« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Fekete bárányok, sötét világkép
Schwarze Schafe, braunes Gedankengut
von Michael Soukup
Der Spiegel, 2. Oktober 2007


Idegengyűlöletet sugalló választási plakátok, agresszív párbeszéd, és a jelöltek személyi kultusza, így lehet jellemezni a svájci választási kampányt. A jelenleg legerősebb SVP (Schweizerische Volkspartei – Svájci Néppárt) hatalomért folytatott harca az egész országot a feje tetejére állította. A párt vezetője, Blocher igazságügy-miniszter, és társai igen gyakran ütnek meg ellenséges hangot a bevándorlókkal szemben, ami már az ENSZ-ben is nemtetszést váltott ki, a világszervezet figyelmeztetett a rasszista kijelentések mellőzésére.

Doudou Diéne, az ENSZ rasszizmussal és idegengyűlölettel foglalkozó különmegbízottja kritizálta az alpesi országot, mivel egyes politikusok gyűlöletkeltő kijelentéseket tettek a bevándorlók ellen. Mindenekelőtt az SVP sokmillió svájci frankra rúgó kampányában szereplő fekete bárányokat ábrázoló plakát visszavonását követelte, mivel az a külföldieket idegen testként állítja be, utalva arra, hogy vissza kellene küldeni őket oda, ahonnan jöttek. A párt képviselői úgy reagáltak, a kiutasítás a bűnöző bevándorlókra vonatkozik, a közbiztonság szavatolása érdekében. „Az erőszak folyamatosan növekszik az országban, a külföldiek kihasználják a svájci szociális rendszer adta lehetőségeket, és jelentős károkat okoznak az országnak,” áll egy aláírásgyűjtő stand feliratán Zürichben. „Az SVP kiszűri a fekete bárányokat”. Eközben több kanton fellépett a fekete bárányos plakátok leszedése ügyében, Basel járt az élen.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban számarányukat messze meghaladó mértékben vezetik a bűnözési listákat a külföldiek, és a szociális támogatásokat is sokszor illetéktelenül veszik fel. Az SVP az ENSZ kritikájára minősíthetetlen, útszéli modorban reagált. „Diéne úr érthető módon szívesebben foglalkozik a svájci emberjogi problémákkal, mint az afrikaiakkal, mivel a nálunk található ötcsillagos szállodák sokkal kényelmesebbek, mint a bokrok a szavannán”, mondta Ulrich Schlüer, az SCP közeli Schweizerzeit című lap szerkesztője. Roman Jaeggi, a párt szóvivője honlapján azt fejtegeti, „vajon a szenegáli Diéne miért nem szereti a svájciakat. Mert itt demokrácia van? Vagy mert mi fehérbőrűek vagyunk? Lehet, hogy Diéne úr rasszista?”

A svájci kormány hivatalos álláspontja az ügyben szintén figyelemre méltó. Így szól: „az SVP-kampány a véleménynyilvánítás szabadságának általános elve alá tartozik”. Ez az alapelv egyébként Svájcban mítikus erővel bír. Olyannyira, hogy az utóbbi időben egyre inkább elszaporodó, a nemzetiszocialistákra kísértetiesen hasonlító kampányszlogenek sem keltenek senkiben felháborodást. A nemzetiszocialista retorika használata egyébként az SVP specialitása. A minap például a berni városi tanács egyik néppárti tagja nevezte kártékony férgeknek az állampolgársági kérelemért folyamodókat. Három évvel ezelőtt egy plakáton a szociáldemokratákat ábrázolták vörös patkányhordaként, akik az állam épületének alapzatát rágják.

A Svájci Rasszizmusellenes Bizottság (Eidgenössische Kommission gegen Rassismus – EKR) szóvivője szerint a politikában a külföldiekről folyó párbeszéd hangos az idegengyűlölettől. A belügyminisztérium keretein belül működő intézmény szerint be kellene tartani a rasszizmusra vonatkozó büntetőjogi irányelveket. Ezeket az elveket a jelenlegi igazságügy-miniszter, Blocher a legszívesebben azonnal hatályon kívül helyezné. A többi svájci párt egyébként az SVP nép-nemzet fogalom meghatározását a fasiszta időkéhez hasonlítja. Pascal Couchepin svájci alelnök és belügyminiszter úgy fogalmazott, Blocher szerint a nép nem a választópolgárokat jelenti, hanem saját híveit. „Ha egy katasztrófa képét vetítjük előre, amennyiben nem választanak minket újra, az nem más, mint a fasizmus egyértelmű jele: ha a Duce meghal, vége mindennek – körülbelül így fest az SVP propagandája”, folytatta a francia nyelvű Vallis kantonból való FDPpolitikus (Freie Demokratische Partei – Szabaddemokrata Párt).

A sors fintora, hogy a kis semleges Svájc semmilyen módon nem vette ki részét Európa XX. század eleji nemzetiszocialista-fasiszta múltjából, és most az új évezred elején mégis itt üti fel fejét a régi gyűlöletbeszéd. A választásokra október 21-én kerül sor, Blocher beharangozta a jobboldali erők minden eddiginél nagyobb győzelmét.






© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány