« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az új globalizáció természetrajza

Megjelent: Polgári Szemle 2008. június – 4. évfolyam, 2. szám


VARGA CSABA társadalomelmélet-kutató, a Stratégiakutató Intézet elnöke (www.vargacsaba.hu) A cikk részlet a szerző A globalizáció metaelmélete című tanulmányából.
A tanulmány teljes, szerkesztetlen változata letölthető.
Az univerzális és/vagy globális erőtér és domináns hatásai
A földi civilizációban és kultúrában végbemenő új téridő szerkezet, avagy az új globalizáció és lokalizáció, valamint az általuk kiváltott univerzális változások minimálisan három szempontból vizsgálhatók: 1. Az euroatlanti hangadó tudományok együttesen milyennek látják, jellemzik azt a globalizációt-lokalizációt, amelynek egyúttal tanúi és szereplői is; 2. Az új globalizációban ténylegesen milyen új valóság születik, függetlenül attól, hogy a különböző – hangadó és periférikus – értelmezések hová és meddig jutottak el; 3. Az új globális-lokális valóság okaként és/vagy következményeként az emberiségben milyen új (univerzális, globális, nemzeti és lokális) kollektív tudat alakul ki.

A globális világ és a globalizáció (a lokális világ és a lokalizáció stb.) nem ugyanazt és nem ugyanúgy jelenti. A globális világ nem más, mint a globalizáció jelenben megvalósult eredménye, az aktuális jelenállapot, a befejezett múlt és jelen, a létező valóság. (Ugyanez igaz a lokális világra is.) A globalizáció pedig bolygónkon univerzális világfolyamat, a világváltozások dinamikája, a globális folyamatok jellemzői, avagy a civilizáció önmozgása, cselekvéstörténete.

Az elfogadott vélemények szerint a globalizáció nem új világjelenség, legfeljebb ma új (vagy újabb) formája jött létre. A tudományos szakirodalom felváltva három fogalmat, globalizáció, univerzalizáció, mondializáció (és mondialatinizáció) használ. A globalizáció a földi civilizáció összekapcsoltságát és egységesülését és ugyanakkor fragmentációit hozza létre, minden ellenkező felfogással szemben nemcsak és nem is kizárólag gazdasági globalizációt jelent. (A mondializáció kategóriája lényegében ugyanezt a tartalmat hordozza.) Az univerzalizáció viszont nem cserélhető fel a globalizációval, mert éppen a globalizációval szemben az univerzális értékek jegyében született társadalmipolitikai normáknak az érvényesülését fogalmazza meg. A mondialatinizáció vagy globalatinizáció pedig – egy találó értelmezés szerint (J. Derrida, 1996) – nem más, mint „az Isten halálának tapasztalataként felfogott kereszténység, és a teletechnikai-tudományos kapitalizmus különös szövetsége”1.

Holott egy évtizeddel később már az is felismerhető, hogy a globalizáció folyamatai túlgördülnek a technikai-tudományos kapitalizmuson, miközben az új tudomány közvetve feltámasztja Istent és az Egyesült Államok után lassan Európa is spirituálisabbá válik.

A három vagy négy globalizációfogalom tehát egyáltalán nem azonos tartalmú, ám kétségtelenül vannak kölcsönös átfedések. A globalizáció fogalma a legkiterjedtebb és legáltalánosabb, különösen akkor, ha a szubsztanciális globalizáció fogalmába – erről majd később – beépítjük az univerzalizáció kategóriájának tartalmait is, amit akár tágabban is felfoghatunk, mint például a racionális globalatinizációt. A globalizáció/mondializáció mindenesetre nem írható le igen-nem logikával, számos jelensége egyszerre értékelhető esélyteremtésként és esélycsökkentésként.

Tíz elemzésből legalább kilenc a globalizációt (alapvetően vagy kizárólag) gazdasági és politikai globalizációként írja le. A bevett definiálás úgy hangzik, hogy a globalizáció a világgazdaságnak azt az integrációját jelöli, amely igazán az európai gyarmatosító kor hajnalán született, s az utóbbi negyedszázadban ezt a folyamatot felgyorsította a) a komputertechnológia robbanásszerű fejlődése, b) a kereskedelmi korlátok lebontása, c) a multinacionális nagyvállalatok politikai és gazdasági hatalmának megnövekedése.2

Az egyik legmagasabb színvonalú elemzés például a következőt állítja: „A globalizmuson azt értem, hogy a világpiac elnyomja, illetve felváltja a politikai cselekvést, azaz a világpiac uralmának ideológiáját, a neoliberalizmus ideológiáját.”3 Ez a paradoxon a globalizáció egyik jellegzetessége: a politika liberális eszméjét és programját a fejlettebb, szintén liberális globális gazdasági piac valósága rombolja le.

A globalizáció filozófiai kritikája is megszületett.
A globalizáció filozófiai kritikája is megszületett. Az új globalizáció univerzális történelemfilozófiai lényegének meghatározására olyan filozófus (Kiss Endre, 2001) vállalkozott,4 aki a történelem vége elméletét, s egyúttal az új világállapot jellemzését avval a valódi kritériummal kötötte össze, hogy új történelmi helyzet csak akkor állhat elő, ha világtörténelmi mértékben lemondunk az úr-szolga viszonyon alapuló társadalmi berendezkedésről és ideológiai érvényű filozófiai képviseletéről. Ennek az egyik oka az, hogy 1989 előtt a szovjet félglobális világrendszer is a Kant által megfogalmazott úrszolga viszony elfogadásán alapult. A kelet-európai rendszerváltás után másfél évtizeddel persze már nagyon kevesen gondolják úgy, hogy az előbbi értelemben eljutottunk a kanti „örök béke” birodalmába.

A globalizáció és mondializáció egyik legvégletesebb kritikáját Jean Baudrillard, francia filozófus5 fejti ki. Szerinte a globalizáció éppen az univerzalitás ellenében fejti ki hatását, s a tökéletesen differenciálatlan kulturálatlanság jön létre, mert az egyik oldalon a technika, a piac, a turizmus és az információ beintegrálódik a mondialitásba, közben viszont a kultúra és a demokrácia egyetemes értékei eltűnnek. Egy másik francia gondolkodó, Alain Touraine6 viszont úgy gondolja, hogy ugyan a mondializáció halad előre, ám a régi kultúrák fennmaradnak, mert többek között létrejött az ipari demokrácia, amelyben a kultúrák sokszínűsége egyesül a technikai-gazdasági világban való részvétellel. Számos más ellentétes felfogás elemzése után is megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a globalizációnak se a végletes tagadását, se az egyértelmű igenlését nem igazolta vissza az idő.

A globalizáció folyamata szükségképpen kétarcú. A funkcionális és szubsztanciális7 (vagy ontológiai) globalizáció megkülönböztetése saját felfogásunk8. Ezt akár nevezhetjük a partikuláris és a lényegi globalizáció ellentétének, ám ehhez hozzá kell tennünk, hogy a globális gazdaság és politika természetesen globális szinten is képes tisztán hatalmi érdekek alapján motivált partikuláris viselkedésre. A funkcionális – alapvetően gazdaságközpontú, sőt a politikát is gazdasági érdekek alá szorító – globalizáció új gazdasági-politikai világrendet hoz létre, amely ismételten a civilizáció vezető országai számára garantál előnyöket, ám a második és harmadik világ számára – minden fragmentáció ellenére – gazdasági-társadalmi esélyeket is teremt. A kilencvenes években Közép-Európa sem épült volna fel újra gazdaságilag, ha nem erősödik meg és nincs jelen a globális gazdaság, ám a transznacionális vállalkozások többsége a profitot nem ebben a szubrégióban fekteti be.

A funkcionális globális gazdasági és politikai változások sem egyértelműen negatívak, ám a szubsztanciális globalizáció gerjesztette egységesülések – hogy egy paradoxonnal éljünk – sem egyértelműen pozitívak. Az értelmezések szerint fontos felismerni, hogy a globalizáció veszélyt jelent az emberiség humán és természeti erőforrásaira, ám ezt a veszélyt eredendően az új globalizáció előtti klasszikus világkapitalizmus okozta, ugyanakkor az ökológiai válságok már kizárólag csak globálisan, a globalizáció segítségével enyhíthetők. Se nem helyeslés, sem nem tagadás – ám mi az alternatíva?

A globális-kontinentális szinteken tehát kaotikus és változékony, sőt összetett, folyton tovább alakuló terek-folyamatok jöttek és jönnek létre, amelyek gyakran szokatlanok és kezelhetetlenek, ám a káoszelmélet alapján már azt is tudjuk, hogy a természet (és a társadalom) lényegéhez tartozik a káoszjelleg. Ezért minden kérdésben összetett, finom, érzékeny elemzésekre van szükség.

A tegnapi és mai globalizáció visszaépítette és tovább építi a földi világszerkezetet. Magyarország például a szocializmus évtizedeiben folyamatosan azt élte meg, hogy szigorúan elvágták a kontinentális-globális szintektől, és ezzel párhuzamosan a pártállam felszámolta a lokalitás minden, vagy nagyon sok elemét. Számunkra akkor a világszerkezet alulról és felülről is levágott volt. Már ezért is az egyik legösszetettebb kérdés a térelmélet és a globalizációelmélet kapcsolódása és összefüggése.

Az elmúlt századokban, sőt évezredekben is, az egyes ember számára tehát hol az egész, hol csak egy töredékes világszerkezet látszott és vált bejárhatóvá. A jelenlegi ezredforduló előtt viszont – ha tetszik, az új civilizációs univerzalizáció hatására is – a világ struktúrája újra sokszintes „toronyházzá” vált: legfelül a civilizáció felső szintje, avagy a globális szint, legalul a lokális világok rendszere, élén a régiókkal, s a két domináns elem között megmaradt egy közvetítő szint, aminek nincs se régi, se új neve, talán azt mondhatjuk, az országok (vagy/és nemzetek9) szintje. A 21. század elején újra teljes és komplex tehát a tényleges és virtuális világszerkezet.

Az elterjedt nézetek szerint a globalizáció és lokalizáció összefüggései is átformálódtak az eltelt két évtizedben. Az eddigi elemzések, részben felületesen, részben indokoltan oda lyukadnak ki, hogy a két fő elem (a globális és lokális szint) között nincs egyensúly – egyértelműen az uralmi típusú globalizáció vált és maradt domináns. A pillanatnyi végeredményt viszont nehéz egyértelműen rögzíteni, mert a dilemma folyamatosan az, hogy mihez viszonyítunk, s persze nem mérhetünk máshoz, mint a „normál” kapitalizmus, vagy az ipari társadalom korszakához képest. (Ahol az ipari-kapitalista-polgári fejlődés elkésett volt, sőt félbemaradt a világhatalmi – második világháború utáni – övezetbesorolások miatt, ott persze végképpen nehéz állást foglalni.) Magyarországon a két világháború között, vagy a „létező szocializmus” időszakában a lokális szint – az államkapitalizmus korszakában – végletesen alávetett és kiszolgáltatott volt. Ehhez képest az elmúlt évtizedben a magyar lokális térségek önállósága, mozgásszabadsága jelentősen nőtt, miközben még alig van szó az alávetettség megszűnéséről.

Ez a kettős... folyamat: a globlokalizáció.
Legalább három évtizede bevezetett és elfogadott felfogás, hogy önmagában nincs tényleges globalizáció, mert ezzel párhuzamos folyamat a lokalizáció, amely nem menekülhet meg a globalizáció hatásai alól, s fordítva a lokalizáció is egyre erőteljesebb hatást fejt ki az intenzív globalizáció hatásai ellen, de magára a globalizációra is. Ez a kettős – egymást is feltételező – folyamat: a globlokalizáció. Ha ebbe a viszonyrendszerbe beemeljük az új országosodást/nemzetesedést10: ez már hármas folyamat, amelyről azonban az ismert és a bevett értelmezések már általában nem szólnak.

Az új globlokális valóság vezető tézisei
Az ezredfordulóra végképpen megszületett a földi civilizáció új (értelemszerűen: globlokális) valósága. Egyben ez új civilizáció is, amely új kultúra is lehet. Ez az egyrészt látható-tapintható, másrészt szinte teljesen rejtett valóság messze nem az, amit száz évvel ezelőtt Európában vagy más kontinensen valóságként definiáltak. Az új valóság új tér, új idő, és új téridő is, sőt a német szociológus (U. Beck, 1997) már Európát is nem földrajzi, hanem képzeletbeli térként határozza meg.11 Új világállapot ez, új szuprastruktúra és folyamathálózat, amelyet egyszerre és komplexen vizsgálunk funkcionális és funkcionalitáson túli valóságként; elemzésünk kardinálisan új szemlélete éppen az, hogy a globalizációt nemcsak egybefonódó gazdasági-politikai új világrendként értelmezi.

Vegyük elő újra a globalizáció problémaleltárát, s nézzük meg, hogy a fontosabb jellemzőkről mit mondhatunk. A globlokalizáció, mint új világ- és tudatfolyamat, az elmúlt két-három évtizedben a következő fontosabb változásokat érte el:

1. A folyamatos globalizáció, az együttes globalizáció és lokalizáció eredményeként létrejött a minimum ötdimenziós (földrajzi, gazdasági, társadalmi, kulturális) globális transznacionális tér/idő, amely sokdimenziós egyesült tér és idő, vagy másképpen: a földi Abszolútum valósága. (A globális sokdimenziós hipertér tézise.)

2. A globlokális valóság egyben új globális-univerzális kollektív tudatot hoz létre, ami ugyanakkor inspirálója, gerjesztője és kiegyenlítője is a globalizációnak és lokalizációnak. Az új kollektív tudat szinte kivétel nélkül hat a föld minden polgárára, sőt viszont is, közben elindul a kollektív tudatváltás: a régi, hamis tudat lényegében (és nem részleteiben) igaz tudat lesz, és fordítva. (Az új globális kollektív tudat tézise.)

3. A globalizáció a világgazdasági-világpolitikai és kulturális központokból fokozatosan továbbhullámzott és gyakorlatilag az egész földi civilizációt „beborította”, gyakorlatilag már elérte a leginkább elzárt világokat, népeket, törzseket. Mindenkire hat és egyre inkább mindenki visszahathat. (Egyesülő civilizáció tézise.)

4. A szétterjedő globalizáció régóta nemcsak az euroatlanti politikai-gazdasági érdekfejtés folyamata, hanem az egész civilizáció – egyszerre és különböző súlyos érdekkonfliktusokat és érdekazonosságokat érvényesítő – világakarata. (A globális érdekütközés és kiegyenlítés tézise.)

5. Az új globális, vagy globlokális tér nem csak anyagi-fizikai, vagy államipolitikai és például gazdasági-társadalmi tér, hanem új képzeletbeli tér, új virtuális téridő, új szubsztanciális téridő-világ. (Új globális képzeletbeli tér.)

6. Az új globális tér (téridő, időtér) nem egyszerűen vertikális és horizontális térszerkezet, hanem sokközpontú, sokdimenziós, sokirányú, sokképzeletű térfolyamat, amelyben egyszerre vannak téráramlások és tértörések, álló és mozgó térstruktúrák. Többszintes, egyidejű új kapcsolatok, új viszonyok, új dinamizmusok. (Folyékony és szilárd tér- és időfolyamatok tézise.)

7. A globális térszerkezetben a vertikális horizontálissá, a horizontális vertikálissá, sőt az eddig zárt vertikális-horizontális szerkezet kifelé és befelé egyaránt kinyílik, miközben határtalan, végtelen, nem lineáris horizontális és vertikális térhálózat jön létre. (Nyitott, mobil térszerkezet születik tézise.)

8. Az egyesülő civilizáció, avagy a globális civilizáció csak részben alávetett folyamat a gazdasági-társadalmi uralmi központoknak, mert részben – és egyre növekvő arányban – önjáró, önmozgó, önfejlesztő világdimenzió. (Az önváltoztató globalizáció tézise.)

9. Minden mozgó-forgó, helyben maradó és helyet változtató téridőelem ellenére a globális világvalóság alapstruktúrája a toronyház típusú térszerkezet, amely szükségképpen nemcsak statikus, nemcsak lineáris, nemcsak racionális. Egyszerre makro-, mezo- és mikroszint, ahol a mikroszint, a lokalizáció tere-ideje váratlanul felértékelődött. (A sokdimenziós toronyház típusú világszerkezet tézise.)

10. A globális csúcsvalóság, a legfelső makroszint azonban alulról, a földi gazdasági-hatalmi központok által nem szervezett, ebben a mezőben döntést előkészítő vagy hozó szervezetek nem léteznek. Ez „üres”, nem cselekedtető, háromdimenziós tér, amely viszont virtuális téridőként létrejött, a transzcendens és szellemi aktorok most veszik birtokba. (A legfelső szintű globális valóság üres tézise.)

11. Már az új információs-kommunikációs hálózatok és rendszerek kiépülése miatt is a racionális globális térvilág, téridővilág (jelenleg főként az internet jóvoltából) virtuálisan megkettőződött, amit nevezhetünk az emberiség harmadik természetének, s a tényleges és a virtuális valóság is egyaránt faluvá (avagy ponttá) zsugorodott. (Többszörös komplex valóság tézise.)

12. A globalizáció két párhuzamos, interaktív kulcseleme és világfolyamata: a funkcionális és szubsztanciális globalizáció. Ezt nevezhetjük haszonelvű és értékelvű, vagy kvantitatív és kvalitatív globalizációnak is; vagy másképpen barbár és humanista tartalmú globalizációnak. Ezért a globalizáció többé már nem írható le csak a tőke, az áru vagy az információ globálissá válásával, amely olykor szintén egyszerre, vagy felváltva kvantitatív és kvalitatív globalizáció. (A funkcionális és szubsztanciális globalizáció tézise.)

13. Új egyesített kultúra születik, mert a globalizáció egyszerre kultúraromboló és kultúraerősítő folyamat, egyrészt magával hozza a differenciálatlan kulturálatlanságot, másrészt a differenciált kultúrák közötti magas minőségű együttműködést. (A differenciálatlan kulturálatlanság és a differenciált kultúra tézise.)

14. A globalizáció egyszerre erősíti és tompítja is a világkultúrák közötti értelmetlen-esztelen hatalmi és presztízsbeli rivalizációt, így a kultúrák közötti totális, nyílt, általános, kölcsönös pusztítást hozó háborúk nem valószínűek Az ezredforduló utáni új világmozgás már nem csak amerikai, hanem ázsiai vagy afrikai globalizáció is. (A kultúrák közötti összecsapások elkerülhetők tézise.)

15. A zárt vertikális közösségek és kultúrák részben, vagy teljesen, fokozatosan vagy gyorsan nyílt horizontális közösségekké és kultúrákká változnak. Ez igaz másképpen is: szellemileg a hely, a nemzet vagy a globális világ visszatalál(hat) a végtelenhez, az abszolútumhoz. (Határtalan horizontális kultúrák tézise.)

16. Az új globalizáció mentalitás verseny is, amely nem az egyik vagy a másik (individuális vagy közösségi) alapmentalitás győzelmét hozhatja, hanem a kettő kölcsönös egymásra hatását. (A tisztán individualista és tisztán közösségi magatartások kölcsönhatása tézise)

17. Az új globalizáció sokáig második (például új szegénységet hozó) kolonizációnak is tekinthető volt, miközben – különösen szellemi és spirituális értelemben – felgyorsult a posztkolonizáció, amely folyamatosan gazdaságilag és társadalmilag is „megtestesül” és enyhíti a sokrétű szegénységet. A funkcionális globalizáció megszervezi önmaga ellenfelét: az alternatív globalizáció programját és civil világközösségét. (A posztkoloniális globalizáció tézise.)

18. A globalizáció egyrészt az új tudás (egyszerre normál, posztnormál tudományos és poszttudományos új tudás) születésének eredménye, másrészt az új tudás kikényszerítője, ösztönzője és dinamikus terjesztője. Az új globalizáció feltételezi és kikényszeríti az új tudások teremtését és minden irányban való elérhetőségét. (A globálisan új és elérhetővé váló tudás tézise.)

19. Az elmúlt évtizedekben a legnagyobb változást az hozta, hogy a felvilágosodás utáni, az ipari társadalom szülte, kizárólag ész és racionalistás központú normál tudomány átalakul posztnormál és poszttudománnyá, amely a tudáskor eredményeként alapjaiban új tudást, új szemléletet, kibővült megismerési módszertant teremt. (Új tudomány és mentalitás tézise.)

20. A globalizáció-lokalizáció kezdeti, egy-két dimenziós, kiürült fogalmakat használó, pusztán gazdaság központú, dogmatikus tudományos, vagy inkább kvázi-tudományos elemzések féligazságokat, félhazugságokat állítottak. Az új globalizáció például már nem csak neoliberális alapstruktúrák világexportja, hanem a más kultúrák normáiból építkező emberi-közösségi jogok, felfogások és gyakorlatok importja. (A tudomány leegyszerűsített tézisei elfedhetik a globalizáció tényleges valóságát/tudatát tézise.)

21. Az emberi kultúra történelmében nem tudunk olyan korszakról, ahol a földet átfogó globális társadalom szerveződött volna meg, most azonban minden esély adott arra, hogy a huszonegyedik század közepéig egységes – bár súlyos ellentmondásokkal terhelt – világtársadalom alakuljon ki. (Új világtársadalom születik tézise.)

22. A kilencvenes évek eleji kelet- és közép-európai rendszerváltások eredményeként a kétpólusú politikai világrendszer egypólusúvá vált, miközben új potenciális pólusok (Kína, India stb.) felemelkedése gyorsul fel. Egyszerre fut a hatalmi-politikai-katonai koncentráció és a politika általános leértékelődése és diszfunkcionalitása. (Nem a történelem vége az egypólusú világrend tézise.)

23. A kezdetben egymással is harcban vagy konfliktusban lévő amerikai, európai és harmadik világbeli globalizációs törekvések részben versenyeznek, részben kontrollálják egymást, részben igazodnak egymáshoz, részben kioltják, sőt megszüntetik egymást. (A kontinentális globalizációs erőcsoportok és versenytechnikák harca tézis.)

24. Az új globlokális világrendben lelepleződik a képviseleti, manipulált, rejtett diktatúra típusú demokrácia, s egyre nyilvánvalóbb, hogy új, részvételi alapú, emancipatív, egyúttal elektronikus demokráciára van szükség a világszerkezet minden szintjén és a globalizációs szintek között is. (Részvételi posztdemokrácia tézise.)

25. Az egyre jobban egységesedő – ám részben még piaci alapú-hagyományú, részben transznacionális megapol típusú (megapoliumokat létrehozó), részben továbbra is államkapitalista, részben pénzpiac központú újkapitalista, részben tudásalapú posztpiac jellegű – összetett világgazdasággal szemben az új globális világvalóság kevésbé egységesül, kontinensekként és kultúrákként megőrzi részleges önállóságát, egyediségét. (Strukturálódó megagazdaság és kevésbé egységesülő világkultúra tézise.)

26. A globalizáció részben megőrzi és továbbmenti a pénzpiac központú újkapitalizmust, miközben az újgazdaság különböző törekvéseivel (tudásközpontú, erkölcsközpontú, szociális központú, spirituális központú stb.) részben fokozatosan ellehetetleníti, átalakítja, továbbépíti az elavult posztliberális újkapitalizmust. (Pénzközpontú újkapitalizmus és értékközpontú posztkapitalizmus tézise.)

27. Az ezredforduló utáni civilizáció nem konfliktusmentes, ellenkezőleg, az eddigi integrált gazdasági-politikai-tudásbeli válságtípusok mellett új és kifejezetten globális válságforrások demonstrálódnak. Az univerzális ökológiai válságok, az új nemzetközi és lokális politikai-katonai konfliktusok, vagy a kontinentális és államokon belüli társadalmi megosztottságok gyökeresen új – nem erő- és eszközfölényre épített – megoldásokat követelnek. (Új és totális krízisek kezelhetővé tételének tézise.)

28. Európában a hosszú, elnyúlt, majdnem parttalan modernitás, amit az ötvenes évek óta egy rövid globális utójáték, a posztmodernitás folytat, a következő egy-másfél évtizedben valószínűleg gyorsan, teljesen és látványosan felszámolódik. Ahogy a modernizmus, úgy a posztmodernizmus is véget ér, az egyszerre lineáris és nem lineáris történelem időben előre és hátranyúl új alternatívákért. (Posztmodernitás vége után új történelmi téridő jön létre tézise.)

29. A fejlett euroatlanti civilizáció – különösen az elmúlt száz évben – elvesztette spirituális és/vagy szakrális jellegét, ám az inga most elindult visszafelé, s a széles körű elvilágiasodást fokozatosan felváltja egy új típusú transzcendentális világkép és életgyakorlat. A metafizikát megtagadó fizika kora, az indusztriális kor véget ért, amelyet felvált az új fizika, az új metafizika, az új szakralitás egyesített korszaka. (Elvilágiasodott individualizáció helyett új spiritualizmus és/vagy vallásosság szerveződik tézise.)

30. A globalizáció két párhuzamos szellemi/spirituális folyamat: egyfelől a felvilágosodással kezdődő, a posztmodernben kiteljesedő ateizmus diadala, másfelől a modernizmus-posztmodernizmus mögött szintén kiteljesedő új teizmus kibontakozása. Ma még nem érdemes megjósolni, hogy a két szellemi-spirituális folyamat kioltja egymást, vagy az egyik győztes, a másik vesztes lesz, vagy a kettő – feltehetően magasabb szinten – egységesül. (Ateizmus-teizmus párharca helyett szellemi-spirituális párbeszéd tézise.)

31. A történelem során különböző méretű-kihatású és különböző típusú globalizáció és lokalizáció volt, s ami az ezredforduló után és a következő fél évszázadban megformálódik, az totalitásában, összetettségében, jellegében, kockázataiban, avagy típusában gyökeresen új világtörténeti és világlényegű modell lesz. (Új globlokalizmus/lokglobalizmus tézise.)

32. Az igen/nem logikával csak torzan leírható új globalizáció már születésének idején „megszervezte” a globalizáció-kritikai gondolkodást, és az ezt képviselő társadalmi csoportokat, sőt virtuális hálózatokat, amelyek előkészítik a paradigmaváltó alternatív globalizációt. A kvantumlogika azonban nem számolja fel a jó és a rossz megkülönböztetését. (A tegnapi globalizáció kikényszerít(het)i az alternatív globalizációt tézise.)

33. Az új és még újabb globalizáció/lokalizáció – és ennek minden új elágazása – minimum három-öt évenként újraszabja a globális téridőt, harminc- ötven év múlva visszanézve számos újabb globalizációstációt fedez majd fel. (Néhány éven belül mindig új globalizáció tézise.)

34. Az integrált-integráló globalizáció szükségképpen egyesített globalizációelméletet és/vagy filozófiát követelne, ami elképzelhetetlen az egyesített elmélet (metaelmélet) kidolgozása és elterjesztése nélkül. Ez egyúttal az „égi” és a „földi” Abszolútum egyesített valósága/nem valósága. (A globalizáció metafilozófiájának hiánya tézis.)

35. Stb.

Számos további globalizációs tézist fogalmazhatnánk meg. Például, tegyük fel azt a kérdést, hogy az új globalizáció keretei között egy-egy országnak vagy régiónak egyáltalán lehet-e magasabb szintre lépni? (Íme a válasz, avagy az n-dik tézis.) A globalizáció szerkezeti szintjei között szerencsére tényleges és virtuális átjárók alakultak ki.

Az ezredfordulóra a közvetítő csatornáknak két típusa alakult ki. A globalizáció többszintes világának közvetlen vertikális és horizontális bejáróiátjárói: a világgazdaság, a világpolitika, az információs világrendszer és például a médiarendszer struktúrái, hálózatai, folyamatai. A globális és a lokális világ között gyors és széles összekötő, kétirányú csatornákat képeznek a globális gazdaság, a globális politika és az előbbi kettőt is bemutató és fejlesztő információs és kommunikációs rendszerek (telefon, rádió, televízió, internet stb.) intézményei és tevékenységei.

A globalizáció közvetett bejárói és átjárói más szférákban, más rendszerekben- alrendszerekben jöttek létre: a világtársadalomban, a globális tudásrendszerekben, a világkultúrák és a világvallások világában. A globális és a lokális világ között itt egyelőre lassabbak, szűkösebbek azok a közvetítő-összekötő csatornák, amelyek a társadalmak-rétegek, a tudáshálózatok, a kultúrák és a vallások, valamint az erkölcsi felfogások között vannak.

A világszerkezeti szintek között és a szinteken belül az együttműködéseknek van egy harmadik típusa is: a technológiai „szövetek”. Az egymást hajtó- folytató technológiai forradalmak és váltások terítik be, járják át a világszerkezet minden szintjét és hálózatát. Ha vannak kiépített piaci és intézményi átjárók, ha nincsenek, az új technológiák gyakran – akár a társadalmi ellenállások ellenére is – gyorsan elterjednek, és elfogadásra találnak.

A világszerkezeti átjáróknak van egy negyedik típusa: az ökológiai kapuk, kapcsolathálózatok. Jelenleg a földi civilizáció legnagyobb konfliktusát jelzik a természeti és környezeti katasztrófák közeledése, bekövetkezhetősége, amelyek azonban többségükben egyáltalán nem lokalizálhatók lokális és kontinentális szintekre. Egységesen hatnak a világszerkezet minden szintjén. Ám a globális természeti-ökológiai problémák valódi problémái nincsenek még feltárva, holott egyre több új (posztnormál) tudományos felismerés utal arra, hogy a természeti krízisek pusztán anyagi-fizikai-természeti valóságként nem kezelhetők.

A várható ökológiai válságok, s az általuk okozott félelmek így univerzálisak, csakhogy a kríziskezelés globális-lokális gyógymódjai egyáltalán nincsenek még kitalálva, ám valószínűleg ezek sem lehetnek mások, mint univerzálisak. A fizikai valóságban megnyilatkozó ökológiai problémák is mindenkit érintenek, s csak minden szereplő segítségével, egyszerre globálisan és lokálisan oldhatók meg.

Mindez azonban „csak” a globális-univerzális valóság egyik oldala, a másik oldal a globális-univerzális kollektív tudat posztvalósága.

A globális belső erőtér, avagy a lokalizáció

A globalizációs-lokalizációs földi világszerkezet „alsó” egyharmada már egyértelműen a lokális valóságok/világok rendszere és hálózata. Ez egy egyszerre vertikális és horizontális.

Először egy hatásos példabeszéd, mert van olyan társadalomtudós (Z. Bauman, 1998), aki egyenesen azt feltételezi, hogy „lokálisnak lenni egy globalizált világban a hátrányos társadalmi helyzet és leépülés jele”12. Ma, mintegy tíz évvel később akár azt is mondhatnánk, hogy lokálisnak lenni a globalizált világban előnyös társadalmi helyzet és a felépülés jele. Az igazság valahol a két állítás között lehet.

A földi globalizáció belső erőtéren most csak a lokális (nemzetállamokon belüli) erőtereket értjük. A lokális téregyüttesek (gazdasági, társadalmi, oktatási, kulturális terek) szükségképpen a globálizált/mondializált térben léteznek, globalizált belső erőterek, ugyanakkor a globális terek szintén szükségképpen lokalizáltak, avagy lokalizált külső erőterek, amelyek között a közvetítő terek, tércsatornák, térátjárók vezetnek át. Ez a nemzeti és nemzetállami szint, illetve a nemzetállamok határaihoz kötött, ám a határokon átnyúló szubregionális terek.

...a lokalizáció a természetiföldrajzi térhez kötött.
Ebből azonban nem következik automatikusan: 1. A globális és lokális kapcsolatok kizárólag a nemzeti/nemzetállami közvetítő rendszereken keresztül jönnek létre. 2. A lokális (és a globális) terek izoláltan, önmagukban, tudatosan elszigetelve is létezhetnek és működhetnek. 3. A közvetítő nemzeti/állami szint „csak” a közvetítést vállalhatja, elvesztve minden autonómiáját és saját cselekvőképességét.

Ha ez a három konklúzió helytelen, akkor ezekből logikus konklúziók vonhatók le: 1. A globális-lokális oda-vissza kapcsolat egyik jellemzője, hogy „ugráló természetű”: számos esetben képes „átugrani” a középső közvetítő rendszeren. 2. A lokális terek izoláltságát felszámolta a mindenhová behatoló globalizáció, ami ugyanakkor nem jár együtt a lokalitások autonómiájának teljes elvesztésével. 3. A közvetítő szinten (nem elsősorban a nemzetek, hanem inkább az államok) részleges önállósága megmarad, s számos olyan intézményes lépést tehetnek, amelyekkel komoly befolyást gyakorolhatnak a globális-lokális térre, vagy valamelyik pólusára.

A globalizáció és különösen a lokalizáció a természeti-földrajzi térhez kötött. A lokális teret meg sem tudjuk nevezni, ha nem mondjuk meg, hogy melyik tájhoz, környezethez kötődik. Nincs lokális tér: földrajzi-táji tér nélkül.

A térségi szintek elméletének részeként az egyik legjobb hazai regionalista (Nemes Nagy J. 1998) a terek vertikális tagoltságának három jellegzetes formáját különbözteti meg: a) a szintekre osztottság egymás feletti elhelyezkedést, magassági tagozódást jelent; b) a társadalmi-gazdasági reálszerveződésben az egymásra épülés relációja vertikumokat alakít ki; c) az irányítási mechanizmusokban a függés, az alá-fölérendeltség hierarchiákat, hierarchizáltságot hoz létre13. Ezt a klasszikus, az ipari (és szocialista) korra jellemző vertikális tagoltságot aztán az új típusú globalizáció-lokalizáció rendesen „felszántotta” és összetetté tette.

A lokális tér régi és új szerkezete ma már egyre világosabban feltárható. Ez jelenleg szintén összetett tér, vagy téridő, amely nem mindig egybefüggő térhálózat. Valahogy így néz ki a magassági tagozódása: 1. regionális tér, avagy felső lokális tér; 2. megyei (és nagyvárosi, középvárosi) tér, avagy lokális középső tér; 3. mikró (például: kistérségi) tér, avagy alsó lokális tér; 4. települési (kisvárostól aprófaluig) tér, avagy a helyi tér. Ez tehát osztott – négyszintes – szerkezet, amelyben a szintek között egyrészt hierarchikus, másrészt egyegy szinten párhuzamos és hálózati kapcsolatok (a régi hierarchiákat széttördelő horizontális rendszerek) is kialakulnak. A négyszintes szerkezet hol tartós, hol pedig – a megváltozott kor miatt – gyorsan átalakuló.

A globlokalizáció nem azonos a lokglobalizációval. A globlokalizáció (saját felfogásunk szerint) olyan modell, amelyben inkább a globalizáció, a lokglobalizáció pedig olyan formáció, amelyben a lokalizáció domináns, vagy egyensúly van a globális és lokális pólus között.

A lokalitás (vagy a lokális tér) egyszerre univerzális és helyi jelenség. A földi civilizációban minden korban (ott is, ahol már korán voltak kontinentális vagy félglobális folyamatok és viszonyok) a lokális általános jelenség volt. A történészek sokáig úgy gondolták, hogy az emberiség születése eleve lokálisan jött létre, az emberiség kezdetben csak lokális volt, ma már viszont egyre inkább az a felfogás erősödik, hogy a genezis egyszerre lehetett univerzális, kontinentális és lokális; különösen akkor, ha különböző, egymástól eltérő emberiségcsoportokat feltételezünk.

A hely (a konkrét hely) generális funkciói az új világszerkezetben és a világszerkezet „alján” eltérőek. A lokális világ – talán már kezdetben is, de később egyre inkább – mindig is hordozott generális, vagy akár globális funkciókat. Generális funkció volt például: az egyéni és közösségi élet fenntartása, az ember-természet kapcsolat harmonikussá tétele, az univerzális és lokális tudás megnevezése és továbbadása, az egyéni és csoportos tudatok tudatosítása és emelése. Amíg nem volt globalitás, általában a lokalitás vette fel a globalitás funkcióit. Az ember az időszámítás előtti évtizedekben is univerzális lény volt, akkor is, ha a többség társadalmilag vagy gazdaságilag alapvetően a lokalitásban élt. Az ember és közössége mindig is univerzálisan gondolkodott és cselekedett. Ezt akár nevezhetjük most a lokalitás szubsztanciális jellemzőjének.

Az információs társadalom teoretikusa (M. Castells, 2003) vezette be az „áramlások tere” fogalmát. Erről a következőket írja: „A történelem folyamán a legtöbb emberi tevékenység egyidejűsége a szomszédságon, a térbeli közelségen nyugodott. De mi van ma, amikor együttműködhetünk a valós időben, fizikailag mégis egymástól távol? Az egyidejűség ugyanaz, de már egészen más térben zajlik, mivel a telekommunikáció és a számítógép egyszerre két vagy több különböző helyen is lehető teszi ezt. Ez a tér tehát az áramlások tere: egyfelől ebben zajlanak az elektronikus folyamatok, másfelől azoknak a helyeknek a hálózatát is jelenti, amelyeket egy közös társadalmi tevékenység köt össze elektronikus áramkörökön és a kapcsolódó segédeszközökön keresztül.14” Az egyszerre egyidejű, de többterű valóság azt is jelenti, hogy új típusú univerzális/globális tér jön létre.

A funkcionális és szubsztanciális lokalizáció hasonlít a funkcionális-szubsztanciális globalizációhoz. A modernizáció felerősítette, és tartósan szétválasztotta a lokális világ funkcionális és szubsztanciális elemeit. Ma a lokális világ is felfogható úgy, mintha ez dominánsan csak funkcionális térvilág lenne, ám ez azért látszik ilyen egyoldalúnak, mert a globális világból is elsősorban a funkcionális folyamatokat érzékeljük, s hajlamosak vagyunk az összetett viszonyrendszereket kézzelfogható brutális jelenségekre egyszerűsíteni.

A lokalitás örök jellege ismét prioritást kap. A régi korokban evidens volt, hogy az egyén mélyen belegyökerezik a hely „földjébe”, noha szellemileg, vagy spirituálisa a végtelenben létezik. Az elmúlt kétszáz évben a civilizáció fejlett térségeiben a helyhez kötött gyökereket elmetszette, vagy megritkította az ipari gazdaság és társadalom. Ezért nem lehet meglepő, hogy a durva globalizáció hatásainak ellensúlyozására is társadalmi igénnyé válik a lokalitás örök jellegének és szépségének visszaállítása. És nem nehéz feltételezni, hogy a lokalitás újrateremtése után majd növekszik a társadalmi igény az ember univerzális jellegének és szépségének visszaállítására.

Az egyik legjellemzőbb paradoxon, hogy a tudományban (szociológiában, társadalomföldrajzban stb.) egyszerűen nincs, vagy csak töredékes a lokalizációelmélet, noha – szemben a globalizáció értelmezésével – a lokális tér és erősödő lokalizáció általában élvezi a tudomány szimpátiáját.

A lokális gazdasági tér gazdaságtípusai: a) nem piaci gazdaság; b) lokális piaci gazdaság; c) lokális gazdaság nemzeti piacra; d) lokális gazdaság globális- kontinentális piacra; e) lokális tudásgazdaság; f) lokális posztpiac stb. Sem a globális tér, sem különösen a lokális tér nem írható le csak a transznacionális gazdaság folyamataival és profitszemléletével. A lokális tér érthetően (egyszerre a globalizáció hatására és a globalizáció ellensúlyozására) nagyon bonyolult gazdaságmodelleket „kever”, „rangsorol”, „priorizál”, vagy éppen „egyesít”.

A lokális társadalmi tér típusai és folyamatai kevésbé feltártak. Ha nincs lokalitás-elmélet, vagy általában kiérleletlen a térelmélet, akkor szükségképpen nincsenek megfogalmazva a helyi társadalomtípusok, vagy a társadalmi tér modellek. A probléma az, hogy már egyetlen helyi társadalom sem ártatlan, s nem mentes a különböző külső befolyásoktól és szinte minden helyi társadalmi tér csak részben függ a helyi környezettől és a helyi hagyományoktól. Sokan állítják, hogy minden egyes társadalmi tér egyedi, s gyakran szabálytalan, miközben érdemes felismerni, hogy a nagyon eltérő lokalitás típusok között is vannak nagyon hasonló típuscsoportok. Nem véletlen például, hogy egy-egy földrajzi térnek milyen a településszerkezete, amely ugyanakkor gyakran már nem felel meg az új korok társadalmi vagy szellemi követeléseinek. Csupa disszonancia, csupa paradoxon.

Egyaránt szerkezet- és folyamatképző erő a belső állapot, kapacitás és a külső – a nemzeti közvetítő szinttől is „torzult” – állapot és kapacitás, s mind a kettőt gyakran keresztbe veri a megmerevedett viszonyrendszer, részben a központi állam politikai-uralmi akarata, vagy például az oktatási rendszer elavultság vagy fejlettsége.

A lokális tudásterek és kultúraterek fontossága folyamatosan növekszik. A mostani ezredforduló óta – talán korábban nem látott mértékben és erővel – előtérbe került a lokális terek, lokális térszintek, a lokális térfolyamatok tudás és kultúra tartalma. Ma végképpen önálló jelleggel beszélhetünk – szintén különböző típusú – tudásterekről, kultúraterektől.

A lokális gazdasági-társadalmi terek időnként elválnak a természeti-földrajzi terektől. Nagyon érdekes, hogy egyszerre van szoros és laza kapcsolat egy-egy környezet- és a tértípus között. Az érintetlen, virágzó természetikörnyezeti terek elsősorban ott vannak, amelyeket a civilizáció nem ért el, vagy nem rombolt le; ilyenek például a második természet nélküli terek. Evvel ellentétes helyzet az, ahol csak a második természet maradt, ilyen például minden lerombolt és már elhagyott ipari környezet, ahol azonban természeti-környezeti újratelepítéssel lakóparkot, lakóközösséget hoztak létre.

A térszerkezeti szintek és a térállapotok összefüggései tisztázatlanok. A lokális világon belül a magasabb térszinteken (például a regionális szinten, avagy a lokális felső világban) jobbak-e a térállapotok? Egyfelől van olyan tapasztalat, hogy – ahogy megyünk lejjebb a tértársadalom meredek lejtőin – mindig rosszabb helyzetű, mindig hátrányosabb, mindig kiszolgáltatottabb, mindig deprimáltabb a lokális világ. Másfelől van például olyan tapasztalat is, hogy egy virágzó, prosperáló, civil csoportoktól15 erős lokális (lenti) világ felett politikailag tehetetlen, vagy éppen visszahúzó, gazdaságilag ellenérdekelt, s a helyi piacot leépítő, vagy szellemileg elmaradt, vagy csak felkészületlen magasabb (megyei-regionális) valóság funkcionál.

A lokalitás, mint új folyamat – ez talán a legérdekesebb változás. Az elszigetelt, jobbára érintetlen lokalitás, vagy a lokalitás feje felett viharfelhőként elvonuló globalizáció önmagában nem vált ki érdeklődést. Az új lokalizáció jellegzetességei: (1) Nem vagy alig marad érintetlen lokális világ; (2) A lokalizáció erősíti azt a folyamatot, vagy legalább esélyt teremt arra, hogy a lokális világ védjen a globalizáció negatív folyamatai ellen, s ugyanakkor a lokális világ versenyképes elemeit beemelje a globális térbe; (3) A lokalizáció alapvetően önérdekű, de világosan felismeri, hogy csak a befelé forduló stratégia nem lehet sikeres; (4) A lokális világ egyaránt hátrányosnak érzi magát a globális és nemzeti/állam szereplőkkel szemben, ám a lokalitások egyelőre általában nem lázadnak, nem fognak össze, ritkán törekszenek tudatosan autonómiára; (5) A lokalitás társadalma nem hatalomközpontú, s folyamatosan rákényszerül arra, hogy saját civil társadalmára építsen.

Nem önmagában a politikai önállóság a tét...
A lokális terek együttes és belső – strukturált – részleges autonómiái. A lokális világ sem korábban, sem ma nem gondolhat teljes autonómiára, ám ugyanakkor az sem igaz, hogy semmi esélye sincs a legszerényebb önállóságra sem. A kérdés az, hogy a részleges autonómiák hogyan tarthatók meg, vagy növelhetők, illetve nem kevésbé fontos, hogy miben érdemes, s miben nem önállóságra törekedni. Nem önmagában a politikai önállóság a tét, hanem a belső részvételi demokrácia, vagy nem önmagában a gazdasági szabadság a cél, hanem a neoliberális gazdasági modell átváltása más típusú (tudásközpontú, közösségérdekű, erkölcsorientált, posztpiac jellegű) gazdasággá.

Ulrich Beck állítása korrekt és elfogadható, amikor azt írja, hogy a „lokalitásnak nem tradicionális reneszánsza jön el, ha sikerül a helyi sajátosságokat globálisan elhelyezni és ebben a keretben konfliktusok közepette megújítani”16.

A lokalizáció speciális kritikamentessége, s utópia-központúsága egymást erősíti. A lokalitás számos esetben az otthonosság, sőt az egyetlen megmaradt otthonosság példája. A lokalitás a személyesség vélt vagy valóságos mentsvára, de ez a feudális-paraszti világ föld- és környezetközpontú személyiségének átmentési reménye. A lokalitás a késő középkori, kora kapitalista – még jórészt befelé forduló – kisvárosi utópiájának felelevenítése. A lokalitás: a szigetálom. A zavaró külső világ (nagyvilág) távoltartásának programja. Az önellátó, alapvetően nem piaci típusú helyi gazdaság visszasírt gyakorlata és a közvetlenségben fürdő helyi társadalom újrateremtett ideája. Végül is: egy soha nem volt közvetlenség-otthonosság utópiájának megteremtése, amely az európai lokális világok egy részben közvetlenülnyíltan, másik részben közvetve-burkoltan napi programként is megjelenik. Olyan idea, amit nem kísér kritika, hiszen fizikailag nem létezik, s miután főként lelki-szellemi program, a nem létező valóságot idő előtt nem lehet támadni. Furcsa paradoxon: egyrészt nincs lokalizációellenes mozgalom (amelyet akár a globalizáció hívei támogathatnának), de nincs lokalizációpártoló európai vagy univerzális mozgalom (holott a lokális világot évszázadok óta gyakran kizsákmányolja17 a nemzeti/állami fő hatalom, most pedig szintén gyakran – de új módon – kizsákmányolja a globális gazdasági- politikai hatalom).

A lokalitás létező, megkerülhetetlen, részben önálló valóság, ám csak kivételes esetben egyezik meg a hozzáfűzött ideákkal. Nem a jövő záloga, de nem csak a múlt múzeumi relikviája. Nem a jelen paradicsomi állapota, hiszen többször az elmaradottság és szegénység létformája és szimbóluma, viszont potenciálisan az új földi civilizáció egyik reményteljes szintje. Ha enyhül, ha erősül a globalizáció, szinte minden ember elsősorban a lokális világban él.

Fontosabb irodalom
V. Arntz–B. Chasse–Mark Vicente: What the Bleep Do We Know? 2003. (Magyarul: Mi a…(füttyöt) tudunk? EzVanKiadó, 2007.)
Arthur Koestler: The Sleepwalkers. Hutchinson, 1959. (Magyarul: A. Koestler: Alvajárók, Európa Könyvkiadó, 2007.)
Zygmunt Bauman: Globalization: The Human Consequences. 1998. (Magyarul: Globalizáció, a társadalmi következmények, Budapest, 2002.)
Ulrich Beck: Was ist Globalisierung? Irrtümer des Globalizmus – Antworten auf Globaliserung. Duhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1997. (Magyarul: U. Beck:
Mi a globalizáció? Belvedere Meridionale, Szeged, 2005.)
Michael J. Behe: Darwin’s Black Box: The Biochemical Challenge to Evolution. Simon & Schuster Inc., 1996. (Magyarul: Darwin fekete doboza, az evolucióelmélet biokémiai kihívása. Harmat Kiadó, 2002.)
Jacques Derrida: Hit és tudás. Brambauer Kiadó, Pécs, 1996.
Émile Durkheim (1893): A társadalmi munkamegosztásról. Osiris, Budapest, 2001.
J. C. Eccles: Evolution of the Brain: Creation of the Self. Roudledge, New York, 1989.
J. C. Eccles–K. R. Popper: The Self and Its Brain – An argument for interactionism. Springer Verlag, Heidelberg, 1977.
Szemjon L. Frank (Párizs, 1930): A társadalom szellemi alapjai. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005. Anthony Giddens: Runaway World. Profile Books Ltd, 1999. (Magyarul: Elszabadult világ. Napvilág Kiadó, 2000.)
Gyökössy Endre: Három meditáció a meditációról (lásd: Gyökössy Endre: A Hogyan. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest).
Jean Baudrillard (1997): Az utolsó előtti pillanat. Beszélgetések Philippe Petit-vel. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2000.
C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Európa Könyvkiadó, 2000.
Ken Wilber: A Brief Hostory of Everything. Shambhala Publications Inc., 1996. (Magyarul: A Működő Szellem rövid története. Európa, 2003).
Kiss Eendre: Globalizáció és/vagy posztmodern. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003.
Kiss Endre–Varga Csaba: A legutolsó utolsó esély. Tudástársadalom Könyvek 1., Stratégiakutató Intézet, Nagykovácsi, 2001.
Kiss Endre: A globális mint az abszolútum közvetlenné válása, avagy a jelen mint filozófiai probléma. INCO 2001/1.
Kiss Endre: Monetarista globalizáció és magyar rendszerváltás. Ferenczi & Tsa Bt., 2002. Kollektív, társas, társadalmi. Szerk: Kónya Anikó, Király Ildikó, Bodor Péter, Pléh Csaba, Akadémiai, 1999.
László Ervin–Stanislav Grof–Peter Russel: The Consciusness Revolution. Elf Rock, 2003. (Magyarul: A tudat forradalma. Két nap beszélgetés Stanislav Grof, László Ervin és Peter Russell között. Szerk.: László Ervin, Új Paradigma Kiadó, Szentendre, 1999.)
H. Margenau: Physics and Philosophy. Selected Essays. D. Reidel Co., 1978. Merleau-Ponty: Éloge de la philosophie. Éditons Gallimard, 1953. (Magyarul: A filozófia dicsérete. Európa Könyvkiadó, 2005.)
K. R. Popper: Knowledge and the Body-Mind Problem. M. A. Notturno, Routledge, London, 1994.
Rapport mondial sur la culture. Culture, creativité et marchés, UNESCO, 1998. (Világjelentés a kultúráról. A kultúra, a kreativitás és a piacok.)
Rüdiger Safranski: Wieviel Globaliserung verträgt de Mensch? Carl Hanser Verlag, München–Wien, 2003. (Magyarul: Mennyi globalizációt bír az ember? Európa Könyvkiadó, 2004.)
S. Székely Attila: A tudat-biopszichológia alapvonalai. Appendix Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2005.
Ugrin Emese–Varga Csaba: Új demokrácia- és államelmélet. Századvég Kiadó, Budapest, 2007.
Varga Csaba: Új elmélethorizontok előtt. Tertia Kiadó, Budapest, 2003. Metaelmélet, metafilozófia. Szerk.: Varga Csaba, Stratégiakutató Intézet, Nagykovácsi, 2005.
Ellwood Wayne: The No-Nonsense Guide to Globalization. New Internationalist Publications Ltd. Oxford, and Verso, London, 2001. (Magyarul: A globalizáció. HVG Kiadó, 2003.)
1  Jacques Derrida: Hit és tudás. Brambauer Kiadó, Pécs, 1996, 25–26. o.
2  Ellwood Wayne: The No-Nonsense Guide to Globalization. New Internationalist Publications Ltd. Oxford, and Verso, London, 2001. (Magyarul: A globalizáció. HVG Kiadó, 2003, 13. o.)
3  Ulrich Beck: Was ist Globalisierung? Irrtümer des Globalizmus – Antworten auf Globaliserung. Duhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1997. (Magyarul: U. Beck: Mi a globalizáció? Belvedere Meridionale, Szeged, 2005, 18. o.)
4  Kiss Endre: A globális mint az abszolútum közvetlenné válása, avagy a jelen mint filozófiai probléma. INCO 2001/1. Kiss E. Globalizáció és/vagy posztmodern. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003, 8–20. o.
5  Jean Baudrillard (1997): Az utolsó előtti pillanat. Beszélgetések Philippe Petit-vel. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2000.
6  Rapport mondial sur la culture. Culture, creativité et marchés. UNESCO, 1998. (Világjelentés a kultúráról. A kultúra, a kreativitás és a piacok.)
7  A szubsztanciális globalizáció egyúttal kapu a kollektív tudathoz, ami szintén kapu az Abszolútumhoz vezető úton.
8  Varga Csaba: Új elmélethorizontok előtt. Tertia Kiadó, Budapest, 2003, 63–65. o.
9  A magyar tudományos nyelv bajban van, mert a globalizációhoz és a lokalizációhoz hasonló fogalma nincs a globalizáción belüli középső szint megnevezésére. Jobb híján az országosodás és a nemzetesedés új jelenségeiről kellene beszélnünk.
10  Lásd: Ugrin Emese–Varga Csaba: Új állam és demokráciaelmélet. Századvég, 2007.
11  Ulrich Beck: i. m. 2005, 167. o.
12  Zygmunt Bauman: Globalization. The Human Consequences. Polity Press, 1998. (Magyarul: Z. Bauman: Globalizáció, a társadalmi következmények. Szukits Könyvkiadó, 2001, 17. o.)
13  Nemes Nagy József: A tér a társadalomkutatásban. Budapest, 1998, 106–107. o.
14  Conversations with Castells. Polity Press Ltd. Cambridge, 2003. (Magyarul: A tudás világa Manuel Castells, Manuel Castells és Martin Ince beszélgetése, Napvilág Kiadó, 2006, 61. o.)
15  „..a politika feladata nemcsak az aktivitás lehet, hanem éppenséggel az is, hogy a kormány ne álljon az olyan egyének és közösségek útjába, akik és amelyek társadalmi tőkét igyekeznek létrehozni a maguk számára”. Francis Fukuyama: i. m. 366. o.
16  Ulrich Beck: i. m. 2005, 57. o.)
17  Nem feladatunk most egy új kizsákmányoláselmélet felvázolása.



Legfrissebb vélemények

ricardo2008-06-02 19:45:00

"Ennek az egyik oka az, hogy 1989 előtt a szovjet félglobális világrendszer is a Kant által megfogalmazott úrszolga viszony elfogadásán alapult." Nem Kant. Hegel Phänomenologie des Geistes 1807. Idén 200 éve, hogy megjelent.



Gabor Kato2008-05-30 10:16:24
Valószínűleg a Londoni City-ben egyszerűbben látják a globalizációt...

© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány