« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Rossz gyógymód az egészségügynek
Bad Medicine for Health Care
By Glen Whitman
Business Week, October 15, 2007


Hillary Clintontól John Edwardson és Mitt Romneyn keresztül Arnold Schwarzeneggerig az amerikai politikusok között széles támogatottságot élvez az egészségügy problémáinak az egyéni alapú biztosítási hozzájárulás kötelezővé tételén keresztül történő orvoslása. De hiába élvez a javaslat kétpárti támogatottságot, a biztosítási díj fizetésének kötelezővé tétele elhibázott lenne. Ezen keresztül ugyanis úgy kíván az állameredményeket felmutatni, hogy azokért nem tesz semmit.

A program támogatói tipikusan azzal érvelnek az elképzelés mellett, hogy a biztosítással nem rendelkezők is részesülnek az egészségügyi ellátásból, azonban nem fizetnek érte, így a számlát végső soron a biztosítottak hozzájárulásaiból kell fedezni. Úgy vélik, hogy a jelenlegi potyautasokkal is meg kell fizettetni az ellátást. Tényleg olyan komoly problémát jelentenek a potyautasok a rendszer számára? Az Urban Institute 2003-as felmérése szerint a biztosítással nem rendelkezők kapcsán felmerülő költségek alig 3 százalékát teszik ki az egészségügyi ellátás összköltségeinek. Így tehát ha a kötelező biztosítás bevezetésének programja sikerrel is járna, annak tényleges hozadéka sem haladhatja meg a költségek 3 százalékát.

A terv korántsem képes úgy működni a valóságban, mint ahogyan azt a megálmodói elképzelték. Aki túllépte már életében az 55 mérföldes sebességhatárt, nagyon jól tudja, hogy attól, hogy valamit előírnak, még nem biztos, hogy az a gyakorlatban is teljesül. Úgyis lesznek olyanok, akik nem törődnek az előírásokkal: Amerikában 47 állam törvényei írják elő a kötelező gépjármű-biztosítást, ezen államokban az autótulajdonosok átlagosan 12 százaléka mégsem kötött ilyet. Habár igaz, az előírás nélkül ez az arány még magasabb lenne. Minden egyes vonakodó számottevően csökkenti a program egészének hatékonyságát.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy a biztosítással nem rendelkezők százezrei nem okoznának problémát. Ez ellenben nem abban nyilvánul meg, hogy ellátásuk túl sokba kerülne a rendszer tisztes résztvevői számára, hanem sokkal inkább abban, hogy kevesebb vagy rosszabb minőségű ellátásban részesülnek, mint a többiek. Így ha a valódi célkitűzés az, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az egészségügyi ellátást, akkor éppen csökkenteni kellene az egyénekre háruló költségeket és az egészségügyi járulékokat. Az egyéni biztosítás kötelezővé tétele csak a végső cél elérésének útjáról térítene le minket.

Egyes javaslatok vegyítenék a támogatás és a mindenki számára kötelező tagság megoldását. Azzal, ha több egyéni hozzájárulást követelünk, rossz irányba haladunk, és az állami támogatások növelésével sem oldjuk meg a potyautasok problémáját. Csupán más csatornákon keresztül finanszírozzunk ellátásukat.

Az egészségügyi reformnak sokkal jobb alapját képezné a biztosítási prémiumokat felhajtó kötelező biztosítási tagsági előírások felszámolása. Ezzel a vállalatok alacsonyabb költségű biztosítási csomagokat állíthatnának össze munkavállalóiknak. Az állam pedig azzal segíthetne, hogy lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy ne csak saját államuk biztosítóinak szolgáltatását vehessék igényben, hanem más államokéit is. A verseny kibővítése így szintén az árak csökkenéséhez vezetne.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány