« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
„Elitek klubja”: A lakóparkok évtizede

Megjelent: Polgári Szemle 2008. augusztus – 4. évfolyam, 3. szám


Cséfalvay Zoltán: Kapuk, falak, sorompók

„Tilos az á…” – olvasható Malacka házának bejáratánál. A. A. Milne könyvének kedves szereplője még nem tudta – gondolván, hogy ez a felirat igazából nagyapja neve –, hogy a Százholdas pagony lehetett az első közismert lakópark, a tábla ugyanis biztonságot jelentett egy speciális lakókörnyezetben. A lakóparkok évtizede az ezredfordulóra következett be, és ezzel megindult egy – elsősorban városból városba költöző – speciális 21. századi új honfoglalás. Megjelentek az „ezredforduló alkimistái”, akik a rozsdából – rozsdaövezetből – aranyat varázsoltak. Új elszigetelt településformák alakulnak ki, speciális helyi rendeletekkel, törvényekkel, lakóhelyi biztonsági szolgáltatásokkal, egyes helyeken saját zászlóval. Egyfajta elszigetelt és biztonságot jelentő kisvárosok a nagyvárosban, melynek lakói a zsúfolt városból menekülnek egy speciális életformát megőrizve. Mit szólna Hayek, vagy éppen Haussmann báró, ha látná a modern lakóparkokat? Egyes lakóparkok luxus szolgáltatások nyújtásával, mások pedig speciális fekvésükkel és komplexitásukkal adnak választ a városfejlesztés legújabb kihívásaira.

Mik egyáltalán a lakóparkok, és hogyan definiálhatóak? Kisváros a nagyvárosban? Egy újfajta településtípus kialakulása, vagy egy új társadalmi életforma kialakítása? Budapest ki- vagy éppen beköltözése Budapestre? Mi a különbség egy francia, egy dél-kaliforniai, egy lisszaboni, egy skandináv és egy budapesti lakópark között, és egyáltalán miért költöznek lakóparkokba az emberek? A lakóparkok a 21. század modern lakótelepeinek tekinthetők-e, vagy épp egy újfajta luxusnegyed – elit klub, menedzserrezervátum – kialakításának alapfeltételei. Szuburbanizáció, vagy reurbanizáció, esetleg egy új szegregáció kialakulása egy nagyvároson belül? Modernkori városfejlesztési alkimizmus, vagy válasz a hazai településpolitikára? S miért nem épültek Svájcban, Ausztriában vagy Skandináviában lakóparkok? Az elmúlt 6 évben Magyarországon több mint 240 lakópark épült, 37 000 lakással. Milyen egyáltalán a lakóparkok világa az ezredfordulón Magyarországon?

Cséfalvay Zoltán professzor napokban megjelent – Kapuk, falak, sorompók. A lakóparkok világa című – könyve ezekre a kérdésekre is választ ad, és egyben eloszlatja azokat a sztereotípiákat, amelyek a témával kapcsolatosan felmerülnek és olvashatóak. A szerző a lakóparkok világát a tudós alapos és precíz, sokoldalú látásmódjával járja körül mind gazdasági, társadalomföldrajzi, közigazgatási és szociológiai oldalról is megközelítve.

Hogyan lehet hatékonyan előállítani és működtetni olyan közjavakat, mint zöld park, a gondozott játszótér vagy a lakóhelyi biztonság. Mit tegyünk akkor, ha sem az adóforintjainkból fenntartott állam, sem az önkormányzat nem képes számunkra élhető és emberi környezetet teremteni? A lakóparkok megjelenése egy speciális válasz arra, hogy Magyarországon az állam és az önkormányzat képtelen élhető köztereket, ápolt, gondozott, biztonságos és szolgáltatásokat nyújtó lakókörnyezetet biztosítani. A fővárosi „lakópark-építési boom” válasz a főváros városvezetésére és várospolitikájára, miszerint a vizuális „városnyomor”, a zsúfolt és néha elviselhetetlen forgalom, a zsúfoltság és szmog, a házak és a lakókörnyezet lepusztultsága ellen az emberek inkább zárt lakóövezetekbe, lakóparkokba költöznek, és inkább kétszer fizetnek adót – egyet magának a lakóparknak, egyet pedig az önkormányzatnak –, mintsem elviseljék a nagyváros negatív hatásait. Mert például a Marina-part lakóparkjainak tehetősebb lakói, hogy elkerüljék a dugókat és a városi forgalmat, egyenesen motorcsónakba szállnak és percek alatt a Belvárosba érhetnek, emellett pedig megkapják mindazt a biztonságot és szolgáltatásokat, amelyet egy városnak kellene nyújtania. A lakóparkok kialakulásával egy speciális szuburbanizációs folyamat indul meg, speciális szegregációval. Érdekes módon azokban az országokban, ahol mind az állam, mind pedig az önkormányzat biztosítja a lakókörnyezet biztonságát (a skandináv országokban, Svájcban, vagy épp Ausztriában), ott nem alakultak ki lakóparkok. A lakóparkok válasza tehát az, hogy vegyük saját kezünkbe közvetlen lakókörnyezetünk fenntartását. Ám ha így teszünk, akkor szükségünk lesz kapukra, falakra, sorompókra vagy 24 órás portaszolgálatra is, hogy kizárhassuk a potyautasokat, és megőrizzük a közösen használt javak értékét, állapotát.

A könyv felépítése három nagy részre bontható. Az első harmadban Dél-Kaliforniától Sao Paulón és Johannesburgon át az európai kontinensig (Lisszabon, Madrid, Párizs, Bécs, Berlin, Moszkva stb.) mutatja be a nemzetközi tendenciákat és példákat. A második harmad elemzi és bemutatja azokat a társadalmi, urbanisztikai folyamatokat, amelyek a zárt lakóparkok megjelenéséhez vezettek. A könyv harmadik nagy szakasza pedig a hazai lakóparkhullámot veti vizsgálat alá, és egy-egy lakópark példáján keresztül választ ad a kérdésekre is, és bemutatja azt, hogy a hazai lakóparkok között is milyen specialitások és különbségek léteznek, „Mini-Svájctól” az ökolakóparkokig.

E lebilincselő szakmai olvasmány a lakóparkok évtizedéről azért íródott, hogy segítsen eligazodni a lakóparkok világában. Azoknak íródott, akik nem elégszenek meg az előítéletekkel, egy kurta igennel vagy nemmel. Akik arra is kíváncsiak, hogy miért igen és miért nem.

Cséfalvay Zoltán új könyve egy háromszor hármas trilógia harmadik részeként is értelmezhető. Egyfelől a korábban megjelent Globalizáció 1.0 és Globalizáció 2.0 művek harmadik része, mely a városok speciális belső világáról szól, másfelől a szerző korábbi város-, gazdaság- és társadalomföldrajzi művei – „A modern társadalomföldrajz kézikönyve” és „Várospusztulás és felújítás Budapesten” című művek – izgalmas folytatása. Harmadrészt pedig válasz egy új lakáspolitikai stratégia kialakítására.

(Cséfalvay Zoltán: Kapuk, falak, sorompók. A lakóparkok világa. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008, 300 p.)


© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány