« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Egy konzervatív történetíró aktualitása

Megjelent: Polgári Szemle 2009. augusztus – 5. évfolyam, 4. szám


A 19. század harmadik harmadának, a 20. század első harmadának megkerülhetetlen történésze, történetírója volt Angyal Dávid. A zsidó családból származó, katolizált, a magyarsághoz való tartozását mindig büszkén vállaló, a magyarországi zsidósággal szemben megnyilvánuló – nem egyszer igaztalan – vádakat elutasító, de a magyarországi zsidóság egy-egy „tévedését” is kritikusan kezelő történész születése 150. évfordulójára állított össze figyelemreméltó tanulmánykötetet Császtvay Tünde, Halász Ferenc és Ujváry Gábor, és jelenhetett meg az Argumentum Kiadó jóvoltából.

Angyal méltán kerül/került napjainkban is a történészi érdeklődés középpontjába. Kiterjedt érdeklődési köre, az irodalomtudományból a történelemtudományba való érkezése, könyvtárosi működése, egyetemi tanári tevékenysége, a magyar múlt 17–19. századi történelmében, illetve az ún. „egyetemes történelemben” való jártassága méltán emelte/emeli a legkitűnőbb magyar történészek sorába.

Hogy miként alakult életútja, szakmai pályafutása, az mind megtudható a kötetből, még akkor is, ha azt kell írnom, hogy e kötet nem pótolhat egy remélhetőleg hamarosan elkészülő Angyal-életrajzot. Egy olyan értékelő, elemző életrajzot, amelynek lehetősége „kiolvasható” a tanulmánykötet – megítélésem szerint – legszínvonalasabb írásából, Ujváry Gábor tanulmányából.

Ujváry, aki a magyar történetírás története és a magyar kulturális diplomácia története két világháború közötti korszakának egyik legkitűnőbb szakértője, alapos és értő elemzését adja Angyal Dávid hosszú életútjának és történetírói működésének. Ujváry írásából nem csak a történész, de a tudós könyvtáros, a tudományszervező, az egyetemi vezető portréja is kibontakozik előttünk. Utóbbi esetben igen figyelemreméltó azon megállapítás – Angyal egykori saját álláspontja alapján –, miszerint az 1919-es egyetemi tanári kinevezéseket Angyal, aki a Pesti Egyetem Bölcsészettudományi Kara dékánja (is) volt, nem a kinevezettek kvalitásai miatt – melyeket a legtöbb esetben elismert – utasított el, hanem azért, mert az ún. „tanácskormány” az egyetemi autonómiába avatkozott be, melyre addig és azt követően legalább két évtizedig nem volt példa.

Ujvári plasztikusan ábrázolja tanulmányában a mester és tanítvány kapcsolatát, azaz Angyal Dávid és Hóman Bálint viszonyát. A két világháború közötti magyar történésztársadalom egyik legkiemelkedőbb alakja és a tudományszervezésben csak Klebelsberg Kunóhoz hasonlítható Hóman a magyarországi zsidóság elleni – elfogadhatatlan – intézkedések ellenére is tartotta a kapcsolatot egykori tanárával, és kitartott mellette, bár Angyal úgy érezte, 1938 után törés állt be az addig felhőtlennek tekinthető kapcsolatukban.

Az okok és a miértek megválaszolása természetesen még kutatásokat igényel, de a két ember kapcsolatáról megrajzolt kép nem egy „nemzetiszocialista, fasiszta” Hómant állít elénk. (Ezzel kapcsolatban megemlítendő, hogy úgy Halász Ferenc, mint Schweitzer Gábor véleménye Hómannal kapcsolatban eltér Ujvárytól. Magam Ujváry Gáboréval tudok azonosulni.)

Angyal Dávid életútja, családi háttere, pályafutása egy másik tanulmányból is megrajzolódik – Halász Ferenc: Angyal Dávid, a magánember – jóllehet, ezen munka nem ad igazán többet, mint Ujváry írása. Halász tanulmányából alapvetően a kunszentmártoni zsidóság története, az Engel család életének alakulása, a helyi viszonyok, az Angyalt ért gyermek- és ifjúkori hatások bemutatása emelendő ki. Halász alapvetően a 18–19. századi magyarországi zsidóság életviszonyainak bemutatásával viszi közelebb az olvasót a korszak, a változó világ, az asszimiláció megértéséhez. Írása nélkül – a fentebb megfogalmazottak fenntartása ellenére is – kevesebb és szegényesebb lenne az angyali életpálya bemutatása.

A tanulmánykötetben R. Várkonyi Ágnes a történetíró Angyal Dávidot állítja elénk. A pozitivista történetírásról, történetszemléletről – számos kitűnő könyve mellett – két jelentős terjedelmű művet alkotó történész, Angyal történetírói tevékenységét elemezve, megismétli önmaga korábbi – és mások által is osztott – véleményét, miszerint Angyal történetírói munkássága megkerülhetetlen, és a Thököly Imréről írott műve1 napjainkig korszerűnek számít, kutatás-módszertani és feldolgozási szempontból is. Angyal ezzel a munkájával a modern, elemző életrajz magyarországi megteremtőjének tekinthető. R. Várkonyi Ágnes tanulmányában a sokoldalú, sok minden iránt érdeklődő, s önmagával ennek ellenére elégedetlenkedő Angyalt mutatja be, akinek a naplójában olvasható mondata – „Gyötör a gondolat, hogy nem dolgoztam eleget” – sok mindent elmond a kitűnő történész felfogásáról.

Az előbb jelzett tanulmányokon kívül még két másik szerző három írása olvasható a kötetben. Fenyő István „Kétféle irodalomfelfogás között” Angyal Dávid pályakezdését mutatja be. Az irodalmár Angyal Dávidét, aki Toldy Ferencet ugyanúgy hallgatta az egyetemen, mint Gyulai Pált, aki később Angyal mentorának is tekinthető. Angyal irodalmárként Riedl Frigyessel és Péterfy Jenővel alkotott baráti hármast. Munkásságuk szorosan kapcsolódott egymáshoz, és a közös szakmai érdeklődés mellett egyben szoros barátság is alakult ki közöttük. Elmaradhatatlan kávéházi találkozásaik, ottani beszélgetéseik, elemzéseik mindannyiuk munkásságára „rányomták” a bélyegüket, kimondottan pozitív módon.

Angyal később váltott, és történésszé, történetíróvá vált, de emberi és szakmai kapcsolatuk továbbra is szoros maradt. Péterfyvel igazi férfibarátsággá alakult kapcsolatuk, melynek barátja tragikus halála vetett véget.

A kötetben két írással képviselteti magát Schweitzer András, aki „A »zsidókérdés« csapdájában” című írásában Marczali Henrik és Angyal Dávid visszaemlékezéseinek összevetését teszi meg, és érdekesen számol be „A »királyi« tanítvány” című írásában Angyal életének egy rövid időszakáról, amikor magyarországi és az egykori Habsburg uralkodó családdal szoros kapcsolatot ápoló legitimista körök megkeresése után a magyar trónra szánt Habsburg Ottó történelemtanára lett külhonban. Vállalta e feladatot Angyal úgy, hogy ebből semmi hátránya nem származott. Ismeretes, hogy gyakorlatilag a „királyfi tanítvány” felkészítésével egy időben és azt követően a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatói tisztét is betöltötte, de megemlítendő az is, korábban egyetemi katedráján is a korhatárt túllépve taníthat. Hogy milyen tanár volt Angyal, mit tanított, az csak részben derül ki a rövid írásból – amely inkább értékelhető jó publicisztikának, mint tudományos munkának –, de hogy tanítványban emlékeket hagyott a kitűnő felkészültségű és képességű tanár, annak ékes bizonyítéka, hogy Habsburg Ottó Előszót írt a kötethez.

Az ismertetés címében a konzervatív történetíró aktualitására utaltam. Azt hiszem, ez a vélemény az ismertetés végén is megfogalmazható: a tények iránt elkötelezett, konzervatív felfogású – amely messze nem maradit jelent! – történészekre és forrásokra épülő történeti munkákra napjainkban is nagy szükség lenne. Angyal Dávid életútja, munkássága csak példaként ajánlható mindazok számára, akiknek a történelmi tények, a közös haza, a bárhonnét jött indulás, a magyar sors vállalása azonos értékkel bír. Úgy vélem, Angyal Dávid életútja és munkássága ezt igazolja, és támasztja alá mindezt ez a kötete is, melynek erényei nagyobbak, mint hibái. Mert hibátlant alkotni nehéz, de cél kell, hogy legyen. A kötet szerkesztői és szerzői pedig erre törekedtek. Ki több, ki kevesebb sikerrel.

(A konzervatív kortárs. Tanulmányok Angyal Dávidról. Szerk.: Császtvay Tünde, Halász Ferenc, Ujváry Gábor, Argumentum Kiadó, Budapest, 2009, 252 p.)

1  Angyal Dávid: Késmárky Thököly Imre 1657–1705. 1–2. kötet, Méhner Vilmos kiadása, Budapest, 1888–1889.

© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány