél György elő­ter­jesz­té­se alap­ján, a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt Po­li­ti­kai Bi­zott­sá­ga ha­tá­ro­za­tot ho­zott arról, hogy az egye­te­mi és fő­is­ko­lai fel­vé­te­lik­nél a jö­vő­ben ne csak a mun­kás-, il­let­ve pa­raszt­szár­ma­zást ve­gyék fi­gye­lem­be, hanem azt is, hogy a je­lent­ke­zők meg­bíz­ha­tó­an an­ti­kle­ri­ká­lis csa­lád­ból szár­maz­za­nak.49 Aczél György hoz­zá­tet­te: „…az új ta­ní­tó­kép­zők­be val­lá­sos szü­lők gyer­me­kei ne ke­rül­je­nek, mert az alap­kér­dés mégis csak a pe­da­gó­gu­sok­nál dől el.”50

Az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa­kor a kul­tusz­kor­mány­zat ígé­re­tet tett, hogy az is­ko­lák­ban meg­ma­rad a kö­te­le­ző hit­ok­ta­tás, mely ígé­re­tet ter­mé­sze­te­sen nem tar­tot­ták be. Az 1949. évi 5. sz. tvr. „fa­kul­ta­tív­vá” tette a val­lás­ok­ta­tást, de azt is csak az ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban és a gim­ná­zi­u­mok­ban en­ge­dé­lyez­ték, a többi is­ko­lá­ban (szak­kö­zép­is­ko­la, szak­mun­kás­kép­ző stb.) nem. Mi­u­tán a 14–18 éves kor­osz­tály 50%-a szak­mun­kás-kép­ző­be és szak­kö­zép­is­ko­lá­ba járt, így a hit­ok­ta­tás le­he­tő­sé­gé­ből a fi­a­ta­lok mint­egy felét eleve ki­zár­ták. To­váb­bá nem le­he­tett hit­ok­ta­tást tar­ta­ni az óvo­dai és a fő­is­ko­lai, egye­te­mi, ta­ní­tó- és óvó­nő­kép­ző in­té­ze­ti hall­ga­tók szá­má­ra sem. A tör­vény szü­le­té­se után óri­á­si ener­gi­ák moz­gó­sí­tá­sá­val in­dult meg a harc azért, hogy minél ke­ve­sebb szülő íras­sa be a gyer­me­két a „sza­ba­don vá­laszt­ha­tó” tan­tárgy­ra.

2. táb­lá­zat: Az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa

2. táblázat: Az egyházi iskolák államosítása

Dar­vas Jó­zsef val­lás- és köz­ok­ta­tá­si mi­nisz­ter­nek az is­ko­lai hit­ok­ta­tás rend­jé­ről 1950. szep­tem­ber 15-én ki­adott ren­de­le­te51 (ame­lyet 1957. már­ci­us 24-én újí­tot­tak meg) ön­ma­gá­ban is drasz­ti­kus módon meg­ne­he­zí­tet­te a hit­ok­ta­tást. A ren­de­let ér­tel­mé­ben hit­tan­órát csak az is­ko­la épü­le­té­ben le­he­tett tar­ta­ni,52 és ki­zá­ró­lag az utol­só ta­ní­tá­si óra után. Hit­tan­ból nem lehet osz­tály­za­tot adni, a val­lás­tan­órák­kal kap­cso­lat­ban el­kö­ve­tett mu­lasz­tá­so­kért a ta­nu­ló­kat fe­gyel­mi bün­te­tés­ben ré­sze­sí­te­ni nem le­he­tett.

A hit­ok­ta­tót, egy­há­zi ja­vas­lat­ra, a me­gyei, il­let­ve a fő­vá­ro­si ta­nács bízta meg. A meg­bí­zás meg­ta­gad­ha­tó és vissza­von­ha­tó volt attól, „aki a népi de­mok­rá­ci­á­val vagy annak ren­del­ke­zé­se­i­vel szem­ben el­len­sé­ges ál­lást fog­lal el. […] A hit­ok­ta­tót a val­lás­ok­ta­tá­son kívül egyéb is­ko­lai ne­ve­lő­mun­ká­val (he­lyet­te­sí­tés, fel­ügye­let a ki­rán­du­lá­so­kon vagy az óra­kö­zök­ben stb.) be­osz­ta­ni nem lehet. A hit­ok­ta­tó nem vehet részt a tan­tes­tü­let ér­te­kez­le­te­in, és az is­ko­la épü­le­té­ben csak a val­lás­ok­ta­tás alatt tar­tóz­kod­ha­tik.” A hit­ok­ta­tó mun­ká­ját, tan­me­ne­tét, óra­váz­la­tát szi­go­rú­an el­len­őriz­ték.

A hit­tan­ra be­irat­koz­ni min­den évben egy meg­ha­tá­ro­zott idő­pont­ban le­he­tett (amit rövid idő­ben ha­tá­roz­tak meg, és le­he­tő­leg üt­kö­zött a mun­ka­idő­vel), azon mind­két szü­lő­nek meg kel­lett je­len­nie. Az is­ko­la igaz­ga­tó­já­nak je­len­te­nie kel­lett a be­irat­ko­zók szá­mát a me­gyei ta­nács­nak, a név­sort pedig el­kül­de­ni az il­le­té­kes egy­há­zi hi­va­tal­ba.

Az ál­lam­párt vá­ro­si, köz­sé­gi, va­la­mint is­ko­lai szer­ve­ze­tei, il­le­tő­leg a helyi ta­ná­csi mű­ve­lő­dé­si osz­tá­lyok arra uta­sí­tot­ták a hit­ok­ta­tás­ra je­lent­ke­ző­ket össze­író pe­da­gó­gus­bi­zott­sá­go­kat, hogy be­szél­jék le a szü­lő­ket gyer­me­kük hit­tan­ra já­ra­tá­sá­ról. A ta­nu­lók hát­rá­nyos hely­zet­be ke­rül­tek a to­vább­ta­nu­lás­nál, s az is elő­for­dult, hogy a ta­ná­rok egy része ki­gú­nyol­ta a hit­tan­ra já­ró­kat.53 A gyer­me­ke­i­ket hit­tan­ra be­íra­tó szü­lők mun­ka­he­lyi sze­mé­lyi lap­já­ra pedig meg­bé­lyeg­ző be­jegy­zés ke­rült. Nyo­mást gya­ko­rol­tak az is­ko­la­igaz­ga­tók­ra, hogy a hit­tan­ra irat­ko­zók szá­mát min­den esz­köz­zel le­csök­kent­sék.

A hit­tan­ta­ná­rok­kal szem­ben a leg­kü­lön­bö­zőbb ürü­gyek­kel bí­ró­sá­gi el­já­rást in­dí­tot­tak, nem­egy­szer faj­ta­lan­ko­dás hamis vád­já­val, mely le­tar­tóz­ta­tás­sal vagy az ál­lá­suk­ból való fel­füg­gesz­tés­sel vég­ző­dött. Ezért 1957 után a hit­tan­órá­kat már szin­te ki­zá­ró­lag papok tar­tot­ták, hi­szen az 1949 előtt ki­kép­zett hit­ok­ta­tók fo­ko­za­to­san ki­öre­ged­tek, egyéb vi­lá­gi hit­ok­ta­tói kép­zés az 1980-as évek ele­jé­ig Ma­gyar­or­szá­gon nem volt.

1956 után rövid időre sza­bad­dá vált az is­ko­lai hit­ok­ta­tás. Olyan sokan je­lent­kez­tek, hogy gon­dot je­len­tett a kellő számú hit­ok­ta­tó biz­to­sí­tá­sa. Nem sok­kal a for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se után a 21/1957. (III. 24.) sz. kor­mány­ren­de­let54 ál­lí­tot­ta vissza a Rá­ko­si-kor­szak sza­bá­lyo­zá­sát, mely igen kép­mu­ta­tó módon ki­mond­ta: „A tör­vény szi­go­rá­val kell fel­lép­ni mind­azok­kal szem­ben, akik erő­szak­kal, fe­nye­ge­tés­sel vagy meg­té­vesz­tés­sel a val­lás­ok­ta­tá­son való rész­vé­tel­re vagy részt nem vé­tel­re vo­nat­ko­zó el­ha­tá­ro­zást be­fo­lyá­sol­ni tö­rek­sze­nek.” A ren­del­ke­zést a le­he­tő leg­szé­le­sebb körű ér­tel­me­zés­sel ér­vé­nye­sí­tet­ték, a val­lás­ok­ta­tás­ra való be­irat­ko­zás­ra buz­dí­tó pré­di­ká­ci­ót is bün­tet­ték.

Az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal 1974-ben hosszas tár­gya­lás után ál­la­po­dott meg a római ka­to­li­kus egy­ház­zal abban, hogy 1975. ja­nu­ár 1-jé­től kez­dő­dő­en heti két al­ka­lom­mal egy-egy hit­tan­óra tart­ha­tó a temp­lo­mok­ban, a plé­bá­ni­á­kon azon­ban nem. A leg­fel­jebb négy lét­re­ho­zott cso­port közül az egyik ok­ta­tá­sá­nak a di­ák­mi­se után kell el­kez­dőd­nie. A hit­tan­ok­ta­tás­ban részt vevők név­so­rát az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal helyi szer­ve­i­nek szi­go­rú­an je­len­te­ni kel­lett. Ilyen fel­té­te­lek mel­lett nem meg­le­pő, hogy a hit­tan­ra járók száma fo­ko­za­to­san csök­kent. 1949 szep­tem­be­ré­ben az ál­ta­lá­nos is­ko­lás ta­nu­lók 80%-a, 1951-ben 43,2%-a, 1952-ben 26,4%-a (Bu­da­pes­ten 1,8%-a), 1965-ben 10%-a, 1975-ben 6-7%-a, 1987-ben 3,18%-a irat­ko­zott be hit­tan­órá­ra.55

Szo­ci­a­lis­ta ok­ta­tás­po­li­ti­ka

A kom­mu­nis­ta párt az is­ko­lát az en­ge­del­mes ál­lam­pol­gá­rok ne­ve­lé­sé­nek esz­kö­zé­vé kí­ván­ta tenni. Az 1950-es tan­terv cél­ként tűzte ki, hogy az is­ko­la „ta­nu­ló if­jú­sá­gun­kat Nép­köz­tár­sa­sá­gunk­nak ön­tu­da­tos, fe­gyel­me­zett ál­lam­pol­gá­rá­vá, a dol­go­zó nép hű­sé­ges fiává, a szo­ci­a­liz­mus épí­tő­jé­vé ne­vel­je”.56 Az ok­ta­tá­si rend­szer kiölt min­den kez­de­mé­nye­zést a ta­nu­lók­ból, és ül­döz­te az ön­ál­ló gon­dol­ko­dást. Az új tan­ter­vi prog­ra­mok­ban, tan­köny­vek­ben min­de­nek­előtt az ate­is­ta–mar­xis­ta vi­lág­né­zet ter­jesz­té­sét írták elő, en­nél­fog­va min­den tan­tárgy ok­ta­tá­sá­nak cél­rend­sze­rét át­szőt­ték az ideo­ló­gi­ai, po­li­ti­kai ele­mek, me­lyek aztán meg­je­len­tek a kö­te­le­ző­en és egy­sé­ge­sen be­ve­ze­tett tan­köny­vek­ben, el­len­őriz­ték a tan- és szak­fel­ügye­lők, az is­ko­lák igaz­ga­tói és párt­tit­ká­rai, és ennek a ter­jesz­té­sé­re ké­szí­tet­ték fel a le­en­dő pe­da­gó­gu­so­kat a fő­is­ko­lá­kon és az egye­te­me­ken.57

A Ma­gyar Dol­go­zók Párt­ja Köz­pon­ti Ve­ze­tő­sé­gé­nek 1950. évi köz­ok­ta­tá­si ha­tá­ro­za­ta uta­sí­tás­ba adta, hogy „olyan ütem­ben, amennyi­ben csak gya­kor­la­ti­lag meg­va­ló­sít­ha­tó”, a tan­köny­vek, a tan­anyag „su­gá­roz­za a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus ideo­ló­gi­á­ját”. Emel­lett fel­szó­lí­tott az ún. „kle­ri­ka­liz­mus” és a „bur­zsoá ideo­ló­gi­ák” el­le­ni harc­ra.58

A tan­könyv­ki­adás tech­ni­kai el­lá­tá­sá­ra 1949-ben lét­re­hoz­ták a Tan­könyv­ki­adót. A tan­anyag-sza­bá­lyo­zás joga tel­jes mér­ték­ben az ál­lam­párt ha­tás­kö­ré­be ke­rült. Az alsó is­ko­lák­tól a fel­ső­ok­ta­tá­sig az egész is­ko­lai tan­anya­got át­ír­ták, a régi tan­köny­ve­ket ki­von­ták a for­ga­lom­ból. Az el­ső­ren­dű cél volt a min­dent át­fo­gó pro­pa­gan­dá­nak és ma­ni­pu­lá­ci­ó­nak alá­ren­del­ni az ok­ta­tást és a tu­do­mányt. Így vált pl. Li­szen­ko, bio­ló­gus és ag­ro­nó­mus ta­ní­tá­sa szin­te meg­dönt­he­tet­len dog­má­vá,59 En­gels dia­lek­ti­kus ma­te­ri­a­liz­mu­sa és Marx tanai a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok­ról cá­fol­ha­tat­lan té­tel­lé.

Az ideo­ló­gi­ai pro­pa­gan­da egyet­len tan­tár­gyat sem ha­gyott érin­tet­le­nül. A tör­té­ne­lem­ok­ta­tást a napi po­li­ti­ká­nak ren­del­ték alá. Pél­dá­ul Révai Jó­zsef üd­vö­zöl­te Kos­suth Lajos azon tet­tét, hogy pa­ran­csot adott az el­len­ség­gel együtt­mű­kö­dő tisz­tek és mág­ná­sok ki­te­le­pí­té­sé­re az or­szág fő­vá­ro­sá­ból. Szin­te nem volt a tör­té­ne­lem­nek olyan ese­mé­nye, amely­nek nem le­he­tett volna va­la­mi­lyen ak­tu­a­li­tást adni. Egy tan­fel­ügye­lői je­len­tés­ben ol­vas­hat­juk: „Col­bert rend­sze­ré­nek is­mer­te­té­se ki­tű­nő al­kal­mat ad a terv­gaz­da­ság cél­sze­rű szem­pont­ja­i­nak meg­is­mer­te­té­sé­re. […] Az óra leg­na­gyobb hi­bá­ja az volt, hogy bár a tár­gyalt anyag­rész (a pa­raszt­ság ván­dor­moz­gal­ma a 18. szá­zad­ban) erre nagy­sze­rű le­he­tő­sé­get adott, a tanár nem ak­tu­a­li­zál­ta az anya­got a kle­ri­ká­lis re­ak­ció mai kér­dé­se­i­re.”60

Még olyan tan­tár­gyak­nál is kö­vet­ték ezt a mód­szert, amely­től távol ál­ló­nak tűn­het a di­rekt po­li­ti­kai ne­ve­lés le­he­tő­sé­ge. Né­hány idé­zet a tan­ter­vi cél­rend­szer­ből:

– Fi­zi­ka: „A ter­mé­szet­tu­do­má­nyos vi­lág­kép ki­ala­kí­tá­sa és ez­ál­tal a dia­lek­ti­kus–ma­te­ri­a­lis­ta vi­lág­né­zet meg­ala­po­zá­sa. Harc az ide­a­lis­ta vi­lág­né­zet ellen.”61

– Ter­mé­szet­rajz: „A szo­ci­a­lis­ta me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés­hez, a nagy­üze­mi nö­vény­ter­mesz­tés­hez és ál­lat­te­nyész­tés­hez szük­sé­ges alap­ve­tő is­me­re­tek el­sa­já­tí­tá­sa oly mér

té­k­ben, hogy azo­kat a le­en­dő ne­ve­lő ta­ní­tás­ban fel­hasz­nál­has­sa.”62

– Föld­rajz: „A Szov­jet­unió, a népi de­mok­rá­ci­ák és a tőkés ki­zsák­má­nyo­lás alatt álló or­szá­gok föld­raj­zá­nak meg­ta­ní­tá­sa – ezen ke­resz­tül a szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom és gaz­da­ság ma­ga­sabb­ren­dű­sé­gé­nek be­mu­ta­tá­sa… Harc a so­vi­niz­mus, a koz­mo­po­li­tiz­mus ellen, a pro­le­tár nem­zet­kö­zi­ség ér­zé­sé­nek ápo­lá­sa, szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság­ra ne­ve­lés.”63 Így ke­rül­tek a föld­rajz­köny­vek­be az aláb­bi meg­ál­la­pí­tá­sok: „Dél­ke­let-Eu­ró­pa szo­ci­a­lis­ta or­szá­gai… a leg­több fej­lett tőkés or­szág­nál gyor­sab­ban és főleg egyen­le­te­seb­ben gya­ra­pí­tot­ták gaz­da­sá­gu­kat, ame­lyek szer­ke­ze­tét… a terv­gaz­da­ság jóval ará­nyo­sab­bá tette.”64 „A tőkés tár­sa­dal­mak­ban… vissza­fej­lesz­tet­ték vagy ki sem épí­tet­ték a tö­meg­köz­le­ke­dé­si há­ló­za­tot.” „A szo­ci­a­lis­ta nagy­vá­ro­sok terv­sze­rű fej­lesz­té­se a ko­ráb­ban el­ha­nya­golt vá­ros­ré­sze­ket a töb­bi­vel azo­nos szín­vo­nal­ra emel­te.”65

– Rajz: „A szo­ci­a­lis­ta mű­vé­szet­szem­lé­let ki­ala­kí­tá­sa.”66

– Ma­te­ma­ti­ka: „Az ál­ta­lá­nos is­ko­la szám­tan- és mér­tan­anya­gá­nak gya­kor­la­ton ala­pu­ló biz­tos is­me­re­te és át­te­kin­té­se ma­ga­sabb szem­pont­ból.”67 Ez az aláb­bi ma­te­ma­ti­ka­pél­dá­kat ered­mé­nyez­te: „Egy fran­cia gyár­ban 360 mun­kás dol­go­zott. A gyár­tu­laj­do­nos a gyári dol­go­zók har­ma­dát el­bo­csá­tot­ta, mivel az ame­ri­kai ipar­cik­kek be­özön­lé­se miatt nem tudta ter­mé­ke­it nagy ha­szon­nal el­ad­ni. Hány mun­kás vált mun­ka­nél­kü­li­vé?” „Egy Ko­re­á­ba kény­sze­rí­tett angol had­osz­tály lét­szá­ma 16 450 ka­to­na volt. 1892 ember meg­ad­ta magát, 827 meg­halt, 1245 meg­se­be­sült a ko­re­ai és a ko­re­a­i­ak se­gít­sé­gé­re ér­ke­zett kínai csa­pa­tok­kal ví­vott küz­de­lem­ben. Hány főre csök­kent a had­osz­tály tag­lét­szá­ma?” „Egy egyé­ni­leg dol­go­zó pa­raszt 95 kg rozst ve­tett. Ara­tás után 1140 kg-ot csé­pelt be­lő­le. Hány­szo­ros a ter­mé­se? A szom­szé­dos tsz-ben ugyan­olyan föl­dön 16-szo­ros ter­més volt. Hány má­zsás ter­més­nek felel meg? Miért volt ott na­gyobb a ter­més?”68

Ezzel pár­hu­za­mo­san, a ta­nu­lók­tól szi­go­rú­an távol tar­tot­ták az egye­te­mes em­be­ri kul­tú­ra szá­mos nagy és je­len­tős al­ko­tá­sát. Ezek zúz­dá­ba ke­rül­tek, vagy be sem ju­tot­tak az or­szág­ba. Több ge­ne­rá­ció nőtt fel úgy, hogy is­me­ret­le­nek ma­rad­tak előt­tük a mű­ve­lő­dés múlt­já­nak és je­le­né­nek ki­emel­ke­dő kép­vi­se­lői, tu­dó­sai, fi­lo­zó­fu­sai és gon­dol­ko­dói.

A pe­da­gó­gi­ai elvek, az ok­ta­tás mód­szer­ta­nai, a ta­ní­tás anya­ga mint „tisz­ta”, „ob­jek­tív” tu­do­mány je­lent meg, amely pél­da­ké­pé­nek a szov­jet pe­da­gó­gi­át tar­tot­ta.69 Nagy Sán­dor, az ELTE BTK Ne­ve­lés­tu­do­má­nyi Tan­szék ve­ze­tő­je és Hor­váth Lajos ok­ta­tó­tár­sa által szer­kesz­tett Ne­ve­lés­el­mé­let című könyv hosszú időre meg­ha­tá­roz­ta a ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zést. A tan­könyv Kom­mu­nis­ta ne­ve­lés című fe­je­ze­té­ben az aláb­bi­a­kat ol­vas­hat­juk: „Ahogy a tár­sa­dal­mi fej­lő­dés eljut a szo­ci­a­lis­ta for­má­ci­ón ke­resz­tül a kom­mu­nis­ta tár­sa­da­lo­mig, épp­úgy a ne­ve­lés fej­lő­dé­se is eléri a tör­té­nel­mi­leg addig is­mert leg­ma­ga­sabb mi­nő­sé­get: a kom­mu­nis­ta ne­ve­lés fokát.” A ne­ve­lés célja: a kom­mu­nis­ta ember ne­ve­lé­se. „A kom­mu­nis­ta ember ar­cu­la­tát a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak prog­ram­ja úgy fog­lal­ja össze, mint olyan em­be­rét, aki egye­sí­ti a szel­le­mi fej­lett­sé­get, az er­köl­csi tisz­ta­sá­got és a testi tö­ké­le­tes­sé­get.”70 Er­dey-Grúz Tibor ok­ta­tá­si mi­nisz­ter a Sza­bad Népben tette közzé, hogy a „szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom ugyan­azo­kat a ne­ve­lé­si cé­lo­kat tűzi ki a szü­lők és az is­ko­la elé. Mind a csa­lád­ban, mind az is­ko­lá­ban a kom­mu­nis­ta ne­ve­lés fel­ada­tát kell meg­va­ló­sí­ta­ni. A kom­mu­nis­ta er­kölcs el­vá­laszt­ha­tat­lan a szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság és a Szov­jet­unió sze­re­te­té­től”.71

A pe­da­gó­gus­kép­zést szin­tén ennek a cél­nak ren­del­ték alá. Az 1961-ig szin­te ki­zá­ró­lag szov­jet pe­da­gó­gi­ai mun­ká­kon ala­pu­ló tan­ter­vek elő­ír­ták, hogy a pedagó­ giai ok­ta­tás célja „annak tu­da­to­sí­tá­sa, hogy az is­ko­la az osz­tály­harc je­len­tős esz­kö­ze, kul­túr­for­ra­da­lom­nak, szo­ci­a­lis­ta épí­té­sünk­nek erős fegy­ve­re”.72 „Óvó- és ta­ní­tó­kép­ző­ink­nek a kom­mu­nis­ta pe­da­gó­gia mű­he­lyé­vé kell vál­ni­uk, meg kell ala­poz­ni dia­lek­ti­kus–ma­te­ri­a­lis­ta vi­lág­né­ze­tü­ket. Egy­ide­jű­leg ta­nu­ló­in­kat a kom­mu­nis­ta er­kölcs meg­szab­ta ma­ga­tar­tás­ra, bol­se­vik aka­ra­ti és jel­lem­tu­laj­don­sá­gok­ra kell ne­vel­nünk. Olyan pe­da­gó­gu­so­kat kell ne­vel­nünk, akik az óvo­dák­ban és az is­ko­lák­ban pár­tunk po­li­ti­ká­ja szel­le­mé­ben ké­pe­sek helyt­áll­ni.” A tanár „tűn­jék ki kom­mu­nis­ta né­ze­te­i­nek és meg­győ­ző­dé­sé­nek szi­lárd­sá­gá­val, áll­ha­ta­tos és haj­lít­ha­tat­lan párt­sze­rű ma­ga­tar­tá­sá­val. Is­mer­je a mar­xiz­mus ta­ní­tá­sát, és éljen annak meg­fe­le­lő­en. […] Bát­ran ve­gyék ki ré­szü­ket az osz­tály­harc­ból, az ide­a­lis­ta, val­lá­sos vi­lág­né­zet el­le­ni sza­ka­dat­lan, nyílt ádáz küz­de­lem nél­kül ne­ve­lé­sünk terén csak fél­mun­kát vé­gez­he­tünk”.73

Az ok­ta­tás min­den szint­jé­re a kor­nak meg­fe­le­lő tan­ter­vi elő­írá­so­kat dol­goz­tak ki. Ort­utay Gyula val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter a ko­ra­be­li hi­va­ta­los ál­lás­pont­ról így ír: „…az is­ko­la­ügy el­ső­ren­dű po­li­ti­kai ha­tal­mi ügy, az elemi ok­ta­tás­tól kezd­ve a felső fokig, mert az elemi fokon éppen úgy, mint az egye­te­men arra ta­nít­ják a nö­ven­dé­ke­ket nyíl­tan vagy bur­kol­tan, hogy az ál­lam­ha­ta­lom kü­lön­bö­ző pont­ja­in, a szel­le­mi gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai és egyéb irá­nyí­tó pont­ja­in ho­gyan vi­sel­ked­jék és ve­zes­se a ha­ta­lom ér­de­ké­ben az or­szág népét. […] Az is­ko­la­ügyön ke­resz­tül az ál­la­mi ap­pa­rá­tus­nak módja van, ha tet­szik, bár­mi­fé­le esz­mét be­gya­ko­rol­tat­ni, be­ide­gez­tet­ni”.74

Az 1971-ben meg­je­lent, Az óvo­dai ne­ve­lés prog­ram­ja címet vi­se­lő mi­nisz­té­ri­u­mi ki­ad­vány (az utol­só, 7. ki­adást 1985-ben adták ki) Az óvo­dai ne­ve­lés célja és fel­ada­tai című fe­je­ze­té­ben az óvó­nők­nek elő­ír­ták: az óvo­dai ne­ve­lés során úgy igye­kez­ze­nek, „hogy a gyer­me­kek a dia­lek­ti­kus ma­te­ri­a­lis­ta vi­lág­né­zet meg­ala­po­zá­sa irá­nyá­ba fej­lőd­je­nek”.75

Az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­nak ké­szült tan­terv 1950-ben még a „szo­ci­a­lis­ta em­ber­ről” szólt, 1963-ban már a kö­vet­ke­ző cél­meg­ha­tá­ro­zást ta­lál­juk: „Az ál­ta­lá­nos is­ko­la célja, hogy meg­ala­poz­za a kom­mu­nis­ta ember sze­mé­lyi­sé­gé­nek ki­ala­kí­tá­sát. Ennek ér­de­ké­ben nyújt­son min­den ta­nu­ló­nak egy­sé­ges, kor­sze­rű alap­mű­velt­sé­get, egész ok­ta­tó­ne­ve­lő mun­ká­já­val cél­tu­da­to­san fej­lessze ben­nük a kom­mu­nis­ta em­ber­re jel­lem­ző er­köl­csi tu­laj­don­sá­go­kat…”76 A ko­ra­be­li ok­ta­tá­si re­form ki­dol­go­zá­sá­ra lét­re­ho­zott bi­zott­ság ehhez az elv­hez még az aláb­bi irány­mu­ta­tást tette hozzá: „A tan­ter­vek össze­ál­lí­tá­sá­nál ennek a té­tel­nek kell el­ső­sor­ban ér­vé­nye­sül­nie, nem pedig a tan­tár­gyak mö­gött álló szak­tu­do­mány rend­sze­ré­nek.”77 A Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um 114/1977. sz. uta­sí­tá­sá­val ki­adott, az ál­ta­lá­nos is­ko­lai ne­ve­lés­ről és ok­ta­tás­ról szóló ter­ve­zet meg­ál­la­pít­ja: „… az ál­ta­lá­nos is­ko­la célja, hogy meg­ala­poz­za a szo­ci­a­lis­ta ember sze­mé­lyi­sé­gé­nek az is­me­ret–vi­lág­né­zet–ma­ga­tar­tás egy­sé­gé­ben tör­té­nő ki­ala­kí­tá­sát.” A pe­da­gó­gus­nak a „mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus” le­gyen az „em­ber­esz­mé­nye,” a ta­nu­ló pedig „értse a vi­lág­né­ze­ti harc lé­nye­gét, fon­tos­sá­gát”.

Az 1950-es gim­ná­zi­u­mi tan­terv sze­rint a gim­ná­zi­um fel­ada­ta, hogy a „tan­anyag­ban, az ok­ta­tó-ne­ve­lő mun­ká­ban ér­vé­nye­sít­se a mar­xis­ta–le­ni­nis­ta vi­lág­né­ze­tet, har­col­jon a re­ak­ci­ós, ide­a­lis­ta szem­lé­let ellen… küzd­jön a pol­gá­ri na­ci­o­na­liz­mus és koz­mo­po­li­tiz­mus ellen…”78 Az ok­ta­tá­si mi­nisz­ter 1955. jú­ni­us 2-i dá­tum­mal adta ki a gim­ná­zi­u­mi rend­tar­tást. Esze­rint „a párt és a mun­kás­osz­tály, egész dol­go­zó né­pünk ér­de­ke­it oda­adó­an szol­gá­ló, ha­za­sze­re­tő, szo­ci­a­lis­ta em­ber­ré kell ne­vel­ni, ennek meg­fe­le­lő­en mar­xis­ta–le­ni­nis­ta szel­le­mű ál­ta­lá­nos, va­la­mint po­li­tech­ni­kai mű­velt­sé­get és sok­ol­da­lú kép­zést kell adni, to­vább kell fej­lesz­te­ni ta­nu­lói kom­mu­nis­ta vi­lág­né­ze­tét és kom­mu­nis­ta er­köl­csi tu­laj­don­sá­ga­it.” 79

Az egye­te­mek, fő­is­ko­lák tan­rend­jé­ben a mar­xis­ta tár­gyak köz­pon­ti je­len­tő­sé­gű­vé vál­tak (dia­lek­ti­kus ma­te­ri­a­liz­mus, tu­do­má­nyos szo­ci­a­liz­mus, mun­kás­moz­ga­lom­tör­té­net stb.). Az ún. mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus a fel­ső­ok­ta­tás kö­te­le­ző tan­tár­gya lett, 1974-re az 55 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben 91 mar­xiz­mus–le­ni­niz­must ta­ní­tó tan­szék mű­kö­dött. Az 1950-ben ki­adott ok­ta­tá­si prog­ram sze­rint: „A mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus köz­pon­ti je­len­tő­sé­ge az­ál­tal is jus­son ki­fe­je­zés­re, hogy min­den év­fo­lya­mon ta­nít­sák. Fel­ső­ok­ta­tá­sunk kö­zép­pon­ti elő­adá­sa során nyer­jen a hall­ga­tó be­ve­ze­tést a ma­gyar po­li­ti­kai gaz­da­ság­tan­ba, a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus alap­ja­i­ba, a párt­tör­té­net nyo­mán, ki­egé­szít­ve ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú anyag­gal, va­la­mint a dia­lek­ti­kus és tör­té­nel­mi ma­te­ri­a­liz­mus meg­is­me­ré­sé­be.”80 Szo­kás­sá vált, hogy min­den tan­tárgy tan­köny­ve Marx-, En­gels-, Le­nin- vagy Sztá­lin-idé­zet­tel kez­dő­dött.

A Vi­lág­né­ze­ti ne­ve­lés a bel­gyó­gyá­szat ok­ta­tá­sa ke­re­té­ben cím­mel meg­je­lent könyv­ben81 az aláb­bi in­dok­lás je­lent meg: „A munka célja, hogy… ha­té­ko­nyab­bá tegye a fi­a­tal ér­tel­mi­ség kép­vi­se­lő­i­nek kom­mu­nis­ta szak­em­ber­ré ne­ve­lé­sét.” Ezt a célt su­gall­ta egyik be­szé­dé­ben Kádár János is: „…Né­hány hó­nap­pal ez­előtt a bu­da­pes­ti or­vos­egye­te­men vol­tam, s ott kel­le­mes ta­lál­ko­zá­som volt pro­fesszo­rok­kal és más em­be­rek­kel. Szóba ke­rül­tek az or­vos­tár­sa­da­lom kü­lön­bö­ző prob­lé­mái, a többi kö­zött az a ké­ré­sünk, hogy kom­mu­nis­ta szak­em­be­re­ket ne­vel­je­nek. A hall­ga­tók, pro­fesszo­rok je­len­tős része maga nem kom­mu­nis­ta, és ez mégis le­het­sé­ges. Itt nincs el­lent­mon­dás. Meg­pró­bál­tam ér­zé­kel­tet­ni, mi a kü­lönb­ség a jelen és a jövő kö­zött. Az állam ma az or­vo­sok­kal tud dol­goz­ni, bár tud­juk, hogy az or­vo­sok kö­zött van kom­mu­nis­ta, van szim­pa­ti­záns, van po­li­ti­ka­i­lag kö­zöm­bös, és van még re­ak­ci­ós né­ze­tű is. Dol­go­zunk velük, ha egyéb­ként mint or­vo­sok ér­te­nek a szak­má­juk­hoz, és tisz­te­let­ben tart­ják a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság tör­vé­nye­it. De har­minc év múlva ez kevés lesz, és erre gon­dol­ni kell. Kép­zel­jék, elv­tár­sak – mon­dot­tam –, hogy most egy orvos meg­né­zi a beteg nyel­vét, a hátát, meg­ko­pog­tat­ja, ír neki re­cep­tet, utána még el­mé­lá­zik, és azt mond­ja: »De tudja, azért Habs­burg Ottó egy okos ember!« S mit csi­nál a beteg? El­megy, és el van in­téz­ve. De tíz év múlva már fej­lett szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom lesz, s ezt ne­künk tud­nunk kell, ami­kor a jövő em­be­re­i­nek a ne­ve­lé­sé­ről van szó. Most ott ül az egye­tem pad­já­ban a 18–20 éves fiú vagy lány, aki 40 év múlva mint aktív orvos fog dol­goz­ni. Most 1961-et írunk, akkor 2001-et fo­gunk írni. Hát mi lesz akkor Ma­gyar­or­szá­gon? Kom­mu­niz­mus lesz, kom­mu­nis­ta tár­sa­da­lom lesz! Kép­zel­jék el, akkor jön a beteg az or­vos­hoz, az meg­ko­pog­tat­ja, fel­ír­ja, ami kell, és a végén – a mi hi­bánk­ból, a mi el­kö­ve­tett hi­bánk­ból –, 40 év múlva azt mond­ja: »Tudja, az a Habs­burg Ottó nem volt buta ember.« Hát ekkor mi fog tör­tén­ni? Akkor nem az orvos, hanem a beteg fog men­tő­ért te­le­fo­nál­ni.”82

A tu­do­má­nyos ku­ta­tást szov­jet min­tá­ra ala­kí­tot­ták át. A tu­do­má­nyos élet leg­főbb in­téz­mé­nyé­vé a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­át tet­ték, amely lét­re­hoz­ta in­té­ze­ti rend­sze­rét, a ko­ráb­bi ku­ta­tó­in­té­ze­te­ket pedig be­ol­vasz­tot­ták az aka­dé­mi­ai szer­ve­zet­be. A ku­ta­tá­so­kat ezek­ben az in­té­ze­tek­ben vé­gez­ték, az egye­te­mek te­vé­keny­sé­gét igye­kez­ték a hi­va­ta­lo­san elő­írt tan­anyag ok­ta­tá­sá­ra kor­lá­toz­ni. Kádár az aláb­bi­ak­kal in­do­kol­ta a ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tá­sok vissza­fo­gá­sát és nagy­fo­kú el­len­őr­zé­sét: „Míg a ma­gyar tu­dó­sok ro­han­nak a nyu­ga­ti tu­do­má­nyos ered­mé­nyek felé, a nyu­ga­ti tu­dó­sok a szov­jet tu­do­mány felé ro­han­nak. Egy sor tu­do­mány­ban a leg­újabb ered­mé­nyek a Szov­jet­uni­ó­ban van­nak, és nem Nyu­ga­ton. Óri­á­si szov­jet tu­do­má­nyos do­ku­men­tá­ció ér­ke­zik hoz­zánk, és az nincs fel­hasz­nál­va. Miért kell ne­künk ha­tal­mas össze­ge­kért va­la­mit ki­ku­tat­ni, ami­kor azt már a Szov­jet­uni­ó­ban ta­valy al­kal­maz­ták? Mi je­lez­zük az egész ma­gyar tu­do­má­nyos vi­lág­nak, hogy az új tí­pu­sú szo­ci­a­lis­ta együtt­mű­kö­dé­se­ken belül ilyen le­he­tő­sé­gek van­nak, s azo­kat ne­künk kö­te­les­sé­günk ki­hasz­nál­ni a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság és az egész tábor ja­vá­ra.”83

Egye­te­mi fel­vé­te­li rend­szer

A meg­bíz­ha­tó ká­de­rek kép­zé­se ér­de­ké­ben ve­zet­ték be a fel­vé­te­li vizs­ga­rend­szert. El­ső­ként a 7.870/1948. Korm. sz. ren­de­let dek­la­rál­ta, hogy meg kell szün­tet­ni a volt ural­ko­dó osz­tály mű­velt­sé­gi mo­no­pó­li­u­mát, ezért a fel­vé­te­li­nél a mun­kás- és pa­raszt­szár­ma­zá­sú­a­kat kell előny­ben ré­sze­sí­te­ni.84 Dar­vas Jó­zsef val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter 1950 ta­va­szán a tan­ke­rü­le­ti fő­igaz­ga­tók ér­te­kez­le­tén fel­ada­tul szab­ta, hogy az is­ko­la­igaz­ga­tók hív­ják össze az is­ko­lai in­té­ző­bi­zott­sá­go­kat, ame­lyek már az is­ko­lá­ban el­kez­dik a „ká­de­re­zést”, és elő­ké­szí­tet­ték a mun­kás- és pa­raszt­fi­a­ta­lok to­vább­ta­nu­lá­sát.85 Az egye­te­mi fel­vé­te­li bi­zott­ság­ba a Kar kép­vi­se­lő­in kívül be­ke­rül­tek az ál­lam­párt, a szak­szer­ve­zet és a Dol­go­zó If­jú­ság Szö­vet­sé­ge kép­vi­se­lői is.

Az 1949/50-es tan­év­től kez­dő­dő­en tehát a fel­vé­te­li vizs­ga sza­bá­lya­i­nak meg­ál­la­pí­tá­sa és le­bo­nyo­lí­tá­sa is az ál­lam­párt ha­tás­kö­ré­be ke­rült. Szár­ma­zás és meg­bíz­ha­tó­ság sze­rint kü­lön­böz­tet­ték meg az ál­lam­pol­gá­ro­kat, a fel­vé­te­li során el­ső­sor­ban a szü­lők há­bo­rú előt­ti, 1938-as fog­lal­ko­zá­sát, il­let­ve osz­tály­hely­ze­tét vet­ték fi­gye­lem­be. Kez­det­ben ti­zen­egy, 1952-től öt ka­te­gó­ri­á­ra osz­tot­ták fel a fel­vé­te­li­ző­ket: mun­kás, pa­raszt, ér­tel­mi­sé­gi, egyéb, osz­tály­ide­gen. A sok­szor ön­ké­nye­sen az utol­só, „X-es” ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­tak (volt „ki­zsák­má­nyo­lók”, ku­lá­kok, ka­to­na­tisz­tek stb.) gyer­me­kei a leg­ki­vá­lóbb ta­nul­má­nyi ered­mé­nyek mel­lett sem szá­mít­hat­tak a be­ju­tás­ra. Köz­pon­ti sza­bá­lyo­zás írta elő a „mun­kás-pa­raszt szár­ma­zá­sú­ak” ará­nyát: 1952–1953-ban 60–65%, 1956 ta­va­szán 58–60%, 1957-ben 50%. Ennek kö­vet­kez­té­ben, míg a meg­fe­le­lő ká­der­lap­pal je­lent­ke­zők szin­te ki­vé­tel nél­kül fel­vé­telt nyer­tek, addig az ér­tel­mi­sé­gi szár­ma­zá­sú­ak­nál át­la­go­san öt­szö­rös volt a túl­je­lent­ke­zés. Ezért is for­dul­ha­tott elő, hogy az 1956/57-es tan­év­ben ki­tű­nő­en érett­sé­gi­zet­tek 44,2%-a nem tu­dott to­vább­ta­nul­ni.86 A gyen­gébb ta­nul­má­nyi ered­ménnyel be­ke­rült ká­de­rek a vizs­gá­kon az el­vá­rá­sok sze­rint nem buk­hat­tak meg. Azo­kat a ta­ná­ro­kat, akik mégis kö­ve­tel­mé­nye­ket tá­masz­tot­tak velük szem­ben, a hall­ga­tók „túl­ter­he­lé­sé­vel” vá­dol­ták.87

Az 1956-os for­ra­da­lom bu­ká­sa után to­váb­bi szi­go­rí­tá­so­kat ve­zet­tek be. Kádár az osz­tály­ka­te­gó­ri­ák al­kal­ma­zá­sá­nál a szov­jet minta még ha­tá­ro­zot­tabb kö­ve­té­sé­re uta­sí­tott, az ösz­tön­dí­jak oda­íté­lé­sén is vál­toz­ta­tá­so­kat ja­va­solt: „Sem­mi­fé­le ösz­tön­dí­jat nem mun­kás és nem pa­raszt szü­lők gye­re­ke­i­nek nem adnék. Ha más ka­te­gó­ria akar­ja, hogy gye­re­ke is­ko­lá­ba jár­jon, hoz­zon anya­gi ál­do­za­tot. De több ösz­tön­dí­jat adnék pl. a mun­kás­gyer­me­kek­nek, mint a pa­raszt­szár­ma­zá­sú gye­re­kek­nek – és erre a gon­do­lat­ra osz­tály­meg­gon­do­lás indít.”88

A 25/1957. sz. MM-uta­sí­tás elő­ír­ta, hogy a to­vább­ta­nu­lá­si ké­rel­me­ket elő­ször az osz­tály­fő­nök és az is­ko­la igaz­ga­tó­ja vizs­gál­ja felül, el­uta­sít­va azok­nak a ké­rel­mét, akik­nek a szü­lei részt vet­tek az 1956-os for­ra­da­lom­ban, vagy po­li­ti­ka­i­lag ki­fo­gá­sol­ha­tó ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tot­tak. Az ál­lam­pár­ti ve­ze­tés inst­ruk­ci­ó­i­nak meg­fe­le­lő­en, Szi­ge­ti Jó­zsef89 elő­ter­jesz­té­se alap­ján arról ha­tá­roz­tak, hogy a szü­lők­nél to­vább­ra is az 1938-as ka­te­gó­ri­á­kat ve­gyék fi­gye­lem­be. A párt és ál­la­mi funk­ci­o­ná­ri­u­sok gye­re­ke­it olyan „…el­bí­rá­lás­ban kell ré­sze­sí­te­ni, mint ál­ta­lá­ban a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­ben és vé­del­mé­ben ki­ma­gas­ló ered­mé­nye­ket elért szü­lők gyer­me­ke­it…”90 Biz­to­sí­ta­ni kell, hogy a fel­vett ta­nu­lók 50%-a mun­kás-, il­let­ve pa­raszt­szár­ma­zá­sú le­gyen. Aczél György to­váb­bá azt is ja­va­sol­ta, hogy cseh­szlo­vák min­tá­ra a fel­vé­te­lik­nél ve­gyék fi­gye­lem­be, hogy a je­lent­ke­ző meg­bíz­ha­tó­an an­ti­kle­ri­ká­lis csa­lád­ból szár­maz­zon.91 Az egye­te­mi ösz­tön­dí­jak el­osz­tá­sá­nál is ha­tá­ro­zott osz­tály­ka­te­gó­ri­á­kat al­kal­maz­za­nak. Az egye­te­mi fel­vé­te­li bi­zott­sá­gok­ba csak MSZMP-párt­ta­gok és a Kom­mu­nis­ta If­jú­sá­gi Szö­vet­ség tag­jai ke­rül­het­tek be, a bi­zott­sá­gok össze­té­te­lét, mű­kö­dé­sét a Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um el­len­őr­zé­se alá von­ták.92

A szár­ma­zás sze­rin­ti nyílt meg­kü­lön­böz­te­tést 1963-ban szün­tet­ték meg, ami­kor már ez a fajta diszk­ri­mi­ná­ció a nó­menk­la­tú­ra gyer­me­ke­it is sok eset­ben hát­rá­nyo­san érin­tet­te (1962. évi 22. sz. tvr., 166/1963 és 167/1963. MM. sz. ren­de­le­tek). Mind­azon­ál­tal le­szö­gez­ték: „Igen­is a to­váb­bi­ak­ban is biz­to­sí­ta­ni kell majd, hogy a he­lyek bi­zo­nyos ré­szét fenn kell tar­ta­ni bi­zo­nyos ka­te­gó­ri­ák gye­re­kei szá­má­ra… azon­kí­vül mun­ká­sok és pa­rasz­tok gyer­me­kei szá­má­ra.”93 A fel­ső­fo­kú kép­zés­nél már nem al­kal­maz­ták az „osz­tály­ide­ge­ne­ket” és „el­len­sé­ge­ket” ki­zá­ró B ka­te­gó­ri­ás la­po­kat, de nem szűnt meg az a gya­kor­lat, hogy min­den ta­nu­ló­ról ká­der­la­pot ve­zet­tek, amely­ből ki­de­rül­he­tett a ta­nu­ló „po­li­ti­kai meg­bíz­ha­tó­sá­ga”.

Az is­ko­lai ok­ta­tás­ban és a fel­vé­te­li vizs­gák­nál to­vább­ra is – ha nem is a ko­ráb­bi merev ka­te­gó­ri­á­kat al­kal­maz­va – előny­ben ré­sze­sí­tet­ték az F be­tű­vel je­lölt „fi­zi­kai dol­go­zók” gyer­me­ke­it. Az or­szá­gos ta­nul­má­nyi ver­se­nyek első tíz he­lye­zett­je közül is csak azo­kat vet­ték fel, akik­nek a „ma­ga­tar­tá­sa meg­fe­le­lő”. A Ma­gyar Sza­bad­ság Ér­dem­rend,94 a Mun­kás-pa­raszt Ha­ta­lo­mért Ér­dem­rend,95 a Szo­ci­a­lis­ta Ha­zá­ért Ér­dem­rend96 töb­bek kö­zött azzal a pri­vi­lé­gi­um­mal járt, hogy a hoz­zá­tar­to­zó­kat – a fel­vé­te­li vizs­ga ered­mé­nyé­től füg­get­le­nül – fel­vet­ték a ki­vá­lasz­tott fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­be.97

Az egye­tem el­vég­zé­se után a mun­ka­hely ki­je­lö­lé­se is ha­tó­sá­gi fel­adat lett. A 137/1961. (VII. 7.) MT sz. ren­de­let az egye­te­mi hall­ga­tók terv­sze­rű mun­ká­ba ál­lí­tá­sá­ról ha­tá­ro­zott.

Jegy­ze­tek

  • 1. Búza Lász­ló: Dik­ta­tú­ra és ki­sebb­ség­vé­de­lem. Egye­tem Ba­rá­tai Egye­sü­let, Sze­ged, 1936, 11–12. o.
  • 2. Nagy Imre 1953-as kor­mány­prog­ram­ja vagy az 1968-as gaz­da­sá­gi re­for­mok a rend­szer lé­nye­gét nem érin­tet­ték.
  • 3. Vajda Mi­hály: Orosz szo­ci­a­liz­mus Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Szá­zad­vég Kiadó, Bu­da­pest, 1989, 15. o.
  • 4. Ezért ke­rült sor 1968-ban Cseh­szlo­vá­kia meg­szál­lá­sá­ra. Brezs­nyev és ta­nács­adói jól tud­ták, hogy a saj­tó­sza­bad­ság en­ge­dé­lye­zé­se mi­lyen be­lát­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nyek­kel járna rájuk nézve.
  • 5. A kom­mu­nis­ta párt­ta­gok kö­te­le­zett­sé­ge­i­nek fel­so­ro­lá­sá­nál is meg­ta­lál­juk ezt az elvet: „…az osz­tály­harc­ban nincs lég­üres tér. Ahol nem tör előre a szo­ci­a­liz­mus, oda be­ha­tol­nak a ka­pi­ta­liz­mus erői. Ahol nem hajt­ják végre a párt­ha­tá­ro­za­to­kat, ott teret nyit­nak az el­len­ség­nek.” Lásd Pató Imre: A párt­ta­gok jogai és kö­te­le­zett­sé­gei. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 1953/2., 165. o.
  • 6. A szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra még az öl­töz­kö­dést és a haj­vi­se­le­tet, a di­va­tot is meg­pró­bál­ta irá­nyí­tá­sa alá vonni.
  • 7. Ebben a kér­dés­ben is Le­nin­re hi­vat­koz­tak: „A szov­jet szo­ci­a­lis­ta cent­ra­liz­mus egy­ál­ta­lán nem mond el­lent az egy­sze­mé­lyi ura­lom és dik­ta­tú­ra el­vé­nek, mivel az osz­tály aka­ra­tát időn­ként olyan dik­tá­tor va­ló­sít­ja meg, aki egye­dül töb­bet tehet, és na­gyobb szük­ség van rá.” Idézi Mi­ha­il Hel­ler – Ale­xandr Nyek­rics: Orosz tör­té­ne­lem. A Szov­jet­unió tör­té­ne­te II. Osi­ris Kiadó, Bu­da­pest, 2003, 150. o.
  • 8. Jel­lem­ző Sztá­lin egy­sze­mé­lyi ve­ze­té­sé­re és ter­ror­já­ra, hogy a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja XVII. kong­resszu­sán meg­vá­lasz­tott Köz­pon­ti Bi­zott­ság 71 tagja és 68 pót­tag­ja közül 98-an erő­sza­kos ha­lált hal­tak. A kong­resszu­son 1225 sza­va­za­ti és 711 ta­nács­ko­zá­si jog­gal részt vett kül­dött közül 1108 szin­tén a ter­ror ál­do­za­tá­vá vált. Lásd Ta­kács Gábor: In­téz­mé­nyek és tiszt­ség­vi­se­lők a Szov­jet­uni­ó­ban 1917–1990. Ok­ta­tá­si se­géd­anyag. KLTE, Deb­re­cen, 1992, 81. o.
  • 9. A Szov­jet­uni­ó­ban a po­li­ti­kai rend­őr­ség három egy­mást kö­ve­tő ve­ze­tő­jét, G. G. Ja­go­dát, Ny. I. Je­zso­vot és L. P. Be­ri­ját főbe lőt­ték. Sztá­lin szin­te a tel­jes párt­ve­ze­tést ki­vé­gez­tet­te Bu­ha­rin­tól Zi­nov­je­vig. Ma­gyar­or­szá­gon ez kü­lö­nö­sen a bel­ügy­mi­nisz­te­re­ket érin­tet­te. Rajk Lász­lót ki­vé­gez­ték, Kádár János élet­fogy­tig­la­ni sza­bad­ság­vesz­tést ka­pott. Zöld Sán­dor nem várta meg, amíg le­tar­tóz­tat­ják, ön­gyil­kos lett. Rá­ko­si Má­tyást a Szov­jet­uni­ó­ba in­ter­nál­ták.
  • 10. Le­szek Ko­la­kows­ki sze­rint: „…egyet­len mo­dern tár­sa­da­lom sem lé­tez­het va­la­mi­lyen le­gi­ti­má­ció nél­kül. És ez a le­gi­ti­má­ció egy to­ta­li­tá­ri­us tár­sa­da­lom­ban csak ideo­ló­gi­ai ter­mé­sze­tű lehet. A to­tá­lis tár­sa­dal­mak és a to­tá­lis ideo­ló­gia egy­mást fel­té­te­le­zi.” Idézi Sch­midt Mária: A jövő vég­ér­vé­nye­sen meg­bu­kott. In: Kom­mu­nis­ta világ szü­le­tett. Szerk.: Sch­midt Mária, XX. Szá­zad In­té­zet, Bu­da­pest, 2008, 12–13. o.
  • 11. Sztá­lin csiz­má­ban és fél­ka­to­nai ru­há­ban járt. A párt­ve­ze­tés ebben is utá­noz­ta a ve­zért. A pár­tot Sztá­lin egyéb­ként is a had­se­reg­hez ha­son­lí­tot­ta: „Pár­tunk, ha a ve­ze­tő­ség fel­épí­té­sé­re gon­do­lok, a leg­fel­ső szin­ten kö­rül­be­lül 3–4000 ve­ze­tő­ből áll. Ők úgy­szól­ván pár­tunk karát ké­pe­zik. Ehhez jön még kö­zép­ső szin­ten 30–40 000 ve­ze­tő, ők ké­pe­zik a párt tiszt­je­i­ből álló had­tes­tet. Ez­után a párt alsó pa­rancs­no­ki ál­lo­má­nya kö­vet­ke­zik, mint­egy 100–150 000 fő. Ők bi­zo­nyos fokig pár­tunk al­tiszt­jei.” Lásd Prav­da, 1937. már­ci­us 27. A szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok tar­tot­ták fenn a leg­na­gyobb had­se­re­get, köl­töt­ték a leg­több pénzt fegy­ve­rek­re, al­kal­maz­ták az ál­ta­lá­nos had­kö­te­le­zett­sé­get. Emel­lett szá­mos fél­ka­to­nai vagy ka­to­nai szol­gá­lat­ra elő­ké­szí­tő szer­ve­ze­tet, moz­gal­mat mű­köd­tet­tek (pél­dá­ul MHK-moz­ga­lom, kis­do­bos, út­tö­rő, if­jú­gár­da, mun­kás­őr­ség). A tár­sa­da­lom mi­li­ta­ri­zá­lá­sá­nak ren­del­ték alá az ok­ta­tást is (külön tan­tárgy lett a hon­vé­del­mi ok­ta­tás).
  • 12. Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski (1928–): len­gyel szár­ma­zá­sú ame­ri­kai po­li­to­ló­gus, egye­te­mi tanár. Lásd Charles Gati: Zbig. Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski, a stra­té­ga. Noran Libro Kft., Bu­da­pest, 2014. Ma­gya­rul meg­je­lent műve: Zbig­ni­ew Br­ze­zin­ski: Vá­lo­ga­tott írá­sok és be­szé­dek. Kos­suth Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, é. n.
  • 13. Ray­mond Aron: Az ér­tel­mi­ség ópi­u­ma. Aka­dé­mi­ai Kiadó, Bu­da­pest, 2006, 5. o.
  • 14. Márai Sán­dor erről így nyi­lat­ko­zott: „»Új val­lás! – mond­ják. – A bol­se­viz­mus új val­lás!« Lehet. De én ennek a val­lás­nak csak a pap­ja­i­val ta­lál­koz­tam. Hí­vők­kel még alig ta­lál­koz­tam.” Lásd Márai Sán­dor: A tel­jes napló. 1948. He­li­kon, Bu­da­pest, 2008, 23. o.
  • 15. Ro­bert Nir­bet: A kö­zös­ség ke­re­sé­se. Po­lisz, 2003, 71–72. o.; H. Szi­lá­gyi Ist­ván: A mar­xis­ta tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­gal­mak hasz­nál­ha­tat­lan­sá­ga. Jog­el­mé­le­ti Szem­le, 2003/4., 15. jegy­zet; Jászi Osz­kár: A kom­mu­niz­mus ki­lá­tás­ta­lan­sá­ga és a szo­ci­a­liz­mus re­for­má­ci­ó­ja. Hét­to­rony Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1989, 81. o.
  • 16. Bibó Ist­ván: Vá­lo­ga­tott ta­nul­má­nyok 1971–1979. III. k. Mag­ve­tő Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1986, 181. o.
  • 17. A Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt XI. kong­resszu­sá­nak jegy­ző­köny­ve. 1975. már­ci­us 17–22. Kos­suth Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1975.
  • 18. J. V. Sztá­lin: A mar­xiz­mus és a nyelv­tu­do­mány kér­dé­sei. Szik­ra Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1950. Vö. Fo­ga­ra­si Béla: Sztá­lin elv­társ „A mar­xiz­mus és a nyelv­tu­do­mány kér­dé­sei” című mun­ká­já­nak ha­tá­sa a ma­gyar tu­do­mány fej­lő­dé­sé­re. In: Fi­lo­zó­fi­ai elő­adá­sok és ta­nul­má­nyok. Aka­dé­mi­ai Kiadó, Bu­da­pest, 1952.
  • 19. J. V. Sztá­lin: A szo­ci­a­liz­mus köz­gaz­da­sá­gi prob­lé­mái a Szov­jet­uni­ó­ban. Szik­ra Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1950.
  • 20. A szűz­föl­dek fel­tö­ré­se a hru­scso­vi szov­jet me­ző­gaz­da­sá­gi kam­pá­nyok része volt, ké­sőbb ka­taszt­ro­fá­lis ered­mé­nye­ket ho­zott. A föl­szán­tott sztyep­pé­ről a szél el­fúj­ta a vé­kony ter­mő­ré­te­get, ezért meg­in­dult ezek­nek a te­rü­le­tek­nek a si­va­ta­go­so­dá­sa. Lásd Varga Zsu­zsan­na: Vál­to­zá­sok és foly­to­nos­sá­gok a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok ag­rár­po­li­ti­ká­já­ban 1953–1964. Múl­tunk, 2013/3., 42. o.
  • 21. Brezs­nyev fő­tit­kár Marx-dí­jat ka­pott a mar­xiz­mus–le­ni­niz­mus tu­do­má­nyá­nak to­vább­fej­lesz­té­sé­ben szer­zett ér­de­me­i­ért. L. I. Brezs­nyev: A szov­jet tár­sa­da­lom po­li­ti­kai rend­sze­ré­nek fej­lő­dé­se. Kos­suth Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1979.
  • 22. A lek­to­ri vé­le­mény sze­rint: „A szer­ző igen­csak túl­ér­té­ke­li az SZKP XXII. kong­resszu­sá­nak je­len­tő­sé­gét, po­zi­tív sze­re­pét és Hru­scsov te­vé­keny­sé­gét. […] Ér­té­ke­lé­se után ne­he­zen ért­he­tő meg, miért ke­rült sor Hru­scsov le­vál­tá­sá­ra.” Idézi Stan­de­is­ky Éva: Bom­lás. A ha­ta­lom és a kul­tu­rá­lis elit. In: „Hat­va­nas évek” Ma­gyar­or­szá­gon. Ta­nul­má­nyok. Szerk.: Rainer M. János, 1956-os In­té­zet, Bu­da­pest, 2004, 322. o.
  • 23. Pokol Béla: Po­li­ti­kai re­form és mo­der­ni­zá­ció. Mag­ve­tő Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1989, 416–417. o.
  • 24. Aczél György (1917–1991): kom­mu­nis­ta po­li­ti­kus, a Ká­dár-kor­szak ide­jén a ma­gyar kul­tu­rá­lis élet leg­főbb irá­nyí­tó­ja. Lásd Ré­vész Sán­dor: Aczél és ko­runk. Sík Kiadó Kft., Bu­da­pest, 1997.
  • 25. Idézi Ki volt Kádár? Harag és rész­re­haj­lás nél­kül a Ká­dár-élet­út­ról. Szerk.: Rácz Árpád, Ru­bi­con, Bu­da­pest, 2001, 19. o.
  • 26. H. Szi­lá­gyi Ist­ván: A mar­xis­ta tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­gal­mak hasz­nál­ha­tat­lan­sá­ga. Jog­el­mé­le­ti Szem­le, 2003/4., 6. jegy­zet.
  • 27. Az alap­fo­kú ok­ta­tás min­den ál­lam­pol­gár­nak ala­nyi joga és egy­ben kö­te­le­zett­sé­ge is. 1951. évi 15. és 1959. évi 29. sz. tvr., 1961. évi III. tv.
  • 28. Sza­mel Ka­ta­lin: A gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis, kul­tu­rá­lis jogok ér­té­ke (Em­be­ri jog, ál­lam­pol­gá­ri jog, ala­nyi jog, sza­bad­ság vagy va­la­mi más?). Acta Hum­a­na, 1993/11., 27. o.; Tóth Ká­roly: Né­hány meg­jegy­zés a szo­ci­á­lis jo­gok­ról. In: Al­kot­mány­fej­lő­dés és jog­ál­la­mi gya­kor­lat. Ta­nul­má­nyok. Szerk.: Ádám Antal, Hanns-Sei­del-Stif­tung, Bu­da­pest, 1994, 54. o.; Meny­hárt Sza­bolcs: A szo­ci­á­lis jogok al­kot­má­nyos meg­íté­lé­se, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tás­ra. Ma­gyar Jog, 2004/8., 470. o.; Lő­rincz Lajos: Gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jogok. Ál­lam- és Jog­tu­do­mány, 1963/1., 43. o.
  • 29. Sajó And­rás: Lát­szat és va­ló­ság a jog­ban. Köz­gaz­da­sá­gi és Jogi Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1986, 226–227. o.; An­dor­ka Ru­dolf: Sze­gény­ség Ma­gyar­or­szá­gon. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 1989/12., 30. o.
  • 30. Az egyik leg­is­mer­tebb példa: Mind­szenty Jó­zsef za­la­eger­sze­gi plé­bá­nos­ként min­den évben 34 sze­gény vi­dé­ki kö­zép­is­ko­lás di­ák­nak biz­to­sí­tott in­gye­nes la­kást és el­lá­tást. Lásd Kö­zi-Hor­váth Jó­zsef: Mind­szenty bí­bo­ros. www.​katolikus.​hu/​mindszenty.​html
  • 31. Egyéb­ként Lenin sem várta el, hogy a kom­mu­nis­ta be­ren­dez­ke­dés va­ló­ban bal­ol­da­li le­gyen. Lásd V. I. Lenin: A „bal­ol­da­li­ság” a kom­mu­niz­mus gyer­mek­be­teg­sé­ge. Ma­gyar He­li­kon, Bu­da­pest, 1980, 262. o.
  • 32. Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­te 1918–1975. Szö­veg­gyűj­te­mény. Szerk.: Ba­logh Sán­dor, Fög­le­in Gi­zel­la, Tan­könyv­ki­adó Vál­la­lat, Bu­da­pest, 1986, 155. o.
  • 33. Pe­da­gó­gi­ai Le­xi­kon III. Szerk.: Bá­tho­ry Zol­tán, Falus Iván, Ke­ra­ban Kiadó, Bu­da­pest, 1997, 166. o.
  • 34. Wlas­sics Gyula (1852–1937) jo­gász, köz­jo­gi író, az MTA tagja. 1895-től 1903-ig val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter.
  • 35. Kle­bels­berg Kunó (1875–1932) jo­gász, or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, mű­ve­lő­dés­po­li­ti­kus, rövid ideig bel­ügy-, majd val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter.
  • 36. Pe­da­gó­gi­ai Le­xi­kon. Fő­szerk.: Nagy Sán­dor, Aka­dé­mi­ai Kiadó, Bu­da­pest, II., 1977, 245. o., III., 1978, 668. o.
  • 37. Ratkó Anna 1949 és 1953 kö­zöt­ti nép­jó­lé­ti, majd egész­ség­ügyi mi­nisz­ter­sé­gé­nek, il­let­ve tá­gab­ban az 1950 és 1956 kö­zöt­ti fél év­ti­zed­nek a né­pe­se­dés­po­li­ti­ká­ra utaló el­ne­ve­zé­se. Az abor­tusz­ti­la­lom és a gyer­mek­te­len­sé­gi adó miatt a ter­mé­sze­tes sza­po­ro­dás üteme ezek­ben az évek­ben je­len­tő­sen nőtt.
  • 38. Sta­tisz­ti­kai tá­jé­koz­ta­tó az al­só­fo­kú ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 1969/70. tan­évi hely­ze­té­ről. Össze­áll.: Ku­rucz Dezső, Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um Terv­fő­osz­tály Sta­tisz­ti­kai Osz­tá­lya, Bu­da­pest, 1970, 15. o.; Miksa Lajos: A ma­gyar köz­ok­ta­tás tönk­re­té­te­le. Ada­lé­kok egy meg­íran­dó is­ko­la­tör­té­net­hez. Hitel, 2009/3., 77–86. o.
  • 39. Tomka Béla: Eu­ró­pa tár­sa­da­lom­tör­té­ne­te a 20. szá­zad­ban. Osi­ris Kiadó, Bu­da­pest, 2009, 459. o.
  • 40. A bajai ak­ci­ót az ál­lam­vé­del­mi osz­tály rosszul han­gol­ta össze a saj­tó­val. A bajai cisz­ter­ci­ek gim­ná­zi­u­má­ban ta­lált fegy­ve­rek­ről és össze­es­kü­vők­ről szóló tu­dó­sí­tás az előtt je­lent meg a Sza­bad Nép­ben, mi­előtt az ak­ci­ó­ra sort ke­rí­tet­tek volna. Ugró Mik­lós: A lel­kek meg­szál­lá­sa. Az ok­to­go­ni lö­völ­dö­zés ürü­gyén tör­ték le a ka­to­li­kus egy­ház el­len­ál­lá­sát. Ma­gyar Nem­zet, 2016. május 25.
  • 41. Ki­szely Gábor: ÁVH. Egy ter­ror­szer­ve­zet tör­té­ne­te. Ko­ro­na Kiadó, Bu­da­pest, 2000, 101–103. o.
  • 42. Lé­nárd Ödönt 1948-ban azért tar­tóz­tat­ták le és ítél­ték el, mert arra fi­gyel­mez­te­tett, hogy utol­já­ra Hit­ler ál­la­mo­sí­tot­ta az is­ko­lá­kat. Lásd Lé­nárd Ödön: Erő az erőt­len­ség­ben. Ka­i­rosz Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 2008, 13. o.
  • 43. Dinnyés Lajos (1901–1961): kis­gaz­da­pár­ti po­li­ti­kus, mi­nisz­ter­el­nök. Kész­sé­ge­sen ki­szol­gál­ta a Ma­gyar Kom­mu­nis­ta Párt ha­tal­mi tö­rek­vé­se­it.
  • 44. Ezt Rá­ko­si saját ke­zű­leg írta be.
  • 45. Hor­váth Már­ton (1906–1987): kom­mu­nis­ta po­li­ti­kus, a Po­li­ti­kai Bi­zott­ság tagja, a Sza­bad Nép fő­szer­kesz­tő­je.
  • 46. Pün­kös­ti Árpád: Rá­ko­si a csú­cson 1948–1953. Ma­gyar Könyv­klub, Bu­da­pest, 1996, 322. o.
  • 47. Sár­közy Pál fő­apát­he­lyet­tes le­vél­ter­ve­ze­te a tar­to­mány­fő­nök­nők­nek. EPL 7480/1948; Ki­vo­nat az 1948. au­gusz­tus 27-i püs­pök­ka­ri ülés jegy­ző­köny­vé­ből. Ka­lo­csai Ér­se­ki Le­vél­tár – Is­ko­lai ha­tá­ro­za­tok. 3879/1948. Ki­vo­nat az 1948. au­gusz­tus 27-i püs­pök­ka­ri ülés jegy­ző­köny­vé­ből.
  • 48. Erről a kér­dés­ről a pe­da­gó­gu­sok lap­já­ban így írtak: „A jó pe­da­gó­gus egy ki­csit szí­nész is, egy ki­csit bíró is. A jó tör­té­ne­lem­ta­nár pedig nem is ki­csit – po­li­ti­kus. […]. El­ol­vas­suk a görög val­lás­ról szóló ol­vas­mányt, majd rész­le­te­sen is­mer­te­tem a mi­to­lo­gi­kus el­kép­ze­lé­se­ket az is­te­nek­ről és főleg a vi­lág­ról. A naiv el­kép­ze­lé­sek de­rült­sé­get, nem­egy­szer han­gos ne­ve­tést fa­kasz­ta­nak. Ez az a pil­la­nat, ame­lyet meg kell ra­gad­ni. […] A to­váb­bi­ak­ban egyet­len szó­val sem mon­dom, hogy nincs Isten. Sőt, azt bi­zony­ga­tom, hogy mi­lyen sok van. Lám csak, a gö­rö­gök mennyi­vel ren­del­kez­nek. De nem­csak a gö­rö­gök­nél van ennyi isten, hanem má­sutt is. […] A fo­gal­ma­zás: Au­gus­tus csá­szár ural­ko­dá­sa alatt szü­le­tett – ke­resz­tény le­gen­da sze­rint – Krisz­tus, a ke­resz­tény­ség meg­ala­pí­tó­ja. Fel­fi­gyel­nek a »ke­resz­tény le­gen­da sze­rint« és a »Krisz­tus, a ke­resz­tény­ség meg­ala­pí­tó­ja« ki­té­tel­re. Ez szá­muk­ra új, igény­li a ma­gya­rá­za­tot, amely a kö­vet­ke­ző. Krisz­tus cso­da­te­vé­sé­ről, szü­le­té­sé­ről csak ke­resz­tény for­rá­sok szól­nak, ame­lyek­ről fel­té­te­lez­he­tő, hogy kissé ha­za­be­szél­nek. Hát nem fur­csa, hogy a kor kró­ni­ká­sai, akik egész sereg ap­ró-csep­rő dol­got fel­je­gyez­nek, Krisz­tus cso­dá­la­tos tet­te­i­ről egyet­len sort sem írtak? […]. Igen jól el lehet mé­lyí­te­ni a kö­vet­ke­ző gon­do­la­tot: a tör­té­ne­lem fo­lya­mán, ha a pá­pá­tól se­gít­sé­get kér­tek (a ter­jesz­ke­dő török ellen, a ke­resz­tény világ vé­del­mé­ben), bárha dugig tömve vala kincs­tá­ra, leg­fel­jebb meg­ál­dot­ta a fegy­ve­re­ket és har­co­so­kat, vagy imád­ko­zott a győ­ze­lem ér­de­ké­ben, de pénzt, ka­to­nát nem kül­dött. Nem mu­lasz­tom el meg­em­lí­te­ni pél­dá­ul, hogy a nán­dor­fe­hér­vá­ri di­a­dal­ban a pápa egyet­len ér­de­me, hogy dél­ben meg­hú­zat­ja a ha­ran­go­kat […] Az az ember, akit hite irá­nyít, csak vakon bo­lyong a vi­lág­ban. Nincs meg­győ­ződ­ve sem­mi­ről, mert meg­győ­ző­dé­se ki­ala­kí­tá­sát a hit gá­tol­ja. Igen ér­de­kes, hogy a val­lá­sok mily sok­szor aka­dá­lyoz­ták az el­mél­ke­dést, a hívek ter­mé­szet- és tár­sa­da­lom­ku­ta­tó te­vé­keny­sé­gét. Miért? Nyil­ván azért, mert tud­ták, hogy a tu­do­mány és a hit el­len­sé­gek. Okos ember azt fo­gad­ja el, ami­ről meg­győ­ző­dött. Nos, is­ten­ről nem lehet meg­győ­ződ­ni, őt hinni kell. Olyan is­tent, ami­lyent a val­lá­sok ta­ní­ta­nak, én még so­ha­sem lát­tam, ta­pasz­tal­tam, nem is tudom el­kép­zel­ni – nem is tudom el­hin­ni.” Lásd Torma Győző ta­nul­má­nya. Köz­ne­ve­lés, 1963. május 10., 274. o.
  • 49. Az MSZMP PB 1958. jú­ni­us 10-i ülé­sé­nek jegy­ző­köny­ve. MOL 288. f. 5. cs. 83. ő. e.
  • 50. Idézi Mé­szá­ros Ist­ván: …Ki­ma­radt tan­anyag… A dik­ta­tú­ra és az egy­ház 1957–1975 II. Már­ton Áron Kiadó, Bu­da­pest, 1994, 72. o.
  • 51. A ren­de­let szö­ve­gét kö­zöl­te: Ma­gyar Ka­to­li­kus Al­ma­nach II., 625–627. o.
  • 52. Temp­lom­ban csak el­ső­ál­do­zás­ra le­he­tett két hó­na­pig tartó, bér­má­lás­ra pedig egy hó­na­pig tartó elő­ké­szí­tő ok­ta­tást tar­ta­ni, heti egy-két órá­ban. Az if­jú­ság temp­lo­mon kí­vü­li ta­ní­tá­sát szi­go­rú­an el­len­őriz­ték, bün­tet­ték. Pl. Bu­lá­nyi György atyát kis cso­por­tos val­lás­ok­ta­tá­sért 1952. de­cem­ber 9-én élet­fogy­tig­la­ni bör­tön­bün­te­tés­re ítél­ték. Lásd He­té­nyi Varga Ká­roly: Szer­ze­te­sek a ho­rog­ke­reszt és a vörös csil­lag ár­nyé­ká­ban II. Lám­pás Kiadó, Aba­li­get, 2002, 501. o.
  • 53. Va­luch Tibor: Rek­vi­em a pa­raszt­sá­gért. Kos­suth Lajos Tu­do­mány­egye­tem, Deb­re­cen, 1988, 54. o.
  • 54. Szö­ve­gét közli: Ma­gyar Ka­to­li­kus Al­ma­nach II., i. m. 631–635. o.
  • 55. Mé­szá­ros Ist­ván: …Ki­ma­radt tan­anyag… A dik­ta­tú­ra és az egy­ház 1975–1990 III. Már­ton Áron Kiadó, Bu­da­pest, 1995, 58. o.
  • 56. Tan­terv az ál­ta­lá­nos is­ko­lák szá­má­ra. A Val­lás- és Köz­ok­ta­tás­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 1220-10/1950. VKM sz. ren­de­le­té­vel. Bu­da­pest, 1950.
  • 57. Mé­szá­ros: ...​Kimaradt tan­anyag..., II. i. m. 36. o.; Mé­szá­ros: …Ki­ma­radt tan­anyag…, III. i. m. 72. o.; Do­náth Péter: A „ket­tős ne­ve­lés”-ről az öt­ve­nes évek­ben. Va­ló­ság, 2000/7., 64. o.; Do­náth Péter: A ma­gyar mű­ve­lő­dés és ta­ní­tó­kép­zés tör­té­ne­té­ből 1868–1958. Tre­zor Kiadó, Bu­da­pest, 2008, 450. o.
  • 58. A Ma­gyar Dol­go­zók Párt­ja Köz­pon­ti Ve­ze­tő­sé­gé­nek ha­tá­ro­za­ta a val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­té­ri­um­mal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ről. Köz­ne­ve­lés, 1950/8., 210. o.
  • 59. T. D. Li­szen­ko (1898–1976) tá­ma­dást in­dí­tott a ge­ne­ti­ka tu­do­má­nya ellen, és azt val­lot­ta, hogy ne­ve­lés­sel meg lehet vál­toz­tat­ni az örök­le­tes tu­laj­don­sá­go­kat. A nö­vény­ne­me­sí­tés terén is szél­ső­sé­ges né­ze­te­ket val­lott. Fő művei: A bio­ló­gi­ai tu­do­mány ál­lá­sá­ról. Brat­sztvo-Je­dinszt­vo Kiadó, No­vi­szád, 1949; Ag­ro­bio­ló­gia. Me­ző­gaz­da­sá­gi Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1950; A hő­té­nye­ző ha­tá­sa a nö­vé­nyi fej­lő­dés­fá­zi­sok idő­tar­ta­má­ra. Kí­sér­le­tek a pá­zsit­fű­fé­lék­kel és gya­pot­tal. Me­ző­gaz­da­sá­gi Kiadó, Bu­da­pest, 1951; Nö­vé­nyek sza­ka­szos fej­lő­dé­se: ta­nul­má­nyok a me­ző­gaz­da­sá­gi nö­vé­nyek sza­ka­szos fej­lő­dé­sé­nek és jar­o­vi­zá­ci­ó­já­nak el­mé­le­te kö­ré­ből. Aka­dé­mi­ai Kiadó, Bu­da­pest, 1954.
  • 60. Sze­be­nyi Péter: Fel­ada­tok, mód­sze­rek, esz­kö­zök. Vissza­pil­lan­tás a hazai tör­té­ne­lem­ta­ní­tás múlt­já­ra. Tan­könyv­ki­adó Vál­la­lat, Bu­da­pest, 1970, 176–177. o.
  • 61. Az ál­ta­lá­nos is­ko­la 4. osz­tá­lyos ta­nu­ló­it pl. Far­kas Mi­hály sza­vai győz­ték meg II. Rá­kó­czi Fe­renc nagy­sá­gá­ról: „Rá­kó­czi Fe­renc a sza­bad­ság­harc ve­zé­re­ként él né­pünk szí­vé­ben. Ő volt a Habs­bur­gok ellen foly­ta­tott igaz­sá­gos há­bo­rú le­gen­dás ka­to­nai és po­li­ti­kai ve­ze­tő­je.” Lásd: Ne­gye­dik köny­vünk. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lák szá­má­ra. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1952, 129. o.; Tan­terv. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1951, 20. o.
  • 62. Tan­terv, i. m. 22. o.
  • 63. Uo. 24. o.
  • 64. Föld­rajz a gim­ná­zi­u­mok II. osz­tá­lya szá­má­ra. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, é. n., 274. o.
  • 65. Föld­rajz a gim­ná­zi­u­mok I. osz­tá­lya szá­má­ra. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, é. n., 196. o.
  • 66. Tan­terv, i. m. 33. o.
  • 67. Uo. 33. o.
  • 68. Ál­ta­lá­nos is­ko­la 4. osz­tály. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1952.
  • 69. Nagy Sán­dor: A ne­ve­lés­tu­do­mány mai hely­ze­té­ről. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 1958/4., 75. o.
  • 70. Ne­ve­lés­el­mé­let. Szerk.: Nagy Sán­dor, Hor­váth Lajos, Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1965.
  • 71. Sza­bad Nép, 1955. szep­tem­ber 1.
  • 72. Tan­terv a ta­ní­tó(nő)kép­zők szá­má­ra. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1951, 15. o.
  • 73. Bizó Gyula: Po­li­ti­kai ne­ve­lés a pe­da­gó­gus­kép­ző in­té­ze­tek­ben. Köz­ne­ve­lés, 1955, 457–459. o.; vö. Jó­bo­rú Magda – Mé­szá­ros Ist­ván – Tóth Gábor – Vág Ottó: Ne­ve­lés­tör­té­net. Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1984, 383. o.
  • 74. Ort­utay Gyula: Mű­ve­lő­dés és po­li­ti­ka. Hun­gá­ria Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1949, 191–192. o.
  • 75. Idézi Mé­szá­ros: ...​Kimaradt tan­anyag..., II. i. m. 111. o.
  • 76. Tan­terv és uta­sí­tás az ál­ta­lá­nos is­ko­lák szá­má­ra. Ki­ad­ta a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um a 16/1962. (MK 23.) MM sz. uta­sí­tás­sal. Szerk.: Mik­lós­vá­ri Sán­dor, Bu­da­pest, 1963.
  • 77. Idézi Ko­vács Éva: Öt nap ta­nu­lás – egy nap munka. Mun­ka­ok­ta­tás a Ká­dár-kor­szak ele­jén. His­tó­ria, 1995/9– 10., 45. o.
  • 78. Idézi Mé­szá­ros Ist­ván: …Ki­ma­radt tan­anyag… A dik­ta­tú­ra és az egy­ház 1945–1956 I. Már­ton Áron Kiadó, Bu­da­pest, 1994, 73. o.
  • 79. Uo. 74. o.
  • 80. Idézi Köbel Szil­via: „Oszd meg és ural­kodj!” Az állam és az egy­há­zak po­li­ti­kai, jogi és igaz­ga­tá­si kap­cso­la­tai Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1989 kö­zött. Rejt­jel Kiadó, Bu­da­pest, 2005, 19. o.
  • 81. Vi­lág­né­ze­ti ne­ve­lés a bel­gyó­gyá­szat ok­ta­tá­sa ke­re­té­ben. Bu­da­pest, 1973.
  • 82. A be­széd meg­je­lent a Köz­ne­ve­lés 1961. május 14-i szá­má­ban.
  • 83. Idézi Lő­csei Gab­ri­el­la: Egér­lyu­kak. Ma­gyar Nem­zet, 2008. jú­ni­us 28.
  • 84. Szá­vai Nán­dor: Az új tí­pu­sú tan­ügyi igaz­ga­tás fel­ada­tai. Köz­ne­ve­lés, 1950/1–2., 2. o.
  • 85. Köz­ne­ve­lés, 1950/9., 245. o.
  • 86. 1961-ben az aláb­bi fel­té­te­lek­nek kel­lett meg­fe­lel­ni a fel­vé­te­li vizs­gák során: „…ahhoz, hogy az in­téz­mé­nyek (az elő­írt) szo­ci­á­lis arányt el­ér­jék, a fel­vé­te­li vizs­gán meg­je­lent mun­kás­szár­ma­zá­sú ta­nu­lók 60, a dol­go­zó-pa­raszt szár­ma­zá­sú­ak 62 és az ér­tel­mi­sé­gi szár­ma­zá­sú­ak­nak 43%-át kell fel­ven­ni.” Lásd 1961-es Sta­tisz­ti­kai tá­jé­koz­ta­tó. Idézi Sáska Géza: Rend­sze­rek és vál­tá­sok. Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 2007, 105. o.
  • 87. Kar­dos Jó­zsef: For­du­lat a ma­gyar is­ko­lák éle­té­ben: a Rá­ko­si-idő­szak is­ko­la­po­li­ti­ká­ja. Is­ko­la­kul­tú­ra, 2003/6– 7, 74–75. o.; Ko­vács Jó­zsef: A ma­gyar köz­ok­ta­tás fej­lő­dé­se a fel­sza­ba­du­lás óta. Pe­da­gó­gi­ai Szem­le, 1952/6., 493. o.
  • 88. A Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt ide­ig­le­nes ve­ze­tő tes­tü­le­te­i­nek jegy­ző­köny­vei. 4. kötet. 1957. május 21. – 1957. jú­ni­us 24. Szerk.: Ba­ráth Mag­dol­na, Ripp Zol­tán, In­tera Rt., Bu­da­pest, 1994, 69. o.
  • 89. Szi­ge­ti Jó­zsef (1921–2012) kom­mu­nis­ta po­li­ti­kus, mar­xis­ta fi­lo­zó­fus, egye­te­mi tanár, a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ren­des tagja. 1957 és 1959 kö­zött mű­ve­lő­dé­si mi­nisz­ter­he­lyet­tes, 1959 és 1968 kö­zött az MTA Fi­lo­zó­fi­ai In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­ja.
  • 90. A Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt ide­ig­le­nes ve­ze­tő…, i. m. 57. o.
  • 91. MOL M-KS-288. f. 5/83. ő. e.
  • 92. A Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt ide­ig­le­nes ve­ze­tő…, i. m. 70–71. o.
  • 93. Idézi Tyek­vics­ka Árpád: 1962. In: Be­szé­lő évek (1957–1968). A Ká­dár-kor­szak tör­té­ne­te I. Szerk.: Ré­vész Sán­dor, Sten­cil Kul­tu­rá­lis Ala­pít­vány, Bu­da­pest, 2000, 252. o.; Vö. Ele­kes Zsu­zsan­na – Páz­mándy Györ­gyi: Tár­sa­dal­mi egyen­lőt­len­sé­gek az egye­te­mi fel­vé­te­lin. Med­ve­tánc, 1981/2–3., 79. o.; Vö. Ta­kács Ró­bert: Szár­ma­zá­si meg­kü­lön­böz­te­tés meg­szün­te­té­se 1962–1963. Nap­vi­lág Kiadó, Bu­da­pest, 2008.
  • 94. A ki­tün­te­tést az 1946. évi VIII. tör­vénnyel ala­pí­tot­ták a sza­bad­sá­gért, de­mok­rá­ci­á­ért foly­ta­tott küz­de­lem­ben ki­ma­gas­ló ér­de­me­ket szer­zett sze­mé­lyek te­vé­keny­sé­gé­nek el­is­me­ré­sé­ért. Ado­má­nyo­zá­sát az 1953. évi V. tv. meg­szün­tet­te, majd az 1957. évi 61. sz. tvr. újból vissza­ál­lí­tot­ta azok­ra nézve, akik részt vet­tek az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­ben. A fel­vé­te­li vizs­gá­ra vo­nat­ko­zó ked­vez­mé­nye­ket a 3/1968. (V. 26.) MM sz. ren­de­let 17. § (2) be­kez­dés és a 105/1966. (MK. 2.) MM sz. uta­sí­tás sza­bá­lyai biz­to­sí­tot­ták.
  • 95. A Mi­nisz­ter­ta­nács a 25/1957. (IV. 21.) MT sz. ren­de­let­tel ala­pí­tot­ta, és az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­ben való köz­re­mű­kö­dé­sért ado­má­nyoz­ta.
  • 96. A ki­tün­te­tést a szov­jet tí­pu­sú dik­ta­tú­ra ki­épí­té­se ér­de­ké­ben tett cse­lek­mé­nyek ju­tal­ma­zá­sá­ért az 1966. évi 29. sz. tvr.-tel ala­pí­tot­ták. A Nép­köz­tár­sa­ság El­nö­ki Ta­ná­csa egy ízben, 1967. május 1-jén ado­má­nyoz­ta. Vö. 3/1968. (V. 26.) MM sz. ren­de­let és 105/1966. (MK 2.) MM sz. uta­sí­tás.
  • 97. A Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság ki­tün­te­té­sei. Szerk.: Bes­nyő Ká­roly, Ruda Ilona, Köz­gaz­da­sá­gi és Jogi Könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1979, 28–29., 51–52., 85. o.